Datasets:

GaborMadarasz
/

huwiki-20250511

Dataset card Data Studio Files Files and versions Community

Split (1)

train · 800k rows

id stringlengths 1 7	revid stringlengths 1 8	url stringlengths 37 43	title stringlengths 1 219	text stringlengths 0 1.27M
1412	3154	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1412	Február 11.	Névnapok: Bertold, Marietta + Adolf, Bozsena, Dezsér, Dezsider, Dezső, Elek, Manyi, Maréza, Mari, Mária, Mariella, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Paszkál, Paszkália, Teodolinda, Teodóra, Titánia, Titanilla, Tittína
1413	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1413	Magyar királyok
1414	320334	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1414	Január 15.	Névnapok: Loránd, Lóránt + Alfréd, Aurél, Gujdó, Imbert, Itala, Klarisz, Klarissza, Kolos, Makár, Mike, Mikeás, Mór, Móric, Pál, Palmer, Pável, Pósa, Sándor, Szidor, Szigfrid, Uzor, Vidos, Vitus
1415	67225	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1415	PH	A pH "(pondus hidrogenii", latinul "potentia hydrogeni", "hidrogénion-kitevő)" dimenzió nélküli kémiai mennyiség, mely egy adott oldat kémhatását (savasságát vagy lúgosságát) jellemzi. Híg vizes oldatokban a pH egyenlő az oxóniumion-koncentráció tízes alapú logaritmusának ellentettjével. vagy egyszerűbben: A víz autoprotolízise, pH. A víz autoprotolízise olyan egyensúlyi reakció, melynek során 10−7 mólnyi vízmolekula ad át protont egy másiknak (1 liter vízben, 25 °C-on): formula_3 Összefoglalva: A tiszta víz pH-értéke 7, ennél kisebb pH-érték savasságot, nagyobb pH-érték pedig lúgosságot jelez. Ugyanilyen gondolatmenet szerint ki lehet számítani a pOH-t is. Ennek változása ellentétes a pH változásával. pH-mérés. A pH értéket indikátorokkal, vagy digitális pH-mérőkkel lehet meghatározni: Pontos definíció. A pH-ra a fenti képlet csak híg vizes oldatokban igaz. A pH valójában a hidrogénion-"aktivitástól" függ, ami töményebb oldatokban nem egyenlő a hidrogénion-"koncentrációval". Tömény oldatok esetén a pH-t a hidrogénion-aktivitás segítségével fejezzük ki: A képletben formula_5 a hidrogénion-aktivitás. A hidrogénion-aktivitást a koncentrációból az aktivitási együttható (formula_6, vagy formula_7) segítségével kaphatjuk meg. Az aktivitási együttható egy 0 és 1 közé eső viszonyszám, mely számos tényezőtől, köztük a hidrogénion-koncentrációtól függ. Kis hidrogénion-koncentráció mellett az aktivitási együttható magas, értéke jó közelítéssel 1. Így híg oldatban a hidrogénion-"koncentráció" megegyezik a hidrogénion-"aktivitással". A pH tehát közvetlenül számolható a koncentrációból. A pH mértékegységéről. A fenti képletek az ún. szabványos koncentráció mértékegységét tartalmazzák, amely az SI-egységnek ezredrésze: mol/dm³. Ebben további ellentmondás, hogy a koncentrációnál a nevezőben "az egész oldat térfogata" áll, míg a molalitásnál csak "az oldószer tömege" kerül a nevezőbe. A Green Book második kiadása egyenértékűként fogadta el kétféle mértékegységgel is (γ± az ionos aktivitási együttható az IUPAC dokumentumban; azonos a fent alkalmazott f jelű fizikai mennyiséggel) : formula_13 formula_14 A törtvonal értelme e képletekben az, hogy a fizikai mennyiség értékét osztjuk a mértékegységével, így annak mérőszámát kapjuk. Aktuálisan ez azt jelentette, hogy a koncentráció és a molalitás "mérőszáma" azonos, máskülönben nem eredményezhetnének azonos pH-értéket. Ne felejtsük el azt sem, hogy a képletben nem a koncentráció SI-mértékegysége szerepel, hanem annak ezredrésze, aktuálisan: mol/dm³, ami sérti a mértékegységrendszer koherenciáját. A dokumentumok erre a problémára egy másik megoldást is adnak; definiálják a "szabványos koncentráció" fogalmát a következőképpen: formula_15 A harmadik kiadás egyértelműen úgy határoz, hogy a hidrogénion-„koncentráció” mértékegységét a molalitás szabványos mértékegységében mért mérőszámból kell meghatározni. Ennek nagysága formula_16. (A vizes oldatok sűrűségének mérőszáma kg/dm³-ben az egyhez közeli érték.) Ebből következően a logaritmus függvény argumentuma 1 mértékegységű szám: formula_17, így teljesül az a feltétel, hogy logaritmust csak dimenziómentes mérőszámból szabad számítani. A dokumentum kitér arra is, hogy a molalitás jeléül nem helyes az "m" betűt használni, mert összetéveszthető a tömeg jelével. Ezért javasolja inkább a "b" betű használatát. A Green Book harmadik kiadása a következőképpen határozza meg a pH-t: formula_18 Története. A pH fogalmát Søren Peter Lauritz Sørensen (1868–1939) dán biokémikus vezette be, melyet ő még a vizes oldatbeli oxóniumion mol/dm³-ben kifejezett egyensúlyi koncentrációjával ([H3O+]) definiált: Szobahőmérsékleten (kb. 22 °C-on) 1 dm³ vegytiszta víz, autoprotolízisének köszönhetően dinamikus egyensúlyban 10−7 mol hidrogéniont (H+ vagy H3O+) és – értelemszerűen – ugyanennyi hidroxidiont (OH−) tartalmaz: Ekkor tehát Sørensen szerint a pH-értéke 7. Ez tekinthető a semleges kémhatásnak. Ennél kisebb pH-érték, vagyis a hidroxidionokhoz képest nagyobb hidrogénion koncentráció savasságot, nagyobb pH-érték pedig lúgosságot jelez. Nem vizes oldatokban. A pH fogalma jellegéből adódóan más egyéb autoprotolízisre hajlamos kémiai rendszerekre is kiterjeszthető. Például a vegytiszta etanol (C2H5OH) szobahőmérsékleten és ugyancsak dinamikus egyensúlyban 10−10 mol protonált és ugyanennyi deprotonált molekulát tartalmaz dm³-enként. Ekkor a semleges kémhatáshoz tartozó pH-érték 10.
1418	366443	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1418	Autoprotolízis	Az autoprotolízis azon kémiai folyamatok összessége, amelyekben azonos molekulák között hidrogénion (H+) átadás történik. Jellemző példa erre a víz autoprotolízise: H2O + H2O H3O+ + OH−. Ez a reakció vegytiszta vízben, szobahőmérsékleten már számottevő mennyiségben zajlik le úgy, hogy például 25 °C-on az oxóniumion és a hidroxidion egyensúlyi koncentrációja: [H3O+] = [OH−] = 10−7 mol/dm³. Továbbá ez a reakció a pH definíciójának egyik alapja is. IUPAC meghatározás. Az autoprotolízis fogalma az IUPAC meghatározása szerint: két azonos molekula közötti protonátadással járó reakció, mely folyamat során az egyik résztvevő molekula Brønsted-savként, a másik pedig Brønsted-bázisként viselkedik. Példák. Még néhány példa az autoprotolízisre :
1429	83098	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1429	Naprendszer	A Naprendszer a Nap gravitációja által egyben tartott bolygórendszer, része a Tejútrendszer milliárd csillagrendszerének, amely galaxisunk Orion spirálkarjának nagyjából a felénél, a galaxis közepe és pereme között is hozzávetőleg félúton helyezkedik el. A Naprendszer határa a Naptól számított 8-10 billió km (kb. 1 fényév). A tudósok csak a 20. században jöttek rá, hogy a Naprendszernek nem a Kuiper-övnél van vége, hanem az Oort-felhőnél. A csillagászatban csillagrendszer alatt olyan rendszert értünk, amelyben sok csillag található, amik egymással gravitációs kölcsönhatásban vannak. Bolygónknak, a Földnek otthont adó Naprendszerünk középpontjában a Nap található. Csillagunk gravitációs térrészén belüli objektumok és kölcsönhatások összessége jelenti a Naprendszert. Központi csillagunk hozzávetőleg 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki egy hatalmas gázfelhő gravitációs összehúzódása nyomán. Nem sokkal később, már 4,567 milliárd évvel ezelőtt a csillagkeletkezésnél visszamaradt, a Nap egyenlítői síkjában lapos korongba rendeződött anyagból, a protoplanetáris korongból kialakultak az első kisbolygók, majd bolygók. A belső Naprendszerben négy kőzetbolygó (a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars), a külső Naprendszerben négy óriásbolygó (a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz) és az öt törpebolygó (Ceres, Pluto, Haumea, Makemake, Eris) alakult ki. A kőzetbolygók kérge szilikátos, a gázbolygók viszonylag kis szilárd magját hatalmas hidrogén–hélium légkör veszi körül, a törpebolygók összetétele jeges kőzet. A Naprendszerben a bolygókon kívül számos kisebb égitest is található. A legnagyobb számú égitest-populáció a két különálló övezetbe rendeződött aszteroidák családja. A belső aszteroidaöv a Mars és a Jupiter között, a külső, ún. Kuiper-öv pedig a Neptunusz pályáján túl helyezkedik el ellipszis alakban keringve a Nap mint gyújtópont körül. Ezekben az övekben található öt olyan objektum, amelyek egy 2006-ban bevezetett égitesttípus ma ismert első tagjai, a törpebolygók. Hat bolygónak és három törpebolygónak természetes kísérői is vannak, ezeket holdaknak nevezzük. A holdakon kívül az óriásbolygók körül gyűrűk, gyűrűrendszerek keringenek. A rendszerben vannak szabadon keringő testek is, ezek az üstökösök, a kentaurok és a mindenütt jelenlévő bolygóközi por. Ezek zömének keringése merőben eltér a többi testétől: vagy elnyújtott ellipszispályákon, vagy az ekliptikáétól eltérő síkban mozognak. A Naprendszert teljesen betölti a napszél, a csillagunkból kiinduló folyamatos részecskeáramlás, amely kölcsönhatásba lép az égitestekkel, létrehozva az űridőjárást. A napszél egyben ki is jelöli a Naprendszer határait: hatása a heliopauzáig tart, ahol más csillagok szeleinek sugárnyomása kiegyenlíti a napszél sugárnyomását. Ezt a határt tekintjük a Naprendszer határának, bár a rendszer gravitációs határa messzebbre tehető, hisz még a hozzávetőleg egy fényév távolságig terjedő Oort-felhő is ezen a határon belül van. A Naprendszer keletkezése és története. A Nap keletkezése, fejlődése. A Nap 4,6 milliárd évvel ezelőtt (az Univerzum ma ismert korának kétharmadánál) született, harmadik generációs csillag. Sajnos megfigyeléseken alapuló, kísérletileg bizonyított keletkezési modellel még nem rendelkezik a csillagászat – bár a Barnard 335 csillag megfigyelésével a bizonyíték megszerzésének küszöbére érkezett–, így csak elméletek állnak rendelkezésre. A ma legelfogadottabbnak tekintett keletkezési modell szerint Napunk születési helye egy molekulafelhő volt, egy gázzal és kozmikus porral teli, instabil térség, amelyben valamilyen okból – a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy közeli szupernóva robbanásának hatására – felborult az egyensúly, és egy Naprendszer méretű anyagcsomó a saját tömegétől összeomlott; az anyag elkezdett összehúzódni egész addig, míg létre nem jött belőle a proto-Nap. A csillagkezdemény anyaga még tovább sűrűsödött, majd néhány millió év alatt beindult a belsejében a magfúzió és megszületett a Nap. A beinduló magfúzió hatására a napszél is elkezdte áramlását és kifújta a maradék gázt a Nap környezetéből. Kezdetben csillagunk gyorsan forgott a saját tengelye körül, mivel a molekulafelhő teljes perdülete benne maradt fenn, később azonban lassult a forgás, nagyobbrészt a kialakuló bolygórendszernek átadott impulzusmomentum, kisebb részt a napszél folyamatos, szintén „impulzusmomentum-elszívó” hatása miatt. A Nap sugárzása is fejlődést mutat, születésekor a mainak mintegy 70%-a volt a kibocsátott sugárzás mértéke, amely milliárd éves időskálán folyamatosan növekszik, amíg csillagunk ún. fősorozati csillag marad. A Nap az életpályája során a legtöbb időt a fősorozatban tölti el, ez csillagunk életpályájának aktív részét jelenti, amíg a hidrogénkészletét a magfúziós folyamatok héliummá alakítják, modellszámítások szerint ennek a szakasznak a felénél tartunk napjainkban. Az elkövetkező 1 milliárd évben a Nap fényessége és külső hőmérséklete tovább növekszik. A Nap nagyjából 10 milliárd éves koráig marad a fősorozatban, ekkor kifogy a hidrogénkészlete és átmegy a vörös óriás fázisba. Ebben a fázisban beindul a héliumfúzió – a hélium szénné alakulása –, ami megtízszerezi a mag hőmérsékletét, ezzel a sugárnyomást is, így a gravitáció és a belső nyomás egyensúlya felborul az utóbbi javára, ez felfújja a csillagot (modellszámítások szerint a Föld mai pályáján, 1 csillagászati egységen túlra), miközben a felszíni hőmérséklete lecsökken. A felfúvódás során tömegének egy jelentős részét – számítások szerint 30%-át – is elveszti. A héliumégető fázis az egész élettartam ezredrészét teheti ki, néhány tízmillió évig tart. Mikor a héliumkészlet szénné (és oxigénné) alakul, a Nap ledobja külső héját, amely egy tág burkot alkot majd a megmaradt mag körül – egy távoli megfigyelő számára planetáris ködöt alkotva. A visszamaradt mag fehér törpeként él tovább. Fehér törpe állapotban a Nap rendkívül kicsivé fog összehúzódni (nagyjából Föld méretűvé) és fényessé válik, belső energiatermelő folyamat azonban nem zajlik benne majd tovább. Csillagunk a benne akkumulálódott hőt fogja kisugározni és nagyon lassan kihűl. A Nap életpályájának a fősorozatban töltött idejéhez mérhetően hosszú, de jelenlegi ismereteink szerint még nehezen meghatározható fázisába lép ekkor, a csillag lehűlése egészen a fekete törpe állapotig tart majd. Ez a folyamat hosszabb lehet a világegyetem eddig eltelt életkoránál (a legidősebb fehér törpék még mindig a hűlési fázisnál tartanak, a fekete törpe állapot ma még csak elméleti modellekben létezik, megfigyelni még nem sikerült, így összességében a Nap életpályája a fekete törpévé válásig, csillagunk „haláláig” elérheti a 25–30 milliárd évet. A bolygók, kisbolygók keletkezése, fejlődése. A bolygókeletkezés folyamata ma még nem teljesen tisztázott, csak modellszámítások léteznek rá. Tudományos igényű (nem az isteni teremtést alapul vevő) keletkezési elméletek a XVII-XVIII. században kezdtek megjelenni. Elsőként Descartes dolgozott ki keletkezésmodellt, az első széles körben elfogadott elmélet pedig Kant és Laplace egymástól függetlenül kidolgozott elmélete volt, amely szerint az alaktalan ősköd sűrűsödéséből született Nap egyenlítői síkjában a csillag keletkezésekor leváló (a Szaturnusz mai gyűrűihez hasonló) gyűrűkből alakultak ki a bolygók. (Az elmélet azonban nem tette volna lehetővé óriásbolygók születését, ahogy kisebb planetezimálokét sem, és nem adott magyarázatot az impulzusmomentum egyenetlen eloszlására sem). Egy másik, Thomas Chrowder Chamberlin által kidolgozott elmélet szerint egy Nap mellett elhaladó másik csillag gravitációs hatása szakított le a Napról anyagot, amelyből a bolygórendszer kialakulhatott. (Ennek az elméletnek is számos hibája volt, mint például az, hogy a leszakadt anyag inkább szétszóródott volna, mintsem objektumokká állt volna össze.) A Smidt-elmélet szerint a Nap egy csillagközi anyagfelhőn áthaladva rántott magával anyagot, amelyből a bolygók összeállhattak (igaz ennek a forgatókönyvnek gyakorlatilag nulla az esélye). A legvalószínűbb – a tudományos közösség által napjainkban leginkább elfogadott, ám kísérletileg a Nap keletkezésmodelljéhez hasonlóan szintén nem bizonyított – keletkezéstörténeti forgatókönyv szerint a bolygók kialakulása közvetlenül a Nap születése után, a csillag körül kialakult protoplanetáris korongból indult el. A keringő anyag belső súrlódása miatt már a protocsillag állapot végén megkezdődött egy akkréciós korong kialakulása a gyorsan forgó csillag egyenlítői síkjában, a csillagkeletkezés során visszamaradt gáz- és poranyagból. Először a gázbolygók alakultak ki a Nap sugárzása által a rendszer külső részébe fújt gázból, nagyjából 2–3 millió év alatt. A Naprendszer belső vidékein a gáz kifelé távozása miatt csak por maradt. A füstszemcsékhez hasonló méretű porszemcsék összetapadásával csomósodások jöttek létre az akkréciós korongban, a csomók hógolyó-effektusszerűen növekedtek és bolygócsírákká alakultak. A bolygócsírák folyamatos ütközések részesei voltak, amelyekben egymáshoz tapadtak, és egyesek egyre nagyobbá nőttek a kisebb sebességű ütközések során. A kezdeti időkben több száz 100–1000 kilométeres planetezimál jött létre, amelyek folyamatos ütközései alakították ki a ma ismert bolygókat, a bolygók tisztára söpörték a pályájuk mentén az űrt. Az ütközések energiája megolvasztotta a kialakuló bolygókat, amelyeken belül megindult a radioaktív fűtés is, ezzel még tovább emelve a testek hőmérsékletét, az így teljesen olvadt anyag gömb alakba rendeződhetett a gravitáció által. A kőzetbolygók keletkezése egy nagyságrenddel több idő alatt ment végbe, mint a gázbolygóké, néhány tízmillió évet véve igénybe. A folyamat végén a magmaóceán teteje (a bolygók kérge) lehűlt, majd megszilárdult. Ezt követően már csak a nagyobb becsapódások okozta kataklizmák és a kisebbek miatti erózió zajlott. Az egymással keringési rezonanciában levő bolygók túlélték az ütközéseket, mások előbb-utóbb megsemmisültek, beolvadtak valamelyik másik égitestbe. A belső Naprendszerben két hullámban söpört végig az ütközések sorozata: a korai intenzív bombázás és a késői nagy bombázás során. A korai bombázás 3,95 milliárd évvel ezelőttig tartó folyamat volt, gyakorlatilag az ismert bolygók pályájának tisztára söprési folyamata lehetett, amely egyre csökkenő sűrűségű becsapódásban nyilvánult meg. A késői bombázás pedig a 3,95–3,85 milliárd év közötti időszakban újra felerősödött – vélhetően a külső gázbolygók perturbációs hatásai miatt a rendszer belseje felé küldött aszteroidák okozta – becsapódási hullám volt, ami egyben le is zárta a bolygókeletkezés folyamatát, ettől kezdve nagymértékben csökkentek a nagy kozmikus karambolok a belső Naprendszerben. A gázbolygók között nem ismert ilyen bombázási hullám, ám a rengeteg befogott holdjuk – mind megannyi aszteroida – arra utal, hogy ebben a térségben is számos ütközés történhetett. A bolygók fejlődése ezután különböző utakon haladt tovább. A legbelső bolygót például felperzselte a Nap, a napszél erodálta a felszínét és ha volt egyáltalán, akkor elragadta a légkörét. Egyes feltételezések szerint a felszín nagy részét magával ragadta egy planetezimállal történt ütközés, ennek bizonyítéka a többi bolygóhoz aránytalanul nagy vasmag, amelyhez korábban vélhetően nagyobb térfogatú bolygótest tartozott. A második bolygón a nagy vulkáni aktivitás miatt a légkörbe került gázok fékezhetetlen üvegházhatást indítottak be és ma rendkívül magas nyomás és hőmérséklet jellemzi a vulkánosság szempontjából inaktív bolygót. A harmadik bolygón hatalmas kiterjedésű vízóceánok alakultak ki és egy óriási becsapódás nyomán a testéből kiszakadt és önálló égitestté állt össze egy óriási hold. Emellett kialakult rajta az élet, egyedüliként a Naprendszerben. A negyedik bolygó elvesztette légkörét és vízkészletének jelentős részét. Az ötödik bolygó össze sem állt bolygóvá, mivel a hozzá legközelebb eső óriásbolygó gravitációs zavaró hatása nem engedte a planetezimálok bolygóvá összeállását, így egy kisebb-nagyobb testekből álló, több ezer tagot számláló övezet maradt a helyén. Az "igazi" ötödik bolygó a Naprendszer legnagyobb tagjává vált, hatalmas hidrogén- és héliumlégkört gyűjtött magába és gravitációs hatásával mintegy pajzsot von a rendszer belső részei elé, eltérítve, vagy befogva a befelé tartó üstökösmagokat, aszteroidákat. Gravitációja a legnagyobb számú holdat keringeti, köztük a Naprendszer legnagyobb holdjaival. A hatodik bolygó ugyancsak gázokból hatalmasra hízott óriás, amely egy holdját az árapály erőkkel darabokra tördelve látványos gyűrűrendszerrel övezi magát. A hetedik bolygó a hidrogén és hélium mellé metánt is gyűjtött óriási légkörébe, és ennek is gyűrűk keringenek az egyenlítői síkjában, ráadásul egy kozmikus ütközés „az oldalára fordította”. A legkülső gázbolygó szintén metántartalmú légkörében hatalmas szelek fújnak. A bolygókon kívül más égitestek is kialakultak az akkréciós korongból, a kisbolygók. Ezeknek az égitesteknek a fejlődéstörténete kissé eltér a bolygókétól, egész pontosan a fejlődésük leállt egy bizonyos ponton. A Naprendszerben két különböző aszteroidamező kering, az egyik a Mars és a Jupiter között, a másik a Neptunuszon túl, a Kuiper-övben. Korábban azt feltételezték, hogy a Mars és a Jupiter közötti fő aszteroida-övben keringő kozmikus törmelék egy korábbi bolygó felrobbanásából származik, azonban a modern számítások szerint ehhez kevés az ott található anyag tömege (Holdunk tömegének 4%-a, vagy más összehasonlításban Földünk tömegének alig fél ezreléke). A legújabb kutatások inkább azt állapították meg, hogy a Jupiter perturbációs hatása nem hagyta a bolygócsírák összeállását bolygótestté. Valószínűleg ugyanez játszódott le a Kuiper-öv aszteroidái esetében, csak ott a Neptunusz okozhatta az összeállást gátló gravitációs zavarást. A bolygók és kisbolygók jövője nagyban függ a Nap működésének változásaitól. A legáltalánosabb nézet szerint csillagunk fősorozati léte végén akkorára fújódik, hogy a Földet is bekebelezi. Egyes modellszámítások szerint a Föld pályája addigra kijjebb kerül, ám a jelenlegi körülmények mindenképpen gyökeresen megváltoznak a felszínén. A Merkúr és a Vénusz mindenképpen megsemmisül. A külső bolygók elvileg kívül maradnak a Nap felfúvódásának határán, ám a vörös óriás fázis végén, amikor a Nap ledobja külső gázburkát, a leszakadó gázburok tágulása magával sodorhatja a tömegük legnagyobb részét kitevő légkörüket. A kisbolygók pályája is megváltozik csillagunk tömegvesztése miatt, és vélhetően valamelyik bolygóval vagy a Nappal ütköznek. Végül, amikor a Nap fehér törpeként létezik tovább az univerzumban, a megmaradt bolygóroncsok tovább keringenek a csillagtetem körül. A Naprendszer megismerésének története. A Naprendszer megismerésének története nagyjából három fő korszakra osztható fel, amelyeket két technikai vívmány választ el egymástól: a távcső feltalálása és az űrrepülések kezdete. A távcső előtti idők. A csillagászati megfigyeléseknek időben nincs kezdőpontjuk, már az őskor sámánjai is megfigyelték az eget. Ezek a megfigyelések azonban kizárólag szabad szemes megfigyelések voltak. A csillagászat forradalma az ókori kultúrák idejére esik – bár ez nyilvánvalóan csak sok évezredes tapasztalat egyszerre történő megjelenése az írásos rögzítés jóvoltából –, már ekkor tudták, hogy bizonyos égitestek elmozdulnak a csillagokhoz képest. Ezeket az objektumokat bolygóknak nevezték el, amelyek az európai kultúrkörben római istenségek után kaptak nevet: a Jupiter az istenek királyáról, a Mars a hadistenről, a Merkúr az istenek hírvivőjéről, a Vénusz a szépség és szerelem istennőjéről, a Szaturnusz az idő istenéről. A korai megfigyelők ismerték a hosszú csóvát húzó üstökösöket és a "hullócsillagnak" nevezett meteorokat is. A csillagászati megfigyelések fő mozgatórugója a gazdaság volt. A mezőgazdaság részéről pontos csillagászati időjelzésre (az évszakok beköszöntésének, áradások eljöttének ismeretére), a kereskedő hajósok részéről pedig pontos csillagászati helymeghatározásra teremtődött meg az igény, ezért szisztematikussá vált az égbolt megfigyelése. Ezen megfigyelések alapján rajzolódott ki a Naprendszer kezdeti képe is, amelyben azonban az észlelési tapasztalatok alapján a geocentrikus világkép uralkodott. Egyiptomi csillagászok mérték ki először pontosan az év hosszát, azt az időt, amely alatt az égbolt egy teljes fordulatot tesz meg a Földhöz képest. A Naprendszerre vonatkozó konkrét felfedezésekben az ókori görögök jeleskedtek. Thalész nyitotta meg a nagy csillagászati felfedezések sorát, amikor megállapította, hogy a Holdat a Nap világítja meg. Ezzel kétféle égitesttípusra osztályozta az általuk megfigyelhető objektumokat: saját fénnyel rendelkező és nem rendelkező égitestekre. Mindössze egy emberöltővel később Püthagorasz sejtette meg – igaz inkább hibás spekuláció alapján, mintsem tudományos igénnyel –, hogy a Föld, a Nap és a Hold gömbölyű. Arisztotelész a kortársai által zavaros fejűnek tartott Püthagorasz után 150 évvel ismét felvetette, hogy a három fő égitest gömbölyű, és megtoldotta azzal, hogy az őket elválasztó távolságok különbözőek. A három görög gondolkodó tehát a térbe helyezte a Naprendszert. A következő csillagászati eredmény a Föld, mint bolygó méretének megmérése volt. Eratosztenész egyiptomi utazásai során a kutak mélyére délben lesütő Nap és egy bot árnyékának összefüggéséből sikeresen számította ki a Föld kerületét. A szamoszi Arisztarkhosz a Nap távolságának mérésével kísérletezett, és azt kapta, hogy a Nap legalább 19-szer nagyobb a Földnél, ezért valószínűleg nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva. Ez volt a heliocentrikus világkép első megsejtése, ám a római térhódítás miatt a görög tudományok fejlődése megállt, nézeteik elterjedése megakadt. A Naprendszer megismerésének második nagy hulláma már a középkorra tehető, amikor a 15–16. századi nagy földrajzi felfedezések korában Európában is újra virágzásnak indult a tudomány, azon belül a csillagászat. Kopernikusz lengyel polihisztor az öt ismert bolygó mozgását tanulmányozta – amelyek Föld körüli keringését sosem sikerült pontos elméleti modellekkel alátámasztani –, és húsz évnyi megfigyeléssel, méréssel és töprengéssel rájött, hogy a bolygók keringésének központja nem a Föld, hanem a Nap. Nézeteit a "De Revolutionibus Orbium Coelestium" című művében tette közzé, amelyet ma a heliocentrikus világképet leíró alapműnek tekintünk. Kopernikuszt egy dán csillagász, Tycho Brahe követte, aki harmincéves szisztematikus megfigyeléssel a bolygók mozgásának legpontosabb adattárát állította össze. Brahe adatait felhasználva aztán Johannes Kepler számította ki a bolygók pályáit – közben megállapítva, hogy azok nem kör, hanem ellipszis pályán mozognak –, így hármuk munkája révén teljesült ki a Naprendszer ma ismert képe, amelyben a Nap a központi égitest és a bolygók ellipszispályán keringenek körülötte. A távcső korszaka. A csillagászat tudományának, a Naprendszer és a világegyetem megismerésének a legnagyobb lökést egy holland találmány, a távcső égbolt felé fordítása adta. Alig egy évvel a találmány bemutatása után, 1609-ben Galileo Galilei, itáliai tudós az éjszakai égbolt szisztematikus megfigyelésébe kezdett, és megfigyeléseivel erős közvetett bizonyítékokat szolgáltatott a heliocentrikus világkép mellett, lényegében igazolva annak helyességét. Megfigyelései során felfedezte a Jupiter óriásholdjait. A napokon át tartó megfigyelések során az időről időre eltűnő, majd újra előbukkanó holdakról azt a következtetést vonta le a tudós, hogy azok az anyabolygójuk körül keringenek. Ezzel először szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy a Naprendszerben nem minden kering a Föld körül, azaz a geocentrikus világmodell hibás. Később sikerrel figyelte meg a Vénusz bolygó fényfázisait is, amelyek szintén azt bizonyították, hogy a bolygó nem a Föld, hanem az őt megvilágító Nap körül keringenek. A Nap-Föld távolságot elfogadható pontossággal 1672-ben Giovanni Cassini számította ki elsőként. A felfedezés azért volt fontos, mert a tudósok legtöbbje akkoriban abban a hitben élt, hogy a Nap mindössze néhány millió km távolságra lehet a Földtől. Cassini bebizonyította, hogy ez a távolság jóval nagyobb, és az is fontos felismerés volt, hogy a csillagok még ennél is sokkal távolabb vannak. Mivel ismert volt, hogy a Napba nézni megvakulással járhat, ezért Cassini Kepler törvényeire támaszkodva azt a módszert választotta, hogy megméri a Föld és valamely bolygó távolságát, és ebből kiszámítja a Nap-Föld távolságot. A Mars viszonylag közel van a Földhöz, és Cassini jól ismerte a felszínét. Elhatározta, hogy meghatározza a Mars-Föld távolságot. Természetesen távcsővel ezt sem lehet megtenni közvetlenül, azt azonban igen, hogy a Föld két különböző pontjáról egy adott pillanatban megállapítják a Mars előre kiszemelt pontjának látszólagos helyzetét és ezeket összevetve és geometriai tételeket alkalmazva kiszámítható a távolság. A számítás nagyobb pontossága érdekében a Földön lévő két pontnak egymástól a lehetőleg távol, és jól ismertnek kell lennie, ezért Cassini elküldte Jean Richer francia csillagászt Cayenne-be, Francia Guyanába, ő maga pedig Párizsban maradt. 1672 egyik augusztusi éjszakáján, azonos időpontban megmérték a Mars előre kiszemelt (és Richer utazása előtt kettejük között egyeztetett) pontjának égi pozíciószögét az állócsillagokhoz viszonyítva. Amikor Richer visszatért Párizsba az eredményeivel, Cassini ki tudta számítani a Mars távolságát a Földtől. Ezzel az adattal Kepler keringési törvényét alkalmazva kiszámolta a Nap-Föld távolságot, amit 149,6 millió km-ben állapított meg. A modern tudományos mérések szerint ez az érték mindössze 0,7%-kal kisebb a mai méréseknél, ami nagyon jó eredménynek számít. Cassini kiszámította több más bolygó távolságát is, és a Szaturnusz távolságára a Naptól 2,57 milliárd km-es értéket kapott, ami elképzelhetetlenül nagynak számított akkoriban (a ma ismert átlagos érték 1,42 milliárd km). A napközpontú világkép bizonyítása után a távcső a felfedezések legfőbb eszköze lett. A bolygók családja három taggal bővült általa. Az Uránuszt 1781-ben William Herschel találta meg, a Neptunuszt Johann Gottfried Galle pillantotta meg először 1846-ban Urbain Le Verrier számításai alapján, míg a – később a Nemzetközi Csillagászati Unió döntése alapján bolygóból törpebolygóvá visszaminősített – Plútó felfedezése (1930) Clyde Tombaugh nevéhez fűződik. A kisbolygók, sőt egyáltalán az egész kisbolygóöv is a távcsőnek köszönhetik felfedezésüket, mivel ezek az objektumok méretüknél fogva olyan kevés fényt vernek vissza, hogy messze a szabad szemes észlelhetőség határán kívül esnek, megpillantásuk csak fénygyűjtő eszköz segítségével lehetséges. Giuseppe Piazzi 1801. január 1-jén fedezte fel a Cerest, amelyet akkor kisbolygónak osztályoztak, s amelyet rövid időn belül követett a Pallasz, a Juno és a Vesta felfedezése. A bolygók holdjainak felfedezése is a távcsöves kutatások eredménye. A Mars két holdjának, a Jupiter és a Szaturnusz holdcsaládjainak tucatnyi tagjának megtalálása is a 19–20. század távcsöves kutatásainak eredménye. A távcsövek fejlődésével végül a Naprendszeren belül a finomabb részletek megfigyelése vált kutatási területté (a kisebb objektumok felfedezése mellett, amely végül már az amatőr csillagászok felségterülete lett). Így például a Mars pólussapkájának változásai, a Vénusz felhőzetének mintázatának feltérképezése, a Jupiter sávjainak, viharainak megfigyelése mind a modern távcsöves megfigyelések feladatai voltak. Az űrkorszak. Az űrkorszak a műholdak, űrszondák korszaka, az a legújabb kori fejlődési lépcsőfok, amelyben az ember képes kutatóeszközöket a világűrbe – gyakorlatilag a Naprendszerbe – juttatni és ezáltal még pontosabb adatokhoz, ismeretekhez jutni a bolygórendszerünkről. Az újdonsült eszközök nem csak távmegfigyeléseket tettek, tesznek lehetővé, hanem helyszíni megfigyeléseket, kutatásokat is, sőt a Hold esetében az ember jelenlétét és közreműködését a kutatásokban. A kutatások ilyen módon már nem kizárólag optikai megfigyelésekben kellett kimerüljenek, hanem széles körű, a fizika több területét érintő mérésekben, megfigyelésekben testesültek meg, úgymint hőmérséklet, nyomás, elektromágneses – a látható fény tartományán kívül az összes spektrumban –, tömegspektrométeres, sőt a leszálló szondák révén anyagvizsgálati mérésekben. A kutatások az első ember alkotta tárgy, a Szputnyik–1 1957. október 4-i felbocsátásával kezdődtek, néhány primitív mérés (hőmérséklet, nyomás és rádiós elektronsűrűség-mérések) formájában. Az ezt követő néhány év az űrbe jutás és az űrbeli navigáció képességének megszerzésével telt el, majd különböző műszerek feljuttatásával egyre részletesebb képet alkottak az űrkutatók a Naprendszerről (néhány csillagászati megfigyelőeszközön kívül – melyek elsősorban a Naprendszeren túli teret vizsgálják – a feljuttatott eszközök szinte kizárólag a bolygóközi teret vizsgálják). A Naprendszer objektumainak megismerése, ezen belül elsősorban a bolygók felderítése először az objektumok mellett elrepülő szondákkal, a rájuk telepített kamerákkal, spektrométerekkel és egyéb műszerekkel történt. Az elrepülő szondák után hamar igény támadt az egyes égitestek körül pályára álló, majd a felszínre le is szálló kutatószondák iránt. A keringő és a leszállóegységek általában egymást kiegészítő kutatási programokra adtak lehetőséget: a keringő egységek globális adatokat szolgáltattak, míg a leszállóegységek egy kisebb helyszín lokális, de nagyon részletes megismerését tették lehetővé. A szilárd felszínnel rendelkező bolygók közül a Merkúr kivételével mindegyiken szállt már le kutatóegység, a két legnagyobb gázbolygónál pedig keringő egység tett felfedezőutat – tekintve, hogy itt nincs szilárd felszín, ahová le lehetne szállni, így ezekhez nem küldtünk leszállóegységeket –, sőt a Szaturnusz Titán holdjára is szállt már le űrszonda. A Hold esetében még emberekkel végzett leszállásokra is sor került. Ezen eszközök révén a Naprendszerről meglévő tudásunk megtöbbszöröződött, az űrkorszakban szerzett ismeretek nagysága messze felülmúlja az előző több ezer év alatt felgyülemlett tudást. A Naprendszer felépítése. Égitestek. A Naprendszer a Napból és azon kisebb égitestekből áll, melyeket a Nap gravitációs hatása tart a pályájukon. A Nap körül keringő testek nagy része közel egy síkban kering, ezt a síkot az ekliptika síkjának nevezik. Az itt található anyag többsége a nyolc legnagyobb testben, a bolygókban koncentrálódik, bár ez a tömegmennyiség így is nagyon kicsi a Nap tömegéhez képest, mely a Naprendszer össztömegének 99,86%-át adja. A Naphoz legközelebb keringő négy bolygó (a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars) alkotja a "kőzetbolygók", más néven Föld-típusú bolygók csoportját; ezek javarészt kőzetekből és fémekből épülnek fel, felszínük szilárd. A négy külső bolygó (a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz) gázóriások, melyeknek összetétele jelentősen eltér a kőzetbolygókétól; túlnyomóan gáz halmazállapotú, könnyebb elemek (hidrogén és hélium) alkotják őket. Átlagos sűrűségük kisebb, méretük viszont jóval nagyobb, mint a belső bolygóké. A gázbolygók mindegyike rendelkezik gyűrűrendszerrel, bár messze a legnagyobb és legismertebb a Szaturnuszé. A Naprendszer bolygóinak jelenleg 144 ismert és elnevezett holdja van és további 23 vár megerősítésre. Ezen kis égitestek a bolygók körül keringenek, keletkezésük és összetételük igen eltérő. A holdak többségét űreszközök segítségével fedezték fel. A Nap körül az összes bolygó, és a bolygók körül a legtöbb hold azonos irányban kering, és a forgásirányokra is döntően ez az irány jellemző: ez az ekliptika északi pólusa felől nézve pozitív irány (az óramutató járásával ellentétes). Vannak persze olyanok is, amelyek kivételt képeznek, és ellentétes, ún. retrográd irányban keringenek vagy forognak. Például az Uránusz és a Vénusz tengely körüli forgása, illetve a Neptunusz Triton nevű holdjának keringése retrográd, negatív irányú. A Naprendszerben két olyan övezet található, melyekben a kisebb naprendszerbeli testek koncentrálódása figyelhető meg. Az egyik a Mars és a Jupiter pályája között található kisbolygóöv, melyben feltételezések szerint több millió aszteroida található, melyek mérete a 940 kilométeres Cerestől az 1 kilométernél is kisebb testekig terjed. A másik ilyen övezet a Neptunusz pályáján túl elterülő Kuiper-öv (ejtsd: kiper), mely a Naptól mintegy 30–50 csillagászati egységre (4,5–7,5 milliárd kilométerre) terül el. Ennek a jeges objektumokból álló, korong alakú régiónak a meglétét csak 1992-ben erősítették meg. A Kuiper-övet gyakran a Naprendszer végső határának tekintik. A fenti két övezetben jelenleg öt olyan égitest ismert, melyeknek tömege elég ahhoz, hogy saját gravitációjuk hatására közel gömb alakúak legyenek, így ezek az objektumok alkotják a 2006-ban bevezetett törpebolygók csoportját (a Ceres, a Pluto, az Eris, a Makemake és a Haumea). A bolygóktól abban térnek el, hogy pályájuk térségét nem söprik tisztára. Két évvel a törpebolygók kategóriájának bevezetése után a Nemzetközi Csillagászati Unió definiálta a plutoidák fogalmát; ezek gyakorlatilag a Plutóhoz hasonló törpebolygók, melyek pályájának fél nagytengelye nagyobb, mint a Neptunuszé. Azon apró égitesteket, melyek nem elég nagyok, hogy kisbolygók legyenek, de nagyobbak a bolygóközi pornál, meteoroidoknak nevezzük. A becslések szerint naponta 1000 és közötti mennyiségben érik el a Föld légkörét, a meteornak hívott fénycsóva jelenségét okozva. A meteoroidok feltehetően a Naprendszeren belülről származnak. A Naprendszer különleges égitestjei az üstökösök. Ezek olyan, a Nap körül keringő objektumok, melyeknek a Nap közelébe kerülve láthatóvá válik a kómája és a csóvája – mindkét jelenség legfőbb oka az üstökösmagot érő napsugárzás. Az üstökösök keringési ideje nagyon változatos, néhány évtől akár évmilliókig terjedhet. A 200 évnél rövidebb keringési idejű üstökösöket rövidperiódusú, az annál hosszabbakat "hosszúperiódusú üstökösöknek" nevezzük. A rövidperiódusú üstökösök többsége feltehetőleg a Kuiper-övből származik, míg a hosszúperiódusúak közül sok a távoli Oort-felhőből érkezhet. Távolság szerinti szerkezet. A Naprendszert két elég jól elkülönülő részre osztjuk, amely osztályozás a két részben található égitestek fizikai tulajdonságai alapján történik. A belső Naprendszer a kőzetbolygók birodalma, kevés égitesttel, köztük a Földdel, a külső Naprendszer pedig az óriásbolygók, a rengeteg hold hazája, az üstökösök szülőhelye. Belső Naprendszer. A belső Naprendszer egy viszonylag kis térrész, a Naptól, mint központi égitesttől a fő aszteroidaöv külső széléig terjedő tartomány. Az itt keringő objektumok szilárd kérge megőrizte a Naprendszer történetének kezdeti idejének folyamatait, így tanulmányozásukkal sikerült modellezni a keletkezéstörténet állomásait, a rendszer evolúcióját. A belső Naprendszer meghatározó égitestjei a négy kőzetbolygó és azok három holdja, ezeken kívül csak a változatos pályákon keringő aszteroidák találhatók meg itt. Külső Naprendszer. A külső Naprendszer a gázbolygók és az üstökösök birodalma. Itt is négy bolygó a meghatározó égitesttípus, amelyek azonban összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a kőzetbolygók és összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással vannak a naprendszerbeli kisebb égitestekre, mint a belső Naprendszer bolygói. A gázóriások körül tucatjával keringenek a holdak – általában befogott aszteroidák – megmutatva, hogy a Naprendszer még kijjebb eső részei felől milyen sok égitest érkezik, illetve hogyan óvják meg a nagybolygók a belső Naprendszert a kozmikus bombázástól. A nagybolygókon kívül már csak a Naprendszer keletkezésekor megmaradt anyag található anyagtól ritkább, vagy sűrűbb övezetekben. A Naprendszer legkülső határát jelentő Oort-felhő létezését elsőként Jan Oort holland csillagász vetette fel 1950-ben. Ez a gömb alakú, üstökösmagok milliárdjait tartalmazó felhő a Naptól – csillagászati egységre található. Itt érnek véget a Nap gravitációs és más fizikai hatásai, így a felhő objektumait könnyen befolyásolhatják más csillagok, illetve magának a Tejútrendszernek a hatásai is. A felhő nem túl sűrű, az üstökösök akár 10 millió km-re is lehetnek egymástól, és a külső zavaró hatások miatt könnyen elindulhatnak a Naprendszer belseje, vagy a külső világűr felé. Az Oort-felhő létezését még nem sikerült közvetlen megfigyeléssel bizonyítani. A Naprendszer égitestjei. A Nap. A Nap a Naprendszer központi csillaga, a Földhöz legközelebb eső csillag, körülötte kering a Naprendszer minden objektuma, az egész rendszer meghatározó eleme. Bolygónktól átlagosan kilométer távolságra van (ezt a távolságát nevezik csillagászati egységnek), tömege a Földének -szorosa, ami a Naprendszer teljes tömegének 99,86%-át teszi ki. Anyagának 73,5%-a hidrogén, 24,85%-a hélium, a többi közel 2% anyag pedig más nehezebb anyagból tevődik össze. Csillagunk belsejében magfúzió zajlik, amelyben a hidrogén héliummá alakul, és rengeteg energia szabadul fel. A Nap G2V színképtípusú csillag, amely 10 milliárd évig tartó fősorozatbeli fejlődésének a felénél jár. Életciklusa végéhez közeledve – a hidrogénkészlet teljes felhasználása – előbb vörös óriássá, majd a hélium oxigénné és szénné alakulása után fehér törpévé alakul majd. A Nap hat régióból áll: a "magból", a "sugárzási zónából", a "konvekciós zónából", a "fotoszférának" nevezett látható felszínből, a "kromoszférából" és a legkülső rétegből, a "koronából". A mag hőmérséklete körülbelül 15 millió fok, ami elegendő a termonukleáris reakció fenntartásához. A Földre érkező hő és fény gyakorlatilag a magban termelődik. A sugárzási zónán át tart, mire az energia a magból a konvekciós zónába jut, ekkorra a hőmérséklete 2 millió fokra csökken. A Nap felszíne nagyjából 5500 fokos. Csillagunk alakja nem gömb, hanem ellipszoid, a saját tengelye körüli forgás miatt az egyenlítői átmérője 10 kilométerrel nagyobb, mint a poláris átmérője. Saját tengelye körüli forgási periódusa 25 nap 9 óra 7 perc 13 másodperc. Központi égitestünket a korai civilizációk istenként tisztelték – Egyiptomban például főistenként – és bár már a görögök idején megszülettek az első természettudományos magyarázatok a mibenlétére és istenség-képe is megváltozott, a legtöbb világmodellben a Nap keringett a Föld körül. Csak később, a középkori Európában bizonyították gondolkodók (elsősorban Kopernikusz), hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva és az égitest a rendszer középpontja. Az emberiség életére legnagyobb befolyással levő égitest űrszondás megfigyelése talán a legszélesebb körű minden más égitesthez képest. A megfigyelések a NASA Pioneer–5, –6, –7, –8 és –9 szondasorozat napszelet és a Nap mágneses mezejét mérő repüléseivel indult, a Helios szondák napkorona mérésein, a Solar Maximum Mission sugárzásmegfigyelésein, a japán Yohkoh röntgenmérésein át jutott el a legsikeresebb szondákig, a csillagot évekig folyamatosan több hullámhosszon megfigyelő SOHO napobszervatóriumig és a Nap poláris régióit megfigyelő Ulyssesig. A Napot még egy űrhajósokkal végzett program is vizsgálta, a Skylab-programban az űrállomás egyik fő részegysége egy napobszervatórium volt, amellyel számos megfigyelést végzett a program három legénysége 1973–74-ben. Bolygók. A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) Prágában tartott konferenciáján részt vevő mintegy 2500 küldött 2006. augusztus 24-én, többségi szavazással új bolygódefiníciót fogadott el. Eszerint a bolygó a Nap körül kering, tömege elégséges ahhoz, hogy saját gravitációja közel gömb alakúra formálja a testet, illetve a pályáját tisztára söpörte. A döntés fő oka az volt, hogy a Neptunuszon túl már felfedeztek a Plútónál nagyobb tömegű égitestet, és valószínűleg még számos, fel nem fedezett törpebolygó kering a térségben, melyeket a közeljövőben fedeznek fel, így a Naprendszer bolygóinak száma túl nagy lenne. Így a fenti döntés értelmében már csak nyolc égitestet tekintünk bolygónak. A bolygóknak alsó tömeg- vagy mérethatáruk nincs – ezt azonban fizikailag kijelöli a saját gravitáció által kialakuló gömbforma követelménye –, felső tömeghatáruk viszont van: a 13 Jupiter-tömeg határt átlépő égitestek már elegendő tömegűek a lítium- vagy deutériumfúzió beindulásához, így ezeket már barna törpének osztályozzuk. Ilyen égitest a Naprendszerben nincs. A Naprendszer bolygóinak európai kultúrkörben elterjedt elnevezése az ókori római mitológia alakjai után kapott nevek átvételével történt, amely ma már az IAU működése nyomán világszerte egységes elnevezés-rendszer. Korábban az Európától távol létrejött civilizációkban más és más nevekkel illették ezen égitesteket, bár ezen nevezéktanok többsége mitológiai alapon épült fel és szintén istenek neveit adta a bolygóknak. A bolygóknak két altípusát különböztetjük meg a naprendszerbeli tapasztalataink alapján: kőzetbolygók és gázbolygók. A közelmúltban más csillagok körül is fedeztek fel bolygókat kutatók, ezek az ún. exobolygók, amelyeket szintén erre a két altípusra szokás szétválasztani, hacsak nem sikerül olyat felfedezni, amely egyik típus jellemzőinek sem felel meg. Föld-típusú bolygók. Föld-típusú bolygók (vagy kőzetbolygók) gyűjtőnéven a Naprendszerben a négy belső bolygót, a Merkúrt, a Vénuszt, a Földet és a Marsot értjük. Fizikai tulajdonságok szerint ehhez a típushoz sorolható még a Hold és a fő aszteroida-övben keringő Ceres törpebolygó is, sőt a Jupiter két holdja, az Europa és az Io is, mégsem tévesztendők össze az előzőekben említett bolygókkal, mivel utóbbiak nem viselhetik a „bolygó” elnevezést. Ezek a bolygók alapvetően szilikátokból felépülő égitestek, eltérően a külső Naprendszer gázóriásaitól. Mindegyik a korai Naprendszer bolygócsíráinak ütközéses összeállásából született, és mindegyik bolygótestnél megfigyelhető a – főként a keletkezéskori hő miatti olvadt állapotban végbement – mélységi differenciálódás, a kémiai összetétel szerinti belső héjakra osztódás. A szilárd felszín, mint fő jellemző miatt csak ezeken a bolygókon értelmezhető a domborzat (az egyik fő megfigyelési téma), a síkságok, hegyek, kanyonok, folyómedrek, kráterek rendszere. A négy közül három kőzetbolygónak van légköre, ezek mindegyike másodlagos légkörnek számít (a bolygótesteken kialakult vulkánokból a felszínre törő gázokból, becsapódott üstökösökből kiszabaduló illékony anyagokból jöttek létre), szemben a gázbolygók elsődleges légkörével, amelyek az ősi molekulafelhő gázanyagának összeállásából keletkeztek. A Mars pályája által bezárt területet – ahol a kőzetbolygók keringenek – szokás belső Naprendszernek is nevezni. Ebben a zónában jelölhető ki az ún. lakható övezet, ahol a szénalapú élet fennmaradásához szükséges körülmények uralkodnak. Merkúr. A Merkúr a Naprendszernek a Naphoz legközelebb keringő, és a Plútó törpebolygóvá minősítése óta legkisebb bolygója. Átmérője a Földének 40%-át sem éri el, így néhány, az óriásbolygók körül keringő hold is nagyobb nála, tömege a Föld tömegének 5,5%-át teszi ki. Elliptikus pályájának perihéliuma (napközelpontja) 46 millió km, aphéliuma közel 70 millió km, ezzel a legexcentrikusabb pályát tudhatja magáénak az összes bolygó között. Átlagos naptávolsága 0,39 CsE, egy Nap körüli fordulatot 88 földi nap alatt tesz meg, sebessége a bolygók közül a leggyorsabb, majdnem 50 km/s. A Merkúr pályája nem pontosan a Nap egyenlítői síkjába esik, attól 7°-kal elhajlik, ezért a bolygó áthaladása a napkorong előtt ritka természeti jelenség, évszázadonként csak 13 alkalommal figyelhető meg. Korábban feltételezték, hogy a bolygónak mindig ugyanaz az oldala néz a Nap felé, de 1965-ben kimutatták, hogy minden két keringés alatt háromszor megfordul a tengelye körül. A legkisebb bolygó belső szerkezete mélységi differenciálódást mutat, az egyes belső rétegek aránya azonban teljesen más a többi kőzetbolygóhoz képest. Legfőbb különlegesség az aránytalanul nagy vasmag, amely a bolygó átmérőjének közel 75%-át teszi ki és amely miatt viszonylag gyenge, de állandó mágneses mező veszi körül a Merkúrt. A bolygó felszíne leginkább a Holdhoz hasonlatos, kráter lyuggatta száraz, poros, erősen tagolt domborzatú területek alkotják. A felszíni átlagos hőmérséklet 169,5 °C, amely azonban nagyon tág határok között változik: a nappali oldalon elérheti a 430 °C-ot, ám mivel légkör híján nem képes megtartani a hőt, éjszakára akár -170 °C-ra is zuhanhat a hőmérséklet a sarki vidékek hosszú ideig megvilágítatlan krátereinek mélyén. A bolygónak állandó légköre nincsen, csupán exoszférája, ami a napszél és a becsapódó meteoroidok hatására a felszínből kilökött atomokból áll. A légkör hiánya miatt nincsen szél okozta erózió, és a meteoroidok sem égnek el, mielőtt a felszínbe csapódnak. Nincs ismert holdja. A Naphoz való közelsége miatt a Földről való vizuális megfigyelése nehéz, csak alkonyat vagy pirkadat idején lehetséges, mégis már az ókorban ismerték, ennek megfelelően a kor szokásainak megfelelően a római istenek egyikének Mercuriusnak – a görög Hermész megfelelőjének – nevét kapta. Űrszondákkal való felfedezésének története igen rövid, eddig mindössze két eszköz látogatta meg. Az első Merkúr-szonda a Mariner–10 volt, amely a Vénusz gravitációját felhasználva – mellesleg igazolva a gravitációs hintamanőver működőképességét – 1974. március 29-én repült el a bolygó mellett, méréseket végezve, fényképeket készítve. Összesen három alkalommal közelítette meg a szonda a bolygót, amelynek során a felszín 45%-át lefedő fényképmozaik készült, és bizonyítékot kaptunk a Merkúr mágneses mezejéről. A bolygó felfedezése hosszú szünet után folytatódott a MESSENGER szonda feljuttatásával, amely bonyolult, hintamanőverekkel tarkított pályán közelítette meg a Merkúrt, végül 2011. március 18-án keringési pályára állt körülötte. Ez idő alatt mintegy 1200 képet készített, nagyrészt a feltérképezetlen területekről, valamint megmérte a bolygó mágneses mezejét is. A szonda még két évig gyűjtötte az adatokat, ezután az üstökösök megfigyelésére koncentrált. Küldetésének végén, 2015. április 30-án a Merkúrba csapódott. Vénusz. A népnyelvben "Esthajnalcsillag"nak nevezett Vénusz a Naptól számított második bolygó. Tömege, összetétele és mérete a Földéhez hasonló, emiatt sokszor nevezik bolygónk ikertestvérének. Pályája nem sokban tér el a körtől, perihéliuma 107,5, aphéliuma 109 millió km, ebből adódóan átlagos naptávolsága 108,2 millió kilométer (0,72 CsE), ezzel a Földhöz legközelebbi bolygó. Egy vénuszi év 224,65 földi napig tart. A bolygó saját tengelye körül 243 nap alatt tesz meg egy fordulatot, ráadásul retrográd irányban, a többi bolygóhoz képest ellentétes forgással. A rendkívül lassú, ellentétes forgás valószínűleg egy kozmikus ütközés eredménye, amely „feje tetejére állította” a bolygót. A tengelyferdeség 177,1°-ra adódik (azaz fejjel lefelé áll a bolygó, így látszólag ellentétes a forgása). A Merkúrénál jóval ritkábban, de a Vénusznál is megfigyelhető a Nap előtti átvonulás jelensége. 120 évenként egy páros átvonulás figyelhető meg, ahol a két átvonulás között 8 év telik el. Lapultsága elhanyagolható, az egyenlítői és a poláris átmérő között 10 kilométer alatti a különbség. Belső szerkezetéről még nem állnak rendelkezésre közvetlen megfigyelések, ám a Földéhez hasonló méret és sűrűség arra enged következtetni, hogy a bolygó belső szerkezete hasonló a Földhöz. Mindezek ellenére a felszínen nincs nyoma lemeztektonikának. Másik fő különbség a mágneses tér hiánya. A bolygó felszínének hozzávetőleg 80 százalékát síkságok foglalják el, két nagyobb, a síkságból kiemelkedő „kontinens” található rajta, az Ishtar Terra és az Aphrodite Terra. A felszín nagy része vulkanikus tevékenység nyomait viseli magán, kráter viszonylag kevés van rajta, amely elsősorban a sűrű légkörnek köszönhető, amelyben a meteorok többsége elég, és nem éri el a felszínt. A Vénusz legnagyobb különlegessége a légköre. A bolygón extrém módon sűrű légkör alakult ki, tömege a földi atmoszféra tömegének 93-szorosát teszi ki, a felszínen olyan hatalmas nyomás uralkodik, mint a Földi óceánok 1 kilométeres mélységében. A légkör 96,5%-ban szén-dioxidból áll, a maradék 3,5% pedig nitrogén, illetve nyomokban kén-dioxid, argon, vízpára, szén-monoxid és egyéb gázok alkotják. A bolygót kénsavtartalmú, vastag, gyorsan mozgó felhőzet borítja, amely lehetetlenné teszi a felszín közvetlen vizuális megfigyelését. Mivel ez a felhőzet jelentős mennyiségben veri vissza a napfényt, a Vénusz rendszerint az éjszakai égbolton a legfényesebbnek látszó bolygó. Az atmoszféra ilyenné alakulása a fékezhetetlen üvegházhatás következménye. Modellszámítások szerint egykor a Vénuszon is számottevő mennyiségű folyékony víz volt, amelyet a vulkáni aktivitás nagy mennyiségben párologtatott a légkörbe, ami ott üvegház gázként funkcionálva tovább emelte a globális hőmérsékletet. A légkör így csapdába ejti a Nap hőjét, ezért a felszín hőmérséklete elérheti a 470 °C-ot is, melegebbet, mint a négyszer több napsugárzást kapó Merkúr felszínén mérhető. A bolygón uralkodó hőmérséklet egységes, akár az egyenlítőnél, akár a sarkokon mérjük. A bolygó felderítése az átlátszatlan légkör miatt csak űrszondákkal lehetséges, ezekből kétféle járt a Vénusznál: a Szovjetunió Venyera-programjának leszállóegységei, valamint a NASA Magellan és az ESA Venus Express keringő egységei. A Venyerák a felszíni leszállást kapták feladatul és a váratlanul zord körülmények miatt a hetedik szonda érte el a felszínt, ahonnan mindössze 23 percig volt képes adatokat küldeni. Összesen nyolc Venyera leszálló és két keringő egység járt a Vénuszon és küldött adatokat a pokoli körülményekről. A tudományos szempontból legtöbbet nyújtó felfedező küldetés a Magellan szonda radartérképező repülése volt. A szonda poláris pályáról radarjával a bolygó szinte teljes felszínét feltérképezte, és globális domborzati térképet készített róla. A Vénusz felfedezésének történetében legutolsó Vénusz szonda a Venus Express, amely a légkört tanulmányozta. A Merkúrhoz hasonlóan a Vénusznak sincsen holdja. Föld. A Föld a Naptól számított harmadik bolygó, a Naprendszer ötödik legnagyobb bolygója, mind átmérőjét, mind tömegét, mind sűrűségét tekintve, valamint méreteit illetően a legnagyobb kőzetbolygónak is számít, bár átmérője csak 644 kilométerrel, tömege is csupán 25%-kal nagyobb, mint a Vénuszé. Keringési adatai sok tekintetben mérési etalonnak számítanak: 1 nap megegyezik a bolygó egy saját tengelye körüli fordulattal; 1 év – némi korrekcióval – megegyezik egy Nap körül megtett fordulattal; 1 csillagászati egység megegyezik a bolygó átlagos naptávolságával. Nap körüli pályája közel kör alakú, perihéliuma 147, aphéliuma 152 millió kilométer, pontos keringési ideje 365,24 nap. A Föld forgástengelye megdőlt, 23,4 fokot zár be az ekliptika síkjával, ez a jelenség az évszakok kialakulásának okozója. Bolygónk neve nem valamilyen istenről kapta nevét, mint a többi bolygó, bár a történelem előtti időkben, majd az ókorban is főként nőnemű istenként tisztelték (Földanya). A Föld neve a legtöbb nyelvben a talaj kifejezéssel szinonim. Alakja közel gömb, egyenlítői átmérője mindössze 42,6 kilométerrel nagyobb, mint a sarki átmérője, e kismértékű lapultság okán formáját geoid formának nevezzük. A bolygó teste mélységében öt részre tagozódik: egy szilárd vas–nikkel belső magra, a belső magot körülvevő, folyékony szintén vas–nikkel külső magra, az olvadt kőzetekből álló köpenyre, az azt körülvevő, szintén olvadt kőzetekből álló felső köpenyre és a vékony, szilárd földkéregre. A földkéreg jó néhány különálló részre, ún. tektonikai lemezekre töredezett, amelyek a köpeny olvadékán úsznak és emiatt a mozgás miatt folyamatosan változik a felszín. A Föld felszínének nagyjából 71%-át víz borítja, melyek nagy része sós vizű óceán, a maradék 29% szárazföld (hat kontinens és számos sziget). Bolygónk felszíne felett kiterjedt légkör található, amelynek 78%-a nitrogén, 21%-a oxigén, míg 1%-a más összetevőkből (pl. argon, szén-dioxid) áll. A Földön két fő anyag-körforgás figyelhető meg: a széndioxidé és a vízé, mindkét körforgás közvetítő közege a légkör. A Föld a Világegyetem jelenleg ismert egyetlen olyan égitestje, amiről ismert, hogy életet hordoz. A szárazföldek felszínén – sőt esetenként a felszín alatt – és a vizekben több millió faj él. Az élet a kutatások szerint már igen korán kialakult a bolygón, azóta azonban több kihalási esemény tarkította a fejlődéstörténetét. A mai életformák kialakulása az evolúció folyamata során ment végbe. Az élet kialakulását a vizet hosszú időn át folyékonyan tartani képes körülmények (hőmérséklet, nyomás, sugárzási viszonyok), valamint a Föld belsejében folyó mágneses folyamatok révén létrejövő mágneses „védőpajzs” kialakulása tették lehetővé. A Földnek egyetlen természetes égi kísérője van, a Hold. A szomszéd égitest átlagosan km távolságra kering a bolygótól, valamivel több mint 27 nap alatt kerülve meg a Földet. Az égitest jelenléte az élet fennmaradásának fő oka: a Hold stabilizálta a Föld tengelyferdeségét és emiatt nem billegett tovább a Föld és viszonylag állandó éghajlatot volt képes fenntartani az egyes övezetekben, ami segítette az egyes létformákat. A Hold a Föld testéből keletkezett: a Naprendszer kialakulásakor – több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt – egy Mars méretű bolygócsíra ütközött a proto-Földnek és a becsapódás által kilökődött anyag állt össze a Földhöz képest negyedakkora égitestté. A Föld–Hold rendszer a két égitest tömegközéppontja körül kering, amely a Hold kis tömege miatt a Föld belsejében van mindig. A Hold Földre gyakorolt hatásai közül a leginkább szembetűnő az árapály jelenség, a tengereken, óceánokon megfigyelhető napi kétszeri hullámszerű vízszintemelkedés és csökkenés. Emiatt a két égitest távolodik egymástól, emellett a Föld forgása folyamatosan lassul, a napok hossza egyre nő. Mars. A Mars a Naprendszer negyedik bolygója, a Naptól legtávolabb keringő kőzetbolygó. Méretét tekintve feleakkora átmérőjű, mint a Föld, és kisebb sűrűsége miatt annak tömegének mindössze 11%-át képviseli, a teljes felülete is kisebb területű, mint a földi szárazföldek összesített területe. Ellipszis pályája elnyújtottabb, mint a Földé – bolygónk pályájának napközel- és naptávolpontja között 5 millió kilométer a különbség – a Mars esetében 42 millió kilométer a különbség a pálya Naptól legtávolabbi és legközelebbi pontja között, az átlagos távolság pedig 230 millió kilométer (1,5 CsE). A Naprendszerben csak a Merkúr pályájának nagyobb az excentricitása. A bolygó saját tengely körüli forgása, a marsi nap, azaz 1 sol hossza nagyon hasonló a Földéhez: 24 óra 39 perc 35 másodperc. A Mars tengelye a Földéhez hasonló dőlést mutat, 25,19°-ot zár be az ekliptika síkjával, emiatt a bolygó időjárásában ugyanúgy évszakok alakultak ki, mint bolygónkon. Itt található a Naprendszer legmagasabb hegye, az Olympus Mons. A nevét a római hadistenről kapta (vörös színe és a vér közötti asszociáció okán). Vöröses színét a felszínen globális méretekben kimutatható vas-oxidos felső talajrétegtől kapta. Légköre igen ritka, a felszíni légnyomás a földiének 0,75%-a – a Földön nagyjából 35 kilométer magasan akkora a nyomás, mint a Mars felszínén –, összetétele azonban teljesen más, 95% szén-dioxid, 3% nitrogén, 1,6% argon, és csak nyomokban tartalmaz oxigént vagy vízpárát. A ritka légkör ellenére is dinamikus időjárás figyelhető meg a felszínen, erős szelek fújnak, amelyek időnként bolygóméretű porviharokat okoznak. A hőmérséklet −140 °C és +20 °C között ingadozik. A sarki tél során a bolygó magas szélességein a légköri szén-dioxid is képes kifagyni. A Mars alakja a Földéhez képest kissé lapultabb, az egyenlítői és poláris átmérője között 40 kilométer a különbség. A többi kőzetbolygóhoz hasonlóan belseje mélységi differenciálódást mutat: olvadt vas–kén magja, szilárd szilikátos mag körüli köpenye és a Földétől vastagabb kérge van. A Marson figyelemreméltó geológiai képződmények találhatók. Az Olympus Mons 27 kilométeres magasságával és 600 km átmérőjével a Naprendszer legnagyobb hegye, míg a Valles Marineris nevű hasadékvölgy több mint 4000 km hosszú, egyes részein szélessége eléri a 200, mélysége a 7 kilométert. Lemeztektonikai tevékenység ma már nem jellemzi a bolygót, a Mars Global Surveyor szonda mérései alapján a bolygó fejlődéstörténetének korai időszakában voltak ilyen folyamatok. A bolygó felszínét vulkáni tevékenység, a kéreg mozgásai, becsapódások és légköri jelenségek (pl. szelek) alakították ki. A Vörös bolygónak két holdja is van: a Phobosz és a Deimosz. Bár eredetük nem tisztázott, a legvalószínűbb az a feltételezés, hogy a Mars gravitációs ereje által befogott aszteroidákról van szó. Mindkét hold rendkívül közel kering a bolygóhoz, a belső Phobosz mindössze 9377 kilométerre (7,66 óra alatt téve meg egy kört), a külső Deimosz is csak (30,35 órás keringéssel). A rendkívül gyorsan keringő Phobosz a Mars felszínéről nézve nyugaton kel és keleten nyugszik. Mindkét hold keringése a Marshoz kötött, azaz mindig ugyanazon oldalukat mutatják a bolygó felé. Felfedezésük szinte egyszerre történt, Asaph Hall amerikai csillagász a két és fél évenként esedékes marsi oppozíció idején, 1877. augusztus 12-én pillantotta meg a Phoboszt és 1877. augusztus 18-án a Deimoszt. Jelenleg a Mars az egyetlen bolygó, amellyel kapcsolatban még van remény, hogy a kutatások élet nyomait találják meg. Ennek a reménynek az alapját a víz jelenléte adja. A modern kor űrszondás vizsgálatai globális víztartalékokat tártak fel a felszín alatt (vízjég formájában), amelynek múltbeli nyomait a Spirit és az Opportunity szondapáros találta meg, míg magát a most is jelen levő vizet (jeget) a Phoenix űrszonda találta meg 2008 júliusában. A Mars jelenleg a Hold után a második legszélesebb körben vizsgált égitest, a legtöbb bolygószonda ezt a bolygót látogatta meg. A Marsz–3 sikeres leszállása után a Viking-program keretében két szonda szállt le széles körű vizsgálatokra, elsősorban az élet keresésére. A szondapáros eredményei ellentmondásosak voltak, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták az élet jelenlétét. Később a NASA taktikát váltott: az élet közvetlen keresése helyett inkább az élet feltételeinek meglétét, vagy nem létét kezdte kutatni. Ennek keretében több sikertelen küldetést követően a Mars Pathfinder szállt le sikeresen a felszínre egy sor új – főként űrhajózási – technikát kipróbálni, ezt követte a Spirit és az Opportunity, amely meg is találta az egykori víz (az élet fő feltételének tartott anyag) nyomait, legvégül a Phoenix magát a vizet is kimutatta. A bolygó körüli pályán szintén több sikeres szonda is keringett, globális vizsgálatokat végezve és kiegészítve a leszállóegységek lokális adatait. A Mars Global Surveyor, a Mars Express, a Mars Odyssey egyesével is terabyte-nyi adattal szolgálta a kutatókat. Gázóriások. A gázbolygók, vagy másképpen óriásbolygók egy bolygótípus gyűjtőneve, azoké a bolygóké, amelyek elsősorban gázokból épülnek fel és egyáltalán nem, vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak anyagukban kőzeteket, fémeket vagy más nehezebb anyagokat. A gázbolygók négyese két jól elkülöníthető alcsoportra osztható, a gázóriásokra és a jégóriásokra. Előbbi csoportba a "Jupiter" és a "Szaturnusz" tartozik, amelyek belsejében az egyes zónák között folyamatos az átmenet a halmazállapotok között, nincsenek éles határok, a belsejükben uralkodó nyomás magasabb, mint a kritikus nyomás, utóbbiakban viszont ezt a szintet nem éri el a nyomás, valamint a légkör és a szilárd – főként jégből álló – mag között éles az átmenet. Az óriásbolygók közös jellemzője még, hogy mindegyikük a Naprendszer külső részein kering és mindegyikük körül jó néhány hold kering és mindegyiknek van egy gyűrűje/gyűrűrendszere. (Érdekes módon az eddig felfedezett exobolygók – jórészt gázóriások – rendre a csillagukhoz nagyon közel, esetenként a Merkúr pályáján belül keringenek és ezen felfedezések tekintetében inkább a mi Naprendszerünk bolygórendszere tűnik különlegesnek, igaz a szakemberek szerint ez valószínűleg inkább a kezdetleges észlelési módszereknek köszönhető, amelyek érzékenysége ma még inkább csak a csillaghoz közeli bolygók felfedezésére alkalmas.) Az összes gázbolygó belsejében rengeteg hő keletkezik, a leghidegebb is ugyanannyi hőt sugároz ki, mint amennyit a Naptól magába fogad, de inkább jellemző érték a beeső napsugárzás kettő, vagy többszörösének visszasugárzása. Jupiter. A Jupiter a Naptól számított ötödik bolygó, egyben a Naprendszer – tömegében és méretében egyaránt – legnagyobb bolygója. Nevét a római mitológia főistenéről, Iuppiterről kapta, bár már jóval a rómaiak előtt ismert égitest volt a csillagászok előtt, és a legtöbb ókori kultúrában valamilyen istenséggel azonosították. Habár tömege jelentéktelen a Naprendszer össztömegében – a Napénak ezredrésze –, a többi bolygóhoz képest jelentősnek számít, a többi bolygó együttes tömegének két és félszeresét képviseli. A bolygó tömege jelentéktelen a központi csillaghoz képest, mégis elegendő ahhoz, hogy a rendszer tömegközéppontját a Nap testén kívülre helyezze és „billegésre” késztesse a központi objektumot. A bolygó besorolása szerint gázóriás, tömegének (és térfogatának) jelentős része, mintegy 75–76%-a hidrogén, amelyet 9–10%-nyi hélium egészít ki. A gáz a Jupiter tömegének legnagyobb, 85–90%-át jelentő részét teszi ki, de van egy kisebb szilárd magja is, amelynek nagysága, tömege pillanatnyilag még bizonytalan, nagyjából 12–45 földtömeg közé tehető. A légkörben az űrszondás megfigyelések a két fő gázkomponens mellett metán, ammónia, vízpára jelenlétét is kimutatták. A bolygó belső szerkezete még nem teljesen ismert a viszonylag kevés mérési eredmény miatt. A legvalószínűbb elmélet szerint a bolygó közepén egy szilárd, kőzetekből vagy vízjégből álló mag található, melynek jelenlétét gravitációs mérések erősítik meg. A bolygókeletkezés folyamatát vizsgálva a kutatók feltételezik, hogy a külső Naprendszerben már a víz is bekapcsolódott a bolygóépítési folyamatokba, mivel az a Naptól ilyen távolságban már csak fagyott állapotban fordul elő, így a jég is részt vett a planetezimálok mind nagyobbra növekedésében, és az így nagyra – tucatnyi földtömegűre – nőtt szilárd test gravitációja elég volt a gázanyag magához vonzásában. A szilárd magot fémes hidrogén – az óriási nyomás miatt elfajult állapotú anyag – veszi körül, majd fölötte folyékony, végül gázos hidrogén átlátszó rétege következik. A hidrogénrétegek között az átmenet folyamatos, a gázréteg a felső felhősávtól legalább 1000 km mélységig terjed. A Jupiter látványos légköre tetején ammóniakristályokból és ammónium-hidrogén-szulfidból álló felhők úsznak. A teljes bolygót lefedő felhőzet a szélesség szerint elkülönülő sávokra bomlik, amelyekben különböző sebességgel mozog az anyag, ráadásul az egyes sávokban ellentétes irányban. A sávok határán turbulenciák, viharok keletkeznek, ezek egyik leglátványosabb megnyilvánulása a Nagy Vörös Folt, egy vihar, amit már a 17. századi megfigyelők is láttak, azóta egyforma intenzitással dühöng. A bolygó gyorsan forog a saját tengelye körül, a bolygók közül a leggyorsabb a forgása, 10 óra alatt tesz meg egy fordulatot. A hatalmas gázlégkör miatt az egyenlítői régió 5 perccel gyorsabban tesz meg egy fordulatot, mint a sarki régiók. A gyors forgás miatt a bolygó alakja nem gömb, hanem forgási ellipszoid, mint a Nap, az egyenlítői átmérője 9275 kilométerrel nagyobb, mint a sarki átmérője. A bolygó a Naptól 5,2 CsE távolságra kering és 11,86 év alatt kerüli meg a Napot. A Jupitert szokás a Naprendszeren belüli „kis naprendszerként” is emlegetni, kiterjedt holdrendszere miatt. A bolygó körül fedezték fel a legtöbb holdat a Naprendszerben, szám szerint 63-at. A holdak legnagyobb része nem „valódi” hold, csak a bolygó mellett elhaladó és keringésre késztetett aszteroida, vagy üstökösmag. Ezek mellett a kis méretű, zömmel szabálytalan alakú égitestek mellett négy nagy, látványos objektum, a felfedezőjükről elnevezett ún. Galilei-hold is kering az óriásbolygó körül. Az Io, az Europa, a Callisto, és a Ganymedes mind nagy, gömb formájú égitest – csak az Europa kisebb a Föld holdjánál, a többi mind nagyobb, a Ganymedes még a Merkúr bolygónál is nagyobb –, felfedezésük egykor a Föld-központú világkép elleni döntő érv volt. A holdak egyikén, az Europán bizonyítottan vízóceán hullámzik a felszíni globális jégtakaró alatt, amelyben a feltételezések szerint akár az élet számára is megfelelő körülmények lehetnek. A holdak mellett egy halvány (a Földről még távcsövekkel sem látható) gyűrűrendszer is kering a Jupiter körül, amelynek anyagát a holdak felszínéről távozó por táplálja. A legnagyobb gázbolygó kutatása Galileo Galilei első távcsöves megfigyeléseivel kezdődött 1610-ben (bár egyes források szerint a kínaiak már kétezer évvel korábban felfedezték a Galilei-holdakat szabad szemes megfigyeléseikkel), majd hamarosan a sávok felfedezése, a Nagy Vörös Folt megfigyelése következett. A bolygó megfigyeléseinek „mellékterméke” volt a fénysebesség értékének kísérleti kimérése is. A megfigyelések az űrkorszakban hozták a komolyabb, részletesebb eredményeket. Először a Pioneer–10 és Pioneer–11 szondapáros érte el a bolygót, készített részletes fotókat az atmoszféráról és küldött mérési adatokat a Jupiter környezetéről (elsősorban a váratlanul nagynak bizonyult sugárzásról). A Pioneereket a Voyager-program két űrszondája követte, amelyeket a gázbolygók végiglátogatására küldtek. A Voyager–1 és Voyager–2 is korszakos felfedezéseket tett: működő vulkánt találtak az Io hold felszínén, felfedezték a bolygó gyűrűrendszerét, villámokat fedeztek fel a légkörben stb. A legtöbb ismeretet a Galileo szonda 1995 és 2003 közötti küldetése nyújtotta a kutatók számára. A szonda megfigyelte a Shoemaker–Levy 9 üstökös becsapódását, feltérképezte a bolygó kiterjedt mágneses terét, végiglátogatta a Galilei-holdakat (felfedezve az Europa vízóceánját) és egy leszállóegység révén adatokat küldött a légkörből is. Szaturnusz. A Szaturnusz a Naptól számított hatodik bolygó, a Jupiterhez hasonló óriásbolygó, a második legnagyobb a bolygók között, besorolása szerint a Jupiterrel, az Uránusszal és a Neptunusszal együtt óriásbolygó. Tömegét tekintve sokkal kisebb, mint a Jupiter – 95 földtömegű, a legnagyobb bolygó 317 földtömegével szemben –, ám térfogata csak 20%-kal kisebb, ebből eredően sokkal kisebb sűrűségű is, az egyetlen bolygó, amelynek átlagsűrűsége kisebb, mint a víz. Nevét a római Saturnus istenségről kapta, a görög Kronosz isten – Zeusz főisten apja – megfelelőjéről. Felépítését tekintve kissé különbözik a nagyobb testvérétől, bár ugyanúgy a hidrogén és a hélium a fő alkotóeleme, a hidrogén sokkal nagyobb részarányt képvisel. A Szaturnusz esetében is feltételezhető egy szilárd sziklás, vagy vízjeges mag létezése. A légkör ennél a bolygónál is tartalmaz metánt, ammóniát valamint etánt. A Szaturnusz átlagos távolsága a Naptól eléri az 1,4 milliárd kilométert – 9 CsE-et –, ezzel a bolygó 29 és fél év alatt tesz meg egy kört a Nap körül. A pálya napközel és naptávolpontja között 155 millió kilométer a különbség, azaz a bolygó a Föld pályájának méretével szinte megegyező pályaexcentricitást produkál. A saját tengely körüli forgása is hasonló a Jupiteréhez, 10 óra 32 és 10 óra 47 perc között tesz meg egy tengely körüli fordulatot, előbbit a légkör egyenlítői zónája, utóbbit sarki régiók. A kisebb sűrűség és a gyorsabb forgás miatt a Szaturnusz a Jupiternél is lapultabb, a sarki átmérője az egyenlítőinél 10%-kal kisebb. A bolygó felépítését a Jupiteréhez hasonlónak gondolják a kutatók – direkt megfigyelés még nincs róla –, a szilárd mag körül fémes hidrogén, feljebb folyékony hidrogén és hélium, még feljebb ugyanez a két anyag gáznemű rétege található, ez utóbbi nagyjából 1000 km-es rétegben. A bolygó belseje igen forró, a magjában a °C-ot is eléri a hőmérséklet. A bolygó 2,5-szer több hőt bocsát ki környezetébe, mint amennyit a Naptól befogad. A Szaturnusz légköre is nagyban hasonlít a Jupiteréhez, legfeljebb az összetétele más: 96,3% hidrogén, 3,25% hélium alkotja, amelyet nyomokban ammónia, acetilén, etán, foszfin és metán dúsít. A felhők is hasonlóak, ammónia kristályokból, ammónium-hidroszulfidból és vízből állnak. A légkör ennél a bolygónál is sávokra osztódik, itt is különböző sebességgel és esetenként ellentétes irányban keringenek a felhők a légkör tetején és itt is turbulenciák, viharok keletkeznek a sávok határvonalán. Viszont a Szaturnusz légköri sávjai sokkal halványabbak és a sávok szélességi arányai is eltérőek, itt az egyenlítői sávok a dominánsak, a magasabb szélességeken levő sávok keskenyebbek. A Szaturnusz felső légköre rendkívül turbulens, a Naprendszer legnagyobb sebességű szeleit itt mérték, a Voyager űrszondák 1800 km/h-s sebességet is rögzítettek. A Szaturnusz legegyedibb jellegzetessége a hatalmas, látványos gyűrűrendszere. A bolygó egyenlítői síkjában, a felszíntől számított és között egy mindössze 20 méteres átlagvastagságú, főként vízjégből álló, apró rögök alkotta, hét fő – azon belül viszont több ezer egyedi – gyűrűt formázó gyűrűrendszer kering. A keletkezésére két különböző elmélet létezik, napjainkig még nem dőlt el egyik javára sem a vita: a gyűrűk vagy egy olyan holdból származnak, amely túl közel került az anyabolygóhoz és az árapályerők darabokra törték, vagy még a bolygó keletkezéskori idejéből származó törmelékdarabok pályára rendeződéséből származik. A Voyager–1 furcsa képződményeket fedezett fel a gyűrűkön, az ún. küllőket. A küllők a gyűrűk felett mozgó sötétebb, sugárirányú anyagsávok, amelyek létezését később a Galileo szonda is megerősítette, és amelyek a mágneses erővonalak mentén összegyűlő, lebegő porból jönnek létre. Az óriásbolygó a nagyobb testvéréhez hasonlóan nagyszámú égitestből álló holdrendszert keringet. Jelenleg 61 ismert holdja van, köztük azonban csak egyetlen nagyobb található, a Titán. Ez a hold egyedülálló a Naprendszerben: a holdak közül ennek van egyedül légköre. A Titán mellett még további hat nagyobb hold kering a Szaturnusz körül, a Mimas, az Enceladus, a Tethys, a Dione, a Rhea és a Iapetus, ezek a holdak azonban korántsem akkorák, mint a Titán, vagy a Jupiter nagyobb holdjai, mindössze 400 és 1530 kilométer közöttiek, azaz a Föld holdjának 11–45%-a közöttiek. A Titán légköre feltételezések szerint hasonlít a Föld ősi légköréhez, felszínén pedig metántavak találhatóak. A holdak felfedezése, azonosítása nehéz a Szaturnusz bolygó esetében, mivel nehéz eldönteni, hogy mi számít önálló holdnak és mi számít a gyűrűrendszer részének. A Szaturnusz a legtávolabbi bolygó, amelyet még szabad szemmel meg lehetett figyelni, ezért az ősi idők csillagászai is ismerték, pályáját leírták. Tudományos felfedezése úgyszintén Galileo Galileivel kezdődött. Az olasz csillagász 1610-ben vizsgálta meg először távcsövön át a bolygót, és arra a következtetésre jutott, hogy két oldalán két hold kering (a kezdetleges távcső felbontása nem volt olyan jó, hogy gyűrűkként azonosíthassa a gyűrűrendszert). Később a távcsőtechnika fejlődésével felfedezték a gyűrűket és a legnagyobb holdakat. A bolygó részletes megismerése az űrkorszakban kezdődött. A legelső látogató a Pioneer–11 volt, amelynek azonban csak kis felbontású felvételekre futotta a magával vitt technikából, viszont keresztülrepülve az egyik gyűrűrésen megállapította, hogy a rés is tartalmaz anyagot, csak ritkábban, mint a gyűrűkben. A Pioneer szondát a Voyager–1 követte 1980 novemberében, majd a Voyager–2 1981 augusztusában. A két szonda már korszerű fényképezőgépekkel érkezett az óriásbolygóhoz, részletes felvételeket küldve a légkörről, valamint néhány holdról. A Titánról ekkor bizonyosodott be, hogy a felhőzete átlátszatlan. Ezután közel negyedszázad kellett, hogy újabb kutatóeszköz érjen a gyűrűs bolygóhoz, a Cassini–Huygens szonda 2004 júliusában érte el a Szaturnuszt, és a mai napig végzi kutatási programját a rendszerben. Legnagyobb felfedezése a Titán feltételezett metántavainak megtalálása és vízgejzírek felfedezése az Enceladuson, valamint újabb holdak felfedezése. A bolygót nemcsak az oda küldött szondák kutatják, hanem a Föld körüli pályán keringő obszervatóriumok is. Ennek keretében a Spitzer űrtávcső 2009-ben egy mindennél távolibb, óriási porgyűrűt fedezett fel a Szaturnusz körül. Ennek a gyűrűnek a belső széle 6 millió kilométerre található a Szaturnusztól, és szintén 6 millió kilométer a vastagsága. Ez a gyűrű port, jeget és törmelékeket tartalmaz. Uránusz. Az Uránusz a Naprendszer hetedik bolygója, a gázóriások közül a harmadik legnagyobb átmérőjű, de a legkisebb tömegű. A bolygó nem illeszkedik a Jupiter és a Szaturnusz kezdte sorba, összetétele és szerkezete is eltér a két legnagyobb bolygótól és inkább a Neptunusszal alkot párt. A kicsit több mint 14 földtömegű óriásnak is van egy kicsi, nagyjából 0,5 földtömegű szilárd, sziklás magja. A bolygómagot egy vastag, különböző anyagokból kifagyott jégből álló köpeny burkolja be, ez a réteg képviseli a legnagyobb tömegrészt, 9,3–13,5 földtömegnyit. Míg a Jupiternél és a Szaturnusznál a légkör alkotja a tömeg túlnyomó részét, az Uránusz légköre szinte jelentéktelen a 0,5–3,7 földtömegű. Eltérést jelent még az Uránusz összetétele, főként a légköré. A fémes és folyékony hidrogén helyett ennél a bolygónál vízjég, metánjég és ammóniajég alkotja a köpenyt és a légkörben a hidrogén és a hélium mellett jelentős mennyiségű (több mint 2%) metán is jelen van, ez okozza az Uránusz kék színét. A nagybolygók közül ez volt az első olyan, amelyet nem ismertek az ókor megfigyelői, hanem csak a csillagászat modern érájában, a távcsöves megfigyelések korszakában fedezték fel. Bár több csillagász is megfigyelte 1690 és 1769 között a bolygót – csillagként azonosítva –, felfedezését Sir William Herschelnek tulajdonítjuk, aki távcsövével 1781. március 13-án pillantotta meg először az Uránuszt, igaz először ő is üstökösként azonosította, csak a több napon át tartó folyamatos megfigyelés és az objektumnak a csillagos háttér előtt való elmozdulása után jött rá, hogy bolygót fedezett fel. Ennél a bolygónál a névadás is érdekes procedúra volt, hisz nem volt az ősidőkből eredő neve: a felfedező csillagász kapott jogot az elnevezésre és ő a "Georgius Sidus" (György csillaga) nevet adta neki pártfogója, az akkori angol király után. Az Anglián kívüli világ azonban ezt nem fogadta el és más neveket keresett. Felmerült a "Herschel" név a felfedező után, végül azonban a római mitológiát választották vezérfonalnak, és abból a gondolatmenetből, hogy Jupiter apja Szaturnusz volt, Szaturnuszé pedig Uránusz, így a bolygók sorrendje is egyezzen meg az isteni családfa vonalával, az "Uránusz" név került ki győztesen a vitából. Az Uránusz átlagos naptávolsága 3 milliárd kilométer (20 CsE), Nap körüli keringési ideje 84 év. A bolygó forgástengelye 97,77°-ot zár be az ekliptika síkjával, azaz az égitest gyakorlatilag „az oldalán fekszik”. Nagy valószínűséggel egy korábbi nagyobb ütközés változtatta meg ennyire a bolygó tengelyferdeségét. Emiatt a furcsa helyzet miatt a sarkokat több napsugárzás éri, mint az egyenlítői régiókat (igaz, a felhőzet tetejét a Földre érkező sugárzás csupán 0,25%-a éri), így mindkét féltekén 42 földi évig van nappal, majd 42 évig éjszaka. Érdekes módon azonban a napsugárzás ilyen szokatlan eloszlása ellenére az egyenlítői régió melegebb, mint a nappali oldalon levő sarki. A bolygóóriás körül jó néhány hold kering – szám szerint 27 –, köztük azonban csak öt tekinthető valódi holdnak, a többi befogott aszteroida. A Miranda, az Ariel, az Umbriel, az Uránusz-holdak közül legnagyobb Titánia és az Oberon mind jégből és szilikátokból felépülő, alacsony sűrűségű objektum. Érdekes módon a holdak neveit nem a megszokott mitológiai nomenklatúra szerint választották ki, hanem William Shakespeare és Alexander Pope képzeletbeli drámai hősei közül jelölték ki. 1977-ben amerikai csillagászok véletlenszerűen fedezték fel a gázóriás gyűrűrendszerét, amelyet később a Voyager-2 fényképezett le. Az Uránusz gyűrűrendszere bonyolultságát, felépítését tekintve a Szaturnuszéhoz hasonló, a fő különbség annyi, hogy az Uránusz gyűrűi nagyon vékonyak, mindössze pár kilométer szélesek. Az Uránusz rendszerénél eddig mindössze egyetlen kutatóeszköz, a Voyager–2 járt. A szonda – a legbelső hold, a Miranda pályáján jóval belül – repült el a bolygó mellett, és elsősorban a légkör összetételét mérte. Tíz új hold megtalálása mellett a bolygó kiterjedt gyűrűrendszere létének igazolása is a szonda teljesítménye volt, de a mágneses mező első felmérése, a sugárzási övek észlelése is a sikeres kutatási program része volt. Neptunusz. A Neptunusz a Naptól számítva a nyolcadik, legkülső bolygó a Naprendszerben. A negyedik legnagyobb átmérőjű, és a harmadik legnagyobb tömegű óriásbolygó, összetételét, felépítését tekintve az Uránusz ikertestvére. A hozzávetőleg 17 földtömegű bolygó 20 százalékkal nehezebb, mint az Uránusz, az átmérője viszont 5 százalékkal kisebb, és ennek is szilárd, jégből álló magja van. A légköre is nagyon hasonló az Uránuszéhoz – és kissé eltérő a Jupiterétől és a Szaturnuszétól –, fő alkotóelemei a hidrogén és a hélium, kisebb, de még mindig jelentős mennyiségben pedig metánt tartalmaz (ez az anyag felelős egyébként a bolygó kék színéért). A Neptunusz és a Nap közötti átlagos távolság 4,55 milliárd kilométer (30,1 CsE), egy neptunuszi év így 164,79 földi évig tart (a felfedezése óta még csak egy teljes keringést tett meg). A nap körüli pályája a Földéhez hasonlóan nagyon közelít a körhöz, excentricitása mindössze 0,011, a napközel- és naptávolpont között mindössze 101 millió kilométer van. A neptunuszi nap hossza 16,11 óra, bár mivel gázbolygóról van szó az atmoszféra egyes sávjainak különböző a forgási ideje, így a sarki régiók 12, az egyenlítői zóna pedig 18 óra alatt tesz meg egy fordulatot. Bár a feljegyzések szerint már Galilei is észlelte a bolygót – és tévesen csillagként azonosította – , a tényleges bolygókénti felfedezés 1846 szeptemberéig váratott magára, amikor Johann Galle bejelentette a felfedezést. A bolygó létét az Uránusz megfigyeléséből sejtették meg a csillagászok, a másik gázbolygó pályáját valami háborgatta, valamilyen tömegnek kellett a közelben lennie, ez a tömeg nem lehetett más, mint egy bolygó. Urbain Le Verrier és John Couch Adams számításai alapján többen is pásztázták az eget, végül Galle találta meg a Verrier által jelzett égrész mellett mindössze egy foknyira a kék korongot. Színe miatt a bolygót később Neptunuszról, a tengerek római istenéről nevezték el az Uránuszhoz hasonlóan hosszú folyamat végén (amelyben felmerült a felfedező és a pályaszámításokat végző Verrier neve is). A bolygónak 14 ismert holdja van, ezek közül csak egyetlen nagyobb, a Triton. A Triton a Neptunusz-holdrendszer tömegének 99,5%-át teszi ki egyedül, a többi hold a nagyobb gázbolygóhoz hasonlóan befogott aszteroida. A Triton abban is különleges, hogy a bolygó körüli keringése ellentétes (retrográd) irányú a Naprendszerben általános keringési irányhoz képest, emiatt a Kuiper-övben kialakult törpebolygónak gondolják a kutatók, amelyet befogott a bolygó gravitációja és keringésre kényszerített. A többi gázbolygóhoz hasonlóan a Neptunusznak is van gyűrűrendszere. Ez három fő gyűrűből áll, jég és por részecskék alkotják és a legkülső már nem is teljes gyűrű, csak néhány ív. A Neptunuszt az Uránuszhoz hasonlóan mindmáig egyetlen űrszonda, a Voyager–2 érte el, ez az egyetlen eszköz, amelynek megfigyelései révén mérések, képek állnak rendelkezésünkre. A bolygóhoz legközelebb a Nereid hold melletti elrepülés után, 4950 kilométerre volt a szonda, de aznap még egy Triton közelrepülés is szerepelt a programban. A Voyager összesen hat új holdat fedezett fel, képeket küldött a gyűrűkről, méréseket készített a mágneses mezőről és képek tucatját küldte a légkörről, amiből különösen aktív időjárás képét olvasták ki a kutatók. Ennek a képnek a része például a Naprendszer legnagyobb mért szélsebessége, a szonda több mint 2100 km/h-s légmozgást mért, vagy szintén része a képnek a Nagy Sötét Folt, amely a Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonló óriási ciklon. Törpebolygók. A törpebolygó a csillagászati terminológia legfrissebb kifejezése, az égitestek osztályozási rendszerének legújabb tagja. Törpebolygónak osztályozza a csillagászat azt az égitestet, amely az új bolygódefiníció egyik feltételét – a Nap körüli pályájának tisztára söprését – nem teljesíti. Ha a feltételek teljesítésének irányából vizsgáljuk, akkor pedig azok az égitestek számítanak törpebolygónak, amelyek a Nap körül keringenek és elég nagyok hozzá, hogy a saját gravitációjuk gömbformára alakítsa őket. Nem tévesztendők össze a kisbolygókkal, vagy más néven aszteroidákkal. Jelenleg kilenc, a feltételeket bizonyítottan teljesítő törpebolygót tartunk nyilván: A törpebolygók két helyen fordulnak elő a Naprendszerben, a fő aszteroida övben és a Kuiper-övben. A jelenlegi öt ismert és a feltételeket bizonyítottan teljesítő objektum mellett további legalább 40 objektum esélyes, hogy elnyerje a törpebolygó státuszt a későbbiekben a konkrét megfigyelési adatok alapján, de ez a szám tovább nőhet a megfigyelési technikák fejlődése nyomán. Az alábbi táblázat összehasonlítja a legfontosabb jellemzőket Holdak. A hold definíció szerint olyan égitest, amely valamely bolygó körül kering (ugyanakkor a definíciótól eltérően a kisbolygók körül keringő égitesteket – mint például az Ida kisbolygó körül keringő Dactylt – is hold néven szokás említeni). Fontos kritérium, hogy a bolygó és holdja alkotta rendszer tömegközéppontja, azaz a keringés központja a bolygó testének belsejébe essen. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a párost kettősbolygónak nevezzük, ilyen esetben egyik sem tekinthető holdnak. A holdak többsége az anyabolygó hozzá képest aránytalanul nagy tömege miatt kötött forgású, vagyis a saját tengelye körüli forgása megegyezik a bolygó körüli keringés idejével, azaz ez a többség mindig ugyanazt a felét fordítja a bolygója felé. Az ez alóli kivételek a gázbolygók legkülső holdjai és Szaturnusz Hiperion holdja, amelynek forgási periódusát a Titán óriáshold hatása befolyásolja. A holdak eloszlása Nap körüli elhelyezkedésük szerint egyenetlen. A belső Naprendszerben mindössze három példány kering a több mint százhetven ismert és tucatnyi holdként még meg nem erősített égitest közül (kevesebb, mint 1%), a Föld holdja, és a Mars körül keringő Phobosz és Deimosz, ráadásul mindkettő inkább tekinthető különlegesnek, mintsem normál keletkezésű holdnak: a mi Holdunk egy óriási becsapódás miatti reakkrécióval keletkezett, míg a Mars körül keringő két objektum befogott aszteroida. Holdunk kis híján akkora méretű, hogy csaknem kettősbolygó lehetne a Földdel együtt, a rendszer közös tömegközéppontja alig a Föld kérge alatt található, éppen hogy a bolygó belsejében. A Plútó-Charon páros viszont mondható kettősbolygónak mert a tömegközéppontjuk nem a Plútóban van. A holdak igazi „élettere” a külső Naprendszer. A legtöbb hold – szám szerint 63 – a legnagyobb bolygó, a Jupiter körül kering, mögötte alig lemaradva következik a Szaturnusz 61 természetes kísérővel. A Naprendszerben többféle osztályozás is létezik a holdakra. Keringésük tekintetében normál és retrográd keringésű holdakat különböztetünk meg. Keletkezésük helye szerint az adott bolygó körül keletkezett holdakat és befogott aszteroidákat különböztetünk meg. Előbbiek általában nagyobb méretűek, közel körpályán keringenek, normál keringési irányúak és nagy valószínűséggel a Naprendszer akkréciós korongjának ősi anyagából keletkeztek. Utóbbiak valószínűleg szintén ebből az anyagból keletkeztek, ám valahol egészen máshol (jellemzően valamelyik aszteroida-övben, esetleg az Oort-felhőben) és valamilyen ütközés vagy gravitációs perturbáció folytán kerültek közel egy-egy bolygóhoz, amelyek hozzájuk képest hatalmas tömegvonzása befogta és más pályára állította őket. Ezen égitestek pályája általában elnyúlt ellipszis, esetenként a bolygó egyenlítői síkjával szöget bezáró, és több esetben retrográd irányú is. Méretük szerint megkülönböztetünk óriásholdakat, közepes holdakat és apró holdakat. A holdak között is van lehetséges jelölt, amelyen az élet kifejlődhet(ett), elsődlegesen a jégkéreg alatti óceánt is tartalmazó Europa, de a Callistót is esélyesnek tartják a tudósok, mivel ennek a holdnak is vízóceán lehet a jégfelszíne alatt. Az óriási gázbolygók és kis holdjaik között feszülő hatalmas árapály-erők miatt a legaktívabb naprendszerbeli vulkáni tevékenység is ezeket a holdakat jellemzi. A Jupiter Io holdja a vulkánilag legaktívabb égitest az egész Naprendszerben, de több holdon is megfigyelhetők gejzírek. Kisbolygók és meteoroidok. Az előzőekben tárgyalt nagyobb égitest mellett számtalan más objektum is kering a Naprendszerben, 2008 elején mintegy volt azon ismert aszteroidák száma, melyek mérete meghaladta az 1 kilométert, ez a bolygókeletkezés „maradéka”. A kisebb égitesteket méret és összetétel szerint is alcsoportokba szokás sorolni, ám megkülönböztetésük nem könnyű, lévén nincsenek pontos definíciók rá és az átmenet az egyes csoportok között nem kategorikus. Így ebben a maradék anyagban találhatóak a kisbolygók, üstökösök, meteoroidok, és porszemek. A kisbolygók, meteorok és a kozmikus porszemek között folyamatos a méretbeli átmenet. A felső mérethatár a bolygó-, valamint törpebolygó-definíció inverzeként vezethető le: eszerint a gömbforma felvételéhez szükséges egy tömeghatár, így amely égitest nem éri el ezt a tömeghatárt (és értelemszerűen a gömbformát), az már kisbolygónak tekinthető. A kisbolygók és üstökösmagok között pedig összetételbeli különbség tapasztalható, az előbbiek építőanyaga a vas, szén, vagy különböző szilikátok, míg az utóbbiaké különböző illó anyagok, elsősorban vízjég és más jegek, amelyekből a napsugárzás párologtatni, majd csóvát alakítani képes. A meteoroidoknak is létezik egy kézzelfogható felső határa, a 10 cm átmérő alatti kődarabokat hívjuk meteoroidnak, alsó határ azonban itt sincs, a porszem méretig meteoroidról beszélünk. A Naprendszerben a különböző gravitációs hatások, korábbi perturbációk miatt mindenütt találhatók kisebb-nagyobb sziklák, aszteroidák, azonban eloszlásuk nem egyenletes, a máig fennmaradt a Naprendszer keletkezése korából egy struktúra, amelyben a kisbolygók néhány kitüntetett térrészben találhatók meg zömmel. Fő aszteroidaöv A legtöbb ismert kisbolygó a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő aszteroidaövben kering a Nap körül. Ebben a formációban több százezer objektum kering az ekliptika síkjában a kisebb kődaraboktól egészen a törpebolygó méretig. Felfedezésük idején – az 1800-as évek elején – még úgy gondolták a korabeli csillagászok, hogy egy korábbi bolygó darabokra töréséből származó törmelékből áll a kisbolygóöv. A modern kori csillagászat megfordította a keletkezés-elméletet: ma úgy gondoljuk, hogy nem egy bolygó maradványairól, hanem egy soha össze nem állt bolygóról van szó. A bolygókeletkezés során a planetezimálok úgy növekednek és híznak végül bolygóvá, hogy a törmeléktől tisztára söprik a pályájuk mentén a teret, itt viszont pont egy ilyen tisztára nem söpört pályáról van szó. A kisbolygóövben kétségtelenül jelen levő bolygócsírákat a Jupiter gravitációs zavaró hatása akadályozta meg az összeállásban. Az ebben az övben található objektumok nagy valószínűséggel nem a Naprendszer keletkezésének korai szakaszából származó ősi anyagból állnak, hanem jelentősen átalakították őket a különböző kölcsönhatások, az ütközések, a napszél, a mikrometeoritok bombázása. A kisbolygóövben lévő anyag rendkívül csekély, mindössze kétmilliárdod naptömeg, azaz nagyjából a Hold tömegének 4%-a. Az itt található legnagyobb objektumok a Ceres törpebolygó, a 4 Vesta, a Pallasz és a Hügieia kisbolygók. Az övben az anyag eloszlása rendkívül ritka, az eddig rajta áthaladó űreszközök minden baj nélkül átjutottak rajta. Kuiper-öv A másik, a fő aszteroidaövben keringő égitesteknél valószínűleg több objektumot tartalmazó öv, amely a Neptunuszon túl terül el. A kisbolygók ezen tárházát a megfigyelési technikák korlátai miatt ma még kevésbé ismerjük, csak a legnagyobb tagjait képesek megfigyelni a csillagászok. Itt már sokkal inkább a Naprendszer keletkezése óta érintetlen, ősi anyaggal találkozhatunk, elsősorban jégből álló objektumokkal, üstökösmagokkal. Az anyag eloszlása itt is rendkívül ritka és itt is a törpebolygó mérettől egészen a porszem méretig találhatóak égitestek. A legismertebb Kuiper-objektum a Pluto (és holdja, a Charon). Trójai kisbolygók A trójai kisbolygók, vagy más néven trójai csoport egy kisbolygócsoport gyűjtőneve, amelyek speciális pályán, három bolygó és a Nap közös Lagrange-pontjai közelében keringenek, bolygójukat a keringésében megelőzik, vagy követik. Eddig a Mars, a Neptunusz és a Jupiter pályáján figyeltek meg ilyen objektumokat, előbbi kettőnél a számuk rendkívül csekély (4 és 5 darab), utóbbi esetében viszont jelentékeny számú, így leginkább a Jupiterhez kötődő égitesteket ismeri a közgondolkodás trójai kisbolygóként. Az objektumtípus egyedei a Nap körül keringenek, a bolygóval megegyező pályán, 60 fokkal előtte – az ún. Lagrange-pontban – és 60 fokkal utána – az Lagrange-pontban – haladva a pályán. Ezen objektumok pályaelemei rendkívül stabilak, évmilliós léptékben stabilak maradhatnak. Maguk az objektumok másutt keletkezett és itt stabil pályára került aszteroidák és üstökösmagok lehetnek. A trójai kisbolygók elnevezése onnan ered, hogy a Homérosz Iliaszából eredően a trójai csata szereplőiről kapták az égitestjei a nevüket. A bolygó előtt haladók a „trójaiak”, a mögötte haladók a „görögök”. Földközeli objektumok Jó néhány olyan objektum is van, amelyek nem az aszteroidaövekben és nem is nagybolygók vonzásától befolyásolva keringenek, hanem valamely korábbi gravitációs hatás miatt szabadon mozognak Nap körüli pályájukon. Ezek közül megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a Földhöz ütközés potenciális veszélye miatt az ún. földközeli objektumok, vagy más néven földsúroló kisbolygók. Ezek az égitestek definíció szerint 1,3 CsE távolságon belül és a Föld pályáját keresztezve keringő aszteroidák, üstökösmagok és meteoroidok. Az ütközések valószínűségét a Torino-skála írja le. A Földhöz ütközés eshetősége miatt szervezett csillagászati megfigyelési programok figyelik az eget, mivel egy nagyobb kozmikus baleset akár a földi élet teljes vagy nagymértékű kihalásához vezethet. Ilyennek tartják a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kipusztulásával a katasztrófa-elméletek szerint kapcsolatba hozható meteorit-becsapódást. A veszélyt idejében fel kell ismerni. A Föld körül sok anyag található az űrben, elsősorban kozmikus por és kisebb meteorok, kődarabok formájában. A porszemnyi méretű meteoroidok felhője okozza az állatöv mentén derengő állatövi fényt, a napfény derengő visszaverődését az említett kozmikus poron. A Földdel sok kozmikus anyag ütközik, naponta 20 tonna anyag hullik le az űrből, amelynek nagy része elég a légkörben. Amikor a meteoroidok belépnek a légkörbe, a létrejövő fényjelenséget meteornak vagy népiesen "hullócsillag"-nak nevezzük. A hullócsillagok általában homokszem méretűek, és a fényjelenséget a körülöttük ionizálódó levegő izzása okozza, nem az anyag „égése”. Néhány nagyobb meteor egészen a földfelszínig ér, ekkor már meteoritnak nevezzük. Üstökösök. Az üstökösök A Nap körül keringő, nagy excentricitású ellipszispályán mozgó kis méretű égitestek, melyek építőanyaga főként illékony anyagokból áll. Különleges tulajdonságuk, hogy felszínük a Naphoz közel kerülve felmelegszik és a felszín anyagának egy része gázzá alakul (szublimál), melynek során gáz, por és kisebb-nagyobb szilárd töredékek szabadulnak ki az üstökös fölépítésében meghatározó szerepű vízjégből. Ilyenkor „légköre” lesz, amit kómának hívnak. A napszél hatására ez a szublimált anyagfelhő elnyúlik a Nappal ellentétes irányba, ez a csóva. A felszabaduló poranyagra más erők hatnak, mint a főleg ionizált gázból álló csóvára. A csóva ezért a bolygóközi mágneses tér hatására nyeri el alakját, míg a porcsóva a Naptól sugárirányban kifelé tartó uszály alakját ölti. Az üstökösök a Naprendszer legkülső részeiről, a Neptunuszon túlról, valószínűleg a Kuiper-övből és az Oort-felhőből kiindulva közelítik meg a Naprendszer belső területeit. A külső határvidékeken keringő égitesteknek a Naprendszer belseje felé elindulását mindig valamilyen gravitációs hatás, valamely óriásbolygó(k) perturbációja, vagy az Oort-objektumok esetében esetleg valamelyik szomszédos csillag hatása váltja ki. Az üstökössé váló égitestek pályája rendkívül sokféle lehet, nagyon sok közülük csak egyetlenegyszer jár a Nap közelében, aztán sose tér vissza. Azok azonban, amelyek valamilyen kisebb pályaperturbációt szenvednek el a nagybolygóktól, hosszú periódusú üstökösökké válnak. Amelyek több pályamódosuláson is átesnek, mivel valamely nagybolygóval – legtöbbször jellemzően a Jupiterel – többször is találkoznak, rövid periódusú, néhány évenként visszatérő üstökösökké válhatnak. A Naprendszer belső területeit leggyakrabban a már „honosult” üstökösök látogatják meg. Legismertebb közülük a Halley-üstökös. A rövid periódusú üstökösök fokozatosan elveszítik illóanyagukat és/vagy szétesnek (például a Tempel 1, vagy a Bennett üstökös), vagy kisbolygó-szerű égitestté válnak. Az üstökösök kétféle módon kerülhetnek kapcsolatba a Földdel: meteorok, vagy becsapódások formájában. A keringésük során az üstökösök rengeteg poranyagot hagynak hátra, így valóságos anyagsávok maradnak hátra és keringenek tovább a Nap körül egy-egy keringésük után a Naprendszeren belül. Amennyiben ilyen anyagsávot keresztez a Föld Nap körüli pályáján, akkor jön létre a nagyon látványos meteorzápor, amit a köznyelv csillaghullásként ismer. Így például a leglátványosabbak közül a nyár végi Perseidák a Swift–Tuttle üstököshöz, a novemberi Leonidák pedig a Tempel–Tuttle üstököshöz kapcsolhatók, míg a leghíresebb üstökös, a Halley, az Orionidák meteorraj szülőüstököse. A másik lehetséges kapcsolat a Földdel egy-egy becsapódás. Mivel a Naprendszer külső fertályai felől a Nap felé tartó kométák keresztezik a Föld pályáját, fennáll az ütközésveszély, amely időnként be is következik. Az ilyen ütközési események mérettől függően helyi, vagy globális katasztrófák okozói is lehetnek. Lehetséges, hogy a tunguszkai eseményt, mely 1908 júliusában történt Szibériában, egy ilyen üstökös-töredék becsapódása és szétrobbanása okozta. Egyes feltételezések szerint a vizet is az üstökösök becsapódásai szállították a Földre, mivel a korai, izzó állapotban levő Földön nem maradhatott volna meg ez az anyag, annak azután kellett keletkeznie, hogy a földkéreg lehűlt. Kentaurok. Olyan jeges, üstökösszerű égitestek, melyek az üstökösöknél kisebb excentricitásúak, a Nap körül keringenek és pályájuk a Jupiteré és a Neptunuszé közé esik. A kentaurok pályája instabil, ráadásul keresztezi egy, vagy több nagybolygó pályáját, így az élettartamuk mindössze millió éves léptékben mérhető. Az életpálya végén vagy egy nagybolygónak ütköznek, esetleg befogja őket valamelyik gázóriás (mint például a legvalószínűbb ilyen objektum, a Szaturnusz Phoebe holdja), mások pedig a Napba zuhannak, megint mások pedig kiparittyázódnak a Naprendszerből. Némelyikük pályája jelenleg nem felel meg teljes mértékben a definíciónak, nem keresztezik egyik nagybolygó pályáját sem, ám ezek a pályák olyan instabilak, hogy a gázóriások pertubációs hatásai miatt hamarosan keresztezni fogják. Bár ezekről az objektumokról nagyon kevés adatunk van, éppen a nagyon instabil pályák miatt valószínűtlen, hogy ezek az objektumok ott keletkeztek, ahol ma keringenek. Helyette az eredetükre vonatkozó modellek szerint a Kuiper-öv és/vagy a szórt korong objektumai lehetnek, amelyeket valamilyen gravitációs hatás lökött beljebb Neptunuszon kívüli pályájukról. Az objektumtípus a nevét arról kapta, hogy tagjai átmenetet jelentenek a kisbolygó és az üstökösmag között, félig ilyenek, félig olyanok. Jó néhány kentaur mutat üstökösre jellemző tulajdonságokat (gázkibocsátást és kómát), és a gravitációs pertubációk által a belső Naprendszerbe lökött kentaurok többsége rövid periódusú üstökös lesz. A legelső kentaurt, a Hidalgót 1920-ban fedezték fel, de nem tekintették egy külön égitest populáció tagjának. Külön égitesttípusként 1977-ben, a Chiron felfedezésekor határozták meg őket. A típus legnagyobb tagja a Chariklo, a maga 260 kilométeres átmérőjével, amely a fő aszteroida-öv átlagos méretű kisbolygóinak felel meg. Neptunuszon túli égitestek. Az összes olyan égitestet, amely a Neptunusz pályáján túl kering a Nap körül, Neptunuszon túli égitestnek nevezzük. A legelsőként, 1930-ban felfedezett ilyen objektum a sokáig a kilencedik bolygóként ismert Plútó volt. A következő Neptunuszon túli égitest felfedezésére 62 évet kellett várni, az (15760) 1992 QB1 jelű objektum 1992-es felfedezéséig, annak ellenére, hogy már a Plutó felfedezésekor megsejtették, hogy több ilyen aszteroidának is kell lennie az adott térségben. Az ezt követő szisztematikus kutatásban ezres nagyságrendben találtak 50 és 2500 kilométer közötti méretű égitesteket a csillagászok a Neptunuszon túli pályán. Ma az Eris az égitesttípus legnagyobb ismert tagja, amely egyben a legtávolabbi, közvetlenül megfigyelt, naprendszerbeli objektum is. A Neptunuszon túli égitestek fő altípusai: A Naprendszer helye a galaxisban. Közvetlen környezet. A Nap a Lokális Csillagközi Felhőn – egy nagyjából 30 fényév átmérőjű, sűrűbb anyagfelhőn – halad éppen keresztül, amely az egyébként 300 fényév átmérőjű üres alakzat, a Lokális Buborék része. Csillagunk közvetlen környezetét – a napszél által fújt buborékon kívüli teret – több ezer fokos plazma tölti ki, amelynek kialakulásáért korábbi szupernóva robbanások felelősek. A Naprendszer csillagkörnyezete meglehetősen ritka, a legközelebbi csillag – az Alfa Centauri hármas rendszere – 4,4 fényévnyire van, és 10 fényéves körzetben is mindössze hét csillagrendszer 11 csillagát számlálhatjuk meg. Jelenleg az említett Alfa Centauri rendszer legkisebb komponense, a Proxima Centauri (vagy más jelöléssel Alfa Centauri C) vörös törpe esik legközelebb hozzánk, a rendszer másik két tagja, a szoros párost alkotó Alfa Centauri A és B – két Naphoz hasonló tömegű fősorozati csillag – 0,2 fényévvel van csak messzebb. A következő három legközelebbi csillag három vörös törpe, az 5,9 fényévre levő Barnard-csillag, a 7,8 fényévre levő Wolf 359 és a Lalande 21185. A soron következő csillag a Szíriusz, egy nagyjából két naptömegnyi méretű, fényes fősorozati csillag – az egész éjszakai égbolt legfényesebb csillaga –, amely 8,6 fényévre található és amely körül egy fehér törpe, a Sirius B kering. A 10 fényéves sugáron belül még két jelentéktelen csillag található, a Luyten 726-8 vörös törpékből álló kettőse és a Ross 154 egyedül álló vörös törpe. A legközelebbi, Naphoz hasonló, egyedül álló, hasonló tömegű fősorozati csillag az Epszilon Eridani, amely 10,5 fényévnyire található. Ráadásul e körül a csillag körül bizonyítottan kering egy bolygó is – az Epszilon Eridani b –, egy másfél jupitertömegű óriás, amely 6,9 év alatt kerüli meg csillagát. Galaktikus környezet. A Naprendszer a Tejútrendszer 200 milliárd csillagrendszerének egyike, amely a spirálgalaxis Orion spirálkarjában helyezkedik el. A Nap (és vele az egész bolygórendszer) a fényév átmérőjű küllős spirálgalaxis központjától mintegy – fényév távolságra kering és nagyjából 225–250 millió év alatt tesz meg egy teljes fordulatot. Ezt a teljes fordulatot nevezzük kozmikus évnek. A Napnak, mint minden csillagnak megfigyelhető a keringés közbeni saját mozgása is, amelynek meghatározható a látszólagos iránya is: a Nap a Lant és a Hercules csillagkép közötti, a Vega csillaghoz közeli pont felé halad. A Naprendszer tejútrendszerbeli elhelyezkedése modellszámítások szerint az élet kialakulásához is kedvező adottságnak tekinthető, egyúttal kijelöl egyfajta galaktikus értelemben vett lakhatósági övezetet is. Csillagunk a Tejútrendszer központja körül közel körpályán kering, így mindig megfelelően távol marad a központ zsúfoltabb régióitól, ahol a sűrűn elhelyezkedő csillagok nagyobb gravitációs perturbációs hatást fejtenének ki, a bolygópályákat megzavarva, az Oort-felhő objektumait sokkal sűrűbben a Nap felé taszítva, és így sűrűbb bombázásnak kitéve a bolygókat, amely a kihalási eseményeket elviselhetetlenül sűrűbbé tenné. A galaktikus központot – nagy csillagsűrűsége miatt – nagyobb sugárzás is jellemzi, amely szintén gátolná az élet kialakulását és fejlődését, ha közelebb keringene hozzá a Nap. A keringési sebesség is éppen az élet malmára hajtja a vizet: a Nap keringési sebessége szinte megegyezik a spirálkarok mozgási sebességével, így csak ritkán keresztezi azokat, így viszonylag hosszú idő telhet el szupernóvarobbanások nélkül. (A spirálkarok galaktikus lökéshullámok, amelyek mentén élénk csillagkeletkezés zajlik, és a szupernóvarobbanások sűrűn következnek be, ám ezek a robbanások a sugárzások megnövekedése miatt a mi szén/víz alapú életünk számára végzetesek lennének.) Egyéb érdekességek. Több nyelvben a hét napjai a Naprendszerben található égitestekről kapták nevüket (például újlatin nyelvek, germán nyelvek): Megjegyzendő azonban, hogy ezeket az égitesteket az ókorban a babilóniaiak is istenségeik után nevezték el. Az eszmét átvéve mind az égitestek, mind a napok nevét a görögök saját istenségeik nevével helyettesítették, majd az északi, normann, illetve gót eredetű nyelvekben az északi pogány istenségek neveivel helyettesítve a napok nevei ismét megváltoztak. Kedd például Týr vagy Tiusto, a gótok harcistene, szerda Odin, más nevén Wodan vagy Wotan, az istenek feje, csütörtök Thor vagy Donar, a mennydörgés és termékenység istene, péntek pedig Freyja, a szerelem istennője nevét kapta. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez nem nyugat-eurázsiai hagyomány, hanem a japán szigetektől a brit és ír szigetekig terjedő közös eurázsiai örökség. Egy japán kisdiák tanrendjében pontosan ez a sorrend jelenik meg az év napjaira, és a hét napjai a kínaiak számára is ezt az égitestsorrendet tartalmazzák.
1432	67225	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1432	Izotóp	Egy adott kémiai elem atomjai között különböző tömegszámú atomfajták lehetnek. Ezeket az atomfajtákat hívjuk az illető elem izotópjainak. Másképp fogalmazva: izotópoknak azokat a nuklidokat nevezzük, amelyek atommagjai azonos számú protonból, de eltérő számú neutronból épülnek fel. Természetesen egy adott elem izotópjai ugyanazon helyet foglalják el a periódusos rendszerben "(innen az elnevezés is: izotóp = azonos hely)," csupán a tömegszámuk különbözik. Egy kémiai elem valamely "izotópját" a vegyjel előtti felső indexbe tett tömegszámmal "(A)" azonosítjuk, ti. a vegyjel egyértelműen meghatározza a "Z" rendszámot. Ha csak általában beszélünk különböző elemek különböző izotópjairól, akkor leegyszerűsített „nuklidos” jelölésmódot használunk, vagyis a vegyjelet pótló szimbólum (legtöbbször: X) előtti alsó indexbe tett rendszámot "(Z)" is meg kell adnunk: formula_1 Példa. Például az α-bomlás nuklidjelöléses folyamategyenletét (mely atomokról szól, nem pedig magokról, ahogy azt a töltésmérleg elárulja) a legáltalánosabban így írhatjuk fel: formula_2 Nyilvánvaló, hogy a fenti egyenletben nyugodtan elhagyható lenne a 2-es alsó index a He vegyjel előtt, hiszen a He a héliumot jelenti, melynek rendszáma 2. Egyetlen izotópból álló elemek. A periódusos rendszerben fellelhető kémiai elemek egy részének csupán egyetlen stabil izotópja létezik. A monoizotópos elemek közé tartozik pl. a foszfor, arzén, alumínium, arany és a ródium. Akadnak ugyanakkor olyan nem túl nehéz elemek is, amelyeknek egyetlen stabil izotópjuk sem létezik. Ilyen a technécium és a prométium. Azokat az elemeket, amelyeknek nincs stabil izotópjuk, radioaktív elemeknek nevezik. Névvel jelölt izotópok. Legalább két olyan elem van (ti. a hidrogén és a radon), melynek izotópjait a tudomány egyes területein (régi hagyományokra alapozva) külön névvel, esetleg jellel is illetik. Mindkét elem esetében félreértéseket okozhat a IUPAC-konvencióktól való eltérés. Azért fontos tudni ezekről, mert tudományos vagy gyakorlati szempontból nem elhanyagolható területekről van szó. Hidrogénizotópok. A legegyszerűbb elemnek, a hidrogénnek három, a természetben is megtalálható izotópja ismeretes. Ezekre pl. a nyomjelzéstechnikában és az asztrofizikában, sőt néha még a magfizikában is a következő nevezéktant használják: A deutériummag neve deuteron (d), a tríciumé pedig triton (t). Itt a jelölések legfeljebb a d (down) és a t (top) kvark nevével keverhetők össze. (A kvarkok esetében a IUPAP magát a kvarkot jelképező betűt tekinti a kvark nevének, míg a szó csak egy emlékeztető a betűre.) Radonizotópok. A nukleáris környezetvédelemben és a dozimetriában a radon két izotópjának van kiemelt jelentősége: Az elnevezések magyarázata: Azt a radioaktív gázt, amelyet a radioaktivitáskutatás hajnalán a rádium bomlástermékeként fedeztek fel, s amit később 222Rn-ként azonosítottak, eredetileg „radium emanation”-nak hívták angolul, majd a név radonra rövidült. Ezt adták később az elem nevének is. Ugyanakkor a fent nevezett területeken a „radon” szó (mintegy őskövületként) használatban maradt a Rn-222 izotóp elnevezéseként is. (Az előző mondat tartalmaz egy példát az izotópazonosítás egy másik bevett módjára is: Rn-222 mint a 222Rn jelölés alternatívája.) A tórium bomlási sorában szintén felfedeztek egy radioaktív gázt, melyet értelemszerűen „thorium emanation”-nak neveztek el angolul. A lerövidülésből lett az angol thoron, ill. a magyar toron, mely azonos a Rn-220 izotóppal. Stabil izotópok. Egy elem izotópjainak kémiai tulajdonságai gyakorlatilag azonosak (kivéve a hidrogént, mely esetében a nehéz hidrogén, azaz deutérium, kémiai és fiziológiai tulajdonságai lényegesen különböznek a közönséges könnyű hidrogénétől, azaz a próciumétól). Az izotópok radioaktív tulajdonságai viszont roppant különbözőek lehetnek. Azokat, amelyeknél nem figyeltek meg radioaktív bomlást, stabil izotópoknak tekintik. Az instabil atommagok hosszabb-rövidebb idő elteltével alacsonyabb energiaszintű állapotba mennek át, és eközben emberi érzékszervekkel nem észlelhető, de műszerekkel jól kimutatható radioaktív sugárzást bocsátanak ki. Ezeket radioaktív izotópoknak, magát az átalakulást radioaktív bomlásnak nevezzük. Az észrevehető sebességgel bomló izotópokat radioizotópoknak is hívják, illetve a megfelelő nuklidokat radionuklidoknak. A radionuklidok közt vannak olyanok, amelyek felezési ideje összemérhető a világegyetem életkorával (~15 milliárd év). Ezek még ma is előfordulnak a Földön. Ilyenek az urán két leghosszabb élettartamú izotópja (U-238 és U-235), valamint a Th-232. Ezeket primordiális radionuklidoknak nevezik.
1434	66238	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1434	Dinamikus egyensúly	Dinamikus egyensúlynak nevezzük azt az állapotot, amelyben valamely megfordítható folyamat oda- és visszaalakulási sebessége megegyezik. Ekkor makroszkopikusan szemlélve a rendszert sem kvalitatív, sem kvantitatív változást nem tapasztalunk, miközben mikroszkopikusan az ellentétes irányú elemi folyamatok szüntelenül végbemennek. A dinamikus egyensúly ideális állapotnak tekinthető, hiszen a természetben az apró, perturbáló hatásoknak köszönhetően tulajdonképpen semmilyen dinamikus rendszer sem lehet makroszkopikusan nyugalomban. Bővebben. A kémiai reakciók lehetnek irreverzibilisek (nem megfordíthatóak) és reverzibilisek (megfordíthatóak), például: <chem>H2_{(g)}{} + I2_{(g)} <=> 2HI_{(g)}</chem>. Mivel az ellentétes irányú reakciók sebessége egyenlő, ezért formula_1. ahol a formula_3 a reakciósebességi állandó. Tehát időegység alatt ugyanannyi termék képződik, mint amennyi visszaalakul. Két állandó hányadosa is állandó, ezért az egyensúlyi állandó formula_7. Az egyensúlyi állandó egyenlő a termékek megfelelő hatványon vett egyensúlyi koncentrációinak szorzata és a kiindulási anyagok egyensúlyi koncentrációinak megfelelő hatványon vett szorzatának hányadosával. Az egyensúlyi állandó kiszámítása. Az A + 2B ⇌ C reakcióegyenletben, ha 3-3 mol/dm³ koncentrációjú A és B anyagból kiindulva az A anyag 10%-a alakul át, akkor az egyensúlyi állandó kiszámításának a módja: ahol Az egyensúlyi állandó így:
1436	195176	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1436	Lotus (egyértelműsítő lap)
1437	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1437	C program felépítése
1438	253698	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1438	Platform (informatika)	Az informatikában platform alatt olyan hardver- és/vagy szoftverkörnyezetet értünk, amely meghatározza, hogy az adott számítógépen milyen egyéb programok használhatók. Java. A Java programok olyan programok, amelyek számára a platformot egy szoftverkörnyezet, a Java platform képezi. A Java forráskódot egy köztes kódra, az úgynevezett bájtkódra fordítjuk le, amit azután egy interpreter, a JVM értelmez. A Java platform a JVM-en kívül a Java program és a Java szoftverkönyvtárak közötti interfészt is magába foglalja. A Java nyelvet és a bytecode-ot platformfüggetlenként szokás említeni. Ez azonban csak azért van így, mert a Java nemcsak programozási nyelv, hanem platform is egyben. Valójában egyetlen szoftver sem lehet platformfüggetlen, hiszen minden szoftverhez szükség van valamilyen platformra.
1439	263966	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1439	Operációs rendszerek listája	Ez a cikk az operációs rendszerek szócikkeinek listáját tartalmazza. Operációs rendszerek. Apple. Az első név és dátum a sorozat első eleme, a gondolatjel után a sorozat utolsó eleme. A Mac OS X, OS X és macOS rendszerek egymásra épülnek. Az első Mac OS X teljesen eltért a Classic Mac OS utolsó (és bármelyik korábbi) verziójától. Az A/UX (és az Apple DOS) teljesen eltér a többi említett rendszertől.
1441	30053	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1441	QNX	A QNX (kiejtve Q-N-X) egy POSIX-kompatibilis, Unix-szerű, valós idejű operációs rendszer. Ezt a mikrokernel alapú operációs rendszert főleg beágyazott rendszerekhez ajánlják. A QNX kernelt 2007. szeptember 9-én ingyenesen hozzáférhetővé tették nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokra. Ismertetés. A QNX mikrokernel alapú operációs rendszer. A mikrokernel minden egyéb folyamattól elszigetelten működik. Minden egyéb driver, alkalmazás egy ún. szoftver buszon keresztül tart kapcsolatot a kernellel és más komponensekkel. Ez néhány szempontból különbözik a hagyományos, monolitikus kernel-modellektől, mert ott az operációs rendszer egy nagy darab program, amely rengeteg, speciális feladattal felruházott „alkatrészből” áll. A QNX esetében azonban a mikrokernel használata azt jelenti, hogy a programozók bármilyen funkcionalitást ki tudnak kapcsolni, amelyre nincs szükségük – ahelyett, hogy az operációs rendszer, vagy a kernel megváltoztatásával kellene ezt elérni. A QNX esetében ezeket a modulokat egyszerűen nem futtatják, vagy nem is építik be a cél gépre. A lényeges, architekturális különbség valójában az, hogy a kernel és az eszközmeghajtók, ún. driver-ek memóriaterülete egymástól elszigetelt, ezért egy driver hibája nem okozhatja a teljes kernel sérülését. Ennek köszönhetően a QNX nagyon kis helyet foglal, minimális konfigurációban általában egy floppy-n vagy USB stick-en is elfér, továbbá gyors, de funkcionalitásában teljes. Érdekes jellemvonása továbbá, hogy szinte bármilyen adathordozóról képes elindulni, "bootolni". A QNX Neutrino-t több platformra is portolták, így a mai beágyazott rendszereknél használt szinte összes CPU-val kompatibilis: x86 sorozat, MIPS, PowerPC, Hitachi/Renesas SH4, valamint a szoros kapcsolatban álló ARM – (ARM9, ARM11, Cortex), Atmel AT91SAM9xxxx, StrongARM és xScale processzorokon. Az Eclipse alapú fejlesztőrendszere automatikusan képes minden platformra lefordítani a forráskódú projektet. Sajátosságai: Az állásidő egy év folyamán összesen 5perc lehet. Ezt megfelelő szoftveres támogatás hiányában általában speciális hardver eszközökkel érik el, pl. PCI Hot Plug architektúrával. A QNX6 OS rendelkezik egy speciális, ún. HAM, High Availability Manager, valamint a HA client-side library elnevezésű szoftverkomponensekkel, amely lehetőséget ad arra, hogy automatikus és transzparens szoftver komponens leállító és újraindító mechanizmus-al lássunk el rendszereket. A HA_* library speciális API-t biztosít a fejlesztők számára. A magas megbízhatósági és hibatűrő képessége miatt magas szintű szabványminősítésekkel rendelkezik, mint pl.: POSIX PSE52 Realtime Controller 1003.13-2003 <br> Common Criteria ISO/IEC 15408 Evaluation Assurance Level (EAL) 4+ -- QNX Neutrino RTOS Secure Kernel -- <br> International Electrotechnical Commission (IEC) standard 61508 Safety Integrity Level 3 (SIL3). IEC 61508 (az alkalmazást külön is kell minősíttetni) <br> Hadiipari szabvány minősítés: (DO-178B, MIL-STD 1553, QNX Neutrino RTOS: #0033857, cage code: 3AD83) Történelme. Kezdetek. A QNX operációs rendszert Gordon Bell és Dan Dodge hozta létre, miután a Waterloo-i Egyetemen hallgatóként egy „Thoth” nevű projekt-en is dolgoztak. Ez egyike volt a legelső üzenetváltó (message passing) típusú operációs rendszereknek. Ugyanezt a működési elvet alkalmazták a későbbi, UNIX rendszerhez hasonló felülettel rendelkező QNX-ben is. Az operációs rendszer prototípusát általuk összeszerelt Motorola 6809-es és Intel 8088-as gépeken futtatták először. Az egyetem elvégzése után Bell és Dodge a Bell Northern Research (BNR)-nél kezdtek dolgozni programozóként. A BNR-nél minden szabad pillanatot felhasználtak saját operációs rendszerük fejlesztésére. Az 1980-as évek elején az IBM útjára indította az első 8088-as processzorral működő IBM PC-jét. Bell és Dodge fél évvel később egy PC-s magazinban ismertették az új gépre írt operációs rendszerüket, amely akkor a QUNIX („Quick UNIX”) nevet kapta. Quantum Software Systems Limited (QSSL) néven céget jegyeztek be, az első QNX verziót pedig 1981-ben jelentették meg. A QUNIX név csak 1-2 évig maradhatott meg, ugyanis a UNIX márkanév tulajdonos AT&T társaság nemtetszését jelezte, és azonnali névcserét követelt. Az angolul ugyanolyan kiejtésű (kb. kju-nix), ám nevében „Unix”-ot nem tartalmazó új név a QNX lett. Az operációs rendszer korai béta verziói multi-tasking nélküliek voltak. Egy 64K memóriával, egyetlen 180K-s floppy-val rendelkező IBM PC-n futottak. Néhány hónappal később az 1.0–s verziót már multitaszkos támogatással adták ki. A 64KB memória elégségesnek bizonyult az OS, valamint egy parancsértelmező futtatásához, a compiler működését is biztosította, valamint további háttérmunka elvégzésére is lehetőséget adott (például file kinyomtatására). A kis lélekszámú lelkes felhasználói tábor együtt dolgozott a fejlesztőkkel, folyamatosan tájékoztatva őket az operációs rendszerrel kapcsolatban felmerült problémákról és további ötletekkel járulva hozzá az operációs rendszer fejlesztéséhez. A legelső fejlesztők Terry Laughlin, Bill Flowers, Dan Hildebrand és Luc Bazinet voltak. Dan Hildebrand nevéhez köthető az egyetlen hajlékonylemezre elkészített QNX demo, mely a mai napig letölthető a QNX weboldaláról. A floppy mindent tartalmaz, ami egy modemen keresztüli internetes szörfözéshez kell grafikus felületen. Ahogyan az IBM PC hardver piaci ára egyre csökkent, a felhasználóknak lehetőségük nyílt 256KB-ra, majd 512KB-ra bővíteni, míg végül az „elképesztően nagy” 640KB-s memóriaméret is elérhetővé vált. A QNX működéséhez ez már túl soknak számított, ezért a bőséges memóriaterület egyik tipikus felhasználási módja az volt, hogy a rendszerhez egy 256KB ramdiszk-ként csatoltan a compiler működését gyorsították fel vele, másként ez a sok memóriaterület egyébként feladat nélkül maradt volna. Az első 360KB-os hajlékonylemezes meghajtók megjelenésekor minden komoly QNX fejlesztőnek kettő darabra volt szüksége. Az első tartalmazta az operációs rendszert és a kiegészítő állományokat, a második a programozási munkához szükséges forrásfájlokat. A QNX számára a következő nagy lépés az IBM AT megjelenése volt. Néhány egyszerű módosítás után a legszembetűnőbb változást a jelentős sebességnövekedés jelentette – ez akkor valóban komolynak számított a 6 MHz-es 80286-os processzoron. Hat hetes fejlesztői munka után a processzor védett módú működtetése is megvalósult. Nagyjából a 286-os processzorral egy időben jelent meg a QNX hálózati támogatása. A fejlesztők az Arcnetet választották a robusztus kivitel, a valós idejű tulajdonság, valamint az elérhető piaci ár miatt. Mivel nem volt egyezményes szabvány ezekre a kártyákra, a QNX megegyezett a Corman Technologies nevű céggel egy egyedi felépítésű hálózati kártya megépítésében, melyhez a szoftveres támogatást az operációs rendszer részeként biztosította. Állítólag néhány legelső verziójú kártya a mai napig működik. Az 1980-as évek közepén Ottawában megrendezték az első QNX-konferenciát, amelyen kevesebb, mint 100 fő volt jelen, bár lelkesedésük határtalan volt. A kis résztvevőszámnak köszönhetően a hangulat családiassá vált, a résztvevők ide-oda szaladgálhattak az előadások, a büfé és a vetítőszobák között. Növekedés és átalakulás. A 386-os processzor megjelenésével a QNX is fejlődött tovább. A QSSL eddigre már nagyjából 50 alkalmazottra bővült. A felújított hálózati rendszer széles hardvertámogatást biztosított, az OS hibatűrő rendszerré vált, a magas szinten optimalizált fájlrendszer pedig meg lett szabadítva néhány, a QNX2-ből ismert korlátozástól, „szűk keresztmetszettől” (lassú floppy-kezelés, a DOS fájlrendszer lomha működése, hiányzó merevlemez LBA kezelés, támogatás az újabb hardvereszközökhöz, stb.) A QNX 4.2 már támogatta a 32 bites programokat, és már nem tartalmazott többé 16 bites komponenseket. A cég eközben a kétszemélyes vállalkozásból 150 fős vállalattá nőtte ki magát. Egy újabb névcserére is szükség volt, az új név QNX Software Systems Limited lett, ugyanis a „Quantum” megnevezés más cégek nevében is szerepelt. A nagy QNX kis utódjaként megjelent a QNX/Neutrino, mely a beépített, egykártyás, beágyazott rendszerek piacát célozta meg. A QSSL nagyjából ebben az időben tervbe vette a QNX 4.x kernel későbbi cseréjét QNX/Neutrino kernelre. A Microsoft ebben az időszakban mutatta be a vállalati rendszerekre célzott Windows NT-t. Napjaink rendszerei felé. A 4.25-ös verzió lett az utolsó QNX 4 sorozatú OS. A QSSL ezután újabb operációs rendszert jelentett be: QNX RTP – Realtime Platform (másik megnevezés szerint QNX6). Ez már Neutrino kernelt alkalmazott, SMP (többprocesszoros) rendszereket támogatott, megfelelt a legutóbbi a többszálas rendszereket definiáló POSIX szabványnak. A bejelentés utáni, 6.0.0 verzió még csak az x86 processzorokat támogatta. A 2007 augusztusában megjelent 6.3.3 verziótól a hardver architektúra az x86-on kívül már PowerPC (IBM, Motorola), MIPS, StrongARM (Intel), vagy SH4 (Hitachi) is lehet. A jelenlegi QNX Neutrino 6.4.x verzió biztonsági fokozatú kernellel rendelkezik (QNX Neutrino RTOS Secure Kernel), a korábbi Photon MicroGUI és Advanced Graphics elnevezésű technológiákon kívül az Adobe Flash technológiát is támogatja az alkalmazások grafikus felületeinek létrehozásához. A technológia lényege, hogy a flash fejlesztőeszközzel létrehozott .swf fájlhoz a QNX egy flash C/C++ library-t kapcsol, a Flash ActionScript-ek pedig ezeken a C/C++ forráskódban definiált változókon keresztül valósítanak meg adatkapcsolatot. Ezután a QNX runtime környezetbe feltöltött projektet a QNX flash player futtatja. Részletes leírás itt. Korábban a grafikus felületet (GUI) is programozóknak kellett létrehozniuk, de ezzel az új technológiával a teljes GUI felület elkészítését a grafikusokra bízhatjuk. Több mint 50 féle típusú gépjármű fedélzeti rendszerében ma már ezt a QNX CAR elnevezésű, QNX és Flash technológiát találhatjuk meg. Néhány gyártó: BMW, Ford, Daimler, Delphi, General Motors, Mercedes, Volkswagen, Toyota. 2009-ben a gépjárművek fedélzeti rendszereiben alkalmazott technológiai megoldás elnyerte az ADOBE MAX AWARD díjat. Versenytársak. Vetélytársak a beágyazott rendszerek piacáról: Windows CE, OS-9.
1442	435912	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1442	Billió	A billió magyarul és a legtöbb nyelven "milliószor millió"t, azaz ezermilliárdot jelent: 1012. Kiírva (egybillió). A billiót jelentő SI-prefixum: "tera." A legtöbb angol nyelvterületen – de természetesen nem mindenhol –, valamint Braziliában, Törökországban és Görögországban a billió alatt "ezerszer millió"t, azaz 109-t értenek (ami a magyar "milliárd"nak felel meg). Összehasonlításképp: Magyarország költségvetésének kiadási oldala a 2003-as esztendőben megközelítőleg 8,8 billió forint, bevételi oldala pedig 7,7 billió forint volt, az év során 240-260 forintos euró-árfolyamon.
1443	170664	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1443	Kvark	A kvarkok azok az elemi részecskék, amelyekből a mezonok és a barionok (például a proton és a neutron) felépülnek. A spinjük 1/2 formula_1, tehát fermionok. A kvarkok részt vesznek mind az erős, mind az elektromágneses, mind a gyenge kölcsönhatásban. Az erős kölcsönhatáshoz azonban szorosabb kapcsolat is fűzi őket, az ő mértékszabadságuk határozza meg az erős kölcsönhatás mértékelméletét, a kvantum-színdinamikát. Az egyes kvarkok fontosabb tulajdonságai. Minden kvarkhoz tartozik egy antirészecske amelynek a jele az "eredeti" részecske jele felülvonással: "anti-u" = formula_2. A kvarkok színe. Az erős kölcsönhatás az úgynevezett színtöltéshez kapcsolódik. 1964-ben Oscar Wallace Greenberg feltette, hogy a kvarkoknak van még egy SU(3)-szimmetriához kapcsolódó töltése, amelyet ma színtöltésnek hívunk. A nevét azon analógia alapján kapta, hogy a hétköznapi értelemben vett színek 3 alapszínből kikeverhetők és ezért hasonlítanak egy SU(3)-transzformáció állapotaihoz. Az analógia azonban csak külsődleges. A színhez kapcsolódó színhullámfüggvényről feltéve, hogy az mindig szingulett, azaz antiszimmetrikus, sikerült megoldani a bariondekuplett Pauli-elvet sértő tulajdonságát, hiszen az eddig teljesen szimmetrikus hullámfüggvényhez hozzáadva az új antiszimmetrikus részt, az új teljes hullámfüggvény immár antiszimmetrikus lett. Kvarkbezárás és aszimptotikus szabadság. Szabad kvarkokat nem sikerült kísérletileg megfigyelni, csak több kvark olyan kötött állapotát, amelyek színsemlegesek. Ilyenek például a három szín mindegyikét tartalmazó barionok, egy színt és egy antiszínt tartalmazó mezonok és a három antiszínt tartalmazó antibarionok. Ezt a jelenséget kvarkbezárásnak – vagy inkább színbezárásnak, mert a gluonokra is vonatkozik – nevezzük. Egzakt magyarázatot nem sikerült még találni rá, bár az erős kölcsönhatás nagyon erős csatolási állandójával és a közvetítő (szín)mező részecskéinek a gluonoknak az önkölcsönhatásával lehet magyarázni. A két kvark közötti erős kölcsönhatás, szemben az elektromágnesessel, nem csökken akkor, ha növekszik a két kvark távolsága. Ezért ha két kvark nagy sebességgel távolodik egymástól, akkor energia szempontjából kedvezőbb, ha két újabb kvark (egy kvark és egy antikvark) keletkezik és megosztják a két eredeti kvark közötti erőteret. Ezt nevezzük hadronizációnak. A gyorsítókban szétrepülő kvarkok úgynevezett "jeteket" (ejtsd: dzset, angolból) hoznak létre: több tíz nagyjából egy irányba mozgó hadront. Az erős csatolási állandó energiafüggő, a növekvő energiával – azaz csökkenő távolsággal – csökken az értéke, azaz az erős kölcsönhatás erőssége, ami az aszimptotikus szabadság jelenségéhez vezet. Ez egyrészt a nagy energiájú szórásfolyamatokban lehetővé teszi a kvantum-színdinamika perturbatív számítását. Másrészt a kötött állapotok belsejében - ahol a kis távolságok miatt nagy impulzusátadások a jellemzők - a kötött állapotot összetevő kvarkok és gluonok lényegében szabadon, azaz kölcsönhatásmentesen mozognak. Ez lehetővé teszi a szórásfolyamatokban a nagy energiájú szórás leválasztását a kis energiájú hadronizáció folyamatáról. Nagy energiájú mag-mag ütközésekben, és az időben visszamenve az ősrobbanás felé pedig várható a kis helyre préselt hadronok kvarkanyaggá vagy kvark-gluon plazmává alakulása, ahol a kvarkok és gluonok elhagyják eredeti hadronbölcsőjüket és szabadon vándorolnak az egész plazmában. Az égitestek fejlődése során a neutroncsillag állapot után az elméletek szerint ilyen anyagból álló kvarkcsillag állapotba zuhanhatnak össze az elég nagy tömegű csillagok. A kvarkok kötött állapotai. A kvarkok kötött állapotait "hadronoknak" is nevezzük. A szó jelentése a görög nyelvben: nehéz. Kétféle hadron van: barion és mezon. A szín szempontjából minden hadron semleges. A barionok. Három kvark alkotja a szokásos barionokat (három antikvark az antibarionokat), ahol a három kvarknak három különböző színe van. A közismert proton összetétele "uud," a neutroné "udd." Minden barion fermion. A barionokat további két csoportba soroljuk, ezek a nukleonok és hiperonok. A nukleonok az atommag alkotórészei, a proton ill. a neutron. A hiperonok közé tartozik - többek között - a lambda- és a kszí-hiperon. A "hiperon" név a nagy tömegükre utal. Van egy csak a barionok esetén nem nulla megmaradó mennyiség, a barionszám vagy "bariontöltés." A barionok barionszáma +1, az antibarionoké -1. A barionszám-megmaradás miatt barionok csak antibarionokkal együtt, párban keletkezhetnek. Ez a tapasztalat vezetett a barionszám-megmaradás felismeréséhez az 1950-es években. A mezonok. Egy kvark és egy antikvark alkotja a szokásos mezonokat. Ilyenek például a pionok. A π+ például egy "u" és egy "anti-d" kvarkból áll. Egy színt és a neki megfelelő antiszínt hordoznak. Minden mezon bozon. A mezonok barionszáma nulla, ezért ők nem csak párban keletkezhetnek. A kvarkok tömege. A kvarkok tömegéről szokás sokszor ugyanúgy beszélni, mint más részecskék tömegéről, a tömeg fogalma a kvarkok esetén azonban mégis bonyolultabb, mivel a kvarkok nem figyelhetők meg szabadon. Ezért a "kvarktömeg" fogalma egy elméleti konstrukció, és mindig meg kell mondanunk, hogy adott esetben hogyan definiáljuk. Áramkvark-tömegek. A QCD közelítő királis szimmetriája lehetővé teszi, hogy királis perturbációszámítással a pszeudoskalár mezonoktett tömegkombinációiból meghatározzuk a különféle "(u, d" és "s)" kvarktömegek arányait: A tény, miszerint "mu ≠ 0" nagyon fontos, mivel nem lenne erős CP-probléma eltűnő "mu" esetén. Az abszolút tömegeket jelenleg QCD összegszabályokkal (másképpen "spektrálfüggvény összegszabályokkal)" és rács QCD számításokkal lehet meghatározni. Az így meghatározott kvarktömegeket "áramkvarktömegeknek" hívjuk. A különböző áramkvarktömeg definíciók közötti kapcsolat megértéséhez szükség van a renormálás teljes eszközrendszerére. Összetevőkvark-tömegek. Egy másik, régebbi módszer a kvarktömegek definiálására a kvarkmodell Gell-Mann–Okubo-tömegösszefüggésének a használata, ami a hadrontömegeket a kvarktömegek segítségével adja meg. Az így meghatározott tömegeket "összetevőkvark-tömegeknek" nevezzük, amelyek jelentősen különböznek a fent definiált áramkvarktömegektől. Az összetevőtömegeknek nincs semmilyen további dinamikai jelentése. Nehézkvark-tömegek. A nehéz "c" és "b" kvarkok tömegét egy nehéz kvarkot (és egy könnyű antikvarkot vagy két könnyű kvarkot) tartalmazó hadronok tömegéből és a kvarkóniumok vizsgálatából kaphatjuk meg. Rács-QCD számítások ezen kvarktömegek meghatározására a nehézkvark effektív elméletet (HQET) vagy a nemrelativisztikus kvantumszíndinamikát (NRQCD) használják A "t (top)" kvark elég nehéz ahhoz, hogy a perturbatív QCD-t használhassuk tömege meghatározásához. 1995-ös felfedezése előtt a top kvark tömegére a legjobb elméleti becsléseket a standard modell precíziós tesztjeinek globális analízise adta. A top kvark azonban egyedülálló abban az értelemben, hogy elbomlik, mielőtt hadronizálódhatna, így tömege közvetlenül mérhető a bomlástermékekből. Története. Az 1950-es években egymástól függetlenül Murray Gell-Mann és Nisidzsima Kazuhiko osztályozták a hadronokat elektromos töltésük, barionszámuk, izospinjük és ritkaságuk alapján, felismerve a Gell-Mann–Nisidzsima-összefüggést az említett kvantumszámok között. 1961-ben Gell-Mann és Júvál Neemán SU(3)-multiplettekbe (oktettekbe és dekuplettekbe) sorolta a hadronokat. 1964-ben azután Gell-Mann és George Zweig bevezették a kvarkokat, mint elemi építőköveket, amelyekkel (eredetileg hárommal) fel tudták építeni az összes ismert hadront, sőt a dekuplettből hiányzó Ω− hiperont és tulajdonságait is megjósolták, amit még abban az évben felfedeztek. A kvarkmodell egy globális íz-SU(3) szimmetria, ami része a QCD közelítő királis szimmetriájának. Nagyenergiájú hadronreakciók tulajdonságainak vizsgálata arra vezette Richard Feynmant, hogy posztulálja a hadronok szubstruktúráit, amiket ő partonoknak nevezett. A mélyen rugalmatlan szórások hatáskeresztmetszetének skálázását, ami az áramalgebrából származtatható, James Bjorken a partonok segítségével magyarázta meg. Amikor a Bjorken-skálázást egy 1969-es kísérlet igazolta, akkor felismerték, hogy a kvarkok és a partonok ugyanazok az objektumok lehetnek. A kapcsolatot a QCD aszimptotikus szabadságának bizonyítása (1973: David Gross, Frank Wilczek és David Politzer) erősítette meg. A proton szerkezetének (struktúrafüggvényeinek) későbbi kísérleti vizsgálata kimutatta, hogy a proton impulzusának csak mintegy felét viszi a kvarkmodellből ismert három összetevő kvark "(uud)," a többit egyéb objektumok. Ezt a három kvarkot – általában is hadronok esetén a kvarkmodell által megadott kvarkokat – "vegyértékkvarkoknak" nevezzük, a többi alkotórészt pedig virtuális gluonokkal és kvark-antikvark párokkal sikerült azonosítani, amiket együtt "tenger"-nek nevezünk, a benne levő kvarkokat pedig "tengerkvark"-oknak. A "c" kvarkot ("bájos kvark") 1973-ban Sheldon Glashow, Iliopoulos és Maiani posztulálta, hogy megelőzze a standard modell nemfizikai ízváltásait a gyenge bomlásokban. A J/ψ-mezon (két csoport által, az egyik az egyik, a másik a másik nevet adta, végül egyesítették a két nevet) 1975-ös felfedezése után felismerték, hogy ez egy "c" kvarkból és antikvarkból áll. A kvarkok harmadik generációját Kobajasi Makoto és Maszkava Tosihide jósolta meg, miután felismerték, hogy a megfigyelt CP-sértés nem integrálható bele a standard modellbe, ha csak két generáció létezik. A bottom "(b)" kvarkot 1977-ben, a top "(t)" kvarkot 1996-ban fedezték fel a Fermilabban, az utóbbit a Tevatronnal. A kvark név etimológiája. Gell-Mann James Joyce könyvéből, a "Finnegan’s Wake"-ből vette a kvark szót és annak angol betűzését:
1444	386428	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1444	Lánczos Kornél	Lánczos Kornél, Cornelius Lanczos (Székesfehérvár, 1893. február 2. – Budapest, 1974. június 25.) magyar matematikus, fizikus, egyetemi tanár. Élete. Zsidó családból származott. Eredeti neve Lőwy Kornél, édesapja, dr. Lőwy Károly után (aki a székesfehérvári ügyvédi kamara elnöke, a székesfehérvári hitközség és a XI. községkerület elnöke volt), amit 1906-ban változtattak "Lánczos"ra. Édesanyja Hahn Adél volt. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Cisztercita Főgimnáziumban végezte, igen jó eredménnyel. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatta, ahol 1916-ban végzett, majd a budapesti Műegyetemen Tangl Károly tanársegédje lett. Előbb Frankfurtban, majd Berlinben dolgozott egyetemi tanárként, de Einsteinnel csak 1921-ben találkozott, ezt követően hosszabb ideig közvetlen munkatársa volt. 1928. január 5-én Frankfurt am Mainban házasságot kötött Rump Mária Erzsébettel. Második felesége Hildebrand Ilse volt, akivel 1954-ben Münchenben kötött házasságot. 1931-ben meghívást kapott az Egyesült Államokba. Előbb egyetemi katedrán matematika–fizika professzorként, később a Nemzeti Szabványügyi Hivatal matematikusaként, a mérnökképzésben a matematika professzoraként, majd a Boeing cég kutatómérnökeként is dolgozott. 1952-ben visszatelepült Európába, és bár ezután is többször járt az Egyesült Államokban, munkája 1954-től 1964-ig Dublinhoz kötötte. Később több ízben is hazalátogatott Magyarországra, végül a Magyar Tudományos Akadémia meghívására tett látogatásakor 1974. június 25-én váratlanul elhunyt, a halál oka: légzési és keringési elégtelenség. Temetése 1974. július 5-én a farkasréti zsidó temetőben annak szertartásai szerint történt. Tudományos eredményei. A fizika és a matematika terén egyaránt maradandót alkotott. Fizikából – többek közt – az elektrodinamika, az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika terén; matematikából a variációszámítás, az alkalmazott matematika (numerikus módszerek, differenciál- és integrálegyenletek megoldási módszerei) és a lineáris algebra terén ért el világraszóló eredményeket. Az approximációelmélet szerint ki lehet számítani valamit – nem abszolút pontossággal, hanem megközelítőleg – úgy, hogy egy nagyon hosszú sort néhány tagba sűrítünk. A taumetódus (algoritmus) felhasználásával lehet például egy ezer tagból álló sort öt tagra visszavezetni úgy, hogy még mindig elegendő pontosságú legyen. Lánczos Kornél felhívta a figyelmet arra, hogy a Cantor-féle halmazelméletből következően egy adott AB szakasznak ugyanannyi pontja lehet, mint az egész Világegyetemnek, ami ugyebár nehezen értelmezhető a fizikai realitás szintjén („hol, mire jó ez a modell?”), márpedig a matematika mégiscsak a létező fizikai világ leírásához szükségeltetik leginkább és elsősorban. Applied Analysis (Alkalmazott analízis) c. monográfiája, amelyben egyebek között az ún. Lánczos-algoritmust (a végtelen sorok összegzésének és a transzcendens egyenletek megoldásának gyorsított módszerét) tanítja, illetve nagy mátrixok kezelésére mutat be eljárásokat. G.C. Danielsonnal együtt úttörő munkát végzett az FFT (Fast Fourier transform) területén. Eredményei nagy jelentőségűeknek bizonyultak a számítástechnika mai korszaka számára is. Idehaza az 1970-es évektől magyarul tudományos-ismeretterjesztő művei jelentek meg. Emlékezete. Kardos István 1974-ben kétórás portréfilmben idézte föl a világhírű tudós emlékét. Székesfehérvár 1993 óta hirdeti meg a városban élő vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók, kutatók és művészek részére a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj Pályázatot. Székesfehérvárott 1996 óta iskola viseli nevét: Lánczos Kornél Gimnázium.
1445	435912	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1445	Lepton	A leptonok olyan elemi részecskék, amelyek nem vesznek részt az erős kölcsönhatásban (kvarkok), és nem is közvetítenek kölcsönhatást. Ide tartozik az elektron, a müon, a tau (τ) részecske és a nekik megfelelő neutrínók, valamint ezek antirészecskéi. Az első két sor (zöld) az első elemirészecske-családba tartozó leptonokat mutatja, a következő kettő (kék) a második család leptonjait, az utolsó kettő (narancs) a harmadikba tartozókat. A lepton elnevezés a görög könnyű (λεπτός) szóból ered, mivel (legalábbis az elnevezéskor ismertek) könnyebbek mint a hadronok.
1448	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1448	Elektronikus levél
1449	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1449	Komputer
1450	253	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1450	Alapvető kölcsönhatások	A fizikában alapvető erő, vagy alapvető kölcsönhatás a neve annak a mechanizmusnak, melynek segítségével részecskék kölcsönhatást gyakorolnak egymásra, és amely más kölcsönhatással nem magyarázható. Az alapvető kölcsönhatás modellje szerint a természetben minden fermionokból áll. Ezek mindegyike töltésnek nevezett tulajdonságot hordoz magával, valamint egy fél egységnyi spinnek, magyarosan pedig perdületnek is nevezett impulzusmomentumot (redukált Planck-állandó*1/2 spin). A gravitációs kölcsönhatástól eltekintve a fermionok egymásra való vonzó vagy taszító hatása virtuális részecskék, ún. mértékbozonok kicserélése útján történik. A bozonokat kölcsönhatás-hordozóknak vagy erőközvetítőknek is nevezhetjük. A kölcsönhatás kifejezés ezt a kölcsönös bozonátadást tükrözi. Például: két fermion összejön formula_1 "kölcsönhatás" bozoncserével formula_1 két megváltozott fermion távozik A fermionok közötti bozoncsere mindig energia- és perdületátvitelt jelent, ami a fermionok irányváltozását és sebességváltozását jelenti. Töltésátvitel is történhet azonban, ami a fermionok minőségét is megváltoztathatja, egyikből másikat képez. Mivel a bozonok egy egész impulzusmomentumot hordoznak, a fermionok pedig felet, ilyen kölcsönhatás esetén a fermion perdülete előjelet változtat. A kölcsönhatás eredménye vonzás vagy taszítás is lehet, ezért ezt a kölcsönhatást "erő"nek is nevezzük. A kölcsönhatások. Gravitáció. A "gravitáció (tömegvonzás)" messze a leggyengébb kölcsönhatás, mivel azonban csak a testek tömegétől függ, hatótávolsága végtelen és nem lehet leárnyékolni, ahogy az elektromágneses kölcsönhatás esetén a negatív töltés terét egy pozitívéval, ezért a nagyobb távolságok esetén (például a bolygók között) ennek a hatása a döntő. Végtelen hatótávolsága miatt a gravitáció felelős a nagy skálán kialakuló alakzatokért; a galaxisok, fekete lyukak, csillagködök szerkezetéért, a Világegyetem tágulásáért, a bolygók pályájáért, valamint olyan hétköznapi tapasztalatokért, hogy a testek leesnek, ha felugrunk, visszaesünk. A gravitáció volt az első, amelyet matematikai összefüggésekkel leírtak. Isaac Newton egyetemes tömegvonzási törvénye (1687) nagyon jó közelítése volt a gravitáció viselkedésének. 1915-ben Albert Einstein kidolgozta az általános relativitáselméletet, a gravitáció még pontosabb elméletét, mely azt a téridő geometriájaként írja le. A jelenlegi aktív kutatások területéhez tartozik az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika összegyúrása egy kvantumgravitációs elméletté. Általánosan elfogadott, hogy a kvantumgravitáció elméletében a gravitációt egy részecske közvetíti, melyet gravitonnak nevezünk. A gravitont még nem fedezték fel. Elektromágnesség. Az "elektromágnesség" az az erő, amely az elektromosan töltött részecskék között hat. Magában foglalja az elektrosztatikai erőt, mely két nyugvó töltés között hat, valamint az elektromosság és a mágnesség összetett hatásait, melyek az egymáshoz képest mozgó töltött testek között hatnak. Az elektromágnesség elég erős, nagy hatótávolságú kölcsönhatás, ezért ez felelős sok hétköznapi jelenségért, mint amilyen az izzó, a lézer és a rádió működése, a fémek és molekulák szerkezete, a súrlódás és a szivárvány. Az elektromágnességet klasszikus esetben a Maxwell-egyenletek írják le, melyeket a 19. század második fele óta ismerünk. Az elektromágnesség kvantumos elméletét kvantum-elektrodinamika (angol rövidítése QED) néven ismerjük. A QED szerint az elektromosan töltött részecskék fotonokat cserélnek egymással, ez közvetíti az erőt. A gyenge kölcsönhatás. A "gyenge kölcsönhatás" felelős az atomi skálán fellépő néhány jelenségért, mint amilyen a béta-bomlás. A béta-bomlásban is keletkező neutrínók csak ebben a kölcsönhatásban vesznek részt (a még sokkal gyengébb gravitációs kölcsönhatáson kívül), azért váratott magára sokáig a felfedezésük. Az elektromágnességről és a gyenge kölcsönhatásról felismerték, hogy az egyesített elektrogyenge kölcsönhatás kétféle vetülete (ahogy az elektromágnesesé az elektromosság és a mágnesesség) – ez volt az első lépés a standard modellnek nevezett egyesített elmélet felé. Az elektrogyenge elméletben az elektrogyenge kölcsönhatás közvetítői a tömeggel rendelkező mértékbozonok, a W- és Z-bozonok. Az elektrogyenge elmélet egy példa arra az elméletre, melyben a paritás nem marad meg, azaz egy létező jelenség tükörképe nem mindig létező jelenség. (De a CPT-szimmetria megmarad.) Az erős kölcsönhatás. Az erős kölcsönhatás nukleonokat (a protonokat és a neutronokat) tartja össze az atommagban, enélkül például a hélium két protonja szétrepülne az elektromos taszítás miatt. A kvantumelméletben az erős kölcsönhatást a kvantum-színdinamika (angol rövidítéssel QCD) írja le. Eszerint az erőt a gluon nevű részecskék hordozzák, és olyan részecskékre hat, melyek úgynevezett „színtöltést” hordoznak: kvarkokra és gluonokra. A kvarkok összetett részecskéket alkotnak: barionokat és mezonokat, melyek között így szintén hat az erős kölcsönhatás. (A barionok közé tartoznak a nukleonok is.) Az egyesítő elméletek. A fizika egyik célja, hogy minden kölcsönhatást egyetlen közös elmélettel írjon le, így lehetővé válna, hogy minden kölcsönhatást egyetlen alapkölcsönhatásra vezessünk vissza. Eleinte az elektrosztatika és az elektrodinamika is külön jelenségnek látszott, de rájöttek, hogy az áram töltött részecskék mozgása, és a Maxwell-elmélet egyesítette az elektromosságot és a mágnesességet, később pedig a részecskefizikai standard modell, a részecskék kvantummechanikai elmélete egyesítette a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatást. A nagy egyesített elmélet, vagy "Grand Unification Theory (GUT)" jelenti a még meg nem levő elméletet, mely a gravitáció kivételével a másik hármat egyesítené, tehát az elektrogyengét az erőssel. További lépés lenne a gravitáció beolvasztása, melyet „minden dolgok elmélete”, vagy "Theory Of Everything (TOE)" tartalmaz. Az elmélet megalkotásának fő nehézsége, hogy a gravitációnak nincs meg a kvantummechanikával összhangban levő általánosan elfogadott elmélete (kvantumgravitáció). A következő táblázat leírja, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással a különböző kölcsönhatások és az azokat leíró elméletek:
1452	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1452	Adatbáziskezelő
1476	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1476	Basic English
1477	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1477	Email
1483	40661	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1483	Február 24.	Február 24. az év 55. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből 310 nap van még hátra. Szökőévben 311. Szökőévekben ez a nap szökőnap, ilyenkor a névnapok 25-re kerülnek át. Szökőévekben ezen a napon senki nem ünnepli a névnapját. Névnapok: Mátyás + Dára, Darina, Darinka, Edömér, Etel, Eunika, Euniké, Hedda, Hédi, Hedvig, Janek, János, Jávorka, Jázmin
1485	195176	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1485	Mátyás király
1488	191906	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1488	Február 25.	Névnapok: Géza + Cézár, Décse, Gécsa, Gyécsa, Tacitusz, Taráz, Tarcal, Tarcsa, Tarsa, Tege, Valda, Vanda. Szökőévben e napon 24-e névnapjai vannak, míg a maiak 26-ra esnek.
1490	82626	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1490	Font (egyértelműsítő lap)
1491	9541	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1491	Rosetta (űrszonda)	A Rosetta az Európai Űrügynökség űrszondája, melynek fő célja, hogy közelről megvizsgálja a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstököst. 2004. március 2-án magyar idő szerint 8:17-kor (7:17 UTC) indították egy Ariane–5 G+ hordozórakétával. 2014. november 12-én este az űrszonda Philae leszállóegysége sikeresen landolt az üstökösön, a Földtől 500 millió kilométerre, és sikerült szigonyokkal rögzítenie magát a távoli égitest felszínén. Bár az elején sikeresnek ítélték a landolást, az adatfeldolgozás és a visszajelzések meghibásodásra utaltak. A napelemek nem töltődtek, és az első képek alapján egyértelművé vált, hogy az egység rossz helyen szállt le. Leszállás közben a szigonyok nem lőttek ki és nem fogták meg a leszállóegységet, így az elpattant. A műszerek három pattanást is regisztráltak, a Philae végül egy sötét vágat oldalában landolt. 52 óra elteltével az energiacellák kimerültek, és az egység alvó üzemmódba kapcsolt. 2015. július 9-én a leszállóegység újra bejelentkezett, adatokat küldött, de továbbra is rossz helyzete miatt az összeköttetés ismét megszakadt. A következő kapcsolattartásra alkalmas időpontban a Philae már ismét alvó üzemmódban volt. A leszállóegység azóta sem ébredt fel, és a programot vezető tudósok 2016. február 12-én bejelentették, hogy már semmi esély nincs a leszállóegység aktivitására. A program 2016. szeptember 30-án ért véget, amikor az üzemanyagkészlete végét fogyasztó Rosetta, irányított manőver során az üstökösbe csapódott. Felépítése. Az űrszonda egy keringő egységből (melyet a rosette-i kőről neveztek el) és egy Philae nevű leszállóegységből áll. Utóbbi a felszínre való leszállásával az üstökös magján közvetlen felszíni mérésekre és tanulmányozására szolgál. A leszállóegységen lévő tíz műszer és a szolgálati egységek, valamint a keringő egység tizenegy tudományos műszer tervezéséhez, fejlesztéséhez, valamint megépítéséhez magyar szakértők is hozzájárultak: A küldetés története. A szonda eredetileg 2003. január 13-án indult volna a 46 P/Wirtanen üstököshöz, de az Ariane–5 rakétaprogram nehézségei miatt ezt elhalasztották 2004 márciusáig. Leszállás az üstökösre. A Rosettát irányító csoport az űrszonda leszállóegységének a leszállási utasítását november 12-én adta meg, majd a Philae kb. 7 órás ereszkedés után megérkezett az üstökös felszínére.
1493	26883	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1493	Hadtudomány (fogalom)	A hadtudomány vagy más néven "katonai tudomány" a hadviselésnek, illetve annak stratégiai, taktikai és logisztikai elveinek a tudománya. A háborúk, a fegyveres küzdelem egészére vonatkozó tudományos nézetek rendszere. Témája a háború vezetésének művészete, a háborúk története, a fegyveres harc általános törvényszerűségei, a fegyveres erők megszervezése és felkészítése a háborúra. A hadtudomány az ókortól a mai, számítógépes hadijáték „programokig” olyan változatlan elvekkel foglalkozik, mint a cél kitűzése, az erő összpontosítása, az erővel való gazdálkodás, a meglepetés és a manőver. A hadtudomány neves teoretikusai és szakírói közé tartozik például a kínai Szun-ce tábornok (i. e. 500 körül), a német Carl von Clausewitz (1780–1831) és Helmuth Johannes Ludwig von Moltke (1848–1916) tábornokok és a brit Basil Liddell Hart (1895–1972). Meghatározásai. A hadtudományt az ókor óta művelik. A 19. századi német szakirodalom meghatározása szerint a háború vezetésének művészetére illetve a hadtörténetre vonatkozó ismereteket foglalja össze. Az egykori szovjet meghatározás szerint e tudomány tárgya a háború és annak legfőbb specifikuma, a fegyveres harc, annak törvényszerűségei, a fegyveres erők és az ország és háborúra történő felkészítése, valamint a fegyveres küzdelem módozatai képezik. Az orosz vezérkari akadémia 1992-es definíciója szerint e tudományág tárgya a háború katonai-stratégiai jellemzőinek vizsgálata, a háború elkerülésének lehetőségei, a fegyveres erőknek és az országnak a felkészítése az agressziók elhárítására, az állam megvédésére irányuló fegyveres küzdelem törvényszerűségei, elvei és gyakorlata. Az angolszász és francia szakanyagok az 1990-es évekig ezt a fogalmat nem használták, helyette a háború tudománya, a stratégia, illetve a katonai stratégia fogalmakkal operáltak. Az 1990-es Cambridge Enciklopédiában azonban már megjelent címszóként, mint olyan elméleti tudomány, ami a hadviseléssel, a stratégia, a taktika és a logisztika elveivel foglalkozik. Az 1992-es egyesült államokbeli Védelmi és Katonai Enciklopédia meghatározása szerint a hadtudomány olyan elmélet, amely a múlt tanulmányozására támaszkodva a gyakorlat által igazolt általános következtetéseket von le a háborúra vonatkozólag. Ezeknek a következtetéseknek kell megalapozniuk a katonai döntéshozatalt. Kiemelkedő művelői. A történelem során a hadtudomány legkiemelkedőbb művelői közé tartozott Szun-ce, Thuküdidész, Julius Caesar, Machiavelli, Nagy Frigyes, Szuvorov, Napóleon, Clausewitz, Moltke és Liddell Hart. A hadtudomány Magyarországon. Hazánkban az első kiemelkedő hadtudós Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér volt. A Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia előd-intézménye) keretében Tanárky Sándor, Kiss Károly, Baricz György, Szontagh Gusztáv és Lakos János foglalkoztak a hadtudománnyal. Tanárky 1838-as akadémiai székfoglalójában hangsúlyozta, hogy a hadtudomány igazi tudomány, aminek feltétlen szükséges a magyarországi művelése. Kutatási területe a fegyveres küzdelem, amellyel más tudomány nem képes foglalkozni. Nagy szükség van a megfelelő magyar nyelvű terminológiai bázisának a kifejlesztésére. Trianon után tovább fejlődött a magyar nyelvű hadtudomány, olyan jelentős művek születtek, mint a Werth Henrik: "A hadvezetés", és Berger Károly: "A vezetés kézikönyve" című kötetei. A hadtudomány alkotórészei. A 19. századi felfogás szerint a hadtudomány elsősorban a hadászatból és a harcászatból áll, valamint a hadtörténelem tartozik még ide, mint amiből a tanulságokat le lehet vonni. A hadtudomány mellékágai, mai szóval segédtudományai pedig eszerint többek között a fegyvertan, az erődítészet, a katonaföldrajz, a tereptan voltak. A 20. század világháborús tapasztalatai, valamint a század második felében végbement hadügyi forradalom nyomán a hadtudomány legfontosabb összetevőiként a hadművészetet, ezen belül a hadászatot, hadműveleti művészetet és a harcászatot határozták meg. A hadtudomány további elemei eszerint többek között a hadseregszervezés, azaz a fegyveres erők építésének elmélete; a katonai kiképzés és nevelés elmélete; a hadművészet története; a fegyveres erők története, valamint a hadtudomány általános elmélete. A hadtudomány tárgyáról további tudományos vita folyik, amelyben többen szorgalmazzák, hogy a hadtudomány, mint társadalomtudomány tekintse tárgyának a biztonságpolitika katonai vonatkozásait, a haderők társadalmi és belső problémáit, valamint a nemzetközi katonai biztonság érdekében vállalt feladataival (békefenntartás) kapcsolatos kérdéseket is. Hadtudomány és hadművészet. A hadtudomány emberi tevékenység révén hat a gyakorlatra. Ennek nyomán jelenik meg a hadművészet fogalma, aminek alapvető tartalma a magas színvonalú és alkotó jellegű hadvezetés. A hadtudomány intézményei. A hadtudomány művelésének legfontosabb intézményei a katonai vezérkarok szervei, a katonai akadémiák, tudományos intézetek. A hadtudomány más tudományágakhoz hasonlóan rendelkezik sajátos szakkifejezésekkel, terminológiával, kutatási módszerekkel, de alkalmazza más tudományágak terminológiáját és módszereit is.
1494	148472	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1494	Háború	A háború nagyméretű, szervezett, fegyveres konfliktus, amelyben tervszerűen eljáró csoportok vesznek részt. A háború résztvevőinek célja saját érdekeik érvényesítése, a hatalom megszerzése az ellenséges csoportok felett. A konfliktus résztvevői ellenfelük testi épsége és élete, vagyona, gazdasága, infrastruktúrája ellen törnek. Az ellenségnek okozott károk és sérülések mellett általában megjelennek a kívülálló feleknek okozott szándékolatlan károk, veszteségek is, az úgynevezett járulékos károk. A háború és az egyéb fegyveres konfliktusok pontos elhatárolására alkalmas egységes, széles körben elfogadott definíció nem létezik. A szemben álló felek háborúval történő érdekérvényesítése a történelem során végigvonult a törzsi háborúktól a városállamok, nemzetek és birodalmak közötti konfliktusokig. A háború meghatározásai. Clausewitz széles körben elterjedt szavai szerint a háború a politika folytatása más, erőszakos eszközökkel. Más megfogalmazásban a háború az államok fegyveres összeütközése, amikor a vezetők által kitűzött politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők. Emellett folytatódik a küzdelem más területeken, a gazdaságban, a diplomáciában, a propagandában is. A háború céljait a politika határozza meg, majd tervezi, irányítja, befolyásolja a hadi tevékenvségeket. A háború menete azonban vissza is hat a politikára és annak kitűzött céljaira. A háborúnak megvannak a maga törvényei. Menetét és végső kimenetelét az állam katonai ereje határozza meg. A háború nemzetközi jogi fogalmát a nemzetközi szerződések nem tartalmazzák, de azt igen, hogy az államok egymás közötti kapcsolatában csak egyetlen törvényes állapot létezhet, a béke állapota. A modern nemzetközi jog tehát nem ismer el törvényesnek semmilyen háborút. Mivel azonban a valóságban mégis léteznek háborús események, ezekre a mai nemzetközi jog a „fegyveres összeütközés” kifejezést használja. A háború célja a szemben álló felek hatalmi érdekeinek erővel történő érvényesítése, mely lehet területszerzés, gazdasági erőforrások megszerzése/megtartása, vallási és/vagy politikai ideológia terjesztése. A háború története. Az ember csoportjai közötti fegyveres konfliktusok, a háborúk története végig kíséri az emberiség történetét, és az általános történettudomány vizsgálódásainak nagy részét teszi ki. A fegyveres konfliktusok történetével közelebbről a hadtörténet foglalkozik A háború mint gazdasági tevékenység. Az őskőkorszaktól kezdve a vadászó-gyűjtögető hordák számára létfontosságú volt a megfelelő vadászterületek birtoklása. Ezt minden ilyen közösség igyekezett a maga számára megőrizni, illetve újakat, gazdagabbakat szerezni. Ezért már az első emberi közösségek számára alapvető létforma volt a szükség szerinti küzdelem más embercsoportokkal, a háború. Ez a folyamatos küzdelem a vadászterületekért nagyban hozzájárult a "Homo sapiens" globális szétvándorlásához. Hasonlóképpen a nagyállattartó törzsi szervezetben élő és gazdálkodó eurázsiai lovasnomádok számára is természetes, állandó jellegű tevékenység volt a háborúskodás, a zsákmányszerzés, a földművelő közösségek adóztatása, megsarcolása. A letelepült földművelők ehhez képest békésebb életmódot, gazdálkodást folytattak, de a bázisukon kialakuló államok mindegyike fontos feladatának tartotta a háborúskodást. Nyugat-Európában a Martell Károly trónra lépése és Nagy Károly halála közötti évszázadban mindössze 8 olyan év volt, amikor a Karolingok nem szálltak hadba valahol a határaikon túl. Ezek a háborúk nem valamiféle magasrendű eszményekért, elvi–politikai vagy ideológiai célokért folytak, hanem a zsákmányért, vagyonért, gazdasági befolyásért. A katonák megfizetésének a leggyakoribb eszköze pedig a zsákmányolás, szabad rablás engedélyezése volt, szükség esetén akár a hazai területeken is. Ine wessexi király 752-es törvénykönyve jól mutatja a rablás és a háború közötti nyilvánvaló összefüggéseket. A támadókról szóló törvény rögzít, hogy ha a támadók hét főnél kevesebben vannak, akkor tolvajnak minősülnek, ha többen, akkor rablóbandának kell tekinteni őket, ha 35 főnél is többen, akkor pedig katonai vállalkozásról van szó. Az ókorban és a középkorban a hadseregek „hivatalos”, rendszeres tevékenysége volt a gazdagnak tekintett hadifoglyok ejtése is, váltságdíj követelése céljából. Ezzel is jelentős gazdasági haszonhoz juthattak a győztesek. A középkori hadseregekben a zsoldhoz képest háttérbe szorult, de változó mértékben megmaradt a katonák számára a zsákmányolás mint anyagi ösztönzés. Az újkorban a sorozásra épülő állandó hadseregben már általában büntették az ellenséges lakossággal szembeni rablást, erőszakot. A győztes államok a rablás helyett (vagy mellett) hadisarcot, egyfajta adót vetettek ki.(tribute) A 19. században a modern hadseregek kialakulásával a hadisarcot az úgynevezett háborús jóvátétel intézménye váltotta ki, ami fedezhette a győztes fél hadiköltségeit a vesztes rovására. A gyarmati háborúk különösen nagy közvetlen és közvetett gazdasági haszonnal jártak az imperialista országok számára. Quincy Wright, a háborúk egyik legjelentősebb nyugati kutatója szerint a 19. század háborúinak 67%-a Európán kívül folyt és ezek 40%-a volt „birodalmi”, gyarmati háború. Lewis Fry Richardson brit békekutató tanulmányai szerint az 1820 és 1910 között a világon lezajlott 19 nagyobb háború (egyenként több mint 31 ezer halottal) közül kilenc függött össze a gyarmatosítással. A második világháború után azonban a hadi veszteségeket már semmilyen háborús jóvátétel nem fedezhette, legfeljebb enyhíthette. Általában is megszűnt annak a lehetősége, hogy a háború révén egyes országok közvetlen gazdasági nyereséghez jussanak. Erre csak áttételesen, gazdasági hatalmuk kiterjesztése révén kerülhet sor. Egy esetleges atomháború pedig végleg lehetetlenné tenne bármilyen gazdasági hasznot a résztvevők, túlélők számára. A háború kezdete és vége. Egy formális háború a hadüzenet bejelentésével, illetve ennek hiányában az első harci érintkezést követően a hadiállapot kihirdetésével kezdődik. A háború folyamán a harcoló felek megállapodhatnak a harcok felfüggesztésében, ez a fegyvernyugvás, tűzszünet vagy fegyverszünet. A tűzszünet hossza lehet előre meghatározott vagy határozatlan idejű is; addig tart, amíg a határidő le nem jár, vagy valamelyik fél egyoldalúan meg nem szegi a megállapodást. A háborút hivatalosan akkor tekinthetjük lezártnak, ha a harcoló felek békeszerződést kötnek egymással. Háború és az erkölcs. A történelem során a háború súlyos erkölcsi kérdéseket vetett fel. Ennek ellenére számos antik és néhány modern nemzet szemléletében a háború nemes dologként jelenik meg, de az idők folyamán a morális érzékenység a háborúval kapcsolatosan fokozatosan emelkedett. Ma a háború egyesek számára nemkívánatos és erkölcsileg vitatható, és a háborúra való felkészülésre csak a saját országuk védelmében lehet szükség. A pacifisták hitvallása szerint a háború természeténél fogva erkölcstelen és mindenképp elkerülendő. A háború negatív megítélése nem mindig volt olyan széles, mint manapság. Heinrich von Treitschke a háborút az emberiség legmagasabb rendű cselekvéseként látta, ahol a bátorság, a becsület és a képességek többet érnek, mint bármely más erőfeszítés esetén. Friedrich Nietzsche szintén úgy látta a háborút mint az „Übermensch” lehetőségét megmutatni bátorságát, becsületét és más erényeit. Hegel véleménye szerint a háború olyan szükségszerű történelmi folyamat, amely lehetővé teszi a társadalom fejlődését. Az első világháború kitörésekor Thomas Mann ezt írta: "„Vajon a béke nem a polgári korrupció egy eleme csupán, míg a háború a megtisztulás, a felszabadulás és a remény ígéretét hordozza?”" Hasonló elveket képviselt számos társadalom a történelem során, kezdve Spártától és az ókori rómaiaktól egészen az 1930-as évek fasiszta kormányaiig, illetve legutóbb a militáns iszlám képviselői. Manapság a legtöbben csak az „igazságos háborút” tartják elfogadhatónak, és azt vallják, hogy a világszervezetek, köztük az ENSZ feladata, hogy az igazságtalan (vagyis a legtöbbször hódító, agresszív) háború kitörését megakadályozza vagy befejezését elősegítse. N. J. Slabbert amerikai filozófus és politológus szerint az emberi társadalomban a háború mindig az egyes csoportok közötti konfliktusok megoldásának legkönnyebb, legkedveltebb eszköze volt, amivel párhuzamosan sosem fordított az emberiség elegendő figyelmet a béke fenntartásának konstruktív folyamatára. Meglátása szerint a háborúra rendelkezésre álló erőforrások mindig is jóval meghaladták a béke fenntartására fordítható eszközöket és a békét legtöbbször a háború szüneteként definiálták, ahelyett hogy saját jogán létező, társadalmi alaphelyzetként fogadták volna el. A nemzetközi jog részét képező nemzetközi hadi- és humanitárius jog a hadviselés és a háborúzás számos aspektusát igyekszik szabályozni, ezek részei például a genfi egyezmények, amelyek a háborúban bevethető fegyvereket és a hadifoglyokra vonatkozó bánásmódot szabályozzák. Az egyezmények és előírások megszegését általában háborús bűnnek tartják, és a második világháború befejezése után lefolytatott nürnbergi perek óta számos alkalommal került sor a háborús bűnösök elleni eljárás lefolytatására. Nemzetközi jog. A nemzetközi jognak a háborúval kapcsolatos joganyaga két nagy részre oszlik: az egyik a háborúhoz való jog "(ius ad bellum)", a második a háborúban érvényesítendő jog, a háborús cselekmények szabályai (ius in bello), a hadijog. Ez utóbbi részleteit, a háborúban részt vevő államok, a harcoló felek kapcsolatát, a harcok során megengedhető, illetve nem megengedhető viselkedési formákat a genfi egyezmények tartalmazzák. A genfi egyezmények rendelkeznek a hadifoglyok, civilek, városok és épületek védelméről, a vörös kereszttel, illetve vörös félholddal jelzett épületek és személyek védelméről. A tengeri, szárazföldi és légi hadviselés szabályairól. A szabályok megsértőivel, azaz a háborús bűncselekmények elkövetőivel szemben a hágai Nemzetközi Bíróság jár el. A háborúhoz való jog az ENSZ megalakulásával érvényét vesztette, a háború nemzetközi jogi tilalom alá került. Ez joganyag történelmileg az úgynevezett igazságos háború koncepciójával foglalkozott. Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya a fegyveres erő alkalmazásáról. Az ENSZ Alapokmánya elméletileg törvényen kívül helyezte a háborút. A szerződés 1. cikke leszögezi: A 2. cikk alábbi bekezdései továbbá részletezik: Az Alapokmány a béke fenntartása vagy helyreállítása érdekében jogot biztosít a Biztonsági Tanácsnak fegyveres intézkedések foganatosítására: Az Alapokmány ugyanakkor elismeri a tagállamok jogát az önvédelemre, azonban ennek kifejtése során sem használja a „háború” kifejezést: A gyakorlatban azonban a Biztonsági Tanács azonban belső érdekellentétei miatt általában nem képes kollektív, fegyveres rendszabályok foganatosítására, és csak nyilatkozatokra, határozatok elfogadására szorítkozhat, de gyakran azok elfogadását is megakadályozzák, egymás ellenében, a vétóra jogosult állandó tagjai (a 21. században az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, a Kínai Népköztársaság és Oroszországi Föderáció).
1498	356191	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1498	Történelem	A történelem a múltbeli események összessége. Az emberiség múltjának tudományos ismerete, amely az emberi társadalom közös emlékezeteként az emberi azonosságtudat egyik alapja. A magyar nyelvű tankönyvek és ismeretterjesztő művek általában a következő felosztásban tárgyalják: A történelem a múlt szisztematikus tanulmányozása. Tudományos tudományágként elemzi és értelmezi a bizonyítékokat, hogy narratívákat(különböző nézőpontú elbeszéléseket) alkosson a megtörténtekről, és megmagyarázza, miért történt, elsősorban az emberi múltra összpontosítva. Egyes teoretikusok a történelmet a társadalomtudományok közé sorolják, míg mások a humán tudományok("művészetek") részének tekintik, vagy hibrid tudományágnak tekintik. Hasonló viták övezik a történelem célját – például azt, hogy a fő célja elméleti-e, az igazság feltárása, vagy gyakorlati, hogy levonja a tanulságokat a múltból. Általánosabb értelemben a történelem kifejezés nem egy tudományos területre vonatkozik, hanem magára a múltra, a múlt időire vagy a múltról szóló egyedi szövegekre. A történelmi kutatások elsődleges(pl. szemtanúk által elmesélt) és másodlagos(a hallott történeteket leíró) forrásokra támaszkodnak a múltbeli események rekonstruálásához és az értelmezések megerősítéséhez. A forráskritika ezen források értékelésére szolgál, felmérve azok hitelességét, tartalmát és megbízhatóságát. A történészek több egyéni forrás szempontjait integrálják, hogy koherens narratívát alakítsanak ki. A különböző irányzatok, mint például a pozitivizmus, az Annales-iskola, a marxizmus és a posztmodern, eltérő módszertani megközelítéssel rendelkeznek. A történelem egy széles tudományág, amely számos ágat felölel. Egyesek meghatározott időszakokra, például az ókori történelemre, míg mások bizonyos földrajzi régiókra, például Afrika történelmére összpontosítanak. A tematikus kategóriák közé tartozik a politikatörténet, a társadalomtörténet és a gazdaságtörténet. A konkrét kutatási módszerekhez és forrásokhoz kapcsolódó ágak közé tartozik a kvantitatív történelem, az összehasonlító történelem és a szóbeli(elbeszélt pl. interjúkban) történelem(oral history). A történelem az ókorban jelent meg, hogy a mítoszokkal átitatott narratívákat, a korai hagyományokat, amelyek Görögországból, Kínából, majd később az iszlám világból származnak. A történetírás az idők során fejlődött, és egyre professzionálisabbá vált, különösen a 19. században, amikor szigorú módszertan és különféle tudományos intézmények jöttek létre. A történelem számos területhez kapcsolódik, beleértve a történetírást, a filozófiát, az oktatást és a politikát. Tágabb értelemben véve a világtörténelem az emberi eseményeken túlmutatva a következőképpen is csoportosítható, aszerint, hogy mely tudományok foglalkoznak vele: Szóeredet. A történelem latin neve, a historia a görög ιστορία szóból származik, ami a "hisztorein" („kutatni, kérdezősködni”) főnevesülése, szó szerinti jelentése: „kikutatott tudás, elbeszélés, beszámoló” (ugyancsak az alapigéből képzett "nomen agentis" a "hisztór," jelentése: „bölcs”, „szemtanú”, „bíró”). A megfelelő magyar szó a tizenkilencedik századból származik, megalkotója Döbrentei Gábor. A történelem célja és haszna. Különféle elméletek születtek a történelem céljáról vagy értékéről. Egyes történészek szerint elsődleges funkciója a múltra vonatkozó igazság tisztán felfedezése, mint egy nyomozás. Ez a nézet hangsúlyozza, hogy az igazság érdektelen keresése öncél, míg az ideológiához vagy politikához kapcsolódó külső célok azzal fenyegetnek, hogy aláássák a történelmi kutatások pontosságát a múlt eltorzításával. Ebben a szerepben a történelem megkérdőjelezi a hagyományos mítoszokat, amelyek nem támasztják alá a tényeket. Egy másik perspektíva azt sugallja, hogy a történelem fő értéke a jelenre vonatkozó tanúságokba rejlik. Ez a nézet azon az elgondoláson alapul, hogy a múlt megértése irányíthatja a döntéshozatalt, például a korábbi hibák megismétlésének elkerülése érdekében. Egy ehhez kapcsolódó perspektíva az emberi állapot általános megértésére összpontosít, tudatosítva az emberekben az emberi viselkedés különböző kontextusokban való sokféleségét – hasonlóan ahhoz, amit külföldi országok látogatása során tanulhatunk. A történelem a társadalmi kohéziót is elősegítheti azáltal, hogy a közös múlton keresztül kollektív identitást biztosít az embereknek, segít megőrizni és ápolni a kulturális örökséget és értékeket generációkon átívelően. Egyes tudósok, köztük a whig történészek és a marxista tudós E. H. Carr számára a történelem kulcsfontosságú a jelen megértéséhez, és Carr esetében a jövő alakításához. A történelmet időnként politikai vagy ideológiai célokra használják fel, például a status quo igazolására bizonyos hagyományok tiszteletben tartásának hangsúlyozásával, vagy a változás előmozdítására a múlt igazságtalanságainak kiemelésével. Szélsőséges formákban a bizonyítékokat szándékosan figyelmen kívül hagyják vagy félreértelmezik, hogy félrevezető narratívákat alkossanak, ami pszeudo(ál) történethez(vagyis történelem hamisításhoz) vagy történelmi tagadáshoz vezethet. David Christian, egy Ausztráliában élő történész szerint az ember annak köszönheti kultúrájának kialakulását, hogy megtanult beszélni. A nyelv segítségével ugyanis az egyének életében felhalmozott tudás nem vesz kárba azok halálával, hanem tovább hagyományozható a következő generációkra. Így létrejöhet egy kollektív emlékezet, amelynek segítségével el tudunk igazodni a világban és nem kell újra meg újra rátalálni a problémák megoldására. Az emberi történelem felosztása. A következő szócikkek a Wikipédiában fellelhető nagy mennyiségű adatban a feldolgozást és a keresést segítik. Korszak szerint. Az európai történelem korszakai: Történelmi korszakok (más földrészeké is)
1499	253698	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1499	Propaganda	A propaganda ("a latin "propagare" szóból = „terjeszteni”") az emberek befolyásolása azzal a bizonyos szándékkal, hogy az ítéletüket vagy cselekedetüket egy meghatározott irányba terelje. Olyan meggyőzési technikák összessége, hogy egy nézetet vagy ideológiát minden rendelkezésre álló eszközzel terjesszenek. A propaganda célja általában bizonyos nézetek vagy szándékosan hamis információk terjesztése a közvélemény manipulálása érdekében. Nem szabad összekeverni a reklámmal, annak ellenére, hogy néha olyan megfogalmazást alkalmaznak, mint "a kereskedelmi vagy turisztikai propaganda." A hasonló jelentéstartalommal bíró fogalomként a reklám hirdetései a cégek által kereskedelembe bocsátott termékek és szolgáltatások ismertségét szándékoznak növelni a nagyobb profit elérése érdekében. A történelemben és a jelenben egyaránt leggyakrabban a politikai kommunikáció használja, de egy vallás vagy szemlélet (felfogás) népszerűsítésére is alkalmazzák. A propaganda egyik fő problémája a tárgy (nézet) különböző oldalai (pluralizmus) bemutatásának szándékos elmulasztása. A szó eredete. Maga a kifejezés latin eredetű. Eredetileg a szó a katolikus egyház 1622-ben létrehozott adminisztratív szerve, az úgynevezett "Congregatio de Propaganda Fide" nevéből származik. A szervezet tevékenységének középpontjában a nem katolikus országokban való hittérítés állt. Az 1790-es évektől fogva a kifejezést a világi propagandatevékenységre is alkalmazták. A propaganda kifejezés negatív konnotációja a 19. század közepén alakult ki, amikor a politikai szférában használni kezdték. Fogalma, meghatározásai. Csepeli György a propaganda lényegéről szólva abból indul ki, hogy: „Az emberi közlés – különösen az intézmények által szervezett és továbbított közlés – sohasem véletlenszerű, mindig szándékok, érdekek vannak mögötte. A közlőnek mindig valamilyen célja van a közleménnyel és ez a célba juttató akarat voltaképpen nem esik távol a »szaporítás, ültetés« kertészeti képétől”. Típusai és módszerei. A propaganda célja egy célcsoport meggyőzése, ennek érdekében készítői felhasználják a kommunikációval, viselkedéskutatással és pszichológiával kapcsolatos korszerű ismereteket. Maguk az információterjesztési stratégiák akkor számítanak propagandának, ha propagandisztikus üzenettel párosulnak. A propagandának több módszere is jól ismert: Alapjai. A propaganda kezdetei elválaszthatatlanok a mindenkori vezető réteg legitimáló szándékaitól és a politikai nyilvánosság megszületésétől. Az ókorban nagy számban keletkeztek mind képi ábrázolások (szobrok, emlékművek, éremveretek), mind irodalmi művek (dicsőítő versek, dalok), melyek az uralkodó vagy az elitcsoportok melletti kiállásra és az ellenséggel szembeni harcra buzdítottak. Az I. Dárajavaus perzsa király Kr. e. 520 körül keletkezett behisztuni feliratát is korai propagandaterméknek tekintik. A politikai propaganda megszületésének a késő középkort és a kora újkort tekintjük, amikor egyrészt létrejött egy korábbinál szélesebb világi értelmiségi réteg, másrészt megjelent a könyvnyomtatás. Utóbbinak a röplapok, pamfletek és az első újságok révén óriási véleményformáló ereje volt, hasonlóan a metszetekhez és a nyomtatásban terjedő térképekhez. A korábban többnyire dinasztikus céllal alkalmazott propagandát a 16–17. század vallási és ideológiai küzdelmei tették a mindennapok részévé: egyfelől katolikusok és protestánsok álltak egymással szemben, másrészt ekkoriban fenyegette a nyugati kereszténység területeit az Oszmán Birodalom. Különösen a harmincéves háború idején számított elterjedtnek az eltérő felekezetű ellenség által elkövetett atrocitások középpontba állítása, így Magdeburg 1631-es elfoglalásáról 20 újság, 200 pamflet és 40 képes nyomtatvány adott hírt. A modern propaganda felfedezése a filléres sajtó és egyben a tömegkommunikáció megszületése után történt, mikor először figyelhették meg, milyen hatása van egy cikknek, képnek, szövegnek az emberekre, a közvéleményre. Az első (még nem tudatos) propaganda Pulitzer József és William Randolph Hearst lapmágnások között kitört verseny eredményeként született, Pulitzer a lapjain keresztül olyan mértékű spanyolellenes hangulatot teremtett, hogy az 1898-ban a spanyol–amerikai háború kitöréséhez vezetett. A propaganda hatékony fegyver volt egy háborúban. Miután felismerték a fent említett háború kitörésében a propaganda szerepét, tudatos formában először az első világháborúban használtak. Képes elemberteleníteni és gyűlöletet szítani a külső vagy belső ellenség ellen. Technikája: speciális szavak használata vagy éppen bizonyos szavak elkerülése, mellyel az ellenség által (általában) el nem követett bűnöket tudatosítja az emberekben, és egyúttal félelmet kelt, általában mozgósítja őket a cselekvésre. Modern propaganda. 19. század. A 19. században a propaganda modern jelenségnek számított, elválaszthatatlan volt a társadalom iskolázottabb és politikailag aktív rétegeinek megerősödésétől. A korabeli kormányzatok politikájuk során rászorultak a közvélemény támogatására. Figyelemre méltó példának számított az 1857-es indiai felkelés, melynek során a Brit Kelet-indiai Társaság uralma ellen fellázadt szipojokat angol nők és lányok elleni nemi erőszakkal vádolták. A brit tömegsajtó nem minden esetben valós tudósításai elősegítették azon vélemények kialakítását, mely szerint az indiaiak a brit gyarmatosítók civilizációjára szoruló vademberek. Gabriel Tarde 1890-es, valamint Gustave Le Bon 1897-ben kiadott munkája írta körül először a kor propagandatechnikáit, elképzeléseik sok író véleményére gyakoroltak hatást, többek között Sigmund Freudra és Hitlerre, akit jelentősen befolyásolt Le Bon elmélete. A 19. század egyik legjelentősebb és legszéleskörűbb propagandisztikus tevékenysége az abolicionisták Egyesült Államok-béli és Nagy-Britannia területén való működése volt, melynek legjellemzőbb és máig ható példája, hogy a déli államok (Konföderáció) megtörését a rabszolgaság elleni küzdelemként interpretálták, holott a polgárháború kitörésében kevés része volt a fekete rabszolgák ügyének. Az abolicionisták érzelmekre ható és széles rétegekhez forduló tevékenységének példája a "Tamás bátya kunyhója", mely a déli államokban a polgárháború előtt valóságos Tamás bátya-ellenes irodalmat váltott ki. Első világháborús propaganda. A modern propaganda fontos állomásának tekinthetjük az első világháborút. Az első totális háborúban – melyet állampolgárok tömegeinek frontra vezénylése, a rendkívül súlyos harctéri veszteségek és a hátország létrejötte jellemzett – mindkét katonai tömb fontos feladatnak tartotta a katonák és civilek meggyőzését. Az antant háborús propagandájának fontos részét képezte a központi hatalmak által elkövetett vélt vagy valós atrocitások gyakori és nem egy esetben igaztalan felemlegetése. Ilyen háborús propagandának számított többek között „Belgium megerőszakolása” a németek által, mely a semleges országok szimpátiájának megnyerését szolgálta. Szintén az első világháború alatt, 1917 áprilisában a "The Times" azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, és szappant és egyéb termékeket készítenek belőle. 1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt. A központi hatalmak atrocitásaira építő első világháborús brit propaganda mozgósítóerejét mutatta, hogy később a nácik sok brit propaganda-technikát alkalmaztak. Bár a németekénél csekélyebb számban, de több esetben kapott sajtónyilvánosságot az osztrák–magyar alakulatok kivégzéseinek említése. Ezzel szemben az osztrák–magyar propaganda középpontjában az orosz hadsereg által elkövetett atrocitások álltak; többek között az ausztriai zsidó újságok foglalkoztak az oroszok erőszakos galíciai viselkedésével. Totalitárius rendszerek. Az általános választójog bevezetése (Németországban és Angliában 1918-ban) és a tömegpártok megjelenése – az első ilyen a 19. század végi szociáldemokrata párt volt – a politikai mondanivaló leegyszerűsítését vonta maga után, maga az 1920-as években megjelenő hitleri propaganda a tömegek erre való hajlamát használta ki. A modern értelemben vett propaganda az 1930-as években született, megteremtője Joseph Goebbels volt, utóbbi céljának a Harmadik Birodalomban élő közellenség (a zsidók) lejáratása, a tömegek fanatizálása számított. Ez a fajta tevékenység oly mértékben elkülönült minden addigi kormányzati munkakörtől, hogy a Birodalom külön propagandaminisztériumot hozott létre, melynek vezetője Joseph Goebbels lett. Soha azelőtt nem foglalkoztak ennyire behatóan a kommunikációval. Az általa kitalált rendszer oly tökéletesen működött és működik mind a mai napig, hogy például a sztálini majd a valamivel enyhébb szocialista propaganda, csakúgy mint az amerikai, vagy bármely más, szinte minimális változtatásokkal vette át, és alkalmazta, alkalmazza napjainkban is. Csupán a jelszavak és a képek változtak tájanként, országonként, pártonként stb. Az 1917 utáni Szovjet-Oroszországra, majd a későbbi Szovjetunióra sajátos kettősség volt jellemző, ugyanis egymással párhuzamosan létezett a nagyorosz nacionalizmus, az orosz nagyhatalmi terjeszkedő politika és azt kiszolgáló diplomáciai testület, másrészről az európai szélsőbaloldali erők hatalomátvételét célzó forradalmi agitáció és antikapitalista retorika. A sztálinizmus szigorúan centralizált propagandáját gyakran jellemezték éles irányváltások, mint a szociáldemokraták „szociálfasiszta” megítélésével szakító népfrontpolitika vagy az 1939–1941 közötti német-szovjet együttműködés során. A szocializmus idején az ifjúsági szervezetekben kötelező jelleggel volt „agitprop”, azaz agitáció- és propagandafelelős, aki a szocialista eszmék terjesztésével foglalkozott. A kommunista propaganda annyiban tért el a modern propagandától, hogy a befogadóközönséget nemcsak meggyőzni kívánta, hanem átalakítani is: a cél a szocialista embertípus létrehozása volt. Második világháborús propaganda. A második világháború folyamán mindkét fél élt a propaganda eszközeinek szinte teljes tárházával. Az Amerikai Egyesült Államok több mint különböző fajtájú plakátot nyomtatott. Ezeket a plakátokat legtöbbször közintézmények környékén helyezték ki, és témái között a toborzás, a haditermelés növelése szerepeltek. Számos képregény is született propaganda célból. Superman a német nyugati falat (Siegfried-vonal) támadta meg. Az ország olyan szórólapokat nyomtatott, amelyeket repülőgépekkel juttattak el ellenséges területre, hogy az ottani lakosságot és katonaságot megadásra késztesse. Hollywoodban filmeket is készítettek, ahol az olaszokat, németeket, japánokat ellenszenves tulajdonsággal ruházták fel. Bemutattak olyan filmet, ami a kémek ténykedéséről szólt; volt olyan film is, amelyben egy angliai háziasszony háborús éveit jelenítették meg. A rádiót arra is használták, hogy a kódolt üzeneteket célba juttassák. A britek is hasonló módszereket használtak. A rádióban 23 nyelven sugározták propagandaanyagaikat. A németek is előszeretettel használták a plakátokat, amelyeket heroikus realista stílusban készítettek. A "Völkischer Beobachter" (Népi Figyelő) című újság volt a nácik hivatalos lapja, amelyben a nácik hőseit dicsőítették. Számos filmet is készítettek, de ezek többségét a háború előtt forgatták. A híradók nem az igazságról, hanem a németek igazságáról tájékoztattak.
1500	94214	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1500	Fegyver	A fegyver olyan ember alkotta eszköz, amellyel használója képes saját testi korlátain túlmenően támadást vagy védekezést végrehajtani, illetve azok hatásfokát és hatótávolságát megnövelni. Az alapvetően létfenntartásra készített eszközöket elsősorban a vadászatban, majd idővel háborúkban is alkalmazták. Később egyes fegyvereket az egymás közötti békés célú küzdelmekben, harci játékokban (például lovagi tornák, olimpiák), sportolási célokra is felhasználták és használják napjainkban is. Átvitt értelemben minden, ami képes másban (tárgyban, élőlényben) kárt tenni, akár pszichikailag is, fegyvernek tekinthető. Egy fegyver lehet nagyon egyszerű (mint egy bunkó), vagy nagyon bonyolult is (mint egy interkontinentális ballisztikus rakéta). A bonyolultabb műszaki felépítésű fegyvert fegyverrendszernek nevezik. A fegyverrendszereket összetett módon, egymással fizikailag összeépítve, vagy virtuális kapcsolatban állva együttesen is alkalmazhatják. Az idők folyamán a fegyverek fejlesztéseire, tárolásaira, alkalmazásaira pontos katonai szabványok és jogi előírások lettek kidolgozva. Ezen szabványok és jogi szabályozások biztosítják a fegyver(rendszer) funkciójának megfelelő optimális felhasználását, azok betartása a fegyver alkalmazójának érdeke. A hazai fegyvertervezést és -fejlesztést a Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatala (HM TH) irányítja. Történet. A fegyverek fejlődéstörténete szorosan összefügg a fémkohászati eljárások, valamint a természet- és műszaki tudományok fejlődésével. Az őskorban a mindennapi életben alkalmazott fegyverek emberi erővel működtek, valószínűsíthetően az ingóságok felhalmozásának idején váltak egyre gyakrabban alkalmazottá (ld. háború). Ezek minden esetben ún. hidegfegyverek voltak (szál- és lőfegyverek egyaránt). Az ókori Görögországban és a Római Birodalom idején a fegyverek, a birodalmak hódító hadjáratai miatt, sokat fejlődtek. Megjelentek az akkori idők legnagyobb teljesítményű fegyverei (például a gladiusok, a pylon, a balliszta stb.). A középkorban további jelentős fejlődésen estek át, valamint megjelentek a lőport alkalmazó tűzfegyverek (lövegek) is, egyre inkább háttérbe szorítva, majd végleg felváltva a korábbi hajítógépeket. A fegyverek megnövekedett hatásfoka eredményezte az ellenük kifejlesztett, hatékonyabb védőeszközöket és testpáncélzatokat, valamint a nagyobb szerkezeti állékonyságú (kőfalú, majd később téglafalú) várakat, végvár-rendszereket. A reneszánsz korában a tovább finomodó fémkohászati eljárások lehetővé tették a még hatékonyabb és már eltérő kategóriájú lövegek kifejlesztését ( mozsár és ágyú), valamint ezen tűzfegyverek kézifegyverek szintjére való kicsinyítését (mordály, kurtály, puska, pisztoly) is. Jelentős és rohamos fejlődést Európa fegyverfejlesztési történetében az ipari forradalom okozott. Megjelentek a felfegyverzett fahajók, megindult a verseny a tengerfelszínek birtoklásáért, valamint a Föld más kontinensein gyarmati hódítások kezdődtek. A modern kori acélgyártás kikísérletezése lehetővé tette a tűzfegyverek méretének jelentős csökkentését, ami azok egyre nagyobb számban való elterjedését, megbízhatóságuk, pontosságuk és élettartamuk jelentős növelését tette lehetővé. A "fegyverek forradalma", a tűzfegyverek elterjedése gyakorlatilag kiszorította a hidegfegyvereket a harcterekről. A 18-19. században új fegyverkategóriák alig keletkeztek, a meglevők fejlődése csak az anyagtechnológia fejlődésével tartott lépést. Kikristályosodtak a seregtestek stratégiai felépítései, vezetési rendjei, harceljárásai. A 19-20. század fordulóján ismét nagyarányú fejlődés vette kezdetét, ami a mai napig tart. A hadászatnak, harcászatnak addig soha nem tapasztalhatóan változatos fegyvertára vált elérhetővé. A fejlődés főként a természettudományok és az ezeket alkalmazó műszaki tudományok rohamos fejlődésének tudható be. Megjelentek az egyesített lőszert tüzelő öntöltő (félautomata) és önműködő (automata) tűzfegyverek, újabb lövegkategóriák, a gőzhajtású páncélos hadihajók, a repülőgépek, a tengeralattjárók, a harckocsik, az addiginál jóval nagyobb űrméretű vasúti lövegek, nagyobb hatásfokú robbanóanyagok, a különféle bombák és gránátok, a sugárhajtású repülőgépek, a repülőgép-anyahajók és repülőgép-hordozók, a termonukleáris és az ezeket kiváltó precíziós csapásmérésre alkalmas fegyverek, a különféle rakétafegyverek és rakétavédelmi fegyverrendszerek, az űrfegyverek, valamint a nukleáris meghajtású tengeralattjárók és hadihajók. A 20. század végére megjelentek a pilóta nélkül repülni képes repülőeszközök, valamint a lézerfegyverek is. Az 1950-es évektől az informatika nagyarányú fejlődésével lehetőség nyílt ezen fegyverek legváltozatosabb módú összeépítésével igen bonyolult fegyverrendszerek tervezése és megépítése. Ezen fegyver(rendszer)ek élettartama várhatóan többszörösei lesznek a ma alkalmazottaknak. Ezek már a 21. századba mutató fejlesztések. Csoportosítás. A fegyvereket többféleképpen lehet csoportosítani. Jogi fogalma Magyarországon. A 2004-2012 között érvényes meghatározása: "fegyver: lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, festéklövő fegyver, muzeális fegyver, színházi fegyver;"
1501	8212	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1501	Hadsereg	A hadsereg tágabb értelemben az államok, szervezetek által, saját érdekérvényesítés támogatására létrehozott fegyveres erő összefoglaló neve. A 20. századi és mai szűkebb értelmű használatában a hadsereg a fegyveres erők, általában a szárazföldi csapatok (szárazföldi haderőnem) "egy részének" az összefoglaló neve („tábori hadsereg”). Hadseregnek nevezik ugyanakkor a fegyveres erőkön belüli egyes hadműveleti seregtesteket is, amelyeket több különböző fegyvernemű magasabb egységből hoznak létre, hadműveleti célok elérése, hadászati feladatok támogatása érdekében (például Magyar 2. hadsereg). A mai hadseregek. "Haderőnemek:" továbbá: Magyarország fegyveres erői két haderőnemből állnak: szárazföldi csapatok, légierő. Fegyvernemek: Haderőnem része, amely a csak rá jellemző harceszközökkel ellátott alegységből, egységből és magasabb egységből áll: stb.
1502	377379	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1502	Csata	A csata vagy ütközet két, vagy több fegyveres embercsoportnak egymás legyőzésére, vagy megsemmisítésére irányuló erőszakos összeütközése. Ha csak két ember ütközik meg egymással, azt párbajnak vagy párviadalnak hívják. A csata fogalma az idők során a hadviselés jellege miatt módosult és szinonim fogalomként az ütközet mellett megjelent a hadművelet is. Története. A csata fogalma a 19. század második feléig a küzdő felek fő erőinek szűk térben végbement nagyméretű, nagy emberáldozatokat követelő és közelharcban végződő fegyveres összecsapása volt. Ilyen jellegű csaták voltak a muhi csata, a mohácsi csata vagy a lipcsei csata. A tömeghadseregek kialakulásától kezdve megváltozott a háború, így a csata jellege is. Ekkortól már a hadviselő felek a veszteségeket gyorsan pótolták és a huzamos ideig tartó hadi tevékenységeket hadműveletnek nevezik. A hadművelet a csatával szemben nem gyors lefolyású és méretét tekintve nagyobb, hiszen széles arcvonalon kibontakozó ütközetek sorozata. Az ütközet, a csata és a hadművelet szinonim fogalmak, melyek a hadművészetben a porosz–francia háború óta használatosak. Az orosz–japán háborúban 1905-ben Mukdennél vívott harcokat egyformán nevezik csatának, ütközetnek és hadműveletnek is. Az első világháború marne-i ütközetét szintén nevezik hadműveletnek és csatának is. A csata fogalma a második világháborúban módosult és főleg újságírók és politikusok használatában csatának kezdték nevezni azokat a hadászati műveleteket, melyek során egy-egy fontos hadászati irányban a hadszíntéren egy közbeeső hadászati cél megvalósítása nagyobb jelentőséget kapott. Ilyen csatának nevezett hadászati művelet volt például a sztálingrádi csata. Célja. A csata célja lehet az ellenséges embercsoport, haderő és/vagy haditechnika semlegesítése, megsemmisítése, vagy a harcoló feleknek további céljai is lehetnek. A második világháború óta használt jelentés alapján a szemben álló felek nagy térségben huzamos időn át, megszakítás nélküli elkeseredett küzdelme, melynek célja a háború kimenetelének jelentős mértékű befolyásolása a győzelem elérése érdekében. Fajtái, típusai. A csata folyhat a szárazföldön (kurszki csata), a levegőben (angliai csata) és a tengeren (atlanti csata) vagy lakott területen (városi csata) esetleg kombináltan egyszerre több helyszínen is. Ezek alapján lehet szárazföldi-, tengeri- illetve légiütközet. A csatában részvevő egységek lehetnek reguláris és/vagy irreguláris csapatok és ezek egyszerre több haderőnemhez is tartozhatnak. Csata részei. Bevezetés. A csata előkészületeként a csapatok felfejlődnek (csatarend). Tervszerű csatákban: tüzérségi előkészítés, légi fölény biztosítása, illetve terepviszonyok kihasználása. Döntő küzdelem. Az ütközet azon része, amikor az ellenfelek megpróbálják kihasználni taktikai-stratégiai előnyeiket a csata megnyerése céljából. Időbeni korlátja nincs, a következő fázisig eljuthat pár perc vagy akár napok/hetek/hónapok (például a Sztálingrádi csata, 5 és fél hónap) alatt is. Csata helyszíne, elnevezése. A csata helyszínét csatatérnek vagy hadszíntérnek nevezik. A csatát földrajzi nevek alapján szokták elnevezni, például a legközelebbi településről (palási csata), vagy földrajzi területről (majuba-hegyi csata).
1507	11438	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1507	Theora	A Theora egy szabad, veszteséges képtömörítési eljárás (kodek), amit a Xiph.org Alapítvány fejleszt az Ogg projektjük keretében. Az On2 cég "VP3" eljárásán alapulva a célja az MPEG-4 szabvánnyal (XviD és DivX), RealVideóval, Windows Media Videóval és hasonló eljárásokkal való verseny. A Theora még fejlesztés alatt áll, viszont 2004. június 1-jén a Theora I formátumot rögzítették, és innentől minden ilyen formátumú kódolást minden jövőbeni Theora formátum támogatni fog, azaz a most kódolt mozgóképek átkódolás nélkül lejátszhatóak lesznek a jövőben is. A kódot BSD stílusú licenc alatt terjesztik. Amellett, hogy "VP3" védett technológiát használ az On2 – a technológia tulajdonosa – egy visszavonhatatlan, jogdíj-mentes licencet biztosít az emberiségnek, lehetővé téve, hogy a Theorát és az egyéb VP3 alapú eljárásokat bárki szabadon felhasználhassa. Az Ogg multimédia keretrendszerben a Theora a video szintet, míg a Vorbis az audio szintet kezeli.
1508	239331	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1508	Vorbis	A Vorbis szabad és nyílt hangtömörítési eljárás "(kodek)," amit a Xiph.org Alapítvány fejleszt. Általában az Ogg konténerrel használják, ezért gyakran nevezik – nem teljesen pontosan – "Ogg Vorbisnak" vagy – még kevésbé pontosan – "Oggnak" is. A Vorbis – a Xiph.org többi projektjével együtt – annak hatására jött létre, hogy az MP3 formátumhoz fűződő szabadalmi jogokat birtokló Fraunhofer Intézet 1998 szeptemberében bejelentette, hogy jogdíjat fog szedni az MP3 használatáért. A többi audioformátumhoz képest a Vorbis újkeletű: a stabil v1.0-s verzió 2002. július 19-én jelent meg. Növekvő népszerűség. Az Ogg Vorbis formátum bizonyította népszerűségét a nyílt forráskódú közösségekben; határozottan állítják, hogy annak nagyobb pontossága és teljesen szabad volta alkalmassá teszi a körülbástyázott MP3 formátum leváltására. Bár az MP3-at az 1990-es évek közepe óta széles körben alkalmazták, egészen 2005-ig megtartotta uralkodó pozícióját a veszteséges hangtömörítési eljárások között. A kereskedelmi szektorban számos újabb számítógépes játékban alkalmazzák a Vorbist (legjobb példák az Epic Games Unreal Tournament 2003 és az Unreal Tournament 2004, a Microsoft Halo és a PC-s átirata). A Vorbist támogató hardveres lejátszók száma folyamatosan növekszik; a kompatibilis lejátszók listáját lásd lejjebb. Sok népszerű szoftveres lejátszó támogatja a Vorbis formátumot, néhány közülük külső plug-in segítségével; a kompatibilis lejátszók listáját lásd lejjebb. Az Ogg Vorbis növekvő népszerűségének másik jele az azt támogató weboldalak száma, mint például a Jamendo vagy a Mindawn, és néhány nemzeti rádióállomás, mint a Radio France és a CBC Radio, melyek a Vorbis streamek (adatfolyamok) adását is támogatják. Hardver- és szoftvertámogatottság. Hardver. Egyre több hordozható lejátszó és asztali „DVD” lejátszó képes a Vorbis kódolású zenék lejátszására. Szoftver. Lejátszás. Az Ogg Vorbis többek között az alábbi lejátszókkal hallgatható: Előállítás. A Vorbis előállítható a Xiph.org saját eszközeivel. Emellett számos program támogatja, például:
1509	8427	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1509	Ogg	Az Ogg bitfolyam "(bitstream)" formátum – melyet a Xiph.org Alapítvány fejleszt – egy keretrendszer, aminek célja az olyan multimédiás formátumok támogatása, melyek szabadon felhasználhatóak anélkül, hogy azok után jogdíjakat kellene fizetni, vagy a felhasználhatóságukat bárki korlátozná; valamint a szabványok is nyíltak és szabadon elérhetőek legyenek. Az Ogg bitfolyamot az definiálja. A projekt számos komponense kínál alternatívákat az alábbi zárt kódú és/vagy jogdíjas eljárások helyett: Az Ogg elsődleges komponense a hangkódolásra használható Vorbis. További komponensek a Theora, ami videóanyagok tömörítésére használatos; a Speex, ami emberi hangot tömörít; a FLAC, ami magas hanghűségű audiotömörítést biztosít. Bár többen azt hiszik, hogy az Ogg Terry Pratchett "Korongvilág" c. regényciklusának Ogg anyójáról kapta nevét, valójában nem erről van szó. A szó egy zsargon, melyet a Netrek játékban használtak; eredeti jelentése egy kamikaze támadás, később pedig bármi, amit az ember anélkül tesz, hogy előre megfontolná annak hatását a rendelkezésre álló erőforrásokra és lehetőségekre; az indulásakor az Ogg projekt ambiciózus céljai ilyennek látszottak a PC hardver képességeit figyelembe véve.
1512	28061183	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1512	Miskolc	Miskolc (szlovákul és csehül "Miškovec", németül "Mischkolz", jiddisül: "Mishkoltz", románul: "Mișcolț") megyei jogú város Magyarország északkeleti részén, a Bükk-vidék keleti lejtőinél. Az Észak-Magyarországi régió központja és legnagyobb települése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és a Miskolci járás székhelye. A vármegye lakosságának negyede Miskolcon él. Az ország negyedik legnépesebb települése Budapest, Debrecen és Szeged után, agglomerációval együtt Budapest és Debrecen után a harmadik legnagyobb, illetve a második legnagyobb belterülettel/beépített területtel rendelkező város Magyarországon Budapest után. A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult. Miskolc Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. A hagyományos nehézipari és élelmiszeripari ágazatok mellett ma már jelentős szerephez jutnak a modern elektronikai, járműipari és vegyipari cégek is a város gazdaságában. Számos innovációs klaszter is működik a városban. Miskolc ambíciója, hogy részben a helyi nagy múltú egyetem tudományos alapjaira építve, részben a már letelepedett nagyvállalatok műszaki hátterére alapozva, a térség kutató-fejlesztő központja legyen. A rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni; ebből a szempontból főbb látványosságai közé tartoznak a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, a lillafüredi Palotaszálló és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti; egyetemi város, a vármegye és környéke gazdasági, oktatási, kulturális központja. Miskolc város napja: május 11. Fekvése. A város a Bükk-vidék keleti részén, abba „beágyazódva”, a Szinva, Hejő és a Sajó völgyében, különböző természeti és gazdasági tájegységek találkozásánál épült. A város kivételes szépségét e csodás fekvése miatt is köszönheti. A Sajó, a Bódva és a Hernád összeolvadó völgysíkja, a Miskolci kapu ősidők óta jelentős áru- és személyforgalom színtere. Miskolc területe 236,66 km², ebből 54,21 km² a belterület, 29,34 km² a zártkert és 153,11 km² a külterület. A belterületi rész szélessége kelet-nyugat irányban 19 km, észak-dél irányban 10 km. Mai felszíne – a kéregszerkezeti mozgások eredményeként – lépcsőzetes felépítésű. Keletről nyugat felé 30 km kiterjedésű, amin belül négy „lépcső” figyelhető meg; a magasságkülönbség eléri a 800 métert. Éghajlat. A város sokévi átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve elmondható, hogy a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb a július. Az évi közepes hőingás 22,1 °C. Az évi átlagos felhőborítottság 60% körüli. Miskolc átlagos évi csapadékösszege 533 mm, ami jellegzetes évi menetet mutat, a nyári félév csapadékosabb, míg a téli félév szárazabb. A legkevesebb csapadék január-februárban hullik, a legcsapadékosabb hónap pedig – közel négyszer akkora értékkel – a június. A napsütéses órák éves összege átlagosan 1800 óra, de évenként nagy változékonyságot mutat. Megfigyelhető a napfénytartam jellegzetes évi menete, a nyári hónapokban van a maximuma (havi 230–250 óra), míg november-január időszakban a minimuma (havi 40–60 óra). A nyári napok (Tmax ≥ 25 °C) éves száma 70 nap. A hőségnapok (Tmax ≥ 30 °C) éves száma 15 nap. Forró nap (Tmax ≥ 35 °C) átlagosan kétévente 1 nap. A fagyos napok (Tmin ≤ 0 °C) éves száma 105 nap. A téli napok (Tmax ≤ 0 °C) éves száma 30 nap. A zord napok (Tmin ≤ –10 °C) éves száma 10 nap. A város története. A régészeti leletek tanúsága szerint a terület ősidők óta lakott, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A több mint , paleolit kori leletek azt bizonyítják, egyike Európa legrégebben lakott területeinek. Első ismert lakói a kelta gotinok, talán hozzájuk köthető a Miskolctapolcától délre fekvő Leányvár építése is. A honfoglaló magyarok már kevert etnikumú lakosságot találtak ezen a vidéken, akik a Sötétkapu táján, a Papszer oldalán és a Tetemvár környékén laktak. A mai diósgyőri vár helyén a honfoglalás előtt már földvár állt. A hely a Miskóc nemzetségről kapta nevét, elsőként Anonymus említi ezen a néven a Gesta Hungarorumban 1173 körül "(„que nunc uocatur miscoucy”)." A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt, 1312-ben veszítette el a területet, mert Csák Máté pártjára álltak Károly Róberttel szemben. A király a rimaszécsi Széchy-családnak adományozta a birtokot. Ők szereztek Miskolcnak először bíráskodási és vásártartási jogokat. Miskolcot Nagy Lajos király emelte városi rangra – oppidummá, azaz mezővárossá nyilvánította, bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával –, 1365-ben, nagyjából ugyanabban az időben, amikor a közeli diósgyőri várat felújíttatta. A király egyben a diósgyőri koronauradalomhoz is csatolta a várost, amely egészen 1848-ig királyi tulajdonban állt. Zsigmond király 1435. október 2-ai oklevelében pallosjogot adott Miskolcnak. A település gyors fejlődésnek indult, a 15. század végén már 2000 lakosa volt, a török hódoltság idején azonban a fejlődés lelassult. 1544-ben a törökök felégették a várost és behódolásra kényszerítették. Miskolcot egészen az 1687-es felszabadulásig adóztatta a török, bár a diósgyőri várat már 1674-ben sikerült visszafoglalni. A város ebben az időszakban vált fontos bortermelő központtá, és a 17. század végére már 13 céh is működött itt. A török idők végére a lakosság létszáma elérte az akkori Kassáét. A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem rövid időre Miskolcon rendezte be főhadiszállását (1704. január 18-ától március 15-éig). 1706. szeptember 25-én az osztrákok kirabolták és felégették a várost, 1711-ben pedig kolerajárvány pusztított, melynek a népesség fele áldozatul esett. Miskolc ezután újra virágzásnak indult. 1724-ben Borsod vármegye mint központi helyen fekvő, nagy lakosságú mezővárost, Miskolcot választotta a megyeháza felépítésének helyszínéül. Az első népszámlálás 1786-ban 2414 házat és lakost jegyzett föl a városban. Több fontos épület a 18. és a 19. század folyamán épült, köztük a városháza, az új megyeháza (1820 körül), a színház (az ország mai területén álló első kőszínház; az első Kolozsvárott épült), a zsinagóga, számos iskola és templom. 1867-ben elkezdődött a gázvilágítás bevezetése, 1870. január 9-én átadták a Hatvan–Miskolc vasútvonalat, amivel a város összeköttetésbe került Pesttel, 1874-ben pedig bekötötték az első telefonkészüléket Miskolcon. Ezek az évek azonban nemcsak fejlődést hoztak a városnak: több csapás is sújtotta Miskolcot, 1873-ban ismét kolerajárvány tört ki, 1878-ban pedig hatalmas árvíz követelt több száz emberéletet. Az árvíz rengeteg épületet is elpusztított, de helyükre szebb, nagyobb épületek épültek. 1897 júliusában indult el az első miskolci villamosjárat, harmadikként az országban (Budapest és Pozsony után), a Tiszai pályaudvar és a Szent Anna tér között, valamint a Szeles utca és a Népkert között. Az első világháború közvetlenül nem érintette a várost, de közvetetten rengeteg ember halálát okozta, a fronton és a kolerajárványban is rengeteg miskolci halt meg. Miskolc volt az 1886-os közigazgatási rendezés után a Trianon előtti Magyarország egyetlen városa, amely rendkívül dinamikus növekedésének köszönhetően rendezett tanácsú városból törvényhatósági jogú várossá tudott átalakulni 1909-ben. Büntetés-végrehajtási intézetét (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet) 1902-ben alapították. A trianoni békeszerződés után Miskolc Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegye székhelye lett. Ebben az időben a gazdaságban rövid időre hanyatlás következett be. A Trianon után elcsatolt országrészekből menekültek egész serege érkezett Miskolcra. A városnak át kellett vennie az addigi régióközpont, Kassa szerepét. Ez és a közelítő második világháborúra való felkészülés – amely Miskolcot az ország legfontosabb nehézipari központjává tette – újabb fejlődést hozott, bár a város sokat szenvedett a háború utolsó évében. Az ország német megszállása során – a vármegye főispánjának és a város polgármesterének közreműködésével – a helyi zsidó lakosságot gettósították, majd 1944 júniusának közepén a környék kisvárosaiból és a járásból összeszedettekkel együtt haláltáborokba szállították; mindent összevéve, a miskolci izraeliták 78 százaléka, mintegy 8900 fő veszett oda. Az első légitámadás 1944. június 2-án érte a várost. A Vörös Hadsereg december 4-én foglalta el Miskolcot. A háború alatt 350 épület semmisült meg és 7150-ben esett komoly kár. 1945-ben Diósgyőrt és Hejőcsabát, 1950-ben Görömbölyt, Szirmát és Hámort csatolták a városhoz. 1949-ben a Selmecbányáról Sopronba költöztetett Bányászati Akadémiát a nyugati határhoz túl közelinek ítélt városból keletebbre, Miskolcra hozták, akkor már Nehézipari Műszaki Egyetem néven. Az elkövetkezendő évtizedekben a város hat évre az ország második legnépesebb, egyben ötödik legnagyobb városa lett, az 1980-as években több mint lakossal. 1983-tól a város lakossága egyre fogyott a 2017-es 157 ezres szintre. Mai kiterjedését 1981-ben érte el, amikor hozzácsatolták Bükkszentlászlót. Az 1990-es évek a miskolci nehézipar hanyatlását hozták. A város népessége csökkenni kezdett, s Debrecen vette át helyét az ország második legnépesebb városaként. A 2000-es évektől folyamatos fejlődés volt megfigyelhető a városban, amivel az "acélváros" mítoszról a kultúra és turizmus városává válna Miskolc. Miskolc 2005-ben az Európa kulturális fővárosa pályázaton Pécs után a második helyet szerezte meg, maga mögé utasítva ezzel Egert, Debrecent, Győrt, Budapestet és Sopront. 2008-ban a Kultúra Magyar Városa díjjal jutalmazták a várost, 2010-ben pedig megkapta az Értékgazdag Település címet. Népesség. Miskolc lakónépessége 2022. október 1-jén fő volt, ami Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye össznépességének 23,7%-át tette ki. A 2011-es népszámlálás óta fővel csökkent a város lakosság száma. Ebben az évben az egy km²-re jutó lakók száma, átlagosan 623 ember volt. Miskolc népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2022-ben a város lakónépességének a 13%-a 14 évnél fiatalabb, míg a 65 éven felülieké 23% volt. 2022-ben a férfiaknál 70,1, a nőknél 77,3 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők élnek a legtöbben a városban fő, utánuk a következő nagy csoport a diplomával rendelkezők fővel. 2022-ben a 6 évnél idősebb népesség 85%-nál volt internet elérési lehetősége. A népszámlálás adatai alapján a város lakónépességének 6,6%-a, mintegy 9709 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közül cigány, német és ruszin nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben. A 19. század utolsó harmadától Miskolc lakosságszáma fokozatosan növekedett, egészen 1980-ig. A II. világháború rövid időre megakasztotta a fejlődést, majd a háború után robbanásszerűen növekedni kezdett Miskolc lakosságszáma, ez főleg az ipar erőteljes fejlesztésének köszönhető. Miskolc népessége az 1980-as évek közepe óta folyamatosan csökken. Népességének történelmi csúcsa 1985-ben volt amikor is fő élt Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén. Az elmúlt évtizedek csökkenési ütemét figyelembe véve a demográfusok számításai szerint . Ma már annyian élnek Miskolcon, mint 1960-ban. A 2022-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló miskolciak túlnyomó többsége római katolikusnak tartja magát. Emellett jelentős egyház a városban még a református. Iskolai végzettség. A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettségűek fővel, végül a diplomások fővel. A 2011-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett a diplomával rendelkezők fővel, a szakmunkások fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. A 2022-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport a diplomai végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettségűek fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. Etnikai összetétel. A 2001-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága volt, ebből a válaszadók volt, magyarnak, míg 4135 fő cigánynak vallotta magát, azonban meg kell jegyezni, hogy a magyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásokban szereplőnél lényegesen magasabb. 474 fő német, 472 fő szlovák és 213 fő görög etnikumnak vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága volt, ebből a válaszadók volt, magyarnak vallotta magát, az adatokból az derül ki, hogy a magyarnak vallók száma jelentősen csökkent tíz év alatt, ennek egyik fő oka, hogy többen nem válaszoltak. Az elmúlt tíz év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a cigányok (5441 fő), a németek (912 fő) és a románok (208 fő) száma nőtt. A román és a német nemzetiségűek száma megkétszereződött. A szlováknak vallók száma (420 fő) kismértékben csökkent, az elmúlt tíz év alatt. A megyén belül, Miskolcon él a legtöbb magát cigánynak, orosznak (191 fő), szlováknak, németnek valló nemzetiségi. A 2022-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága fő volt, ebből a válaszadók fő volt, fő magyarnak vallotta magát. Az elmúlt tizenegy év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a ruszinok (308 fő) és az ukránok (288 fő) száma nőtt, miközben jelentősen csökkent a cigányok (2388 fő) és a németek (671 fő) száma. A népszámlálás adatai nem részletezi az el nem ismert nemzetiségeket, de a számuk jelentősen nőtt, 2011 óta 1632 főről 5259 főre. Vallási összetétel. A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a lakosság több mint fele (74,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (49%). A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma , míg a görögkatolikusok . A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok () és evangélikusok (2652 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (187 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 172 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (10,4%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 14,9%-a vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatai alapján, Miskolcon a lakosság fele (51%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (33,2%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma , míg a görögkatolikusok 6580 fő. A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (25 606 fő) és evangélikusok (1485 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (135 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 104 fő. Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz év során minden más felekezetekhez tartozók száma jelentősen csökkent. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (30,6%), tíz év alatt a triplájára nőtt a számuk. Felekezeten kívülinek a város lakosságának 18,4%-a vallotta magát. 2022-es népszámlálás adatai alapján, Miskolcon a lakosság kevesebb mint a fele (44,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (23,4%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma fő, míg a görögkatolikusok 5896 fő. A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (21009 fő) és evangélikusok (1153 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (ukránok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk az elmúlt 11 év alatt enyhén emelkedett (197 fő). A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 89 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (43,6%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 12,2%-a vallotta magát. Közigazgatása. Országgyűlési képviselők. A régi választójogi törvény, az 1989. évi XXXIV. törvény hatálya alatt a város négy választókerülethez tartozott. A 2011. évi CCIII. törvény értelmében Miskolc két országgyűlési egyéni választókerülethez tartozik, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 1. sz. és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2. sz.-hoz. Városrészek. Az Avas Miskolc „hegye”, a város fölé magasodó domb, melynek tetején a város jelképe, az avasi kilátó és tévétorony áll, a belváros felé eső részén pedig a gótikus avasi templom, melynek harangjátéka negyedóránként hallható. Az Avas északi részén hangulatos utcácskák és borospincék találhatók, a déli részen pedig a város legnagyobb lakótelepe. A lakótelepen belüli tájékozódást az építési sorrendet tükröző felosztás segítheti, három „ütemre” van osztva. A Városház tértől északra a belvároshoz közeli kertvárosi negyed. Egykoron jellemző volt rá a szőlőtermesztés, de most már kertes házas környék. Két dombot foglal magába, köztük egy mély völgy, amit régen egy gáttal egészítettek ki, de erre ma már nincs szükség. Gyönyörű a kilátás a Bükk-vidék hegyeire, valamint az Avasra. 2006-tól már mindkét dombra jár fel helyi busz, a 11-es. Miskolc történelmi belvárosa műemlék jellegű épületekben kevésbé gazdag, mint más városoké, a 19. század hangulatát tulajdonképpen csak a sétálóutca jellegű főutca (Széchenyi István utca) és az ennek folytatásában elterülő Városház tér őrzi. Itt található a bevásárlóközpontok, hivatalok és irodák többsége, valamint a Búza téri autóbusz-pályaudvar, a városi buszok egy részének és a vidéki buszok többségének végállomása. A belváros felől dél felé vezető Csabai kapu nevű út és annak környezete. Az út a tapolcai elágazásig tart. A terület főleg lakóövezet, az út két oldalán családi házas utcák vannak, illetve kórház. A Park utcában az 1950-es években épült ún. „Petneházy-bérházak” találhatóak. Diósgyőr a Nagy-Miskolcot alkotó másik történelmi település, itt található a diósgyőri királyi vár és a futballcsapat stadionja. A tulajdonképpeni Miskolccal Újdiósgyőr köti össze, melynek központja az Újgyőri főtér. A két központ között fekszik a Bulgárföld és a Kilián városrész. Miskolc belvárosát a Győri kapu nevű városrész kapcsolja össze a Felsővároson keresztül Újgyőrön át Diósgyőrrel. A Miskolci Egyetem épületei más városok egyetemeivel ellentétben nem a belvárosban szétszórtan helyezkednek el, hanem összefüggő városrészt alkotnak az Avas és Tapolca között, előbbihez közelebb. A nagyrészt összekapcsolt épületeket hatalmas park veszi körül. A belváros felől Diósgyőr irányába vezető Győri kapu nevű út és annak környezete. Az út a város egyik fő közlekedési útvonala, rajta villamosközlekedéssel. A terület főleg lakóövezet, amelyen megtalálhatóak az 1950–70-es évekből származó társasházak, de számos családi házas utcája is van. Két, mára egybeépült egykori község Miskolc fő tengelyétől távolabb. Hejőcsabát 1945-ben, Görömbölyt 1950-ben csatolták a városhoz. Hejőcsaba nyugati végéhez csatlakozik a Hejőpark (régebbi nevén Úttörőpark), amely fokozatosan növekszik, határos az Egyetemvárossal. A Lyukóvölgyi út két oldalán elhelyezkedő, a főút melletti sávot leszámítva dombos terület, amelyen főleg korábbi hétvégi házak, illetve bodegák és elhanyagolt ingatlanok találhatók. A terület az elmúlt években rossz hírnévre tett szert, elsősorban hátrányos helyzetű családok miatt, akik a korábbi telki ingatlanokba és a még használható lakóépületekbe beköltöztek. A Szentpéteri kapuban található városrész a „húszemeletes” környezetében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháztól délre eső Pozsonyi és Kassai utca környéke, amelyet az 1960-as évekből származó régebbi négy- és tízemeletes lakóépületek alkotnak. Nevét Miskolc testvérvárosáról kapta. A Kilián városrész Miskolc Bulgárföld és Diósgyőr között elhelyezkedő része. A Kiss tábornok utca a városrészt északi és déli részre osztja. A területen főleg az 1950-es évek végén és az 1960-as években épült lakótelep lakóházai találhatóak meg, de családi házas utcák is vannak. Komlóstető a Vasgyártól délre, a Bükk nyúlványára kapaszkodik fel egészen a gerincig, Miskolctapolca északi pereméig. Martinkertváros (korábban Martintelep) soha nem volt önálló település; dinamikusan fejlődő kertvárosi övezet a Belváros és Szirma között. Miskolctól különálló, de a városhoz tartozó lakó- és nyaralóhely, elsősorban barlangfürdőjéről, strandfürdőjéről és a Sziklakápolnáról híres. A starndfürdő szomszédságában nagyobb park található csónakázó tóval és játszótérrel. 1950 óta Miskolc része, azelőtt rövid ideig Görömböly községhez tartozott, előtte egyházi birtok volt. Pereces bányásztelepülés volt, ennek nyomai láthatók ma is. A Selyemrét Miskolc egyik városrésze, a belvárostól keletre helyezkedik el. A terület dél-keleti csücskében található Miskolc első számú pályaudvara, a Tiszai pályaudvar. Selyemrét fő közlekedés útvonala a Bajcsy-Zsilinszky utca, amelyen a buszközlekedés mellett villamosközlekedés is van, amely a Tiszai-pályaudvarról indul és a belvároson keresztül egészen Diósgyőr városrészig tart. A Selyemréten található a Selyemréti strandfürdő. A területet leginkább az 1950-es évekből származó bérházak jellemzik. Területe a belvárostól északra, a Sajószentpéter felé vezető 26. számú főút két oldalára esik. Főleg a 60-as évekből származó régebbi 4 és 10 emeletes lakóépületek találhatóak itt, de nagy területet foglal el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház is. A Szentpéteri kapu városhatárán több bevásárlóközpont (Tesco, OBI), Bosch gyáregységek, és Miskolc legnagyobb temetője található. Szintén a Szentpéteri kapuban található még a Miskolci Rendvédelmi Technikum, azzal szemben pedig idősek otthona működik. A Tampere városrész Miskolc egyik lakónegyede, amely az 1980-as években épült fel az Avas-Kelet városrészben. A kisméretű, zöldövezeti városrész a város legmagasabb presztízsű lakónegyedei közé tartozik, az Avas többi részétől elkülönül, azokkal ellentétben itt nem panel-épületeket építettek. A belvároshoz közeli terület a központtól északra található, a Vologda utcától főleg északra. A Vologda utca környezetében négy- és tízemeletes panelházak vannak, játszóterekkel és boltokkal, mint más hasonló 1980-as évekbeli lakótelep. A Mátyás király utcától északra, a dombon felfelé viszont már sorházak vannak, és családi házas övezetbe megy át a terület. A Fábián kapu 4. szám alatt van a Miskolci rendőrkapitányság, a közvetlen mellette lévő irodaépületben pedig a kormányhivatal egyes osztályai működnek. A Vörösmarty városrész elhelyezkedése a történelmi belváros mellett, attól délre található. A területet nagyrészt az 1970-es évek második felében épült panel lakóépületek jellemzik. Miskolctól különálló települések, amelyek közigazgatásilag a városhoz tartoznak, gyakorlatilag inkább az agglomeráció részei (az évszámok a városhoz csatolás évét jelentik). Ezek Szirmát kivéve mind hegyvidéki településrészek: A KSH összeállítása a következő városrészeket tartalmazza, a mezőgazdasági és a lakónépesség nélküli területek kivételével (zárójelben a lakosságszám a 2011-es népszámláláskor): Városkapuk. Az egykor körülkerített mezőváros határait árok- és sáncrendszer óvta, ezeket jól őrzött városkapuk törték meg. Csak ezeken keresztül lehetett a városba bejutni, mellettük vámszedőhelyek, kocsmák és vendégfogadók várták az ide látogatókat. 1940 körül még 13 fő- és 19 mellékvámszedőhelyről tudtak a várostérképek, tehát ennyi fő- és mellékúton lehetett Miskolcot megközelíteni. A település növekedésével a kapuk egyre távolabb kerültek eredeti helyüktől, végül már pusztán elméleti határt jelentettek. Az egykori védőrendszer emlékét a mai napig fennmaradt "kapu" elnevezésű utcák nevei őrzik: a Győri kapu, a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu és a Zsolcai kapu ma is fő közlekedési útvonalak elnevezései, amelyek mentén a valamikor Diósgyőr, Sajószentpéter, Hejőcsaba és Felsőzsolca, illetve Miskolc közötti forgalmat bonyolító városkapuk álltak. A kevésbé ismert "Fábián kapu" a bábonyibérci szőlőkbe, a "Meggyesalja" (vagy Megyesre-járó kapu) az Avas alján található meggyesek felé vezető, kisebb jelentőségű utakat rejtett. Különleges a Sötétkapu helyzete, amely nem egy utca, hanem magának a boltozatos kocsibejárónak az elnevezése. Címere. Miskolc város első pecsétlenyomata egy 1389. július 7-én kelt okmányon található, sárga viaszba nyomva. Körirata kivehetetlen, címerképe liliomos koronával ékesített királyi fő. 1433-ból való a következő pecsétváltozat, ugyancsak sárga viaszban, körirata "Sigillum Civitas Miskolcz," ezen már szakállas a koronás fő, feltehetően Luxemburgi Zsigmond. A fej mellett balról hold, jobbról hatágú csillag. Egy időszakban a koronás fő helyett egy szétvetett lábú alak volt a pecsétnyomat, majd Szent István király teljes alakja, kezeiben jogarral és országalmával. Ezt a pecsétet 1687-ig használták, ezután jelent meg a király alakja helyett egy hajdú, egyik kezében szőlőfürttel, másikban búzaszállal. 1909-ben, amikor a város megkapta a törvényhatósági jogot, a címert az addigi pecsétképek összevonásával alkották meg. Gazdaság. Bár Miskolc a köztudatban iparvárosként él, és gazdaságának valóban a szocialista évtizedek nagyarányú iparosítása adta a legnagyobb lendületet, az ipar, közte a kohászat is már több évszázados múltra tekint vissza a városban. Miskolc már a középkorban is kereskedőváros volt, köszönhetően annak, hogy fontos kereskedelmi útvonalak mentén feküdt. Gazdasági szempontból a középkor és a török idők történelmi viharai után indult igazán fejlődésnek. A 18. században már fűrészmalma, papírgyára, sörfőzdéje és puskaporkészítő üzeme is volt a városnak, a Szinván tizenöt vízimalom őrölte a búzát. A 18. század végére – 19. század elejére tehető az üveghuták és vashámorok megjelenése, melyet elősegített az, hogy a környező vidék fában igen gazdag. A Fazola Henrik által 1770 körül épített kohó nem maradt fenn, de az ezt követő, 1813-ban épített, ma Őskohó néven ismert vasolvasztó ma is látható; ipari műemlék. Az üveghuták és hámorok körül kialakult települések közül mára több is (Alsóhámor, Felsőhámor, Ómassa, Bükkszentlászló) Miskolc része lett. A 19. század második felétől a fejlődés felgyorsult, részben a kiegyezés utáni kedvező politikai helyzet, részben a vasútvonal hatására. Diósgyőrben nagy kohászati üzem épült, rengeteg nehéz-, könnyű- és élelmiszeripari gyár, üzem jött létre, fejlődött a barnakőszén-bányászat is. A város lakossága negyven év alatt csaknem kétszeresére nőtt. Részben az ipari fejlődés eredménye volt Miskolc, Diósgyőr és több környező település egyesítésével Nagy-Miskolc létrejötte (1945, illetve 1950). Ez csak az első lépés volt a város szocialista nehézipari központtá fejlődésében, amely az 1980-as években tetőzött, a több mint főt foglalkoztató vasgyár termelése meghaladta az évi egymillió tonnát. A város lakossága ekkor érte el a rekordot, több mint lakost; a munkaképes korúak több mint kétharmadának a nehézipari cégek adtak munkát. A rendszerváltás utáni gazdasági visszaesés Észak-Magyarország iparvárosait érintette a legsúlyosabban, a munkanélküliségi ráta az egyik legmagasabb lett az országban, Miskolc lakossága drasztikusan csökkent (bár erre nemcsak a munkanélküliség, hanem a korszakra egyébként is jellemző szuburbanizációs folyamat is hatással volt.) A város gazdasági szerkezete átalakult, a nagy állami cégek túlsúlya helyett a kis- és középvállalkozások lettek jelentősek. Az ország többi részéhez hasonlóan az állami cégek privatizációja is lezajlott. A 2000-es évek elejére az átalakulás nagyjából befejeződött, és a város túljutott a gazdasági mélyponton. Nőtt a szolgáltatószektor jelentősége, nemzetközi nagyvállalatok, hipermarketek jelentek meg a térségben. A városvezetés tudatosan igyekszik erősíteni Miskolc sokáig elhanyagolt idegenforgalmi és kulturális szerepét, amiben nagy lehetőségek rejlenek. 2004 végén az M30-as autópálya is elért a városig, amely az M3-as autópályához csatlakozva gyorsforgalmi közúti összeköttetést biztosít Budapesttel és az ország többi részével. Munkanélküliek száma. A munkanélküliek számának változását a városban az alábbi táblázat mutatja. Közlekedés. A Szinva-patak szűk völgyében fekvő Miskolc közlekedés-földrajzi adottságai nem kifogástalanok. A Tiszántúl és a Felvidék keleti részét összekapcsoló két forgalmi tengelytől (Sajó és Hernád völgye) némileg távolabb eső város a 18. században nem volt a postakocsi-útvonalak metszéspontjában. A városban 1790-ben nyílt meg a postaállomás, 1859-ben érkezett meg Szerencs irányából a vasút. 1862-ben omnibuszok jártak a belváros és Tapolcafürdő, valamint a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr között. Az első pormentes járdát a Széchenyi utcában építették 1879-ben. 1925 és 1929 között jelentős útépítési programot hajtottak végre. 1948-ban három viszonylatban 22 km vonalhosszon jártak a Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat autóbuszai. Helyi közlekedés. Ma Miskolc tömegközlekedéséről az önkormányzati tulajdonú MVK Zrt. gondoskodik, ami 43 autóbusz- és 3 villamosvonalat tart fenn. Az első villamos 1897. július 10-én indult el, az országban harmadikként, míg a menetrend szerinti buszjárat Magyarországon elsőként indult Miskolcon, 1903. június 8-án. A 2007-es átalakításokig és járatcsökkentésekig a miskolci tömegközlekedés volt az egyik legjobban szervezett az országban. A 2010-es években a Zöld Nyíl program keretében felújították és bővítették a villamospályát, és 2014–2015-től új, Škoda gyártmányú villamosok váltják a régi szerelvényeket. 2016-ban 40 darab szóló és 35 darab csuklós, környezetkímélő, CNG üzemű, új autóbuszt állítottak forgalomba. A városban több taxitársaság működik. Távolsági közlekedés. A távolsági és helyközi közlekedést Miskolcon és környékén a Volánbusz és a MÁV-START Zrt. végzi. A város hosszútávú közlekedése viszonylag jónak mondható. A belváros keleti részén, a Búza téren található az autóbusz-pályaudvar, mely a helyközi autóbuszjáratok többségének és a helyi autóbuszjáratok egy részének végállomása. Vasúti közlekedés. A városnak két pályaudvara van, a Tiszai pályaudvar, mely a Baross Gábor úton közelíthető meg és a Gömöri pályaudvar, melynek kiszolgálója a Zsolcai kapui felüljárótól induló Állomás utca. Miskolc és Lillafüred között kisvasút is közlekedik (Lillafüredi Állami Erdei Vasút), ami turisztikai szempontból jelentős. A Tiszai pályaudvart érintő vasútvonalak: Közúti közlekedés. Miskolc az M30-as autópálya, egyben az E71-es, amely Rijekától Kassáig és E79-es utak közelében található. Utóbbi nemzetközi út Thesszalonikitől a belváros felé veszi az irányt a régi országúton. Ezenkívül a 3-as és a 26-os főutak találkozópontja. A belvárosát tehermentesítő útszakaszok közé tartozik a 304-es és a 306-os út. Az előbbieken kívül mellékutak és egyéb alacsonyabb besorolású útszakaszok is érintik a várost, érkeznek be oda, illetve indulnak ki onnan. Így például Egerbe a 2505-ös, Mályinkára a 2513-as, Harsányba a 2515-ös, Parasznyára a 2517-es, Bükkszentkeresztre a 2519-es, Kistokajba a 3604-es, Gesztelyre a 3605-ös útm a főként síelők körében kedvelt Bánkútra pedig a 25 139-es számú mellékút. Légi közlekedés. A város 1947 és 1967 között belföldi repülőjáratokkal is elérhető volt. A füves kifutópályával rendelkező repülőtér ezután sportrepülőtérként működött tovább, 2022. április 30-i bezárásig. Kultúra. "Lásd még: Miskolc képzőművészete, Miskolc zenei élete, A miskolci színjátszás története". Oktatás. Miskolc első ismert iskolája már a 15. században létezett. Legrégebbi múltra a Földes Ferenc Gimnázium tekint vissza, amely két, több évszázados múltú intézmény, a református és a katolikus gimnázium összevonásával jött létre. Ezen a két felekezeten kívül még több másiknak is volt iskolája már a 18–19. században: az ortodox görögkeletieknek és a zsidóknak is. A fiúiskolák mellett a 19. században létrejöttek leányiskolák is. Egy másik neves iskola Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium, amely 2019. május 11-én, Miskolc város napján, másodszor kapott Nívódíjat.A gimnázium az elmúlt években számos alkalommal felhívta magára a figyelmet. Ezek közül a legismertebb az a produkció, mely a Herman nevére ismét felhívta a figyelmet a közelmúltban. Az intézmény diákjai és tanárai közösen dolgozták fel az 1985-ös „We Are The World” című dalt. A diákok és tanárok összefogása példa értékű sikert ért el ezzel az országban. A kitüntetést a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepi közgyűlésen vette át Madarász Péter igazgató úr. Miskolc egyeteme országos viszonylatban a fiatalabbak közé számít – egy 1949-es törvény rendelkezett az alapításáról –, de jogelődje, a selmecbányai főiskola révén múltja 1735-ig vezethető vissza. Az egyetem három karral eredetileg ipari képzéseket nyújtott, az 1980-as évektől kezdve azonban gazdaságtudományi, állam- és jogtudományi, bölcsészettudományi, illetve egészségügyi karokkal is bővült. 2015-ben hét karral, illetve egy intézettel rendelkezik. A zeneoktatás több intézményben folyik, legfontosabb a Zenepalota, melynek épületében középiskolai és egyetemi képzés is történik. Ezen kívül Miskolcon még két zeneiskola található, az egyik az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola, a másik pedig az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskola. Ezek testvériskolák Miskolcon 35 általános iskola és 22 középiskola van. Miskolc a magyar irodalomban. 1543-ban Dévay Bíró Mátyás a város prédikátora volt. 1769. március 21-én itt született Dayka Gábor költő, a felvilágosodás korának egyik jelentős lírikusa. 1778–1782 között a minoriták gimnáziumának hallgatója volt. Kazinczy Ferenc 1789–1795 között a miskolci szabadkőműves páholynak, az „Erényes vándorok”-nak volt a tagja. Csokonai Vitéz Mihály 1800 nyarán járt a városban, innen keltezte "A szépség ereje a bajnoki szíven" című versének előszavát. Petőfi Sándor háromszor járt Miskolcon, először 1844 februárjában, ennek emlékére írta "Keresztúton állok" című költeményét. Másodszor 1845. április 3-án, amikor felvidéki útja alkalmával időzött a városban, harmadszor 1847. július 8-án tartózkodott itt, amikor is a mai Városház tér 5. (Vadnay–Szeremley-ház) számú házban szállt meg, amin ma emléktábla örökíti meg a költő itt-tartózkodását. Ekkor látogatta meg az egyik lillafüredi barlangot, amit ma Petőfi-mésztufabarlangnak is hívnak, és ekkor írta "Alkony" című versét, melyet a diósgyőri várból megfigyelt naplemente ihletett. A Hunyadi utca 54. szám alatt élt 1848-tól haláláig, 1872. szeptember 29-éig Déryné Széppataki Róza. Élete vége felé, 1869-től 1872-ig itt írta meg "Napló"-ját. Sírja a Szent Anna-temetőben van. Sokszor megfordult a városban Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza, aki Miskolcon született (1817. április 8-án). Fontos esemény volt 1883 decembere, amikor Laborfalvi Róza fellépett a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás nézői között Jókai is ott volt, és verset is írt a színház óratornyáról. Lévay József 1835-től volt a református gimnázium tanulója, később, 1852–1865 között tanára. 1865 után megyei aljegyző, főjegyző, végül alispán lett. A Hunyadi utca 4. (Mikuleczky–Lévay-ház) szám alatt lakott, itt is halt meg 1918. július 4-én. Tompa Mihály gyakran meglátogatta Lévay Józsefet, egyik alkalommal, 1855 nyarán Arany János társaságában kereste fel a várost. Miskolcon jelent meg 1852-ben "Regék, beszélyek" című munkájának négy kötete. Miskolci tartózkodása alatt a Csabai kapu 29. alatt lakott Kaffka Margit. Az elszegényedett dzsentri családból való Kaffka Margitot az apácák nevelték fel Miskolcon, itteni élményeit eleveníti meg a "Levelek a zárdából" és a "Hangyaboly" című regénye. 1899-től a zárdaiskola tanárnője, 1902 és 1906 között polgári iskolai tanárnő volt. Ez időben jelent meg első két verseskötete: a "Versek" és a "Kaffka Margit könyve". Móricz Zsigmond sokszor járt itt élő rokonainál az 1920-as években. 1934 tavaszán Miskolcon az Abbázia Szállóban lakott, ahol befejezte és elkészítette az "Erdély trilógia" végleges kéziratát. Az írónak jó barátja volt Leszih Andor múzeumigazgató, és az ő meghívására gyakran látogatott Miskolcra. Miskolcot a legnagyobb jövőjű magyar városnak tartotta. A Vörösmarty utca 49. szám alatti házban (az 1970-es évek végén lebontották, ma lakótelepi épület áll a helyén) született 1900. március 31-én Szabó Lőrinc. Ötéves koráig élt itt. Miskolci éveiről a "Tücsökzene" című kötetének "A gyermekkor bűvöletében" című fejezetében ír. A később Miskolchoz csatolt Szirmán állt a Klein-kastély, amely a második világháborúban elpusztult; ez ihlette Faludy Györgyöt – aki a háború előtt és után is járt itt – "Kétségbeesés Szirmán" című verse megírására. Miskolcon jelent meg 1962-től 1990-ig a "Napjaink" című irodalmi folyóirat, amelynek jogutódjai a "Holnap" (1990–1995) és az "Új Holnap" (1995–2006) voltak. A "Műút" című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2007 nyarától kezdve jelenik meg a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum és a Szépmesterségek Alapítvány kiadásában. Turizmus. 2014-ben összesen vendég vendégéjszakát töltött Miskolc kereskedelmi szálláshelyein a KSH-adatok szerint. A külföldi vendégéjszakák száma éves szinten 8,2%-kal, a belföldi forgalom 24,7%-kal nőtt. A látogatószámok azt mutatják, hogy Miskolc a családos vendégek és a kisebb baráti társaságok paradicsoma. 2014-ben a legnagyobb növekmény a diósgyőri várban volt, azonban a Barlangfürdőben, a Pannon-tenger Múzeumban és a Miskolci Állatkertben is megérezték a vendégforgalom növekedését. A LÁEV kisvasúton 2014-ben közel negyedmillió vendég utazott. A külföldi küldőterületek közül a legnagyobb növekmény 2014-ben Ukrajna területéről volt tapasztalható – az ukrán vendégéjszakák száma több mint 70%-kal nőtt 2014-ben, 4777 vendégéjszakát realizáltak, ami 1998 vendégéjszakával több, mint az előző évben volt. A Szlovákiából érkező vendégek 1309 (29,9%), míg a Lengyelországból érkezők 839 vendégéjszakával (15,6%) töltöttek többet Miskolcon, mint az előző évben. A cseh vendégéjszakák száma 20%-kal nőtt, innen 701 éjszaka a növekmény. A csehek tekintetében a legmagasabb az átlagos tartózkodási idő a városban, az éves átlag 3,2 vendégéjszaka. A 2015. év legnagyobb feladata turisztikailag a Miskolc Pass Turisztikai Kártya bevezetése, amely még komfortosabbá teszi a miskolci pihenést, hiszen az ingyenes közösségi közlekedésen túl 16 attrakcióhoz biztosít ingyenes belépést, s több mint 80 turisztikai szolgáltatást kaphatnak a vendégek 10–50% kedvezménnyel. Látnivalók. Turisztikai szempontból Miskolc legjelentősebb látványosságai közé tartozik Miskolctapolca a Barlangfürdővel és az azt körülvevő parkkal, amelyben csónakázótó, strand és kalandpark is található; a Bükk-vidék központi részén fekvő Lillafüred, ahol a Palotaszálló, a vízesés (az ország legmagasabb vízesése), a Hámori-tó, az Anna- és a Szent István-barlang található; a 2014-ben újjáépített diósgyőri vár, valamint a Csanyik-völgyben lévő Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Emellett számos múzeum található a város területén, amelyek közül is kiemelkedő a 2013-ban megnyitott Pannon-tenger Múzeum, amely a Bükkábrányban megtalált hétmillió éves mocsárciprusok korát mutatja be, illetve a Herman Ottó Múzeum Papszeri épülete, ahol a 2015-ben Az év kiállítása díjat nyert "Elit alakulat – A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői" című kiállítás is megtekinthető. Kiemelkedő ugyanakkor a szintén a belvárosban található Magyar Ortodox Múzeum is. Sportélete. A város számos sportban képviselteti magát az első osztályban. Két nagy múltú focicsapata van Miskolcnak. A Diósgyőri VTK az NB I-ben játszik, az MVSC a megyei első osztályban. A város élvonalbeli női kosárlabda-csapata, az Aluinvent DVTK kétszer nyerte meg a Magyar Kupát. Anyagi gondok miatt a klub megszűnt, egy ideig az NB I/B-ben játszott egy főleg ifjúsági játékosokból álló csapat, MISI-DKSK néven. A csapat – 2013-tól Aluinvent DVTK néven – ismét az első osztályban szerepel. Miskolc város jégkorongcsapata, a DVTK Jegesmedvék az első osztályban játszik, és a 2006-os idénytől a Miskolci Jégcsarnokban fogadják az ellenfeleiket. A 2014/2015-ös bajnokságban mindhárom fronton 1. helyezett lett a csapat (Magyar Bajnokság, Magyar Kupa, Mol Liga). A DVTK keretén belül több más sportág is jelen van a városban, például az első osztály élvonalában szereplő női labdarúgók, a női röplabdázók, a sakkozók, vagy az e-sportolók. A DVTK-nak kerékpáros szakosztálya is van, a DVTK Cycling Team (korábban DVTK-Freeriderz), mely a Freeriderz SC. integrálásával jött létre. A sportolók eredményesen szerepelnek hegyikerékpározásban, országúti kerékpározásban, downhill-ben, enduro-ban és triatlonban is. Miskolcnak két amerikaifutball-csapata is van: a Miskolc Steelers és a Miskolc Renegades. Előbbi 2016-ban magyar bajnoki címet szerzett. A salakmotor terén is nagy múlttal rendelkezik a város, de 2013-tól átmenetileg szünetel a sportág Miskolcon. Több szakosztállyal is rendelkezik az MVSI (Miskolc Városi Sportiskola), például úszás, atlétika. Miskolc legnagyobb sportlétesítménye az újjáépített, 2018-ban átadott DVTK-stadion és a hozzá tartozó edzőpályák. A stadion férőhelyes, a labdarúgó pálya alácsövezett, automata locsoló berendezéssel rendelkezik, és alulról fűthető. A DVTK híres fanatikus szurkolóiról és a szurkolók kitartásáról, a klub szurkolói bázisa egész Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjed. A 2005-ben felújított Miskolc Sportcsarnokban 1488 ülőhely található (teljes befogadóképessége 3000 fő), a mellette lévő Jégcsarnokban pedig 2334 ülőhely van. Nemzetközi kapcsolatok. Miskolcon Finnországnak és Uruguaynak van konzuli képviselete. Testvérvárosok. Kassa nevét utca, Katowice és Vologda nevét utca és városrész, Tamperéét park és városrész viseli Miskolcon. Katowicében tér viseli Miskolc nevét (Plac Przyjaciół z Miszkolca w Katowicach). A másik három visegrádi ország városai, Kassa, Katowice és Ostrava egymásnak is testvérvárosai.
1514	26883	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1514	Cserenkov-effektus	Ha egy szigetelőben a közegbeli fénysebességnél nagyobb sebességgel halad egy töltött részecske, akkor elektromágneses sugárzást bocsát ki kúp alakban. Ez a jelenség a Cserenkov-effektus, a kibocsátott sugárzás a Cserenkov-sugárzás. Pavel Alekszejevics Cserenkov Nobel-díjas fizikusról nevezték el, aki elsőként jellemezte pontosan. Analóg akusztikai jelenség a hangrobbanás. Geometriája. A képen Ezekből a kúp nyílásszögére megkapható, hogy formula_2, ahol "c"' a közegbeli fénysebesség. Felhasználása. A nagy energiájú töltött részecskék azonosítására használják. Az atomreaktorokban a Cserenkov-sugárzás intenzitása arányos az atommaghasadás gyakoriságával, mivel a hasadáskor nagy energiájú elektronsugárzást (bétasugárzást) kibocsátó radionuklidok keletkeznek. A Cserenkov-sugárzást használják fel a részecskedetektorokban a részecskék azonosítására: sebességének és ezáltal a tömegének meghatározására. (A részecske lendülete a mágneses mezőbeli körmozgás sugarából ismert.) Ezeket a detektorokat a részecskefizikában Cserenkov-detektoroknak nevezzük. A kozmikus sugárzás a Föld légkörébe csapódva elektron-pozitron párokat kelt. A Cserenkov-sugárzásukat használják fel arra, hogy meghatározzák a kozmikus sugárzás intenzitását és forrását. Hasonló módszert használnak az óriási neutrínódetektorokban, mint amilyen a Super-Kamiokande.
1515	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1515	Cserenkov-sugárzás
1517	9541	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1517	Eger	Eger (, , , ) megyei jogú város Észak-Magyarországon, az Eger-patak völgyében, a Bükk-vidék délnyugati szélén; Heves vármegye és az Egri járás székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb települése. Eger jelentős oktatási és kulturális központ, itt található Magyarország egyik legnagyobb bazilikája, az egri főszékesegyház, számos más híres műemlékkel és múzeummal is rendelkezik, melyek közül kiemelkedő az egri vár. Eger nevű város volt a mai Csehország nyugati területén, mai neve Cheb, valószínűleg vidékéről települtek át Egercsehi lakói Nagy Károly frank uralkodó hódítása elől. A dinamikusan fejlődő magyar városok közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben utak épültek, és velük párhuzamosan az ipari park jelentősége is nőtt, számos bevásárlóközpont létesült. Az egri borvidék központjaként a legjelentősebb magyar borvárosok közé tartozik, az egri bikavér külföldön is ismert és elismert borfajta. Földrajz. A város a Bükk-vidék délnyugati szélén elhelyezkedő Egri-Bükkalján, az Eger-patak völgyében fekszik. Utóbbi a település közigazgatási területén, Almárnál fogadja magába az Almár-patakot, Felnémetnél pedig a Tárkányi-patakot. Eger északkeleti részén emelkedik az 532 m magas Nagy-Eged és az 569 m magas Bükk-bérc, Bervától északra pedig az 590 m magas Hosszú-galya. Történelem. Nevének eredete. A város nevének eredete ismeretlen; többek szerint az „éger(fa)” elnevezésből származik (a környező területeken még ma is valóban sok égeres található). Ezen elmélet kritikusai szerint az Eger kifejezés szerepel települések neveiben is közvetlenül (például Zalaegerszeg) vagy formában (mint Grád, Győr). Eger neve a 670 körül a Kárpát-medence északkeleti területére beköltözött bolgár (onogur) népességtől eredhet. A középkorban. A környék már a kőkorszak óta lakott terület. A korai középkorban avar és szláv törzsek is éltek itt. A területet a 10. század elején már a honfoglaló magyarság első nemzedéke megszállta, ez az időpont a város határában, "Almagyar"on és "Répástető"n kiásott fegyveres férfisírokban talált arab pénzek alapján keltezhető. A 20. század végén honfoglalás kori leleteket találtak a Szépasszony-völgy környékén is. Szent István az 1009 előtt szervezett tíz püspökség egyikének székhelyévé tette. Az első, mára elpusztult székesegyház a Várhegyen állt, körülötte alakult ki a város történelmi magja. A 11. századból egy kör alakú templom és egy kisebb palota maradványait is feltárták. A Bükk-vidéken épített püspöki székhely gyorsan jelentős központtá fejlődött, majd 1241-ben, II. Kilit püspöksége alatt, a tatárok feldúlták és felégették a várost. A tatárjárás tapasztalataiból okulva IV. Béla 1248-ban kővár építésére adott engedélyt Lambert püspöknek. A 14 és a 15. században a korábban a város széléig terjeszkedő erdőket nagyrészt kiirtották, hogy szőlőt telepítsenek a helyére. Kialakultak a várba és az északi bányavárosok felé vezető útvonalak, a belváros – az Eger-patak régi medréhez igazodó, zegzugos utcái. Több közeli település ("Almagyar", "Czigléd" stb.) összeépült Egerrel. 1442-ben a husziták feldúlták a várost és lakosai közt iszonyú öldöklést vittek véghez. Mátyás király uralkodása alatt Bekensloer János püspök gótikus stílusban átépíttette az akkor még a várban álló püspöki palotát; az épület még ma is látható. Az építkezéseket Dóczy Orbán püspök folytatta, és Bakócz Tamás fejezte be. Ők elkezdték még a várbeli székesegyház késő gótikus átépítését is. Mátyás király halála után Estei Hippolit püspök idején építették a róla elnevezett és közelmúltban felújított "Hippolyt-kapu"t. A parasztlázadás alkalmával 1514-ben Dózsa György egyik vezére, Barnabás, porrá égette a várost. Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár (a nőket és gyerekeket is beleszámítva) kevesebb mint 2100 védője 1552-ben visszaverte egy nagy török sereg támadását. A törökök számát Gárdonyi Géza – természetesen némi túlzással – 154 000-re becsülte. A későbbi történetírók fősnek írták le a török sereget, amelynek létszáma a mai történészek szerint 35- lehetett. Az ostrom történetét a mai olvasók leginkább Gárdonyi "Egri csillagok" című, népszerű regényéből ismerhetik. Az ostrom alatt teljesen leromlott várat, kiváló olasz hadmérnökök tervei alapján 1553 és 1596 között teljesen átépítették. 1578 áprilisától néhány évig itt katonáskodott Balassi Bálint is. 1596-ban a török újra megostromolta Eger várát, amit a körülbelül hétezer fős védősereg mintegy három hetes ellenállás után feladott – elsősorban azért, mert a seregével a közelben táborozó III. Miksa osztrák főherceg nem volt hajlandó a védők segítségére vonulni. A város 91 éven át, 1687-ig volt az Oszmán Birodalom része, mint egy több szandzsákot magába foglaló vilajet székhelye. Ennek leglátványosabb emléke az egykori birodalom legészakibb ma is álló minaretje. A Várhegy tövében, a vár bejáratától nem messze egy törökfürdő maradványait tárták fel. Az újkorban. A keresztény csapatok 1687. december 17-én foglalták vissza a várost, miután sikerült kiéheztetniük a vár védőit. Az ostrom alatt a város teljesen leromlott, a falakkal körülvett területen mindössze 413 ház maradt lakható, és ezekben is főként török családok laktak. Mintegy 600 török visszatért Egerbe, megkeresztelkedett, és ezek lettek az elpusztított város első lakói. A felszabadított várost a Habsburgok kincstári birtoknak tekintették, és I. Lipót 1688-ban szabad királyi várossá nyilvánította (azaz mentesítette az egyházi és földesúri terhek alól). Ez az állapot azonban csak 1695-ig tartott, ugyanis ekkor a visszatelepedő Fenessy György püspök kérésére az uralkodó újra püspöki várossá nyilvánította, és a mecseteket keresztény templomokká alakították. 1705-ben a II. Rákóczi Ferenc pártján álló Telekessy István püspök papnevelő intézetet alapított. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1703-tól 1711-ig Eger volt a felszabadult országrész központja. Itt volt a fejedelem főhadiszállása, amit rendszeresen fel is keresett. 1705-ben Egerben keltezték (bár nyomda híján máshol nyomtatták) az első magyar hírlapot, a "Mercurius Veridicus"t "(Igazmondó Merkúriusz)". 1709-ben Egerben találkozott a fejedelem "Ukraincew"vel, I. Péter cár követével. A követ Egerben halt meg, és valahol a Rác-templom környékén temették el. A 18. század a virágzás, a fellendülés időszaka volt. A ma is látható barokk városképet Eger püspökei alakították ki, főképpen Barkóczy Ferenc és Eszterházy Károly. Az építkezések számos iparost, kézművest, kereskedőt, művészt vonzottak a városba, többek között itt települt le: Kracker János Lukács, Franz Anton Maulbertsch, Franz Sigrist, Josef Gerl, Fellner Jakab és Fazola Henrik is. A lakosság ugrásszerűen megnőtt, 1688-ban 1200 fő, majd 1787-ben több mint 17 000 fő, ezzel Eger volt az ország hatodik legnépesebb városa. Barkóczy Ferenc, majd nyomdokain Eszterházy Károly püspök a Nagyszombati és a Bécsi Egyetem mintájára Egerben is megpróbált "universitas"t, azaz egyetemet kiépíteni. Ennek bázisául a meglévő oktatási intézményeket szánták, a papnevelő intézetet, a jogi iskolát (amit 1740-ben alapított Foglár György kanonok), és a bölcseleti iskolát (amit 1754-ben pedig Barkóczy püspök hozott létre), valamint Magyarország első orvosi akadémiája, ami 1769. november 5-én nyílt meg. Az egyetemet "Eszterházy Károly" az erre a célra épített Líceumban kívánta elhelyezni, de Mária Terézia királynő nem engedélyezte az intézmény megalapítását. 1769-ben Egerben Markhot Ferenc irányításával nyílt meg az ország első orvosi iskolája. Az iskolától 1772-ben Mária Terézia megtagadta a doktori fokozat kiadásának jogát, ezért az 1775-ben megszűnt. A 19. század katasztrófákkal indult. 1800-ban a belváros fele tűzvészben elpusztult, 1801-ben pedig leomlott a vár déli fala is, és megrongált több lakóházat. Az uralkodó 1804-ben érseki székhellyé emelte, de egyúttal kivette a főegyházmegyéből a kassai és a Szatmári egyházmegyét. A városi polgárság szabadulni szeretett volna az egyházi fennhatóság alól, és kérvényt nyújtott be a parlamentnek, hogy nyilvánítsák Egert szabad királyi várossá, de nem jártak sikerrel. 1827-ben a belváros nagy része újra leégett, négy évvel később pedig több mint 200 embert vitt el a kolerajárvány. A reformkorban Pyrker János László érsek képtárat hozott létre, és azt 1844-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, mivel Eger nem adott számára megfelelő helyet. Lényegében Pyrker ajándéka lett az 1900-ban megnyitott Szépművészeti Múzeum anyagának alapja. Pyrker hozta létre Egerben, 1828-ban az első magyar nyelvű tanítóképzőt, és ő építtette Hild József tervei alapján a neoklasszikus stílusú bazilikát, Magyarország második legnagyobb templomát. 1837-ben Joó János rajztanár "Héti Lapok" címen elindította az ország első műszaki folyóiratát. 1854-ben az érsek 50 000 forintért lemondott földesúri jogáról (a kilenced és a taksa szedéséről), és ezzel Eger felszabadult az egyház gazdasági hatalma alól. A polgári fejlődés azonban nem gyorsult meg, mivel Eger kimaradt a Miskolcot Budapesttel összekötő vasúti fővonalból, a csomópont Füzesabony lett. A város ipara a malom, a dohánygyár és a lemezárugyárból állt. 1878. augusztus 30-án és 31-én egy hatalmas bükk-vidéki felhőszakadás után az Eger-patak kilépett a medréből, és pusztító árvíz öntötte el a belvárost. Tíz ember meghalt, 35 ház összedőlt, 136 épület súlyosan megrongálódott, háziállatok százai fulladtak a vízbe. Az elöntés legnagyobb magassága 463 centiméter volt. Az árvíz szintjét 17 tábla jelezte a különböző épületeken, többségük ma is látható. A 20. századtól napjainkig. A századforduló után Egerben az iskolaváros jelleg dominált, iskolái és más kulturális intézményei miatt a "„magyar Athénnak”" is nevezték. 1904-ben nyílt meg Eger első kőszínháza, megkezdték a csatornázást és az egyéb közművek építését is. Az első világháború után lassan indult újra a gazdasági élet. 1925-től újra nagy építkezések kezdődtek. Az "Egri csillagok" népszerűsége ösztönzőleg hatott a vár régészeti ásatásainak megkezdésére is. 1933-ban az országban az elsők között Eger is engedélyt kapott gyógyfürdő építésére. A második világháború alatt, 1944 őszén a visszavonuló német csapatok gyárakat, üzemeket szereltek le, elhajtották az állatokat, megrongálták a vasútállomást, felrobbantották az Eger-patak valamennyi hídját. A szovjet csapatok november 30-án vonultak be a városba. December 12-én német repülők bombázták és gépfegyverrel lőtték a város belterületét, 20 ház összedőlt, 33 ember meghalt, 87 megsebesült. A második világháború után sok épületet emeltek szerte a városban.1961-ben a városhoz csatolják Felnémetet. A 70-es évektől egymás után nőttek ki a földből a mai Felsőváros, a Maklári és Hatvani Hóstya, valamint Lajosváros panelházai. A Belvárosban felépítették az odáig egységesen barokk arculattól idegen Dobó téri áruházat és új külsőt kapott a Gárdonyi Színház is (ezt azóta ismét átépítették). A 80-as évekre elkészült a 25-ös főútnak a Belvárost elkerülő szakasza, ezután a Széchenyi út déli szakaszáról és a Belváros legtöbb utcájából kitiltották a közúti forgalmat. 1968-ban a barokk belvárost védetté nyilvánították, és ezzel több más várostól eltérően megkímélték a további, oda nem illő épületek beépítésétől. 1978-ban a települést a helyi műemlékek védelméért Hild János-díjjal tüntették ki. A városvédő tevékenység elismeréseként Egerbe került az ICOMOS "(Történelmi Városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága)" magyarországi székhelye. Az 1990-es évektől elsősorban a külvárosokban építkeznek. Új lakóparkok jöttek létre, a Felnémet-Pásztorvölgyi és a Napsugár utcai. A Bitskey Aladár uszodát Makovecz Imre tervezte. Felnémet és Eger között bevásárlónegyed épült számos nagy áruházzal. Elkészült a déli elkerülő út, és ezzel párhuzamosan sokat fejlődött az Egri Ipari Park is. 2008 márciusában Egert is elérte a plázahullám, megnyílt Észak-Magyarország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, az Agria Park. Eger egykoron katonaváros volt. A Dobó István Laktanya 2007-es bezárásáig sok alakulatnak adott helyet. Az első alakulat 1853-ban került Egerbe. A Császári-és királyi 60. Gyalogezred, ami 1918-ig állomásozott itt. Az első világháborút követően a Magyar Királyi Honvédség 14. Dobó István Gyalogezrede állomásozott a laktanyában. A háborút követően a Magyar Néphadsereg 6. Gépkocsizó, majd Gépesített Lövészezrede mondhatta magának a laktanyát. 1963-ban költözött Hatvan-Nagygombosról Egerbe a 24. Felderítő Zászlóalj, ami a gyöngyösi Gépkocsizó Lövészhadosztály felderítő alakulata volt. A 6. Gépesített Lövészezredet először harckocsiezreddé alakították át, majd összevonták a verpeléti 35. Harckocsi Ezreddel, és ez 1991-ben Kalocsára költözött. 2007-ben a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj Debrecenbe került áthelyezésre, ahol a MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítő alegysége lett. Az átdiszlokáció során az alakulat közel 50%-a nem vállalta a költözést. A zászlóalj távozása után a 116 éves Dobó István Laktanyát bezárták. Népesség. Eger lakónépessége 2022. október 1-jén fő volt, ami Heves vármegye össznépességének 17,2%-át tette ki. A 2011-es népszámlálás óta 7387 fővel csökkent a város lakosság száma. Ebben az évben az egy km²-re jutó lakók száma, átlagosan 533 ember volt. Eger népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2022-ben a város lakónépességének a 12%-a 14 évnél fiatalabb, míg a 65 éven felülieké 25% volt. 2022-ben a férfiaknál 71,1, a nőknél 78,1 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők élnek a legtöbben a városban fő, utánuk a következő nagy csoport a diplomával rendelkezők fővel. 2022-ben a 6 évnél idősebb népesség 86%-nál volt internet elérési lehetősége. A népszámlálás adatai alapján a város lakónépességének 7,2%-a, mintegy 3540 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közül cigány, német és ukrán nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben. A 19. század utolsó harmadától Eger lakosságszáma egyenletesen növekedett, egészen 1941-ig. A második világháború után a népesség visszaesett. 1949-től a közlekedési infrastruktúra kiépülésének, az ipar fejlődésének, és hogy sok épületet emeltek szerte a városban, rohamtempóban nőtt a város népessége, egészen 1980-ig. A legtöbben 1990-ben éltek Egerben fő. A 90-es évektől, egészen napjainkig csökken a város népességszáma, ma már kevesebben laknak Egerben, mint 1980-ban. A 2022-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló egriek túlnyomó többsége római katolikusnak tartja magát. Emellett jelentős egyház a városban még a református. Iskolai végzettség. A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Egerben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett a diplomások fővel, az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel, végül a szakmunkások fővel. A 2011-es népszámlálási adatok alapján, Egerben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport a diplomás végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők fővel, a szakmunkások fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. A 2022-es népszámlálási adatok alapján, Egerben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport a diplomai végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett a szakmunkás végzettséggel rendelkezők fővel, az általános iskolai végzettségűek fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. Etnikai összetétel. A 2001-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 57 986 fő volt, ebből a válaszadók 56 471 fő volt, 56 393 fő magyarnak, míg 776 fő cigánynak vallotta magát, azonban meg kell jegyezni, hogy a magyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásokban szereplőnél lényegesen magasabb. 213 fő német, 108 fő szlovák és 35 fő román etnikumnak vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 56 569 fő volt, ebből a válaszadók 47 276 fő volt, 47 196 fő magyarnak vallotta magát, az adatokból az derül ki, hogy a magyarnak vallók száma jelentősen csökkent tíz év alatt, ennek egyik fő oka, hogy többen nem válaszoltak. Az elmúlt tíz év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a cigányok (1112 fő), németek (402 fő) és a románok (87 fő) száma nőtt. A román és a német nemzetiségűek száma szinte megkétszereződött. A szlováknak vallók száma (75 fő) kismértékben csökkent, az elmúlt tíz év alatt. A megyén belül, Egerben él a legtöbb magát arabnak (31 fő), orosznak (59 fő), szlováknak, németnek valló nemzetiségi. A 2022-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága fő volt, ebből a válaszadók fő volt, fő magyarnak vallotta magát. Az elmúlt tizenegy év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben az ukránok (154 fő) száma nőtt, miközben jelentősen csökkent a cigányok (800 fő) és a németek (297 fő) száma. A népszámlálás adatai nem részletezi az el nem ismert nemzetiségeket, de a számuk jelentősen nőtt, 2011 óta 708 főről 2041 főre. Vallási összetétel. A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Egerben a lakosság több mint fele (72,3%) kötődött valamelyik vallási felekezethez. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (63,7%). A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma 36 438, míg a görögkatolikusoké 495 fő volt. A városban népes protestáns közösségek is éltek, főleg reformátusok (4 516 fő) és evangélikusok (368 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző volt az egész városi lakosságához képest (46 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény egyházi közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 15 fő volt. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (9,4%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 18,3%-a vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatai alapján, Egerben a lakosság fele (50,2%) kötődött valamelyik vallási felekezethez. A két népszámlálás között eltelt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez való tartozás jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (42,6%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma 23 762 fő, míg a görögkatolikusok 339 fő volt. A városban népes protestáns közösségek is éltek, főleg reformátusok (3 149 fő) és evangélikusok (231 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző volt az egész városi lakosságához képest (22 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény egyházi közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 22 fő volt. Összességében elmondható, hogy az eltelt tíz év során a zsidó valláson kívül, minden más egyházi felekezetekhez tartozók száma jelentősen csökkent. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (31,4%), tíz év alatt megháromszorozódott a számuk. Felekezeten kívülinek a város lakosságának 18,4%-a vallotta magát. 2022-es népszámlálás adatai alapján, Egerben a lakosság kevesebb mint a fele (45,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (36,5%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma fő, míg a görögkatolikusok 350 fő. A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (176 fő) és evangélikusok (176 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (ukránok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk az elmúlt 11 év alatt megduplázódott (53 fő). A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 12 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (40,3%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 14,8%-a vallotta magát. Önkormányzat és közigazgatás. Országgyűlési képviselők. A régi választójogi törvény, az 1989. évi XXXIV. törvény hatálya alatt a város a Heves megyei 1. számú választókerülethez tartozott. Jelenleg a 2011. évi CCIII. törvény értelmében az új Heves vármegyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület székhelye. Gazdaság. Eger az Egri borvidék központja. Itt működik többek között a Gróf Buttler Borászat, a Kovács Nimród Borászat és a St. Andrea Szőlőbirtok. Városszerkezet. Városrészei. Almagyar a város keleti oldalán található domb, Eger legelegánsabb része. Hajdan a vár alatt (déli irányban) egy Almagyar nevű különálló falu volt, erről kapta nevét a keleti dombon települt városrész, de ez nem jelent folytonosságot. Déli oldalára épült az Eszterházy Károly egyetem több épülete (a C és a D), valamint a kollégium épülete. Almár a legészakabbra fekvő, kissé elkülönült városrész, főleg hétvégi házak találhatók itt. Belváros Eger belvárosát gyakran nevezik "Európa barokk gyöngyszem"ének. Itt található többek között Magyarország harmadik legnagyobb temploma, valamint a több száz éves múlttal rendelkező Eszterházy Károly Egyetem főépülete, a Líceum, az autóbusz-pályaudvar, valamint ide költözött a Kepes György Vízuális Központ is. A Belváros festőiségét javarészt középkorból megmarad utcaszerkezete és számos barokk illetve neobarokk, eklektikus épületének finom feszültsége adja. A Berva lakótelep az egykori egri Finomszerelvénygyár (Berva Rt.) dolgozóinak épült, 1954-ben. A recski kényszermunkatábor foglyai építették kényszermunka keretében. Felnémet városrész északkeleti részén található. Felnémet 1961-es Egerhez való csatolásáig ezen városrészhez tartozott, ekkor még hivatalos neve is Felnémeti lakótelep volt. Két lakótelep volt, az I. és a II. számú. A II. lakótelepen volt a gyár igazgatójának, főmérnökének, az igazgató gépkocsivezetőjének és más fontos embereknek a szolgálati lakása, kertes, földszintes sorházakban. Az I. sz. – a köznyelvben gyakran csak „ötös” lakótelepként emlegetett (eleinte 5 ház állt csak) – lakótelepen a gyár dolgozói kaptak lakást. Az I. sz. („ötös”) lakótelep szolgáltató házának földszintjén élelmiszerbolt, mozi, presszó és fodrászat (később fogászat) üzemelt, az emeletén bölcsőde és óvoda. A II. sz. lakótelep és a gyár között helyezkedett el a kultúrház és a két épületből álló munkásszálló (férfi és női épület). A gyári építkezéseken dolgozó munkások elszállásolására emelt alap nélküli, lapostetős, földszintes felvonulási épületekből később lakásokat alakítottak ki, amelyek már az 1980-as években használhatatlanok voltak, így lebontásra kerültek, egy kivétellel, mely ma háromlakásos sorház. A „kettes” lakótelep mögött volt a vízház, ami biztosította a gyár részére a vizet. Korábban a lakótelep is innen kapta a kiváló minőségű forrásvizet, de a közelmúltban a városi vízműre kötötték a telepet. Az ötvenes években az ÁVH őrizte, az őröket német juhászkutyákkal megerősített felvezetőkkel vitték a helyszínre. A kutyák kenneljei a gyár bejáratánál, a hegyoldalban voltak. A vízháztól tovább haladva mintegy 500 méterrel található a Berva-völgyi Cserkészpark, és a Bagolyvár cserkészház. A Bagolyvár a szocializmus idején részben vendégházként, részben munkásszállóként üzemelt. Itt vendégeskedett több alkalommal Urbach László híres motorversenyző és motorkonstruktőr is. Mindig a kor fura járműveivel érkezett, pl. BMW Isettával. A Cifra hóstya a Belvárostól északra fekvő városrész, tele szűk, egyirányú utcákkal és apró házakkal. Itt található a Tűzoltómúzeum, illetve Vitkovics Mihály szülőháza, a szerb parókia. Nevét a várost egykor körülvevő falrendszer Felnémet felőli szépen díszített kapujáról, a "„Cifra kapuról”" kapta. A megújuló városrész egyik színfoltja a Práff-malom épületét is magába foglaló Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola épülete. A közel négyezer négyzetméteres területen a 104 fős Eventus Panziót, informatikai kabineteket, osztálytermeket, előadótemeket, tanárit találjuk. A húszas években épült Cifra iskolában kaptak helyet az intézmény alkalmazott művészeti szaktantermei. Csákó egykori neve "Szent István-város" volt. Csendes kertvárosi negyed, nagyobb lakóházakkal. Nyugati oldalán találjuk az egri vasútállomást. Az Érsekkert Eger legnagyobb parkja, melynek közepén az egykor a Bárány uszodában állt szökőkút másolata látható. Északkeleti csücskében zenepavilon épült (itt nyaranta könnyű- és komolyzenei koncerteket adnak). Délnyugati részébe sportlétesítmények épültek – stadion, vívóklub, teniszklub és a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok várja a mozogni, drukkolni vágyókat. Felnémet a múlt század második felében Egerhez csatolt település megőrizte falusias jellegét. Valaha itt volt a (mai nevén) Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút belső végállomása az egri Faraktár végállomás megszüntetése után. Felsőváros a rendszerváltás előtt "Csebokszári" lakótelep névvel született városrész, elsősorban négy- és tízemeletes épületekkel. Itt él Eger lakosságának körülbelül egyharmada. Három középiskolának is otthont ad, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolának, a Neumann János Középiskola és Kollégiumnak, valamint a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolának. A Hajdúhegy az Almagyar-dombhoz hasonló jellegű, azzal ellentétes oldalon fekvő kertvárosi negyed, északi részében főleg emeletes házakkal. A Hatvani hóstya a városrészt kettészeli a 25-ös főút, attól északra nagyrészt emeletes házak, délre inkább családi házak találhatók. Itt találjuk Eger egyetlen református templomát, valamint a városi stadiont. Az Ipari park a rendszerváltoztatás óta lendületesen fejlődő terület Lajosvárostól keletre található. Számos multinacionális vállalat telepedett meg itt, sok száz munkahelyet biztosítva a környéken lakóknak. Károlyváros Eger egyik nagyobb városrésze, a Belvárostól nyugatra fekszik. A 25-ös főút hosszanti irányban kettévágja. Itt található az egykori dohánygyár átalakításából született Agria Park Bevásárló- és Szórakoztató Központ, az Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a Dobó István Laktanya. Emeletes és családi házak egyenlő arányban épültek erre a környékre. A Vörösmarty út és Barkóczy utca közé eső része Alsó-Károlyváros. Lajosváros Eger déli városrésze, több középiskola (Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium; Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, és Szakképző Iskola és Kollégium) és kollégium épült ide. Kertvárosi jellegű városrész a főút mentén sok emeletes házzal. A Maklári hóstya, Tihamér a legtöbb új épülettel (nagyrészt társasházakkal) rendelkező városrész. Itt található az Egri Malom, a Bitskey Aladár uszoda és a Strandfürdő is. A Pásztor-völgy egy fiatal kertvárosi negyed Felnémet nyugati részén. A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium épületét Thoma Emőke tervezte. Ráchegy A belváros északi határán fekvő városrész, hajdan az itt megtelepült rácok, azaz ortodox szerb és görög lakosság lakta. Legjelentősebb épülete a Rác templom A Rác hóstya a Felsővárostól nyugatra fekszik, szintén kertváros. Déli részében borászatok épültek. Szent Miklós-város A Széchenyi utca közúti részével párhuzamosan, attól Nyugatra fekvő keskeny sáv. A Szépasszony-völgyben országos hírű pincék vannak; ez az egri borvidék világszerte ismert „fellegvára”. Eger az 1552-es ostrom török harcosait temették ide, innen kapta nevét. A ma álló ú.n. belső vártól keletre fekszik. Szintén kertváros. A Tihamér valaha a városfalon kívül fekvő, különálló falu volt. A vár, Magyarország egyik leglátogatottabb történelmi emléke, bemutatóhelye. Vécsey-völgy az Almagyar-dombtól északra találjuk, ugyancsak kertváros, tele panziókkal és apartmanokkal, lakóparkokkal. Innen 1–2 km-re található az Apolló Sportrepülőtér. A Bródy Sándor utca épületei. későbbi hozzáépítésekkel. Alaprajza kéttraktusos, két kapualjjal. Félig kész állapotban vásárolta meg Fazola Henrik vasműves; 1767-re lett kész. Az 1800-as tűzvészben leégett, utána Eősz János püspöki prefektus vásárolta meg és építtette újjá. 1819-ben az érsekség vette meg, ekkor újabb változtatásokat hajtottak végre (építész: ifj. Zwenger József). A 20. században egy ideig az Egri Nyomda működött benne, ekkor építették át a Városfal utcai részt. Közlekedés. Az 1965-ben átadott helyközi autóbusz-állomás a város központjában található, a bazilika mellett, míg a város vasútállomása a belvárostól mintegy 1 kilométerre délre fekszik, közúti elérését a 25-ös főút felől a 25 301-es számú mellékút (települési nevén Vasút utca) biztosítja. A helyi tömegközlekedésről a Volánbusz gondoskodik, amely kizárólag autóbuszokkal végzi az utasok szállítását. A vonalak kétharmada Eger déli részét kapcsolja össze a Belvároson keresztül az északi városrészekkel, a többi a keleti és nyugati részek összeköttetését biztosítja (jóval ritkább követési időkkel). Közút. Eger közúton M25-ös autóúton és Kerecsend illetve Ózd felől a 25-ös, Gyöngyös felől a 24-es főúton érhető el. Belső útjának tekinthető a rövidke 252-es főút, mely csak az M25-ös és a 25-ös összekapcsolását szolgálja a város déli részén. A környező egyéb települések közül Verpeléttel és azon keresztül Gyöngyössel a 2416-os, Egerszóláttal a 24 128-as, Maklárral a 2501-es, Ostorossal a 2503-as, Noszvajjal a 2504-es, Felsőtárkánnyal és azon keresztül Miskolccal a 2505-ös, Mezőkövesddel pedig a 253-as (2020 előtti útszámozás szerint 2502-es) utak kötik össze a várost. Kultúra. Múzeumok. Egerben számos múzeum és kiállítóhely található. A műemlékké nyilvánított Egri várban működik a Dobó István Vármúzeum. Az állandó kiállításokon bemutatják a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A "kőtár"ban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai, a "hősök termé"ben az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. Eger vára volt az első olyan magyar vár, amelynek védői Dobó István parancsnoksága alatt, meg tudták tartani a várat az Oszmán Birodalom ostromló hadai ellenében. A várban található továbbá, az Egri Képtár, hazánk egyik jelentős képzőművészeti gyűjteménye, mely németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriz. A vár történelmi hagyományait, a kiállítások mellett, programokkal is igyekeznek feleleveníteni. A Művészetek Háza az Ifjúsági Ház, a Vitkovics-ház és a Templom Galéria összevonásával 2001-ben létrejött, kiemelten közhasznú társaságként működő kulturális és szórakoztató központ. Fenntartója Eger város önkormányzata. Kiállítóhelyei közt van, a Kopcsik Marcipánia, a Harangöntő-ház, a Történeti Tárház, a Tűzoltó Múzeum, a Zsinagóga Galéria, és a Vitkovics-ház (benne, a Kepes György Vizuális Központ és a Vitkovics Mihály emlékszoba). A Város a város alatt kiállítóhely az egykori érseki pincerendszerben található, bejárata a Bazilikához fölvezető lépcsősor mellett nyílik. A Líceum épületében található, a Főegyházmegyei Könyvtár, és annak "Barokk terme", valamint szintén az Egyetem épületében található meg, a Spekula Csillagvizsgáló és a Camera obscura. További múzeumok és kiállítóhelyek Egerben, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, a Palóc Népművészeti Kiállítás, az István pince és Nemzeti Bormúzeum, a Válide szultána fürdő, a Szemfényvesztés kiállítás (amely látóknak bemutatja a vakok világát), valamint a Templom Galéria és a Kis Zsinagóga, ami egy egri kortárs művészeti kiállítótér. A Megyeháza udvarán található a Heves Megyei Sportmúzeum, mely a megyei börtön egykori épületében kapott helyet Noé Kertje Élménypark Eger 2021 augusztusában nyitott meg a Noé történetét bemutató látványosság, Eger és Kerecsend között, a 25-ös számú főút mellett. A park az Eger táblától 700 méterre található. A környék legmagasabb pontján állatszobrokkal körülvéve már messziről látszik a bárka. A parkban 90 szobor található. Az anyagválasztásnál olyan anyagokat kerestek, amik kültéren időjárásállók, másrészt még kevesen használták, vagy teljesen új izgalmas anyagok eddig még nem alkalmazott felhasználási formái. A szobrok sora hosszú, az orrszarvútól kengurun át pandák, zsiráfok, majomfajták, erdei állatok, nagy macskák, madarak. Az Úr szobra 6 méter magas, fémből készült alkotás. 2015. május 15-én nyitotta meg kapuit az Egri Road Beatles Múzeum, Kelet-Közép Európa egyetlen állandó Beatles gyűjteménye. Korabeli híradók, interjúk, koncertfelvételek tekinthetők meg gombnyomásra, illetve fejhallgatón hallgathat bele a látogató a zenekar műveibe. A vitrinekben korabeli sajtótermékek, ruhadarabok, makettek, limitált kiadások, ritkaságok láthatóak. A Sárga tengeralattjáróba való bepillantás, a Bors Őrmester lemez monumentális megjelenítése, játékok és élményfotózás varázsolja vissza a látogatót a legendás hatvanas évekbe. Templomok. Egyházi épületek Egerben: Kulturális intézmények. Egerben három színház található, ezek közül a legnagyobb, a Gárdonyi Géza Színház, majd a Harlekin Bábszínház, és végül a Babszem Jankó Gyermekszínház. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ 2008. január 1-jén alakult meg, négy korábbi kulturális intézmény összevonásával. Ezek az intézmények, a Bartakovics Béla Közösségi Ház, a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház, a Templom Galéria, és a Művészetek Háza Eger (a Művészetek Háza további intézményeket foglal magába, a Zsinagóga Galériát, a Kepes Központ – Vitkovics-házat, a Kopcsik Marcipániát, a Történeti Tárházat, és a Tűzoltó Múzeumot). Továbbá Egerben található mozik, az Uránia Mozi és a Cinema Agria Mozi. A város könyvtárai között van, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Főegyházmegyei Könyvtár is. Eger nevezetességei: a Kossuth Lajos utca barokk épületei (ezek közül is a megyeháza az egyik legkiemelkedőbb), a Nagypréposti palota (ma a megyei könyvtár), a Kispréposti palota, a Líceum (ma az Eszterházy Károly Egyetem főépülete), a Dobó István tér, az egykori Dohánygyár, az Egri minaret, a Bitskey Aladár uszoda, a Szépasszony-völgy (benne Eger legnagyobb kiterjedésű, összefüggő borpincés területe, a ma közel kétszáz pincét számláló Szépasszony-völgy az elmúlt évszázadokban szorosan összekapcsolódott az egri borok hírnevével), továbbá az Egri Termál- és Élményfürdő, valamint az Egri Törökfürdő, amelyeknek az első írásos dokumentuma 1448-ból származik, ebben nevét még "karthausi fürdőként" emlegetik. A mai létesítmény 1610 és 1617 között épült, a török időkben. Törökök építették rituális célból. Ma már gyógyfürdő. Radonos vize Magyarországon egyedülálló, főképp mozgásszervi betegségek kezelésére használják. Lengyel emlékek. A városi temetőben lengyel tisztek sírjai találhatók. A Bazilikában 2001. május 5-én avatták fel Szent Maximilian Kolbe atya emléktábláját. A Minorita-templomban 2002. február 24. óta őrzik Szent Hedvig jobb gyűrűsujjának darabját lengyel adományként. Az Érsek utcában a II. világháború alatt működött Lengyel Gimnázium falán emléktábla található. A Nagypréposti palota falán Henryk Dembińskiről található emléktábla, a Várban Adam Czahrowski költőről. A Foglár György utcában pedig Lengyel-magyar barátság lépcsője található. Egri Csillagok Sétánya. Az Eger Sikeréért Egyesület az önkormányzattal együttműködve 2018-ban hozta létre az Egri Csillagok Sétányát, hogy azok előtt tisztelegjenek, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, hírnevének erősítéséhez. A következő években a Hollywood Walk of Fame mintájára, az Érsek utcában helyeznek el csűrcsillagot ábrázoló díszkövet, önkormányzati ciklusonként legfeljebb tíz darabot. Az első csillagot, az egri származású Kossuth-díjas énekesnő, Kovács Kati (előadóművész) kapta. Eddigi díjazottak: Turizmus. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében 303 ezer vendégéjszakával (2012) Magyarország 11. legnépszerűbb települése. Személyek. Eger díszpolgárai. "A lista még hiányos."
1518	253698	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1518	Ehnaton	Ehnaton (régiesebb átírásokban "Ehnáton" vagy "Ekhnáton"), uralkodásának első négy évében IV. Amenhotep (ógörögül néha "IV. Amenóphisz") ókori egyiptomi fáraó, az újbirodalmi XVIII. dinasztia tizedik uralkodója, aki i. e. 1353–1336 vagy 1351–1334 között uralkodott. Leginkább az Amarna-reformról, átfogó vallási-kulturális reformjáról ismert, amely során bevezette a napkoronggal fémjelzett Atont dicsőítő istentiszteletet. Neki szentelte új fővárosát, Ahet-Atont is. A hagyományos egyiptomi többistenhitet felváltó Aton-kultuszt egyiptológusok monolatrizmusnak, henoteizmusnak, vagy kvázi egyistenhitnek tartják. Mivel a vallás az ókori egyiptomiak életének minden részét áthatotta, a reformok is számtalan területre kiterjedtek, köztük a művészetre, melyre korábban sosem látott naturalizmus lett jellemző. A hagyományos egyiptomi vallás elhagyását nem fogadták el széles körben. Halála után műemlékeit elbontották vagy elrejtették, szobrait megsemmisítették, nevét törölték a királylistákról. Halála után a hagyományos többistenhívő vallási gyakorlat fokozatosan helyreállt. Amikor több évtizeddel később a XVIII. dinasztia előző fáraóival közvetlen kapcsolatban nem álló uralkodók új dinasztiát hoztak létre, Ehnatont és közvetlen utódait elítélték, Ehnatonra magára az "ellenség" vagy "az a bűnöző" szavakkal hivatkoztak. Ehnaton főfelesége, a legendás szépségű Nofertiti főként gyönyörű mellszobráról híres, mely az egyiptomi portrészobrászat talán legismertebb alkotása. Családi háttere. III. Amenhotep fáraó és Tije nagy királyi hitves fiaként született. Ekkor még Amenhotepnek hívták. Nem ő volt a trónörökös, hanem Thotmesz nevű bátyja, aki azonban fiatalon meghalt. Négy lánytestvérét azonosították – Szitamon, Iszet, Henuttaneb és Nebetah hercegnőket, akik közül Szitamon és Iszet, de talán Henuttaneb is, feleségül ment saját apjához. Többnyire a legfiatalabb húgaként azonosítják Baketaton hercegnőt, akiről azonban az is felmerült, hogy talán a lánya, mellékfeleségétől, Kiától. Fiútestvérei Thotmesz kivételével már nehezebben azonosíthatóak, tekintve, hogy a kor művészeti hagyományai értelmében a hercegnőket sokkal gyakrabban ábrázolták, a hercegek a háttérben maradtak. A kevéssé ismert Szemenhkaré, akit uralkodása utolsó éveiben társuralkodóvá nevezett ki, talán az öccse volt, de lehet, hogy a fia, míg a Szemenhkarét követő Tutanhamonról is feltételezték korábban, hogy az öccse, de már kiderült, hogy a fia. Bár konkrét bizonyíték nincs rá, egyes jelek azt sugallják, anyjának, Tijének a testvére volt az udvarban fontos pozíciót betöltő Ay, akiről – ismét csak közvetett bizonyítékok alapján – feltételezik, az apja volt Nofertitinek, Ehnaton feleségének, akivel eszerint az elmélet szerint unokatestvérek voltak. Nofertititől hat leánya született, közös fiukról nem tudni. Nofertiti mellett még egy felesége ismert, Kia, aki jelentőségében sosem ért fel a fő királynéval. A 2010-ben publikált DNS-vizsgálatok, melyek Ehnaton múmiáját is azonosították, bebizonyították, hogy Tutanhamon szülei Ehnaton és egy lánytestvére. Amenhotep herceg fiatal koráról, neveltetéséről kevés az adat. Bátyjáról, Thotmeszről ismert, hogy Memphiszben töltött be fontos pozíciót, mint Ptah főpapja. Amennyiben Amenhotep örökölte elhunyt bátyja pozícióit, ő is Memphiszben készült fel az ország kormányzására, és későbbi művészeti felfogásával egybevág a kézművesek istene, Ptah főpapjának egy hagyományos címe: „a mesteremberek legnagyobbika”, mely minőségében a művészek felügyelője volt. Vallási nézeteire azonban nagyobb hatással lehetett Ré napisten kultuszközpontja, Héliopolisz, amelynek több szülötte is feltűnik később Amenhotep kíséretében. Uralkodása. A társuralkodás kérdése. A korszak egyik legvitatottabb kérdése, III. Amenhotep még életében társuralkodóvá tette-e maga mellett fiát, és ha igen, meddig tartott a társuralkodás. Az bizonyos, hogy III. Amenhotep uralkodásának 38. évében hunyt el és IV. Amenhotep követte Egyiptom trónján. Egyes elméletek szerint Ehnaton 17 uralkodási évéből tizenkettőt apjával közösen uralkodva töltött, míg mások ennél jóval rövidebb időre, 1-2 évre teszik a társuralkodást, a tudósok többsége pedig teljesen elveti az elméletet. Ennek oka, hogy a társuralkodásra utaló bizonyítékok többféleképpen is értelmezhetőek. Legutóbb 2014-ben, Amenhotep-Hui vezír sírjának falán találták meg régészek mindkét fáraó kártusba foglalt nevét egyazon helyen. A régészek szerint ez annak bizonyítéka, hogy a két fáraó pár évig biztosan együtt uralkodott, mások szerint azonban csupán azt jelenti, hogy a sír építését III. Amenhotep idején kezdték el és IV. Amenhotep alatt fejezték be, ezért tisztelete jeléül Amenhotep-Hui mindkét uralkodó nevét a falra vésette. Az első öt év. Amenhotepet hivatalosan a thébai Ámon koronázta meg, és uralkodása első tetteként Ámon kultuszának központjában, a karnaki templomban kezdte meg egy frissen felépített, de még díszítetlen kapu képeinek és feliratainak kialakítását. A legkorábbi képeken a fáraó még a hagyományos módon, sólyomfejű emberként ábrázolt napistent, Ré-Harahtit imádja, nem sokkal később azonban már megjelenik Aton, a napkorong is. Aton neve már középbirodalmi szövegekben is előfordul, III. Amenhotep uralkodása alatt azonban egyre nagyobb jelentőségre tett szert, párhuzamosan azzal a tendenciával, hogy a fáraó istenítése egyre inkább szoláris jelleget öltött. Új istene tiszteletére IV. Amenhotep templom építésébe kezdett. A templomnak a "Gempaaton" („a napkorong megtaláltatott”) nevet adta, felépítése helyéül pedig olyan helyet választott, amely nyílt kihívásként is felfogható volt Ámon papsága ellen: a karnaki templomkomplexum közvetlen szomszédságát. A kelet-karnaki építkezésekhez új kőfejtőket nyitottak, és új munkásokat is toboroztak; a munkálatokat Amenhotep héliopoliszi származású udvaroncai, Maja, a seregek írnoka és Bek szobrász irányították. A "Gempaaton-komplexumhoz" palota is tartozott, és a fáraó minden bizonnyal azonnal átköltözött ide, amint elkészült (első lakhelye az apja által nem sokkal korábban építtetett fényűző Malkata palota volt). IV. Amenhotep uralkodásának egyik fontosabb fordulópontjáról a trónralépése utáni második év elejéről fennmaradt beszéd tanúskodik, amely a Théba melletti karnaki templom egyik pülónján olvasható. A fáraó a királyi udvarhoz, hivatalnokohoz vagy a néphez intézett beszédében mintha sejtette és magyarázta volna későbbi vallási reformjait és az Aton középpontba helyezését. Bizonyos egyiptológusok a beszédet kiáltványhoz hasonlították. Beszédében IV. Amenhotep kinyilatkoztatta, hogy az Egyiptomban azelőtt tisztelt istenek nem voltak hatékonyak, "beszüntették mozgásukat" és "templomaik romba dőltek." A fáraó ezt szembeállította az egyedüliként megmaradt Aton napkoronggal, az örökké mozgó és létező istennel, ezzel igazolva az isten egyedüli tiszteletét. Még uralkodása első öt évében, feltehetőleg a 3. évben Amenhotep megrendezte első "szed-ünnepét". Ennek pontos oka vitatott; mivel erre az ünnepségre rendszerint a fáraó 30. uralkodási évében került sor, utána pedig kb. háromévenként, és célja kimondottan az idősödő fáraó rituális megfiatalítása volt. Csak találgatások vannak arról, miért érezte szükségét az ünnep megtartásának IV. Amenhotep, aki legfeljebb húszas évei elején járhatott. Vannak, akik ezt a társuralkodás bizonyítékának tartják, és úgy gondolják, III. Amenhotep egyik jubileumával esett egybe, mások feltételezik, hogy IV. Amenhotep úgy döntött, apja halála után is háromévente megrendezi annak jubileumi ünnepségét, vagy a jubileumot valójában Aton tiszteletére rendezték, akinek nevében a fáraó kormányozta az országot, és akinek már a feliratokon is kártusba írták a nevét, ami királyi előjog volt; esetleg III. Amenhotepet halála után egynek tekinteték Atonnal, így a jubileum mindkettejüknek szólt. Az is lehetséges, hogy az ünnepség célja az volt, hogy erővel töltse el a fáraót nagy vállalkozása, Aton kultuszának bevezetése és az új főváros megalapítása előtt. Nofertiti valószínűleg már uralkodása első évében vagy még azelőtt Amenhotep felesége lett. A királyné minden bizonnyal nagy befolyással bírt; a királyi család nőtagjai a dinasztia korábbi története folyamán szinte végig olyan fontossággal bírtak, ami más ókori társadalmakra nem nagyon volt jellemző, és ez ebben az időben érte el egyik tetőpontját. Mind Nofertitit, mind anyósát és talán nagynénjét, Tijét olyan jelenetekben ábrázolják (például az ellenség eltiprása közben), ami korábban csak a fáraónak járt ki. Nofertitinek külön temploma épült a "Gempaaton"ban, a "Hut-benben", amelyben a fáraót szokatlan módon nem is ábrázolják. A IV. Amenhotep trónra lépése utáni első öt évben már megszületett hat leánygyermekük közül az első három, akik mind a nevükben viselték Aton nevét: Meritaton („Aton kedveltje”, legkésőbb a 2. uralkodási évben), Maketaton („Aton védence”, a 3. vagy 4. évben) és Anheszenpaaton („Az ő élete Atoné”, az 5. év előtt). A reformok. Ahet-Aton. IV. Amenhotep első öt uralkodási évében Aton már elkezdte ugyan háttérbe szorítani a többi istent, de kultuszát még nem kísérelték meg kizárólagossá tenni, és Ámon papságát sem üldözték – a 4. évben Ámon főpapja még mindig hatalmon volt, és a szed-ünnepen is részt vettek Ámon kamarásai. Aton tisztelete ebben az időben még nem nevezhető egyistenhitnek, csupán henoteizmusnak, azaz a fáraó, bár egyedül Atont tisztelte, elismerte a többi isten létét is. Az ötödik évben drámai változásokra került sor. Egy levél, amelyet Ipi, a király memphiszi háznagya küldött, még arról számol be, hogy Ptah templomában minden a megszokott rendben megy, ez a levél azonban az utolsó, mely a fáraót Amenhotepnek nevezi. Hogy istene iránti elkötelezettségét mutassa, az uralkodó megvált régi nevétől, az Amenhoteptől, amelynek jelentése „Ámon elégedett”, és az "Ehnaton" („Aki üdvös Aton számára” vagy „Aki hasznos Atonnak”) nevet vette fel. Nofertiti nevéhez, amely eredetileg egy istenre sem utalt (jelentése: „A szépség megérkezett”), hozzátették a "Nofernoferuaton" („Aton legszebbje”) nevet, ebben a formában először a "Hut-benben" falain fordul elő. A karnaki építkezéseik abbamaradtak; Nofertiti "Hut-benben" temploma után a királyi család nem kezdett több építkezésbe Thébában; Ámon szent városában nem harcolhatott Ámon ellen. Valószínűleg ellenállásba ütközött a nagy hatalmú papság részéről, ezért Aton számára olyan területet választott, amely, ahogy a város alapítószövegében maga Ehnaton fogalmazott, korábban „nem volt sem istené, sem istennőé, sem királyé, sem királynőé, senki más nem mondhatja magáénak”. Új, Atonnak szentelt fővárosa az Ahet-Aton, azaz „Aton fényhegye” vagy „Aton horizontja” nevet kapta (ma El-Amarnaként ismert, és az egész korszakot róla nevezték el Amarna-kornak). A helyszín kiválasztásában szerepet játszhatott egy sziklahasadék, amely épp úgy helyezkedett el, hogy a nap a két szikla közt kelt fel, ahogy az "ahet" (kb.: „horizont”) hieroglifa. (Az egyiptomi templomok bejárati pülónjai ugyanezt a formát utánozzák.) Maga a város nagyrészt tudatos tervezés eredménye. Határait ún. határkősztélék jelölték ki, melyeken Ehnaton városalapító nyilatkozata olvasható. A sztélékről megtudjuk Ahet-Aton alapításának pontos dátumát – az 5. uralkodási év 8. hónapjának 13. napja –, illetve hogy a fáraó áldozatot mutatott be Atonnak (azon a helyen, ahol a később felépült Nagy Aton-templom legbelső szentélye állt), és felsorolja az épületeket, amelyeket a városban emeltetni tervezett. A közelben kezdte kialakíttatni sírját is, szakítva a dinasztia uralmának korai szakaszában kialakult hagyománnyal, amely a Királyok völgyét jelölte ki az uralkodók temetkezési helyéül. A határkősztélék mindegyikén látható Ehnaton, Nofertiti és mögöttük egy, két vagy három lányuk alakja, fölöttük Aton, akinek kezekben végződő sugarai az "ankh"ot, az élet jelét nyújtják feléjük. Ahet-Aton gyorsan épült, köszönhetően az újfajta építkezési módnak, amely a korábbiaknál lényegesen kisebb kőtömböket használt. Ehnaton a 6. évben ismét ellátogatott az épülő városba, és újabb határkősztéléket állíttatott, valamint megesküdött, hogy sosem fogja elhagyni a várost. Ez nem szó szerint értelmezendő, valószínűleg csak hagyományos szófordulat volt, mivel ellentmond neki a következő kijelentés, mely szerint ha máshol halna meg, hozzák vissza testét Ahet-Atonba eltemetni. A 6. és 8. uralkodási évet Ahet-Atonban lázas építkezés jellemezte. Ezzel ellentétben Thébában lassan kezdett leállni a munka – a megkezdett Aton-templomokat nem folytatták, a Királyok völgyének sírjain dolgozó munkások faluját áttelelepítették az ahet-atoni munkásfaluba. Az ország többi részén azonban folytak építési munkálatok – a nagyobb kultuszközpontokban, mint például Héliopolisz és Memphisz, szintén épültek templomok Aton számára. A 8. uralkodási év végére Ahet-Aton elérte azt az állapotot, hogy a királyi család elfoglalhassa. Nem a teljes thébai udvartartás, csak leghűbb alattvalói követték Ehnatont és gyarapodó családját (a 7. vagy 8. évben már negyedik lánya, az anyja után elnevezett Nofernoferuaton is megszületett), közülük a legtöbben nem régi nemesi családokból származtak, hanem a fáraó alacsony sorból emelte ki őket. A hivatalnoki rétegre támaszkodhatott, amelynek tagjait ő emelte magas rangra, de a korábban feltételezettekkel szemben minden bizonnyal a hadsereg támogatását is élvezte, hiszen nélkülük a radikális változtatásokat képtelenség lett volna végrehajtani. Ugyanebben az évben fordul elő Aton teljes neve utoljára abban a formában, ahogy eddig használták "(„Él Harahti, ujjong ő a Fényhegyen az ő Su nevében, aki Aton”)", ezután minden, más istenekre tett utalás eltűnt belőle "(„Él Ré, a Két Fényhegy ura, ki örvend a horizonton az ő megjelenésében mint Ré, az atya, aki visszatér, mint Aton)”." Az új fővárosba költözés és Aton nevének újabb, a korábbi isteneket nem említő változatának bevezetésével eshetett egybe a vallási reform szigorúbbá válása. Egyiptom többi istenének a kultuszát betiltották, ünnepeiket nem rendezték meg. A templomaiknak korábban juttatott jövedelmek egy részét már korábban is átirányították Aton kincstárába. Megkezdődött a hadjárat a többi isten ellen, különösen Ámon képeinek, nevének és szimbólumainak eltüntetése, kivakarása minden feliratról. Még az olyan fogalmakat, amelyeknek hieroglif jele megegyezett egy-egy isten ábrázolásával (ilyen volt az "anya" szó, mely egyiptomi nyelven megegyezett Ámon hitvese, Mut nevével, és hieroglif jele az őt ábrázoló keselyűalak volt; másik példa az "igazság" jelentésű "maat" szó, melyet Maat istennő ülő figurájával írtak) is másképpen, fonetikusan írták ezentúl, elkerülve a tiltott istenek ábrázolását. Mindez Rét nem érintette, őt ugyanis Ehnaton hangsúlyozottan egynek tekintette Atonnal. Ez abból is nyilvánvaló, milyen neveket kapott Nofertititől született két legfiatalabb lánya, akik nagyjából ebben az időben születtek: Nofernoferuré („Ré legszebbje”) és Szetepenré („Ré választottja”). Művészet. Mind az isten teljes neve, mind az Ay amarnai sírjában fennmaradt Aton-himnusz, amelyet valószínűleg maga Ehnaton írt, összefoglalja az új vallás lényegét. Aton a teremtő isten, aki a napkorong formájában jelenik meg, ő teremtette és tartja fenn az egész világot (nem csak Egyiptomot). Saját magát a fáraó továbbra is kapocsnak tekintette ég és föld között; a himnusz befejező sorai szerint Atont igazán csak ő és Nofertiti ismeri. A művészet szorosan összefüggött a vallással. Az Ehnaton uralkodására jellemző művészet Ahet-Atonban fejlődött ki teljesen, jellemzője a könnyed természetesség, a néha már eltúlzott naturalizmus. A királyi családot, akiket mindaddig formális, merev pózban ábrázoltak, most mindennapi tevékenységeik közepette jelenítik meg a képeken. A falakat és oszlopokat élénk színekkel festett, vidám természeti jelenetek díszítik. Bek, az egyik ahet-atoni szobrász hangsúlyozza, hogy az új művészeti stílusra maga a fáraó tanította meg a mesterembereket. Az újfajta ábrázolásmód minden naturalizmusa ellenére sem volt mentes a szimbolizmustól. Ehnatont szobrain gyakorta ábrázolják széles csípővel és más nőies jegyekkel; lányainak koponyaformája erősen nyújtott. Ehnaton feminin jellegű ábrázolásmódját egyesek betegségnek tartják, de valószínűbb, hogy az ábrázolások oka nem betegség volt, hanem a fáraó vallási elképzelésének részét képezték. A fáraó Aton gyermeke és az ő képviselője a földön, maga Aton, a teremtő isten egyszerre az emberiség apja és anyja, egyetlen istenként ő a férfi és női princípium egyben. A reformok egy másik fontos területet is érintettek: az egyiptomi írást. Míg a beszélt nyelv Egyiptom hosszú történelme alatt folyamatosan változott, az írás már korán rögzült, és a XVIII. dinasztia idejére már lényegesen eltért egymástól az írott és a beszélt nyelv. Ehnaton uralkodása alatt a beszélt nyelv vált az írás nyelvévé. Külpolitikája. Az Amarna-kor külpolitikáját illetően a legfontosabb történelmi dokumentumok az ún. Amarna-levelek, amelyeket Ehnaton palotájától nem messze, a királyi levéltárban találtak meg. A kb. 350 darab, akkád ékírással írt cseréptöredék legnagyobb része nyugat-ázsiai uralkodóktól érkezett, akik Ehnaton szövetségesei vagy vazallusai voltak. A leletek arra utalnak, hogy az egyiptomi diplomácia kulcskérdésnek tekintette az I. Szuppiluliumasz alatt szíriai és palesztinai befolyási területeket is veszélyeztető intenzív hettita terjeszkedés ellensúlyozását. Mivel a hagyományos szövetségessel, Mitannival ebben az időben hűvösebbé vált a viszony (az EA 27 jelű levélben Tusratta, Mitanni királya arra panaszkodik, hogy Ehnaton csak aranyozott szobrokat küldött neki az apja által ígért színarany szobrok helyett), azonkívül az ország ebben az időszakban polgárháborúk és hettita támadások martalékává vált, új mezopotámiai barátra volt szükség. Bár II. Burnaburias, Babilon kassú királya feleségül adta hozzá lányát, és leveleiben testvérének nevezte a fáraót, Ehnaton diplomáciája a nem különösebben erős Babilon helyett inkább a Mitannitól függetlenedett, annak elpusztításában is szerepet játszó észak-mezopotámiai asszírok mellé állt, és fogadta I. Assur-uballit követeit. (A kezdeti tiltakozás ellenére Burnaburias is felismerte, hogy Asszíria komoly katonai erőt képvisel, ezért feleségül vette az Amarna-levelekben vazallusának nevezett asszír uralkodó lányát.) A döntés helyesnek bizonyult, Asszíria valóban nagyhatalommá vált, de csak a hettita–egyiptomi konfliktus kiteljesedését követően. Ehnatont gyakran tartják pacifistának, a neki küldött levelek azonban rámutatnak, nem hanyagolta el a külpolitikát. A 12. évben levert egy núbiai lázadást, és az ingatag hűségű észak-ázsiai vazallus országokba is küldött rendfenntartó erőket. Ríbaddi bübloszi királynak, Egyiptom vazallusának leveleit, szám szerint hatvanat – amelyekben Ríbaddi hiába kér egyiptomi segítséget ellenségével, Abdiasirtával, Amurru királyával, majd az őt követő Aziruval szemben, akik szintén Egyiptom vazallusai voltak – gyakran hozzák fel példaként arra, hogy Egyiptom hatalma fokozatosan csökkent ezeken a területeken; az Amarna-levelek sorrendje azonban a dátumozás hiánya miatt nehezen eldönthető, és jelentheti az egyiptomi befolyás pillanatnyi megingását is. Az is lehetséges, hogy Ríbaddinak segítséget nyújtani egyszerűen nem érte volna meg, mert túl nagy katonai beavatkozás lett volna ahhoz képest, hogy mindössze fenntartotta volna a "status quó"t a kisebb államok közt. Aziru végül elűzte Ríbaddit, aki ezután feltehetőleg meghalt; Ehnaton levélben fejezte ki nemtetszését Azirunak, és árulással is megvádolta, majd maga elé rendelte és egy teljes évig az egyiptomi udvarban tartotta, végül azonban kénytelen volt elengedni, mert a hettiták már Amurrut veszélyeztették. Aziru hazatérve átállt a hettiták oldalára. A levelek a bibliai kutatásokban is szerepet kaptak, mivel több levél érkezett Uru-Salem (Jeruzsálem) királyaitól. Ezek a levelek pontos képet adnak a zsidók kora előtti Palesztina viszonyairól. Az utolsó évek. Az ahet-atoni nemesi sírokban ábrázolt jelenetekből úgy tűnik, a 12. uralkodási évben nagy ünnepségre került sor Ehnaton fővárosában. Ezt rendszerint „az idegen adók szemléje” néven említi a szakirodalom, és lehetséges, hogy kapcsolatban állt az ebben az évben lezajlott núbiai hadjárattal. Azok, akik azon a szemléleten vannak, hogy Ehnaton tizenkét évig társuralkodó volt apjával, az ünnepséget Ehnaton egyeduralkodóként való trónra lépéseként értelmezik. Az eseményt, amely a 12. év 6. hónapjának 8. napján zajlott, részletesen megörökítették több udvaronc sírjában; mind az ünnepi felvonulásról, mind a külföldi uralkodóktól érkező ajándékok megjelennek (köztük nemcsak egzotikus állatok, arany- és ezüsttárgyak, hanem rabszolgák és elfogott lázadók is), ahogyan a teljes királyi család is. Ez az utolsó alkalom, hogy Ehnatont, Nofertitit és hat lányukat együtt ábrázolták. A 12. évvel a napsütötte aranykor lezárult. Egyiptom szövetségesét, Mitannit végleg legyőzte a Hettita Birodalom, amely az elkövetkező években egyre nagyobb fenyegetést jelentett Egyiptom számára is. A királyi családot személyes tragédiák is érték. Feltételezések szerint járvány pusztított az országban, mert alig pár év leforgása alatt a királyi család több tagja is végleg eltűnik a színről – a 14. év után nem hallani többet sem Tije anyakirálynéról (akinek ahet-atoni tartózkodását egy szolgája, Huja megörökítette sírjában), sem Ehnaton több lányáról. Több idegen uralkodó is említi a feltehetőleg az egész Közel-Keleten tomboló járványt leveleiben, és fertőző betegség nem sokkal korábban is felüthette a fejét Egyiptomban, mert III. Amenhotep több száz szobrot emeltetett Szahmet istennőnek, aki a járványok úrnője is volt. Elterjedt elmélet azonban, hogy Ehnaton második lánya, Maketaton halálát – amit a királysírban szívszorító realizmussal ábrázolnak – nem a járvány okozta, hanem a szülésbe halt bele, mert halálos ágya mellett egy nőalak kisgyermeket tart a karjában. A hieroglifák sajnos nem maradtak fenn, így lehetetlen azonosítani a jelenet szereplőit, de Maketaton feltételezett terhességére, valamint arra a tényre, hogy Ehnaton három legidősebb lánya közül, úgy tűnik, a másik kettőnek, Meritatonnak és Anheszenpaatonnak is született gyermeke még Ehnaton uralkodása alatt, egy elmélet épült, mely szerint Ehnaton fiúörökösre vágyva feleségül vette három legidősebb lányát. Tényleges bizonyíték azonban nincsenek sem ezekre a házasságokra, sem arra, kik voltak a szülei az ifjabbik Meritatonnak és Anheszenpaatonnak, már amennyiben a két hercegnő valóban létezett. Talán a tragikus események miatt történt, hogy a tiltott istenek üldözése minden eddiginél nagyobb mértéket öltött. a 14. uralkodási évben Ámon nevét már olyan helyekről is kivésték, mint például Ehnaton apjának, III. Amenhotepnek a neve Tije királyné személyes tárgyain. Ámon felesége, Mut ugyanekkora üldöztetést szenvedett el. Uralkodása utolsó éveiben Ehnaton mellett egy vagy két rejtélyes társuralkodó tűnt fel. A korábban egy személynek tartott társuralkodó kiléte sokáig viták tárgya volt, neveként ugyanis előfordul a Szemenhkaré, illetve a Nofernoferuaton név is, uralkodói neve pedig egyaránt előfordul hím- és nőnemű alakban is "(Anhheperuré" illetve "Anhetheperuré)." Ezenkívül bizonyíték van arra, hogy Szemenhkaré feleségül vette Ehnaton legidősebb lányát, Meritatont. Tekintve, hogy a Nofernoferuaton név Nofertiti egyik neve volt, és a királynét körülbelül attól az időtől nem említik többé, hogy a társuralkodó színre lépett, feltételezték, hogy a két személy azonos, és hogy Nofertiti – Hatsepszut fáraónőhöz hasonlóan – férfiként ábrázoltatta magát, a királynéi szerepet pedig innentől Meritaton töltötte be. A legutóbbi bizonyítékok arra mutatnak, két társuralkodó követte egymást Ehnaton mellett: Nofernoferuaton, aki a királyi család egy nőtagjával (talán Nofertitivel, vagy Meritatonnal) azonos, és Szemenhkaré, aki Ehnaton fia vagy öccse volt, és házasságot kötött a hercegnővel. Kérdéses, melyikük uralkodott korábban. Nofernoferuaton legmagasabb ismert uralkodási éve a 3., ez egy feliraton maradt fenn, ami "Anhetheperuré thébai villáját" említi, ahol egy Ámonnak áldozatokat bemutató írnok szolgált. Ez arra mutat, már zajlott valamiféle kiegyezés az Ámon-papsággal. Szemenhkaré aligha uralkodott tovább egy évnél, mert egy Ahet-Atonban talált mézeskorsó címkéjének feliratán a kivakart „17. év” felirata alatt az „1. év” szerepel, és ugyanitt egy másik korsó címkéjén az „1. év; bor az elhunyt Szemenhkaré birtokáról” felirat áll. Az 1. év itt minden bizonnyal már Tutanhamon uralkodására utal. Uralkodásának 17. évében Ehnaton elhunyt. Sírja még befejezetlen volt, annak ellenére, hogy oldalsó szárnyába már temettek, így egy eredetileg előcsarnoknak szánt helyiséget sietve sírkamrává alakítottak a temetéshez. Bármilyen rövid is volt Szemenhkaré uralkodása, Ehnaton halálakor még életben volt, és ő lépett trónra, így feltehetőleg a temetési szertartásokat is ő végezte. Nem sokkal később azonban ő is elhunyt, és valószínűleg valamivel korábban Meritaton is. Az új utód Tutanhaton lett, Ehnaton fia, aki feleségül vette Anheszenpaatont. Az ifjú fáraónak vissza kellett térnie a régi valláshoz, nevét is Tutanhamonra változtatta. A királyi udvar elhagyta Ahet-Atont, de Ehnaton emlékének üldözése igazán csak később, Horemheb uralkodása alatt kezdődött meg; nevét és családtagjaiét eltüntették, kivakarták a falfeliratokból, szobrainak arcát pedig összetörték, városát elkezdték lerombolni. Horemheb romboltatta le a karnaki "Gempaaton"t is. Ehnaton számos épületeinek kisebb kőtégláit "(talatát"ok) megtalálták más épületekbe beépítve, így szerencsére sok megmaradt, ami azért fontos, mert nem egy kőtégla oldala feliratos. Horemheb uralma végére az Amarna-kor szinte minden emlékét eltüntette, a későbbi királylistákon Ehnaton és közvetlen utódai neve nem szerepel, III. Amenhotepet közvetlenül Horemheb követi. Sírja és múmiája. Ehnaton a fővárosa melletti ún. királyi vádiban épített királysírt szánta sírjának, a kis Aton-templom pedig valószínűleg a halotti templomának épült. Itt is temették el halála után, a város kiürítésekor azonban a halottakat is magukkal vitték. A Királyok völgye 55-ös sírban 1907-ben talált múmiáról évtizedeken át folytak a kutatások, hogy Ehnaton vagy Szemenhkaré múmiája (utóbbi feltételezés azon alapult, hogy egyes vizsgálatok huszonöt évre becsülték a korát halálakor, így túl fiatal lett volna ahhoz, hogy a felnőttként trónra kerülő és tizenhét dokumentált uralkodási évvel rendelkező Ehnaton legyen). Az újabb vizsgálatok korát 35 és 45 év közé teszik, a 2010-ben publikált DNS-vizsgálatok pedig megállapították, hogy a múmiának 99,99999999%-os biztonsággal III. Amenhotep az apja, és 99,99999964% az esélye, hogy Tije az anyja, valamint 99,99999981%-os biztonsággal Tutanhamon a gyermeke, így a múmia nagy bizonyossággal azonosítható Ehnatonnal. A KV35-ben talált, „Fiatalabb hölgy” néven ismert múmia 99,99999997%-os biztonsággal azonosítva lett Tutanhamon anyjaként, ezenkívül Ehnaton testvére volt. Érdekesség, hogy a Fiatalabb hölgyet pár évvel korábban megkísérelték Nofertitivel azonosítani, róla azonban semmi olyan utalás nem maradt fenn, hogy hercegnő lett volna, így valószínűleg nem testvére Ehnatonnak. Ehnaton történelmi megítélése. Ehnaton történelmi megítélése nem egységes. A történészek és írók egy része karizmatikus, nagy formátumú, azonban reformjait valami okból, például kényszerűségből túl hirtelen bevezető politikusnak gondolja. Mások korát megelőző, s azt sajnos nemigen értő, látnoki művészléleknek gyanítják, aki sokszor magát önállósító, de a korabeli viszonyok közül kitörni mégsem tudó eszköz volt a különféle hatalmi érdekcsatározások irányítói kezében. Olyanok is akadnak, akik gyengeelméjűségét feltételezik, több jel is mutat rá, hogy valamilyen többé-kevésbé súlyosabb betegségben (epilepszia, Marfan-szindróma) tényleg szenvedett. Vannak, akik a legrosszabb emlékezetű római császárokhoz hasonlatos, megalomániás, rendkívül pénz- és hataloméhes uralkodónak tartják. Végül olyanok is akadnak, aki szerint tettei nagy része mögött felesége és uralkodótársa, Nofertiti, ésvagy környezetének más tagjai: anyja, vagy Ay Amon-főpap és alkirály állnak. Persze nem biztos, hogy az igazság kizárólag valamelyik előző lehetőséggel volna azonos. Az a nézet, hogy Ehnaton az első egyistenhívő lett volna, leginkább Sigmund Freud "Mózes és az egyistenhit" című könyve nyomán vált népszerűvé. A legtöbb egyiptológus nem osztja ezt a nézetet. Nevét viseli egy kisbolygó, az 1960-ban felfedezett 4415 Echnaton. Ehnaton az irodalomban. Ehnatonnal és korával több irodalmi mű is foglalkozik, többek között:
1520	7577	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1520	Országok és területek listája	Ez a cikk az országok listáját tartalmazza betűrendben, beleértve az országokba a jogilag és ténylegesen független országokat, valamint a más államok szuverenitása alatt álló, de azoktól közigazgatásilag önálló területi egységeket. A listában nem szereplő területi egységekről lásd az országok listája (függelék) cikket.
1521	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1521	SI prefixumok
1524	253698	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1524	Uralkodók listái országonként	E lista az uralkodók (fáraók, császárok, királyok stb.) életrajzainak listáit tartalmazza az országok, államok nevének betűrendjében. Történelmi államok esetén zárójelben szerepel a jelenkori államokhoz viszonyított elhelyezkedésük.
1525	507922	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1525	Magyarország államfőinek listája	Ez a cikk Magyarország államfőinek listája időrendi sorrendben.
1526	507922	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1526	Magyarország uralkodóinak listája	Ezen a lapon Magyarország uralkodóinak listája látható, mely a törzsfőket, a Magyar Fejedelemség, a Magyar Királyság királyait, kormányzóit valamint az ellenkirályokat és vezérlő fejedelmeket tartalmazza. A Magyar Nagyfejedelemség körülbelül 895-ben jött létre, a 9. századi honfoglalás után. A Magyar Királyság 1000–1001-ben alakult meg Szent István király megkoronázásával. Az Árpád-ház, amely Árpád nagyfejedelem férfiági leszármazottjaiból állt, 895-től 1301-ig folyamatosan uralkodott Magyarországon. I. István uralkodása idején a kereszténység államvallássá vált, és az Árpád-házi királyok az "apostoli király" címet viselték. Az Árpád-ház 1301-ben, III. András magyar király halálával kihalt. Ezt követően több uralkodóház királyai váltják egymást a magyar trónon, ez az időszak a "vegyesházi királyok kora". Az 1526-os mohácsi csata után a Habsburg-ház királyai uralkodnak Magyarországon. 1918-ban, az első világháborút követően IV. Károly király az eckartsaui nyilatkozatban lemondott az államügyek intézéséről, de formálisan nem mondott le a trónról. A Magyar Királyság 1920 és 1946 között továbbra is fennállt, de ténylegesen nem volt uralkodó királya, helyette Horthy Miklós, mint Magyarország kormányzója irányította kibővített régensi jogkörökkel. Magyar királyok (1000/1001–1918). Habsburg–Lotaringiai-ház (1780–1918). 1918. november 13-án az eckartsaui nyilatkozatában IV. Károly király lemondott az államügyekben való részvételi jogáról, de már októbertől is csak Habsburg–Lotaringiai József Ágost, volt Magyarország kormányzója mint "homo regius". Pár napra rá november 16-án pedig Budapesten kikiáltották az első magyar köztársaságot. Az őszirózsás forradalom és a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után visszatérő "ellenforradalmi" rendszer előbb helyreállította a királyságot, amelynek keretében 1920. március 1-jén kormányzóvá választották Horthy Miklóst. Károly többször is kísérletet tett a hatalom visszaszerzésére, ám 1921. november 6-án kimondták – immár végleges érvénnyel – a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását. A Magyar Királyság tehát 1918-ban megszűnt, majd két évvel később újjáalakult. Uralkodó hiányában az államfői posztot sorban Horthy Miklós kormányzó, Szálasi Ferenc nemzetvezető, végül a Nemzeti Főtanács, mint kollektív államfő töltötte be. Vezérlő fejedelmek. A magyar történelemben 2 vezérlő fejedelme volt Magyarországnak, mindkettőt a magyar rendi országgyűlés választotta meg felkelés vagy szabadságharc alatt. A vezérlő fejedelem mindkét esetben az ausztriai Habsburg "de jure" magyar királlyal állt szemben.
1528	110	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1528	Mozgókép-tömörítés	A mozgókép-tömörítési eljárások fő célja a számítástechnikában az, hogy a nagyon nagy méretű (nagy adatmennyiséget tartalmazó) video anyagok méretét csökkentse, és így gazdaságosabbá tegye tárolásukat és továbbításukat, lehetővé téve azok tárolását meghatározott kapacitású médiákon (mint amilyen a CD és a DVD). A mozgókép-tömörítési eljárások az adattömörítési eljárások, azon belül a képtömörítési eljárások részhalmaza, azok speciális esete, ami kifejezetten a mozgóképek adatfolyamának jellegzetességeire alapul. A képtömörítési eljárások szinte mindegyike veszteséges tömörítés, vagyis a tömörítés folyamán információ vész el. A cél az, hogy ez az információvesztés ne okozzon látható vagy hallható minőségromlást, illetve a minőségromlás minél kisebb legyen. Az, hogy ezt a célt mennyire sikerül elérni (vagyis hogy egy adott mértékű tömörítés esetén mekkora a minőségromlás) határozza meg az eljárás sikerességét, jóságát. Az eljárások elve. Az eljárások alapelve a legtöbb esetben az, hogy a mozgókép egymást követő álló képkockákból áll, és ezek gyakran csak kevéssé térnek el az őket megelőző, őket követő képkockáktól; ha csak a "változást" tároljuk le, akkor a szükséges adatmennyiség nagyságrendekkel csökkenthető. Az eljárások abban különböznek, hogy milyen módon igyekeznek megtalálni ezen hasonlóságokat és eltéréseket; milyen módon határozzák meg azt, hogy az eredeti képet, vagy pedig az előzőektől való különbséget használják.
1529	26883	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1529	Hangtömörítés	A hangtömörítési eljárás digitális hangtechnikai, tágabb értelemben számítástechnikai fogalom. Ezen eljárások fő célja az, hogy a nagyon nagy méretű (nagy adatmennyiséget tartalmazó) audioanyagok méretét csökkentse, és így gazdaságosabbá tegye tárolásukat, illetve lehetővé tegye azok tárolását és forgalmazását adott kapacitású adathordozókon (mint amilyen a CD és a DVD). A hangtömörítési eljárások az adattömörítési eljárások részhalmazát képezik, ezek speciális változata, ami kifejezetten a hanganyagok adatfolyamának jellegzetességeire épül. Az eljárások elve. Veszteségmentes tömörítés. A veszteségmentes tömörítés lényege, hogy az adatok mérete csökken amellett, hogy azok minősége bármilyen módon változna; így elkerülve az adatvesztést. Az eljárások között azok jobbak, melyek nagyobb tömörítést képesek elérni. Az eljárások elve az, hogy a hanganyagok jellegzetességeire alapulva speciálisan ezen célra kialakított algoritmusokat használnak. A veszteségmentesen elérhető méretcsökkenés jelentősen kisebb (15-30%), mint a veszteségesen elérhető, tipikus mértéke (50–60)%. Tömörítési eljárások: Veszteséges tömörítés. A hangtömörítési eljárások nagy része veszteséges tömörítés, vagyis a tömörítés folyamán információ vész el: a cél az, hogy ez az információvesztés ne okozzon hallható minőségromlást, illetve a minőségromlás minél kisebb legyen. Az, hogy ezt a célt mennyire sikerül elérni (vagyis hogy egy adott mértékű tömörítés esetén mekkora a minőségromlás) határozza meg az eljárás sikerességét, jóságát. A módszer lényege az úgynevezett pszichoakusztika, vagyis hogy az emberi fül nem minden létező hangot hall meg, illetve nem minden hangmagasságra egyformán érzékeny. Az eljárások megpróbálják a kevéssé hallott, vagy nem hallható részeket elhagyni, vagy beolvasztani a jobban hallható részekbe úgy, hogy ezzel adatcsökkenést tudjanak elérni. A módszerek jóságát a "pszichoakusztikai modelljük" jósága, hatékonysága nagyban meghatározza. Ha a modell hibás, akkor a hanganyagból hallható részek hiányoznak, ami minőségromlást jelent. Mivel a kódolások adatvesztéssel járnak, és az eltérő eljárások eltérő módon okoznak adatvesztést, minden ezen eljárásokkal kódolt hanganyag (veszteséges tömörítéssel való) "újrakódolása" vagy "átalakítása" jelentős minőségromlást eredményez. Eljárások:
1532	239208	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1532	I. Ferdinánd magyar király	I. Ferdinánd (Alcalá de Henares, Kasztília, 1503. március 10. – Bécs, Ausztria, Német-római Birodalom, 1564. július 25.), Ausztria főhercege 1521-től, Magyarország és Csehország királya 1526-tól, német király 1531-től, valamint a Német-római Birodalom császára 1556-tól 1564-ben bekövetkezett haláláig. Trónra kerülése előtt testvére, V. Károly német-római császár nevében a Habsburg-ház örökös tartományait kormányozta. Ő volt az utolsó német király, akit az aacheni dómban koronáztak meg. Ferdinánd Szép Fülöp és Kasztíliai Johanna negyedik gyermeke egyben második fia volt. A kezdetben osztrák főhercegi címet viselő Ferdinánd szeretett felesége, Magyarországi Anna, valamint testvére, Ausztriai Mária és a korábban megkötött Habsburg–Jagelló házassági szerződés (1506) értelmében tartott igényt a magyar és a cseh trónra. Bátyja idővel szétosztotta birodalmát Ferdinánd és legidősebb fia, Fülöp között. Utóbbi örökölte a spanyol területeket, míg Ferdinánd a császári címet és az örökös tartományokat. Uralkodásának két legjelentősebb eleme az Oszmán Birodalommal való konfliktus, valamint a protestáns reformáció, amely több vallásháborút is eredményezett országaiban. Visszahozta nagyapja, I. Miksa császár főbb újításait, köztük a birodalmi udvari kancelláriát, valamint életbe léptette az 1848-ig fennálló Udvari Haditanácsot, ami a Birodalom legfőbb katonai döntéshozó szerve lett. Magyarországi politikáját meghatározta a Szapolyai Jánossal szemben az ország irányításáért folyó küzdelem, és az ennek következtében kialakult polgárháborús konfliktus. Katonai jelenlétével és a végvárrendszer kiépítésével megakadályozta, hogy az egész Magyar Királyság török kézre kerüljön. A birodalmi ügyekhez, köztük a kormányzáshoz, a diplomáciai és a vallási kérdésekhez testvérével, V. Károllyal szemben sokkal rugalmasabban, mérsékelt és toleráns politikát folytatva állt. 1564-ben bekövetkezett halálát követően legnagyobb ellenfele, I. Szulejmán szultán azt mondta: „Benne valóban igazságos, becsületes fejedelmet vesztettek népei”. Ferdinánd jelmondata , ami magyarul annyit tesz: „Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ”. Gyermekkora. 1503. március 10-én este 9 és 10 között született Alcalá de Henaresben Francisco Jiménez de Cisneros bíboros toledói érsek palotájában, ahol a kasztíliai udvar is tartózkodott akkor. Apja, Szép Fülöp nem várta meg a születését; három hónappal korábban, 1502 decemberében visszatért Németalföldre. A szülés fájdalommentes volt, mint Johanna infáns–főhercegnő mindegyik szülése, akinek Ferdinánd a negyedik gyermeke volt, és az első, aki nemcsak hogy szülőhazájában, Kasztíliában fogant, hanem ott is látta meg a napvilágot, éppen azon a napon, amikor anyai nagyapja, II. Ferdinánd aragóniai király is született 51 évvel korábban. Nagyapja sem volt jelen a születésénél, aki ekkor éppen örökölt királyságában, Aragóniában tartózkodott. I. Izabella királynő rögtön utána udvarhölgyei társaságában meglátogatta gyermekágyas lányát és újszülött unokáját. Az örömteli eseményt ebéd és lándzsajáték "(juego de cañas)" követte. A keresztelőjét a hosszú esőzések miatt csak március 25-én tartották meg Alcalá de Henaresben A Szent Gyermekek Justus és Pastor Katedrálisában "(Catedral de los Santos Niños Justo y Pastor de Alcalá de Henares)", és anyai nagyapja nevét kapta. A kis Ferdinánd júliusig maradt Alcalá de Henaresben, amikor is az udvar Madrid érintésével Segoviába utazott. Itt szakadt el az anyjától, aki vissza akart térni a férjéhez Németalföldre, és ezen összekülönbözött az édesanyjával, Izabella királynővel. Azért, hogy Johanna ne tudja magával vinni a csecsemő Ferdinándot Flandriába, Izabella Arévalóba vitette az unokáját 1503 őszén, aki így elszakadt az udvartól. Ekkortól már ismeretes Ferdinánd infáns kamarája. Dajkája többek között Catalina de Hermosilla volt, orvosa pedig Juan de Parra, aki később Németalföldre is elkísérte. 1504. november 26-án meghalt a nagyanyja, Katolikus Izabella, és a gyermek kasztíliai infáns gondozása szülei távollétében már a nagyapjára hárult. 1505-ben Ferdinánd király az unokája udvarmesterévé nevezi ki Pero Nuñez de Guzmánt, Álvaro de Osoriót pedig első káplánjává, aki megírta Ferdinánd gyermek- és ifjúkorát. 1506-ban szülei megérkeztek Kasztíliába elfoglalni a trónt, és a több mint 3 éves kis infáns csak most ismerhette meg valójában a szüleit, anyját, akitől öthónaposan elszakadt, és az apját, aki még sohasem látta másodszülött fiát. 1506 júliusában apja Arévalóból Valladolidba hozatta a kisfiát, hogy a közelükben lehessen, de a királyi pár Johanna szeszélyéből egy, a város melletti kis helységben, Tudela de Dueróban szállt meg, ahonnan az apja többször is meglátogatta őt Valladolidban. Osorio leírja, hogy azt elmondani nem lehet, mennyire örült a kisgyerek, amikor meglátta az édesanyját. Testvéreit ekkor sem láthatta még, mert őket szüleik Németalföldön hagyták nagynénjük, Ausztriai Margit főhercegnő felügyelete alatt. 1506. szeptember elején az udvar Burgosba utazott, és Fülöp Valladolidból Simancasba vitette a fiát. A gyermek Ferdinánd udvarmestere, Pero Nuñez de Guzmán itt értesült 1506. szeptember 24-én Fülöp király haldoklásáról, és ezért védelmi készültségbe helyezte a várost annak megakadályozására, hogy esetleg Ferdinándot megszöktessék. Másnap, szeptember 25-én fegyveresek érkeztek Simancasba Diego de Guevara, Fülöp tanácsosa vezetésével, aki Ferdinándot követelte Fülöp király állítólagos parancsára, de Pero Nuñez nem hitt az írás valódiságában. A kis Ferdinánd pedig közben mivel minden fegyvercsörgést játéknak fogott fel, így egész délelőtt gyerekpáncélban futkosott körbe-körbe, és nem akart megválni kis lándzsájától. Ezen a napon halt meg az apja Burgosban. Időközben megérkezett Pero Nuñez fivére, Diego Ramírez de Guzman, Catania püspöke is a Valladolidban székelő kasztíliai legfelsőbb bíróság "(Real Audiencia y Chancillería)" bíráival együtt fegyveresek kíséretében, és ők is Ferdinándot követelték. Végül másnap, szeptember 26-án megegyeztek Ferdinánd átadásában, amiről a mai napig fennmaradt közokirat tanúskodik. Ferdinánd újra Valladolidba került a legjelentősebb kasztíliai királyhű intézmények védelme alá, megakadályozandó, hogy felhasználhassák mint lehetséges trónrajelöltet, vagy Németalföldre szöktessék. Ferdinándot Valladolidban először Alonso Pérez de Vivero házában szállásolták el. Ferdinánd infáns káplánja, Álvaro de Osorio haladéktalanul értesítette a kis herceg anyját, a Burgosban férjét gyászoló Johanna királynőt, aki ugyan nem fogadta, de a kasztíliai királyi tanács rábólintott a döntésre. Néhány nappal később a "Colegio de San Gregorió"ba költöztették át a gyermeket. Diego de Guevara, Fülöp volt tanácsosa itt is megpróbálta kieszközölni Ferdinánd kiadását, de eredménytelenül. Ennek ellenére az a hír kapott szárnyra országszerte, hogy Ferdinándot Flandriába szöktették. A királynő ekkor még Francisco Jiménez de Cisneros bíborosra és a koronatanácsra bízta gyermeke gondozását, de a következő évben, 1507 júniusában már arra utasította Pero Nuñezt, hogy a fiát vigye el őhozzá. Ferdinánd ekkor Hornillosba költözött, és négyévesen megismerte nemrég született kishúgát, Katalint. Ferdinánd számára haláláig maradandó emlék maradt ez az itt-tartózkodás, amikor gyászruhába öltöztették, és folyton elhunyt apjának a gyászszertartásán kellett részt vennie, ahol a mindig égő fáklyák örökre bevésődtek az emlékezetébe, amelyek egyszer majdnem felgyújtották a templomot és apja koporsóját. 1507 októberében édesanyjával, húgával és apja holttestével Arcosba mentek át, és Burgos püspökének nyári rezidenciáján szálltak meg. Apja koporsóját természetesen a templomban helyezték el. A kis Ferdinánd folyton a házba volt bezárva, nem mehetett ki az udvarra sem, és csak az ablakból figyelhette, ahogy a gyerekek kint az utcán játszottak. A krónikás Osorio szerint a táplálkozása is rendezetlen és silány volt, aminek ellentmond egy 1508. február 23-án történt élelmiszer-beszerzés Johanna udvara számára. A tételek között szerepel többek között tyúk, kappan, kolbász, tojás, zöldség, tej, méz, szalonna és kenyér. Osorio nem említi a politikai okokat, de a kis Ferdinándot a nagyapja, Ferdinánd király arra hivatkozva vette el a régensi tisztséget egy évvel korábban az apjára ruházó királynőtől 1508 nyarán, hogy a kisgyermek egészsége és élete miatt aggódik, amit Johanna egykedvűen vett tudomásul. Az ötéves kis Ferdinánd ekkor nagyapjához, II. Ferdinánd királyhoz került, aki októberben Hispania déli részébe tartó útjára magával vitte unokáját. Meglátogatták azokat a vidékeket, ahol felkelések robbantak ki Johanna híveinek vezetésével II. Ferdinánd uralma ellen, amelyeket a katolikus király keményen megtorolt. A rendkívül népszerű kis Ferdinándot mindenhol a kasztíliai infánsnak kijáró nagy rokonszenvvel fogadták. Córdobában váltólázban megbetegedett a kis infáns–főherceg, amely két évig kínozta őt, mire ki tudott gyógyulni belőle. 1509 elején meglátogatták nagyanyjának szülőhelyét, Madrigalt, ahol találkoztak nagyapjának két házasságon kívül született, apácának állt lányával, akik örömmel üdvözölték unokaöccsüket. Valladolidba visszatérve Aragóniai Ferdinánd ekkor zárta be örökre a közeli Tordesillasba őrültté nyilvánított lányát, de azt nem tudni, látta-e ekkor az anyját a kis Ferdinánd. 1510-ben Madridba került, ahol nagyapja mellett, annak második felesége, a Habsburg Ferdinándnál is jó tíz évvel idősebb Germaine de Foix királyné is ott tartózkodott. Ebben az évben a gyermek Ferdinánd állapotában is javulás állt be. 1511 elején nagyapjával és Germána királynéval együtt újra Sevillába utaztak. Ekkor már teljesen egészséges volt. Június 21-én indultak vissza, és augusztus elején érkeztek Burgosba. Habsburg Ferdinánd csak 14 éves korában találkozott életében először a nála 3 évvel idősebb bátyjával, Károllyal, mivel ő maga Kasztíliában nevelkedett, míg Károly Németalföldön. Mint minden Habsburg, ő is katolikus volt, Kasztíliában pedig külön hangsúlyt fektettek a katolikus nevelésre. A spanyol udvarban mindent a túlzásba vitt szigorú vallásosság határozott meg, például mindenki csak fekete ruhát hordhatott. Ennek ellenére mégis Ferdinándnak kellett többször a protestánsokkal szembeni türelemre inteni bátyját, és fia, Miksa sem részesült igazi katolikus nevelésben. Anyanyelvként Ferdinánd a spanyolt beszélte, így később Közép-Európában nyelvi gondjai akadtak alattvalóival. Mindkét testvér örökölte a Habsburgok külső családi jegyét, a jellegzetesen széles állkapcsot. Útja a trónig. A kasztíliai nemesség egy része Aragóniai Ferdinánd halála (1516) után azt szerette volna, ha az ifjabbik unoka, Ferdinánd foglalja el a trónt, és nem a számukra ismeretlen Károly. Ez volt Ferdinánd kívánsága is, de végakaratában elmulasztotta ennek kinyilvánítását. A hivatalos trónöröklés rendje szerint az elsőszülöttség elve volt érvényben. Ennek értelmében Károlyt ismerte el a kasztíliai Cortes és az aragón Corts is örökösnek. Károly 1517-ben érkezett Németalföldről Spanyolországba. Ferdinánd segítette bátyját a spanyol viszonyok megismerésében, és hűségesen támogatta őt. A becsvágyó Károly vetélytársának tekintette öccsét, azonnal eltávolította őt királyságából. Németalföldre küldte, ahol nagynénjük, Habsburg Margit főhercegnő kormányzott. Ferdinánd 1518-ban örökre elhagyta szülőhazáját. A Habsburg Birodalom ekkor érte el legnagyobb kiterjedését: hozzátartozott a két fő spanyol királyság: Kasztília és Aragónia, valamint a Német-római Császárság koronája, Németalföld, a Szicíliai és a Nápolyi Királyság, Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Krajna és az újonnan szerzett amerikai gyarmatok. (Az ősi svájci birtokok már évszázadok óta elvesztették jelentőségüket, majd a svájci szabadságharc után gyakorlatilag ki is kerültek a család fennhatósága alól.) Nagyapjának, Miksa császárnak elhunyta (1519) után Ferdinánd bátyja, Károly lett a császár, akit a birodalmi gyűlések küzdelmeiben Ferdinánd is támogatott. Károly eleinte jelentős győzelmeket aratott a franciák és szövetségeseik, a törökök felett. Később azonban egyre több csalódás érte, nem bírt egyszemélyben egy ekkora birodalom élén állni, és egyenként lemondott koronáiról fia, Fülöp és öccse, Ferdinánd javára. Fülöp nem bocsátotta meg soha, hogy apja nem rá hagyta minden országát, főleg a német-római császári cím elvesztése fájt neki. 1521-ben, a viharos wormsi birodalmi gyűlés alkalmával Ferdinándot bátyja helyettesítésével bízták meg, Károly (gyakori) távollétei esetére. Károly itt, Wormsban, 1521. április 28-án bízta meg öccsét a birodalom keleti tartományainak Ausztriának, Stájerországnak, Karintiának és Krajnának irányításával (első felosztási szerződés). Ezzel sem Ferdinánd, sem Ausztria rendjei nem értettek egyet, mert így Friuli, Görz, Trieszt és az Ortenburgi grófság Belső-Ausztriáról leválasztva, Tirollal együtt V. Károly birtoka maradt volna. Török támadás esetén Ferdinánd birtokai veszélyes helyzetbe kerülnek. Ezért a második (brüsszeli) felosztási szerződésben, 1522. február 7-én Ferdinánd megkapta egész Belső-Ausztriát és Tirolt is, sőt Károly átengedte neki a meghódított Württemberg hercegségét is. A brüsszeli szerződés kimondta, hogy Ferdinánd halála után a neki juttatott tartományok visszaszállnak a spanyol királyságra, de ezt nem érvényesítették. (Az elűzött Württembergi Ulrik herceg 1534-ben hódította vissza saját fejedelemségét). Ferdinánd számára azonban teljesen idegen volt a keleti, hatalomra vágyó nemesség, neki a hispániai abszolút királyi hatalom volt természetes. Ebből konfliktusok adódtak, amit az is fokozott, hogy az ifjú uralkodó még csak éppen elkezdte a német nyelv tanulását. A rendek ragaszkodása jogaikhoz feldühítette Ferdinándot, aki 1522 augusztusában Bécsújhelyen jó spanyol szokás szerint több nemesembert, a megválasztott magisztrátus tagjait kivégeztette "(Wiener Neustädter Blutgericht)." Ezután létrehozta a saját közvetlen ellenőrzése alatt álló öttagú Titkos Tanácsot, mely később is fontos támasza volt a Habsburg uralkodóknak. I. Miksa császár még 1515-ben kötötte meg a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében a kettős eljegyzést vagy esküvőt II. Ulászló magyar és cseh királlyal, amelynek értelmében valamelyik unokája majd feleségül veszi Ulászló leányát, Annát. Ahogy ez ebben a korban gyakran előfordult, az ifjú pár nem is találkozott az esküvőig. A menyegzőt 1521. május 25-én tartották Innsbruckban. Anna pont egyidős volt Ferdinánddal, 1503. július 23-án született. Apai ágon ő maga, és a felesége ágán az utódai is az Árpád-ház leszármazottai voltak. A Ferdinándot követő összes Habsburg császár-király az ő leszármazottja volt, akik ezen házasságból kifolyólag többszörösen is rokonságban álltak az Árpádokkal. Egyrészt a Habsburg Ferdinánd őse, I. Rudolf német király ősanyja Zsófia szász hercegné volt. Másrészt a Jagelló Anna magyar királyné révén, akinek üknagyanyja, Cillei Borbála magyar királynénak a szépnagyanyja Magyarországi Katalin szerb királyné volt, főleg pedig azért, mert a Habsburgok spanyol és osztrák ága többszörösen is rokonságba került a XVI., és a XVII. század folyamán. Ferdinándnak felesége, Anna három fiút és tizenkét lányt szült. Az első gyermek, Erzsébet 1526. június 9-én született. Ezután egy évvel következett Miksa, Ferdinánd örököse (1527. július 31.), majd Anna (1528. július 7.), Tiroli Ferdinánd, Katalin, Stájer Károly (1540. április 3.). Anna legutolsó lánya, Johanna születésénél halt meg, 1547-ben. Anna a 26 éves házasság alatt szinte folyamatosan várandós volt. Az 1526-os esztendő szintén sorsfordító volt Ferdinánd számára. Ekkor ugyanis elesett a mohácsi csatában Anna testvére, II. Lajos, aki Csehország és Magyarország királya volt. Bár II. Lajos nagybátyja, I. Zsigmond lengyel király volt a magyar trón törvényes örököse, Ferdinánd kezdettől fogva az öröklés jogcímén tartott igényt Magyarországra és a cseh tartományokra. A magyar országgyűlés, valamint a cseh, morva és sziléziai rendek a „szegény sógor” halála után Ferdinándot választották királyuknak. Ez a választás azonban csak Csehországban volt ilyen egyöntetű; Magyarországon ugyanis két részre szakadt a nemesség. A köznemesi párt Szapolyai Jánost választotta "János" néven királyává, akit a Habsburgok nagy ellensége, I. Ferenc francia király is támogatott. Az udvari párt 1526. december 17-én Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd erről így emlékezett meg egyik levelében: "„… tisztán, szabadon és önkéntesen fogadott, választott és nyilvánított Magyarország törvényes és igaz királyának.”" A köpcsényi esküben fogadalmat tett, hogy megtartja Magyarország törvényeit és szokásait. Ferdinánd uralkodása Magyarországon. Koronázása. A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve. A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérváron, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás. János és Ferdinánd küzdelmei a váradi békéig. Szapolyait az székesfehérvári országgyűlés 1526. november 10-én egyöntetűen megválasztotta Magyarország királyának, majd egy nappal később Székesfehérvárott meg is koronázták. Ferdinánd megválasztására ugyanezen év decemberében került sor Pozsonyban, koronázására csak 1527 novemberében került sor. Az ország túlnyomó része ekkor Szapolyai befolyása alatt állt. Ferdinánd mindent megtett, hogy ténylegesen is birtokába jusson a korona, még a törökkel is felvette a kapcsolatot, hogy támadják hátba Szapolyait, amennyiben harcra kerül sor. Később azzal próbálta lejáratni János királyt, hogy már 1526 előtt biztosan kapcsolatban állt a törökökkel és a törökkel kötött szövetségével az Oszmán Birodalom új vazallusává tette Magyarországot. I. János és Ferdinánd között háború tört ki az ország uralmáért. A harcot még 1526 végén Cserni Jován kezdte meg, aki Ferdinánd táborába állt, bár leverték, de a két király közti igazi háború ezután vette kezdetét. Ferdinánd hívei abban bíztak, hogy királyuk bátyja és más országai segítségével végleg legyőzi a törököket. A hadiszerencse 1527-ben nekik kedvezett, Ferdinánd tízezer fős német zsoldosserege először a Tiszántúlra, majd Lengyelországba szorította I. Jánost. A lengyel király diplomáciai okokból semlegességre törekedett, de engedélyezte Szapolyai számára, hogy lengyel zsoldosokat toborozzon. Jánost azonban másodszor is legyőzte Ferdinánd számbeli fölényben lévő serege, ezért az kénytelen kelletlen a törökökkel is szövetkezett, hogy hatalmát visszaszerezze. I. Szulejmán szultán támogatta Jánost, hiszen az ő érdekei azt kívánták, hogy Magyarország gyenge, megosztott, polgárháborútól tönkretett országgá váljon. 1529-ben I. János vissza is tért Magyarországra és a belgrádi pasa segítségével visszahódította Erdélyt és a Tiszántúlt. Közben Ferdinánd Erdélyben csatát vesztett a moldvaiakkal szemben és már akkor bebizonyosodott, hogy nem lesz képes megvédeni az országot a törököktől. 1529. július 19-én Mohácsnál Szapolyai találkozott a szultánnal és seregével. Itt a török források szerint kézcsókkal fogadta Szulejmánt. Ezzel a katonai erővel János visszaszorította Ferdinándot. A törökök Buda elfoglalása után Bécs felé vonultak. Bécs falai alatt azonban a szultán serege súlyos vereséget szenvedett. Ferdinánd ezután ellentámadásba kezdett; 1530-ban csapatai Wilhelm von Roggendorf vezetésével ostrom alá vették Budát, ám később kénytelenek voltak felhagyni a sikertelen küzdelemmel. 1530-ban római királlyá koronázták Ferdinándot. Ez a cím ugyan semmilyen birtokkal nem járt, de ez volt a német-római császári címet megelőző „lépcsőfok”. 1532-ben a szultán ismét Bécs elfoglalására indult. Az előrenyomulás azonban politikai okokból leállt, mivel a török szultán értesült a Bécs alatt állomásozó (leginkább V. Károly pénzén felállított) zsoldosok számáról, és megtorpant Kőszegnél. A kőszegi vár ostroma nem volt igazán erélyes, mivel egyfelől a hadiszezon a vége felé közeledett, másfelől a Bécs védelmére felvonult császári csapatok gondolkodóba ejtették a törököket. A történetírás sokszor említi, hogy Kőszeg kicsiny vára és Jurisics Miklós várkapitány állította meg a török sereget, ennek azonban az erőviszonyokat tekintve nem sok alapja van. Ferdinánd mindenre hajlandó lett volna, hogy az országot megszerezze. Propagandával próbálta Jánost befeketíteni az európai államok előtt. Szulejmánnál ráadásul évi adó fizetésébe is belement volna Magyarországért cserébe, s többször igyekezett hamis bizonyítékokkal azt elérni, hogy a szultán forduljon szövetségese ellen, aki azonban már szinte a vazallusává vált. A szultántól igyekezett eltéríteni a moldvai fejedelmet hasztalanul, mert az szinte végig részt vett a Habsburgok elleni harcban. Közben az egyik portai politikus Lodovico Gritti titokban közeledni próbált felé és Ferdinánd abban reménykedett, hogy vele végre sikerült kivonni az útból Szapolyait. János Grittit kormányzónak tette meg és sokat köszönhetett neki uralma fenntartására nézve, hanem amikor hírét vette, hogy tárgyal a Habsburgokkal és fenyegeti őt is, akkor a két király erdélyi hívei összefogva harcban félreállították Grittit. Halálát is próbálta ürügyként felhozni Ferdinánd a Portánál, de a szultán érdekeinek megfelelően ezt a „kis eltévelyedést” megbocsátotta Jánosnak. Az isztambuli béke. 1533. június 22-én megkötötték a várva várt békét Szulejmán és a Habsburg fivérek között. A szultán gyermekeivé fogadta Ferdinándot és Habsburg Máriát, elfogadta Ferdinánd magyarországi területszerzését, de utóbbinak az általa birtokolt magyar területekért évi 30 ezer aranyat kellett fizetnie, s a Porta nyomására el kellett ismernie Szapolyai Jánost Magyarország királyaként. A békekötést a Habsburg-hű magyarok nagy felháborodással fogadták. Nyilvánvalóvá vált, hogy Ferdinánd a bátyja, V. Károly pénzügyi és fegyveres támogatása nélkül nem képes támadó háborút indítani a török ellen. V. Károly számára a magyar háború ügye sokadlagos volt a francia királlyal való rivalizálás, a protestantizmus terjedése, a Német-római Birodalom belső problémái vagy akár a mediterráneumi hadszíntér mellett. A váradi béke. Ferdinánd és János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538. február 24-én Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész Szapolyaié, a nyugati Ferdinándé. Ezen kívül kimondta, hogy I. János halála után az egész ország Ferdinándra száll. Szapolyai ekkor már idős volt, és sem felesége, sem fia nem lévén, elfogadta ezt a szerződést. A szerződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha esetleg Jánosnak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás mindkét fél miatt titkos volt, ugyanis ez sem Szulejmán szultánnak, sem V. Károlynak nem tetszett volna. Ferdinánd azonban mindenről tájékoztatta Szulejmánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra. Ez így is történt, ám az 52 éves Szapolyai János meghiúsította Ferdinánd terveit: feleségül vette Izabellát, a lengyel királylányt, majd fiuk született, de ez a frigy nem sokáig tartott; 1540-ben János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, Jánost juttatja a trónra. György barát nagyon ügyes politikus volt. Állítólag Ferdinánd egyszer úgy nyilatkozott róla, hogy neki mindene megvan, ami Szapolyai Jánosnak, csak „azt a barátot”, azt irigyelte tőle. Buda elvesztése. Ferdinánd sereggel jött azért, amit szépen nem adtak neki. Az 1541-es budai ostromot szintén Roggendorf vezette, 30 000 német zsoldos vonult a csecsemő király ellen. Fráter György segítséget kért a szultántól, de mire a hatalmas török sereg megérkezett, a magyarok már legyőzték a német katonákat. I. Szulejmán csellel elfoglalta Budát, és kivette a magyar király fennhatósága alól. Magyarország ezzel három részre szakadt: a Magyar Királyság (Nyugat-, Északnyugat-Magyarország) Ferdinánd uralma alatt, a középső területek a törökök fennhatóságában (Budai pasalik), míg az Erdélyi Fejedelemséget a szultán „nagylelkűen” átengedte Jánosnak (akit legtöbbször "János Zsigmond" néven emlegetnek), illetve kiskorúsága idejére Izabellának és Fráter Györgynek. Ferdinánd a további török terjeszkedéstől (jogosan) tartva megerősíttette és korszerűsíttette a magyar végvárakat. Mivel a végvárrendszer fenntartására sem voltak elegendőek a magyarországi adóbevételek, ezért a Német Birodalmi Gyűlés hatalmas összegekkel támogatta Magyarországot. A Habsburgok szorult anyagi helyzetükben hatalmas kölcsönöket vettek fel a Fugger-bankháztól, a Habsburgok finanszírozóitól, akiknek nevéből ered a magyar "fukar" szó. Az anyagi fedezetek között szerepeltek például a felvidéki sóbányák is. A Habsburg-család (se az osztrák, se a spanyol Habsburgok) azonban sohasem tudta kifizetni hatalmas adósságát, és ezzel a Fugger-bankházat is teljes csődbe vitték. A gyalui egyezmény és következményei. Fráter György Buda elfoglalása után úgy gondolta, hogy az országot Ferdinánd jogara alatt kell egyesíteni. Gyalu várában ismét megegyezés született Ferdinánd és az elhunyt János király tanácsosai között, melynek értelmében Fráter György és hívei elismerik Ferdinánd királyságát, ha egyesíti Magyarországot. 1542-ben Ferdinánd, a gyalui egyezmény értelmében, német zsoldossal megpróbálta visszafoglalni a törököktől Budát. Ez az „ostrom” sikertelen maradt (a birodalmi sereg gyakorlatilag harc nélkül visszavonult). Maga Ferdinánd így nyilatkozott róla: "„Nem hiszem, hogy a Birodalmat érte valaha ekkora szégyen és gyalázat.”" Az ostromot követő török hadjáratokban (1543–45) elesett Pécs, Esztergom, Tata, Fehérvár, Visegrád, Nógrád és Hatvan is. 1547-ben a drinápolyi szerződésben öt évre szóló békét vásárolt Szulejmántól. Ez a szerződés elismerte a törökök foglalásait. Sikertelen egyesítési kísérlet 1551-ben. 1549-ben Ferdinánd és György barát ismét megkísérelték Erdély egyesítését a Magyar Királysággal. A nyírbátori szerződés kimondta, hogy Ferdinánd megkaphatja Erdélyt és a hozzá tartozó területeket, ha János Zsigmondnak ad két sziléziai hercegséget és forintot, anyjának, Izabellának pedig aranyat fizet. A megállapodást házassággal akarták megpecsételni. A 11 éves Jánost eljegyezték Ferdinánd legkisebb leányával, a 4 éves Johannával. Ferdinánd azonban addig nem volt hajlandó elfogadni ezt, amíg a protestáns János fel nem veszi a katolikus vallást. Ez viszont János Zsigmond (jobban mondva édesanyja, Izabella és a protestáns urak) számára elfogadhatatlan volt. A menyegzőből így semmi sem lett, Ferdinánd pedig 1551-ben Castaldo nevű olasz hadvezérét spanyol és német katonával Erdélybe küldte. Fráter György, akit a király esztergomi érsekké, a pápa bíborossá nevezett ki, jól látta, hogy a Ferdinánd által küldött erő elégtelen Erdély katonai biztosítására annak ellenére, hogy a helyi török erők első támadását az erdélyi rendek bandériumai és a császári hadsereg közös erővel visszaverték. György barát támogatta Ferdinándot, de óvatosságból a töröknek is befizette az éves adót. Ezt Ferdinánd árulásnak értelmezte, és utasítást adott megölésére. A Castaldo által megbízott merénylők 1551. december 17-én Alvincon végrehajtották az orgyilkosságot. A végrehajtás bizonyságául levágták a bíboros jellegzetesen szőrös fülét, amit Castaldo elküldetett Bécsbe. A római egyház bíborosának meggyilkolásáért a pápa felelősségre vonta Ferdinánd királyt, ő azonban a pogánnyal való összejátszással vádolta a megölt bíborost. Érvelését az egyházi vizsgálóbizottság elfogadta, és 1555-ben III. Gyula pápa a „Krisztusban legkedvesebb fiunknak, Ferdinánd római királynak parancsából” elkövetett gyilkosság valamennyi résztvevőjét felmentette, így Ferdinánd eséllyel nézhetett az 1556-os császárválasztás elé... Az elvetélt egyesítési kísérletet a török megtorló hadjárata követte 1552-ben. Hadim Ali budai pasa és Kara Ahmed vezetésével elfoglalták Veszprémet, majd a kettévált sereg egy része Temesvárt (védője: Losonczy István), másik része pedig Drégely várát (védője: Szondy György) foglalta el. A hadak Szolnoknál egyesültek, ezt is elfoglalták (védője: Nyáry Lőrinc). Végül Eger ostrománál megtorpantak a török hadak. A Dobó István vezette vár ellenállt, és ennek a győzelemnek lélektani hatása a magyarokra óriási volt. Erdély elvesztése. Ferdinánd Erdélyt sem tudta megtartani sokáig, ugyanis 4 évvel később, 1556-ban a törökök kiszorították Castaldo császári csapatait, és ismét János Zsigmondot emelték a trónra. Néhány sikertelen tárgyalási kísérlet után a bécsi udvar megszakította a békés politikai kapcsolatot Erdéllyel. Pontosabban az erdélyieknek hamar elegük lett a német uralomból, mert a helytartó néhány év alatt szinte az összes magyar tisztségviselőt lecserélte németre. 1562-ben az ország középső részének visszafoglalásáról is lemondott egy időre, mert 8 évre szóló békét kötött Szulejmánnal, amelyben évi dukát adó fizetésére kötelezte magát. Egész Magyarország megszerzéséért Ferdinánd hajlandó lett volna éves szinten aranyat is fizetni a töröknek. Ehhez képest az Erdélyi Fejedelemség mindössze aranyat kellett, hogy fizessen a Portának. Ferdinánd a német területeken. A német területeken addig fajult a katolikusok és a protestánsok közötti ellentét, hogy 1546-ban kitört a schmalkaldeni háború. Kitöréséhez V. Károly túlzott protestánsellenessége vezetett. Ferdinánd bátyja segítségére sietett. A döntő mühlbergi csatában fontos szerepet játszottak Ferdinánd magyar huszárjai. Itt végleg elbukott a protestáns német fejedelemségeket tömörítő schmalkaldeni szövetség. Jellemző ez a magyar hadviselésre, hogy külföldön sikereket arat, míg a haza megvédésénél a nemesek önnön érdekeiket nézik, és pártharcok osztják meg őket. Ferdinánd az, aki hosszú tárgyalások után, 1555-ben megkötötte Augsburgban a vallásbékét, és lezárta a háborúskodást. Károly ezután végleg lemondott minden hatalmáról, és a világtól elvonulva, egy kolostorban élte le hátralevő életét. 1558-ban öccsének engedte át a német-római császári címet, és fiára, Fülöpre hagyta Spanyolországot, a Nápolyi Királyságot, Németalföldet és az amerikai gyarmatokat. Ezzel a Habsburg-család is két ágra szakadt: Fülöp utódai a spanyol Habsburgok, Ferdinánd leszármazottai az osztrák Habsburgok. A dunai Habsburg Birodalom központosítása. Ferdinánd leginkább időtálló döntései között említik, hogy centralizálta a Habsburgok osztrák ágának közép-európai államkomplexumát. Ferdinándhoz fűződik a birodalom hadügyi és pénzügyi rendszerének központosítása, az Udvari Haditanács, az Udvari Kamara, az Udvari Kancellária és a mind fölött álló Titkos Tanács felállítása. A magyar és cseh királyságok (a magyar és a cseh udvari kancelláriák), illetve az osztrák tartományok felett álló központosított csúcsszervek hatékonyabban tudtak pénzt gyűjteni és haderőt mozgósítani az Oszmán Birodalom ellen, mint a rendi gyűlések. A Ferdinánd és tanácsadó által felállított rendszer (kisebb módosításokkal) I. Lipót uralkodásáig változatlanul fennmaradt. Ferdinánd kezdetektől fogva arra törekedett, hogy Magyarországot az osztrák tartományokhoz hasonlóan közvetlenül saját irányítása alá vonja, ezért 1533 és 1554 között egyáltalán nem nevezett ki nádort. Mindenesetre Ferdinánd alatt rögzült Magyarországon az a közigazgatási rendszer, amely évszázadokig változatlan maradt. Pozsonyban, az ország új fővárosában székelt a nádor és a Királyi Tanács, a fontos ügyeket azonban Bécsben tárgyalták meg. Halála. Ferdinánd császár legidősebb fiát, Miksa herceget (németül Maximiliant) 1563-ban koronáztatta meg. 1564. július 25-én halt meg Bécsben, 61 éves korában. Uralkodói nagyságát még ellenfele, Szulejmán szultán is elismerte: "„Benne valóban igazságos, becsületes fejedelmet vesztettek népei”" – mondta, amikor hírt kapott Ferdinánd császár haláláról (akit ő maga egyébként csak „bécsi királynak” ismert el). Sokan Ferdinánd hibájául róják fel, hogy nem tudta a Magyar Királyság egységét megvédeni – ebben része volt bátyjának, V. Károlynak, aki az összbirodalmi érdekek alapján hozta meg politikai és katonai döntéseit és irányította öccsét is – viszont Ferdinánd katonai intézkedései, és anyagi segítsége nélkül az egész Magyar Királyság a Duna-Tisza közének sorsára juthatott volna. Testét a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Családja. Ferdinánd Linzben, 1521. május 26-án vette feleségül a Jagelló-házból származó Anna magyar és cseh királyi hercegnőt, II. Ulászló magyar és cseh király és Candalei Anna királyné elsőszülött gyermekét. Házasságukból tizenöt gyermek született, ebből tizenhárman érték meg a felnőttkort. Gyermekeik közül került ki a későbbi Miksa magyar király (II. Miksa császár) is.
1534	220653	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1534	Habsburg-ház	A Habsburg-ház vagy Habsburg-dinasztia (, , , ), amely ismert még Ausztriai-ház (, , , ) néven is, Európa történelmének egyik legnagyobb és legbefolyásosabb uralkodóháza volt; a Habsburg-családból származott, amely család a nevét a mai Svájc területén fekvő birtokáról (váráról) kapta. A ház két fő ága az "osztrák Habsburgok" és a "spanyol Habsburgok" voltak. Előbbi legfontosabb uralkodói címei közé tartoztak a Szent Római Birodalom (Német-római Birodalom) császári illetve királyi címe, valamint a magyar királyi és a cseh királyi címek; míg utóbbiak a spanyol és – viszonylag rövid ideig – a portugál királyi címet viselték. A spanyol ág II. Károly király elhunytával 1700-ban, az osztrák ág pedig Mária Terézia császárné és királynő 1780-ban bekövetkezett halálával halt ki. A dinasztia Mária Terézia utódai révén tovább élt a Habsburg–Lotaringiai-házban. A Habsburg-ház eredete és a legjelentősebb uralkodói címek megszerzése. A család eredete a X. századig nyúlik vissza. Az első jelentős ős az Elzászból származó, feltehetően alemann eredetű, 973 körül meghalt Gazdag Guntram volt, bár ő még nem viselte a Habsburg nevet. Gazdag Guntram unokája, I. Werner (975/980 – 1028), Strassburg püspöke építette – állítólag – "Habichtsburg" várát ("Héjavár"), amely a mai Svájc területén, Aargau kantonban, az Aare és a Reuss folyók egybefolyásánál állt. I. Werner öccsének, Radbot (985 körül–1045) grófnak (és utódainak) már Habsburg vára lett grófi székhelye. Azonban a családból a "Habsburg" nevet saját magának a "Habsburg grófja"ként történő megjelölésére először II. Ottó (?–1111) gróf, Radbot unokája viselte. II. Ottó gróf szépunokáját, IV. Rudolf grófot a választófejedelmek 1273-ban a Szent Római Birodalom (Német-római Birodalom) királyává választották I. Rudolf néven, de vele még nem tudta a Habsburg-ház a birodalomban az uralkodását "örökletessé" tenni. Azonban miután I. Rudolf király szépunokáját, V. Albert ausztriai (alsó-ausztriai) herceget 1438-ban II. Albert néven királlyá választották, a birodalom 1806-ban bekövetkezett megszűnéséig a Szent Római Birodalom uralkodói – az 1742–1745 közötti időszakot kivéve – a Habsburg-házból, illetve a Habsburg–Lotaringiai-házból kerültek ki. Még I. Rudolf királynak sikerült a Babenberg-örökséget megszerezni, és 1278-tól 1780-ig, a ház osztrák ágának a kihalásáig Ausztria hercegei és főhercegei a Habsburg-házból kerültek ki, majd 1806-ig a Habsburg–Lotaringiai-házból. Uralmukat csak rövid időre (1485–1490) szakította meg Hunyadi Mátyás király regnálása. 1496-ban Szép Fülöp herceg feleségül vette Johanna (1479–1555) kasztíliai hercegnőt. A herceg később (1506) I. Fülöp néven a felesége jogán Kasztília és León királya lett. Szép Fülöp és Johanna fia, V. Károly (1500–1558) császár, aki I. Károly néven már Spanyolország királya volt. A Habsburgok spanyol ágából származó uralkodók Szicília és Nápoly királyai is voltak, sőt 1580 és 1640 között Portugália királyai is. V. Károly, aki I. Károly néven Ausztria uralkodó főhercege volt, 1521-ben erről az uralkodói címről lemondott: utóda öccse, I. Ferdinánd főherceg lett, aki megalapította a ház osztrák ágát, a császári cím is a család ezen ágához került át. I. Ferdinánd főherceget ugyanis előbb – I. Ferdinánd néven – 1531-ben a Szent Római Birodalom királyává koronázták, majd bátyjának a császári címről történt 1556-os lemondását követően a birodalom császára is lett. Koronázására 1558-ban került sor. I. Ferdinánd 1526-ban a Habsburg–Jagelló házassági szerződés révén Magyarország (és így Horvátország), valamint Csehország királya lett. Ettől kezdve a Szapolyai-család regnálásától (1526–1571) eltekintve az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as megszűnéséig a Habsburg-ház, majd a Habsburg–Lotaringiai-ház adta Magyarország királyait; hasonlóképpen 1918-ig – az 1619–1620 és az 1741–1743 időszakokat kivéve – Csehország királyai is a Habsburg-házból, majd a Habsburg–Lotaringiai-házból kerültek ki. Azonban nem I. Ferdinánd volt az első Habsburg a cseh és a magyar trónon: III. Rudolf, Ausztria hercege I. Rudolf néven Csehország királya volt már 1306–1307 között. Mellette V. Albert, Ausztria (Alsó-Ausztria) hercege volt Albert néven Csehország királya (1438–1439), és szintén Albert néven, Magyarország királya (1437–1439). Az ő fia, Utószülött László Csehország királya, V. László néven pedig Magyarország királya. A XVI. század elejétől a Habsburg-ház Európa egyik legerősebb, legmeghatározóbb uralkodóháza lett. A spanyol Habsburgok. A Spanyol Királysághoz vezető út. I. Miksa, a leendő római (német) király és császár 1477-ben feleségül vette Burgundiai Mária hercegnőt, a Burgundiai Hercegség örökösnőjét. XI. Lajos francia király és utóda, VIII. Károly azonban nem fogadták el azt, hogy a hercegi címet a házasság folytán I. Miksa utódai, azaz, a Habsburg-ház tagjai örököljék. Emiatt két burgundiai örökösödési háború robbant ki (1477–1482, valamint 1486–1493 között), a harcok 1493-ban békekötéssel értek véget. A megállapodás értelmében I. Miksa fennhatósága alatt maradt Németalföld és a Burgund Szabadgrófság. A megállapodás ellenére I. Miksa bizalmatlan maradt a franciák irányába, akiknek itáliai ambíciói is aggasztották, ezért a "Katolikus Királyok", azaz I. (Kasztíliai) Izabella, valamint férje, II. (Aragóniai) Ferdinánd felé közeledett, akik házassága megteremtette a Spanyol Királyság alapjait. Az uralkodók 1496-ban házassági szerződést is kötöttek. Ennek értelmében I. Miksa fia, Szép Fülöp herceg feleségül vette a "Katolikus királyok" leányát, Johanna hercegnőt; míg Fülöp testvére, Margit hercegnő Johanna testvéréhez, János herceghez, a trónörököshöz ment feleségül. János herceg azonban 1497-ben, nővére, Izabella hercegnő pedig 1498-ban, meghalt, így Johanna hercegnő lett a trónörökös. 1504-ben, I. Izabella királynő halálakor Johanna a kasztíliai trónra is lépett, férje pedig a felesége jogán két évvel később, 1506-ban Kasztília és León királya lett I. Fülöpként, de még ebben az évben, váratlanul meghalt. (Kortársai mérgezést sejtettek.) I. Fülöp felesége megzavarodott a férje hirtelen halála miatt (ezért emlegetik úgy mint „Őrült Johanna”), és ezért 1506-tól már csak névleges királynő volt. Az uralkodói teendőket Kasztíliában régensként, Aragóniában a saját jogán az apja, II. Ferdinánd látta el 1516-ban bekövetkezett haláláig. Ekkor (1516-ban), Károly herceg, I. Fülöp és I. Johanna fia lépett a trónra. Őt I. Károly néven már Spanyolország királyának tartjuk, noha 1519-ben kiadott rendeletben Kasztília, León (és egyebek) királyaként jelölik meg őt. (Édesanyja 1555-ben bekövetkezett haláláig formálisan, az édesanyjával együtt uralkodott, I. (II.) Johanna ugyanis továbbra is Kasztília és Aragónia királynője volt.) I. Károly nemcsak Spanyolország – és a hatalmas spanyol gyarmatbirodalom, „amely felett sohasem nyugodott le a nap” – uralkodójává vált: a spanyol királyi címmel együtt Szicília, valamint Nápoly királya lett. Apai nagyapja, I. Miksa császár halálát követően (1519) a Szent Római Birodalom királya, majd császára V. Károly néven, sőt Ausztria uralkodó főhercege is (I. Károly). Habsburgok a Spanyol Királyság élén. V. Károly. V. Károly uralkodása során (az elsősorban Kasztíliában, de Spanyolország más részeiben is 1520–1522 között lezajlott, szociális indíttatású városi felkeléseken túl) három súlyos konfliktussal szembesült. Az egyik ilyen konfliktus a francia-Habsburg összecsapás volt. Mivel V. Károly egy személyben volt Spanyolország és a Szent Római Birodalom uralkodója, I. Ferenc francia király az országa bekerítésétől tartott. A francia-Habsburg viszály az Itáliáért folytatott harcokban éledt fel, ez négy itáliai háborúhoz vezetett 1521–1526, 1526–1530, 1536–1538, és 1542–1544 között. V. Károly a francia igényekkel szemben nemcsak a Nápolyi Királyságot tartotta meg, hanem rábírta I. Ferencet, mondjon le a Milánói Hercegség megszerzéséről. Ekkor történt az is, hogy Firenzébe visszatérhetett a Medici-család. V. Károly uralkodásának végén ismét háborúhoz vezetett a Habsburg-Valois vetélkedés: I. Ferenc fia, II. Henrik király, miután szövetségre lépett az V. Károllyal szembenálló protestáns német fejedelmekkel, 1552-ben, egyebek mellett elfoglalta a Szent Római Birodalomhoz tartozó Metz városát. V. Károly későbbi, Metz visszafoglalását célzó hadjárata nem érte el célját. A felek 1556-ban fegyverszünetet kötöttek. A második kiemelkedő konfliktus a spanyolok és az Oszmán Birodalom, illetve a velük szövetséges kalózok közötti harcok. Hajreddin Barbarossa, a Földközi-tengeren sikeresen harcoló, a spanyol és az itáliai partokat is pusztító kalózvezér 1519-ben elismerte I. Szelim szultán fennhatóságát, ezzel a folyamatosan terjeszkedő Oszmán Birodalom érdekelt lett a Földközi-tenger nyugati medencéjében, megkezdődött a küzdelem a Mediterráneum birtoklásáért. A harcok kisebb-nagyobb megszakításokkal és változó intenzitással 1519-től az 1581-es békekötésig tartottak, és különösen I. (Nagy) Szulejmán szultán uralkodása alatt váltak hevessé, ugyanis szultán egész életét végigkísérte a Habsburgokkal való harc. (Ez motiválta a szultánt a Magyar Királyság elleni támadásokban is.) A török-kalóz hajóhad az 1542-ben kirobbant itáliai háborúban és az 1552-ben kirobbant Valois-Habsburg háborúban a franciákkal szövetségben harcolt. V. Károly ért el részsikereket (például 1535-ben Tunisz átmeneti, 1569-ig tartó megszerzése), de a végeredményt tekintve nem tudta elhárítani a török veszélyt. A harmadik fontos konfliktus a katolikus császár és a birodalom protestáns tartományurainak és városainak a szembenállása. Luther Márton, az Egyház megreformálását célzó tanainak, a 95 tételben történt összefoglalását, 1517. október 31-én, kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára, ezt tekintjük a reformáció kezdetének. Az új tanok szinte megállíthatatlanul terjedtek a birodalomban, szellemi muníciót szolgáltatva az 1524–1525 közötti, német parasztháborúnak nevezett felkelésnek. Az V. Károly császár által összehívott, 1530. júniusban, Augsburgban tartott birodalmi gyűlés, nem tompította a katolikus-protestáns szembenállást, és a protestáns rendek kinyilvánították tanaiknak a Philipp Melanchthon, Luther munkatársa készítette összefoglalását, ez az ágostai hitvallás. 1531-ben kilenc protestáns német fejedelem, és tizenegy szabadbirodalmi város létrehozta a schmalkaldeni szövetség nevű tömörülést (amelyhez később mások is csatlakoztak). A császár és a szövetség ellentéte, 1546–1547 között fegyveres konfliktusba torkollott, ez volt az V. Károly győzelmével befejeződött, schmalkaldeni háború, de a harcok később (1552) kiújultak, a már említett, Valois-Habsburg háborúhoz kapcsolódóan. Még azonban 1552-ben, V. Károly öccse, I. Ferdinánd (aki ekkor már római (német) király), a protestáns fejedelmekkel megkötötte a passaui szerződést, ami már tulajdonképpen a protestantizmus elismerését jelentette, a császár is aláírta a megállapodást. Végül, az 1555-ben megkötött, augsburgi vallásbéke, a "cuius regio, eius religio" ("akié a föld, azé a vallás") alapon, biztosította az evangélikusok, tehát Luther Márton követői részére, a római katolikusokkal való egyenjogúságot, úgy, hogy az alattvalók a fejedelmeik vallását kötelesek követni. A megbetegedett, és megfáradt V. Károly 1556-ban lemondott, hatalmas birodalma feletti uralmat megosztva: Fia, Fülöp herceg lett a spanyol király (II. Fülöp), Szicília és Nápoly királya, továbbá Milánó hercege, és Németalföld (a Tizenhét Tartomány), valamint a Burgund Szabadgrófság ura. A császár öccse, I. Ferdinánd, aki ekkor már (szintén bátyjának a lemondása folytán), Ausztria főhercege; továbbá cseh és magyar király volt, a Szent Római Birodalom császára lett. A Habsburg-ház szétvált spanyol és osztrák ágra. II. Fülöp. A "mosolytalan" II. Fülöp uralkodása alatt, éppen úgy, mint apja uralkodása alatt felkelés tört ki Spanyolországban, ez volt a moriszkók felkelése (1568–1570). A muszlim lakosság hátrányos megkülönböztetésük (pl. muszlim nevek viselésének és az arab nyelv használatának megtiltása) miatt lázadt fel. Két év telt el, mire II. Fülöp féltestvére, Don Juan de Austria legyőzte a felkelőket. II. Fülöp uralkodását sikerek és kudarcok egyaránt jellemezték. A sikerek: II. Henrik francia király, néhány hónap elteltével, már 1556-ban, felmondta az V. Károllyal kötött fegyverszünetet (lásd feljebb, V. Károlynál), háborút kirobbantva a franciák és a spanyolok között. A spanyolok 1557-ben Saint-Quentin mellett, 1558-ban Gravelines közelében, legyőzték a franciákat, akik Itáliában is kudarcot vallottak. A felek, 1559-ben, békét kötöttek (Cateau-cambrésis-i béke). A spanyolok, egyelőre, megőrizték fölényüket a franciákkal szemben, és egészen a XVIII. század elejéig, megtartották az itáliai dominanciájukat. A korszak egyik legerősebb hadserege és hajóhada, a spanyol, részt vett az oszmán-törökök felett aratott, döntő jelentőségű győzelmekben. Az egyik Málta megvédése volt (1565), a másik a lepantói csata (1571), amelyben a Szent Liga hajóhada, Don Juan de Austria fővezérlete alatt, szinte megsemmisítő vereséget mért a török flottára. 1580-ban meghalt I. (Kardinális) Henrik, portugál király, II. Fülöp unokatestvére, vele kihalt az Avis-ház, Portugália királyi háza. II. Fülöp jogainak érvényesítése végett, spanyol hadsereg vonult be Portugáliába, ahol azonban Antal (I. Mánuel király fiának, Lajosnak, Beja hercegének, a házasságon kívüli kapcsolatból származó gyermeke), királlyá kiáltatta ki magát. Hívei vereséget szenvedtek a spanyoloktól, és 1581 májusában Antal Franciaországba menekült; az angolok támogatta visszatérési kísérletei (1583, 1589) kudarcba fulladtak. II. Fülöp – I. Fülöp néven – Portugália királya lett (1581); azzal a feltétellel, hogy Portugália, és gyarmatai, nem csatolhatók Spanyolországhoz. A kudarcok: A katolicizmus mellett teljes mértékben elkötelezett II. Fülöp, Németalföldön (a Tizenhét Tartományban) bevezette az inkvizíciót, "eretnek" üldözések kezdődtek Németalföldön, amelynek – különösen az északi tartományaiban – rendkívül gyorsan terjedt a protestantizmus. Ezen túlmenően, a fejlett gazdaságú és erőteljesen polgárosodó tartományok, sérelmezték az autonómiájuk korlátozását, például azt, hogy az uralkodó által kinevezett helytartók, olyan döntéseket hoztak, amelyek alkotmányos jogaik sérelmével jártak. 1568-ban is robbant a németalföldi szabadságharc, a "nyolcvanéves háború", amely rendkívül heves harcokkal járt, és Németalföldet megosztotta. 1579-ben, Németalföldnek egyes, katolikus többségű déli tartományai, létrehozták az Arrasi uniót, amely szövetség kinyilvánította a hűségét II. Fülöp felé. Válaszul, pár nappal az arrasi unió létrehozását követően (1579), Németalföld elsősorban északi, és protestáns többségű tartományai, valamint városai, az Utrechti unió létrehozásával léptek szövetségre, II. Fülöp ellen. E szövetségből, hét északi tartomány (Holland, Zeeland, Groningen, Utrecht, Friesland (avagy Frízföld), Gelderland és Overijssel), 1581-ben, kinyilvánította a függetlenségét, létrehozva a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársaságát (röviden: Egyesült Tartományok, illetve Hollandia), egyúttal kimondták II. Fülöp trónfosztását, így – de facto – függetlenné is váltak Spanyolország és az Angol Királyság között lappangó ellentétek 1587-ben kirobbant háborúhoz vezettek. Angliában, I. Erzsébet királynő uralkodása alatt, a protestantizmus megszilárdult, a királyság gazdaságilag megerősödött, és az angol kalózok támadásai veszélyeztették a spanyolok gyarmatait, illetve a gyarmatokról nemesércekkel hazafelé tartó flottáikat. II. Fülöp azt tervezte, hogy Anglia trónjára a katolikus I. (Stuart) Mária skót királynőt ülteti, Fülöp és Mária negyedfokú unokatestvérek voltak. I. Erzsébet, az évtizedeket angliai fogságban töltő és felségárulás vádjával elítélt Stuart Máriát, 1587-ben, kivégeztette. II. Fülöp még ebben az évben hadat üzent Angliának, V. Szixtusz pápa jóváhagyásával. 1588-ban azonban, a La Manche csatornában és a Brit-szigeteknél vívott harcokban, az angol flotta (és holland támogatóik) döntő győzelmet arattak a spanyolok "Győzhetetlen Armadája" felett. A következő évben (1589) a spanyolok megvédték Lisszabont, az angolokkal szemben, de az Armada kudarca volt az első jele annak, hogy "őrségváltás" következik majd be az óceánokon, a spanyolok helyett, Anglia lesz az első számú tengeri hatalom. A háború csak II. Fülöp halála után fejeződött be. II. Fülöp beavatkozása a francia trónviszályokba, szintén eredménytelen maradt: Az 1589-ben meggyilkolt III. Henrik király az utódának a hugenotta (azaz, református) III. Henrik navarrai királyt jelölte. Ő IV. Henrik néven lett Franciaország királya, amit a Katolikus Liga nem fogadott el. Amikor a spanyolbarát XIV. Gergely lett a pápa (1590), II. Fülöp nyíltan beavatkozott, a Katolikus Liga jelöltjét, Károlyt (Charles de Guise), Mayenne hercegét támogatva, és 1590-ben spanyol csapatok vonultak be Párizsba. II. Fülöp azt is tervezte, hogy Mayenne hercegét összeházasítja a lányával, Izabella infánsnővel; sőt arra is gondolt, hogy Izabella legyen francia királynő, amit a párizsi parlament el is fogadott (noha Izabella édesanyja, Valois Erzsébet királyné, a házassága megkötésekor, az utódai nevében is, lemondott a francia trónról). IV. Henrik azonban, 1593-ban, áttért a római katolikus vallásra (ahogyan az utókor a király szájába adta: "Párizs megér egy misét."), és 1594-ben, vérontás nélkül, bevonult Párizsba, amit a spanyol csapatok elhagytak. IV. Henrik, 1595-ben, hadat üzent Spanyolországnak. A spanyolok, 1597-ben, a Párizs "kulcsának" számító Amiens városát bevették, de még ebben az évben IV. Henrik visszafoglalta, a háború eldőlt, sőt Spanyolország pénzügyi csődbe jutott. II. Fülöp rákényszerült a vervins-i béke megkötésére (1598), elismerte IV. Henrik királyságát, és lemondott a francia trónnal kapcsolatos, minden igényéről. II. Fülöp uralkodása alatt megkezdődött a spanyol gazdaság hanyatlása: A gyarmatokról az országba áramló óriási nemesfémmennyiség miatt, Spanyolországban az árak mindig magasabbak voltak, az Európában máshol is emelkedő áraknál. Az országba beérkező arany és ezüst, ezért szinte rögtön ki is áramlott az országból, mert külföldön, ugyanannyi pénzért, több árut lehetett vásárolni. Ez a helyzet tartós maradt, ezért a spanyol ipar versenyképtelenné vált, a külföldi vetélytársaival szemben, de a mezőgazdaságban is nehézségek jelentkeztek, mert az áremelkedés nem minden termékszerkezetben érvényesült. A gazdaság hanyatlásához hozzájárultak az állandó háborúkkal kapcsolatos, magas összegű, improduktív kiadások. Szükségessé vált az államháztartás hitelekből történő finanszírozása, ráadásul magas kamatok mellett. Mindezek olyan kedvezőtlenül befolyásolták az állami költségvetést, hogy 1557-ben, 1575-ben, majd 1596-ban is, pénzügyi csőd következett be. III. Fülöp, IV. Fülöp és II. Károly. II. Fülöpöt a fia, III. Fülöp követte a trónon (1598). Az uralkodása alatt nem sikerült a gazdaság hanyatlását megállítani, sőt a válság tovább mélyült: 1609-ben elkezdődött a mórok kiüldözése az országból, akiket a válságos gazdasági-társadalmi helyzetben, a kormányzat megpróbált „bűnbakként” beállítani. Távozásukkal a földműveseknek és az iparosoknak a létszáma nagymértékben lecsökkent, ami az ország gazdaságának, hosszabb távon, kifejezetten jelentős károkat okozott. Az apjához hasonlóan, III. Fülöp is sikertelenül harcolt az angolok ellen. A spanyolok, 1601-ben, hajóhadat küldtek Írországba, az angolok ellen felkelt Hugo O'Neill (Aodh Mór Ó Néill), Tyrone grófjának a támogatására, az invázió kudarcba fulladt, a spanyolok, 1602-ben, megadták magukat az angoloknak. 1604-ben, Londonban, I. Erzsébet utódjának, I. Jakab királynak és III. Fülöpnek a megbízottjai megkötötték a békét, így fejeződött be a II. Fülöp indította háború. Viszonylag rövid békés időszak következett, mert a Spanyol Királyság, az osztrák Habsburgok oldalán, belépett az 1618-ban kirobbant, harmincéves háborúba. III. Fülöppel kezdődően, a spanyol Habsburgok visszavonultak az államügyek közvetlen intézésétől, ezeket a kegyenceikre bízták; III. Fülöp konkrétan "Francisco Gómez de Sandoval-Rojas y Borjára, Lerma hercegére", majd a fiára, "Cristóbal Gómez de Sandoval-Rojas y de la Cerdára, Uceda hercegére". III. Fülöpöt is a fia követte a trónon (1621), IV. Fülöp, aki megkapta a "Nagy" jelzőt. Ezt az indokolhatja, hogy uralkodása alatt, tovább tartott a spanyol kulturális élet virágzása (lásd lejjebb), ugyanis az uralmához politikai, avagy katonai sikerek, nem kapcsolhatók, sőt Portugáliát el is veszítették a spanyolok: 1640 év végén felkelés tört ki Lisszabonban, IV. János (Bragança-ház) lett Portugália nemzeti királya, a spanyolokat elűzték, a harcok 1644-ben, átmenetileg, véget értek. 1657-ben a spanyolok ugyanis Portugáliára támadtak, kezdeti sikereiket portugál győzelmek követték, és az 1668-ban megkötött békében (tehát már IV. Fülöp halála után) a spanyoloknak el kellett ismerniük Portugália függetlenségét. A harmincéves háború befejező szakaszában, a spanyolok súlyos vereségeket szenvedtek. 1639-ben, a hollandok szinte megsemmisítették a spanyol flottát (Downsi csata), míg a franciák a szárazföldi spanyol csapatok felett arattak döntő győzelmeket (Rocroi-i csata, 1643, Lens-i csata, 1648). A vesztfáliai békében, a spanyoloknak el kellett ismerniük a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársaságának (Hollandiának) a függetlenségét. A francia-spanyol harcok még nem értek végett, 1659-ig tartottak, sőt 1655-ben Anglia, a franciák oldalán, bekapcsolódott a harcokba. Bár volt spanyol részsiker (Valenciennes-i csata, 1656), de 1658-ban, Dunkerque mellett, a "Dűnék csatájában" (francia–spanyol háború, 1635–1659), a franciák döntő győzelmet arattak felettük. A pireneusi békeszerződés (1659) vetett végett a harcoknak: A spanyoloknak különböző területeket kellett átengedniük a franciáknak, a két ország határa a Pireneus hegység vonala lett. A megállapodás azt jelezte, hogy a Spanyol Királyságnak, a cateau-cambrésis-i béke (1559) óta tartó, európai nagyhatalmi dominanciája véget ért, és XIV. Lajosnak, a „Napkirálynak” Francia Királysága lett a kontinens elsőszámú nagyhatalma 1659-ben, a több angol sikert hozó, angol–spanyol harcok is véget értek. Az amúgy is hanyatló spanyol gazdaságot, a folyamatos háborúzás súlyosan megviselte, többször is pénzügyi csőd következett be. A gazdasági válság okozta társadalmi feszültségek felkelések sorozatát váltotta ki (Katalónia, 1640–1652, Andalúzia, 1641, Nápoly és Szicília, 1647–1648, Aragónia, 1648). IV. Fülöp uralkodása alatt is, az államügyek intézésében, meghatározó szerepe volt a kegyenceinek: "Gaspar de Guzmán y Pimentel Ribera y Velasco de Tovarnak, Olivares grófjának", majd unokaöccsének, "Luis Méndez de Haro y Guzmánnak, aki szintén Olivares grófja" volt, és "Ramiro Núñez Felípez de Guzmán y Guzmánnak, Medina de las Torres hercegének". IV. Fülöp király fia, II. Károly, aki még kisgyermek apja halálakor (1665), az utolsó Habsburg volt a spanyol trónon, gyermeke nem született. II. Károly, tulajdonképpen, a fizikai és a szellemi állapota miatt, képtelen volt a kormányzásra. Az államügyek intézése, a haláláig (1696) az édesanyjára, Ausztriai Anna Mária királynéra maradt (de közben, az anyakirályné regnálását megszakítva, rövid időre, II. Károly házasságon kívül született féltestvére, Juan José de Austria is kormányzott). 1696-tól II. Károly különböző kegyencei vitték az államügyeket. II. Károly uralkodása alatt a Spanyol Királyság pozíciói tovább gyengültek. A devolúciós háború (1667–1668) részleges francia győzelmet hozott, Spanyol-Németalföld területe csökkent. Az 1672–1679 közötti, francia–holland háborúban, a francia hatalmi túlsúly miatt, spanyolok a hollandok mellé álltak. Bár egyesített flottájuk, Palermo előtt, vereséget szenvedett a franciáktól, Szicíliát meg tudták tartani a spanyolok, majd a pénzügyi nehézségekkel küszködő franciák, már hajlottak a békére. A háborút lezáró, nijmegeni békeszerződésben (1679), azonban a spanyoloknak a Burgund Szabadgrófságot, és egyes, spanyol-németalföldi területeket, át kellett adniuk a franciáknak. II. Károly a végrendeletében, Fülöpöt, Anjou hercegét, XIV. Lajos unokáját jelölte örökösének, aki – V. Fülöp néven – valóban Spanyolország királya lett, a Bourbon-házból. A Habsburgok osztrák ága nem nyugodott bele Spanyolország elvesztésébe. Azonban, a spanyol örökösödési háborúban (1701–1714), Károly főherceg (I. Lipót császár fia), az igényét nem tudta érvényesíteni. Visszatekintés: Az „Aranyszázad”. A történészek szerint függetlenül attól, hogyan alakult a gazdaság és a politika, a Habsburg-uralom korszakának a nagyjából az 1560–1660 közé tehető, körülbelül száz esztendős időszaka a spanyol kultúrának az „aranyszázada” („aranykora”) volt. A kulturális élet különböző területeire – annak ellenére, hogy a spanyol királyok az ellenreformáció elkötelezett támogatói voltak – semmilyen bigottság nem nyomta rá a bélyegét, sőt a hit megélése bensőségesebbé vált olyan, az egyház belülről történő megreformálását valló misztikusok tevékenységének köszönhetően, mint Ávilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, avagy Luis de León; de tulajdonképpen ebből a reformmozgalomból nőtt ki Loyolai Szent Ignác harcos jezsuita rendje is. Virágzott az irodalmi élet, remekművek születtek Miguel de Cervantes, Felix Lope de Vega y Carpio, Tirso de Molina, Pedro Calderón de la Barca és Luis de Góngora y Argote tollaiból. Hasonlóképpen remekműveket alkottak olyan festők, mint El Greco, Diego Velázquez, Jusepe de Ribera és Bartolomé Esteban Murillo. A korabeli spanyol építészetnek szinte a csúcspontját jelentette a fenséges kolostorpalota és panteon, a San Lorenzo de El Escorial, a világ legnagyobb reneszánsz épülete, Juan Bautista de Toledo és Juan de Herrera alkotása. Erős volt a középfokú és az egyetemi oktatás, az elemi iskolai tanítás már kevesebb figyelmet kapott, de a felnőtt lakosságon belül 25-30% közé volt tehető az írni-olvasni tudók aránya, ami – ebben a korszakban – jó nyugat-európai aránynak számított. A Habsburgok és Magyarország. A korai Habsburg-uralkodók és Magyarország. A kezdetek. A Habsburg-ház és a Magyar Királyság közötti kapcsolatok (a Habsburg–Lotaringiai-házzal való kapcsolat nélkül) több, mint ötszáz év történelmét ölelik fel (1274–1780). Az akkori cseh-magyar viszály tudatában, I. Rudolf király, 1274-ben, szövetséget kötött IV. (Kun) László királlyal. A magyar katonai segítségnek, kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 1278-ban, a dürnkruti (avagy második morvamezei) csatában I. Rudolf döntő győzelmet aratott ellenfelével, II. (Přemysl) Ottokár cseh királlyal szemben. (I. Rudolf korábban a "fiává" fogadta a magyar uralkodót.) IV. László uralkodásának utolsó éveiben, Magyarország a feudális anarchia állapotába süllyedt. Ezt kihasználva, I. Albert, Ausztria hercege (I. Rudolf fia), 1287-ben, IV. László "megvédésére" hivatkozással, betört Magyarországra. Sőt, az összekuszálódott magyarországi viszonyokra tekintettel, 1290-ben, I. Rudolf, úgy rendelkezett, hogy Magyarországot, hűbérbirtokként, I. Albertnek ajándékozza. Végül, IV. László utóda, III. András király, 1291-ben, visszaszerezte a megszállt területeket, és a harcokba belefásult felek még ebben az évben (1291), Hainburgban, békét kötöttek. A két uralkodó között, hamarosan, rokoni kapcsolat jött létre: 1296-ban, III. András feleségül vette Ágnes hercegnőt, I. Albertnek a leányát; ez volt az első rokoni kapcsolat a Habsburg-ház tagja és a Magyar Királyságot uraló dinasztia tagja között. 1301-ben, férje halálakor, Ágnes királyné visszatért Bécsbe, de I. Albert – az özvegy királyné tartására hivatkozással – Pozsony vármegyét osztrák kormányzás alá vonta. Szinte az 1278. évi, katonai kapcsolat folytatásának tekinthető az, hogy 1322-ben, I. Károly (Károly Róbert) király, magyar csapatokat küldött (III.) Szép Frigyes ellenkirály segítségére, a IV. (Bajor) Lajos császár elleni küzdelmében (de a mühldorfi csatában az osztrák-magyar csapatok vereséget szenvedtek). A segítségnyújtás feltétele Pozsony visszaadása volt, amit Szép Frigyes nem teljesített, emiatt a két uralkodó kapcsolata megromlott. 1328-ban, Károly Róbert, cseh szövetségben, a Lajta folyónál vívott ütközetben, legyőzte Szép Frigyest, és testvéreit. Még ebben az évben (1328), Károly Róbert és Szép Frigyes, valamint testvérei, II. Albert és Ottó hercegek békét kötöttek, Pozsony visszakerült Magyarországhoz. A harcok azonban később kiújultak, Károly Róbert – az évtizedek óta osztrákok uralta Muraközt – csak így tudta visszaszerezni, 1337-ben, II. Albert és Ottó hercegektől. Károly Róbert fiának, I. (Nagy) Lajos királynak az uralkodása alatt, felemás a magyar uralkodónak és a Habsburgoknak a kapcsolata, hol közeledtek egymáshoz, hol távolodtak egymástól. 1362-ben, I. Lajos örökösödési szerződést kötött IV. Rudolf herceggel. A megállapodás arról szólt, ha I. Lajos meghal, vagy családja kihal, törvényes fiú vagy leány örökös nélkül, akkor Magyarország IV. Rudolfot, vagy törvényes örököseit illeti; míg a fordított esetben, I. Lajost, vagy törvényes örököseit illetik meg IV. Rudolfnak a birtokai. A szerződést "biztosítva", IV. Rudolf öccse, III. Albert herceg, eljegyezte Erzsébet hercegnőt, I. Lajos király néhai öccsének, István hercegnek a leányát. A megállapodás azonban 1366-ban érvényét veszítette, mert ekkor III. Albert és IV. Károly császár, a Habsburgok és a Luxemburg-ház kötöttek egymással örökösödési szerződést. Ezt az eltávolodást, 1371-ben, közeledés váltotta fel: I. Lajos, továbbá III. Albert és III. Lipót hercegek megállapodtak, hogy nem "háborgatják" egymás tartományait; sőt 1373-ban, szövetséget kötöttek, segítve I. Lajost a Velence elleni harcokban. 1378-ban e szerződést megújították, azzal, hogy megkötötték I. Lajosnak lányának, Hedvig hercegnőnek és III. Lipót herceg fiának, Vilmos hercegnek a házasság, igaz, a gyermekek életkorára figyelemmel, csak névlegesen. A házasságot a pápa később érvénytelenítette: Apja utódaként, Hedvig hercegnőből lengyel királynő lett (koronázása: 1384), de a lengyel rendek nem fogadták el azt, hogy Vilmos hercegből uralkodójuk legyen, Vilmos herceg hiába utazott Hedvig után Krakkóba, a lengyelek elűzték az országból. Mária királynő (I. Lajos magyarországi utódja) férjének, Zsigmond királynak és a Habsburgoknak a kapcsolata, kezdeti feszültségek után, kifejezetten jóra fordult: 1411-ben, V. Albert herceg eljegyezte Zsigmond király leányát, Erzsébet hercegnőt, 1421-ben össze is házasodtak. Albert és V. László. 1437-ben meghalt Zsigmond király, őt túlélő fiúgyermeke nem volt, V. Albert herceg lépett a magyar (és a cseh) trónra, ő Albert király, az első Habsburg-házi király Magyarországon. Nagyon rövid ideig, alig két évig uralkodhatott. Székhelye Buda volt, amit a magyar rendek örömmel fogadtak. A Magyar Királyság számára ekkor már szinte állandó fenyegetést jelentettek a permanens hódításra berendezkedett Oszmán Birodalomnak a támadásai. 1439-ben, az oszmán-törökök ellen indított hadjárat eredménytelen maradt, a magyar táborban súlyos vérhasjárvány ütött ki, a had szétoszlott, és megbetegedett Albert király, még ebben az évben, meghalt. Albert gyermeke 1440. február 22-én született meg, ő Utószülött László, ausztriai (alsó-ausztriai) herceg, akit az édesanyja, Erzsébet királyné, V. László néven, azonnal Magyarország királyává nyilvánított. A magyar rendek küldöttsége viszont Krakkóban, 1440. március 8-án, III. Ulászló lengyel királyt választotta meg Magyarország királyává, aki ezt elfogadta, és I. Ulászló néven lett az ország uralkodója. Erzsébet királyné megbízásából azonban az udvarhölgye, Kottanner Jánosné, már a fia születése előtt, a Szentkoronát ellopta, és azzal László herceget meg is koronázták; ezért az országba érkező I. Ulászlót csak Szent István király fejereklyetartójáról levett koronával tudták megkoronázni. A rendek megoszlottak, a két király hívei között polgárháború robbant ki, ami csak az 1442-ben megkötött győri békével ért véget: Erzsébet elismerte I. Ulászlót királynak, de fenntartotta V. László részére a a trónigényt. A királyné, a megállapodás megkötése után pár nappal, Győrben váratlanul meghalt, de ekkor V. Lászlót, már régóta, nem az anyja gondozta. Erzsébet királyné ugyanis, még 1440 végén, szövetséget kötött III. Frigyessel, a Szent Római Birodalom királyával (későbbi császárral), akire, mint gyámra, rábízta fia nevelését. I. Ulászló, 1444-ben, a várnai csatában elesett. 1445-ben, a magyar országgyűlés úgy döntött, V. Lászlót elismerik királyként, ha III. Frigyes szabadon engedi őt, és a Szentkoronát is visszaadja, de III. Frigyes mindezt visszautasította, ezért, 1446-ban, az országgyűlés, V. László kiskorúsága idejére, Hunyadi Jánost kormányzóvá választotta. Hunyadi és III. Frigyes között fegyveres összecsapásokra is sor került, csak 1450-ben kötöttek békét, megállapodva arról, hogy V. László, a tizennyolc éves koráig, III. Frigyes gyámsága alatt marad. 1452 márciusban, azonban a III. Frigyes uralmával elégedetlen osztrák rendek, szövetséget kötöttek ellene, a magyar, a cseh és a morva rendekkel, követelve azt is, hogy Frigyes adja ki V. Lászlót; ekkor szembefordult Frigyessel Hunyadi ellenlábasa, Cillei Ulrik is. 1452 szeptemberben, III. Frigyes V. Lászlót ki is adta Cillei Ulriknak, aki László édesanyjának az elsőfokú unokatestvére volt. 1453 elején, Hunyadi a kormányzóságról lemondott, és az országnagyok, újabb koronázás nélkül, V. Lászlót királyuknak elismerték. V. László rövid uralkodását zavaros magyarországi helyzet jellemezte, elsősorban a Hunyadiak és Cillei Ulrik viszálya. Az 1456-os nándorfehérvári diadal után, Hunyadi János, az országos főkapitány, hamarosan meghalt, utódaként V. László Cillei Ulrikot nevezte ki, nem Hunyadi Lászlót, az elhunyt főkapitány idősebb fiát. Még ebben az évben (1456) ősszel, V. László a királyi vár Nándorfehérvárra látogatott, kíséretében ott volt Cillei Ulrik. A várban Hunyadi és Cillei összeszólalkoztak, majd Hunyadi hívei megölték Cilleit. Ezután a Temesvárra távozó király, Hunyadi Lászlót nevezte ki országos főkapitánynak, és előtte, illetve édesanyja, Szilágyi Erzsébet előtt, esküt téve, bántatlanságot ígért, Cillei megöléséért. 1457 márciusban azonban, V. László, aki az esküjét, mint kényszer alatt tett fogadalmat, érvénytelennek tekintette, Budán, Hunyadi Lászlót és öccsét, Mátyást, több Hunyadi-párti főúrral együtt, elfogatta, akiket hűtlenség és felségárulás vádjával, halálra ítéltek. Az elítéltek közül azonban csak Hunyadi Lászlót végezték ki (1457. március 16.) A történtek miatt, az országban polgárháború tört ki, a Hunyadi-párt hívei és V. László hívei között. A király ezért, előbb Bécsbe, majd Prágába távozott (László cseh király is volt), túszként magával vitte Hunyadi Mátyást. V. László még ebben az évben (1457. november 23.), Prágában, valószínűleg bubópestisben, meghalt. V. László halálától, I. Ferdinánd trónra lépéséig. 1458. év elején Hunyadi Mátyás lett a magyar király, Podjebrád György (ekkor még a Cseh Királyság régense, nem királya) haza is engedte Mátyást. Mátyás király és III. Frigyes viszonya szinte állandóan változott: 1459. februárban, Garai László, a volt nádor, és szűk szövetségesi köre, III. Frigyest magyar királlyá választotta, ezt Frigyes, aki Mátyást nem tartotta törvényes királynak, el is fogadta. 1459. áprilisban Mátyás serege, Körmendnél, először vereséget szenvedett a pártütők és Frigyes csapataitól, de pár nap múlva, ugyanott, győztek, Frigyesnek el kellett állnia Magyarország birtokba vételétől, de a Szent Korona továbbra is nála volt. A két uralkodó megbízottjai csak 1463-ban, Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) kötöttek békét. A megállapodás szerint Frigyes Mátyást fiává fogadta, azzal, ha a magyar király törvényes örökös nélkül halna meg, akkor a magyar trónt Frigyes (aki a magyar királyi címet megtarthatta) örökli, vagy a fia, Miksa főherceg, Frigyes és Mátyás "véd- és dacszövetséget" kötnek, a törökök ellen segítséget nyújt; továbbá Frigyes megtarthatja a birtokában lévő, határmenti területeket, de nyolcvanezer aranyforint ellenében, vissza adja a Szentkoronát, ez meg is történt. A megállapodás értelmében, 1468-ban a két uralkodó serege együtt harcolt az Ausztriába betörő cseh hadak ellen, ugyanis Podjebrád György király 1468. év elején hadat üzent III. Frigyesnek, aki Mátyás segítségét kérte. Mátyás 1468 április végén meg is támadta a cseh királyt. 1478-ig tartó, cseh-magyar háború kezdődött. A császár, a magyar uralkodó támogatásának megszerzése végett felvillantotta előtte a „római király” uralkodói cím elnyerését. Mátyást, ez a lehetőség, azért ragadta meg, hogy a birodalmi bevételeket a törökök elleni harcra fordíthassa, de hamarosan csalatkoznia kellett: 1469. májusban Csehország katolikus rendjei Mátyást választották cseh királynak, de Frigyes a pápánál valójában azon fáradozott, hogy a cseh korona megszerzése útján, Ausztria urát, azaz, a Habsburgokat, illesse meg a választófejedelmi méltóság, illetve a Habsburgoknak a magyar trón iránti igényét elismertesse. 1470. februárban Mátyás és Frigyes hiába találkoztak Bécsben. Frigyes szóban sok mindent felajánlott: Mátyást megválasztatja római királynak, továbbá, ha Miksa fiúörökös nélkül halna meg, Mátyás örökli az osztrák „örökös” tartományokat, de semmit sem volt hajlandó írásba foglaltatni. Mátyás végül búcsú nélkül elhagyta Bécset. Frigyes pedig 1470. nyarán Villachban már arról tárgyalt több német választófejedelemmel, hogy Mátyás megerősödését meg kell akadályozni, vele szemben Podjebrád György oldalára kell állni. Frigyes fordulata végül oda vezetett, hogy 1477-ben, Podjebrád Györgynek, maga, a cseh király által kijelölt utódját, II. Ulászló (Jagelló-ház) cseh királyt, a választófejedelmi méltóságba beiktatta. Mátyás válaszul, még 1477. nyarán, hadat üzent Frigyesnek (magyar–osztrák háború, 1477–1487). Mátyás seregének sikereit követően, a felek még ebben az évben (1477. december) békét kötöttek. Ekkor Frigyes felszólította Csehország lakóit arra, hogy Mátyást ismerjék el cseh királynak. Mátyás – mint cseh király – esküt is tett a császár előtt, de a kibékülés nem volt tartós. 1479-ben, Mátyás szövetséget kötött a Frigyessel szemben álló, Bernhard von Rohr salzburgi érsekkel, és Mátyás csapatai még ebben az évben megszállták a salzburgi érsekség stájerországi várait. Válaszul Frigyes serege 1481-ben benyomult Magyarországra. Mátyás ekkor döntő lépesre szánta el magát: Serege 1482. elején benyomult Alsó-Ausztriába. 1484-ben Mátyás csapatai Leitzersdorf mellett súlyos vereséget mértek Frigyes zsoldosseregére, majd 1485-ben Bécs, 1487-ben Bécsújhely került Mátyás kezére. Ezután a felek fegyverszünetet kötöttek (melyet többször megújítottak). 1490-ben, Mátyás király, Bécsben, váratlanul meghalt, Ausztriából a magyar csapatok önként kivonultak. Az országgyűlés, még ebben az évben, II. Ulászló cseh királyt választotta magyar királlyá (Magyarországon is II. Ulászló király). III. Frigyes fia, I. Miksa (immár római király), fenntartotta a Habsburg-igényt a magyar trónra, 1490. októberben serege betört Magyarországra. 1491-ben, Pozsonyban, azonban I. Miksa és II. Ulászló békeszerződést kötöttek, tulajdonképpen, az 1463-ban, Mátyás király és III. Frigyes közötti szerződést megújítva: Amennyiben Ulászló törvényes fiúutód nélkül halna meg, a magyar és a cseh trónt a Habsburgok öröklik, addig is, Miksa megtarthatja a magyar királyi címet. 1492-ben az országgyűlés a békeszerződést megerősítette. Egy 1515-ben megkötött, dinasztikus megállapodással, a Habsburgok még közelebb kerültek a magyar trónhoz, ez volt a Habsburg–Jagelló házassági szerződés. II. Ulászló és I. Miksa abban egyeztek meg, hogy Miksa unokája, Ferdinánd főherceg, feleségül veszi Ulászló leányát, Anna hercegnőt; míg Ulászló fia, Lajos trónörökös, feleségül veszi Mária főhercegnőt, aki szintén Miksa unokája volt. A kettős esküvőt, még ebben az évben (1515) meg is tartották Bécsben, de a gyermekek kiskorúságára figyelemmel, Ferdinánd és Anna esküvőjét 1521-ben, Lajos és Mária esküvőjét 1522-ben „megismételték”. Az osztrák ág és Magyarország. I. Ferdinánd. A mohácsi vésztől, Buda elfoglalásáig. I. (Nagy, avagy Törvényhozó) Szulejmán szultán trónra lépésekor (1520), a Portán (avagy a Divánban), azok kerültek vezető pozícióba, akik a korábbi ázsiai, illetve afrikai hódítások helyett, az Oszmán Birodalomnak, az Európában, észak felé történő terjeszkedését preferálták. Ez az északi terjeszkedés, a „hitetlenek” elleni harc, jobban be is illett az új szultán elképzeléseibe, mint a muszlim népekkel való konfliktus, amelyeket csak az „elkerülhetetlen” esetekben vívott Szulejmán. I. Szulejmánnal az élen, 1521-ben, az oszmán-törökök el is foglalták Nándorfehérvárt, majd 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csatában, döntő győzelmet arattak II. Lajos serege felett, a király, menekülés közben, valószínűleg, belefulladt a megáradt Csele-patakba; törvényes leszármazója nem volt, a Magyar Királyság uralkodó nélkül maradt. A székesfehérvári országgyűlés Szapolyai János erdélyi vajdát választotta királynak (I. János), majd – még szintén 1526-ban – a pozsonyi országgyűlés, a Habsburg-Jagelló házassági szerződésre hivatkozó, Ferdinánd osztrák főherceget (I. Ferdinánd, akit a cseh rendek már korábban királyukká választottak). A két uralkodó megegyezni nem tudott, I. Ferdinánd, 1528-ban, I. Jánost kiűzte az országból, az I. János által kiürített Budát is birtokba vette, János király Lengyelországba menekült I. János ekkor, I. Szulejmán szultánnak a segítségét kérte. A Mediterráneumban, I. Ferdinánd bátyjával, V. Károly császárral harcban álló szultán számára, I. Ferdinánd magyarországi uralkodása, nem volt opció. Az 1528-ban, Szulejmán és János között megkötött szövetségesi szerződéssel, János a szultánnak az alárendeltjévé vált, ez ekkor még csak laza függőséget jelentett, de ebből már nem volt visszaút, a János képzelte, független Magyar Királysághoz. Szulejmán, 1529-ben, hadjáratot vezetett Magyarországra, Ferdinánd zsoldosai feladták Budát, amit a szultán átadott Jánosnak; de Bécset nem tudta elfoglalni Szulejmán. Ettől kezdve, egészen III. Károly király uralkodásáig, harcok és békekötések váltakozása jellemezte az osztrák Habsburgoknak és az oszmánoknak a kapcsolatát; e viszony alakulása, rendkívül nagy hatással volt a magyarságra. A következő évben (1530) Ferdinánd nem tudta Budát visszaszerezni. Válaszul, két év múlva, 1532-ben, Szulejmán újabb hadjáratot indított, de ekkor már nem tudta Bécset elérni: Kőszeg ostroma megakadályozta ebben, miközben V. Károly és I. Ferdinánd hada Bécsújhely mellett várakozott, az egymástól kölcsönösen tartó ellenfeleknek a közvetlen összecsapása elmaradt. A korabeli magyar politikai elitet a két király vetélkedése teljesen megosztotta, továbbá egyik uralkodó sem tudott a másik fölé kerekedni, a patthelyzet a váradi béke megkötéséhez vezetett (1538). A titokban megkötött egyezségnek a lényege szerint, megtartották birtokukban az aktuálisan uralt országrészeket, továbbá megállapodtak abban, hogy János halála után, az ő országrésze is Ferdinándé lesz, még ha lenne fiúgyermeke, akkor is; és az esetleg születendő fiút, a Felső-Magyarországon kialakítandó, szepesi hercegséggel kárpótolják. Az idősödő Jánosnak azonban Izabella királynétól, a második feleségétől, 1540. július 7-én fia született, János Zsigmond. János ezért, az 1540. július 17-én (avagy 21-én) bekövetkezett halála előtt, a bizalmasait, élükön Fráter György váradi püspökkel, felhívta arra, biztosítsák azt, hogy ne Ferdinánd, hanem a fia legyen az utódja, a gyermeke kövesse őt a trónon. Jánost, e döntésében, nem csak a fia születése, hanem az alábbi előzmények is befolyásolták: A váradi egyezmény értelmében, ha Jánost és országrészét, az oszmánok részéről, a Szulejmán elől eltitkolt megállapodás miatt, megtorlás érné, akkor Ferdinánd, kellő sereggel, a segítségére siet; csak Buda védelmére háromezer katonát ad. 1538. július 9-én, Szulejmán északi hadjáratot indított, célja – előzetesen – nem volt ismert. János, a titkos váradi egyezmény miatt, Szulejmán retorziójától tartva, segítséget kért Ferdinándtól, aki – nagy nehezen – úgy tudott, kétezer katonát küldeni, hogy azok csak őszre értek a Tiszához, de addigra kiderült, a szultán Moldva ellen indított hadjáratot. János és udvara, ebből azt a következtetést vonta le, hogy Ferdinánd – ha az oszmánok az országot megtámadják, azt akarják elfoglalni –, képtelen lesz érdemi segítséget adni a magyarságnak, ezért jobb lesz a korábbi „hintapolitika”, a lavírozás fenntartása, az oszmánok és a Habsburgok között, ehhez viszont törvényes fiúörökösre lesz szükség, aki az apja nyomába léphet. János ezért – 1539. március 2-án – feleségül vette Jagelló Izabella lengyel királylányt, azonban arra senki sem gondolhatott, a fentiek bekövetkeznek, azaz az, hogy hamarosan a fia születése után, János váratlanul meghal. János bizalmasai nem is hajtották végre a váradi egyezményt, 1540. szeptember 13-án, az országgyűlés János Zsigmondot királlyá választotta, ő II. János király, de soha nem koronázták meg. Ferdinánd viszont ragaszkodott a váradi egyezmény végrehajtásához, mint a Szentkoronával megkoronázott magyar király, soha nem mondott le – nem is mondhatott le –, az egész királyság megszerzéséről. 1540. októberben, Ferdinánd serege eredménytelenül ostromolta Budát, majd 1541. május 4-én, Ferdinánd hada újból megkezdte Buda ostromát. A János Zsigmond királyságát elismerő Szulejmán, haddal indult Magyarországra, de nem csak a csecsemő uralkodó megsegítésének a szándékával. A szultán, a Bécs elleni, két sikertelen támadásból, és abból, hogy Ferdinándot nem lehetett kiűzni Magyarországról, azt a következtetést vonta le, az ország teljes elfoglalása nem lehetséges, és ezért a korábbi elképzelésén – Bécs megszerzése után kerül sor Budának, és a magyar területeknek a birtokbavételére –, változtatott: A szultán úgy döntött, előbb Budát kell birtokolni, és így kell kiépíteni a Bécs felé vezető utat. Tisztázatlan az, amikor 1540 őszén, Fráter György követei a Portán bejelentették János Zsigmondnak – II. János királyként történt – megválasztását, akkor kértek-e fegyveres segítséget a szultántól, avagy Szulejmán maga döntött úgy, hogy újabb hadjáratot indít Magyarországra, nem bízva abban, hogy a Szapolyai-párt képes Buda megvédésére. Szulejmán, 1541. augusztus 21-e és 23-a között, Ferdinánd Buda alól visszavonuló hadát szétverte, majd augusztus 29-én, Budát csellel elfoglalta, oszmán uralom alá vonta a magyar fővárost. A szultán János Zsigmondot Erdély „szandzsákbégjévé” tette, ez volt az első lépés azon az úton, amely az Erdélyi Vajdaságból az Erdélyi Fejedelemség létrejöttéhez vezetett; Izabella királyné és János Zsigmond lakóhelye Lippa, majd Gyulafehérvár lett. A szultán a Szapolyaiaknak, az oszmánoktól függő királyságát felszámolta; a korábban, a Szapolyaiak által uralt, közép- és kelet-magyarországi területek (ide nem értve Erdélyt), az Oszmán Birodalomnak a részeivé váltak, Buda pasáknak lett a székhelye, 145 évig. Buda elfoglalásától, I. Ferdinánd haláláig. 1542-ben, Ferdinánd német birodalmi és magyar királyi hadai kudarcot vallottak, nem tudták Budát visszafoglalni. Válaszul, 1543-ban, Szulejmán szultán ismét hadat vezetett Magyarországra, jelentős hódításaival a törökök megkezdték a "védő-övezet" kialakítását a budai vilajet körül. A harcokban kifáradt felek, 1545-ben, fegyverszünetet kötöttek, majd 1547-ben, Drinápolyban, V. Károly és I. Szulejmán szultán képviselői, öt évre békét kötöttek, amelynek hatálya a Ferdinánd uralta országokra is kiterjedt. Ferdinándnak be kellett látnia azt, hogy eredményesen, a császári bátyjának a hathatós segítsége nélkül, nem léphet fel az oszmánok ellen; a bátyja viszont – a nyugat- és a dél-európai lekötöttségei miatt –, nem tud neki olyan mértékű támogatást nyújtani, ami a törökök kiűzéséhez kellene. Ezzel a békekötéssel, a XVII. század végéig, állandósult a Magyar Királyság három-részre szakadása: A szűk nyugati országrészre, valamint az északi országrészre, azaz, a Habsburg-királyok uralta Királyi Magyarországra; a középső részt jelentő, a közvetlenül az oszmánok uralta török hódoltságra; és a későbbi Erdélyi Fejedelemségre, mint török vazallus államalakulatra; bomlott az ország. Ferdinánd azonban nem adta fel azt az elképzelését, hogy Erdélyt az irányítása alá vonja. A Fráter György és Ferdinánd közötti tárgyalások eredményeként, 1551-ben, Izabella királyné rákényszerült arra, hogy lemondjon Erdélyről és János Zsigmondnak a magyar trón iránti igényéről, majd fiával együtt elhagyta Erdélyt, amit Ferdinánd hadai birtokba vettek. A törökök ezt nem fogadták el, és már 1551-ben támadást indítottak. Fráter György, nem szakítva meg a kapcsolatokat a törökökkel, szinte "hintapolitikával", igyekezett őket Erdélytől távol tartani; ez azonban bizalmatlanságot ébresztett iránta Giovanni Battista Castaldo tábornokban, a császári-királyi erők parancsnokában, amit a hadvezér közölt is Ferdinánddal. Ferdinánd utasítására, Castaldo a katonáiból különítményt szervezett, és annak tagjai, 1551. december 17-én, az alvinci kastélyában, Fráter Györgyöt meggyilkolták A kiújult harcok, különösen 1551-ben és 1552-ben voltak hevesek, mint Temesvár eleste és Eger megvédése (mind a kettő 1552-ben); de komoly összecsapásokat hoztak az 1555–1557 közötti várháborúk is. 1556-ban, az erdélyi országgyűlés hívására, János Zsigmond és Izabella királyné, visszatértek Erdélybe, azt uralmuk alá vonták; Erdély 1686-ig – az 1599–1601, majd 1602–1604 időszakot kivéve – de facto nem állt a Habsburg-házi királyok fennhatósága alatt. Szulejmán egyébként, már 1554. áprilisban, úgy döntött, hogy János Zsigmondot vissza kell helyezni Erdély élére, 1554 elején érkezett meg Izabella királyné segítséget kérő követe a Portára. 1559-ben János Zsigmond és Ferdinánd fegyverszünetet kötöttek, ezt később, többször is, meghosszabbították; majd 1562-ben, Isztambulban, Szulejmán és Ferdinánd képviselői, nyolc évre szóló békét kötöttek (de a béke, valójában, nem tartott nyolc évig). Hamarosan I. Ferdinánd elhunyt (1564). I. Miksa. I. Miksa király (császárként II. Miksa), I. Ferdinánd fia és utóda volt. Már 1564-ben, János Zsigmond és Miksa között harcok robbantak ki, és a következő évben, János Zsigmond Szulejmántól kért segítséget. Azonban, még 1565-ben, Szatmáron, János Zsigmond és Miksa megbízottjai, megállapodtak abban, hogy János Zsigmond a királyi címről (II. János) lemond, de amíg él, az uralma alatt lévő területeket birtokában tarthatja, sőt házasságot köt Johannával, Miksa húgával. János Zsigmond, tartva Szulejmántól, 1565 őszén, úgy döntött, az egyezségnek a „megmagyarázása”, végett, személyesen kívánja a szultánt felkeresni, Isztambulba utazva. Ezt Szulejmán elhárította, azzal, hogy a következő évben személyesen vezeti hadát Magyarországra, akkor keresse fel őt János Zsigmond. 1566-ban, Szulejmán, a török had élén, valóban Magyarországra jött, mellőzve az 1562-ben, Drinápolyban megkötött béke betartását (és Zimonyban valóban találkozott is János Zsigmonddal). Zimonyból a szultán Szigetvár ellen támadott. Élükön Zrínyi Miklóssal, a vár hősi halált halt védői, feltartóztatták a török sereget; Szulejmán az ostrom alatt elhunyt. Miksa „óvatos” birodalmi hada Győr mellett várta be az ostrom kimenetelét, a hadvezetés nem mert kockáztatni; igaz, a törökök sem kívántak úgy tovább vonulni Bécs felé, hogy Szigetvárt „maguk mögött” hagyják; akárcsak 1532-ben, a felek most is kölcsönösen tartottak egymástól. 1568-ban Miksa, valamint Szulejmán fia és utóda, II. Szelim szultán megbízottjai, békét kötöttek, ismét Drinápolyban, a béke Erdélyre is kiterjedt (később a Habsburgok és az oszmánok ezt a béke-megállapodást többször megújították). 1570-ben pedig, a speyeri megállapodásban, Miksa és János Zsigmond képviselői közvetlenül is megállapodtak: János Zsigmond a királyi címről lemondott, ő és utódai elismerik Miksát, a kereszténység fejének és az egész Magyar Királyság urának, míg János Zsigmond fejedelemként uralkodik Erdély és a Részek (a Partium) felett. János Zsigmond hamarosan (1571) meghalt. A speyeri egyezség értelmében, Erdélynek ekkor Miksa uralma alá kellett volna kerülnie, de – figyelemmel II. Szelim szultánnak a Báthory Istvánt fejedelemnek jelölő döntésére -, az erdélyi országgyűlés Báthoryt meg is választotta fejedelemnek (1571). Báthory ellenfelének, a Miksa támogatta Bekes Gáspárnak a szervezkedése nem járt eredménnyel, Báthory legyőzte Bekest a kerelőszentpáli csatában (1575). I. Rudolf és II. Mátyás. Az 1576-ban elhunyt I. Miksa utóda a fia lett, I. Rudolf király (császárként II. Rudolf). Az oszmánokkal megkötött békeszerződések, távolról sem jelentették, azt hogy ne lettek volna, szinte folyamatosan összecsapások, elsősorban a Királyi Magyarország és a török Hódoltság határvidékén, ezek azonban, 1591–1593 között, rendkívül komolyra fordultak, a Hasszán boszniai pasa vezette támadások folytán. Hasszán végül súlyos vereséget szenvedett a császári és királyi csapatoktól, válaszul III. Murád szultán hadat üzent Rudolfnak (1593), kitört az 1606-ig tartó, tizenöt éves (avagy "hosszú") háború (1591/1593–1606). A Habsburg-csapatok és szövetségeseik, elsősorban a háború elején, értek el részsikereket, de az oszmánoknak ezeket sikerült közömbösíteniük: A törökök, seregük élén III. Mehmed szultánnal, 1596-ban, bevették Egert, majd a mezőkeresztesi csatában, súlyos vereséget mértek a Habsburg-erőkre. 1600-ban a törökök kezére került a stratégia fontosságú kanizsai vár, és sikerrel megvédték Budát (1598, 1602, 1603). Közben a Habsburgok osztrák ága is egyre jobban elkötelezte magát az ellenreformáció mellett, egyre erőteljesebben fellépve a protestánsok ellen. Az 1604 tavaszán tartott országgyűlés határozatai közé, I. Rudolf, önkényesen betoldott egy törvénycikket (22. törvénycikk), amely arról szólt, hogy vallási ügyek az országgyűlésen nem tárgyalhatók; a korábbi, protestantizmus elleni törvények megerősítése végett. A kormányzat szerint, az elhúzódó háború költségeihez, a magyar rendek – kielégítő mértékben – nem járultak hozzá, ezért pereket indítottak, nem kevés nemes ellen, a korábban birtokukba került királyi javak visszaszerzése iránt, az ellenszegülőket felségárulással megvádolva. Azzal, hogy Báthory Zsigmond fejedelem, 1602-ben, végleg elhagyta Erdélyt, a fejedelemségben – ténylegesen – I. Rudolf nevében, a kegyetlenkedő Giorgio Basta tábornok gyakorolta a hatalmat, majd Rudolf császári biztosai. A református, korábban udvarhű középbirtokos, Bocskai István, elégedetlenné válva Rudolf kormányzásával, szembefordult az uralkodóval, és a törökökkel keresett kapcsolatot, erről szóló híresztelések el is terjedtek. Giovan Giacomo Barbiano di Belgioioso, Rudolf tábornoka, ezért Bocskait magához rendelte, ezt Bocskai visszautasította, szövetségre lépett a hajdúkkal, és 1604. október 14-ről 15-ére virradó éjjel, Álmosd és Diószeg között, a hajdúk megsemmisítő győzelmet arattak Belgioioso egyik, Bocskai ellen támadó hadteste felett. Kitört a Bocskai-felkelés, a magyar rendek egy jelentős részének az első, Habsburg-ellenes fegyveres harca. A felkelés szinte futótűzként terjedt, Bocskait, 1605. február 21-én, az erdélyi országgyűlés Erdély fejedelmévé, majd április 20-án, a felkelt rendek, Szerencsen, Magyarország fejedelmévé választották. I. Ahmed szultán Magyarország királyának címezte a fejedelmet, királyi koronát is küldött neki (Bocskai István koronája), amit Bocskai ajándékul – és nem felségjelvényként – fogadott el. Bocskai, sikerei ellenére, a realitás érzékét nem veszítette el, tisztában volt a Habsburg- és az Oszmán nagyhatalom közé került magyarság valós helyzetével. Bocskai, illetve Rudolf megbízottjai, 1606. június 23-án, Bécsben békét kötöttek. A sokrétű megállapodásban, törölték az 1604-ben, önkényesen betoldott, 22. törvénycikket; a katolikus vallás sérelme nélkül, a mágnásoknak, a nemeseknek, a korona városainak és végvárak katonáinak, szabaddá vált a protestáns vallások gyakorlása; Bocskai István, Erdély és a Részek ura, három felső-magyarországi vármegyével együtt, de a fiúutódai is, a halálukig. Bocskai azonban elérte azt, hogy Rudolf később (1606. szeptember 24.) elismerte azt, hogy Erdély és a Részek, Bocskai férfiágának kihalása esetén, sem szállnak vissza a Szentkoronára, azaz, megvalósult a Királyi Magyarországnak az elválasztása Erdélytől és a Részektől – ami ellen többen (így a magyar katolikus püspöki kar), tiltakoztak. A bécsi béke jelentőségét mutatja az, hogy az alsó- és felső-ausztriai, valamint a cseh és a morva rendek, a magyar rendekkel szövetséget kötve (1606. szeptember 26.), a bécsi békét elfogadva, szavatolták a békeszerződés betartását. 1606. november 11-én pedig, I. Rudolf és I. Ahmed követei megkötötték a zsitvatoroki békeszerződést; a tizenöt éves háború – tulajdonképpen – döntetlen eredménnyel véget ért, 1663-ig, nem robbant ki újabb háború az osztrák Habsburgok és az oszmánok között. Bocskai István halála (1606. december 29.) után, hamarosan anarchikus állapotok alakultak ki, amelyek I. Rudolf lemondatásához vezettek. I. Rudolf, akin az elmebaj egyre inkább elhatalmasodott, a Királyi Magyarországot illetően, több olyan intézkedést hozott, amelyek a bécsi békével ellentétesek voltak. A Bocskai által kollektív nemességben részesített hajdúk, tartva a bécsi béke megszegésétől (így az abban biztosított kiváltságaik megsértésétől), 1607 november elején, Nagy András hajdúgenerális vezérletével, felkelést hirdettek, azzal, hogy addig nem teszik le a fegyvert, amíg a jogaiknak érvényt nem szereznek; sőt Nagy András szövetséget kötött Kadizade Ali pasával, a Budai Vilajet beglerbégjével. Rudolf ki is jelentette azt, hogy nem kívánja sem a bécsi, sem a zsitvatoroki békét elfogadni. 1608. február 1-én, Pozsonyban, ezért Rudolf öccse, Mátyás főherceg – akit, Rudolf betegsége miatt, a Habsburg-ház családi tanácsa, még 1606. márciusban, Rudolf helyett, a család fejének választott, és aki támogatta mind a bécsi, mind a zsitvatoroki béke megkötését -, valamint magyar és az osztrák rendek megújították az 1606. szeptemberi szövetségüket, a békeszerződések védelmére (később a morva rendek is csatlakoztak). Sőt, a szerződések biztosítására, március 28-án, Mátyás főherceg nemesi felkelést hirdetett, előtte egy nappal, Mátyás főherceg és Kadizade Ali pasa megbízottjai, Budán, a hajdúk számára kedvező megállapodásban egyeztek meg; a hajdúk felkelése véget is ért. Április végén, a felkelt rendek csapataival, Mátyás Rudolf ellen vonult; június 25-én, Rudolf Magyarországról, Horvátországról és Ausztriáról lemondott, Mátyás javára, ezzel a testvérharc véget ért. Mátyás főherceget, 1608. november 19-én, magyar királlyá koronázták (II. Mátyás király; császár 1612-től, Rudolf halála után, Mátyás néven); az ő királyi pecsétjén nyeri el az országcímer kettős keresztje a végleges formáját, és a Szentkorona először került rá az országcímerre, valamint II. Mátyás koronázásán jelentek meg először a piros-fehér-zöld színű lobogók, ünnepi alkalomkor. II. Mátyás viszonylag rövid uralkodására (1619-ben meghalt), a Királyi Magyarországon az volt a jellemző, annak ellenére, hogy annak idején a bécsi béke megkötését támogatta, centralizációs törekvésekkel kísérletezett, és segítette az ellenreformációt; noha még a koronázása előtt, az 1608 őszén tartott országgyűlésen elfogadott törvénycikk, a korona minden alattvalójának biztosította a szabad vallásgyakorlást. II. Mátyás Erdély különállását nem tartotta véglegesnek. Ezt jelzi az is, hogy Mátyás és Báthory Gábor erdélyi fejedelem megbízottjai között, csak 1613. április 11-én jött létre megállapodás, amelyben Mátyás elismerte Báthory fejedelemségét, és Erdély szabad fejedelemválasztási jogát. I. Ahmed szultán azonban május 1-én Báthory trónfosztása, és Bethlen Gábor fejedelemsége mellett döntött, amit Mátyás az 1615. május 6-án, Nagyszombatban megkötött egyezményben elismert. Pár hónappal Mátyás halála előtt (1618. május 23.) robbant ki az a fegyveres konfliktus, ami a XVII. század első felében, Európa történelmére rányomta a bélyegét, a harmincéves háború. II. Ferdinánd, III. Ferdinánd és IV. Ferdinánd. II. Mátyásnak nem született gyermeke, az unokaöccse lett az utóda, II. Ferdinánd király (császárként is II. Ferdinánd). A szigorúan vallásos II. Ferdinándnak az egész uralkodását (1619–1637) lekötötte a harmincéves háború, de nem csak vallásfelekezetek konfrontációjáról volt szó, hanem arról is, hogy a Habsburg-ház a politikai hatalmát mennyiben tudja megtartani. A háborúba, a Habsburgok ellenében, a Portaengedélyével, háromszor is bekapcsolódott Bethlen Gábor, az erdélyi fejedelem. Az első, az 1619-ben indított támadását, a cseh rendek felkelése váltotta ki, indokait a "Querela Hungariae" ("Magyarország panasza") kiáltvány foglalta össze, amely szerint, a fejedelem célja a protestánsok várható sérelmeinek elhárítása, a katolikus klérus túlhatalmának visszaszorításával; valójában Bethlen célja – ezen túl – egy protestáns magyar nemzeti királyság megteremtése volt. A Bethlen által összehívott országgyűlés, 1620. augusztus 25-én, Bethlent királlyá is választotta (bár nem koronáztatta meg magát), és a Habsburgokat detronizálta. A cseh felkelés azonban elbukott (fehérhegyi csata, 1620. november 8.), és végül – 1621. december 31-én – II. Ferdinánd és a magára maradt Bethlen biztosai megkötötték a nikolsburgi békét: Bethlen lemondott a királyi címről, míg II. Ferdinánd, átengedett neki, élete végéig, hét felső-magyarországi vármegyét, azzal, hogy e vármegyék végvárai fenntartásának a költségeihez, minden évben, hozzájárul, illetve Ferdinánd az 1606. évi bécsi békét megerősítette. Bethlen, a német birodalmi protestáns szövetségesei támogatására, 1623-ban újra megtámadta II. Ferdinándot, a hadjáratot az 1624-ben megkötött, bécsi békeszerződés fejezte be, amely – a lényeget tekintve – a nikolsburgi békét megerősítette. 1626-ban, Bethlen harmadszor – és utoljára – megtámadta Ferdinándot, a protestáns hatalmak (Dánia, Anglia és Hollandia) szövetségéhez csatlakozva, arra hivatkozva, hogy a Habsburg-ház üldözi a protestánsokat. A hadjáratot, még ebben az évben (1626) megkötött pozsonyi békeszerződés lezárta, ez a megállapodás is a nikolsburgi békét erősítette meg, azzal, hogy Bethlen végleg lemondott II. Ferdinánd elleni, újabb támadásról. Felső-Magyarországon nem lett tartós a békesség: 1631–1632 folyamán, Császár Péter vezetésével, a fizetetlen császári-királyi zsoldosok garázdálkodásai miatt, a Felső-Tisza-vidéki parasztfelkelés bontakozott ki. Az 1637-ben meghalt II. Ferdinándot a fia, III. Ferdinánd király követte a trónon (császárként is III. Ferdinánd). Az új uralkodó, akárcsak az apja, szembesült azzal, hogy az erdélyi fejedelem, ezúttal I. Rákóczi György, bekapcsolódott a Habsburg-ház ellen a háborúba, mégpedig francia-svéd szövetségben. I. Rákóczi György 1644-ben támadta meg III. Ferdinándot, arra hivatkozva, hogy az uralkodó olyan döntéseket hozott, amelyek ellentétesek voltak a magyar rendi alkotmánnyal. A harcokat az 1645. december 16-án megkötött, linzi békeszerződés zárta le. A felek, egyebek mellett, megállapodtak abban, hogy a korona minden alattvalója, így a parasztság számára is, biztosított a szabad vallásgyakorlás, Rákóczi fennhatósága alá kerül (az annak idején Bethlennel kötött megállapodás mintájára), hét felső-magyarországi vármegye, de Rákóczi kilép a francia-svéd szövetségből, és a jövőben nem avatkozik be a királyság ügyeibe. III. Ferdinánd uralkodása alatt kötötték meg a harcoló felek a harmincéves háborút lezáró, vesztfáliai békét (1648). A Habsburg-ház átvészelte a háború, számukra válságos eseményeit, az ún. osztrák örökös tartományok és Csehország felett, az abszolutista uralmuk fennmaradt; ugyanakkor a császári hatalom névlegessé vált a Szent Római Birodalomban; és az 1555-ben megkötött, augsburgi vallásbékét, úgy újították meg, hogy az kiterjedt a kálvinistákra (reformátusokra) is. III. Ferdinánd, különböző intézkedésekkel, megpróbálta konszolidálni a háború okozta válsághelyzetet, de megfelelő anyagi erőforrások hiányában, az oszmánok elleni harc felújításának nem volt realitása, és 1650-ben, huszonkettő évre, Isztambulban, az oszmánok és a Habsburgok, megújították a zsitvatoroki békét (ahogyan erre, 1627-ben, Szőnyben is sor került, és amely békék soha nem jelentettek teljes fegyvernyugvást). III. Ferdinánd fiát, Ferdinánd főherceget, 1647-ben, magyar királlyá koronázták (IV. Ferdinánd), de ténylegesen nem uralkodott, mert apja elhunyta (1657) előtt, 1654-ben meghalt, így IV. Ferdinánd öccse, I.Lipót lépett a trónra, az apjuk elhunytakor. I. Lipót. I. Lipót trónra lépésétől, Bécs ostromáig. I. Lipót hosszú, eseményekben rendkívül gazdag uralkodásának a mozgalmassága, csak I. Ferdinándnak a korszakához hasonlítható. Szinte Lipót trónra lépésével egy időben, robbant ki az 1662 januárig elhúzódó erdélyi uralmi válság: 1657-ben, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a Porta hozzájárulása nélkül, svéd biztatásra, a lengyel korona megszerzése reményében, hadjáratot indított Lengyelországba. Az oszmánok megtorolták a vazallus fejedelem engedetlenségét, IV. Mehmed szultán Rákóczi letételéről döntött, visszatérési kísérleteit negligálta, és Erdélyt – többször is – tatár és török csapatok pusztították. A fejedelemségtől meg válni nem kívánó Rákóczi, Lipóthoz fordult segítségért, amit az Udvar elhárított, a törököktől való összeütközéstől tartva. Látva azonban az erdélyi török akciókat, Lipót – 1660. májusban – mégis csapatokat küldött a Királyi Magyarországra, azonban ez nem akadályozta meg azt, hogy a kulcsfontosságú Várad a törökök kezére kerüljön. A következő évben (1661) Lipót, mégis beavatkozott az erdélyi ügyekbe, Rákóczi korábbi hívét, a Portától elszakadó Kemény János fejedelmet támogatva, Raimondo Montecuccoli gróf vonult be, a serege élén Erdélybe. Emiatt, az oszmánok számára, az elődjét, Barcsay Ákos fejedelmet meggyilkoltató Kemény fejedelemsége – nyilvánvalóan – nem volt elfogadható, nyomásukra az erdélyi országgyűlés I. Apafi Mihályt választotta fejedelemnek. Montecuccoli, értesülve arról, a törökök – az új fejedelem beiktatásával – jelezték azt, hogy Erdélyt nem szállják meg, kivonult Erdélyből, Kemény János pedig, 1662. januárban, az Apafit támogató török hadtól döntő vereséget szenvedett (nagyszőlősi csata), és a harcokban maga is elesett. Lipót mégsem tudta elkerülni az oszmánokkal való harcot. Az ambiciózus nagyvezír, Köprülü Ahmed terveiben ugyanis Bécs elfoglalása szerepelt, annak ellenére, hogy 1662. őszén a Porta, az 1650. évi megállapodás helyett, még új szerződéssel kívánta rendezni a két uralkodónak, IV. Mehmednek és I. Lipótnak a viszonyát; erre az Udvar csak elkésetten, azután adott – egyébként a törökök számára kedvező – választ, miután a nagyvezír már elindult, a Lipót elleni hadjáratra (1663. április). Köprülü elfoglalta Érsekújvár fontos várát (1663. szeptember), majd belgrádi téli szállásra vonult vissza. A török támadásra frappáns választ adott Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, az európai hírűvé vált, 1664. évelejei, téli hadjáratával. 1664. májusban Köprülü újra támadott, a fősereget megkímélni kívánó Montecuccoli nem akadályozta meg Zrínyiújvár elfoglalását, de augusztus 1-én, Szentgotthárdnál, pürrhoszi győzelmet aratott Köprülü felett. Augusztus 10-én, a felek megkötötték a vasvári békeszerződést, amely – tulajdonképpen – a status quot szentesítette, az oszmánok megtarthatták Váradot és Érsekújvárt. A magyar és a horvát politikai elit jelentős részében, a békekötés, a törökök elleni harc folytatásának az elmaradása, óriási felzúdulást váltott ki, és I. Lipót kormányzása ellen, széleskörű szervezkedés bontakozott ki, a Wesselényi-összeesküvés, a szervezkedők a franciák – sőt paradox módon – a törökök segítségének az igénybevételére is gondoltak. Az Udvarban azonban a kezdeményezésről tudomást szereztek, és 1670-ben – miközben a szervezkedők közül Zrínyi Péter a jobbágyait felkelésre hívta fel, és a veje, I. Rákóczi Ferenc, Felső-Magyarországon felkelést robbantott ki – az ellenzéki mozgalom elfojtásáról döntöttek. A szervezkedés bukása, és az összeesküvéssel, valamint a felkelésben való részvétellel gyanúsítható személyek ellen kihirdetett elfogató parancs miatt, már 1670 nyarán, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó egyének, többségükben köznemesek (de főurak is), és elbocsátott végvári katonák, részben az ország észak-keleti „csücskébe”, a Királyi Magyarország, az Erdélyi Fejedelemség, és a hódoltság határvidékére; részben Erdélybe menekültek; számítva Apafi Mihály fejedelem támogatására. Ők voltak a bujdosók, belőlük „lettek” a kurucok. A következő évben (1671) a halálra ítélt Zrínyi Pétert, a sógorát, Frangepán Ferenc Kristófot, és Nádasdy Ferencet kivégezték. A törökök támogatását kereső bujdosók, az első támadásukat 1672-ben indították, Felső-Magyarországon. Kezdeti sikereiket, vereségek követték, és az év végén visszavonultak a Partiumba. Közben az Udvarban az abszolutista uralom magyarországi bevezetésén fáradoztak, és 1673-ban, I. Lipót, a magyar rendi alkotmányosságot mellőzve, a királyság élére, Johann Caspar von Ampringen személyében, kormányzót állított (aki 1681-ig be is töltötte ezt a tisztséget); az elnöklete alatt álló guberniumnak négy osztrák és négy magyar tagja volt. A kormányzat, katonai erőszakot is alkalmazva, támogatta az ellenreformációt; illetve egy rendkívüli bíróság, felségsértés és hazaárulás vádjával, protestáns prédikátorokat és tanítókat ítélt el (1674), akiket a gályarabságból csak két évvel később (1676) váltottak ki a hollandok. A bujdosók és a kormányzat erői között, szinte minden évben voltak kisebb összecsapások, jelentős harcokra azonban (1672 után) csak 1678-ban került sor, amit 1677-ben fontos megállapodás megkötése előzött meg: Május 27-én, Varsóban írták alá a bujdosók harcának, francia pénzügyi és katonai támogatásáról szóló, szövetségesi szerződést, XIV. Lajosnak, Apafi Mihály fejedelemnek és a bujdosóknak a megbízottjai. Az 1672–1679 között zajló, francia-holland háborúban, a Francia Királyság és a Szent Római Birodalom szembe kerültek egymással, ezért a Napkirálynak elemi érdeke fűződött ahhoz, hogy a bujdosók I. Lipót ellen sikeresen harcolhassanak. A bujdosók 1678. évi támadásából, a Thököly Imre által bravúrosan vezetett, szeptember-november közötti hadjárat, amellyel – átmenetileg – az adóbevételek szempontjából rendkívül fontos, felső-magyarországi bányavárosok is a bujdosók kezébe kerültek, egész Európában figyelmet keltett, jelezve azt, hogy a bujdosók vezetői közül, kiemelkedett az a személy, akivel a jövőben számolni kell. 1680. január 8-án, a bujdosók gyűlése Thökölyt generálissá választotta, így lett a bujdosóknak önálló, már nem Apafi Mihálytól, illetve bizalmasától, Teleki Mihálytól függő fővezére, de az együttműködés az erdélyi fejedelemmel megmaradt, közösen támadtak 1681 őszén Lipót ellen. Thököly fellépésének kézzel fogható eredménye lett, ugyanis az Udvar az abszolutisztikus kormányzástól visszalépett, I. Lipót 1681-ben országgyűlést hívott össze, az uralkodó szentesítette a meghozott törvénycikkeket, a kormányzóságot megszüntették, a száműzött protestáns prédikátorok és tanítók hazajöhettek, és megerősítették a vallás szabad gyakorlását biztosító, 1608-ban meghozott törvénycikket. Thököly azonban nem hagyta abba a harcát I. Lipót ellen, felkelését 1682-ben is folytatta, a törökökre támaszkodva: XIV. Lajos ekkor már csak csekély mértékű pénzügyi segítséggel támogatta a bujdosók harcát, mert a francia-holland háborút, az 1679-ben megkötött, nijmegeni békeszerződés lezárta. 1682 elején, meg is jelentek Thököly követei a Portán, akik azt kérték, a szultán nevezze ki Thökölyt Magyarország fejedelmévé, és Thököly vállalja azt, hogy két éven belül, meghódoltatja a Királyi Magyarországot. Thököly el is nyerte a Bécs elfoglalását tervező nagyvezírnek, Kara Musztafának, a támogatását. Thököly megszerezte Kassát, a budai törökökkel, és Apafi seregével közösen, elfoglalták a jelentős füleki várat, majd Füleken megkapta a törököktől IV. Mehmed szultán okiratát arról, hogy a szultán kinevezte őt "Magyarország királyává" – évi negyvenezer tallér összegű adó megfizetése fejében. Ettől kezdve (1682. szeptember 16.), Thököly "Felső-Magyarország fejedelmének" címezte magát, Magyarország – de facto – immár nem három, hanem négy részre szakadt Az oszmánok serege, Kara Musztafa nagyvezírrel az élén, 1683. július 14-én, megkezdte Bécs ostromát, a császárváros védői hősiesen kitartottak, és 1683. szeptember 12-én, a kahlenbergi csatában, a felmentő sereg, a Sobieski János (III. János) lengyel király és a Lotaringiai (V.) Károly herceg vezérelte szövetségesek, a lengyel–osztrák–német hadak, döntő győzelmet arattak a törökök felett. Bécs ostromától I. Lipót haláláig. A kahlenbergi csata után, az Udvar egyes tagjaiban, a birodalom nyugati határára, a franciákra figyelve, felvetődött a szultánnal való békekötés lehetősége, de bécsi pápai nunciusnak, Francesco Buonvisi (Bonvisi) kardinálisnak, sőt magának Lotaringiai Károly hercegnek a fellépésére, ettől gyorsan elálltak; folytatódtak a törökök elleni harcok, a szövetségesek még ebben az évben (1683) bevették Esztergomot. Sőt, Boldog XI. Ince pápa kitartó fáradozásának köszönhetően, 1684-ben létrejött a Habsburg Birodalomból, a Lengyel–Litván Unióból, a Velencei Köztársaságból és a Pápai Államból álló, oszmán-ellenes Szent Liga, amelynek harcai felszabadították Magyarország túlnyomó részét az oszmán uralom alól. 1684-ben Buda visszafoglalása még nem sikerült, de a keresztény erők előre nyomulása 1685-ben is folytatódott (Érsekújvár felszabadítása). A harctéri sikertelenségért, Melek Ibrahim pasa, a szerdár (a magyarországi török hadak főparancsnoka), Váradon, Sarhoş Ahmed pasával, elfogatta Thökölyt (1685. október), arra gondolva, hogy a békekötés reményében, kiszolgáltatja őt a császáriaknak, de teljesen elszámította magát. A bécsi udvarban – ellentétben 1664-gyel – most nem látták elérkezettnek az időt a békekötésre, Thököly császári kézre kerülése pedig már nem volt az Udvar számára opció. 1686 első napjaiban, hiába engedték szabadon a törökök Thökölyt, felső-magyarországi fejedelemsége összeomlott, csak a felesége, Zrínyi Ilona tartott ki, 1688 elejéig, Munkács várában Thökölynek, a törökök eljárása miatt felháborodott hívei közül, sokan elfogadták az I. Lipót által még 1684. januárban felkínált kegyelmet, és nem kevesen, csatlakoztak a törökök elleni harchoz is, továbbá Kassát feladták a kurucok. 1686-ban, 145 évi oszmán uralom után, a Szent Liga csapatai, Lotaringiai Károly fővezérlete alatt, visszafoglalták Budát. Szintén Lotaringiai Károly vezérségével, 1687-ben, Nagyharsánynál, az ún. második mohácsi csatában, nagy győzelmet aratott a Szent Liga, amely Buda esetleges visszafoglalása elől zárta el az utat; majd Lotaringiai Károly és Apafi Mihály megbízottja, Balázsfalván, megállapodtak abban, hogy a császári-király sereg, téli szállásra, tizenkettő erdélyi várat kap. Még 1687-ben, Egert feladták a törökök. 1688-ban, Fogarasban, Apafi fejedelem – és a Lipót megbízásából eljáró – Antonio Caraffa tábornok megállapodtak abban, hogy Erdély, örökös királynak, I. Lipótot és utódait elfogadja. A megállapodást az erdélyi országgyűlés jóváhagyta, azzal, hogy – halálukig – Apafi és fia, a már megválasztott, II. Apafi Mihály, fejedelmek lehessenek. 1690-ben Kanizsát adták fel a törökök, de ekkor a figyelem ismét Erdély felé fordult: 1690-ben ugyanis meghalt I. Apafi Mihály fejedelem. II. Szulejmán szultán Thökölyt nevezte ki Erdély fejedelmévé, a "kuruckirály" fejedelemsége tiszavirág-életű volt, I. Lipót csapatai, még ebben az évben, kiszorították Erdélyből. Lipót, 1690. október 16-án, kibocsátotta a Diploma Leopoldinumot, Erdély közjogi helyzetének szabályozására, amely meghagyta a fejedelmi és rendi önkormányzat eddigi szerveit; a kiskorú II. Apafi Mihály fejedelem mellé – 1691-ben – kormányzót választott az erdélyi országgyűlés. 1691-ben, Bádeni Lajos őrgróf vezérletével, a Szent Liga, a szalánkeméni csatában döntő győzelmet aratott, a Köprülü Musztafa nagyvezír parancsnokolta törökök felett, ez a győzelem visszafordíthatatlanná tette a háború kimenetelét. 1692-ben a törökök feladták Váradot, így a magyarországi vilajet-székhelyek közül, már csak Temesvár maradt a birtokukban, azonban a háború még évekig eltartott: Ugyanis, még 1688-ban, XIV. Lajos király – megszegve az 1684-ben megkötött, regensburgi fegyverszünetet – megtámadta I. Lipótot, kirobbantva a pfalzi örökösödési háborút, ezért az Udvarnak a törökök elleni harcból, folyamatosan csapatokat kellett átirányítania a rajnai frontra. Végül, 1697-ben, Savoyai Jenő, a "nemes lovag" vezérelte Szent Liga, a zentai csatában, a háborút eldöntő, megsemmisítő győzelmet aratott, az Elmasz Mehmed nagyvezír irányította törökök felett. 1699-ben a Habsburgok és az Oszmánok, a Szent Liga háborújának a lezárásaként, megkötötték a karlócai békeszerződést, Magyarország – a Temesközt kivéve – felszabadult az oszmán-török uralom alól. A sikeres, törökök elleni harcok azzal jártak, hogy a megerősödött Udvar, ismét kísérletet tett Magyarországon az abszolutista uralom bevezetésére, a rendi alkotmány visszaszorítására. Caraffa tábornok, azzal az ürüggyel, hogy az uralkodó elleni összeesküvést leplezett le, Eperjesen, 1687. február elején, rendkívüli bíróságot állított fel, Thököly hívei, illetve híveinek tartott személyek elleni eljárásoknak a lefolytatására, ez volt az eperjesi vértörvényszék (avagy vésztörvényszék); I. Lipót teljhatalmat adott a tábornoknak, Caraffa önállóan döntött az elfogatásokról, az ítélethozatalról, és azok végrehajtásáról. Caraffa eljárásának, huszonnégy (avagy huszonhárom) áldozata volt. I. Lipót később (1688) szentesítette az 1687. évi országgyűlés azon törvénycikkeit, amelyek az eperjesi törvényszéket megszüntették (igaz, Lipót már korábban feloszlatta a törvényszéket), és rendelkeztek a kivégzettek özvegyeinek és árváinak kárpótlásáról; ugyanakkor, más törvénycikkekben, viszont eltörölték a nemességnek az Aranybullában biztosított ellenállási jogát; továbbá elfogadták az örökös királyságot, a Habsburg-ház osztrák ágának a férfiágon történő trónöröklését. 1688. decemberben pedig arról rendelkezett Lipót, hogy az 1683 után, a törököktől visszafoglalt területeken, csak a birtokosság írásban történt igazolása, és "fegyverváltság" jogcímén, a birtok értékének 10%-át képező összeg megfizetése után, adható vissza a birtok a régi tulajdonosoknak, az ügyeket az Újszerzeményi Bizottság bírálta el. A lakosság – elsősorban a jobbágyság – számára komoly terhet jelentett a császári-királyi katonaság bekvártélyozása, 1697-ben ki is robbant a XVII. század utolsó kurucharca, a hegyaljai felkelés. A kormányzattal való, egyre szélesebb körű elégedetlenség vezetett, 1703-ban, a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásához. II. Rákóczi Ferenc, már 1700. novemberben, támogatásért XIV. Lajos király fordult, majd 1701-ben is, hiszen kedvező lehetőséget látott az I. Lipót elleni fellépésre, az uralkodó nyugati lekötöttségei miatt, mivel kirobbant a spanyol örökösödési háború (1701–1714), a Habsburgok spanyol ágának kihalása után, az osztrák Habsburgok nem kívántak a spanyol trónról lemondani. Rákóczi szervezkedését elárulták, de a fogságból (a különbíróság ügyésze halálos ítélet kiszabását kérte), sikerült Lengyelországba menekülnie. 1703-ban, a Tiszaháton, Esze Tamással az élen, a szegénylegények szervezkedni kezdtek, április elején a küldöttjeik felkeresték Rákóczit, azért, hogy álljon az élükre. Rákóczi ezt elfogadta, május 6-án kiadta a breznai kiáltványt, Magyarország minden "nemest és nemtelent" lakosát harcba szólítva a Habsburgok ellen; június 16-án Rákóczi magyar területre lépett, kitört a szabadságharc. A Tiszántúl, és Felső-Magyarország jelentős része, a kurucok kezébe került. 1704. januárban jelent meg Rákóczi Manifestuma. A kiáltványban felsorolták azt, hogy milyen sérelmek érték, elsősorban Lipót kormányzása alatt, a magyar rendi állam-berendezkedést, amelyek miatt Rákóczinak, illetve a magyar nemzetnek, fegyvert kellett ragadnia. Ebben az évben (1704) a harcok a Dunántúlra is kiterjedtek; a császári-királyi erők, elsősorban, a megerősített helységeket (például Buda, Pozsony, Győr, Várad) megtartották. Rákóczi személyes hadvezetése, nem volt sikeres (nagyszombati csatavesztés, 1704. december 26.). Rákóczit, 1704. július 7-én, Erdély fejedelmévé választották, a Gyulafehérváron tartott országgyűlésen (a város 1704. áprilisban került a kurucok kezére). Rákóczi nagy súlyt fektetett a diplomáciai kapcsolatokra, a francia, a lengyel és a svéd királlyal, és a szabadságharc gazdasági és társadalmi bázisának kiépítésére. A harcok kimenetelét még egyáltalán nem lehetett látni akkor, amikor I. Lipót elhunyt (1705. május 5.). I. József és III. Károly. I. Lipót utóda a fia lett, a már 1687-ben magyar királlyá koronázott I. József (császárként is I. József), akinek az uralkodására, teljes egészében, a Rákóczi-szabadságharc és a spanyol örökösödési háború rányomta a bélyegét. 1705. szeptemberben, a szécsényi országgyűlés rendjei szövetséggé (konföderációvá) alakultak, és Rákóczit vezérlő fejedelemmé választották. Az Udvar számára, egyre sürgősebbé vált a szabadságharc felszámolása, de az 1705. októbertől, 1706. júliusáig tartott, nagyszombati békekonferencia eredménytelen maradt. Közben Bottyán János, Rákóczi generálisa, győzelmes dunántúli hadjáratot vezetett (1705. november-december), de Rákóczi zsibói csatavesztése (1705. november), Erdélyt I. József kezére adta. 1706 nyarán azonban, Jean-Louis Rabutin de Bussy tábornok, a császári hadvezér, Erdélyt elhagyta, magyarországi hadszíntérre vonult (Kassát eredménytelenül ostromolta), és ezután, néhány vár kivételével, Károlyi Sándornak, illetve Pekry Lőricnek, sikerült Erdélyt visszaszerezni, és 1707. áprilisban, a marosvásárhelyi országgyűlés, kimondta Erdély elszakadását a Habsburgoktól, és az erdélyi rendek ismét II. Rákóczi Ferencet emelték fejedelmüknek. Az 1707. május-júniusi ónodi országgyűlésen, kimondták a Habsburg-ház trónfosztását (1620 után, másodszor) Tekintettel arra, hogy XIV. Lajos elhárította Rákóczinak, a francia-magyar szerződés megkötésére irányuló kérelmét, Rákóczi I. (Nagy) Péter orosz cárral keresett kapcsolatot, és 1707. szeptember 14-én, Varsóban, a cár és Rákóczi megbízottjai, szerződést is kötöttek, egyebek mellett, abban megállapodva, hogy a cár eljár I. Józsefnél, Magyarország szabadsága, és Erdély függetlensége érdekében, akként, hogy Erdély Rákóczi birtokában maradjon; közben Rabutin tábornok visszatért Erdélybe, kiszorítva onnan a kurucokat (1707 ősze). Rákóczi porosz-kapcsolat kiépítésében is reménykedett, Sziléziába irányuló hadjáratot tervezett, de az általa vezérelt kuruc sereg, 1708. augusztus 3-án, a trencséni csatában, súlyos vereséget szenvedett I. József hadvezéreitől, Sigbert Heister tábornagytól, és Pálffy János tábornoktól. Ez volt a szabadságharc döntő ütközete, lassú fordulat következett be, a császári-királyi erők előre nyomulásával, fokozatosan zsugorodott a kurucok uralta terület, Rákóczi erőforrásai kezdtek kimerülni, és a mögötte álló nemzeti egység bomladozott. Az 1710. január 22-én megvívott, eldöntetlen romhányi csata, tulajdonképpen a kurucok stratégiai veresége volt, amelyet követően, a kurucoknak már nem maradt esélye a katonai győzelemre. Az időközben tábornaggyá előléptetett Pálffy János, I. József főparancsnoka, az uralkodó megbízásából, teljhatalmat kapott a Károlyi Sándorral, a kuruc sereg főparancsnokával folytatandó tárgyalásokra. 1711. február 15-én, Rákóczi megbízta Károlyit – a már korábban megkezdett – béketárgyalások folytatására, és a Péter cárral való, közvetlen tárgyalások végett, Lengyelországba távozott (ahova már korábban kiutazott Rákóczi első számú bizalmasa és támogatója, Bercsényi Miklós). Károlyi és Pálffy tárgyalásai közben, 1711. április 17-én, I. József elhunyt. I. József (fiúgyermeke nem született) utóda az öccse lett, III. Károly (császárként VI. Károly), de a spanyol korona megszerzésén tevékenykedő Károlynak, a Spanyolországból történő megérkezéséig, régensnőként I. Lipót özvegye, Eleonóra császárné és királyné gyakorolta a hatalmat. 1711. április 30-án, királyi megbízottként Pálffy János, a szövetkezett rendek képviseletében Károlyi Sándor, megkötötték a szatmári békét (amit Eleonóra régensnőként megerősített), majd május 1-én, sor került a kurucok majtényi fegyverletételére. A szatmári béke kompromisszum, a magyar rendiség és az abszolutista uralom között, amely 1848-ig, biztosította Magyarország különállását, a Habsburg-birodalomban, a Magyar Királyság elkerülte azt az alávetett helyzetet, amibe a Cseh Királyság került, a fehérhegyi csatavesztés (1621) után. Rákóczi tiltakozott a békekötés ellen, nem fogadta el az amnesztiát, a száműzetést választotta. III. Károly uralkodását végig is kísérte a szatmári béke szelleme, a kompromisszumos kormányzás az Udvar és a rendek között, ahogyan – még 1711. tavaszán, a Spanyolországból Bécsbe küldött leveleiben fogalmazott – „… az az akaratom, és különösen ügyelni kell arra, hogy nagyobb kedvezéssel kell bánni ezen nemzettel, és el kell venni tőlük azt az aggodalmat, hogy a németek elnyomják őket. Meg kell nekik mutatni, hogy én csak úgy megbizom bennük, mint másokban, és megbecsülöm őket.” illetve „Meg kell mutatni a magyaroknak, hogy teljes igazsággal és szeretettel akarják őket kormányozni.” Az uralkodó közigazgatási és igazságszolgáltatási reformokat vezetett be, illetve megkezdődött a török harcok alatt kivérzett, ritkán lakott területeknek a külföldről (pl. németekkel) történő betelepítése (ami Mária Terézia, illetve II. József alatt is, folytatódott). III. Károly uralkodása alatt szabadult fel Magyarország teljes területe az oszmán uralom alól. A karlócai békében foglaltakat átmenetinek tartó Oszmán Birodalom, 1716-ban, hadat üzent a Habsburgoknak – Habsburg–török háború (1716–18) -, azonban a törökök a péterváradi csatában, súlyos vereséget szenvedtek Savoyai Jenő hadától, akinek ebben az évben (1716) Temesvárt feladták a törökök. Savoyai, 1717-ben, legyőzte őket Belgrád előtt, mire a védők feladták a várost, majd a felek, 1718-ban, békét kötöttek (pozsareváci békeszerződés); III. Ahmed szultán azon reménye, hogy az emigráns kurucok Magyarországon felkelést robbantsanak ki, nem vált valóra. 1737-ben III. Károly, az Orosz Birodalom oldalán, bekapcsolódott az oszmánok elleni harcba – orosz-osztrák-török háború (1735–1739) -, de sikertelenül: Belgrádot visszaszerezték a törökök, és a belgrádi békével (1739), ismét a Duna-Száva vonala lett az Oszmán Birodalom határa. E háború előtt, 1735-ben tört ki a Dél-Alföldön, magyar és szerb jobbágyok részvételével, a Szegedinác Jovánovics Péró nevével fémjelzett parasztfelkelés. III. Károly sikerét jelentette az, hogy 1722-ben először az erdélyi-, majd magyarországi országgyűlés, elfogadta a Habsburg-családnak a trónöröklésről szóló, 1713-ban megalkotott házi törvényét, azaz azt, ha az uralkodó fiúutód nélkül halna meg, akkor a trónutódlás a nőágra kiterjed (Pragmatica sanctio). Ugyanakkor, még 1714-ben, a spanyol örökösödési háború befejeztével, tudomásul kellett vennie azt, hogy a spanyol trón végleg elveszett az osztrák Habsburgok számára. 1740-ben III. Károly meghalt, utóda a lánya lett, Mária Terézia királynő, Magyarország második – és egyben utolsó – királynője. Mária Terézia. A háborúk. Annak ellenére, hogy korábban az európai nagyhatalmak, a leányági öröklést elismerték, már Mária Terézia trónra lépésének évében (1740) kitört a több szakaszból álló, osztrák örökösödési háború (1740–1748); ugyanis a Szent Római Birodalmon belüli, jelentős uralkodók – Károly Albert bajor választófejedelem (a későbbi VII. Károly császár), II. Frigyes Ágost szász választófejedelem (III. Ágost néven lengyel király) – sőt V. Fülöp spanyol király is, a száli törvényre hivatkozással, nem ismerték el a leányági öröklést; és igényt tartottak a Habsburg Birodalom örökségére. II. (Nagy) Frigyes porosz király viszont elismerte Mária Terézia trónöröklését, sőt segítségét is felajánlotta a királynőnek, az ellenfeleivel szemben, de ellenértékként a gazdag Szilézia tartományt kérte; sőt meg sem várva Mária Terézia válaszát, már 1740. decemberben benyomult Sziléziába, és 1741. áprilisban, osztrákokat legyőzve, el is foglalta a tartományt, a poroszok a magyar határ közelébe értek. A magára maradt Mária Terézia, tanácsadóinak a véleményét mellőzve, a magyar rendekhez fordult segítségért (1741. májusi pozsonyi országgyűlés), biztosítva a nemességet szabadságjogainak betartásáról. A rendek döntöttek is a nemesi felkelés megszervezéséről, Mária Terézia uralmának megvédéséről ("Vitam et sanguinem", "Életünket és vérünket"); a nemesség megmentette a Habsburg-monarchiát, nem is annyira a konkrét fegyveres segítséggel, hanem azzal, hogy az adott nemzetközi helyzetben, Magyarországot nem állította Ausztria ellenfeleinek oldalára; a nemesség, ragaszkodva az ősi kiváltságaihoz, azoknak biztosítékát látta a Habsburg-uralom fennmaradásában. Az örökösödési háborút végül az aacheni békeszerződés (1748) zárta le: Az európai hatalmak elismerték Mária Terézia trónöröklését, a jogait a Habsburg örökös tartományokra, és férjének, I. (Lotaringiai) Ferenc Istvánnak a császári címét; de Szilézia II. Frigyes birtokában maradhatott. A béke azonban nem bizonyult tartósnak: Mária Terézia a békekötéssel időt akart nyerni, felkészülni arra, hogy visszavághasson II. Frigyesnek, és megkísérelhesse Szilézia visszafoglalását. A királynő megnyerte a franciák és az oroszok támogatását, a porosz uralkodó viszont az angolok támogatására számíthatott. Nagy Frigyes, a megtámadására számítva, 1756-ban lerohanta az ekkor az osztrákokkal szimpatizáló Szászországot, kitört a hétéves háború (1756–1763). 1757-ben hajtotta végre Hadik András a huszárjaival az európai visszhangot kiváltó bravúrt, Berlinnek, a porosz fővárosnak a megsarcolását. 1762-ben azonban, Erzsébet cárnő halála után, az oroszok kiléptek a háborúból, szinte az összeomlástól menekült meg Poroszország. A háború végül – osztrák szempontból – eredménytelenül ért véget, a hubertusburgi békeszerződés (1763) értelmében, a határok változatlanok maradtak, a háború kitörésekor fennállt status quo maradt fenn, Ausztria számára így Szilézia végleg elveszett. Mária Teréziának, az élete vége felé, a bajor örökösödési háborúval (1778–1779) kellett szembesülnie, ami azonban valójában már a fiához, II. József császárhoz kapcsolódott, nem a királynőhöz. A királynő gyarapította a Habsburg-birodalom területét, Lengyelország első felosztásában (1772), lelkifurdalással történt részvételével. A kormányzás. Mária Terézia, az adózási-pénzügyi kérdéseket illetően, a magyar rendekkel konfliktusba került. Az 1751-es országgyűlésen, az örökös tartományok mintájára, megkísérelte a magyar nemességnek a megadóztatását, de sikertelenül; illetve a rendek, az 1764-es országgyűlésen is, a korábban megerősített kiváltságaikra hivatkozással, elutasították a megadóztatásukat; ekkor is csak a jobbágyság terhére történt adóemeléshez járultak hozzá. A királynő ezért, már 1754-ben, sajátos – és időnként módosított – merkantilista vámtarifákat léptetett hatályba, a magyar nemesség adómentessége miatt hiányzó állami bevételeknek a pótlására, a háborús kiadások miatt jelentősen megnőtt államadósság csökkentésére, illetve az elveszített sziléziai ipar pótlásaként, az örökös tartományok iparának a fejlesztésére. A vámtarifa-rendszernek a lényege az volt, hogy a Habsburg-birodalom határain külső vámhatárt, az örökös tartományok és Magyarország között belső vámhatárt létesítettek, és az egyes vámárukat terhelő vám mértéke attól függött, hogy melyik vámhatáron, milyen vámárút, honnan – és hova – szállítottak: A Magyarországról jövő mezőgazdasági termékekre és nyersanyagokra (kivéve azokat, amelyeket az örökös tartományokban megtermeltek), a belső vámhatáron, nagyon alacsony vámot vetettek ki; így az örökös tartományoknak – ideértve Csehországot és Morvaországot is, nem csak az osztrák tartományokat – az ipara, a magyarországi nyersanyagokat olcsóbban szerezhette be, mint máshonnan, de a magyar mezőgazdasági termékeket is. Azonban ezeknek a termékeknek, a Magyarországról a birodalmon kívülre történő kivitelére, azaz, a külső vámhatáron, magas vámtételek voltak érvényesek. Az örökös tartományokból származó iparcikkeknek, a magyarországi behozatalát (belső vámhatár) nagyon alacsony vám terhelte. Ugyanakkor, az örökös tartományok termelőinek konkurenciát jelentő magyar termékeknek – például az iparcikkeknek – a kivitelét Magyarországról (belső vámhatár), már a magas vám terhelte; és ugyanilyen magas vám terhelte az iparcikkeknek az örökös tartományokon kívülről, akár Magyarországra, akár az örökös tartományokba történő behozatalát (külső vámhatár). Az alacsony vámnak a mértéke 3%, míg a magas vámnak a mértéke 30% volt. Ez a vámrendszer, egyrészt a magyarországi ipar helyzetét megnehezítette, másrészt az örökös tartományok iparának a külföldi versenytársait – gyakorlatilag – kiszorította a magyarországi piacról, de az örökös tartományok piacáról is. A vámtarifa eltörlése nem volt opció a királynő számára, ahogyan Mária Terézia fogalmazott, "mindaddig, amíg a magyar nemesség és klérus nem adózik", "továbbra is fenn kell tartani az osztrák uradalmak számára terményeik oly áron való értékesítését, hogy osztrák alattvalóink az állami adókat azok révén megfizethessék.". Ez a vámtarifa-rendszer hozzájárult Magyarország agrár-feudális jellegének a konzerválásához; a belső – az Ausztria és Magyarország közötti – vámhatárt csak 1851-ben szüntették meg. A vámintézkedések nem voltak személyes indíttatású döntések, avagy "megtorlások": Erre utal az, hogy az 1760-ban alapított Államtanács (Staatsrat), már 1767-ben (amikor magyar tagja még nem volt), kezdeményező lépéseket tett, a Magyar Királyi Kamara felé, a magyar ipar fellendítése érdekében. A Kamara azonban, arra való hivatkozással, hogy a gyárak felállítása sok pénzbe kerül, és kérdéses az, megérik-e a befektetést, a kezdeményezést elhárította; a nemesség számára még nem érkezett el a reformkornak az ideje, ami a hazai ipar fellendülésének a korszaka is volt. A reformok kérdésében, a királynő és a magyar nemesség közötti véleménykülönbségek miatt, 1765, gróf Batthyány Lajos Ernő, az utolsó magyar nemzeti nádor halála után, a nádori tisztség nem lett betöltve, illetve az országgyűlést sem hívta össze az uralkodó. A királynőt, a haláláig, a Magyar Királyságban Albert Kázmér szász–tescheni herceg képviselte, mint helytartó. Mária Terézia rendeleti kormányzása azonban, nem ütközött a magyar rendek ellenállásába, ugyanis ez a jogalkotás olyan kérdésekre terjedt ki, amelyekben az uralkodónak nem volt szüksége a rendek jóváhagyására; továbbá a rendeleteket a Magyar Udvari Kancellárián fogalmazták meg, készítették elő. 1766-tól, a Magyar Királyság lakatlan, a török hódoltság idején kipusztult területeire – elsősorban – német ajkú lakosságot telepítettek be. A korabeli magyar politikai elit nem idegenkedett a betelepítéstől: Hatalmas mezőgazdasági területekről hiányzott a munkaerő, illetve erdélyi földbirtokosok már korábban is fogadták a viszonylag olcsó munkaerőt jelentő románoknak a bevándorlását Havasalföldről és Moldvából. Mária Terézia, a reformintézkedései körében, 1767-ben kiadta az úrbéri pátenst, amely szabályozta a jobbágyoknak a földesúr felé teljesítendő szolgáltatásait, ugyanis az állami és földesúri terhek miatti elégedetlenség, szórványos parasztfelkelésekhez vezetett (1755, 1764, 1765-66). Ugyanakkor, a királynő életében, fennmaradt az az 1751-ben meghozott rendelkezése, hogy a jobbágyoknak, a beszállásolt katonák részére, előre meghatározott áron kellett élelmiszert adniuk, vagy egyéb természetbeni juttatásokat, és ha ezeknek a piaci ára magasabb volt, akkor a veszteség a jobbágyok terhén maradt (deperdita). Az igazságszolgáltatás korszerűsítése jegyében, 1770-től alkalmazták – Magyarországon is – a Constitutio Criminalis Theresianát, az új büntetőjogi és büntető-eljárási jogi törvénykönyvet, 1776-tól betiltva a kínvallatást. 1769-ben, Egerben, megindult az első magyarországi orvosképzés, 1770-ben felállították a nagyszombati egyetem orvosi karát (de az egri orvosképzés 1771-ben megszűnt), illetve az egyetemet Nagyszombatból Budára telepítették (1777). 1775-ben szegényügyi rendeletet adott ki (egyebek mellett, szegényházak, dologházak, árvaházak létesítése céljából). 1777-ben kiadta az oktatásügy átfogó szabályozásáról szóló, és az oktatást – a korábbi tanításhoz képest – modernizáló rendeletét, a Ratio Educationist; meg indult a tanítóképzés is. A királynő egy intézkedése, szándéka ellenére, tragédiához vezetett: Az erdélyi határőrség felállításáról szóló rendelet kapcsán, a sorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket, 1764. január 7-én, Madéfalván, a Siskovics József táborszernagy vezérelte katonaság megrohanta, sokakat megölték, illetve sokan Moldvába menekültek, ez volt a madéfalvi veszedelem (vérengzés), avagy siculicidium, azaz, székelygyilkosság. Mária Teréziához kapcsolódik a Collegium Nobilium Theresianum alapítása, a nemes ifjak műveltségének, és közszolgálatra való alkalmasságuknak az elősegítése végett, illetve a királynő alapította meg a magyar királyi (nemesi) testőrséget; továbbá a Mária Terézia-rendet a harci érdemek, a Szent István-rendet a polgári és az egyházi érdemek elismerésére. Fiumét a magyar Szentkorona tartozékává nyilvánította (1776). Megkezdte a budavári királyi palota építését. I. (Szent) István király ereklyéjét, a Szent Jobbot, hazahozatta Dubrovnikból Budára, és Szent István napját, augusztus 20-át, országos ünneppé nyilvánította. A felvilágosult abszolutizmus mérsékelt képviselőjének minősülő Mária Terézia 1780-ban hunyt el. Utóda a fia lett, II. József király, aki az első uralkodó volt a Habsburg–Lotaringiai-házból. Visszatekintés. A Habsburg-uralomnak az értékeléséhez, támpontként szolgálnak az alábbiak: Apponyi Albert összefoglalása : "Sokszor iparkodtam saját gondolkozásomban és külföldön tartott előadásokban is a Habsburg-uralom mérlegét megállapítani a hazánkra gyakorolt hatás tekintetében. Arra az eredményre jutottam, hogy annak sokféle hátrányát ellensúlyozza – egyebektől eltekintve – az az eléggé meg nem becsülhető előny, hogy megszilárdította bennünk a nyugati gondolkodásmódot, terjesztette köztünk a nyugati szokásokat, szóval teljessé tette a Szent István által útbaindított evolúciót a nyugati nemzetlét megvalósításához. Még egyes káros jelenségek is előmozdították ezt a célt; ami bennük káros volt, az elenyészett, a nyugatias hatás megmaradt." A Habsburg-házi magyar királyoknak, évszázadokon át, küzdeniük kellett az Oszmán Birodalommal, ami jelentős anyagi-pénzügyi forrásokat igényelt: Pálffy Géza: "Mivel az egyre kisebb területre apadó Magyar Királyság még mindig tekintélyes bevételeiből a mintegy 100-120 végvárban szolgáló 20-22 000 főnyi állandó szolgálatot teljesítő katonaság zsoldját csak körülbelül 25-30 százalékban tudták fedezni, a maradék összeget az osztrák és cseh tartományokból, valamint a Német-római Birodalomból kellett, pontosabban kellett volna biztosítani. A magyarországi törökellenes határvédelmi rendszer fenntartása még a Habsburgok osztrák ága által irányított egész Duna-menti monarchiát is óriási pénzügyi nehézségek elé állította. A nagyhatalom éves összbevételei (kb. 2 000 000 rajnai forint) ugyanis a magyar–horvát határvédelem évente szükséges költségeire (kb. 1 700 000-2 100 000 rajnai forint) csak akkor lettek volna elegendőek, ha a közép-európai birodalom minden jövedelmét csaknem kizárólag erre fordítják. A Habsburg Birodalom országai és tartományai tehát összességükben sem lehettek képesek a törökellenes határvédelem rendszeres finanszírozására! Ennek ellenére Magyarország a 16–17. században fennmaradásához -- amely egyúttal a tőle nyugatra fekvő tartományok védelmét is jelentette -- óriási katonai és pénzügyi segítséget (évente több százezer forintot) kapott. A Magyar Királyság és egyúttal a magyarság megmaradásához sajnos más út nem vezetett." A Habsburg-házi uralkodók őseinek és a Habsburg-házi uralkodóknak a leszármazási táblája. I. Rudolf királytól III. Frigyes császárig. A német-római királyt mostantól egyszerűen, jelző nélkül király-ként említjük. A "~" jel azt jelzi, hogy a mögötte álló dátum nem egzakt, vélelmezett. Csak akkor tüntettük fel az uralkodói sorszámot a további címeknél, ha az eltér a fő sorszámként megadottól. III. Frigyes császártól a spanyol ágig, illetve annak kihalásáig. A Szent Római Birodalom császárát mostantól egyszerűen, jelző nélkül császár-ként említjük. I. Ferdinánd császártól az osztrák ág kihalásáig. Folytatás innen !
1536	126281	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1536	Neutrínó	A neutrínó a leptonok közé tartozó könnyű elemi részecskék egyik fajtája. A részecskék világában nem jelentős gravitációt kivéve csak gyenge kölcsönhatásban vesz részt, erős kölcsönhatásban nem mutatható ki. Elektromos töltése nincs, semleges (innen a neve is, melynek jelentése olaszul ’semlegeske’), emiatt elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt. Ez a magyarázata annak, hogy a neutrínó rendkívül közömbös az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési) hatáskeresztmetszete igen kicsi, s egy fényév vastag ólomfalon a neutrínóknak mintegy fele haladna át. Eme tulajdonságuk jelentős mértékben megnehezíti, hogy kísérleti úton észlelni tudjuk őket, mert a kimutatás alapja valamely kölcsönhatás. A kölcsönhatási valószínűség ugyanakkor erősen függ a neutrínó energiájától: ennek következtében az is erőteljesen nő. Amikor a nagy energiájú neutrínó kölcsönhatásba kerül az anyaggal, általában töltött lepton keletkezik, ehhez hasonló folyamat felelős a hadronok gyenge bomlásaiért is. A pozitív pion bomlása során például a pionban lévő kvark–antikvark pár megsemmisül, és ennek során egy müonból és egy müon-antineutrínóból álló pár keletkezik. A különböző típusú neutrínók – és vele a részecskecsaládok – számának megállapítására legjobb módszer a Z-bozon bomlásának vizsgálata. Ez a részecske többféle neutrínóra és azok antineutrínójaira bomlik. Tulajdonságai. A neutrínók a fermionok (anyagi részecskék) közé sorolhatóak, spinjük feles (formula_1). Minden vizsgált neutrínó kiralitása balkezes. Típusai. A neutrínóknak 3 típusa van: elektron-neutrínó (formula_2), müon-neutrínó (formula_3) és tau-neutrínó (formula_4). Nevük onnan ered, hogy a standard modell szerint mindegyik kapcsolatba hozható egy másik – negatív töltéssel rendelkező – leptonnal: az elektronnal, a müonnal, ill. a tau-részecskével. A neutrínó típusainak száma, a legújabb mérések szerint, a W- és Z-bozon bomlásából állapítható meg. A CERN-beli nagyenergiájú elektron-pozitron ütközésekben kimutatták, hogy a keletkező Zo-bozon nyugalmi energiájának lehetséges értéktartománya háromfajta neutrínó-antineutrínóra történő bomlást enged meg. Negyedik fajta neutrínó tehát nem létezik. Tömeg. A leptonbomlási folyamatok spektrumának alakjából – az energia- és lendülethiányból – következtethetünk a neutrínók tömegére, amelyekre a következő értékek adódnak A későbbi kutatások során kiderült, hogy a direkt tömegméréseknél jobb eredményeket lehet kapni a neutrínóoszcillációs kísérletekkel. A neutrínók tömegére elméleti úton is következtethetünk, a kozmológiai standard modell ugyanis felső határt szab annak. 2010. júniusi számítások szerint, amelyek a galaxisok csoportosulását vették alapul, a neutrínó tömege 0,28 elektronvoltra – egy hidrogénatom egymilliárdod részére – adódik. A Planck műhold 2018-as adatai alapján a tömeg 165 meV alatti. Története, kronológia. A neutrínó létezését először Wolfgang Pauli tételezte fel 1930 végén, hogy a béta-bomlás folytonos energiaspektrumát megmagyarázza. A gondolat először híressé vált, 1930. december 4-én kelt levelében jelent meg. A neutrínók nélkül nem teljesült volna az energia- és perdület-megmaradás törvénye. Napneutrínó-probléma, neutrínóoszcilláció. Sokáig nem tudták, miért mérünk kevesebb (elektron)neutrínót, mint amennyinek a Nap működésének modellje szerint a magban keletkeznie kell. A kísérletileg észlelt neutrínók száma közel harmada az elméleteink által megjósoltnak. A kísérletekből egyértelműen kimutatták, hogy nem mérési hiba okozza, továbbá a tapasztalt hiány egyaránt jelentkezett a kozmikus sugárzás, és a napneutrínók mérésénél is. Ezt nevezik napneutrínó-problémának (Solar Neutrinos Problem, Solar Neutrino Puzzle – SNP). Mint utólag (kilencvenes évek) kiderült, nem csak az összneutrínó-fluxus, hanem a relatív fluxusok értéke sem egyezik a standard napmodell által jósolttal. Alig detektáltak a 7Be-mag elektronbefogása után keletkező neutrínót, ezzel szemben jelentős számmal mértek a 8B-mag bomlásából. Ez ellentmondásban van a proton-proton ciklus lezajlásáról alkotott elképzeléseinkkel, miszerint 8B-magok nem keletkezhetnek 7Be-magok nélkül. A napneutrínó-probléma megoldására számtalan hipotézis/lehetőség felvetődött, például: A végső megoldást Pontecorvo olasz fizikus elmélete adta, mely szerint a háromféle neutrínó képes átalakulni egymásba. Ez a jelenség az anyag által felerősített rezonáns neutrínóoszcilláció, vagy más néven Mikheyev-Smirnov-Wolfenstein effektus (MSW-effektus). Az oszcillációt elsőként a Super-Kamiokande és a Sudbury Neutrínó Obszervatórium nevű neutrínódetektorok mutatták ki. Ezeknek a detektoroknak a mérési technikája lehetővé teszi mindhárom típusú neutrínó észlelését. A mérések alapján arra következtettek, hogy a mért neutrínók száma megegyezik az elméletileg jósolttal, csak az elektronneutrínók számában tapasztaltak eltérést. Ebből egyértelműen neutrínóoszcillációra következtettek. Az elmélet (standard modell) szerint az oszcilláció ténye egyben azt is jelenti, hogy a neutrínók is rendelkeznek nyugalmi tömeggel, habár az nagyon kicsi. 2001-es mérések alapján ennek értéke: A neutrínóoszcillációt több – egymástól különböző – neutrínóforrásnál is megfigyelték különböző detektálási technikával, más-más energiatartományban: Neutrínókeltő részecskefizikai folyamatok. Több részecskefizikai bomlás (sorozat) végtermékeként keletkezhetnek neutrínók. A közvetlen neutrínókeltő folyamatok az alábbiak: Neutrínóforrások. Neutrínók többféle forrásból is érkezhetnek, eredetükre az energiájukból és érkezési irányukból következtethetünk. A mai kísérletek számára elérhető források a következők: Mesterséges források. Az atomerőművek az ember által előállított neutrínók legfőbb forrásai. Egy átlagos erőmű másodpercenként több mint 1020 neutrínót állít elő, melyek a hasadási termékek (neutronban gazdag radioaktív béta-bomló magok) bomlását kísérik. Az antineutrínó-fluxushoz jelentősen hozzájáruló izotópok az urán-235, urán-238, plutónium-239 és a plutónium-241. Némely részecskegyorsítókat neutrínóbomlások előidézésére alkalmaznak. A technikában rögzített céltárgynak protonokat ütköztetnek, ami során töltött pionok és kaonok keletkeznek. Majd ezek az instabil részecskéket mágnesesen fókuszálják egy hosszú alagútban, ahol repülés közben elbomlanak, amiből neutrínók is származnak. Atombomba-robbanás során is nagy számban keletkeznek neutrínók. Földi eredetű (terresztriális) neutrínók. Neutrínók a természetes háttérsugárzásban is keletkeznek a Föld belsejében lévő radioaktív izotópok béta-bomlása során. Ezekben a folyamatokban antineutrínók is emittálódnak. A Földön megmaradt radioaktív magok több milliárd év felezési idejűek, következésképpen igen kicsi a bomlási energiájuk. Ezért a keletkező neutrínók energiája rendkívül alacsony ( E < 2,6 MeV, emiatt „puha” részecskéknek is nevezik őket.), rendszerint a detektálási küszöbenergia alatt maradnak. Kivételt csak az U236 – és a Th232 – család néhány közbeeső, rövid életű, ezért ritka izotópja képez: a Pa234, Bi214, Tl210. Az alacsony energiaszint megnehezíti a detektálásukat. A földi eredetű (terresztriális) neutrínók detektálásával információt kaphatunk a Föld belsejében végbemenő radioaktív folyamatokról, radioaktív izotópok előfordulási koncentrációiról és kiszámítható a bomlási sorban a Föld egész térfogatában felszabaduló hőteljesítmény. Az első, geoneutrínók kimutatására irányuló kísérlet a japán KamLAND (2005) volt. A KamLAND fő célja a geoneutrínó-háttér és a reaktorokból származó antineutrínók mérése. Néhány jövőbeli kísérlet célja a geoneutrínó-háttér alaposabb mérése. Légköri neutrínók (atmoszferikus neutrínók). A légköri neutrínók a nagy energiájú kozmikus sugárzás és a légköri atomok atommagjainak kölcsönhatása során keletkeznek a sztratoszférában. Ezen nagyenergiájú folyamatok során pí-mezonok (a kozmikus sugárzás másodlagos összetevői) keletkeznek, melyek bomlásterméke egy müon, és egy vele társultan keletkezett müon-neutrínó. Az így létrejött müonok tovább bomlanak elektronra, elektron-neutrínóra és müon-neutrínóra. Az atmoszferikus neutrínók energiája széles skálát fog be. Detektálásukra a Cserenkov-detektorok a legalkalmasabbak, mivel ezeknek magas az energiaküszöbe és valós idejű (real-time) méréseket végeznek. Az első, kozmikus sugárzásbeli neutrínó-kölcsönhatást a részecskefizikusok egy együttműködés (Tata alapkutatásokért intézet – TIFR, Mumbai, Osaka városi egyetem, Japán és Durham egyetem, Egyesült Királyság) keretében figyelték meg egy indiai földalatti laboratóriumban, a KGF aranybányában. Napneutrínók (szoláris neutrínók). A napneutrínók a Nap és a többi csillag energiáját adó atommagfúzió során keletkeznek. A Nap rendkívül intenzív neutrínóforrás: belsejében másodpercenként 3,8 neutrínó keletkezik. Ezek zöme a proton-proton ciklusban, kisebb részük a CNO-ciklusban keletkezik. A napneutrínók – kicsi hatáskeresztmetszetük következtében – könnyen kijutnak a Nap belsejéből (ellentétben a fotonokkal, amiknek akár 106 évre is szükségük van minderre) és keletkezésüktől számítva 8,3 perc alatt érik el a Földet (mivel fénysebességgel haladnak). A napneutrínók energiaspektruma a magreakciók részleteinek függvénye. Az energiaspektrum 0,4 MeV-tól 19 MeV-ig terjed. (A különböző forrásokból érkező neutrínók közül a napneutrínók energiája a legkisebb.) A napneutrínókat érkezési irányuk alapján különböztetik meg az atmoszferikus neutrínóktól, amelyek ellentétben velük, irányfüggetlen háttérzajt keltenek. A másik jelentős különbség, hogy a napneutrínók intenzitása függ a Föld Naptól mért távolságától: nyáron (naptávolban) valamivel kisebb a jelintenzitás, mint télen (napközelben). Azok a kísérletek, amelyek a napneutrínókat vizsgálják, lehetővé teszik a Nap belsejében uralkodó fizikai körülmények meghatározását. Az energiatermelés pontos mechanizmusának ismeretében pedig tökéletesíthetjük a Nap szerkezetére és fejlődésére felállított asztrofizikai elméleteinket, különös tekintettel a széles körben elfogadott és alkalmazott ún. standard napmodellre. A napneutrínók keletkezése. A Nap energiájának néhány százalékát neutrínók formájában sugározza ki, melyek zöme a pp ciklus során keletkezik. Ez a kísérleti tapasztalat (többek között) a pp ciklus dominanciáját támasztotta alá. Ennek során négy proton alakul héliummaggá, amely egyidejűleg három különböző módon valósulhat meg, azaz a pp ciklusnak három allánca (ppI, ppII, ppIII) létezik. A lánc elején két proton héliummá alakulása kétféleképpen mehet végbe. Az egyik lehetőség a közvetlen proton–proton (pp) reakció, amiben a pp cikluson belül a napneutrínók zöme keletkezik. Ennek során az egyik proton a másik közvetlen közelében neutronná bomlik; a két részecske ezután a hidrogén egyik nehéz izotópjává, deutériummá egyesül, miközben egy pozitron és egy neutrínó szabadul fel. Az ebben a reakcióban keletkező neutrínók maximális energiája 0,42 MeV lehet. A másik neutrínótermelő folyamatban három részecske – két proton és egy elektron – vesz részt, s egy deutériummag, valamint egy neutrínó keletkezik. Ezeket a neutrínókat pep (proton–elektron–proton) neutrínóknak nevezzük, energiájuk maximum 1,442 MeV. Ennek a reakciónak a valószínűsége azonban jóval kisebb, mint a proton–proton reakcióé. A folyamat második lépése során az említett két reakcióban létrejött deutériummag egy újabb protonnal gamma-sugárzás kíséretében hélium–3 maggá egyesül Az említett két reakcióban létrejött deutériummag egy újabb protonnal gamma-sugárzás kíséretében hélium–3-maggá egyesül, mely két protont és egy neutront tartalmaz. Az elfogadott elméletek szerint a reakciólánc az esetek 93%-ában úgy fejeződik be, hogy két hélium–3 mag egyesül egy alfa-részecskévé, miközben két felesleges proton szabadul fel, melyek ezután ismét belépnek a ciklusba. E folyamat során tehát további neutrínók nem keletkeznek. Az esetek megközelítőleg 7%-ában azonban a hélium–3 egy alfa-részecskével egyesül, és gamma-sugárzás kíséretében berillium–7 keletkezik; ami azután egy elektront elnyelve lítium–7-té alakul, kibocsátva egy neutrínót. E neutrínók 90%-ának energiája 0,861 MeV. Nagyon ritkán – nagyjából ezer esetből egyszer – a proton-proton ciklus végén a berillium–7 egy protonnal radioaktív bór–8-cá egyesül, amely azután két alfa-részecskére, egy pozitronra és egy nagy energiájú neutrínóra bomlik el. Ezek a neutrínók mintegy 15 MeV energiájúak; a számítások szerint az észlelt neutrínók zöméért ezen bór-8 magoknak a bomlása felelős. A Nap belsejében a hélium–3 magok magányos protonokkal is egyesülhetnek, aminek következtében egy alfarészecske, egy pozitron és egy neutrínó keletkezik. Az így létrejövő Hep (hélium–elektron–proton) neutrínók energiája akár a 18,77 MeV-ot is elérheti, ám ez a reakció olyan szórványosan – még a bór–8 mag bomlásánál is ezerszer ritkábban – fordul elő, hogy nem járul hozzá számottevően a detektorokkal megfigyelt neutrínómennyiséghez. A napneutrínók fluxusa. A napneutrínók egy része, a pp, hep és a 8B reakciókból származó neutrínók folytonos energiaspektrummal, a pep és a 7Be reakciókból származó neutrínók pedig jól definiált energiával rendelkeznek. A különböző előrejelzett fluxusok, amelyek napneutrínó-egységre (SNU – Solar Neutrino Unit = 10−36 neutrínóbefogás másodpercenként és target-atomonként) normalizálva vannak, magukba foglalják a különböző reakciókban keletkező neutrínómennyiségeket: 7Be, 8B, pp, pep, valamint a CNO-ciklusban felszabadult neutrínókat. A mért és a várható neutrínófluxus sokáig nem egyezett, ez volt a napneutrínók problémája. A két érték egyezése a SNO detektor (mindegyik neutrínótípusra (azonos mértékben) érzékeny NC-reakción alapuló) méréseinél valósult meg. A két érték bizonytalanságait az ábrán sávos terület jelzi. A Φ(pp) és Φ(pep) fluxusok pontos meghatározása különösen fontos, mert értékük szoros kapcsolatban áll a Nap fényerejével (luminozitásával) és alapvető magfizikai törvényekkel. A Φ(8B) fluxus vizsgálata a legkönnyebb, mivel a 8B-neutrínók energiája a legmagasabb. Ezek a neutrínók csak egy 7Be szinten keresztül jelenhetnek meg, ám ennek a reakciónak igen kicsi a hatáskeresztmetszete, ami ellentmondáshoz vezet, és része a napneutrínó-problémának. Kozmológiai jelenségek. A természetben normális viszonyok között a neutrínók keletkezésének egyetlen formája a spontán radioaktív bomlás. A csillagok által kisugárzott neutrínók együttes száma emiatt nem lehet nagyobb a csillagban található neutronokénál. Ez a helyzet a normális csillagokban. George Gamow amerikai fizikus azonban rámutatott arra, hogy különösen magas hőmérsékleten és nyomáson a helyzet megváltozik: lehetőség adódik, hogy a forró csillag anyaga gyenge kölcsönhatás révén átalakuljon neutrínósugárzássá, és a szupernóva-kitörés során akadálytalanul távozzon. A neutrínó akkor keletkezik, amikor a proton elektron befogásával neutronná alakul. Az első bizonyítékot az 1987A szupernóva szolgáltatta 1987-ben, amelyből neutrínókat észleltek. A robbanás folyamán a csillag magjának sűrűsége olyan nagy (1014 g/cm³) lesz, hogy a csillaganyag elektronjai az atommagokba préselődnek; a protonok neutronokká alakulnak elektronbefogással, miközben a protonok számának megfelelő neutrínómennyiség szabadul fel. E neutrínók energiája néhánytól 10 MeV-ig terjed. Ilyen relatíve nagy energiájú neutrínókat a "Baikal, AMANDA, ICECUBE, Antares, NEMO" és "Nestor" kísérlet detektál. Szupernóvák előrejelzésére a "SNEWS (SuperNova Early Warning System" – "korai szupernóva-előrejelző rendszer)" projekt szolgál, mely szupernóvajelenség alkalmával a neutrínótávcsövek hálózatát hangolja össze. Egyéb neutrínó források: a fekete lyukakat körülvevő ún. akkréciós korongból, aktív galaxismagokból (AGN – Active Galactic Nuclei) származó neutrínók. Neutrínók keletkeztek az Ősrobbanás (Big Bang) során is. Nagyszámú neutrínó keletkezik a gammakitörések során, ilyen jelenségeket detektálnak a "HESS" és a "MAGIC" obszervatóriumok. Kozmikus háttérsugárzás. Feltételezik, hogy az Ősrobbanás folyamán létrejött kozmikus háttérsugárzásban is jelen vannak alacsony energiájú neutrínók. Az 1980-as években azt gondolták, hogy ez a magyarázata a világegyetemben feltételezett sötét anyagnak. A neutrínóknak van egy előnyük a többi lehetséges jelölttel szemben: tudjuk, hogy léteznek. A sötét anyag mennyisége ugyanis szorosan összefügg a világegyetem tágulásának mértékével, ilyen módon a kozmológiai (sötét anyag) modellekből felső határ adható a neutrínók tömegére. A részecskefizikai kísérletekből tudjuk, hogy a neutrínók tömege igen kicsi, mivel közel fénysebességgel mozognak, kivéve, ha különösen alacsony a kinetikus energiájuk. Így a sötét anyag összetevője lehet a neutrínók alkotta „forró sötét anyag”. Neutrínódetektorok, neutrínókísérletek. Történelmi kísérletek. Antineutrínókat először 1953-ban detektáltak egy nukleáris detektor mellett. A kísérlet vezetői, Frederick Reines és Clyde Cowan kadmium-klorid oldatot használtak targetként. Az antineutrínó töltött gyenge árammal történő kölcsönhatásában a vízben pozitron és neutrínó keletkezik. A vizsgálanó pozitron ezután egy elektronnal ütközve annihilálódik, két 0,5 MeV energiájú foton kibocsátásával. Az így létrejött fotonokat érzékeli a szcintillációs detektor. Napjaink legnagyobb neutrínódetektora, a KamLAND is hasonló szcintillációs elven működik. A 20. század második felében érthető módon felébredt a vágy, hogy észleljük a Napból érkező elektron-neutrínókat, azaz „neutrínó-fényben” megvizsgáljuk a nap magjában végbemenő termonukleáris reakciókat. Bruno Pontecorvo már 1946-ban javasolta, hogy a Napból származó neutrínókat klórtartalmú anyag segítségével detektálják. A reakcióra épített radiokémiai módszert Raymond Davis és kollégái ragyogóan kidolgozták, majd kivitelezték a Brookhaven Nemzeti Laboratóriumban. Ez a Davis által vezetett kísérlet volt az első és két évtizeden keresztül az egyetlen, amely napneutrínókat figyelt meg. A detektort egy kozmikus sugárzástól védett helyen, 1500 m-nyire a föld alatt helyezték el a dél-dakotai Homestake aranybányájában (USA). A napneutrínó-érzékelő lényegében egy 40 000 m³ térfogatú, klórtartalmú tisztítószerrel, tetraklór-etilénnel megtöltött tartály. Csak ez a hatalmas méret biztosítja, hogy a detektáláshoz szükséges legalább 10 argonatom jelen legyen. A neutrínó a tartályon való áthaladása során kölcsönhatásba lép a klór-37-tel (a földi klórmennyiség egynegyedét alkotó stabil klórizotóppal); ilyenkor a klóratom magjában az egyik proton neutronná alakul át, eközben maga az atommag radioaktív argon-37-té alakul. A proton bomlása során egy elektron keletkezik, melyet detektálva a folyamat kimutatása lehetővé válik. Azonban Davis radiokémiai módszerével csak a 814 ezer elektronvoltnál nagyobb energiájú neutrínókat lehet kimutatni, miután ennyi energia kell a klór-37 argon-37-té alakításához. Ez azt jelenti, hogy a proton-proton ciklus atommagreakciója során keletkező neutrínók közül csak a 8B atommag bomlása során kibocsátottakat lehet érzékelni. A proton-proton ciklus többi atommagreakciója során keletkező neutrínók energiája ennél kisebb. Davis néhány havonta kiürítette a tartályt, héliumgáz detektoranyagon való átbuborékoltatásával elkülönítette az argonatomokat, radioaktivitásuk alapján megszámlálta őket, ezek után pedig a kapott eredményből meghatározta a tartályon áthaladó neutrínófluxust. A napneutrínók oly kevéssé léptek reakcióba a tartály klóratommagjaival, hogy a reakció számszerű kifejezésére egy új mértékegységet kellett bevezetni. A neutrínó fluxus akkor 1 napneutrínó egység (Solar Neutrino Unit, SNU), ha minden 1036 darab klóratom közül egy lép reakcióba másodpercenként. A napbeli atommag-reakciók elfogadott elméletei szerint a klór-37 detektornak neutrínófluxust kellene érzékelnie, és ez a hibahatár tartalmazza az összes elméleti bizonytalanságot. Davis és munkatársai kísérleti eredménye szerint azonban a napneutrínók fluxusa vagyis az elméletileg megjósolt értéknek alig az egyharmada. Az eltérést először kézenfekvő módon az elmélet és a kísérlet bizonytalanságának tulajdonították. A különbség azonban az elméleti számítások és mérések több évtizede folyó tökéletesítése ellenére továbbra is fennállt, túllépve a megengedett hibahatárt: ez az ellentmondás „a hiányzó napneutrínók rejtélye” néven híresült el. Davis eredményét akkor értékelhetjük igazán, ha belegondolunk, milyen komoly technikai nehézségekkel kellett megküzdenie. Ezt jól érzékelteti maga az eredmény: 2 hónaponként az óriási tartályban levő kb. 2 db klóratomból mindössze 17 argonatomot sikerült kiszűrni. A Davis-kísérlet szinte folyamatosan futott 1970-től kezdve egészen 1994-ig. Utolsó eredményeit 1998-ban tették közzé. A csaknem negyed évszázad alatt összesen 2200 argonatom keletkezését sikerült kimutatni a műszerrel. A nyolcvanas években világszerte több, a proton esetleges bomlásának kimutatását célzó kísérletet indítottak. (Az átfogóbb, ún. Nagy Egyesített Elméletek szerint a proton is elbomolhat, ami ez esetben nem béta bomlás során következik be.) Ezek egyike a Nobel-díjas Masatoshi Koshiba által vezetett Kamiokande-kísérlet volt. A detektort a japán Mozumi bányában építették fel, amerikai–japán együttműködésben. Ez egy 16 m magas és 15,6 m átmérőjű henger alakú víztartály, amely 3000 tonna ultratiszta vizet tartalmaz, melyet 1000 fotoelektron-sokszorozó figyel. (A kívánt jel/zaj arány eléréséhez a víz radioaktív szennyeződéseit minimálisra kell csökkenteni.) 1985-ben a detektort átépítették, hogy kozmikus eredetű neutrínókat is tudjon észlelni. Ennek eredményeképpen sokkal érzékenyebb lett, és 1987-ben sikerült észlelnie a Nagy Magellán-felhőben felrobbant (SN1987A) szupernóva által létrehozott neutrínókat. 1988-ban napneutrínókat is észlelt, ami előrelépést jelentett a neutrínócsillagászatban. Protonbomlást viszont nem sikerült észlelnie, amiből a proton élettartamára alsó becslést lehetett volna adni. A jobb hatásfokú neutrínóészleléshez és a protonbomlás további vizsgálatához nagyobb érzékenységre volt szükség. Ez vezetett a tízszer nagyobb térfogatú Super Kamiokande megépítéséhez, mely 1996-ban kezdte meg működését. A megfigyelések alapján a napneutrínók fluxusára a következő értékeket kapták: ahol SSM a standard napmodell által jósolt neutrínó fluxus a proton-proton ciklus adott reakciójában. Neutrínókísérletek: az új generáció. A kis energiájú neutrínók kimutatására a galliummal töltött detektorok alkalmasak, mivel ezeknek a legalacsonyabb az energiaküszöbe. Működési elvük a neutrínó galliummal kiváltott kölcsönhatásán alapszik, amelynek során a galliumatom magjában az egyik protonja neutronná alakul, miközben egy elektron repül ki a magból. Ez a folyamat a keletkező elektron detektálásával mutatható ki. Sokáig azért nem építettek ilyen detektorokat, mert előállításuk nagyon költséges. A kilencvenes évek elején azonban több ilyen is épült: a Kaukázus északi részének egy magas hegyvonulata alatt a 60 tonna galliumot tartalmazó szovjet–amerikai SAGE detektor, Olaszországban, Rómától nem messze, a Gran Sasso hegy alatt az európai-amerikai-izraeli GALLEX (GALLium EXperiment – Gallium Kísérlet). Neutrínódeficitet a GALLEX kísérletében is tapasztaltak: a mért neutrínófluxus helyett. Jelenleg a világ legfejlettebb neutrínó obszervatóriuma az 1999 vége óta működő kanadai SNO (Sudbury Neutrínó Obszervatórium), amely Ontarióban, Sudbury mellett egy nikkelbányában, 2 kilométerrel a földfelszín alatt található. A detektor mérő térfogata 1000 tonna ultratiszta nehézvizet tartalmaz, egy 12 méter átmérőjű akril-műanyag tartályba zárva, amelyet egy 4 méter vastag vízréteg vesz körül. A detektor céltárgyát (mérő térfogatát) a körülötte koncentrikusan elhelyezkedő 9450 fotoelektron-sokszorozó figyeli. Ez a detektor a neutrínók mindhárom típusát képes érzékelni, a deutériummagokkal kiváltott különböző reakcióik alapján. A neutrínót övező tudományos érdeklődés. A neutrínósugárzás egyike az univerzumból érkező információáramnak. A neutrínók – a kicsi kölcsönhatási keresztmetszetüknek köszönhetően – a legtávolabbi helyekről is eljuthatnak hozzánk, onnan, ahonnan a csillagközi porban elnyelődő fény nem. Egy néhány MeV-os neutrínó közepes szabad úthossza mintegy 1030 fényév (az antineutrínóké ennél valamivel kisebb). Tehát elvileg 1030 fényév távolságban történő eseményeket is észlelhetnénk, feltéve, hogy a detektálás kérdése megoldható. A neutrínók detektálása. A különböző származású neutrínóknál eltérő detektálási módszereket alkalmaznak. A részecskegyorsítók és reaktorok között alig van ebben a vonatkozásban eltérés; körülbelül hasonló felépítésűek, bár a jelentősen eltérő energiákat figyelembe kell venni (a reaktorokban általában kisenergiájú neutrínók keletkeznek). Például a kozmikus sugárzással érkező neutrínók (energiájuk széles skálát fog be) detektálása másképp történik, mint a kisenergiájú napneutrínóké. Itt az alapnehézségen kívül, miszerint a neutrínók hatáskeresztmetszete igen kicsi, még hozzájárul az is, hogy az Univerzumból származó neutrínók intenzitása igen alacsony, ezért a háttér nagyon súlyosan esik latba. Ilyen esetekben a detektorokat több kilométerre a földfelszín alá, bányákba vagy tavak, tengerek mélyére telepítik, ahol a detektor feletti föld-, illetve vízréteg kiszűri a kozmikus sugárzás zavaró hatásait. Viszont a neutrínóknak mindez nem jelent akadályt, könnyen bejutnak a detektorba. A detektorok típusai. A neutrínódetektorok alapvetően két típusba sorolhatók: szcintillációs és Cserenkov-detektorok. A Cserenkov-detektorok működési elve a neutrínók detektoranyagban kiváltott Cserenkov-sugárzásának detektálásán alapszik. Cserenkov-sugárzás akkor lép fel, ha egy töltött részecske mozgása egy átlátszó közegben (például: víz, benzol, plexi- vagy teflonüveg stb.) gyorsabb a fény fázissebességénél. (Csak a vákuumbeli fénysebességet nem lehet túllépni!). A fény fázissebessége c/n-nel egyenlő, ahol c a fénysebesség vákuumban, n pedig az átlátszó anyag fénytörésmutatója. Mivel a neutrínók közel fénysebességgel haladnak, így a töltött részecskék 1-nél nagyobb törésmutatójú közegben Cserenkov-sugárzást bocsátanak ki. A Cserenkov-sugárzás magyarázata az ún. Cserenkov-effektus. (Ez csak abban az esetben megy végbe, ha az anyag nem vezet, Cserenkov-sugárzás ezért csak dielektrikumokban fordul elő.) Ha a töltött részecske egy közegben gyorsan mozog, akkor a részecske előtt a polarizáció nem jött létre, mivel az elektromos kölcsönhatások fénysebességgel terjednek. A részecske helyén eredő dipólmomentum keletkezik. Ez a gyorsan keletkező és megszűnő dipólmomentum okozza az elektromágneses sugárzást. A Cserenkov-sugárzás főként a látható kék tartományban lép fel, mert a törésmutató csak ezekre a hullámhosszokra nagyobb 1-nél. Az effektus során a létrejött Cserenkov-gyűrű különbözik elektronok és müonok esetében, így a detektált neutrínó típusát 98%-os valószínűséggel meg lehet állapítani. A detektálás módszerei. Direkt mérés: a különböző termonukleáris reakciókban keletkezett neutrínók egyidejű mérése. Ez a módszer lehetővé teszi a relatív neutrínófluxusok meghatározását is. Fontos szerepe van a napneutrínók detektálásánál, a fúzió alláncainak százalékos bekövetkezési valószínűségében. Ilyen direkt méréseket végez a Super-Kamiokande és a Sudbury Neutrínó Obszervatórium. Radiokémiai mérés: a neutrínók detektoranyaggal kiváltott inverz béta-bomlásán alapuló módszer. Ennek során mérik a bekövetkezett reakciók – „neutrínóesemények” – számát. Ezek a kísérletek valamennyi neutrínótípusra érzékenyek, ha azok energiája nagyobb a béta bomlásban reagáló ill. keletkezett atommagok tömegének különbségével. Hátrányuk, hogy nem tudnak különbséget tenni a különböző neutrínóforrások között. A neutrínódetektorok céltárgya (target). A radiokémiai kísérleteknél alkalmazható targetizotópokra először John N. Bahcall tett javaslatot. Eszerint a kiindulási izotóp – neutrínó által okozott átmenettel – a leányelem gerjesztett állapotába jut, míg az alapállapot elektron-befogásos inverz bomlása tiltott. Magasabb rendben tiltott elektronbefogással bomló instabil leányelemek keletkeznek az olyan stabil elemekből ill. izotópokból, mint a 41K, 81Br, 97Mo, 98Mo, 205Tl. Fontos még, hogy a neutrínók által keltett instabil leányelem hosszú életű legyen, mert ezek számából következtetnek vissza a detektált neutrínómennyiségre. A leggyakrabban alkalmazott targetek közé tartozik még a 4He, H2O, D2O, GaCl3, C2Cl4, NaI, 100Mo, 176Yb, 7Li, 127I. Érdekességek. Az 1987A szupernóva optikai észlelése 1987. február 24-én történt, a neutrínók detektálása pedig még ezt megelőzően, 1987. február 23-án 07:35 UTC időpontban. A szupernóvából érkező fotonok és neutrínók detektálása a következő értékelést adta: A felszabadult neutrínók közül mindössze 18 lépett kölcsönhatásba a detektorok anyagával. A befogott 18 neutrínó azonban már elegendő volt ahhoz, hogy a mag összeomlásáról alkotott alapvető ismereteink helyességét igazolja. A neutrínókutatás jövője. Megoldásra váró tudományos problémák: Jövőbeli kísérletek: CLEAN, HELLAZ, HERON, LENA, MEMPHYS, YBEX. Kapcsolódó szócikkek. Neutrínófizikával foglalkozó tudósok: További információk. Ismeretterjesztő cikkek. 2003. (134. évf.) 1. sz. 16-17. o.
1539	386428	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1539	Mesterséges koponyatorzítás	A mesterséges koponyatorzítás a testmódosítás egyik formája, aminek lényege, hogy a fejet kisbabakorban szándékosan formálják. Ezt meg kell különböztetni a koponya természetes eredetű torzulásától, aminek több oka lehet. A torzításhoz tartós és folyamatos erő szükséges, ami a koponya növekedését bizonyos irányokba korlátozza. Ezek között lehetnek lapított, kúpos, kerekded vagy megnyúlt formák. Általában egy hónapos kortól hét hónapos korig végzik. Már az ókori görögök is találkoztak mesterségesen torzított koponyákkal, de Hippokratész még ezt a tulajdonságot öröklődőnek tartotta. A nagy áttörést 1891-ben Rudolf Virchow hozta, azzal, hogy felismerte, a mesterséges koponyatorzítás nem öröklődik, a természetes torzulások viszont lehetnek örökletesek. Története. A mesterséges koponyatorzítás végigkíséri a történelmet. Számos, időben és korban elkülönülő kultúrában gyakorolták, és egyes helyeken még ma is végzik, előfordul például Vanuatun. A mesterséges koponyatorzítás legrégebbi leletei. A legrégebbi (45-55 ezer éves), valószínűsíthetően mesterségesen torzított lelet Shanidarból került elő. Ezt a neandervölgyi koponyát morfológiája ellenére sokan mégsem tartják mesterségesen torzítottnak, mondván, a neandervölgyieknek nem volt ehhez eléggé kifinomult az életstílusuk. A legrégebbi, biztos mesterséges torzítást Nacurrie-ben (Ausztrália) találták meg. Ez a körülbelül éves koponya jól mutatja a mesterséges koponyatorzítás számos jellegzetességét: hosszú, lapos homlokcsont (os frontale), kifejezett homlokdudor (eminentia prebregmatica), szimmetrikus parasagittalis depressiok, post coronalis depressio, hosszú, lapos halántékcsont (os occipitale). Az első példák az újkőkorból származnak, 11 ezer évvel ezelőttről, az iraki Shanidar barlangból, és Délkelet-Ázsiából. A legrégibb feljegyzések Hippokratésztól maradtak ránk Kr. e. 400 körülről, aki a makrokefál népről írt. Európában. Eurázsiában is elterjedt szokás volt a koponya mesterséges formálása. Sokan egy feltételezett archaikus civilizációra vezetik vissza. Csak annyi bizonyos, hogy a koponyatorzítás szokása Iránból érkezett a Kaukázusba (i. e.: 500), ahol máig is fennmaradt. Európába a hunok közvetítésével érkezett, akik Ázsiában egy ideig iráni befolyás alatt álltak. A hunok sok népet Európába nyomtak, sokakat beolvasztottak (a történetírók „hunok” elnevezése őket is tartalmazza), és a hunok bukása után szétterjedtek Európában. Franciaországban Toulouse környékén a gyakorlat szórványosan egészen a huszadik század elejéig fennmaradt, ami azonban egy egészségügyi védőintézkedés mellékhatása volt. A parasztok a baba fejére "bandeau"-t tettek, ami egy szorosan bekötött és kitömött fejfedő volt a fej védésére. A kutatók sajnálták ezeket a gyerekeket, mivel azt feltételezték, hogy ez a régi szokás csökkenti az intelligenciájukat. Franciaországon kívül Oroszország egyes vidékein, a Kaukázusban és Skandináviában kötözték be szorosan a kisbaba fejét. A Kárpát-medence mesterségesen torzított koponyái. A mesterséges koponyatorzítás Magyarországon sem kizárólag egy nép és egy kultúrkor sajátossága. A legrégibb torzított koponya a tököli bronzkori temető 23. sírjából került elő. A hunok mellett az alánok is gyakorolták ezt a szokást. Ettől a két néptől aztán mások is átvették, gepidák, osztrogótok, herulok, burgundok és rugiak. Ellenben a nyugati germánoknál többnyire megmaradt a természetes fejforma. A legtöbb torzított koponya a korai népvándorláskorból származik, a gót-alán periódusból (Keszthely-Fenékpuszta) és gepida temetőkből (Kiszombor, Biharkeresztes-Ártánd, …) került elő. A gepida törzseknél a torzítást nem egy kiváltságos vezér-, vagy sámán-család gyakorolta, hanem az sok családban szokás volt. Valószínű, hogy a torzítás inkább a kisfiúkon volt szokás elvégezni, de találtak néhány torzított női koponyát is. Megállapítható, hogy torzításra két pólyát alkalmaztak. A szélesebb főpólya a homlokról a halántékon át a nyakszirthez haladt, és körkörösen vette körül a fejet, a mellékpólya pedig a fejtetőt nyomta le kissé. Torzításuk az occipito-frontalis (vagy más néven fronto-occipitalis) torzítások csoportjába tartozik. A VI. sz.-ra a koponyaformálás enyhébbé és általánosabbá vált, módjában is változott (lazább kötözést használtak, és „idősebb” korban), majd kiment a divatból. Amerikában. Amerikában a koponyatorzítás az inkák, a maják és néhány észak-amerikai nép szokása volt. Speciálisan, Észak-Amerikában északnyugaton a csinukoké, délkeleten a csaktóké. A laposfejű indiánok nem végeztek koponyatorzítást, szemben a többi salish törzzsel, akik kerekebbé formálták csecsemőik fejét. A csinukok, csaktók, csehaliszok, nooksackok a baba fejének rögzítésével ellapították a homlokot. A Bahamák őslakosainál is gyakorlat volt. Ausztrália és Óceánia. Ausztrália őslakosai is végeztek mesterséges koponyatorzítást. Friedrich Ratzel 1896-ban jelentette, hogy a koponyatorzításnak két fajtája, a homlok lapítása és a hosszanti tengely megnyújtása is elterjedt Tahiti, Szamoa, Hawaii szigetein, és a Paumotu-szigetcsoporton. A leggyakoribb Mallicollon volt (Új-Hebridák, ma Malakula, Vanuatu), ahol különösen laposra formálták a fejet. A mesterséges koponyatorzítás elkülönítése, főbb típusai. Az anatómusok csak fokozatosan ismerték fel a mesterséges koponyatorzítás tényét. Ennek az az oka, hogy a mesterségesen torzított koponyák hasonlítanak a természetes módon torzultakhoz, és néhány esetben egyes tulajdonságaik összekeverhetőek más rasszok elemeivel. A földbe temetett csontok viszonylag sok esetben post mortem deformálódnak. A sírban található mikroklíma és a talaj összetétele gyakran kedvező körülményeket teremt a koponya akár bőrszerűvé puhulásának. A puha koponyát a föld nyomása változatos formájúvá alakíthatja. Az így torzult koponyák viszont szinte mindig erősen aszimmetrikusak, ellentétben a szimmetrikus mesterségesen torzítottakkal, és kúp alakú fejforma természetes kialakulása is nagyon valószínűtlen. A patológiás formák elkülönítése nehezebb feladat, de a korai varrat összecsontosodás során fellépő csont-anomáliák jól feltárt területei az orvostudománynak. Probléma lehet viszont az, hogy a csecsemő fejére kifejtett mesterséges nyomás is okozhat korai varrat összecsontosodást (a sutura metopica viszont a mesterségesen torzított koponyákon megmaradhat), ami tovább fokozza a deformációt, azonban ezeken a koponyákon az összecsontosodás jelei hamarabb mutatkoznak. A Közép-Európába keletről érkező népek azonosításakor nagyon sok félreértelmezés született. Nem ismerték fel a torzítás okozta változásokat. Az erős körkörös kötések az orrtövet laposabbá, szélesebbé, az arcot előreugróvá {prognath}, a járomívet {arcus zigomaticum} pedig kiállóbbá teszik. Így az egész fej mongoloid benyomást kelt. Az újra vizsgálatok sok „mongoloidot” átminősítettek. Mesterséges koponyatorzítást a születés utáni néhány hetes kortól három hónapos korig kell megkezdeni, mert a koponya ekkor még „könnyen” alakítható. Addig végzik, amíg ki nem alakítják a kívánt formát, vagy amíg a gyereknek nem sikerül elérnie, hogy vegyék le róla a kényelmetlen eszközöket, amelyeket akár évekig viselnie kell. Torzításra sokféle eszközt használtak (torzító bölcső, szorító pólya csont vagy deszka lappal, vagy anélkül, satuk, kötések), és az is előfordult, hogy mindennapos ruhadarab (fejkendők, szoros sapkák) okozta a torzulást. Nincs egységes rendszer a torzításokra, így minden kutató kidolgozta saját rendszerét. E.V. Zhirov három típust írt le: kerek, fronto-occipitalis és sagittalis az Európában és Ázsiában szokásos típusokra. Két fő típusa: Mindkét esetben brachicephal koponya a végeredmény. A képződött koponyaalak nagyban függ a torzítás módjától, erősségétől, a megkezdés idejétől és természetesen aszerint is változik, hogy milyen volt az eredeti rassz típusa. A mesterséges koponyatorzítás okai és következményei. Az emberi test szándékos módosítása széles körben elterjedt kulturális jelenség, melynek két fő csoportja ismert: A mesterséges koponyatorzítás a második csoportba tartozik. A testmódosítás személyes esztétikai érzékre utal, melyből társadalmi rétegződésre következtethetünk. Akár előnyös tulajdonságok kialakítását is remélhették a torzítástól. Egy modern elképzelés szerint a hovatartozást jelölte, akár néphez, törzshöz tartozást, akár társadalmi helyzetet. A majáknál ezek a tényezők kulcsszerephez jutottak. A Tomman-szigeten a nahaiok között, és Malakula dél-délkeleti részén az volt a vélemény, hogy akinek hosszirányban megnyúlt a feje, az magasabb rangú, okosabb, és közelebb áll a szellemvilághoz. Történetileg úgy gondolták, hogy a divatot az indította el, hogy a szülők azt akarták, hogy gyerekük hasonlítson azokra, akiknek természettől fogva hosszú volt a fejük. Rivero és Tschudi elemzett egy múmiát, amiben egy hosszú fejű magzat volt. A múmiát Huichay-ben találták, két league-re Tarmától. D’Outrepont, a szülészet szaktekintélye szerint a magzat hét hónapos volt. A perui huanca népességhez tartoztak. P.F. Bellamy hasonló megfigyelést tett két csecsemő koponyájáról, amiket a Captain Blankley Angliába vitt, és a Devon and Cornwall Natural History Societynek adományozott 1838-ban. Bellamy szerint egy fiúról és egy lányról volt szó, az egyik nem volt idősebb néhány hónaposnál, a másik egyévesnél. Nem találta rajtuk a mesterséges koponyatorzítás jeleit; az agykoponya nagy csontjainak arányai és az occipitalis csont síkjának iránya természetes volt, továbbá a koponyák közelében nem találtak koponyatorzítás végzésére alkalmas eszközöket. Ugyanarról a vidékről származó felnőtt koponyákat is vizsgált, amelyek szintén torzítatlanok voltak. Pentland 1834-ben vizsgált felnőtt koponyákat, amiket 1827-ben Bolíviában, a Titicaca-tó közelében ástak ki. Ő arra következtetett, hogy természettől fogva hosszúak, és egy mára kihalt emberfajtához tartoztak. Sokan kutatták, hogy a mesterséges koponyatorzításnak a torzítottra nézve vannak-e hátrányos élettani következményei. Feltételezik, hogy mind az intelligenciára, mind a látásra negatívan hat, de ezek egyike sem bizonyított. Az viszont bizonyítható, hogy a koponya egyes részein torzítás esetén gyakrabban lép fel nagymértékű osteoporosis (csontritkulás), a fogak állománya gyengébb, nagyobb mértékű a fogkopás és a szuvasodás. Az is tény, hogy a csecsemők nehezen viselik a szoros kötéseket, satukat. Egyéb. A mesterséges koponyatorzítás kutatásának eredményeit az orvostudomány felhasználja a deformált fejjel született csecsemők gyógykezelésében. Dél-Amerikában talált torzított koponyák agytérfogata átlagosan 1800–2000 cm³, de a legnagyobbak 2200 cm³ körüliek. Manapság az átlagos agytérfogat 1400–1500 cm³. Perui minták vizsgálata alapján a torzított és a nem torzított koponyák átlagos agytérfogata között nem volt szignifikáns különbség.
1540	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1540	Basic English nyelv
1542	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1542	Nemzetközi Segédnyelv Egyesület
1544	386428	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1544	Nyelvészet	Általánosságban a nyelvészet, latinosan grammatika () az emberi nyelvekkel foglalkozó tudományág, és nyelvész az, aki ezt a tudományt műveli. A nyelvészet szerteágazó területét három fő szempont alapján szemlélhetjük: Az elméleti (vagy általános) nyelvészet (nyelvtan) területei. Az elméleti nyelvészetet gyakran számos jól elkülöníthető területre bontják, melyeket egymástól többnyire függetlenül is lehet vizsgálni. Az alábbi felosztás általánosan elfogadott: Ezek a szakterületek olykor átfedik egymást: például létezik morfofonológia, morfoszintaxis stb. A szemantika az összes jelentéses nyelvi elemmel foglalkozik, a morfémától a szintagmáig, sőt talán nagyobb szövegegységekkel is. Ettől eltekintve azonban mindegyik terület rendelkezik egy központi koncepcióval ami köré kutatása és tudományos vizsgálata csoportosul. Történeti nyelvészet. A nyelvet diakrón szempontból vizsgálja, tehát azzal foglalkozik, hogy az idők során milyen változásokon ment keresztül az adott nyelv hangtana, alaktana, mondattana stb. Ehhez összehasonlító adatokat (rokon, szomszéd és egyéb nyelvek), valamint nyelvemlékes adatokat használ forrásként. Alkalmazott nyelvészet. Nyelvtechnológia A nyelvtechnológia a természetes nyelvű szövegek számítógéppel történő feldolgozásával foglalkozik. A tudományterület részleges átfedésben van a számítógépes nyelvészettel. A nyelvészet erőforrásait (például korpuszok, nyelvtanok, tudásleíró eszközök stb.), módszereit és eszközeit nemcsak leíró céllal, hanem konkrét technika megoldások megvalósítására is használja, mint például a gépi fordítás vagy a tartalomelemzés. A nyelvtechnológia egyik szakága a nyelvfeldolgozás (Human Language Processing vagy HLT). Lényegében az emberi vagy természetes nyelvnek gépi, számítógépes eszközökkel való feldolgozását jelenti. A kutatás, alkalmazás témája vagy célja a megrendelőtől függ. Főbb megrendelőnek számítanak az egyes nemzeti egyetemek és kutatóintézetek, a kormányok, nemzetközi hatalmi csoportosulások, az Európai Unió, az iparvállalatok stb. A nyelvtechnológia művelőinek alapképzettsége vagy nyelvészeten kívüli szakterülete rendszerint matematika, számítástechnika, könyvtár- vagy információtudomány, illetve gyakori a villamosmérnöki vagy egyéb műszaki háttérrel ide érkező szakember. Kontextuális nyelvészet. Kontextuális nyelvészetnek azt a tudományt nevezzük, ahol a nyelvészet kölcsönhatásban áll egyéb akadémiai tudománnyal. Ehhez képest az elméleti nyelvészetben a nyelvet magáért a nyelvért tanulmányozzák. Az ún. interdiszciplináris nyelvészeti területeken azt vizsgálják, hogy a nyelv hogyan lép kölcsönhatásba a természettel. Az olyan társadalomtudományok, mint szociolingvisztika, antropológiai nyelvészet és nyelvészeti antropológia a társadalom és a beszédtevékenység közötti kapcsolatot tanulmányozzák. A kritikus diszkurzus elemzés tudományánál a retorika és a filozófia kapcsolatban áll a nyelvészettel. A pszicholingvisztika és a neurolingvisztika ötvözi az orvostudományt és a nyelvészetet. A nyelvészet egyéb tudományközi területei közé tartozik a nyelvelsajátítás, fejlődéstani nyelvészet, komputációs nyelvészet és a kognitív tudomány. Egyedi beszélők és nyelvi közösségek. Valójában, és ez könnyen belátható, mindenki más nyelvet beszél, hiszen a nyelvelsajátítás egyénileg történik, a világról alkotott képzetek és az ezekhez kapcsolódó nyelvi jelentések az illető beszélő nyelvi és egyéb tapasztalataitól, illetve készségeitől függenek. A nyelv mégis kizárólag közösségben létezik, mégpedig az egymással nyelvi kommunikációt folytatni képes beszélők közösségeiben. Leíró és előíró nyelvtanok. Leíró (deskriptív) nyelvész, aki a nyelvi jelenségeket megpróbálja mások számára is érthetően közölni. Előíró (preskriptív) az, aki a megpróbálja megmondani, hogyan kell helyesen beszélni. Beszéd vagy írás. A beszélt nyelv az elsődleges az írott nyelvvel szemben, azonban egyik sem fölérendeltje a másiknak. A beszélt nyelv általános jellemzői: Kapcsolódó szócikkek. Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém, Germanisztikai Intézet
1545	105434	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1545	Fonetika	A fonetika a nyelvészet azon ága, amely a beszédhangokat tanulmányozza mint a beszéd legkisebb szegmenseit, fizikai, fiziológiai, neurofiziológiai és neuropszichológiai szempontból, azaz a létrehozásuk, terjedésük, hallásuk és fejlődésük szempontjából a nyelv közvetítésével való emberi kommunikációban, jellegzetes eszközöket használva leírásuk, osztályozásuk és átírásuk céljából. Egyes szerzők a fonetika tárgyához tartozónak tekintik a beszéd szupraszegmentális tényezőit is (a hangsúlyt, a hanglejtést stb.), amellyel ebben a nézetben egyik ága, a szupraszegmentális fonetika, ismertebb nevén a prozódia foglalkozik. A szupraszegmentális tényezők tanulmányozása az egyik olyan aspektus, amellyel a fonetika túllépi a beszédhang által képzett elemi szintet. Ezt teszi a beszédhangok közötti hatások (hasonulás, elhasonulás stb.) vagy a szótagok képzésének tanulmányozásával is. A fonetika tárgyát pontosabban határozták meg akkor, amikor rokon tudományágaként megjelent a fonológia, amelyet funkcionális fonetikának is neveznek, és amely különbséget tesz beszédhangok és fonémák között. A fonetika a beszédhangok és a szupraszegmentális tényezők anyagi részét tanulmányozza, konkrét megvalósulásuk teljes változatosságát, amelyet egyéni vagy helyzeti tényezők határoznak meg, függetlenül kommunikációbeli funkciójuktól és megjelenésük szerkezeti szintjétől, legyen az a szó, a szavak közötti határ, a mondat stb.), tehát kiiktatva a közöttük és a nyelvi jelentésük közötti viszonyt. Ezzel szemben a fonológia funkcionális szempontból foglalkozik velük, azzal, hogy miként különböztetnek meg jelentéseket. Ebben az értelemben a fonémák invariánsok, olyan beszédhangok elvont képviselői, amelyek a fonémák allofónoknak nevezett variánsai. A magyar nyelvű szakirodalomban a „hangtan” terminust is használják, de nem egységes értelemben. Egyes szerzők szerint ennek két ága a fonetika és a fonológia. Mások szemléletében a „hangtan” a „fonetika” szinonimája, tehát a fonológia nem a hangtan egyik ága, hanem külön tudományág. Más magyar elnevezések még „beszédhangtan” (a fonetikára) és „nyelvi hangtan” (a fonológiára). Akárcsak a nyelvészet, a fonetika is lehet általános vagy speciális (egy adott nyelvre vonatkozó). A fonetika módszerei. Kezdeteire vonatkozóan elemi fonetikáról lehet szó, olyan módszerről, amely azon alapult, amit az ehhez eléggé edzett emberi fül képes megkülönböztetni. Ezt a megközelítést, amely csak szubjektív lehetett, utólag túlhaladta a kísérletinek is nevezett eszközfonetika. Ezt a francia Jean-Pierre Rousselot abbé alapozta meg. A módszerek a technika előrehaladásának mértékében fejlődtek tovább. Az 1930-as évektől kezdve elektroakusztikus, majd elektronikus hangfelvevő és elemző eszközöket használtak. A technika és főleg az informatika rohamos fejlődése nyomán erőteljesen kibontakozott és újjáalakult a beszédprodukció és a beszédészlelés kutatása. A fonetika ágai. Mivel a beszédhangokat számos szempontból (létrejöttük, terjedésük, észlelésük, fejlődésük stb. szempontjából) lehet tanulmányozni, a fonetikának ezekre szakosodott ágai jöttek létre. Az általános fonetika ágai. Az általános fonetika több tudományhoz kötött. Kapcsolatban van a neurofiziológiával és a neuropszichológiával azzal, hogy a hangok képzését agyon belüli folyamatok előzik meg, észlelésüket és értelmezésüket pedig ugyanilyen folyamatok határozzák meg. Képzésüket és észlelésüket jellegzetes szervek végzik, amelyek leírásához az anatómia járul hozzá, működésük megértéséhez pedig a fiziológia. Fizikai tulajdonságaik révén a beszédhangok az akusztika tárgyához is tartoznak, kutatásukhoz pedig az informatika is hozzájárul. A neurofiziológiai fonetika. Ez a viszonylag kevéssé kifejlett tudományág megpróbálja leírni azokat az agyi mechanizmusokat, amelyek a beszédprodukciót és -észlelést vezérlik. Az artikulációs fonetika. Ez a fonetika egyik legrégibb ága, elemei már az ókori indiai nyelvészetben megvoltak. Fiziológiai fonetikának is nevezik, és köze van az anatómiához is, mivel a beszéd szervei felépítésével foglalkozik és működésükkel a beszédhangok képzésekor. Az akusztikai fonetika. Az akusztikai fonetika a beszédhangok mint rezgések fizikai tulajdonságait tanulmányozza, azaz frekvenciájukat, amplitúdójukat, erősségüket és időtartamukat terjedésük közben a beszélőtől a hallgatóhoz. Főleg ez az ága a fonetikának használ a hangok rögzítésére, elemzésére, képzésére, felerősítésére, közvetítésére és visszaadására alkalmas elektronikus eszközöket. Az auditorikus (vagy percepciós) fonetika. A fonetika ezen ága a beszédhangok észlelésével, megkülönböztetésével, értelmezésével és kategorizálásával foglalkozik az anatómia, a fiziológia, a neurofiziológia és a neuropszichológia közreműködésével, mint olyan tevékenységekkel, amelyeket a fül, a hallóideg és az agy végez. Egyes nyelvek fonetikájának ágai. Az egy adott nyelvvel foglalkozó nyelvészet keretében a fonetika annak beszédhangjait és szupraszegmentális tényezőit tanulmányozza szinkrón vagy diakrón nézetben. Vizsgálja a beszédhangok közötti hatásokat is a szavakon belül és a szavak érintkezőpontján. A fonetikai kutatás két nyelvre vagy nyelvek csoportjára is kiterjedhet. A leíró fonetika szinkrón jellegű, azaz leírja és csoportosítja egy adott nyelv egy adott időszakban létező beszédhangjait. A szintaktikai fonetika tárgyát a szószerkezetet alkotó szavak érintkezőpontján történő hangváltozások képezik, mint például a francia nyelvben a hangkötés, amikor szerkezet első és második, magánhangzóval kezdődő szava között olyan hang jelenik meg, amely nincs meg akkor, amikor az első szó elszigetelt, vagy a szerkezet második szava mássalhangzóval kezdődik, pl. "enfants" [ɑ̃fɑ̃] ’gyerekek’ vs. "enfants adorés" [ɑ̃fɑ̃zadɔre] ’imádott gyerekek’. A történeti fonetika diakrón jellegű. Egy nyelv beszédhangjainak fejlődésével foglalkozik az idők során. Tekintélyes képviselői a német August Schleicher (1821–1868) és az orosz Filipp Fortunatov (1848–1914) voltak. Az összehasonlító fonetika több rokon nyelv beszédhangjainak párhuzamos fejlődését tanulmányozza. A történelmi fonetikával egy időben jelent meg, és szorosan kötődik hozzá. A fonotaktika. A fonotaktika a fonetikának az a része, amely arról szól, hogy a beszédhangoknak milyen sorozatai használatosak törvényszerűen, azaz milyen hangfajták és mely helyzetben fordulhatnak elő az illető nyelvben (pl. lehetséges szótagszerkezetek, mássalhangzó-sorozatok). Ezek a lehetőségek és azon tiltások, amelyekkel járnak, a nyelv fonotaktikai szabályai. A fonetikai átírás. Mielőtt hangfelvételeket tudtak készíteni, szükséges volt a beszéd minél hitelesebb írásbeli rögzítése, és ez a szükség utólag is megmaradt. Többféle fonetikai átírási rendszer létezett és létezik, úgy egyes nyelvekéi, mint általánosak. A legtöbb a meglévő ábécéken alapszik, olykor vegyítve ezeket, például a latint és a görögöt vagy másokat, diakritikus jeleket is használva. Például a finnugrisztikában a SETÄLÄ-féle átírást használják, a magyar nyelvre pedig az 1949-ben elfogadott magyar egyezményes hangjelölést (többek között a "A magyar nyelvjárások atlaszá"ban), vagy egy Nádasdy Ádám és Siptár Péter által létrehozott, a nemzetközi fonetikai ábécén alapuló átírást. A 21. században az általános fonetikai munkákban és a nemzetközi érdeklődésre számot tartó speciális fonetikai publikációkban inkább a nemzetközi fonetikai ábécé használatos. Ez főleg a latin ábécén alapszik, görög betűket is tartalmaz, valamint speciális jeleket, köztük létező betűkből származókat (például megfordított betűket), diakritikus jeleket, a hangok rövidségére vagy hosszúságára, a szótagok közötti határra, a hangsúly helyére stb. való jeleket. Az alkalmazott fonetika. A fonetika az élet sok területén alkalmazható. Ilyen területek a logopédia, a siketek oktatása, a távközlés, a bűnügyi nyomozás, a színészképzés, az irodalmi művek hanganyag-elemzése, a beszédszintézis (például olvasógép vakok számára), a szónoklattan (az előadás hangzásbeli kérdései), a stilisztika (a beszédhangok expresszivitásának vizsgálata), az idegennyelv-oktatás, az orvostudományban a foniátria (a hangadás betegségeinek a gyógyítása) és az afáziás betegek kezelése, a hallókészülékek készítése stb.
1549	18612346	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1549	Eurodicautom	Az Eurodicautom az Európai Bizottság úttörő jellegű terminológiai adatbázisa volt. 1975-ben a fordítók és az Európai Bizottság többi munkatársának feladatát akarták vele megkönnyíteni. 1980-ban már addig fejlesztették, hogy interneten keresztül a bizottság is hozzá tudott szólni. A bizottság bővülésével a kezdeti hat nyelvet hétre, kilencre, végül tizenegyre bővítették. Ezen kívül a tudományos neveket latinul is meg lehetett találni. Olyan felhasználói felületet alakítottak ki, melynek segítségével a nagyközönség is ingyenesen hozzáférhetett a rendszerhez. A Rennes-i Egyetemen fordítástechnikát és terminológiát tanuló hallgatók gyakran besegítettek az adatbázis fejlesztésébe, sokszor ellenőrizték a fordításokat és új nyelvi bejegyzéseket is létrehoztak. 2007-ben az Eurodicautom szerepét átvette az IATE rendszere.
1550	67225	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1550	Arisztotelész	Arisztotelész (ógörögül: , ); (Sztageira, Kr. e. 384 – Khalkisz, Kr. e. 322. március 7.) görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói közé tartozik. Már az ókorban híressé vált nemcsak filozófiai művei miatt, de a kiemelkedő tehetségű makedón hadvezér és despota, Nagy Sándor nevelőjeként is. A görögországi Sztageira (ma: Sztágira, Halkidikí) városában született, innen nyerte egyik állandó melléknevét: "a S(z)tagirita (= „A sztagirai”)." Nemcsak sok, modernnek tekintett tudományban jeleskedett és tett hozzá mindegyikhez valami értékeset, valami olyat, ami az illető ismeretterület felfogását, tárgyalását sokszor majdnem egy évezreden át meghatározta; nemcsak a filozófiában, a logikában, a nyelvészetben, a biológiában, a pedagógiában, a politikatudományban, az államelméletben sikerült maradandót alkotnia, de az irodalomelméletben és mi több, az irodalomban is. Cicero aligha áradozott volna az arisztotelészi előadásmód „arany folyamáról” "(flumen orationis aureum)", amely a világos, de élvezetesen olvasható tudományos értekezés műfaját is megteremtette. Azonban nemcsak irodalmilag igényes és nagyközönség számára írt exoterikus művei és irodalmi tárgyú munkái (a Poiétika kivételével) semmisültek meg, vesztek el, hanem sok más műve is – de a megmaradtakból, mint például a "Fizika", "Metafizika", "Etika", "Politika", "Poétika" és mások – még így is több életműnyi anyag kitelik. Alakja köré tanítványaiból új (és mintegy 600 éven át működő) filozófiai mozgalom, a peripatetikus iskola szerveződött. Mesterével, Platónnal együtt az európai filozófia legmeghatározóbb alakja. A középkor végére a Biblia mellett Arisztotelész és munkássága vált a „magasabb” kultúra meghatározó tekintélyévé szerte Európában. De nemcsak az európai kultúra tartja magát az örökösének: Keletet is ő hódította meg a nyugat tudományának, a keresztényeknél, az araboknál és a zsidóknál egyaránt a legnagyobb tiszteletben áll. A Holdon krátert neveztek el róla és nevét egy kisbolygó is viseli (6123 Aristoteles). Élete főképp Diogenész Laertiosz: "A filozófiában jeleskedők élete és nézetei" című munkájából ismert. Arisztotelész élete. Ifjúkora. Sztageirában, a Khalkidiké-félszigeten fekvő trákiai görög gyarmatvárosban született a 99. olimpiász első évében, a mi naptárunk szerint i. e. 384-ben. Apja, Nikomakhosz családja valószínűleg Messzénéből jött Sztagirába az i. e. 8. v. 7. században. Anyja, Phaisztisz családja Khalkiszból származott. Ráadásul mindkét szülő tekintélyes orvosi családból származtatta magát. Diogenész Laertiosz Hermipposzra hivatkozva azt állítja, hogy Nikomakhosz egy olyan, Makhaón fia Nikomakhosznak nevezett őstől származtatta magát, aki magának Aszklépiosznak volt az unokája. Apja családja épp ezért „aszklepiadésznek” (aszklépioszt tisztelőknek), vagyis – mai szóval – az orvosok ipartestületébe tartozónak számított, maga az apa pedig orvosa és barátja volt II. Amüntasznak, Makedónia királyának. Arisztotelész számos életrajzírója feltételezi, hogy Nikomakhosz a makedón fővárosba, Pellába, ahová munkája kötötte, magával vitte Arisztotelészt is, így a kisfiú gyermekkorát már ott töltötte, segédkezvén apjának orvosi munkájában. Galénosztól tudjuk ("De Anatomicis Administrationibus", II.1., vol. II. 280 K.), hogy a görög orvoscsaládokban nevelődő ifjak boncolni tanultak, továbbá korán elkezdték elsajátítani apjuktól a mesterséget, miközben inaskodtak. Valószínűleg az orvosi családból eredeztethető nemcsak Arisztotelész biológiai és természettudományos érdeklődése; hanem későbbi kapcsolata III. Alexandrosszal, azaz Nagy Sándorral. Amüntasz legkisebb fia, Fülöp, a későbbi makedón király, körülbelül egykorú volt Arisztotelésszel, és valószínűleg már ekkor megszerette, úgyhogy később rábízta fia, Alexandrosz nevelését. A feltételezésnek (mármint, hogy Pellában élt) azonban ellentmondhat az, hogy Nikomakhosz és valószínűleg Phaisztisz is, nagyon hamar meghaltak. Nikomakhosz és Phaisztisz három gyermeke közül kettő fiú – Arimnésztosz és Arisztotelész – és egy lány, a nővérük, Arimneszté volt. Arimnésztoszról Arisztotelész megemlékezik végrendeletében (miszerint szobor állítandó neki), amely Diogenész Laertiosznak köszönhetően ismert; Arimnesztéről pedig Plutarkhosz révén tudunk. Arisztotelész 17 éves kora körül apja meghalt (feltételezhető, hogy anyja pedig már korábban). Gyámja egy Atarneuszból származó (később Asszoszban élő) rokona, Arimneszté férje, Proxenosz lett (kinek fiát, Nikanórt később örökbe fogadta). Hogy Proxenosz miért hagyta el a fiúval Makedóniát, és miért ment – szokatlan módon – Athénba, ennek oka nem ismert (a nem túl megbízható Pszeudo-Ammóniosz pl. delphoi jóslatra, egy sokkal elismertebb arab orvos-történész, Ibn Abi Uszajbia pedig Proxenosz és Platón barátságára hivatkozik; modern szerzők egyszerűen arra, hogy az Akadémia volt a kor legjobb iskolája Hellaszban, illetve a görögök által ismert területeken. ). Az Akadémia, avagy első athéni tartózkodása. I. e. 367-ben vagy I. e. 366-ban, 17 vagy 18 éves korában Athénba ment, s a hagyomány szerint a nagy filozófus, Platón tanítványa lett annak Akadémiáján. Ám Platón pont ezen évek egyikében elhagyta Athént, és három évig Szicíliában maradt II. Dionüsziosznál (az iskolát addig a knidoszi Eudoxosz vezette), így Arisztotelész 20 éves kora előtt nem lehetett tanítványa Platónnak. Az viszont biztos, hogy kb. 18-20 esztendőt valóban az ő társaságában töltött. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a legkiválóbb tanítványok egyike (Diogenész Laertiosz egyenesen a legkiválóbbnak nevezi). Több szerzőtől is fennmaradtak Platón szájába adott, Arisztotelészt dicsérő jelzők, így mondta őt „az iskola eszének”; házát pedig az Olvasó házának. Önállósága fokozatosan, de korán megmutatkozott, egyes nézeteiben hamar eltért mesterétől, s ezt nem titkolta; így meglehet, hogy mestere tényleg mondta – olyan elmarasztalásként, amely szintén beillik dicséretnek – hogy „Xénokratészt sarkantyúzni, Arisztotelészt zabolázni kell."_ A kezdeti baráti viszony valamelyest hűlt ugyan, de Platón haláláig megmaradt, azon ókori forrásokból származó állítások, miszerint barátságuk kifejezett ellenségeskedésbe csapott volna át (amelynek egyetlen megkérdőjelezhetetlenül valós alapja a markáns különbség bizonyos filozófiai tanaikban), a legjobb esetben is túlzás, de még valószínűbb, hogy ellenséges szándékú kitaláció (ld. lentebb). Egyes feltételezések szerint ekkoriban Iszokratésznél is tanult retorikát, aminek az említett szónok elismert mestere volt nemcsak Athénban, hanem szerte a hellén kultúra elterjedési területén. Az iszokratészi hatást műveiben még olyan szerzők is elismerik, akik az Iszokratész-tanítványságnak nem látják bizonyítékát – mint pl. David Ross; tény, hogy "Rétorika" c. művében egy szerzőt sem idéz többször, mint a híres szónoklattan-tanárt. Hogy Platón életében komoly tanítói tevékenységet folytatott volna, annak nagyon kevés nyoma van és azok sem perdöntőek; egyes források beszélnek tanítványairól, csodálóiról, pl. az atarneuszi Hermeiászról és egy sokkal későbbi mű, a Szuda-lexikon (10. sz.), másokról is; de ezek ekkoriban még inkább közeli barátai lehettek, és csak később válhattak tanítványokká. Szintén feltételezések szerint, retorikai oktatást mégiscsak végzett Iszokratész versenytársaként. Szokás ezt összekapcsolni egyik legkorábbi (lehet, hogy a legelső), elveszett, és szónoklattani tárgyú írásával, a "Grüllosz vagy A retorikáról" cíművel; amelyet i. e. 360 körül, de mindenképp az akadémiai tartózkodása idején alkotott meg; valamint az Iszokratészszal való vitával: „Még Plato életében előadhatta a rhetorikát, mert Isocrates elleni polemikus hangja csak ez időre vihető vissza, mert másodszori athenaei tartózkodása alatt Isocrates már meghalt”. Az Iszokratész tanai ellen írt, platóni dialógus formába öntött Grüllosz mellett még a "Retorika" c., fennmaradt értekezés is esetleg ebben az időszakban íródhatott. Az Arisztotelész-irodalom innen eredezteti az Arisztotelész- és az Iszokratész-iskola közötti, nagyon hevessé fajuló vita indulását, aminek néhány ókori forrásban nyoma maradt. Platón tanítványa maradt annak haláláig (i. e. 348 / 347). Ezután nem sokkal elvándorolt a városból. Atarneusz és Mütiléné. Platón halálával egyidejűleg a politikai feszültség erősödött a városban, az Athénnal szövetséges Olünthoszt II. Fülöp i. e. 348-ban rövid ostrommal bevette, a makedónok hatalmának fenyegető árnyéka pedig egész Hellaszra rávetült. Nemcsak a makedón-párt kapott erőre Athénban, de ennek ellenében a Démoszthenész nevével fémjelezhető makedónellenes irányzat is. Ez a légkör nem kedvezett annak az Arisztotelésznek, akinek apja a makedón király udvari orvosa volt. Ráadásul az Akadémia élére sem ő, hanem Szpeuszipposz került (mindketten várományosnak tarthatták magukat e posztra), aki a platonizmusnak egy Arisztotelésztől távol álló irányvonalát képviselte. Harmincas éveinek vége felé járva, íme minden adott volt hozzá, hogy ne csak jogi szempontból érezze magát idegennek Athénban. Akár közrejátszottak ezek az okok abban, hogy a távozás mellett döntött, akár nem, tény, hogy elfogadta egykori akadémiai tanulótársa és barátja, Hermeiasz invitálását, és Platón egyik legbuzgóbb hívével, Xenokratésszel Anatóliába (Kis-Ázsia), a müsziai Asszoszba utazott, amelynek Hermeiasz a fejedelme volt. A jövevények Asszosz városában telepedtek le, ahol Arisztotelész az itt élő jelentős és elég szervezett platonista közösség – tulajdonképp egy helyi kis Akadémia – szellemi vezetője lett. Asszoszban került szorosabb ismeretségbe Theophrasztoszszal, aki később utódja lett a peripatetikus iskola élén. Több történész szerint Arisztotelész valójában a makedónok ügynöke, vagy mindenesetre követe volt Atarneuszban. Ez egy modern-, és nem az ókori forrásokra támaszkodó elképzelés. Hermeiász országát és a térséget azonban három évvel a filozófus érkezése után, i. e. 344-ben elfoglalták a perzsák, őt magát tőrbe csalták és megölték. Arisztotelész 16 soros himnusszal áldozott az elhunyt emlékének, akinek Delphoiban állított emlékműve feliratát is ő írta. A filozófus még asszoszi tartózkodása idején beleszeretett Hermeiász fogadott és/vagy testvére lányába, a 18 éves kora körül járó Püthiaszba, és amikor menekülniük kellett a perzsák elől, a Leszbosz szigetén fekvő Mütilénébe költöztek, ahol két évig éltek. Még Asszoszban, vagy később, Mütilénében i. e. 345-ben össze is házasodtak. A házasság – amely kb. tíz évig, az asszony haláláig tarthatott, és egy szintén Püthiasz nevű leány születése is megkoronázta – boldog volt; a filozófus végrendeletének utolsó mondataiban meghagyta, hogy csontjait Püthiaszéivel együtt temessék el. Aligha kétséges, hogy Leszboszon teljesítette ki állatrendszertani ismereteit, melyek kutatásába már korábban belekezdett, a tengeri és egyéb élőlények végtelen változatosságának hatására keletkezett biológiai tapasztalatai igen erősen rányomják bélyegüket Arisztotelész logikai munkáira is (erre utal a logikai fajok, nemek és kategóriák bevezetése és egész hierarchiába rendezése, de a logikai művekben előforduló rengeteg állat- és növényrendszertani példa is). Valószínűleg ebben az időszakban, 355 és 340 között írta "Metafizika" című művének legrégebbi részeit, az A és B könyvet, melyekben még egyértelműen mint a platonizmus híve többes szám első személyben beszél („mi, Platón tanainak követői”), valamint az "Organon" könyveinek tőle származó (nagy) részét is. Nagy Sándor nevelőjeként. I. e. 343-ban vagy i. e. 342-ben újra Makedóniába ment II. Philipposz meghívására, hogy ennek 12 éves fiát, Alexandroszt, a későbbi Nagy Sándort nevelje. Arisztotelész négy éven át volt Alexandrosz nevelője, ennek 16. évéig, ekkor Philipposz már politikai feladatokat rótt fiára (mert maga Büzantion ellen hadjáratra indult), de Arisztotelész – valószínűleg immár inkább tanácsadóként – még négy évig maradt Sándorral, Philipposz haláláig (i. e. 336.), és nagy hatással volt reá. Nagy Sándor sokáig őszinte, igaz tisztelettel viselkedett régi tanítója iránt, aki főleg erkölcstanra, politikára, ékesszólásra és költészetre oktatta, és néhány művet külön e célra írt. Rendesen Pellában ill. a szomszédos Miezában tartózkodtak, néha Sztageirában, amelyet (minthogy a jó II. Fülöp makedón király egy korábbi hódítása során földig rombolta) a filozófus kedvéért újra fölépítettek romjaiból. Arisztotelész vélhetően ekkor kezdte írni vagy kigondolni "Politiká"val foglalkozó művei kezdeményeit, két értekezést írt tanítványa számára "(A monarchiáról, A gyarmatokról)." Lehetséges, hogy a híres és elveszett (158 tételből álló) alkotmánygyűjteményét is Sándor számára állította össze. Plutarkhosz már idézett műve szerint nagyrészt Arisztotelész hatása, hogy Sándor mindig tiszteletet és bőkezűséget tanúsított a filozófusok és tudósok iránt, és maga is megszerette a filozófiát és tudományokat, később Ázsiában hadi cselekményei között tudományos expedíciókat is indított. E hagyományos képpel ellentétben a kételkedésre hajlamos modern szerző, Russell, meglehetősen leértékeli a bölcs és az ifjú hadvezér kapcsolatát: arra a – mások által is hangoztatott – megfigyelésre alapozva, hogy a két személy politikai nézetei és tevékenysége szemmel láthatóan nem sok hatással voltak egymásra, hangsúlyozottan személyes véleménye szerint Arisztotelész szemében aligha lehetett több Sándor, mint kényelmetlen és lusta kolonc, míg Alexandrosz, a fiatalkorától kezdve önfejű ifjonc, a görögök és perzsák legrosszabb vonásait ötvöző kényúr, legfeljebb csak a makedónok kulturáltságát igazoló dísznek tartotta Arisztotelészt, de pedantériáját és elméleti bölcsességét megvethette. I. e. 339-ben újra nősült, új felesége (illetőleg csak élettársa) a Sztageirából származó Herphyllis lett. A Lükeion alapítója, avagy második athéni tartózkodása. I. e. 335-ben, ötvenedik életévében, a filozófus visszament Athén városába, amely az elkövetkező tizenkettő vagy tizenhárom évben otthonául szolgált. Itt néhány épületet kibérelt és iskolát nyitott Lükeion (Lyceum) néven, amelynek fedett oszlopcsarnokában (vagy esetleg csak árnyékos fasoraiban), a "perípatosz"ban (περίπατος), melyekről az iskola később a nevét kapta, tartotta Arisztotelész előadásait. Valószínűtlen, hogy a tanítás kizárólag vagy főleg séta közben történt volna (ez a nézet szmürnai Hermipposztól ered), amint ezt a „peripatetikus” (azaz: „körbesétáló”) kifejezés szó szerinti értelmezése sugallja. Az iskolában közös viták, összejövetelek, előadások és étkezések is folytak, nagyjából úgy, mint általában a görög filozófiai iskolákban. E tizenhárom év alatt írta meg legtöbb fennmaradt nagy munkáját. A hagyomány (Plinius, Sztrabón) szerint Nagy Sándor fejedelmi bőkezűséggel segítette egykori tanítóját: állítólag több ezer ember foglalkozott a filozófus természettudományi gyűjteményének bővítésével, és a fejedelem 800 Talentumot adott Arisztotelésznek. Ross szerint a lükeioni, több száz iratot, azonkívül térképeket és természettudományos gyűjteményt tartalmazó könyvtár volt az első nagyobb könyvtár Görögországban, ami modellként szolgált az alexandriai és a pergamoni számára is. A jó viszonynak az uralkodó elleni Hermolaosz-féle összeesküvés leleplezése vetett véget, amelybe Arisztotelész unokaöccsét, Kalliszthenész is belekeverték, aki így végül i. e. 327-ben Alexandrosz által bebörtönözve halt meg (egyes ókori források szerint ki is végezték, talán keresztre feszítéssel vagy vadállatokkal). Plutarkhosz szerint Kalliszthenész Arisztotelész házának neveltje volt, és nagybátyja ajánlásával került az udvarba; így Alexandrosz Arisztotelészre is megharagudott, és ennek nyilvánosan hangot is adott; mivel unokaöccse oly tiszteletlenül viselkedett vele, az uralkodóval szemben. Késői évek. 323-ban Nagy Sándor meghalt; birodalmában megkezdődött a bomlás, a makedónokkal közeli kapcsolatban álló, s ezért „gyanús” Arisztotelészt a makedón-ellenes párt – köztük olyan akadémisták, akik régebben a legközelebbi barátai voltak, illetve egyes szakmai ellenfelei – azonnal üldözőbe vette és istensértés (ασεβεια = aszebeia, „istentelen cselekedet”, szentségtörés) ürügye alatt a bírák elé állította (a fő, ill. fennmaradt nevű vádlók Démophilosz és Eurümédón voltak). Azzal vádolták, hogy oltárokat emelvén elhunyt első nejének és Hermeiasznak, az isteneket megsértette. Bár a vádakat nyilvánvalóan a személyes rosszindulat és a politikai ellenérzések is vezérelték, azonban egy jámbor athéni számára ténylegesen visszatetszést kelthetett, hogy olyan szent erényekkel, melyek mitológiai alakokat is megillettek, a filozófus versében egy zsarnokot is felruházott, aki ráadásul rabszolga, s mi több, herélt volt. Az nem valószínű, hogy az athéniak ellenszenvét valóban aktív, makedónbarát politizálással vívta volna ki: ez már csak ión bevándorolt (metoikosz) származását és ezért Athénben korlátozott politikai jogait tekintve is nehézségekbe ütközött volna. Viszont a makedón kormányzóhoz, Antipatroszhoz fűződő régi barátsága valószínűleg kulcsszerepet játszott abban, hogy nemkívánatos személlyé vált. Arisztotelész, mint azt bizonnyal Szókratész kivégzésére célozva mondta, nem engedte az athéniakat „kétszer vétkezni a filozófia ellen”; és 323-ban, iskoláját Theophrasztoszra bízva elmenekült Athénból. Legfeljebb egy évig élt Khalkiszban, de 322 augusztus/szeptembere táján, kevéssel Démoszthenész halála előtt ő is meghalt. Némelyek szerint öngyilkosságot követett el méreggel, vagy a tengerbe vetette volna magát (ezt Eumélosz, a történetíró elbeszélésére hivatkozva Diogenész Laertiosz is említi; a feltételezést azonban sem ő, sem a későbbi filozófiatörténet nem vette komolyan, utóbbi sok képviselője ezt a vélekedést a Szókratész haláláról szóló hagyomány fantáziadús parafrázisának tartja); valószínűbb, hogy betegségben halt meg, egy Censorinus nevű szerző szerint például régi gyomorbaja okozta halálát. Utódok, rokonok. Első feleségétől, Püthiasztól egy lánya született, szintén Püthiasz. A lány Arisztotelész második athéni tartózkodása idején meghalt. Püthiasz halála után nem házasodott meg, de Timaiosz szerint maga mellé vett egy ágyast, Herphyllist, aki egy Nikomakhosznak nevezett fiút szült neki (innen eredt a jóval Arisztotelész halála után "Nikomakhoszi etika"ként kiadott könyve címe). Adoptálta továbbá egykori gyámja, Proxenosz fiát, Nikanórt. Arisztotelész nővérének, Arimnesztének, és férjének, Proxenosznak két gyermeke volt, Nikanór (aki Arisztotelész fogadott fia lett), valamint egy lány, Hero. Az ő fia volt Kalliszthenész (a híres filozófus és Nagy Sándor udvari történetírója); aki tehát unokaöccse volt Arisztotelésznek. Nikanór Arisztotelész lányát, Püthiaszt vette feleségül, és apósa végakarata szerint Arisztotelész másik feleségétől/élettársától származó fiának, Nikomakhosznak a gyámja lett, míg az fel nem nőtt. Életrajzok és jellemzések. Arisztotelész-életrajzok. Arisztotelésznek már az antik korban gazdag irodalma keletkezett, amely valószínűleg tartalmazott megbízható életrajzi adatokat is; ezek többsége a történelem viharai során elveszett, s bár a fennmaradtakból és azok hivatkozásaiból sokukat részben rekonstruálni tudjuk, a filozófus életéről sok mindenben csak feltételezésekre vagyunk utalva. A legfontosabb fennmaradt művei a következők: Bizonyos részletkérdések tárgyalásakor sokszor felbukkanó művek: Arisztotelész életében és nem sokkal halála után, közel sem örvendett olyan általános elismertségnek, mint pár száz évvel utána (ld. lentebb); halála után röviddel pedig már napvilágot láttak az olyan, tárgyilagosnak nem mondható művek, melyek igyekeztek őt kifejezetten rossz színben beállítani (az ezekre adott első ismert reakció Philokhorosznál [i. e. 340- ~261/267] található). Más, Arisztotelészre vonatkozó adatok viszont tanítványaitól származnak, ezek egy része valószínűen legenda és nyilvánvalóan Arisztotelész-párti, hogy ezért nem tekinthetők megbízhatónak. Külső és jellem. Külső és belső jelleméről nagyon kevés forrás maradt fent, melyek se nem megbízhatóak, se nem egymással összeegyeztethetőek. Külső. Néhány forrás szerint hivalkodóan, túlékszerezkedve öltözködő, alacsony, kopasz, potrohos és pipaszárlábú, beszédhibás (selypítő vagy dadogó) kéjenc volt, arcán állandóan gúnyos vagy álszent benyomást keltő kifejezéssel, azonkívül hajlamos volt a cinikus, ellenfeleit megszégyenítő iróniára, valamint a fényűző étkezésre és életmódra. Hozzá kell tennünk azonban, hogy – bár az előnytelen külsőről szóló hagyományt Ross „hitelt érdemlőnek” nevezi – az ilyesfajta jellemzések általában ellenfeleinek műveiben vagy azoktól vett idézetekben fordulnak elő. A már Diogenész Laertiosz által is idézett negatív képnek nemcsak számos szobor (melyek közt hitelesek is lehetnek) és anekdota mond ellent, hanem az írott forrásokban is fennmaradt életrajzi tények is (a kéjenc voltnak például a feleségeivel való szeretetteljes kapcsolata, a végrendeletében írottak; vagy a pederasztia barbár szokásként való elítélése). Nem kétséges, hogy Arisztotelésznek gazdagsága és kiemelkedő intellektusa miatt nemcsak számos irigye volt, hanem filozófiai versenytársai és politikai ellenlábasai is, akiknek érdekükben állt negatív képet terjeszteni róla. David Ross és más források is említik, hogy Athénból való „száműzetésekor” a platóni és/vagy az iszokratészi iskola valószínűleg ármánykodott ellene. Legendák a Platónnal való ellentétekről. A Platón és Arisztotelész ellenséggé válásáról szóló, a késő ókori írásokban felbukkant nézet (amelynek egyetlen megkérdőjelezhetetlenül valós alapja a markáns különbség bizonyos filozófiai tanaikban), a legjobb esetben is túlzás, de még valószínűbb, hogy ellenséges szándékú kitaláció. Több életrajzban és változatban fennmaradtak legendák, miszerint nem tisztelte eléggé tanítóját és háládatlan volt iránta. Állítólag Platón azzal vádolta, hogy a jóságáért, amellyel befogadta, gonoszsággal fizetett („Arisztotelész nem tisztel engem, és kirúg rám, mint a csikó az anyakancára, amely kihordta őt”), némelyek szerint idegenek, kifejezetten az akadémista vezető ellenében, míg ő távol volt Szicíliában, orvul iskolát nyitottak a városban (az „idegen” szót sokan vonatkoztatják Arisztotelészre, noha az Akadémián még számos más városból származó, sőt görögnek is csak fanyalogva nevezett személy tanult). Mindeme legendák nagyon valószínűtlenek, ill. egyszerűen nem igazak: Arisztotelész Platón második szicíliai útja után is még sokáig bizonyíthatóan akadémistának számított; és nem nyitott önálló iskolát. A műveiben fennmaradt, Platónt valóban – de közel sem tiszteletlenül – cáfoló részletek is egészen más fényben mutatják a mesterrel folytatott vitákat. Mielőtt "Etikájában" Platón eszmetanának cáfolatába kezd, a személyes barátság érzelmeit fejezi ki iránta, de – mint mondja – a tudományban néha félre kell tenni a személyes érzelmeket és csak az igazság védelmére gondolni: „és ámbár az igazság és a barátság, mindkettő igen drága előttem, szent kötelesség elsőséget adni az igazságnak”. A "Metafizikában" is több helyen Platón követőjének nevezi magát, és fájlalja, hogy tudományosan cáfolnia kell azokat, akik gondolkodásban is annyira közel állnak hozzá. Egy Werner Jaegertől eredő, de más filozófiatörténészek és filológusok által is vallott nézet szerint – melyet W. K. C. Guthrie „genetikus (fejlődéselvű)” megközelítésnek nevezett – életművét hitelesebb a Platón eszméitől való folyamatos, lassú, és sohasem teljes távolodásként felfogni, mintsem az azokkal való radikális szakításnak gondolni. Az akadémisták között egyáltalán nem volt szokatlan eltérni Platón tanaitól: megtette nemcsak a pontoszi Hérakleidész, hanem a két „vezetőhelyettes”: Eudoxosz és Szpeuszipposz is. Utóbbi ugyanúgy elvetette az ideatant, mint Arisztotelész. Ennek tükrében felmerülhet a kérdés, hogy mi volt az a valós alap, amelyből ezek a legendák táplálkoztak, és mi oka lehetett bárkinek is ilyeneket kitalálni. Arisztotelészre számosan nehezteltek meg élete során. A platonikusok azért haragudhattak rá, mert önálló és konkurens iskolát nyitott; ezért a valóban meglevő nézetkülönbségeket erősen felnagyíthatták, de a filozófus Iszokratész híveivel is ellentétbe került; makedón kapcsolatai miatt is voltak ellenségei, sőt valószínűleg emiatt kellett kétszer is elhagynia Athént, a legendák egy része továbbá a peripatetikusokkal polemizáló epikureus szerzőknek is tulajdonítható. Az Iszokratész-Arisztotelész vita. Az ókori forrásokban Arisztotelész sokszor szerepel ellenfeleivel megvetően ironizáló, nagyképű alakként; ezt a gúnyos vagy támadó hangvételt egyáltalán nem zárhatjuk ki: Ross például említi, hogy fiatalkorában olyan hangnemben kritizálta Iszokratészt, hogy annak tanítványai nagyon megnehezteltek rá (Iszokratészt egyszerű „törvényszéki beszédszerkesztőnek” titulálta, és erkölcstelen nézetek terjesztésével vádolta); idéz továbbá modern szerzőket, akik szerint Iszokratésznak későbbi szavai a felkapaszkodott filozófusokról, akik iskolát alapítanak és tiszteletlenek vele szemben, pedig Arisztotelészre vonatkoznak (ugyan Ross ezt kétli). Iszokratész egyik tanítványa, Képhiszodórosz négy könyvből álló művet írt mestere védelmében „"Arisztotelész ellen"” "(Prosz Arisztotelén)" címmel, de feltételezhető, hogy nem ő volt az egyetlen tanítvány, akit a vita érintett. Felháborodásukon egyáltalán nem lehet csodálkozni: mesterük tanítványai és barátai között egyre több gazdag és befolyásos ember lett szerte Hellaszban, míg Arisztotelész még nem volt senki és semmi, csak egy idegen és ismeretlen platonikus ifjonc. Ugyanakkor Arisztotelész a "Retorika" c. műben (amit egyes feltételezések szerint szintén ekkoriban írt, vagy legalábbis kezdett meg) elismerte ellenfelét mint rétort és tanárt. Filozófiát érintő, azt a retorika ellenében lebecsülő gondolatairól, Platónnal megegyezően, lesújtó véleménnyel volt (további adalék, hogy Iszokratész szintén nagyon jó kapcsolatokat ápolt a makedón udvarral. Hogy II. Fülöp Arisztotelészt hívta meg udvari nevelőnek, és nem őt, az újabb sértés lehetett a számára, ami csak elmérgesítette vagy fenntartotta a két tábor közötti vitát). Arisztotelész-közeli jellemzések. Más források (például néhány fejszobor) a görög férfiideálnak megfelelőnek ábrázolják, barátai levelei (pl. Antipatrosz makedón uralkodóé) és egyes anekdoták pedig nagyon is jellemes, empatikus egyénnek állítják be; viszont igencsak kérdéses, ezek mekkora valóságalappal rendelkeznek. Az egyik ilyen például Arisztotelész utódjának kiválasztásáról szól a peripatetikus iskola élén. A helyre többen pályáztak, de a szóba jövő két személy a Leszboszról származó Theophrasztosz és a Rodoszról származó Eudémosz voltak. Arisztotelész sokáig halogatta utódjának megnevezését (egyiket sem akarván megbántani), majd egy nap borivás közben a két jelölt jelenlétében azt kérte, hozzanak neki két pohár bort („mert amit most iszom, nem elég ízletes”), egyik leszboszi, másik rodoszi termés legyen (mindkét sziget híres volt borairól). Mindkettőt megkóstolta, majd csak annyit mondott: „Mindkettő kitűnő, bár a leszboszi tűnik édesebbnek.” Ezzel eldőlt, hogy Theoprasztosz lesz az utódja, Arisztotelész pedig szellemesen elkerülte a győztes direkt néven nevezését, és kihangsúlyozta, hogy a mindkettő alkalmas lenne a feladatra (ahogy mindkét fajta bort igen jónak tartották az ókorban). Művei. Műfaj szerinti osztályzás. Arisztotelész műveit ő maga vagy a tanítványok két csoportra osztották: Arisztotelész műveiről különféle ókori listák maradtak meg, pl. egy Diogenész Laertiosztól, amely valószínűleg Hermipposz hasonló listáján alapul, de azzal nem mindenben egyezik meg. Az egyik, amelynek a szerzője egy Ptolemaiosz nevű peripatetikus, ezerre teszi Arisztotelész könyveinek számát. Más listák vélhetően Andronikosz arisztotelészi „életmű-kiadásán” alapulnak. Bármennyire is megbízhatatlanok e jegyzékek, az még ezek és a fennmaradt töredékek egybevetéséből is bizonyos, hogy Arisztotelész munkásságának óriási része elveszett. Tartalmi osztályzás. A műveket tartalmi alapon (hogy milyen tudományokkal foglalkoznak) a következőképp osztályozzuk (A Corpus Aristotelicum): Logikai művek: az Organon. A logikaiak, melyeket Organon („segédeszköz”, „szerszám”) név alatt csak később, az i. sz. 6. század táján a bizánci időkben foglaltak össze, ezek: Nem tudjuk biztosan, ez az összefoglalás és a művek sorrendezése mennyire érinti Arisztotelész eredeti szándékait, és ez ma már nem is kideríthető, mert a tanítványok és kommentátorok teleírták a műveket olyan részletekkel és megjegyzésekkel, melyek össze-vissza hivatkoznak nyilvánvalóan később írt munkákra. A Kr. u. 200 körül élt peripatetikus kommentátor, Aphrodisziaszi Alexandrosz alkalmazta a logikai művek megjelölésére az „organon” (ớργανον), azaz „eszköz, szerszám” elnevezést, minden bizonnyal a bevett iskolai szóhasználatnak megfelelően (már Kr. e. 50 körül a rhodoszi peripatetikus, Andronikosz is ilyen cím alatt adta ki e logikai munkákat. Az "Organon" kifejezetten akroamatikus jellegű, használták a Lükeionban folyó tanításhoz. A mű színvonala erősen változó: néhol majdnem olyan vázlatos, mintha előadáshoz készített emlékeztető jegyzet volna, és egyes részei valószínűleg be is töltöttek ilyen szerepet (pl. a "Katégoriák" végső fejezetei erősen hüpomnématikus jellegűek), máshol részletezőbb és didaktikailag átgondolt, máshol egyenesen olyan könnyen olvasható, mintha szándékosan kezdő tanulóknak írták volna (pl. a "Herméneutika"). A mű részei Arisztotelész életének különféle korszakaiban születtek; a részleteket lásd az Organon című szócikkben. Arisztotelész logikával kapcsolatos kérdésekről máshol, például a "Metafiziká"ban is értekezik; néhány más logikai jellegű művéről is biztosan tudunk, melyek elvesztek, azonban megmaradt logikai írásainak java része az "Organon"ban található. Természettudományi művek. Ezek a következők: Az „A színekről”, „Az akusztika”, „A fiziognómia” nem az ő művei; a növényekről szóló mű elveszett, ami e címen a művekben előfordul, későbbi keletkezésű; a "„Problémák”" 37 könyvében annyi a későbbi toldás, hogy ami Arisztotelészé, alig ismerhető föl benne; a „Mekánika” sem valódi, hasonlóképpen nem az oszthatatlan vonalakról szóló értekezés, és a csodálatos történetek kis gyűjteménye. Metafizikai művek. A Metafizika könyv 14 általános mű gyűjteménye, melyeket az első összkiadásnál a fizikai írások mögé soroltak be (meta ta phüzika). Innen ered a metafizika tudományának a megjelölése, amely azt vizsgálja mi van a természet mögött. Ezekben a művekben Arisztotelész a tudásnak azt a formáját keresi ami a legalkalmasabb a bölcsesség névre. Etikai művek. Ide tartoznak: Az "Eudémoszi etiká"t sokáig Arisztotelész fia Nikomakhosz tanítványának, Eudémosznak is tulajdonították, a modern grammatikai és filológiai vizsgálatok azonban igazolják Arisztotelésztől eredeztethetőségét. A "Nikhomakhoszi etika" szinte bizonyosan Arisztotelésztől eredő, azonban eredetileg különálló írásokat tartalmaz összeszerkesztve (címe sem eredeti, Arisztotelész az „etika” kifejezést sohasem használta). Ellenben a "Nagy etiká"ban Theophrasztosztól és későbbi peripatetikus szerzőktől eredő részek is vannak. Az ókori katalógusok egy olyan, "Erényekről és hibákról" c. etikai művet is felsorolnak, amely szinte bizonyosan nem eredeti, az i. e. 1. és i. sz. 1. század között íródott, és a platóni és peripatetikus tanok szintézisét próbálja meg véghez vinni. Esztétikai művek. Ide tartoznak: Versek. Három verse maradt fenn. A művek történetéről. Mind e művek, melyeket nem mindig egyforma gonddal dolgozott ki, úgy látszik, a tanítás céljait szolgálták; részben előadásainak vezérfonalai lehettek. Valószínű, hogy a tanítványok (elsősorban Theophrasztosz, esetleg Eudémosz) füzeteit-szövegeit is fölhasználták a kiadók a kiadott Arisztotelész-szövegek összeállításakor. Arisztotelész műveinek sorsa igen kalandos. Ha hihetünk Sztrabónnak és Plutarkhosznak, követője és barátja, az ereszoszi Theophrasztosz őrizte a mester halála után az összes iskolai Arisztotelész-kéziratot, halálakor pedig Néleuszra, egy skepsisi peripatetikusra hagyta (sőt lehetséges, hogy Theophrasztosz saját iratait is ráhagyta). Skepsis később a pergamoni uralkodók, az Attalida dinasztia kezére került, s mivel az akkori uralkodó, II. Eumenész hírhedt kéziratrabló volt (aki a fővárosban, Pergamonban ráadásul könyvtárat kívánt létrehozni), Néleusz rokonai és leszármazottai majd egy századon át pincében rejtegették az írásokat. Egyikük az Apellikón nevű dúsgazdag könyvgyűjtő stratégának adta el a kéziratokat, amelyek ekkor már félig szétrohadt állapotban voltak. Ő Athénba hozta a gyűjteményt és kiadta, de elesett, amikor a rómaiak Athént ostromolták és elfoglalták (i. e. 84.), a római vezér, Sulla pedig Rómába szállíttatta e kincseket. Ezután kapta kézhez őket rhodoszi Andronikosz, aki újra kiadta őket (i. e. 50), és nagyjából ekkor nyerték el azt a formájukat, ahogyan ismerjük őket. Sokan a több száz éves hányattatással magyarázzák a művek szövegének jelentős romlását, és feltételezik, hogy eddig a kiadásig Arisztotelész iskolai írásait nem ismerték (pusztán a nagyközönség számára írt műveiről tudtak); ami ebben a formában nem valószínű. A feltevés – többek között – azokon a beszámolókon alapszik, melyek szerint amikor a rómaiak újra elkezdték olvasni ezeket az eredeti műveket, az óriási meglepetéseket okozott, mivel nem gondolták volna, hogy ennyire fejlett volt az arisztotelészi filozófia; illetve az a tény is támogatja, miszerint a Filozófus sok tétele (például logikai megállapításai) jelentősen eltorzult, megváltozott formában éltek tovább – a peripatetikusokat leszámítva – még a tudományos közösség berkeiben is. Szalai Sándor – az egyetlen (1979-ben megjelent) magyar nyelvű "Organon"-kiadás szerkesztője – viszont úgy véli, két párhuzamos, de ellentétes irányú folyamatról van szó: míg a szövegromlás és – megsemmisülés, illetve a filozófiai és teológiai gondolkodás fejlődése következtében állandóan átértelmezték Arisztotelészt és megváltoztatták gondolatainak értelmét, addig több évezred filológusai és a peripatetikus iskola hívei nem szűntek meg folyamatosan gondozni a – "valódi" – arisztotelészi filozófiát. 1879-ben az egyiptomi Oxyrhynchusban találtak egy papiruszt, amely állítólag az elveszett "Politiká"nak, 158 régi államalkotmányok gyűjteményének egy részét és az athéniek államalkotmányának "(Athenaión Politeia)" majdnem teljes könyvét tartalmazza. Az anyag egy másik, 1890-ben talált lelettel (az ún. „131-es papirusz”) együtt a londoni British Museumba került, az elsőt 1890-ben, a másodikat 1891-ben kiadták. A papirusz eredeti szövegét valamelyik régebbi tulajdonosa lemosta (valószínűleg papírhiány miatt) és más szöveget írtak rá. A lelet újabb anyag a Bekker-féle Corpus Aristotelicumhoz képest. Az eredetiségéről még folyik a vita. Könnyen lehetséges, hogy egy része Arisztotelésztől, nagyobbik része esetleg tanítványaitól ered. Filozófiája. Arisztotelész Platón tanítványa, a filozófia igaz feladatát ő is a dolgok lényegének és végső okainak felismerésében találja, melyek megtestesülése a Lényeg (szubsztancia). A filozófia tehát az effajta fogalmak-lényegek tudománya; minden, ami egyedi, az általánosra vezetendő vissza és belőlük származtatandó. E munka tudományos föltételeit és formáit senki nála komolyabban és szigorúbban nem vette; a Platón-féle dialógusok színes költői ruhája helyett a szabatos tudományos prózát művelte, mely évszázadokon keresztül mintául szolgált az európai tudománynak, sőt amelyből utóbbi származott. Továbbá, minthogy a dolgok lényegét nem a dolgokon kívül kereste, mint Platón, hanem a dolgokban, azaz a valóságban, a tényleges megfigyelés ugyanolyan fontos vagy tán még fontosabb volt a számára, mint az elméletalkotás vagy a kortársak és elődök tanítása, benne a legmagasabbra emelkedő filozófiai absztrakcióval a legszélesebb mai értelemben vett "(pozitív)" tudományosság egyesül. Annyi tudomány előfutárává vált, hogy általában véve „legfontosabb” felfedezéséről nem is beszélhetünk. Konkrétan a mai értelemben vett filozófiában alighanem legfontosabbnak nevezhető elképzelései az aktus-potencia és hülémorfizmus tana és az erre épített mozgás fogalma, a szubsztancia-akcidens megkülönböztetés, és egyáltalán az egész metafizika, ide értve a négyes okság tanát is; továbbá a realizmusra épített kutatási módszerek és nem utolsósorban pedig a formális logika megalkotása. Jelentőségét a modern természettudományokban nem vagy nem csak felfedezései és megfigyelései adják – ezek között számos súlyos tévedés is van – hanem főleg kritikus hozzáállása a spekulatív preszókratikus és platonikus filozófiához, mely kritika – lassan – ráirányította a figyelmet a természetfilozófiában az empirikus megfigyelés és leírás fontosságára. Ez a hozzáállás egyre intenzívebb módon legkiemelkedőbb tanítványainál (mint Theophrasztosz) figyelhető meg elsősorban. Ez a tendencia a peripatetikus iskola lehanyatlásával azonban lassan elsorvadt. Filozófiájának utóhatásai. Ókor és kora középkor. Arisztotelész halála után a peripatetikus iskola még évszázadokon át fennmaradt, csakhogy nem igen öregbítette a nagy mester örökségét önálló kutatásokkal. Az első századokban a metafizikától elfordulva, inkább a természetfilozófiát és etikát művelték és népszerűsítették; a későbbi peripatetikusok főképp pontos, hű magyarázói voltak Arisztotelésznek. Arisztotelész kommentálása, már az ókorban megkezdődött – interpretálása és ezzel (általában szándéktalan) meghamisítása is; így annak az Arisztotelésznek, akit olyan nagy tekintély övezett, egyre kevesebb köze volt az eredeti hús-vér Arisztotelészhez. Ehhez több minden is hozzájárult. Először is az, hogy az "exóterikus," nagyközönség számára írt művei, épp melyek korán népszerűvé tették, már az ókorban elvesztek; másodszor pedig az, hogy peripatetikus tanítványai a belső használatra írt műveket valóban használták is, de nemcsak passzívan tanultak belőle, hanem teleírták kommentárokkal és megjegyzésekkel, átcímezték és össze-vissza csoportosították őket (így jártak az "Organon" vagy a "Metafizika" írásai). Ezért sok tekintetben már nem tudjuk hűen rekonstruálni Arisztotelész gondolatainak bizonyos eredeti jellemzőit (például ezek fejlődéstörténetét). De ezek az átalakítások még "Arisztotelész szellemében" történteknek foghatóak fel, mert a közvetlen tanítványok még emlékezhettek Arisztotelész motivációira; később azonban a helyzet még rosszabbá vált. Tudjuk, hogy a sorozatos átalakítások és másolások során egy szöveg mennyire megromolhat; nos, ahogy telt az idő, Arisztotelész műveivel pontosan ez történt. Egyre kevésbé olvasták Arisztotelész eredeti műveit, és egyre inkább a kommentátorok munkáit, akik egyre inkább más kommentátorok más munkáiból merítettek, és így tovább, különösen a középkorban, mikor szinte mindenki latinul és senki sem görögül olvasott és beszélt (ez a „Graeca non leguntur”, azaz „Görögül nem olvasunk!”-szemlélet egészen a 19. század végéig tartotta magát), így aztán még csak nem is a viszonylag hű peripatetikus, hanem sokszor a vulgarizáló Cicero-korabeli latin kommentátorok egyszerűsített vagy félreértelmezésen alapuló interpretáció terjedtek. Az araboknál is tisztelet övezte a filozófust: ők legnagyobb filozófusukat úgy nevezték: „A Második Tanítómester”. Az első ugyanis a görög filozófus volt. Középkor. Az első évszázad végén, bár közvetve, de Arisztotelész tanai eljutnak a muzulmán világba is. Először al-Kindi (kb. 801–873) ír arabul Arisztotelészről. Ő Plótinosz "Enneadesz"ét fordította le és adta közre "Arisztotelész teológiája" címmel. Műve nagy zavart keltett az arabok Arisztotelészről alkotott fogalmaiban, s évszázadokba telt, míg ebből kikeveredtek. A nesztoriánusok révén a görög kultúra egyre ismertebbé vált a muzulmán világban, s így először Arisztotelész logikája, majd a "Metafizika" és a "De anima" című mű kerül lefordításra. A neoplatonizmussal átitatott Arisztotelész arab értelmezést a Córdobai Kalifátusban élő Averroës helyesbítette, aki egyúttal olyan tekintélyt adott a filozófusnak, mint amilyen egy vallásalapítónak kijár. A hispániai mórok és a keresztények között a zsidók játszották az összekötő láncszem szerepét, mivel tudtak arabul és beszélték a keresztények nyelvét, is ők voltak a kor fordítói. Így nem csoda, hogy a következő Arisztotelész-kommentátor egy zsidó volt, nevezetesen Maimonidész. S bár Maimonidész kizárólag arabul írt, műveit szinte megjelenésük után lefordították héberre majd néhány évtized után, II. Frigyes császár kérésére latin fordítások is megjelentek. Maimonidész célja az volt, hogy Arisztotelészt és a zsidó teológiát összebékítse: Arisztotelész szigorú tekintély a szublunáris szférában, még az égire a kinyilatkoztatás vonatkozik. A 12. században egyre nagyobb számú görög művet fordítottak le latinra. Arisztotelész "Analitikáját", "Topikáját" és "Szofisztikus cáfolatait" 1128-ban velencei Jakab fordította le. Később Aquinói Szent Tamás volt az aki barátjának Guilhelmus de Moerbekenek köszönhetően eredeti görög fordítások segítségével megtisztította Arisztotelész tanítását a hibás fordításokból eredő újplatonikus elemektől. Feladatául azt tűzte ki, hogy egyeztesse Arisztotelész filozófiáját a katolikus egyházi tanítással. S bár Szent Tamást tartjuk manapság is az egyik legelmélyültebb Arisztotelész-kutatónak, abban való buzgalmában, hogy Arisztotelészt egyeztesse a Szentírással, többször is félremagyarázta a filozófust, vagy ahol az nem fejezte be a gondolatsort, ő továbbvitte saját elképzelésének megfelelően. A 13. század során a Nyugat szinte teljes egészében megismerte Arisztotelész munkásságát, s Albertus Magnus és Aquinói Szent Tamás hatására a kor tudósai benne látták a legfőbb tekintélyt – természetesen a Szentírás és az egyház tekintélye után. Ez a hatás a 20. században is érezhető volt a katolikus filozófusok körében. A skolasztika viszont nem volt hosszú életű, megjelenése után hamarosan hanyatlani kezdett, s a Szent Tamás által kidolgozott rendszer pedig összeomlani látszott. A skolasztika hanyatlása a tudományok előretörésének volt köszönhető, valamint az olyan gondolkodóknak, mint Duns Scotus, Occam és Roger Bacon. Az ő meglátásuk szerint Arisztotelész filozófiája nem hozható össze a kereszténység kinyilatkoztatáson alapuló, dogmatikus filozófiájával. Újkor és jelenkor. Arisztotelész tekintélye a kopernikuszi geocentrikus világkép 1543-as nyilvánosságra hozatalával végleg kezdett megingani, s ezt a kegyvesztést Kepler és Galilei csak megerősítették. Az arisztotelészi elmélet szerint a földi dolgok egyenes vonalban mozognak, így pl. sokáig azt tartották, hogy egy lövedék vízszintesen mozog, majd hirtelen elkezd függőlegesen zuhanni; Galilei elmélete, miszerint a lövedék parabola-pályát ír le, megdöbbentette arisztoteliánus kollégáit. A reneszánsz kora egyúttal Platón tanulmányozását is újjáélesztette mely végleg lerombolta a merev skolasztikus módszert, így immár bárki szabadon választhatott közte és Arisztotelész között. A végső csapást Arisztotelész fizikájának megdönthetetlenségére Newton első mozgástörvénye (melyet korábban Galilei fogalmazott meg) adta. Ez a törvény kimondja, hogy minden magára hagyott test, ha már mozgásban van, egyenes vonalban, egyenletes sebességgel tovább fog mozogni. Így tehát külső okra nem a mozgásnak, hanem a mozgás megváltoztatásának magyarázatára van szükség. A körmozgás, amit Arisztotelész az égitestek „természetes” mozgásának, valamint az első mozgásnak nevezett, a mozgásirány folytonos megváltozását feltételezi, s ez olyan erőt kíván, amely a kör középpontja fele irányul, ahogyan az Newton gravitációs törvényéből kiderül. A 17. század filozófiai gondolkodására a skolasztikával s vele egyben Arisztotelésszel való szembefordulás a jellemző. Arisztotelész helyébe más antik filozófiai irányzatok elevenedtek fel, mint a démokritoszi-epikuroszi atomelmélet, valamint a püthagoreusok matematikán alapuló világmagyarázata. Arisztotelésszel szinte valamennyi újkori és jelenkori filozófus foglalkozott, bár a kései középkorhoz képest inkább vitatkoztak vele, mintsem feltétlen igazságként fogadták el tanait. Számos tanulmány és kommentár született, filozófiáját továbbfejlesztették, vagy új ágakat építettek ki belőle – ilyen például Martin Heidegger fenomenológiája. Kapcsolódó szócikkek. Filozófiája. Államformatan – Etika – Gazdaságbölcselet – Logika – Metafizika – Természetfilozófia
1551	198142	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1551	Révai nagy lexikona	A Révai nagy lexikona magyar nyelvű általános lexikon, melyet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság adott ki 1911 és 1935 között. 20. század végi folytatása a "Révai új lexikona". Rövidebb változata "Révai kis lexikona" (1936) és "Révai kétkötetes lexikona" (1947–1948) címen jelent meg. A Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. A vállalat elődjét, a Révai Testvérek könyvkereskedő vállalatot 1869-ben alapította Révai Sámuel, egy eperjesi könyvkötő műhely tulajdonosa. A vállalkozás Budapesten könyvkereskedést és tudományos antikváriumot rendezett be. A céget kezdetben öccse, Révai Leó (innen a vállalkozás neve), majd fiai, Révay Mór János és Révay Ödön vezették. Révay Mór János 1880-ban megalapította a cég könyvkiadói osztályát. 1880 és 1885 között ő adta ki a „Regényvilág” című folyóiratot, mellyel a kortárs szépirodalmi írók műveinek biztosított megjelenési lehetőséget. A vállalkozás egyre nagyobb szabású művek kiadását és terjesztését vállalta magára. 1885-ben rájuk bízták a Rudolf trónörökös védnöksége alatt megindult "Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben" című kiadványok kiadását és terjesztését. Az 1890-es években a Révai Testvérek által kiadott és terjesztett művek között van többek között a "Nagy képes világtörténet", Brehm Alfréd: "Az állatok világa" és a teljes magyar törvénytár, a "Corpus Juris Hungarici". 1895-ben kiadták Jókai Mór összes művét nemzeti díszkiadásban, száz kötetben. A kiadvány 1900-ban a párizsi világkiállításon díjat nyert. Az üzleti sikerekben jelentős része volt annak, hogy a Révay Ödön vezette kereskedelmi osztály – Magyarországon elsőként – részletfizetési kedvezményt adott a kiadványokra. A vállalkozás túlnőtt eredeti keretein, és 1895. július 1-jén részvénytársasággá alakult. A vezérigazgató Révay Mór János lett. 1906-ban csődbe jutott az addigi magyar lexikonkiadás legnagyobb vállalkozása, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Tulajdonosa, Gerő Lajos "A Pallas nagy lexikona" jogait átadta legnagyobb hitelezőjének, a Révai Részvénytársaságnak. Révay Mór János 1901-től, két cikluson át országgyűlési képviselő volt, Tisza István bukásáig. Ekkor teljesen visszavonult a politikai élettől és ettől kezdve életének jelentős részét A Pallas nagy lexikona új kiadásának szentelte. Az új kiadást a részvénytársaság "Révai nagy lexikona címmel" tette közzé. A vállalkozás méretei. Révay Mór János "A Pallas nagy lexikoná"ból kiindulva egy modern, tudományos eredményeket naprakészen tartalmazó lexikont kívánt készíteni, ezért a szerkesztésbe bevonta szinte az egész magyar tudományos világot. A szerkesztőségnek összesen 877 munkatársa volt – méltatlan lenne bárkit is kiemelni – közülük 149 volt egyetemi tanár, 50 akadémiai tag, 20 fizikus és matematikus, 27 miniszter vagy államtitkár, 69 jogász és 33 orvos. A kiegészítés nélküli 20 kötet mintegy 1050 ívet (16.671 kéthasábos oldal), 230 ezer címszót, mintegy 113 millió betűt és több ezer ábrát tartalmaz. A színes térképmellékleteket a Révai Kartográfia külön e célra készítette. A terjedelemnek közel fele földrajzi (14%), jogi (6,5%), világtörténelmi (6%), orvosi (5%), állattani (4%), növénytani (3,5%), művészeti (3%), magyar történelmi (3%) témával foglalkozik. A lexikon készítésének főbb állomásai. „Tárgyilagosság Amikor a Lexikon kiadását elhatároztuk, arra a kérdésre kellett válaszolnunk, hogy milyen elvi szempontok vezessenek bennünket vitás kérdések tárgyalásánál. Elsősorban világos volt előttünk, hogy Lexikonunknak, amennyire az emberileg csak lehetséges, tárgyilagosnak kell lenni. Világos volt előttünk, hogy vitás kérdésekben sem szabad rezonálni és kritizálni és egyoldalúan állást foglalni, hanem közölni kell a különböző felfogásokat, higgadtan és tárgyilagosan és a művelt olvasóra rábízni, hogy a különböző nézetek között alkossa meg a maga ítéletét. Tárgyilagosan ismertető, polémiáktól tartózkodó, pártszempontok fölé emelkedő, felvilágosító és tárgyilagos szellemű ismertetésben látja célját a modern Lexikon.” (részlet Révay Mór János utószavából – 1926. június vége) Kiállítása. A kötetek különböző kötésváltozatokkal jelent meg: Kapcsolódó szócikkek. [[Kategória:Magyar lexikonok]]
1552	18186	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1552	A Pallas nagy lexikona	A Pallas nagy lexikona, alcímén Az összes ismeretek enciklopédiája a 19. század legvégének nagy irodalmi alkotása, az első önálló vállalkozású, nem fordításon alapuló magyar nagylexikon. Adatgazdag, részletességre és egyetemességre törekvő volta miatt máig az egyik legjelentősebb magyar nyelvű lexikon, különösen igényes nyomdatechnikai és könyvkötészeti kiállítása ugyanakkor napjainkban is a könyvespolcok kedvelt sorozatává, lakásdísszé teszik. Története. Készítése 1893-ban kezdődött el, és 16 kötetben jelent meg, amit 1900-ban két pótkötet követett. Kiadója, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1884-ben alakult Budapesten. Több mint 300 szerkesztője között a magyar tudományos világ szinte minden részéből találhatunk neveket. Az utolsó kötet 1897 karácsonyán került a boltokba, megkoronázva egy szinte erején felüli vállalkozást. "Gerő Lajos," a "Pallas Rt." vezérigazgatója így ír: A lexikon 18 kötete több mint 150 ezer címszót és tízezer ábrát tartalmaz. Ennek jogait szerezték meg a Révai Testvérek 1911-ben, a "Révai nagy lexikona" számára. 1998-ban az Arcanum Adatbázis Kft. a teljes művet ("meglevő hibáival együtt") digitalizálta, s CD-n kiadta. Ezt a kiadást vásárolta meg később a Magyar Elektronikus Könyvtár, s az interneten is kereshető változatban elérhetővé tette – igaz, képek nélkül. Az Arcanum által digitalizált változat CD-kiadása tartalmazza a képeket is. A képaláírásokat levágták a képekről. Szerzői. "A Pallas nagy lexikoná"nak szerkesztője a kiadó vezérigazgatója, Gerő Lajos volt, a tényleges szerkesztői tevékenységet azonban Bokor József végezte. A háromszáz szerző közt a kor olyan kiemelkedő tudósai is fellelhetők, mint Alexander Bernát, Bánki Donát, Cholnoky Jenő, Csemegi Károly, Divald Kornél, Goldziher Ignác, Eötvös Loránd, Kürschák József, Marczali Henrik, Nagy Ferenc, Négyesy László, Pasteiner Gyula, Péterfy Jenő, Petrik Lajos, Szinnyei József, Thirring Gusztáv, Vadas Jenő, Vámbéry Ármin. Tartalma. "A Pallas nagy lexikona" 18 kötete kéthasábos oldalt, 150 ezer címszót, azon belül közel hétezer latin, három és félezer görög, két és félezer francia, több ezer angol, német és olasz eredetű kifejezést, hat és félezer növény, s közel ennyi állat nevét tartalmazza, gyakorlatilag a századforduló ismereteinek tükre. Hogy kiktől mi minden és milyen címszó alatt mekkora terjedelemben kerüljön a lexikonnak tizennyolc kötetébe, azt Bokor József állapította meg évekre terjedő előmunkálatok során. Az 1998-ban elkészült digitális verzió 90 millió betűt, 30 ezer belső hivatkozást és közel 10 ezer eredeti illusztrációt tartalmaz. Kiállítása. A kötetek különböző kötésváltozatokkal jelent meg: Az egyes kötetek 25 x 17 cm nagyságú, fényezett papíron kerültek kiadásra. A szöveg kéthasábos oldalakra lett szedve, emellett a művet nagy számú fekete-fehér szövegkép, fekete-fehér és színes egész oldalas kép, térképek, listák, táblázatok, leszármazási táblák tették kívánatossá az olvasóközönség előtt. A Pallas nagy lexikon joggal nevezhető a Monarchia kora egyik díszművének. Szerzői jogok. A lexikon kiadási éve régebbi, mint a szerzői jogi védelmi idő (70 év), ezért tartalma ' . (Jelenleg () az előtt elhunyt szerzők művei, valamint az előtt kiadott, több szerző által készített művek közkincsek, és szabadon felhasználhatóak.)
1554	377379	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1554	Optikai karakterfelismerés	Az optikai karakterfelismerés vagy optikai karakterolvasás, amelyet (angol megfelelője után) gyakran rövidítenek OCR-ként, a gépelt, kézzel írt vagy nyomtatott szövegek gépi kódolású, mechanikus vagy elektronikus átalakítása. Ez alapulhat akár beolvasott dokumentumon vagy dokumentumfotón, akár más képen (például tájképen lévő jelzés, hirdetőtáblán szereplő szöveg vagy tévéműsor feliratos szövege esetén). Széles körben használják a nyomtatott papíradatbázisok információs bejegyzését - legyen az útlevél, számlák, bankszámlakivonatok, számítógépes bevételek, névjegykártyák, levelek, statikus adatok kinyomtatása vagy bármilyen megfelelő dokumentáció - ez a digitalizálás megszokott módja. Ezzel lehet szövegeket olyan formába hozni, hogy azok elektronikusan szerkeszthetők, kereshetők, kompaktabban tárolhatók, online megjeleníthetők legyenek, és olyan gépi folyamatokban fel lehessen használni ezeket, mint a kognitív számítástechnika, a gépi fordítás és a szövegbányászat. Az OCR a mintafelismerés, a mesterséges intelligencia és a számítógépes látás kutatási területe. A korai verziókat az egyes karakterek képével kellett betanítani, és egyszerre csak egy betűtípussal lehetett dolgozni. Jelenleg gyakoriak a fejlett rendszerek, amelyek nagyfokú felismerési pontosságot képesek előállítani a legtöbb betűtípus esetében, és számos digitális képfájlformátumot támogatnak bemenetként. Egyes rendszerek képesek formázott kimenet reprodukálására, amely szorosan megközelíti az eredeti oldal elrendezését, beleértve a képeket, oszlopokat és más nem szöveges összetevőket is. Története. A korai optikai karakterfelismerés nyomon követhető a telegráfot magában foglaló technológiákkal és az olvasóeszközök létrehozásával a vakok számára. 1914-ben Emanuel Goldberg kifejlesztett egy olyan gépet, amely karaktereket olvasott, és szabványos távírókóddá alakította át. Az 1920-as évek végén és az 1930-as években Emanuel Goldberg kifejlesztette azt, amit "statisztikai gépnek" nevezett a mikrofilm archívumok keresésére optikai kódfelismerő rendszer használatával. 1931-ben kapta meg az 1 838 389 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmat. A szabadalmat az IBM szerezte meg. Az intelligens telefonok és az intelligens üvegek megjelenésével az OCR használható olyan internetkapcsolt mobileszköz-alkalmazásokban, amelyek az eszköz kamerájával rögzített szöveget szedik. Ezek az eszközök, amelyek nem rendelkeznek az operációs rendszerbe épített OCR funkciókkal, általában OCR API-t használnak az eszköz által rögzített és biztosított képfájl kibontásához. Az OCR API visszaadja a kivont szöveget, valamint a helyszínre vonatkozó információkat. az eredeti képben észlelt szöveget vissza a készülék alkalmazásához további feldolgozáshoz (például szöveges beszédhez) vagy megjelenítéshez. Vakok és gyengénlátók. 1974-ben Ray Kurzweil megkezdte a Kurzweil Computer Products, Inc. céget és folytatta az omni-font OCR fejlesztését, amely felismerte a szinte bármilyen betűtípussal kinyomtatott szöveget (a Kurzweil-t gyakran az omni-font OCR feltalálásával jóváhagyták, de a vállalatok, köztük a CompuScan, az 1960-as és 1970-es évek végén). Kurzweil úgy döntött, hogy ennek a technológiának a legjobb alkalmazása az lenne, hogy a vakoknak olvasógépet hozzon létre, amely lehetővé tenné, hogy a vakok hangosan olvashassanak számukra a számítógépet. Ez az eszköz két engedélyező technológia - a CCD síkágyas szkenner és a szöveg-beszéd szintetizátor - megalkotásához volt szükséges. 1976. január 13-án a sikeres készterméket a Kurzweil és a Vakok Országos Szövetségének vezetői által vezetett, széles körben jelentett sajtótájékoztatón jelentették be [szükséges] 1978-ban a Kurzweil Computer Products elkezdte az optikai karakterfelismerő számítógépes program. A LexisNexis az elsők között volt, és megvásárolta a programot, hogy jogi dokumentumokat és hírdokumentumokat töltsön be a feltörekvő online adatbázisaiba. Két évvel később Kurzweil eladta cégét a Xeroxnak, amely érdeklődést mutatott a papír-számítógépes szöveg konverzió további kereskedelmi forgalmazása iránt. A Xerox végül Scansoft-ként fojtotta le, amely összeolvadt a Nuance Communications-ba. [Idézet] Az AG Ramakrishnan által az Indiai Tudományos Intézet Orvosi intelligencia és nyelvtudományi laboratóriuma által vezetett kutatócsoport fejlesztette ki a PrintToBraille eszközt, egy nyílt forráskódú GUI frontendet, amely bármely OCR felhasználhatja a nyomtatott könyvek szkennelt képeinek Braille-könyvekre való konvertálására. A 2000-es években az OCR szolgáltatást (WebOCR), felhőalapú számítógépes környezetben és mobil alkalmazásokban, mint például az idegen nyelvű jelek valós idejű fordítását okostelefonon tették elérhetővé. Különböző kereskedelmi és nyílt forráskódú OCR rendszerek állnak rendelkezésre a leggyakoribb író rendszerek számára, beleértve a latin, cirill, arab, héber, indikátor, bengáli (Bangla), devanagari, tamil, kínai, japán és koreai karaktereket. Alkalmazások. Az OCR-motorokat sokféle tartományspecifikus OCR-alkalmazásra fejlesztették ki, például számlákhoz, csekkekhez, bizonylatokhoz és jogi alkalmazásokhoz. Ezek felhasználhatók: Típusai. hívják.) karakterjelek nincsenek elkülönítve kurzív szkriptben. Az OCR általában "offline" folyamat, amely statikus dokumentumot elemez. A kézírás-mozgáselemzés használható a kézírás-felismerés beviteléhez. Ahelyett, hogy pusztán a karakterjelek és szavak alakjait használná, ez a technika képes rögzíteni mozgásokat, mint például a szegmensek rajzolásának sorrendjét, az irányt és a toll elhelyezésének és felemelésének mintáját. Ez a további információ pontosabbá teheti a végpontok közötti folyamatot. Ezt a technológiát „on-line karakterfelismerés”, „dinamikus karakterfelismerés”, „valós idejű karakterfelismerés” és „intelligens karakterfelismerés” néven is ismert. Technikák. Előfeldolgozás. Az OCR szoftver gyakran "előfeldolgozza" a képeket, hogy javítsa a sikeres felismerés esélyeit. Technikák: Karakterfelismerés. A központi OCR algoritmusnak két alapvető típusa létezik, amelyek rangsorolt listát hozhatnak létre a jelölt karakterekből. A mátrix illesztése magában foglalja a kép és a tárolt karakterjel összehasonlítását pixel-pixel alapon; azt is nevezik "mintaillesztésnek", "mintázatfelismerésnek" vagy "kép korrelációnak". Ez a bemeneti glifin a kép többi részéből való helyes izolálásán alapul, és a tárolt glifin hasonló betűtípussal és ugyanazon a skálán található. Ez a technika a legjobban a géppel írott szöveggel működik, és nem működik jól, ha új betűtípusokat talál. Ez az a technika, amelyet a korai fizikai fotocella alapú OCR megvalósít, közvetlenül. A jellemzők kivonása a karakterjeleket "vonásoknak, zárt hurkoknak, vonaliránynak és vonalak metszéspontjainak" "funkciókra" bontja. A kivonási jellemzők csökkentik az ábrázolást, és a felismerési folyamatot számszerűsítővé teszi. Ezeket a tulajdonságokat egy absztrakt vektorszerű ábrázolással hasonlítják össze, amely egy vagy több glifil prototípusra csökkenthető. A számítógépes látás jellemzői felismerésének általános technikái alkalmazhatók az ilyen típusú OCR-re, amelyet általában az "intelligens" kézírás-felismerés és valójában a legmodernebb OCR-szoftverek látnak. A legközelebbi szomszédos osztályozók, mint például a k-legközelebbi szomszédok algoritmusa, a tárolt karakterjel-jellemzőkkel rendelkező képtulajdonságok összehasonlítására és a legközelebbi mérkőzés kiválasztására szolgál. Olyan szoftver, mint a Cuneiform és a Tesseract két karakteres megközelítést alkalmaz a karakterfelismerésre. A második áthaladást „adaptív felismerésnek” nevezzük, és az első lépésben nagy bizalommal felismert betűformákat használjuk, hogy jobban felismerjék a második betű többi betűjét. Ez előnyös a szokatlan betűtípusok vagy az alacsony minőségű szkennelés esetén, ahol a betűtípus torz (pl. Homályos vagy elhalványult). Az OCR-eredmény a szabványos ALTO-formátumban, az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának fenntartott, dedikált XML-sémájában tárolható. Az optikai karakterfelismerő szoftverek listáját lásd: Az optikai karakterfelismerő szoftver összehasonlítása. Utómunka. Az OCR pontossága növelhető, ha a kimenetet egy lexikon korlátozza - egy olyan szavak listája, amelyek a dokumentumban megengedettek lehetnek. Ez lehet például az angol nyelvű szavak, vagy egy konkrétabb szókincs. mező. Ez a technika problémás lehet, ha a dokumentum nem a lexikonban lévő szavakat tartalmaz, mint a főnevek. A Tesseract a szótár pontosabbá tételéhez használja a szótárszegmentálási lépést. A kimeneti adatfolyam lehet egy egyszerű szöveges adatfolyam vagy karakterfájl, de a kifinomultabb OCR-rendszerek megőrzik az oldal eredeti elrendezését, és például olyan megjegyzést tartalmazó PDF-t készítenek, amely tartalmazza az oldal eredeti képét és egy kereshető szöveges megjelenítést . A "közel-szomszédos elemzés" használhatja az előfordulási gyakoriságokat a hibák kijavítására, megjegyezve, hogy bizonyos szavakat gyakran együtt látnak. Például: "Washington, D.C." általában sokkal gyakrabban fordul elő angolul, mint a "Washington DOC". A szkennelt nyelv nyelvtanának ismerete is segíthet annak meghatározásában, hogy egy szó valószínűleg egy ige vagy főnév, ami nagyobb pontosságot tesz lehetővé. Az OCR utófeldolgozás során a Levenshtein Distance algoritmust is használták az OCR API eredményeinek további optimalizálására. Alkalmazás-specifikus optimalizációk. Az elmúlt években [amikor?] A fő OCR-technológiai szolgáltatók elkezdték az OCR-rendszerek csípését, hogy hatékonyabban kezelhessék az adott típusú inputokat. Az alkalmazásspecifikus lexikonon kívül a jobb teljesítményt az üzleti szabályok, a standard kifejezések, a [szükséges tisztítás] vagy a színes képekben található gazdag információk figyelembevételével lehet elérni. Ezt a stratégiát "Alkalmazásorientált OCR" vagy "Testreszabott OCR" -nek nevezik, és a rendszámtáblák, számlák, képernyőképek, személyi igazolványok, vezetői engedélyek és gépjárműgyártás OCR-jére alkalmazzák. A New York Times az OCR technológiát szabadalmaztatott eszközhöz igazította, amely lehetővé teszi, hogy interaktív hírcsapatuk felgyorsítsa az átvizsgálandó dokumentumok feldolgozását. Megjegyzik, hogy lehetővé teszi számukra, hogy feldolgozzák az 5,400 oldal / óra mennyiséget, amikor a riportereknek előkészítik a tartalmat. Lehetséges megoldások. A karakterfelismerés problémájának megoldására több módszer is van, mint a jobb OCR algoritmusok. A jobb bemenet kényszerítése. Az olyan speciális betűkészletek, mint az OCR-A, OCR-B vagy MICR betűtípusok, pontosan meghatározott méretezéssel, távolságokkal és megkülönböztető karakterformákkal, nagyobb pontosságot biztosítanak a banki csekk feldolgozása során a transzkripció során. Ironikus azonban, hogy számos kiemelkedő OCR-motort úgy terveztek meg, hogy népszerű betűkészletekben, például Arialban vagy Times New Romanben rögzítsék a szöveget, és nem képesek olyan szövegeket rögzíteni ezekben a betűtípusokban, amelyek speciálisak és sok más, mint a népszerűen használt betűtípusok. Mivel a Google Tesseract képezheti az új betűtípusok felismerését, felismeri az OCR-A, OCR-B és MICR betűkészleteket. A "Comb mezők" előre kinyomtatott dobozok, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy jobban olvashatóan írjanak - egy gif / doboz. Ezeket gyakran egy „lemorzsolódó színben” nyomtatják, amelyet az OCR rendszer könnyen eltávolíthat. A Palm OS egy speciális karakterkészletet használt, amelyet "Graffiti" néven ismertek, amelyek hasonlóak a nyomtatott angol karakterekhez, de egyszerűsítették vagy módosították, hogy könnyebben felismerhessék a platform számszerűen korlátozott hardverén. A felhasználóknak meg kell tanulniuk, hogyan írják ezeket a speciális karaktereket. A zónaalapú OCR korlátozza a képet a dokumentum egy bizonyos részére. Ezt gyakran "sablon OCR" -nek nevezik. Az embereknek a karakterfelismerés elvégzéséhez történő tömörítése gyorsan feldolgozhat olyan képeket, mint a számítógéppel vezérelt OCR, de nagyobb pontossággal képes felismerni a képeket, mint a számítógépek. A gyakorlati rendszerek közé tartozik az Amazon Mechanikus Turk és a reCAPTCHA. A Finn Nemzeti Könyvtár online felhasználói felületet fejlesztett ki a szabványosított ALTO-formátumú OCR-szövegek kijavítására. A szkennelés nem arra is alkalmas, hogy a karakterfelismerést közvetlenül végezze el, hanem a szoftverfejlesztőknek képfeldolgozási algoritmusok kifejlesztésére hívják fel, például a rangsorú versenyek.
1555	600	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1555	Fizikai Nobel-díj	A fizikai Nobel-díjasok listája. A fizikai és kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia egy-egy öttagú bizottsága javasolja, a javaslatról az Akadémia fizikai, illetve kémiai osztályának tagjai mondanak véleményt, majd az Akadémia szavaz. A jelöléseket az előző télen világszerte szétküldött levelek címzettjei tehetik meg. A fizikai díjra például évente mintegy 1500 személytől kérnek javaslatot. A megkérdezettek közt van minden korábbi fizikai Nobel-díjas is. Évente 300-400 válasz szokott beérkezni a világ minden tájáról. A válasz beérkezési határideje február 1. Senki olyan nem kaphat Nobel-díjat, akit abban az évben nem javasoltak. Minden számba jöhető felfedezést szakértők egy kis csoportja értékel. Ez a csoport külső szakemberek véleményét is megkérdezheti. A szakértői véleményezés a nyár elejére fejeződik be. Ekkor tesznek jelentést a szakmai díjbizottságnak, amelyik augusztusra alakítja ki álláspontját. Egy vagy esetleg két jelöltet neveznek meg, a nevek a Fizikai, illetve Kémiai Osztály javaslataként kerülnek a teljes Akadémia plénuma elé, amely szavazással dönt. Ezután az Akadémia főtitkára telefonon értesíti a döntésről a díjazottakat. A díjat Alfréd Nobel halálának évfordulóján, december 10-én osztják ki. Helyszín manapság a stockholmi városháza. A díjjal aranyérem és egyedi tervezésű díszes diploma jár. A díjjal járó összeget máskor, szűkebb körben adják át. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletével hozta létre az alapítványt, amely az örökséget kezeli. 1901 óta csak hat évben (1916, 1931, 1934, 1940, 1941, 1942) nem adták ki. Fizikusok Nobel-díjai más területen. Kémiai Nobel-díjat kaptak a fizikusok közül 1908-ban Ernest Rutherford, 1922-ben Francis William Aston, 1936-ban Peter Debye. Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott Békésy György biofizikus 1961-ben. Nobel-békedíjat kapott Andrej Dmitrijevics Szaharov 1975-ben.
1556	121148	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1556	Nobel-díj	A Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel () alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg kilencmillió svéd koronát (körülbelül 330 millió forintot, vagy 0,84 millió eurót) – kiérdemli. 1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése kiegészül a Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal. Ezt a Svéd Bank (svédül "Sveriges Riksbank") kezdeményezte a pénzintézet fennállásának 300. évében, s a díjat hivatalosan Alfred Nobel-Emlékdíjnak nevezik, nem közgazdasági Nobel-díjnak. Feltételek. Nobel nem egy-egy tudományos pálya vagy életmű elismerésére szánta a díjat: végrendelete értelmében konkrét teljesítményért, eredményért adható az érem – amit a díj odaítélésének indoklásában mindig le is írnak. Nobel-díjat a jelölt csak életében kaphat, így a tudományos élet és az irodalom jelesei közül számos személy végül nem érhette meg, hogy rá kerüljön a sor, holott munkássága érdemessé tette volna az elismerésre. A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem természetes személy is megkaphat: nem is egy példa volt arra, hogy szervezetek kapták a békedíjat. A tudományok és az irodalom díjazottjai azonban csak magánszemélyek lehetnek. A Nobel-díjakat svéd intézmények ítélik oda, az egyetlen kivétel a Nobel-békedíj. A fizikai és kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda. A Karolinska Intézet Nobel-közgyűlése a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasokról, a Svéd Akadémia pedig az irodalmi Nobel-díjasokról dönt. A Nobel-békedíjat odaítélő bizottságot Nobel végakarata szerint a norvég parlament "(Storting)" választja a soraiból. Az utóbbi 70 évben azonban eltérnek az eredeti gyakorlattól, 1936 óta kormánytag nem lehet a Norvég Nobel Bizottság tagja, 1977 óta pedig a "Storting" tagjai sem lehetnek azok, ők csak kinevezik a bizottságot. A végrendelet. Kivonat a végrendeletéből: A 2024. évi díjazottak. A Nobel-díjra jelölés évről évre a szakmai szervezetek vezetői, akadémikusok, tudósok felkérése alapján történik. Irodalmi Nobel-díjra például nem szervezetek, hanem személyek: akadémikusok, egyetemi tanárok, szerzői szervezetek elnökei jelölhetik pályatársaikat. Nemcsak az egyes jelöltek személyét illetően van titoktartási kötelezettségük a jelölőknek, hanem azt sem árulhatják el, hogy őket megkereste a díj odaítéléséről döntő bizottság. A Nobel-díjak jelölésével és odaítélésével kapcsolatos dokumentumok archívuma kereken ötven évig nem kutatható. Tehát például 2014-ben azt tudhatjuk bizonyosan, hogy 1964 előtt kik voltak a jelöltek és a jelölők. Minden más olyan hír, ami például a Nobel-díjat el nem nyert kortárs tudósok vagy írók jelöléséről szól, ellenőrizhetetlen. Magyar vagy magyar származású díjazottak. A Nobel-díj jelenleg a legnagyobb nemzetközi elismerése a kivételes szellemi teljesítménynek, és a díj világraszóló tudományos elismerést jelent nemcsak a díjazott, hanem nemzete számára is. Az ország kis méretéhez képest kiemelkedő szerepet játszottak magyar vagy magyar származású tudósok a világ természettudományi fejlődésében. A magyar tudósok zöme hazájából elvándorolva érte el világraszóló eredményeit. Voltak, akik politikai okokból távoztak, a nem politikai indíttatású elvándorlást pedig leginkább a tudományos kutatás megfelelő hazai feltételeinek hiánya motiválta. Nem egyszerű annak megítélése, hogy ki a magyar, a származás vagy kultúra alapján, illetve hogy mennyire tartja magyarnak magát. Bár a felsoroltak közül a feltételek nem egyforma mértékben teljesülnek, őket joggal tarthatjuk legalább magyar származásúaknak. Ezért szerepel Carleton D. Gajdusek és Milton Friedman is, bár őket nem szokás a magyar származású Nobel-díjasok közé sorolni. Vannak olyanok is a felsorolásban, akik szüleik kivándorlása miatt már külföldön születtek, és nem beszéltek magyarul, bár egyes megnyilatkozásaikban hangoztatták magyar származásukat. A Nobel-díj történetében két olyan díjazott volt, akik Magyarországról utaztak ki az átadási ceremóniára: Szent-Györgyi Albert (orvosi, 1937) és Kertész Imre (irodalmi, 2002). Szent-Györgyi előbb Szegedre vitte az érmét, majd a világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle: a plakett a mai napig ott látható. Szent-Györgyi a múzeumtól kapott összeget az akkoriban kitört finn–szovjet háború finnországi szenvedőinek ajánlotta fel. A 2023-as évi díjazottak között van Karikó Katalin magyar származású biokémikus, aki az orvostudomány területén, az mRNS-alapú vakcinákkal és a koronavírussal kapcsolatos kutatásaival ért el úttörő eredményeket. A vakcinákkal kapcsolatos felfedezései a jövőben forradalmasíthatják a rákos megbetegedések gyógyítását is. A magyar Nobel-díjas tudósoknak az alábbi helyeken van önálló emlékművük: Ezenkívül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületének aulájában emléktábla örökíti meg azon magyar és magyar származású Nobel-díjasok nevét, akiknek életükben közük volt a BME-hez. Alternatív Nobel-díjak. Mivel nem minden tudományos és művészeti terület képviselői részesülhetnek Nobel-díjban (így például matematikai vagy éppen képzőművészeti Nobel-díj sincs), ezért az elmúlt évszázad során több, Alfred Nobel által hanyagolt szakterület díjáról is állították, hogy egyenrangú a Nobel-díjjal. Ilyen például a matematikusoknak adható díjak közül a Fields-érem, a matematikai Wolf-díj és az Abel-díj. Ide sorolható a Helyes életmód díj "(Right Livelihood Award)", melyet olyan személyek és szervezetek kapják meg, akik vagy amelyek a mai világproblémákra igazi alternatív válaszokat adnak, s már jelentős és távlati hatású eredményeket értek el a megvalósításban is, különös tekintettel a környezetvédelemre, az emberi jogokra, a mindennapi élet megkönnyítéséért és az élet minőségének javításáért tett erőfeszítésekre. Van más megközelítése is az alternatív Nobel-díjnak: úgynevezett Ignobel-díjat (Ig = "ignoble," méltatlan) adnak át minden évben a tudományos élet azon személyeinek, akik értelmetlen, megismételhetetlen vagy arra érdemtelen kutatásokat végeztek. Ignobel-díjat kaphatnak szervezetek is, ha a tudományos ismeretekkel szemben álló döntést hoznak. A bolondos Nobel-díjként is emlegetett gunyoros elismerést a hírek szerint a díjazottak rendszerint át is veszik. Ignobel-díjat érdemeltek például "A sör, a tejföl és a fokhagyma hatása az orvosi piócák étvágyára" című kutatás résztvevői, valamint egy Kansas államban működő oktatási bizottság, mely a helyi tantervből tudatosan törölte a Darwin fejlődéstörténetét ismertető tananyagrészt. De Ignobel-díjat kapott Teller Ede is, „életét kitöltő erőfeszítéséért, hogy megváltoztassa a BÉKE szó jelentését”. Ezen kívül, a Szegedi Tudományegyetem docense, Dr. Tóth Ágota is megkapta ezen elismerést, melyet azzal érdemelt ki, hogy nyálkagombákat kezelte, tanulmányozta egy labirintusban. Érdekesség. Habár a díjalapítás indítékainak részletei nem ismertek, egy bizarr eset valószínűleg nagyban hozzájárulhatott ahhoz. 1888-ban Alfred Nobel a franciaországi Cannes-ban tartózkodott, amikor testvére, Ludvig meghalt. A Le Figaro azt hitte, hogy Alfred halt meg, így leközölte halálhírét. A kellemetlen incidenst csak tetézte a nekrológ korántsem hízelgő szövege, amelyben azt írta: „Le marchand de la mort est mort” („A halál kereskedője meghalt.”) Minden bizonnyal komoly motiváció volt, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa. Négy személy kapott eddig kétszer Nobel-díjat: Háromszor ítélték oda a Nobel-békedíjat a Nemzetközi Vöröskeresztnek (1917, 1944, 1963) és kétszer az UNHCR-nek (1954, 1981). Ketten utasították vissza a díjat, Jean-Paul Sartre (1964 - irodalmi díj) és Lê Đức Thọ (1973 - békedíj).
1557	377379	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1557	Magyar esszéirodalom	A magyar esszéirodalom kezdetét Sylvester Jánostól számítjuk. Az esszé mint műfaj elég nehezen definiálható, tartalma koronként változó. A fénykor. A magyar esszéirodalom fénykora talán az 1930-as–40-es évekre tehető. Bár az esszé mint önkifejezési tudatforma igen rég jelen van a világirodalomban, pontos műfaji meghatározása mindmáig nem ismeretes. A leírások, értelmezések, melyek természetét igyekeznek körülhatárolni, egyetlen jellegzetességében értenek egyet: eszerint egyfajta kötetlenség, a kifejezés szabadsága jellemzi. Még a modern műfaji meghatározások is figyelmeztetnek arra, hogy nem lehet pontosan elhatárolni az esszét, a tanulmányt és a kritikát; ezek bármelyike minősülhet esszéisztikusnak, ha személyesek, s kifejeződik bennük egyfajta morális igény (ami egyben arra is emlékeztet, hogy a műfaj keletkezésébe az úgynevezett moralitások is belejátszottak). Más törekvések jellemzik a francia és mások az angol esszét. Azért épp e kettőt említjük, mert ezek gyakoroltak elhatározó befolyást a magyar esszé nyelvének, szemléletének kialakulására. Angol nyelvterületen épp oly természetesen nevezik esszéknek T. S. Eliot tárgyszerű tanulmányait, mint Virginia Woolf személyes hangú, polemikus kedvű írásait. A század francia esszéműfajára ugyanakkor Marcel Proust és Henri Bergson tett nagy hatást, a mechanikus idő szétrombolásával, egyfajta kötetlen, az emlékezetet is mozgósító írástechnika mintává emelésével. Az esszé jelene. Gyergyai Albert „Az esszé védelmében” írt jelentős cikket, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy csökken az irodalmi esszé megbecsülése. A Vigília c. folyóirat a hetvenes-nyolcvanas években feladatának tekintette a klasszikus magyar nagyesszé hagyományainak folytatását, s egymás után publikálta Rónay György, Domokos Mátyás, Deme Zoltán, Poszler György, Hegyi Béla, Nemes Nagy Ágnes és mások erős írásművészetről tanúskodó esszéit. A jelenlegi esszéírók gyakran regényíróként ismertebbek, mint például Nádas Péter. Ma kevesen foglalkoznak kizárólag esszéírással mint például Bán Zoltán András. Az esszének csekély ma a visszhangja, kereslete, megbecsülése. Szinte teljesen észrevétlen maradt például a "Magyar Napló" kiadásában megjelent "Az év esszéi – 2003." c. antológia, melyben – igaz, inkább szak- vagy ismeretterjesztő dolgozatok társaságában – Pályi András vagy Lackfi János kiváló írásai is helyet kaptak.
1561	356191	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1561	Geometria	A geometria vagy mértan a matematika térbeli törvényszerűségek, összefüggések leírásából kialakult ága, melynek a tér mennyiségi viszonyainak leírása még ma is fontos alkalmazása. Maga a "geometria" szó görögül eredetileg "földmérés"t jelentett. Kialakulásában és több eredményének felfedezésében régészeti bizonyítékokkal alátámaszthatóan nagy szerepet játszott az ókori keleti kollektív munkára épült gazdasági rendszer. Innen ered a terület- és térfogatszámítás, és a szintén keleti eredetű, de a görögök által is művelt csillagászat is. A geometria az i. e. 5. század körül azonban lassan-lassan elszakadt tapasztalati gyökereitől, az eleata filozófusok (leginkább Zénón) és olyan tudósok, mint Thalész hatására. A geometria az első tudományág, amit deduktív módon, vagyis axiómarendszer formájában építettek fel (ez elsősorban Euklidész nevéhez fűződik). Az axiómákat a görög filozófusoktól eredeztethetően úgy szokás felfogni, mint a tér olyan egyszerű és nyilvánvaló empirikus vagy intuitív tapasztalatokból általánosított alapvető tulajdonságainak logikai leírását, matematikai megfogalmazását, melyekben épeszű ember nem kételkedik. Az axiómák segítségével a geometria által vizsgált dolgokkal, például a pontokkal, egyenesekkel, görbékkel, felületekkel és testekkel kapcsolatos logikus következtetések vonhatóak le. E felfogás, különösen a történeti fejlődést tekintve, nem alaptalan, de a matematika, illetve a matematikafilozófia sok művelője (kutatók, oktatók) – főképp a nemeuklideszi geometriák tudományos polgárjogra emelkedésére alapozva – mára túlhaladottnak tekinti. Sokkal inkább vagy legalább annyira jellemző a geometriára az, hogy axiomatikus, mint az, hogy a „fizikai” tér leírásával foglalkozna (bővebben ld. A geometria története). Arra a kérdésre, hogy mi tulajdonképp a geometria, manapság nagyon nehéz egy mondatban válaszolni anélkül, hogy az ne válna puszta felsorolássá, vagy a geometria számos ága közül valamelyik ki ne lógna a definíció alól. Története. Közvetlen, gyakorlati alkalmazása miatt a geometria a matematika elsőként kifejlődő ágai közt volt (az elemi algebra mellett), és az első ismeretterület volt, melyet sikerült, több próbálkozás után, axiomatikus elvekre építeni. A görög tudománytörténet-írás által ránk hagyott hagyomány alapján úgy tűnik, a geometria bizonyos területeinek szakrális (vallásos) jellegű motivációi is lehettek, különösen az eukleidészi szerkesztések elméletének. Ezek körében olyan problémákat is sikerült megfogalmazniuk, melyekre csak több mint egy évezred múltán sikerül válaszolni. A görög és hellenisztikus geometria nemcsak óriási és ma is használható ismeretanyagot hagyott az utókorra, de tárgyalásmódja, precizitása is olyan mintát jelentett az európai tudomány – és nem csak a matematika – számára, amelynek hatásai felbecsülhetetlenek, és csak a tizenkilencedik-huszadik században sikerült túlszárnyalni. A görögök eljutottak a szabályos testek elméletéig, tökélyre vitték a terület-és térfogatszámítást, képesek voltak a kúpszeletek értelmezésére és rendkívül egzakt vizsgálatára. Az – igaz, eléggé anekdotikus jellegű – hagyomány szerint legelméletibb eredményeiket is képesek voltak hatékonyan alkalmazni. A következő igazán jelentős (paradigmaszerű változást okozó) lépésre csak a XVI. században, az analitikus geometria felfedezésével került sor, melyben megjelentek olyan fogalmak, mint a koordináta-rendszerek, és ahol a pontokat számpárokkal vagy számhármasokkal írták le. Ezen új nézőpont is segíthetett abban, hogy kifejlődjenek az euklideszitől eltérő geometriák is. Mintegy kétezer éven át Eukleidész axiómarendszere uralkodónak számított, és nemcsak a geometria, de az összes tudomány bizonyos értelemben mintaképnek tekintette. Carl Friedrich Gauss, Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij, Bolyai János, Henri Poincaré, Bernhard Riemann, és mások munkáinak eredményeképp a 19. század közepén megszülettek a nemeuklideszi geometriák. A geometria legújabb ágai a tér folytonosságának vizsgálatát látszanak többé-kevésbé feladni: ide tartozik a véges geometria és a diszkrét geometria. A véges mértan tulajdonképp inkább a kombinatorika, mint a geometria ága, a diszkrét geometria azonban a valós életben is előforduló érdekes vagy fontos problémákkal (pakolási/lefedési problémák, térinformatikai, térképészeti eredetű kérdések) és azok megoldásával foglalkozik. Részterületei, felépítése. A geometria központi fogalma az illeszkedés. Az elemi geometriában az egybevágóság, hasonlóság és általában a transzformáció fogalmai alapvetőek. Két alakzat egybevágó, ha valamilyen mozgatással (szaknyelven egybevágósági transzformációval), például eltolással, tengely körüli forgatással, síkra való tükrözéssel* stb. egymásba vihetőek. A nemeuklideszi geometriák felfedezésével megkezdődött a geometria elszakadása tapasztalati gyökereitől. Ezeknek és a modern algebrai felfedezéseknek (elsősorban a csoportelmélet) köszönhetően a geometria egy új meghatározása és paradigmája született, az ún. erlangeni program. Az erlangeni program szerint a geometria ágai olyan transzformációk csoportjainak leírása, tanulmányozása (ld. transzformációcsoport), melyek mindegyikére igaz, hogy a transzformált elemek valamilyen, a geometria illető ágára nézve jellemző tulajdonságait helybenhagyja. Az egybevágósági geometria például a távolságot megtartó transzformációk csoportjának elmélete, a hasonlósági mértan a pontok osztóviszonyát, azaz távolságuk arányát nem változtató transzformációk csoportjának elmélete, a topológia az alakzatok folytonosságát meghagyó leképezések csoportját tanulmányozza stb. (ld. lentebb). A geometria legújabb ágai a véges és diszkrét geometriák, melyekkel azonban inkább a kombinatorika foglalkozik. A differenciálgeometria a topologikus sokaságokon megadható differenciálstruktúrával foglalkozik. A differenciálható sokaságok olyan terek, melyek bármely pontjuk környezetében egy vektortérrel diffeomorfak (azaz differenciálható struktúra szempontjából „egyformák”), azonban globálisan azoktól lényegesen különbözhetnek. Fontos részterület a (kvázi-) Riemann-mértan, mely a felületelmélet formájában a mérnöki tudományokban (héjszerkezetek tervezése), valamint az általános relativitáselméleten keresztül a modern fizikában nyer alkalmazást. A modern fizika mezőelméleteinek precíz matematikai megfogalmazása a nyalábok és konnexiók elméletét használja. Ezek az eszközök a legmodernebb fizikai elméleteknek (brane elmélet, szuperhúrok, szupergravitáció) is alapját képezik.
1568	426777	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1568	Spin	A spin vagy sajátperdület (más szóval saját-impulzusmomentum) a kvantummechanikai részecskék perdületének egyik összetevője. A másik összetevő a pályaperdület, mely a klasszikus mechanikából ismert perdület kvantummechanikai megfelelője, és a részecskék "térbeli" forgó mozgását jellemzi. A spin viszont független a részecskék térbeli mozgásától: önálló, belső szabadsági foka a kvantummechanikai részecskéknek, melynek a klasszikus mechanikában nincs megfelelője. A spinnel rendelkező részecskék ugyanakkor mágneses dipólusként viselkedhetnek, vagyis egy kis áramhurokhoz hasonló mágneses teret hozhatnak létre maguk körül. A pályaperdülethez hasonlóan a spin is vektormennyiség, melyet nagysága és iránya jellemez; ábrákon nyíllal szokás jelölni. A kvantummechanikai részecskék a spinjük szerint két csoportba: a "félegész" (1/2, 3/2, 5/2...) vagy az "egész" (0, 1, 2...) spinű részecskék csoportjába sorolhatók. Az előbbieket fermionoknak, az utóbbiakat pedig a bozonoknak nevezik. A fermionok és a bozonok közötti legfontosabb különbség, hogy a fermionokra érvényes az ún. Pauli-elv, ami kimondja, hogy két fermion nem lehet ugyanabban a kvantumállapotban. A kémiai jelenségekben alapvető szerepet játszik, hogy az 1/2-es spinű elektron a fermionok közé tartozik, s így érvényes rá a Pauli-elv. Például emiatt szerveződnek a kémiai elemek periódusos rendszerbe. Az elektronon kívül fermion még a proton és a neutron, valamint az elemi részecskék közül a kvarkok és a leptonok. A bozonok közé tartozik az elemi részecskék közül a foton, a W- és Z-bozonok, a gluon, valamint a Higgs-bozon. A páratlan tömegszámú atommagok fermionok, a páros tömegszámúak pedig bozonok. A spin ismerete elengedhetetlen a modern elméleti fizika megértéséhez. A spin ismeretében írhatóak csak le a részecskefizikában az elemi részecskék fajtái, továbbá a magfizikában az atommagok, a molekulafizikában pedig az atomok, az ionok és a molekulák tulajdonságai. A szilárdtestfizikában a spin ismerete nélkül nem érthető meg sem a para-, sem a ferromágnesség, sem pedig a Hall-effektus, a szupravezetés és a szuperfolyékonyság. A termodinamikát megalapozó statisztikus fizika alapmodelljei közé tartoznak a spinnel rendelkező, egy helyben álló részecskékből felépülő rendszerek, például az Ising-modell és a Heisenberg-modell. A kémiában a különböző elemek és vegyületek tulajdonságai, reakciói is csak az elektron spinjének figyelembevételével értelmezhetőek. A spinnek és a hozzá kapcsolódó mágneses dipólusnak központi szerepe van számos modern technológiában, például a mágneses magrezonancián alapuló MR-képalkotásban, és az elektronspin-rezonancián alapuló spektroszkópiai, kémiai vizsgálatokban. A spin szintén fontos szerephez jut a kvantumszámítógépek elméletében és gyakorlati megvalósításában: a kvantumbit megfeleltethető egy 1/2-es spinű részecske spinjének. Története. A spin és a hozzá szorosan kapcsolódó mágneses momentum sajátos kvantummechanikai kvantáltságának első bizonyítéka a Stern–Gerlach kísérlet volt. A legnagyobb meglepetést itt nem a spin, azaz a sajátimpulzusmomentum és mágneses momentum léte okozta, hanem hogy két jól elkülönülő pontba hajoltak csak el a részecskék. Ez egy polarizálatlan kísérlet volt, elvileg akármilyen irányban állhatott a részecskék mágneses momentuma, az viszont kizárólag vagy a mágneses tér irányába, vagy az azzal ellentétes irányba mutatott. Wolfgang Pauli volt talán az a fizikus, aki legjobban hatott a spinelméletre. A spin először az alkálifémek emissziós spektrumával kapcsolatban került elő. 1924-ben Pauli bevezetett valamit, amit ő "két-értékű kvantum szabadsági fok" néven emlegetett, és ez a legkülső elektronhéjjal volt kapcsolatban. Ez tette lehetővé, hogy megfogalmazza a Pauli-elvet, mely szerint két elektron nem lehet azonos kvantumállapotban, valamely kvantumszámuknak különbözniük kell. Pauli "szabadsági fokának" fizikai leírása eredetileg ismeretlen volt. Ralph Kronig, Landé egyik asszisztense, vetette fel 1925 elején, hogy talán az elektron sajátperdületéből származik. Amikor Pauli hallott erről, akkor erősen ellenezte, megjegyezve, hogy akkor az elektron feltételezett felszínének a fénynél gyorsabban kellene mozognia, hogy elég gyorsan pörögjön ahhoz, hogy a megfelelő perdületet elérje, és ez a relativitáselmélet értelmében nem megengedett. Főként Pauli hatására állt el Kronig attól, hogy ötletét közölje. Ugyanezen év őszén két fiatal holland fizikus, George Uhlenbeck és Samuel Goudsmit ugyanerre a gondolatra jutott. Paul Ehrenfest javaslatára egy rövid cikkben közzétették eredményüket, mely kedvező fogadtatásra talált, különösen azután, miután L.H. Thomasnak sikerült feloldania a kettes szorzófaktornyi ellentmondást a kísérleti eredmények valamint Uhlenbeck és Goudsmit (valamint Kronig nem közölt) számításai között. A különbség a mágneses momentum precessziójának frekvenciájában jelentkezett, amit relativisztikus effektusként sikerült a kísérlettel egyezően kiszámolnia. Eredményét Thomas-precesszióként ismerjük. Kezdeti ellenvetései ellenére Pauli öntötte formába a spinelméletet 1927-ben a Schrödinger és Heisenberg által felfedezett modern elmélet, a kvantummechanika felhasználásával. Ő használta először a Pauli-mátrixokat, mint a spinoperátorok reprezentációját, és a két komponensű spinor hullámfüggvényt. Pauli spinelmélete nem volt relativisztikus. 1928-ban Paul Dirac közzétette a Dirac-egyenletet, mely leírta a relativisztikus elektront. Dirac az egyenletében négy komponensű spinort (úgynevezett Dirac-spinort vagy bispinort) használt az elektron hullámfüggvényeként. 1940-ben Pauli bizonyította a "spin-statisztika tételt," mely szerint a fermionok feles, a bozonok egész spinűek. A spin és a statisztika. Az egész spinű részecskéket bozonoknak nevezzük. Egy kvantumállapotban akárhány bozon lehet. Ilyen például a foton és a mezonok. A Bose–Einstein-statisztika érvényes rájuk. A feles spinű részecskéket fermionoknak nevezzük. Ezekre érvényes a Pauli-elv, azaz egy kvantumállapotban csak egy fermion lehet. Ilyen az elektron, a neutron és a proton, a leptonok és a kvarkok. A fermionok csak párosával keletkezhetnek (fermion és egy anti-fermion). A Fermi–Dirac-statisztika érvényes rájuk. A spin matematikai leírása. A spin a térbeli forgásokkal kapcsolatos szimmetria következménye, amit eredetileg az SO(3) csoporthoz kötnek. Ez azonban csak egész spinű állapotokat, azaz 0,1,2,… spin esetén skalár, vektor, tenzor,… unitér csoportábrázolásokat enged meg. Kiderül azonban a csoportok algebrájának vizsgálatakor, hogy az SO(3)-csoport és az SU(2)-csoport (mindkettő Lie-csoport) Lie-algebrája megegyezik. Az SU(2) az SO(3) kétszeres fedőcsoportja, az SU(2)-nek létezik olyan faktorcsoportja, ami megegyezik (izomorf) az SO(3)-mal. Az SO(3) minden ábrázolása egyben SU(2)-nek is ábrázolása, de megfordítva ez nem igaz. Ennek a kvantummechanikában jut nagyon fontos szerep: mivel a Hilbert-tér egy kvantum-állapotot jellemző elemét egy egységnyi abszolút értékű komplex számmal megszorozva egy olyan kvantum-állapotot kapunk, mely ugyanazt a fizikai állapotot írja le, azért kvantumos szinten nem a szokásos csoportábrázolásra van szükség, hanem az ún. sugárábrázolásokra, melyek figyelembe veszik ezt a tényt is, vagyis nem a Hilbert-tér felett ábrázoljuk a szimmetria csoportot, hanem a fizikai állapotok felett (amik tekinthetőek a Hilbert-tér ekvivalencia-osztályainak). Ezek az ábrázolások a Hilbert-tér elemei fölött vizsgálva lehetnek a fedőcsoport unitér ábrázolásai is, pontosabban egy G összefüggő Lie-csoport minden sugárábrázolása valódi unitér ábrázolása az univerzális fedőcsoportjának, és az univerzális fedőcsoport minden valódi unitér ábrázolása sugárábrázolása a G-nek. Az impulzusmomentummal kapcsolatos SO(3) csoport esetében tehát kvantumosan megengedettek a fedőcsoportja, SU(2), unitér ábrázolásai szerint transzformálódó mennyiségek is, köztük olyan transzformációk szerint, melyek nem unitér ábrázolásai az eredeti SO(3) forgatási csoportnak. Az SU(2) ábrázolásai szerint transzformálódó mennyiségek a spinorok, a spinoperátor sajátértékei az impulzusmomentum lehetséges értékei, ami viszont formula_1 egységekben tehát nemcsak az SO(3) unitér ábrázolásaira jellemző egész, hanem a csak az SU(2) unitér ábrázolásai esetén lehetséges félegész (1/2, 3/2, 5/2 stb.) értékeket is felvehet. Az SU(2) és az SO(3) fent leírt kapcsolata miatt a kétindexes spinorok egy-egyértelmű megfeleltetésbe hozhatók az egyindexes tenzorokkal, azaz a vektorokkal, a négyindexes spinorok a kétindexes tenzorokkal, és így tovább. Az egyindexes spinorok írják le az 1/2-es spin esetét, a kétindexes spinorok az 1-es spinét, a háromindexes spinorok a 3/2-es spinét és így tovább. Az formula_2 algebra. A spint mint kvantummechanikai megfigyelhető mennyiséget leíró operátorok az formula_3 Lie-csoporthoz tartozó formula_2 Lie-algebra elemei. A Lie-"csoport" egy eleme azformula_5 alakban írható fel, ahol formula_6 három forgatási szög, formula_7 pedig az formula_8 "algebrának" az formula_9 relációt kielégítő generátorai. Az utóbbi kifejezésben formula_10 két operátor kommutátorát jelöli. Az formula_2 algebra legkisebb, kétdimenziós reprezentációját a Pauli-mátrixok adják: formula_12ahol a Pauli mátrixok definíciójaformula_13Ezt a reprezentációt 1/2-es spinű ábrázolásnak nevezzük. Az 1/2-es spinű ábrázolás írja le számos elemi részecske, köztük a proton, a neutron és az elektron spinjét. A formalizmus fizikai jelentése, hogy méréskor – például a Stern–Gerlach-kísérletben – az adott részecske spinjének z-komponense kétféle értéket vehet fel: +1/2 vagy -1/2. A spin és a mágneses momentum. Spinnel rendelkező részecskéknek lehet mágneses dipólmomentumuk, hasonlóan a klasszikus elektrodinamika forgó elektromosan töltött testjeihez. A mágneses momentumok kísérletileg megfigyelhetők, például a részecskék elhajlásával inhomogén mágneses térben (Stern–Gerlach-kísérlet), vagy a részecske által keltett mágneses teret mérve. A "q" töltésű, "m" tömegű, "S" spinű részecske μ mágneses momentuma: ahol a dimenziótlan "g" mennyiséget giromágneses aránynak (vagy faktornak, tényezőnek, együtthatónak, állandónak, momentumnak), Landé-faktornak, vagy egyszerűen g-faktornak hívjuk. Az elektronnak, annak ellenére, hogy elemi részecske, van nemeltűnő mágneses momentuma. A kvantum-elektrodinamika egyik sikere az elektron Landé-faktorának pontos megjóslása, aminek kísérleti értéke 2,0023193043768(86), ahol az első 12 jegy biztos. A 2-es érték a Dirac-egyenletből származik, a 0,00231930437… korrekció pedig a környező elektromágneses mezővel való kölcsönhatásból, beleértve a saját mezejét is. Az összetett részecskéknek van olyan mágneses momentumuk is, ami a spinjükhöz kapcsolható. A neutron mágneses momentuma sem nulla, annak ellenére, hogy elektromosan semleges részecske. Ez a tény korai jelzés volt arra, hogy a neutron összetett részecske, és valóban, kvarkokból áll, amik töltött részecskék. A neutron mágneses momentuma a kvarkok mágneses momentumából és a kvarkok relatív mozgásából ered. A neutrínók elemi és semleges részecskék, az elmélet szerint nekik nulla mágneses momentumuk van. Ennek a mérése a kutatások aktív területéhez tartozik. 2003-ig bezárólag a kísérleti eredmények a neutrínó mágneses momentumát az elektronénak az 1.3-szerese alá szorították le. Közönséges anyagokban az egyes atomok mágneses momentuma által keltett mágneses tér kioltja egymást, mert a dipólusok véletlenszerű irányokban helyezkednek el. A ferromágneses anyagokban viszont a dipólmomentumok egy irányba rendeződnek és makroszkopikus, nemeltűnő mágneses térhez vezetnek. Ezek a jól ismert közönséges „mágnesek”. Az ezzel a témával foglalkozó „spin modellek” a kondenzált anyagok fizikájának virágzó területét jelentik. Például az Ising-modell úgy ábrázolja a spint (dipólusokat), mint amik csak két lehetséges irányban (fel és le) állhatnak, míg a Heisenberg-modellben a spin tetszőleges irányba mutathat. Ezeknek a modelleknek sok érdekes tulajdonságuk van, ami a fázisátalakulások elméletének területén sok érdekes eredményre vezetett. Alkalmazás. Az orvosi MR-képalkotás az emberi szervezetben található hidrogén-atommagok spinjének a rádiófrekvenciás elektromágneses térrel való kölcsönhatásán alapszik.
1573	26883	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1573	John Cage	John Cage (Los Angeles, 1912. szeptember 5. – New York, 1992. augusztus 12.) amerikai avantgárd zeneszerző. Élettársa Merce Cunningham táncos, koreográfus. Életpálya, karrier. Az indulás korszaka: lemezjátszók, rádiók és preparált zongora. Cage édesapja feltaláló volt, talán innen ered fia zenei találékonysága is. Kaliforniában nevelkedett, 1928-ban elvégezte a Los Angeles High Schoolt, mint az iskola történetének legjobb növendéke. Innen került a híres Pomona College-ba. John Cage a Pomona College hallgatójaként elsősorban szellemtudományokra koncentrált, majd Párizsban tanult építészetet és zongorát. Lazar Lévynek köszönhetően alaposan megismeri Bach és Beethoven művészetét. Miközben Cage Európában utazgat, verseket ír, illetve komponál. 1931 őszén visszatér az USA-ba, ahol nehéz társadalmi körülmények közt számos munkát elvállal, többek közt egy előadássorozatot is a zenéről és képzőművészetekről háziasszonyok számára. Amikor Schönberget készült bemutatni sorozatában, felkereste Richard Buhling előadóművészt, aki később tanára lett. Cage Buhling hatására szinte teljes egészében a zenének kezdte szentelni magát, ekkori műveit a kromatikus ellenpontozás és az atonális stílus jellemzi: erre kiváló példa a "Sonata for Clarinet" 1933-ból. New Yorkban Henry Cowell, Los Angelesben Arnold Schönberg tanítványául szegődik, ez utóbbihoz 1934 és 1937 között. Schönberg hatása felbecsülhetetlen jelentőségű. Ekkortájt kompozícióiban már megjelenik az a csak rá jellemző rigorózus atonális rendszer, amelynek hatása mind a mai napig erőteljes ("Two Pieces for Piano, Quest" stb.). 1937-ben Seattle-be költözik.Ebben az évben jelenik meg egy kulcsfontosságú zeneelméleti dolgozata is "The Future of Music: Credo" címmel. 1938-ban Bonnie Bird táncosztályában a Cornish School korrepetitora lesz. Itt találkozik Merce Cunninghammel, aki egy életen át barátja lesz. Ugyancsak 1938-ban megalapítja saját ütősegyüttesét, illetőleg kitalálja a preparált zongora ötletét: a hangszer húrjai közé különböző tárgyakat helyez; a két kéz játékával egyidejűleg számos ütős hangszer szólalhat meg. Ez az újítása sok más egyéb mellett fontos szerepet játszik a free dzsesszben is. Magyarországon többek között Szabados György és Binder Károly alkalmazza előszeretettel a preparált zongorát. Ütősegyüttesében játszott felesége is, Xenia Andrejevna Kashevaroff, akit 1935-ben vett el. Cage ekkor már nagy hatással volt más zeneszerzőkre is, például Lou Harrison munkásságára. Mindeközben kezdik érdekelni az elektronikus eszközök. Ennek eredménye a változtatható sebességű lemezjátszók felhasználásával élő "Imaginary Landscape no. 1" 1939-ből. Az 1940-es években élénken foglalkoztatta a buddhizmus, s ez elmélyíti a csend kompozíciós szerepéről való gondolkodását is. 1941-ben Moholy-Nagy László meghívására a chicagói School of Design kísérleti zenét oktató professzora lesz. New Yorkban megismeri kora avantgárd művészetének jeleseit, többek közt az alábbi művészeket: Max Ernst, Piet Mondrian, Marcel Duchamp . Az elmélyülés korszaka: intenciómentes művészet és zene. A zen buddhista gondolatkörrel való bensőséges viszonynak köszönhetően Cage a negyvenes években az intenciómentes művészet érdekében tevékenykedik: a művészet nem valamely cél érdekében létrehozott alkotásokat eredményez, hanem maga az alkotás a cél. Elmélyült buddhista tanulmányokat folytat, mivel a nyugati civilizáció traumáitól megcsömörlött (Auschwitz, Hirosima). Jeles tanárai: az indiai Gita Sharabhai, illetve Daisetz T. Suzuki filozófus. Az intenciómentes művészet alapelve a kombinatorika felértékelődése, illetve a véletlen szerepének felismerése a műalkotásban (ehhez még a kínai "I Ging" című jóskönyvet is felhasználja). 1945-ben elválik feleségétől, és innentől kezdve immár nyílt monogám kapcsolatban él a táncos-koreográfus Merce Cunninghammel. 1949-ben Európába utazik, ahol P. Boulez révén megismerkedik az európai avantgárddal. Az ötvenes években New Yorkban megismerkedik pár fontos zeneszerzővel, akik részint tanítványai, részint barátai lesznek: Morton Feldmar, Christian Wolff, Earle Brown és a zongoraművész David Tudor. 1950-ben New Yorkban előadásokat tart "Lecture on Nothing" címmel, mely később az 1951-es "Lecture on Something" című előadással és az 1949-es keletkezésű "Forerunners of Modern Music" c. tanulmányával együttesen Cage zeneesztétikájának kulcsművei lettek. Az 1951-ben komponált "Concert for prepared piano and orchestra" már a megújult Cage egyik alapművének számít az ötvenes években írt "véletlen" darabok mellett. Kialakította az ún. "gamut technique" eljárást: a gamut egy előre meghatározott hanghalmaz (vagy sor), melyre később a kompozíció épül – bizonyos értelemben a szerializmushoz közeli metódus ez. Szép példája az eljárásnak a "String Quartet in Four Parts" c. munka. A véletlen szerepe egyre erőteljesebben érvényesül nála, valóságos technikákat dolgoz ki a véletlen zenei alkalmazhatóságára: ilyen például a "chance operation" eljárása, mely először a "Concerto for Prepared Piano and Chamber Orchestra" c. munkában jelent meg: a kombinatorikus lehetőségek tudatos végtelenítése és kimeríthetetlensége Cage későbbi művészetének is alappillére lett. Erről olyan remekmű is tanúskodik, mint a négy részes "Music of Changes". A szintézis korszaka: a véletlen technikái. 1951-től Cage megszállottan dolgozik technikai, elektronikus megoldásokon is: az "Imaginary Landscape No. 4." például 12 rádióra íródott, a magnószalagra komponált "Williams Mix" pedig az első amerikai példája a "musique concréte" eljárásoknak. Egyes művei bizonyos sablonok, árnyvetületek, leképezések vagy papírhibák nyomán keletkeztek: "Music for Carillon" (1952) vagy "Music for Piano 1–19 (1951–1953)". Komponáláskor még csillagtérképet is használt az "Atlas Eclipticalis" c. mű esetében (1961). Ez a metodológia új, grafikaszerű kottaírást, hanglejegyzést követelt, s Cage úgynevezett kottagrafikákon jelzi intencióit. 1978-tól a Crown Point Press e grafikaként írt zenéket meg is jelenteti. Mindeközben "The Ten Thousend Things" c. művétől kezdődően szokás beszélni az úgynevezett "multiple-pierces" darabok megjelenéséről Cage művészetében: a 10 000 a kínai bölcseletben a végtelen univerzumot jelöli. A zene a végtelen világűr maga. A 60-as évektől kezdve Cage már a kísérleti zene valóságos gurujának számít, az 1970-es években pedig megjelenik nála a szintézis igénye: 1979-ben a "Roaratorio" c. magnószalag és ének alkalmazásával létrehozott alkotásban ez meg is valósul: itt James Joyce, "Finnegans Wake" c. művének átiratáról van szó a zene nyelvére. Ide kívánkozik a rendkívül zsúfolt "Europera" című operasorozat öt darabja, melyet 1987 és 1991 között mutattak be, illetve az 1991-ben komponált "Mozart Mix" is. Cage műveinek jegyzéke a mintegy 300 zenei kompozíción kívül esszéket, verseket, festményeket, tanulmányokat, installációkat és filmeket is felsorakoztat. Kulcsművei. 4'33": a csönd zenéje. 1952-ben írja meg talán legnagyobb hatású művét a "4'33""-et. Ebben a művében egyetlen hangot sem kell az előadónak megszólaltatnia, elegendő figyelnie a csöndre, "szólaltassák" meg bárhol is a darabot. A "4'33"" leginkább afféle zen feladványhoz hasonlatos, ahol a feladvánnyal való foglalkozás, az azzal kapcsolatos meditáció fontosabb, mint maga a válasz, a megfejtés, mely talán nem is létezik. Magyarországon az Amadinda ütősegyüttes játszotta lemezre a 4'33"-at, mely talán Edgar Varèse "Ionisation"je és Bartók Béla "Concertója" (1943) mellett a 20. század legnagyobb erővel ható zeneműve. Szonáták és interlúdiumok. A mű maga 1946 és 1948 között keletkezett (előkészített) preparált zongorára, melynek húrjai közé különféle gumi-, illetve fémdarabokat helyeztek, hogy a klasszikus hangzást megváltoztassák. Először Maro Ajemian játszotta a művet 1949. január 11-én. A munka a keleti bölcselet zenei foglalata, a hindu esztétikán alapszik, s a művet nagyban befolyásolta, hogy Cage ez idő tájt Ananda K. Coomaraswamy munkáit olvasta. A kilenc állandó, fő, központi érzést zenésíti meg, a fehér érzések (hősiesség, erotika, gyönyörűség, öröm) és a fekete érzések (félelem, szorongás, bánat, harag, undor) harcaként az emberi lélek teljessége sejlik fel előttünk. A 16 szonátát 4 közjáték teszi még izgalmasabbá. Variations II.. Ez a Cage-mű kamaradarab, a zeneszerző hangjegylejegyzési technikáinak egyik legszélsőségesebb változatát testesíti meg: a partitúra 11, vonásokat és pontokat tartalmazó átlátszó lapból áll, melyeket az előadó egymásra helyez, s az így keletkező véletlen viszonyok határozzák meg a hangjegyek viszonyát is. Roaratorio. A mű 1979-ben íródott, magnószalag és élő hang kombinációjára komponált, szertelenül kusza, a tréfa és a kifejezőkészség jegyében kakofón alkotás, melynek ihletője James Joyce "Finnegans Wake" című avantgárd regénye volt. String Quartet in Four Parts. Ez a vonósnégyesre komponált alkotás 1949/50-ben keletkezett és a zeneszerző Lou Harrisonnak ajánlotta, akivel gyakran dolgozott együtt. A tételek a következők: A darabban kiemelkedő szerephez jut a csend poétikája, illetőleg a szabad asszociativitás. Legutóbb a neves Cikada String Quartet játszotta lemezre 2005-ben. Europera. Cage nevezetes operasorozata, mely öt részből áll. Az Europera 1 és 2 a frankfurti Alte Oper megbízásából készült el: a közkedvelt európai operákból létrehozott mix egyidejűleg jelenít meg 12 cselekményt és zenei szövetet. A cselekmények önkényes sorrendben követik egymást, a 64 operapartitúrából kiragadott részek sorrendje, egybejátszása is gyakorlatilag szabályozatlanul esetleges. Egyes pontokon a szólista ismert áriát ad elő oda nemillő kísérettel, miközben preparált magnószalag is szól, melyen 101 egyszerre megszólaló operafelvétel hangzik fel. A díszlet, a jelmeztár mind-mind az összhatás ellenében hat, illetőleg a véletlenben rejlő kreativitás jegyében szerveződik. Az Europera 3 és 4 gyakorlatilag folytatása a korábbinak, a 4. egységben már csak két férfiénekes szerepel, de szalagról vagy magnetofonról 100 "objet trouvé" szólal meg. Az utolsó darabban a zongorista ötletszerűen improvizál és egy tévéképernyőé lesz a főszerep a semmibe meredő néma gramofon mellett. Two. Ez a darab 1987-ben keletkezett, Cage késői korszakának egyik kulcsműve (1978-ban komponálta), mivel az egyik első úgynevezett "időzárójeles" alkotása.
1576	239331	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1576	Hortobágyi László	Hortobágyi László (Budapest, 1950 –) magyar zeneszerző. 1976-tól Indiában gyűjtött és tanult szitáron, tablán, rudra-vinán játszani, A Keleti Zenei Archívum gyűjteményének alapítója. Élete és pályafutása. Zenetudományi, indológiai és képzőművészeti tanulmányai mellett részt vett néhány kelet-európai orgona tervezésében és felépítésében. 1967-től folyamatosan expedíciókat, gyűjtőutakat szervez elsősorban Észak-India területére, helyszíni hangfelvételek készítése, zene-filológiai források felkutatása, könyvtárak, archívumok, hangtárak átfésülése, illetve a helyi zenei gyakorlat elsajátítása céljából. Egyebek mellett rudra-vina, surbahár, szitár és tablá stb. hangszeres képzésben részesült. Navraojji Kabraji által 1870-ben alapított Hindi-Mohamedán zenetársaság nyomán 1980-ban megalapította a Gáyan Uttejak Mandal együttest, mely kibővült a Gáyan Uttejak Studióval és a soknemzetiségű Gāyan Uttejak Orchestrával. Zenetudományi és elméleti publikációi külföldön és Magyarországon is megjelentek a klasszikus indiai zene, számítógépes zenei rendszerek, a memetika, egy lehetséges bitonális harmóniarendszer, a fiktív társadalmi rendszerek és azok felépítése, a hindusztáni tálastrukurák, az elidegenedés és a 22 fokú felhangrendszer polifonikus alkalmazása tárgyában. Cyber-rága málá és mémábrázolásokat készített. Gāyan Uttejak Orchestra. A Gāyan Uttejak Orchestra gyökerei a 19. század végéig nyúlnak vissza, hiszen a zenekart létrehozó, 1981-ben Magyarországon megalapított Gáyan Uttejak Society előképét, a Gáyan Uttejak Mandalit, Navraojji Kabraji és V.N. Bhatkhande, 1870 és 1917 között működtette Mumbaiban. A több mint 50 kiadott lemezt és CD-t maga mögött tudó zenekar futurisztikus zenei kompozíciói holland, német, amerikai, görög, indiai, francia, angol és magyar kiadók gondozásában kerültek publikálásra, és világszerte a számos díjat nyertek, többek között a magyar hagyományos népzene újraértelmezéséért adományozott nagydíjat Németországban, az év lemeze díját Új-Zélandon, a Margen-fődíjat Spanyolországban és az Octopus-díjat Franciaországban. A GUO előadásain a tradicionális hindu-muszlim és a klasszikus ázsiai zenei világok eredeti hangszerelésben, egyben a hagyományos hangszerek által vezérelt élő-elektronikus hangszíntézist is megvalósítva szólalnak meg.
1577	19969	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1577	Bródy János	Bródy János Kristóf (Budapest, 1946. április 5. –) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. Az "Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület" elnöke volt 1998 és 2011 között. A huszadik századi magyar zene- és kultúrtörténet meghatározó alakja, a magyar nyelvű beatzene megteremtője. Az Illés és a Fonográf tagjaként, Szörényi Levente alkotótársaként, majd szerző-előadóként a nagy beat generáció tagjai közt sokat tett az elmúlt évtizedekben azért, hogy a rockzene Magyarországon is elismert része legyen a kultúrának. Családja, magánélete. Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia, Bródy-Maróti Dóra könyvillusztrátor és grafikus unokája, Maróti Géza építész dédunokája. Az 1970-es években párkapcsolatban élt, illetve menyasszonya volt Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő. Rejtő Évával 1984-ben kötött első házasságából három gyermeke született: Miklós Dániel (1985), Luca Sára (1986), Anna Barbara (1991). A Farkas Anitával való második házasságából született Máté Benedek (2004). Miklós Dániel fia az USA-ban felhőmérnökként dolgozott. 2023-ban két év börtönbüntetésre ítélték és 529 ezer dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, mert bosszúból szándékosan megrongálta volt munkáltatója számítógépes hálózatát. Életpályája. Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett, melyek megjelenését sokan origónak tekintik a magyar populáris rockzene történetében. Az Illés repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János a hazai könnyűzenei élet ikonikus alakjává vált. A dalszövegek forradalmi újítója és a mára már legendává vált zenekar szellemi irányítója sokak számára jelentett iránytűt az Kádár-korszak társadalmának útvesztőiben, és személy szerint is példát mutatott az emberi jogok szabad és bátor képviseletével. Emiatt 1973-ban vizsgálat indult ellene, államellenes izgatás gyanújával. A zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest. 1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, hiszen valóságos művészeti alkotóműhelyként működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a korabeli kultúrpolitika hivatalos szólamaitól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen. A Fonográf-korszakban jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és az István, a király. Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés- és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után egyre inkább olyan dalai születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, amikor őbenne dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kultúrpolitikusok bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának. Első szólólemeze 1980-ban jelent meg "Hungarian Blues" címmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a "Filléres emlékeim"; "Földvár felé félúton;" "Mama kérlek;" és a Bródy-dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó "Maszkabál". Második albuma a "Ne szólj szám" volt 1984-ben, melynek címadó dalában még ma is érezhető a korszak alapvető életérzése, és azóta tudjuk, hogy van olyan, hogy "Egy hétig tart egy szerelem". Ezen az albumon jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének egykor betiltott himnusza, a "Ha én rózsa volnék". A nyolcvanas évek végén következett a "Hang nélkül", melyen az "Engedd, hogy szabad legyek", az "Átmeneti állapot" és a "Zárt osztály" már nyíltan szólt a változás iránti vágyról, de emlékezetes maradt a "Légy hű magadhoz" vagy "A fiam meg a lányom", melyben a szerző új szerepköréről tudósított. "Az utca másik oldalán" című összeállítás 1994-ben jelent meg, ironikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a "Tangó LeMondó" és a "Haggyá' má' békibe"', de művészi hitvallást is jelzett a "Mit tehetnék érted", "A földön járj" vagy az "Őszinte bohóc". A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, ironikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vigasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat. Az 1994 végén a régi Budapest Sportcsarnokban tartott előadásról "Volt egyszer egy koncert" címmel CD és később DVD is forgalomba került. 2001-ben, az új évezred kezdetén "Kockázatok és mellékhatások" címmel jelent meg az a zenei gyógyszer, amellyel nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a "Jön a vonat" és a "Meg kéne kapaszkodni", az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. Az emberi jogok védelmében írt "Szabadnak születtél" pedig arra figyelmeztet, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette is meg kell őriznünk emberi méltóságunkat. Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegkönyvét írta "(Kőműves Kelemen, István, a király, Doktor Herz, Fehér Anna, A kiátkozott, Veled, Uram, Will Shakespeare vagy akit akartok," és az Andrew Lloyd Webber zenéjével készült "Volt egyszer egy csapat.)." 2006-ban, Bródy János 60. születésnapján a Madách Színház ünnepi műsorában fiatal tehetségek előadásában saját dalaival köszöntötték fel a szerzőt, aki sokféle tevékenysége mellett még mindig gyakran volt vendége kisebb-nagyobb színpadoknak. Ezt az előadást örökítette meg a "BRÓDY 60" című DVD, melyen az extrák között néhány régebbi felvétel is megtalálható. A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész életművét sokféle díjjal ismerték el, 2011 tavaszán a Fonogram életműdíját vehette át. Ekkor jelentette be, hogy elfogadta az EMI felkérését egy új album készítésére, és július végére a Fodo Sound Stúdióban elkészültek a felvételek. "Az Illés szekerén" című album 2011. szeptember 22-én került forgalomba és komoly meglepetéseket tartogatott még azoknak is, akik jól ismerték Bródy János addigi pályafutását. A feltámadt érdeklődés következménye, hogy Bródy János 2016-ban egy "Ráadás" albummal jelentkezett, mely eredetileg jubileumi vinil (bakelit) korong lett volna. A slágerlistás lemezen vadonatúj számok: "Te itt leszel majd mellettem", "Magyarok közt európai", "Birkaország", "Újra ősz van már", "Gyere édes, jöjj és korrumpálj", és régi dalok újraértelmezett feldolgozásai szerepelnek, mint a "Csillag Hajnalka" folytatása, a "Felföldiné estéje." A 70. évfordulóra végül egy 5 lemezes exkluzív bakelit összeállítás jelent meg, melyből csak 300 példányt gyártottak. A felemelő hangulatú Aréna koncertről "BRÓDY70" címmel DVD+2CD került forgalomba szintén a Grundrecords gondozásában. Bródy János elsősorban dalszerzőnek tartja magát. Dalait sokan sokféle formában feldolgozták; Koncz Zsuzsa és Halász Judit mellett írt dalokat Zoránnak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek, Komár Lászlónak is, és egy időben Várszegi Gábor nevében az Omega szövegeit is ő írta. (, Gammapolis). 25 év elteltével került nyílvánosságra, hogy Várszegi Gábor Bródy János kérésére adta nevét azokhoz a dalokhoz, amelyeket Bródy írt. Bródy János véleménye volt: „Nagyon izgalmas kihívás volt, hogy tudok-e úgy írni szövegeket, hogy mindenki teljes természetességgel Omega-szövegnek gondolja. Úgy tűnik hogy sikerült.” Álnéven Szűcs Juditnak is írt két dalt, pl. a "Te, figyelj" címűt. Újabban a Margaret Island zenekar és az Ivan & The Parazol műsorában is szerepelnek Bródy-dalok. Dalszövegeit először 1983-ban adták ki "Jelbeszéd" címmel, majd 2010 tavaszán jelent meg "Ne várd a májust" címmel versként is olvasható szövegeinek gyűjteménye. 2016-ban "Magyarok közt európai" címmel a Hangzó Líra sorozatban jelentek meg versei Bálint András előadásában. Eddigi pályafutása során több mint 60 nagylemez elkészítésében működött közre, körülbelül 800 dal szövegét és 200 dal zenéjét szerezte. Dalai. Bródy János dalszövegei betűrendben a dalok első megjelenésének feltüntetésével
1578	140516	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1578	Jehova tanúi	A Jehova Tanúi egy resztoránus keresztény felekezet, amelynek meggyőződése különbözik a fő áramlatú kereszténységtől, és amely Magyarországon 1989 óta egyházként van bejegyezve (→ "Magyarországi Jehova Tanúi Egyház").A közösség olyan millenarista, antitrinitárius keresztény irányzat, akik tevékenyen Jehova Istenről és az emberiséget érintő szándékáról az általuk értelmezett Biblia szerint „tanúskodnak”. Egy olyan világméretű csoportot alkotnak, melynek tagjai között sokféle etnikumú és nyelvet beszélő ember van, mégis egységesek, mert közösek a céljaik, önkéntesként ugyanannak a szervezetnek dolgoznak és ugyanabban hisznek. Úgy vélik, hogy a jelenlegi világrendszer elpusztítása, az Armageddon a küszöbön áll, és hogy „Isten királyságának” a megalapítása a Földön az egyetlen megoldás az emberiség minden problémájára. A Jehova Tanúi jellegzetesen házalva evangelizálnak és az utcán „tanúskodnak” a saját irodalmukat terjesztve, mint pl. az Őrtorony és az Ébredjetek!. Úgy vélik, hogy Isten nevének megfelelő használata létfontosságú a helyes imádathoz. Világszerte ismertek a katonai szolgálat és a vérátömlesztés megtagadása miatt. Elutasítják a Szentháromság tételét, a lélek halhatatlanságát és a pokol tüzét, amelyeket nem szentírási tanoknak tartanak. Nem tartják a karácsonyt, a húsvétot, a születésnapokat vagy más olyan ünnepeket és szokásokat, amelyeket pogány eredetűnek tartanak és amelyek „összeegyeztethetetlenek” a keresztény élettel. Előnyben részesítik a saját bibliafordításukat, bár irodalmuk időnként más bibliafordításokat is idéz. A hívek hitüket általában „az Igazság”nak nevezik. A szekuláris társadalmat és más vallási felekezeteket erkölcsileg romlottnak és a Sátán befolyása alatt állónak tartják és a legtöbben a minimálisra korlátozzák a nem Tanúkkal való társadalmi kapcsolataikat. Mindenekelőtt szeretnének dicsőséget és imádatot szerezni Jehovának, aki Isten szava, a Biblia szerint az egyedüli igaz Isten és a mindenek Teremtője. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy példát vegyenek Jézusról, és az egyedüli igaz kereszténységnek vallják magukat. Etimológia. A Jehova Tanúi a szigorú monoteizmust hirdetve, az istenség egyedüliségét vallják, ezért nevüket a héber Biblia tetragrammából vették, ahol Isten JHVH néven jelenik meg, amelyet ők Jehovaként ejtenek. Hitük szerint "Jehova" Isten személyneve. 1931-ben vették fel a Jehova Tanúi nevet, részben "Ézsaiás könyve 43,10: „Ti vagytok az én tanúim…”" alapján. A tanú – a weboldaluk alapján – az a személy, aki olyan nézeteket vagy igazságokat hirdet, amelyekről meg van győződve. A Tanú Jehova Isten királyságáról prédikál. Története. Alapítás. A Jehova Tanúi nevű szervezet létrejöttének gyökerei a 19. századi amerikai millerita mozgalomig nyúlnak vissza. Első vezetője Charles Taze Russell (1852–1916) pittsburghi posztókereskedő. Miután 1844-ben William Miller prédikátor világvége-próféciái nem teljesedtek be, a Krisztus visszajövetelét váró tömegek nagy kiábrándulásához és az adventizmus néven ismert vallási csoport több ágra szakadásához vezetett. Russel az 1870-es években bibliatanulmányozó csoportot hozott létre az adventizmusban csalódott csoportokból (N. H. Barbour, George Storr, "Bible Students, Associated Bible Students, Free Bible Students, New Covenant Bible Students stb.)". Ő és társai az 1870-es évek elején hozzáláttak a Biblia komoly tanulmányozásához. Számukra nyilvánvalóvá vált, hogy a kereszténység messze eltávolodott a korai keresztényiség tanításaitól és gyakorlásától. Russel sosem állította, hogy ő volt az első, aki ezt felfedezte, és nyíltan elismerte, hogy milyen sokkal tartozik másoknak azért a segítségért, amelyet a bibliakutatásának első éveiben nyújtottak. Ezért nem őt, hanem Jézust tekintik a felekezet igazi alapítójának. Megállapította, hogy "„különböző tantételek, amelyeket hiszünk, és amelyek újnak, frissnek és másnak látszanak, bizonyos formában már hosszú ideje léteznek: például kiválasztás, ingyen kegyelem, helyreállítás, megigazulás, megszentelés, megdicsőülés, feltámadás”". 1881-ben Őrtorony Társulat "(Watch Tower Tract Society)" néven jegyezték be a szervezetet, melynek alapítója és első elnöke William H. Conley volt. 1874-ben Russell kiadta a" Zion Watch Tower" "(Sioni Őrtorony)" folyóiratot. Majd 1931-ben kezdték kiadni a Aranykor c. folyóiratot "(Golden Age)." Russel követői kezdetben a Bibliakutatók és az Őrtorony Társaság (Társulat) nevet viselték, a 20. században vették fel a Jehova Tanúi nevet. Elterjedés, tagság. Világszerte. 2013-ban: 2023-ban: Világszerte az USA-ban van a legnagyobb taglétszámuk, 2023-ban 1,23 millió fő; ezt követi Brazília (kb. 900 ezer fő), majd Mexikó (860 ezer fő). Európában Olaszországban a legnagyobb a létszámuk, 2023-ban mintegy 250 ezer fővel. A népességhez viszonyítva a legnagyobb az arányszámuk a Karib-szigetvilágban, egyes latin-amerikai ("pl. Mexikó, Kuba, Belize") és fekete-afrikai országokban ("pl. Zambia"), a Csendes-óceáni szigetvilágban; de egyes európai országokban is erősen jelen vannak ("San Marino, Moldova, Portugália, Olaszország"). Növekedésük. A Jehova Tanúi a világ egyik leggyorsabban növekvő vallási közössége volt, de ez a növekedés a 21. században a fejlett országokban mérsékeltebbé vált, illetve egyes országokban stagnálást mutatnak. A közösség saját adatai szerint 2015 előtt évente nagyjából 250-300 ezer hívőt keresztelt meg világszerte. Magyarországon. Magyarországon a közösség létszáma a rendszerváltás után és az 1990-es években gyorsan nőtt. A 2000-es években a növekedésük már nagyon visszafogott volt és a létszámuk 2011-ben tetőzött kb. ún. hírnökkel. Majd a következő években a létszámuk már csekély visszaesést, illetve stagnálást mutatott. Üldözött közösségként. 2020-ban a Jehova Tanúi vallási tevékenysége 34 országban van tiltva. Ezen országok nagy része iszlám államvallású, de több, volt SZU utódállamban is tiltják a tevékenységüket. 2017 áprilisában Oroszország legfelsőbb bírósága szélsőséges szervezetnek minősítette a Jehova Tanúit, betiltotta tevékenységüket az országban, és elrendelte a szervezet vagyonának elkobzását. Itt hasonló a megítélésük, mint a terrorista csoportoknak. Tádzsikisztán 2007 nyarán tiltotta be a közösséget, mint „szélsőséges szervezetet”. Türkmenisztánban, bár nem tiltják, nincsenek nyilvántartásba véve, ezért nem tudnak legálisan működni, a kormány pedig számos tagját letartóztatta és bebörtönözte a katonai szolgálat megtagadása miatt. Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban és Kazahsztánban valamivel jobb a helyzetük; ezekben az országokban legálisan működhetnek, de csak bizonyos városokban. Mégis ezekben az országokban is a hatóság és a társadalom hajlamos a megfélemlítésükre, mint „nem hagyományos, idegen” csoport elleni fellépésként. A tevékenységük Kínában Vietnámban, Laoszban, Észak-Koreában, Bruneiban, Szingapúrban, a Maldív- és Comore-szigeteken is illegálisnak minősül. Alapvető hitnézetek. Megváltás. A legjelentősebb váltságdíj, Jézus Krisztus kiontott vére alapján érhető el. Jézus Krisztus kifizette a váltság értékét az égben így megnyitva az utat Ádám leszármazottai előtt, hogy megszabaduljanak a bűntől és a haláltól, melyet ősatyjuktól, Ádámtól örököltek. Megváltásban részesülhet az, aki hitet gyakorol Jézus Krisztus váltságáldozatában és életét összhangba hozza a Biblia magas erkölcsi irányadó mértékeivel. A földi reménységű más juhok földi örök élet jutalmát kaphatják, a felkent 144000 pedig papokként és királyokként szolgálhatnak az égben ezer esztendeig, ha mindvégig kitartanak. Keresztelkedés. „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.” (Máté 28:19, 20) Bibliafordításuk. Saját bibliafordításuk "A Szentírás új világ fordítása" címet viseli. A Szentírás fordítása közvetlenül héberből, arámiból és görögből mai angol nyelvre történt, melyet egy Jehova Tanúinak az Új Világ Fordító Bizottsága bizottsága készített. Az angol fordítás eredetileg 1950 és 1960 között több részben jelent meg. Más nyelvű kiadások az angol kiadáson alapulnak. Az Új Világ Fordítás előszavának az utolsó bekezdése így hangzik: "E fordítás készítői, akik szeretik a Szentírás isteni Szerzőjét, igyekeztek a lehető legpontosabban visszaadni Isten gondolatait és kijelentéseit, mivel különleges felelősséget éreztek iránta. Felelősséget éreztek a kutató szándékú olvasók iránt is, akik az örök megmentésük érdekében a legfelségesebb Isten ihletett Szavának fordítására hagyatkoznak. Őszintén bízunk benne, hogy ennek a fordításnak a segítségével az olvasó megtalálja azt az utat, amely vég nélküli életet eredményez majd a mindenható Isten igazságos új világában (Ézsaiás 65:17; 2Péter 3:13)". Szervezeti felépítés. Vezetőségi felelősség-elosztás. Az első századi jeruzsálemi gyülekezet vezető szerepéhez hasonlóan a New York államban székelő Vezető Testület irányítja a világméretű szervezet tevékenységét. A szellemi vezetés megnevezése: "„hű és értelmes rabszolga”". Tanításuk szerint mindenki „testvér”, azaz egyenlő Isten szemében, senki nem áll hozzá közelebb vagy távolabb. A felekezetben nincsenek papok (közvetítők, áldozatbemutatók), sem semmilyen más hasonló személyek, akik rangjukkal felsőbbrendűség érzetét keltenék. A szervezet felépítése: Az irányítást minden szinten férfiak önkéntesen végzik: Jehova tanúi szervezetében mindenki egyenlő, annak ellenére, hogy vannak akik különböző szerepet töltenek be. Feladatokra specializált csoportok. Az egyház által létrehozott, működését segítő szervezetek: Ezek az önkéntesek kapnak havi támogatást (Magyarországon a törvényben előírt minimálbér). Valamint az önkéntes munkájukért cserébe szállást, ételt, teljes körű kiszolgálást kapnak a többi önkéntestől. Egyéb szervezetek: Finanszírozás. A szervezet működtetését, a kiadványok előállítását, a teljes idejű önkéntes munkát végzők ellátását az önkéntes adományokból fedezik. Az adományokat, eltérően például a katolikus módszertől, nem adománykosarak körbeadásával szedik, hanem jól látható helyre kihelyezett gyűjtőládákban történik, teljesen anonim, és önkéntes módon. Minden hónapban van egy összegző értékelés az adományokkal és a kiadásokkal kapcsolatban melyet minden jelenlévő hallhat. Van globális segély alap is katasztrófák esetére. Bétel-otthonok. A tagok végzik a kiadványok fordítását, elkészítését, csomagolást, a szükséges adminisztrációt. Ezért teljes ellátást és csekély költőpénzt kapnak. Erre a szolgálatra gyermektelen házaspárok vagy egyedülállók jelentkezhetnek, akik példamutató Tanúk, 'úttörő szolgálatot' végeztek. A tagság megszűnésének lehetőségei. Kiközösítés. A kiközösítést olyan eljárásnak tartják, amelyre szükségük van, hogy Jehova irányadó mértékei szerint tudjanak élni. Ha egy személy őszinte megbánást nem mutatva megszegi a bibliai alapelvek szerinti viselkedési, erkölcsi előírásokat, megbánást nem tanúsítva, akkor kiközösítik. Ilyen eset például ha: Egy legkevesebb három vénből álló ún. "bírói bizottság" (a közösség helyi szintű vezetői, "vének") zárt tárgyaláson, a kiközösítendő személy jelenlétében megvizsgálja, hogy megbánta-e tettét. Ha nem, vagy a megbánás nem őszinte, kiközösítik a gyülekezetből. Ha tette a magyar törvényekkel ütközik, akkor azt bejelentik a hatóságoknak (például: gyilkosság). Kiközösítés során a gyülekezet előtt a valós indokokat nem tárják fel, csupán a tényt, hogy a személy nem Jehova tanúja többé . A kiközösítettel a tagok nem beszélhetnek (nem is köszönnek neki), mert a Bibliában van: az ilyenekkel még csak ne is köszönjetek, ill. aki az ilyennek köszön az részese lesz a bűneiben . Ennek ellenére az összejöveteleken a kiközösített személy részt vehet, ezzel is bizonyítva a bűnbánatot. Ha a kiközösített történetesen családtag, akkor saját családtagjai 'szellemi témájú' eszmecserét vele nem folytathatnak. Ha az illető kéri, és a kívánt változásokat felmutatja életében, később fokozatosan ismét teljes jogú taggá válhat. Ennek kevésbé súlyos változata (vele attól még szóba állnak) kereszteletlen hírnöki státusz visszavonása, ugyanis az ilyen személy még nem nyilvánította ki, hogy átadja az életét Jehova Istennek, éppen ezért ez számon sem kérhető rajta. A gyülekezet elhagyása. Ha egy tag nem kíván Jehova Tanúja maradni, elkülönülhet. A tagok az elkülönült taggal a kiközösítettekhez hasonlóan bánnak. Az elkülönült később kérheti visszavételét, ekkor kivizsgálják, hogy az elkülönülés oka megszűnt-e és valóban Tanú kíván-e lenni. A kiközösítés vagy elkülönülés részleteit illetően a "vének" szigorú titoktartási kötelezettséggel tartoznak, ezért a bírói döntés okairól a gyülekezetet nem tájékoztatják. Tevékenységük. Prédikálásuk révén mindenkihez megpróbálják eljuttatni a Föld globális problémáinak Biblia szerinti megoldását, valamint megismertetni Jehova Isten szent nevét és akaratát a tanítható, alázatos szívű, Istent és az Ő akaratát kereső mindenfajta emberrel. Ezzel, teljesítik Jézus Krisztus azon utasítását, amellyel megbízta apostolait és tanítványait, valamint mindazokat, akik majd Őt kívánják követni életükkel, hitükkel, Istennek végzett szolgálatukkal. Ezáltal megalapozott reményük lehet Isten Királysága alatt élni a Földön. Evangelizálás. Elutasítják azt, hogy "térítés"-nek nevezik ezt a tevékenységüket, ugyanis munkájuk célja nem a térítés. Azt szeretnék a evangelizálásukkal elérni, hogy minden ember győződjön meg a saját Bibliájából az általuk tanított tanítások igazságtartalmáról, és ennek az ismeretnek fényében maga döntse el, hogy mit kíván ezzel az ismerettel kezdeni. Szervezetten, ellenőrzötten végzik rendszeres prédikáló tevékenységüket, amelynek során többnyire kettesével keresik fel a területükön lakó embereket otthonaikban, vagy utcai tanúskodást végeznek. Ajtóról ajtóra, házról házra járva, a téma iránt érdeklődőkkel bibliai gondolatokat osztanak meg, ugyanakkor rámutatnak az emberiség gondjainak egyedüli megoldására. Evangelizálásuk szervezésének elsődleges célja annak elkerülése, hogy egyes embereket ritkán, míg másokat túl gyakran látogassanak meg. Kiemelt prédikálási óraszámot vállaló hírnökök (tagok) az úttörők. A különleges úttörők és a misszionáriusok szolgálati helyét a Társulat jelöli ki, ők csekély költségtérítést kapnak. Munkájukról nyilvántartást vezetnek, amely alapján összesített havi jelentést adnak le (eltöltött órák száma, elterjesztett folyóiratok, füzetek, könyvek száma, újralátogatások és bibliatanulmányozások száma). Ennek célja a pontos statisztika készítése, melyről a társulat évente ad ki beszámolót. Az érdeklődő személyekkel házi Biblia-tanulmányozást folytatnak, vagyis - általában az érdeklődő lakásán, az érdeklődőnek leginkább megfelelő időpontban -, általában heti egy alkalommal, legtöbbször az Őrtorony Társulat kiadott bibliatanulmányozási segédeszközöket és a Biblia Új Világ-fordítását felhasználva, a Biblia tanításait rendszerbe foglalva magyarázzák. A havi jelentés és a prédikálás minden testvérnek kötelező. Amennyiben egy hírnök - objektív okoktól eltekintve - ezt elmulasztja, akkor nem tekintik példa értékűnek, és nem kérik fel különböző gyülekezeti feladatok ellátására. Az érdeklődők, ha elegendő bibliai ismerettel rendelkeznek, jelentkezhetnek kereszteletlen hírnöknek. A jelentkezésről a vének döntenek egy elbeszélgetés után, melyben nem csak az ismeret tényét ellenőrzik, hanem azt is, hogy az érdeklődő személy érti-e az adott tanítást, illetve összhangban él-e azokkal. A kereszteletlen hírnökök egy megkeresztelkedett testvérrel közösen prédikálnak, miközben folytatják bibliatanulmányozásukat. Havi jelentést nekik is kell írniuk, de nem vezethetnek bibliatanulmányozást. A következő lépcsőfok a keresztelkedés. Senki nem keresztelkedhet, aki előzőleg nem volt hírnök (objektív okoktól eltekintve, pl.: ágyhoz kötött súlyos betegség). Kiadványok terjesztése. A világ legnagyobb nyomdaipari kapacitását birtokolják. Hitnézeteik terjesztésének legfőbb írott eszközei a jellegzetes kép- és szövegvilágú kiadványaik: tájékoztatólapok, füzetek, könyvek, folyóiratok, melyek egy időben több száz nyelven, több millió példányban jelennek meg és kerülnek terjesztésre szerte a világon, több mint 240 országban (Magyarországon 1992 óta ingyenesen). Összejövetelek. Összejöveteli helyüket Királyság Teremnek nevezik. Ezek célszerűen berendezett oktatóhelyek, melyek mindenféle egyházinak tartott díszítést (például kereszt, oltár, ikonok, szentképek stb.) nélkülöznek. Az emelvény felett az 'évi szöveg’ olvasható, ami egy bibliai idézet. Az évi szöveget a vezető testület határozza meg egységesen minden évben. 2016-tól a Királyság termekben megújult összejöveteleket tartanak Keresztényi életünk és szolgálatunk c. munkafüzet (MWB) segítségével, mely így három részre bontja a hétköznapokon megtartott programokat. Ezek során a tagok prédikáló szolgálatra való felkészítése, a Biblia alapos megismerése, a bibliai témájú beszélgetésekben való jártasság elsajátítása a központi téma. Az összejöveteleket imával és énekkel kezdik és zárják. Énekeik nem az úgynevezett keresztény dallamkincsből származnak, saját 'Királyság énekeik’ vannak (A 151 éneket tartalmazó énekeskönyvük címe: „Énekeljünk örömmel Jehovának!”, 2017-től). Kongresszusok. Általában évente háromszor nagyobb összejöveteleket (regionáliskongresszus, körzetkongresszus) tartanak sportlétesítményekben vagy/és saját kongresszusi központjukban teokratikus oktatás céljából. Rendszerint ilyenkor jelennek meg az új kiadványok és az új tagok keresztelkednek meg. Évenként több helyen nemzetközi kongresszusokat tartanak világszerte (Magyarországon nemzetközi kongresszus legutóbb 2003-ban volt). Karitatív tevékenység. Karitatív tevékenységük elsősorban, de nem kizárólag a szervezet tagjaira korlátozódik. Elsőként jelennek meg a katasztrófák által sújtott területeken. Önkéntesekből álló építő egységekkel azonnali segítséget nyújtanak minden rászorulónak, elsősorban tagjaiknak és azok családjainak. Ennek finanszírozására külön pénzügyi kerettel rendelkeznek. Egyházi iskolákat vagy kórházakat nem tartanak fenn, de maximálisan segítik elsősorban a vér nélküli kezelés általános elterjesztését. Erre vonatkozóan komoly információs anyaggal látják el az egészségügyi intézményeket. Nyilvántartások. A tagok aktivitásáról és esetleges fegyelmi ügyeiről - a tagok által elfogadott, és a mindenkori törvényeknek megfelelő. Kritika. A keresztény egyházak többsége keresztény jellegű, nem keresztény vallásnak tartja a szervezetet, mivel elvetik a Szentháromság tanát, Jézus istenségét, valamint elvetik az egyéb, szerintük bibliai alapú tanokat, és úgy tartják, hogy a Jehova tanúi sajátos bibliafordításuk és bibliaértelmezéseiken keresztül elferdítik a Bibliát és annak tanításait. Egyes szociológusok a „revolucionista szekták” közé sorolják őket.
1579	162759	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1579	Molnár Gergely (zenész)	Molnár Gergely (1950–) zenész, a Spions zenekar egyik alapítója. Élete. 1977-ben Hegedűs Péter gitárossal és ifj. Kurtág Györggyel közösen megalapították a Spions-nevű punkegyüttest, amelyben Molnár énekelt. Az együttes a magyar punk-szubkultúra elindítója, több későbbi zenekar, zenész ihletője volt (leginkább az URH-t lehet itt megemlíteni). A lehetőségek hiánya, és a rendszer nyomása azonban erősebbnek bizonyult, így 1978-ban Hegedűs és Molnár is elhagyták Magyarországot. Franciaországban több lemezt készített, majd Kanadában telepedett le, ahol a Spions-szal több koncertet is adott. Helmut Spiel!, majd Gregor Davidow néven alkotott.
1583	386428	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1583	Brainfuck	A Brainfuck programozási nyelv egy nyolc utasítást tartalmazó Turing-teljes "(Turing-complete)" ezoterikus programozási nyelv. A Brainfuck szó az angol "brain" ’agy’ és "fuck" ’szexuálisan közösülni, durván behatolni’ szavakból áll össze, ami a programok nehéz megírására utal. A nyelvet "Urban Müller" készítette Amiga OS 2.0 alá azzal a céllal, hogy olyan Turing-nyelvet hozzon létre, amire a lehető legkisebb fordítóprogramot meg tudja írni. (Ez eredetileg 240 byte hosszú volt, de híresztelések szerint sikerült később 200 byte alatt megírnia.) A Turing-teljes nyelvekkel minden lehetséges program megírható. Mivel ez a lehetséges programozási módok közül az egyik legnehezebb, legátláthatatlanabb, ezért kaphatta a nyelv az „agycseszegető” nevet (finoman fordítva). A nyelv szerkezete. A "Brainfuck" nyelvnek egy univerzális byte mutatója van, aminek a neve „pointer”, ami szabadon mozoghat egy 30 000 byte nagyságú tömbben, melynek alapértékei nullák. A pointer a tömb elején indul. A nyelv nyolc parancsát egy-egy karakter reprezentálja: Példaprogramok. A legtöbb Brainfuck program több száz, vagy több ezer karakterből áll. Íme két extrém pici program, ami igazából semmi hasznosat nem csinál a bemutatáson túl. ASCII. Az alábbi program kiírja az ASCII karakterkészletet; szerzője "Jeffry Johnston, 2001" Echo. Ez a program minden beadott karaktert kiír addig, míg egy ASCII 255 karaktert nem kap. Fordít. A beadott karaktereket kiadja ellensorrendben (enter/soremel=10). A következő példa ugyanazt csinálja, mint az előző, de csak akkor működik, ha a fordító/interpreter az entert 0-vá alakítja (így nem kell sem levonni, sem hozzáadni 10-et, mint az előbb). TOP-BOT. Egy szimpla polyglot, amit 'a' és 'b' karakterrel hajtunk [80x25]. A program Turbo Pascal és BrainFuck nyelven is lefordul, és az eredménye azonos program TopBot; uses Crt; var Top: char; Bot: char; Ch: char; i: word; begin Bot := #46; Write(Top); Write(Ch); end; end. Hello World. [ > +++++ +++++ > + ] > ++ . 'H' > + . 'e' +++ ++ . '. . 'l' + . '. « +++++ +++++ +++++ . 'W' > . 'o' + . '. ----- - . 'l' ----- --- . 'd' Egy sorban: Két megadott byte összeadása. , #0 feltöltése > pointer növelése , #1 feltöltése [ ciklus kezd (ha a pointer alatti byte 0 akkor hagyja ki a következő zárójel bezár utánig a kódot) - #1 csökkentése < pointer csökkentése + #0 növelése > pointer növelése ] ciklus vége < pointer csökkentése . #0 kiírása Egy sorban: ,>,[-<+>]<.
1584	352072	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1584	Zenei stílusok listája	Ez lista a zenei stílusokat gyűjti össze. ABC lista. Ez a különféle klasszikus és könnyűzenei stílusok (nem teljes) listája.
1588	3154	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1588	1940
1593	253	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1593	Álef	Az álef "(alef, aleph, alaph, ōlaph, alif)" a mássalhangzós (abdzsad) írású sémi nyelvek szinte mindegyikében – a föníciai, a héber, az arámi, a szír és az arab írásban is – az ábécé első betűjét jelöli. Az álef (héberül אָלֶף) szó alapjelentése a sémi nyelvekben "ökör." A jel eredete vitatott; a korai piktografikus sémi feliratokban világosan felismerhető ökörfejként van jelen (pl. Szerabit el-Kadem), amiből többen egyiptomi eredetet feltételeznek, de ez nem bizonyított. A föníciai ábécében az álefet egy balra döntött „A” betűhöz hasonló szimbólum (lásd a képen), míg az ebből származtatható héber ábécében az א "álef" szimbólum jelöli. Általában a föníciaiból származónak vélik az ógörög ábécé alpha (άλφα) szavát és az α jelet. A föníciaiból származtatott görög írás elmélete azonban még egy olyan korból származik, amikor a közel-keleti és anatóliai írásrendszerek kevéssé ismertek voltak, így a kariai, lükiai, piszidiai írások, amelyek korábbiak a föníciainál, mégis hasonlóak a göröghöz. A görög "alpha" és a föníciai álef közös őse nagy valószínűséggel inkább a mindegyiknél korábbi ugariti ábécé "alpa" betűje. Az is előfordulhat, hogy a betű nevét közvetlenül Ugaritból vették át, míg az írásképet már a pregörög anatóliai térség befolyásolta. Latin megfelelője az A betű; a magyarban is „a” a hangértéke az alefet jelölő szimbólumoknak. Az egyiptomi írásban egy keselyű alakja jelöli; tudományos átírásban a jele "3." Matematikai jelentés. A matematika halmazelmélet nevű ágában a végtelen halmazok számosságának jelölésére használják. A megszámlálhatóan végtelen számosság jelölésére Georg Cantor vezette be az alefot egy 0 (nulla) alsó indexszel (ejtsd: [alef-null], írd: formula_1). Például az egész számok (vagy a racionális számok) formula_1-nyian vannak. Az formula_3 az formula_1-t követő számosság, tehát az a legkisebb számosság, amely nagyobb, mint formula_1. A kontinuumhipotézis szerint az formula_3 éppen a kontinuum számossága, amely megfelel az egyenes (vagy a sík vagy a tér) pontjai vagy a valós számok számosságának. A halmazelmélet szokásos axiómarendszerében a kontinuumhipotézis nem dönthető el, azaz elfogadásával, illetve elvetésével is értelmes rendszert kapunk. Az utóbbi esetben az formula_3 a kontinuum-számosságnál kisebb: ez esetben a számegyenesnek van olyan része, amely a racionális számoknál „sűrűbben”, de a valós számoknál „ritkábban” helyezkedik el.
1607	66238	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1607	Algoritmus	Az algoritmus szó és fogalom a görög rytmus az ismétlődő rend, áramlás szóból eredeztethető. Az algo előtag pedig Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi 8. században élt perzsa matematikus nevével köthető össze, de a számítástechnikai kultúra elterjedése, népszerűsödése ültette át a köznyelvbe. Algoritmuson vagy eljáráson olyan megengedett lépésekből álló módszert, utasítás(sorozatot), részletes útmutatást, receptet értünk, amely valamely felmerült probléma megoldására alkalmas. Például eljárást, algoritmust, receptet lehet adni egy „kombo” asztal (vagy egyéb bútor) összeszerelésére, valamilyen élelmiszer, mondjuk sajt (vagy bármilyen tejipari termék) elkészítésének módjára, a Deák térről a Lánchídhoz vezető út megtalálására, vagy éppen két egész szám legnagyobb közös osztójának kiszámolására. A számítógépes programok általában tartalmaznak algoritmusokat, ezekkel utasítják a gépet az adott feladat végrehajtására. A konkrét algoritmus megadásához tudni kell, hogy mik a megengedett lépések. Enélkül az az egy lépés is algoritmus lehetne, hogy süssük meg a kenyeret. Csak a megengedett lépésekkel lehet az algoritmuson bonyolultsági elemzést végezni. Az algoritmusfogalom története. Az „algoritmus” kifejezés a bagdadi perzsa-arab tudós, Muhammad ibn Músza l-Hvárizmi nevének latinos változatából (Algorithmi) ered. A Kr. u. kb. 700–1200 között eltelt időszak az arab birodalmak, kultúra, tudomány virágzásának ideje volt, ennek az időszaknak részben a mongol, részben a keresztény hódítások vetettek véget. Az arabok legnagyobbrészt a hinduktól, Európa pedig al-Hvárizmitől és utódaitól vette át nemcsak a helyiértékes, tízes rendszerű számírást (addig római számokkal illetve abakusszal, az „ókor számológépével” számoltak), hanem az alapfokú algebrai és trigonometriai ismereteket is (szöveges egyenletek felírása, megoldása). Az akkori idők egyik legnagyobb hatású műve a térségben, talán rögtön a Korán és a 11. században az orvos Avicenna tollából keletkezett Kánon után, minden bizonnyal az al-Hvárizmi által írt „Algebra” (Al-kitab al-muktaszár fi-hiszáb al-dzsabr val-mukabala = Rövid könyv a helyrerakásról (al-dzsabr) és az összevonásról) volt. Az al-dzsabr szóból ered mai „algebra” szavunk. De al-Hvárizmi írt egy aritmetikai jellegű, a hindu tízes számrendszert ismertető könyvet is, ez csak latin fordításban maradt meg, címe így kezdődik: „Dixit Algorithmi…” („Ezt mondja al-Hvárizmi:…”). Innen eredt a latin „algoritmus” szó, ami aztán szétterjedt a többi európai nyelvben is. A 820 körül írt könyv eredetije eltűnt, a cím teljes latin fordítása a következő: „Liber Algorithmi de numero Indorum” (azaz „Algorithmus könyve az indiai számokról”). A hindu számírást ismertető könyvét az Al-Mamún kalifa (Harun ar-Rasid fia, lásd: Ezeregyéjszaka...) által épített bagdadi „Bölcsesség Házá”-ban írta. A könyvet Adelard bathi angol szerzetes fordította a XII. században, ebből a fordításból és egyéb arab eredetű forrásból ismerte meg Európa az új számírást. Az arab források miatt terjedt el az „arab számok” kifejezés, amely elfedi a hindu eredetet. Az algoritmus történelme. Az első számítógépre írt algoritmust és programnyelvet Ada Lovelace írta meg 1842-ben a Charles Babbage által tervezett, de csak félig megépített Analitikus Gépre (ld. még számítástechnika). Alan Turing 1937-ben írt cikket egy absztrakt automatáról, a Turing-gépről, ami az algoritmusfogalom egy lehetséges matematikai leírása. Valamivel később megjelent az első, algoritmusok hatékonyságát elemző matematikai cikk is; mely az euklideszi algoritmus időbonyolultságát vizsgálta. Ezen próbálkozásokból született meg a matematika algoritmusokat vizsgáló ága, a számítógéptudomány. Manapság a mesterséges intelligencia kutatása és az ezzel és a számítógéptudománnyal jelentős közösséget és átfedéseket tartalmazó kognitív tudomány létrejöttének és divatossá válásának hatására az algoritmusfogalom az egyik legkiemeltebb és dinamikusan kutatott absztrakt fogalommá vált. Az informatikában és a matematikában. Az algoritmus a matematika és az informatika fontos fogalma. Az elméleti informatika egyes részterületei foglalkoznak velük, így az algoritmuselmélet, a bonyolultságelmélet és a kiszámíthatóságelmélet. Számítógépes programok is így vezérlik a számítógépeket. Algoritmus és program. Az algoritmusok többféleképpen is formálisan reprezentálhatók. Ezek az algoritmusok az absztrakt objektumtól a konkrét számítógépi programig terjednek. Az absztrakció eltekint a gép jellemzőitől; a számítógépes program az algoritmus konkrét, az adott gép lehetőségeihez igazított alakja. Tekintik az algoritmusokat Turing-gépekre írt programoknak is. Itt a Turing-gép fogalma önmagában is absztrakt: egy ideális matematikai gép. Az első számítógépes program. Az első, számítógépre kigondolt algoritmust Ada Lovelace írta 1843-ban Charles Babbage analitikai gépére a Bernoulli-számok kiszámítására, tehát ő tekinthető az első programozónak. Mivel a gép nem épült meg, ezt az algoritmust nem tudták rá implementálni. Turing-gépek és algoritmusfogalom. Sok matematikust zavart a 19. és a 20. században az algoritmus fogalmának pontatlansága. Ez számos definíciókísérlethez vezetett a 20. század első felében. A kiszámíthatóság fogalmának formalizálására szolgál a Turing-gép (Alan Turing), a regisztergép, a lambda-kalkulus (Alonzo Church), a rekurzív függvények, a Chomsky-nyelvtanok és a Markov-algoritmusok. Alan Turing és a többi matematikus megmutatta, hogy ezekkel a módszerekkel ugyanazokat a függvényeket lehet kiszámolni. Szimulálhatók Turing-géppel és szimulálhatnak Turing-gépet. Turing-géppel formális definíció adható az algoritmus fogalmára: "Egy probléma megoldására adott utasítássorozat akkor tekinthető algoritmusnak, ha van egy vele ekvivalens Turing-gép, ami minden megoldható bemenetre megáll. " A definícióból levezethetők az algoritmusok közös tulajdonságai: Ezek alapján az algoritmus fogalmát gyakorlatilag a következőkre korlátozzák: Ezek az utóbbiak determinisztikus algoritmusok, de vannak nem determinisztikus algoritmusok is. Church–Turing-tézis. A Church–Turing-tézis így szól: "Minden intuitívan kiszámítható probléma kiszámítható Turing-géppel." Ezáltal a kiszámíthatóságot úgy definiálják, hogy egy probléma pontosan akkor kiszámítható, ha van hozzá egy algoritmus, azaz egy megfelelően programozott Turing-gép véges időben meg tudná oldani. Absztrakt automaták. A Turing-gépek jól harmonizálnak az ugyanannyira absztrakt kiszámítható függvényekkel. A valóban fellépő problémák azonban ennél sokkal bonyolultabbak, ezért más, a Turing-géppel ekvivalens gépeket javasoltak. Ezek a gépek nehezebb parancsokat gyorsabban tudnak végrehajtani, például képesek Fourier-transzformálni egy lépésben. Más gépek párhuzamosan több műveletet is végrehajthatnak, így adnak össze két vektort egy lépésben. A valódi számítógép egy modellje: Az ilyen gépen az algoritmus Tulajdonságok. Minden determinisztikus algoritmus determinált algoritmus, de megfordítva nem. Például a gyorsrendezés véletlen választással determinált, de nem determinisztikus algoritmus. Az elméleti informatika foglalkozik nem determinisztikus algoritmusokkal, amik azonban direkt módon nem valósíthatók meg a valódi számítógépeken. Végesség. Vannak kivételek a termináltság alól: ilyenek a vezérlőrendszerek, operációs rendszerek, és sok más interaktív program. Amíg a felhasználó nem utasítja a számítógépet, hogy vége, addig ezek a programok folyamatosan futnak. Donald Knuth javaslata szerint ezeket az algoritmusokat számítógéppel támogatott módszereknek nevezzük (Computational Methods). Az algoritmusok befejezése eldönthetetlen. Ez a megállási probléma. Algoritmusok elemzése. Az algoritmusok kutatása és elemzése az informatika és a számítástudomány feladata. Többnyire elméletileg, konkrét programnyelv használata nélkül végzi. Ez a módszer más matematikai területekéhez hasonlít, ahol az elemzés inkább a szóban forgó koncepciókról, mint a konkrét környezetekről szól. Az elemzéshez az algoritmusokat erősen formalizálják, és a formális szemantika eszközeivel vizsgálják. Az algoritmusok tár-és időigényével a bonyolultságelmélet foglalkozik, és az eredményeket aszimptotikusan adja meg. Ezeket az igényeket a bemenet hosszának függvényében számítja. Az algoritmusok futásának befejeződését és az eredményes véget érést a kiszámíthatóságelmélet tárgyalja. Típusok és példák. A legrégibb ismert nem triviális algoritmus az euklideszi algoritmus, amely két egész szám legnagyobb közös osztóját határozza meg. Speciális algoritmustípusok az approximációs algoritmusok (közelítő eljárások), a véletlen algoritmusok, a genetikus algoritmusok (fejlődési lehetőséggel) és a mohó algoritmusok. Az algoritmusok nem kizárólag matematikai és informatikai jelenségek: Problémamegoldás. A fogalom pontosítása, változatai. I. probléma: terv és végrehajtás. Az algoritmus létrehozásának első lépése általában egy cél kitűzése, amit egy probléma vetett fel. Ezután el lehet kezdeni megalkotni azt az algoritmust, amely a problémát megoldja, vagyis adott kezdőállapotokból mindig az elérendő állapotok valamelyikébe kerül. Példa: probléma: van két egész számunk, meg akarjuk találni a legnagyobb közös osztójukat, minél kevesebb számolással megoldás: euklideszi algoritmus A megoldás megtalálásához általában a tapasztalat és a probléma részekre bontása vezet. Ugyanakkor sok olyan feladat van, amire nem adható algoritmus, ezeknél vagy nem vagyunk minden szükséges információ birtokában, vagy ellentmondás található a probléma megfogalmazásában. Utóbbi elkerülésében segíthet, ha a problémát is formálisan specifikáljuk. Nyitott problémákra nincs algoritmus. Rengeteg számítástechnika könyvben és feladatgyűjteményben szerepel bevezető feladatként olyasmi, mint ez: ”Írjunk algoritmust egy levél postán való feladására!” . A legfőbb baj az ilyen feladatokkal, hogy nem oldhatóak meg egyértelműen. Ez persze önmagában véve nem baj. Valójában az a baj, hogy a feladat megoldásához nem rendelkezünk elég információval, például: hol a posta, és hol vagyok én, egyáltalán milyen tárgyakat kell figyelembe venni az odajutáshoz stb. III. Probléma: Részletesség és egyértelműség – elemi lépések. Ha adott egy probléma(osztály), amelynek megoldására eljárást szeretnénk adni, nem árt tisztázni, milyen körültekintően kell az eljárást megtervezni, mennyire legyen részletes a megadott recept. Ez függ az adott szituációtól. Például ha egy kisgyermeket küldünk a postára feladni a levelet, akkor esetleg az eljárás részeként a lelkére kötjük: ha autóutat kell kereszteznie, okvetlenül a zebrát használja, nehogy átszaladjon az úttesten! Képzeljük csak el megint, hogy az iskolában vagyunk, és az informatikatanár feladja a következő feladatot: „Írjunk algoritmust egy levél postán való feladására!” Mi van, ha egy megoldó csak annyit ír megoldásként: „Egyszerűen adjuk postára a levelet!” Mivel, ha e feladatot csak önmagában nézzük, nincsenek világosan megfogalmazott kritériumok arra, hogy mi számít „algoritmusnak”, azaz mikor fogadható el egy megoldás, bizony ezt az egyszerű és használhatatlan választ is el kell fogadnunk. Ez a válasz ugye „túl egyszerű”. De nem fogalmaztuk meg, milyen mélységben kell az algoritmust megkonstruálnunk, azaz mik azok az elemi lépések, amelyekből mint egy puzzle, össze fog állni az algoritmus. Persze nehéz elképzelni, hogy egy-egy tanuló ilyesféle algoritmusokat ír majd (hacsak nem viccből): de ezeket a „túl bonyolult”, és a probléma megoldása szempontjából alapvetően irreleváns, fölösleges lépéseket tartalmazó megoldásokat is el kell fogadnunk megoldásként. Helyeseljük e feladat kitűzését az algoritmus köznapi fogalmának pontatlanságára való rámutatás, azaz épp a fent vázolt problematika bemutatása okából és céljából, de természetesen helytelen, ha a tanulók megoldásait valamilyen általunk jónak gondolt, „elegendő” pontosságú megoldáshoz mérve akarjuk értékelni. Egy megfelelő egyértelműséggel megfogalmazott problémát akkor oldottunk meg, ha először rögzítjük, milyen elemi lépéseket engedünk meg, és ezután konstruálunk eljárást. Ez az eljárás olyan utasítássorozat, amelynek minden eleme egy-egy megengedett elemi lépés. Egy másféle felfogásban azt is mondhatjuk: egy algoritmust mindig egy adott nyelven kell megfogalmaznunk, melyet előre rögzítenünk kell; ez nem más, mint az elemi lépések neveiből mint szavakból összetett mondatokból álló nyelv. Lásd még absztrakt automata. Általában feltesszük az elemi lépésekről, hogy IV. Probléma: Determinisztikus és nem determinisztikus eljárások. Egy igazán „tipikus” algoritmusnak nemcsak előre meghatározott lépésekből kell állnia, de a végrehajtás minden helyzetében egyértelműen azt is meg kell határoznunk, hogy az aktuális lépés végrehajtása után mi is legyen a következő lépés. Ez triviálisan hangzik, de lényeges, hogy ezt egyértelműen tegyük meg. Egy algoritmus nem tartalmazhat „határozatlan” lépéseket: ha egy adott lépés során többféle végrehajtási mód merül fel, akkor is ki kell választanunk valamelyiket, ha a többi mód ezzel egyenértékű. Talán egy-két példán keresztül világosabb lesz. A szakácskönyvek gyakran tartalmaznak ilyen kitételeket: „sózzuk ízlés szerint”, „kb. 30 percig süssük”. Az első utasítással még nincs nagy baj, mert feltételezhető, hogy az ételkészítőnek vagy a fogyasztó társaságnak van meghatározott ízlése, és ennek függvényében a sózás mértéke is meg van határozva. Ez az utasítás felfogható mint egy feltételes elágazás (if <feltétel> then do <utasítások> else do <utasítások>): ha sósan szeretjük, bőven sózzunk, ellenben ne annyira. De „körülbelül 30 percig”… nos, ilyen a matematikában (a jelenlegi standard felfogás szerint) végképp nincs. Itt már semmilyen, többé-kevésbé egyértelműen eldönthető feltétel sem szabályozza a sütés időtartamát, lényegében véletlen választási lehetőségünk van. Természetesen a „süssük, amíg jó piros, ropogós nem lesz” már egy fokkal egyértelműbb utasítás, de egy matematikus számára még ez sem tökéletes. A véletlennek a hagyományos algoritmuselméletben nincs szerepe, bár manapság a számítástudomány algoritmusfogalma ilyen irányba is bővült. Egyelőre annyiban maradunk, hogy egy „hagyományos” algoritmus nem tartalmazhat véletlen választási lehetőséget: vagyis determinisztikus. Levonhatjuk és le is kell vonnunk a tanulságot: ha egy probléma "nyílt," nincs egyértelműen megfogalmazva, nem mindenki ugyanazt érti rajta, akkor arra nem adható algoritmus. Az algoritmus ugyanis a probléma egyértelmű megoldásának útmutatóját jelenti, ez beletartozik a definícióba. Ha pedig már a probléma sem egyértelmű, akkor a megoldás sem lehet az. Számítástechnikai algoritmusok:. Számos számítástechnikai algoritmus létezik, amelyek különböző feladatok megoldására szolgálnak. Az alábbiakban kategóriákra bontva ismertetek néhány fontos algoritmust: Egyéb speciális algoritmusok. Ezek az algoritmusok széles körben alkalmazhatók különböző problémák megoldására a számítástechnika és az informatika különböző területein.
1608	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1608	Szabad software
1609	134250	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1609	Licenc	A licenc szót „engedély” értelemben használjuk. Az eredetileg latin "licencia" szó az elmúlt évtizedekben német, illetve angol közvetítéssel került a köztudatba. (Az iparjogvédelem területén továbbra is "licencia" formában használatos). Előforduló pontatlan használati formája, amikor az angolszász szövegkörnyezetből „engedély” helyett „jogként” fordítják le. Licencszerződés. A szerző bizonyos feltételekkel engedélyt adhat arra, hogy a művét mások használják (to license the use under copyright). Erről szól az adott műre vonatkozó License Agreement, vagyis a licencszerződés. Ez azt írja elő, hogy bár a szerző marad a mű tulajdonosa, bizonyos emberek, például vevők, felhasználók stb. bizonyos feltételek mellett használhatják a művet, illetve annak másolatait, sokszorosított példányait.
1610	698	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1610	Szabad licenc	A szabad licenc kifejezés olyan licencszerződési formákat jelent, melyek biztosítják, hogy a licencelt szellemi termék szabadon felhasználható. A leggyakoribb formája a számítástechnikában használatos szoftverek licencelése. A fogalmat a "szerzői jogilag védett, zárt forráskódú, kereskedelmi" licencekkel szemben használjuk, azoktól való megkülönböztetésre. (A legtöbb szabad licenc ezen túl igyekszik biztosítani a "védjegyek" és egyéb iparjogvédelmi kötöttségektől való mentességet is.) A „szabad” értelmezése ebben a környezetben fontos: szabad az, amit bárki jelentős korlátozások nélkül: A szabad licenceknek három fő irányát különböztetjük meg: Creative Commons. A Creative Commons kezdeményezés lényege az, hogy bármilyen igényre nyújtson egy egyszerűen érthető, mégis jogilag stabil licencet. A CC licencek igyekeznek lefedni a szabad licencek minden irányzatát. Nagyon fontos tudni, hogy "nem minden Creative Commons licenc szabad licenc": az "ND" (NoDerivs - Ne módosítsd) és az "NC" (NonCommercial - Csak magánfelhasználásra) paraméterű licencek nem szabadok.
1619	334487	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1619	X-SAMPA magyar nyelvhez	Ez a cikk segít leírni a magyar betűk átírását X-SAMPA formában, amivel nem magyarul beszélőknek (mint amilyen az angol Wikipédia közönsége) le tudjuk írni a szavaink kiejtését. Az X-SAMPA célja az IPA fonetikus karakterek ábrázolása ASCII (közönséges latin betűs) formában. Főhangsúly mindig az első szótagon. Az eredeti SAMPA-ról. A SAMPA (és így a SAMPA magyar nyelvhez cikk) nem alkalmas arra, hogy nyelvtől függetlenül reprezentálja az IPA karaktereket, mivel eredetileg csak egyes nyelvekhez készült el, így sok karakter ütközik, amikor megpróbáljuk összevetni őket. Ezt kijavítandó készült el az X-SAMPA, amin ezen cikk is alapul.
1620	565013	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1620	X-SAMPA	Az X-SAMPA célja az, hogy az IPA fonetikai jeleit – melyekkel leírható az egyes szavak kiejtése – latin betűkkel (pontosabban ASCII-karakterekkel) reprezentálja. A magyar nyelv betűinek "X-SAMPA"-formáját az X-SAMPA magyar nyelvhez cikk írja le. Az Extended SAM Phonetic Alphabet (X-SAMPA) "(Kiterjesztett SAM Fonetikus Ábécé)" a SAMPA egy változata, melyet 1995-ben fejlesztett ki "J. C. Wells," a University of London fonetika professzora. Tervei szerint a jelölésrendszer egyesíti az egyedi SAMPA nyelvi táblázatokat és kiterjeszti annak használhatóságát a teljes IPA jelölésrendszerre. Az eredmény az IPA karakterek egy SAMPA által ihletett változata 7 bites ASCII-kódrendszerre alakítva. Használata. A jelöléseket általában perjelek („/”) közé zárva írjuk. Példák:
1621	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1621	IPA
1622	191906	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1622	SAMPA	A SAMPA "(Speech Assessment Methods Phonetic Alphabet)" projekt célja az, hogy az IPA nemzetközi fonetikus ábécé leírását lehetővé tegye latin betűkkel, és így annak használatát megkönnyítse (főként számítógépes környezetben). A SAMPA hátránya az, hogy jelölésrendszere "nyelvenként" eltérő, és így nem alkalmas egy általános formában használandó IPA helyettesítőnek. Ezen hátrányát kiküszöbölendő készült el továbbfejlesztése, az X-SAMPA.
1623	67225	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1623	ASCII	Az ASCII egy mozaikszó: az "American Standard Code for Information Interchange" kezdőbetűiből (jelentése kb.: szabványos amerikai kód információcserére). A kód jelkészlete az angol abc betűit, számokat, írásjeleket és vezérlő kódokat tartalmazza. Az ASCII jelkészlet 128 különböző szövegkaraktert 0..127 előjel nélküli egész számokra képez le. ASCII-kódolást alkalmaznak a szövegszerkesztő programok (például a Jegyzettömb) is. Rendeltetése. Az informatikai eszközök az emberi kommunikációra használatos betűket digitális formában tudják csak tárolni és megjeleníteni. Például egy számítógép az összes digitálisan megjeleníthető karaktert (a kis- és nagybetűket, írásjeleket, valamint az egyéb speciális jeleket is) számok formájában tudja csak tárolni és egymástól megkülönböztetni. Egy számítógép mindent bináris számokként ábrázol, így a karaktereket szintén bináris értékekként ábrázolják. Lényeges, hogy a karakterek numerikus értékekké való leképezése egységesen történjen: Ha a 65-ös helyen álló ASCII kódot elküldik egy eszköznek (számítógép perifériának vagy egy másik számítógépnek), akkor a fogadó eszköznek ezt a kapott jelet "minden esetben" codice_1 karakternek kell értelmeznie, máskülönben a kommunikáció nem lehetne egységes, így lehetetlenné válna szövegek tárolása, kinyomtatása vagy átvitele egy másik gépre. A korabeli karakteres (nem grafikus) kijelzők vezérlőegységei egy adott szimbólum megjelenítésére a saját memóriájukat (EPROM-ba égetett karaktergenerátorukat) használták. Az ASCII-kódoláson kívül léteznek más kódolások is, például az EBCDIC, sőt a különböző számítógép-architektúrák eltérő kódolást használnak. Története. A kódrendszert az 1960-as években dolgozták ki és szabványosították az Egyesült Államokban. Alkalmazásának célja a telexgépeken (távgépírón) és sornyomtatókon való felhasználás volt. A szöveget egy villamos írógéphez vagy margarétafejes nyomtatóhoz hasonló írógépbe gépelték, mely vagy közvetlenül továbbította közönséges telefonhálózaton keresztül a fogadó állomásnak a binárisan kódolt üzenetet vagy offline üzemmódban lyukszalagot nyomtattak segítségével és később automatikus üzemmódban küldték el. A nem nyomtatható karakterek a sornyomtató működéséhez igazodtak: ilyen a tabulátor és a kocsi-vissza, valamint a soremelés karakter is. A bájt nyolc bitjéből egy kihasználatlan maradt: ez volt a paritás bit, amelyből következtetni lehetett az átvitel zavarmentességére. Első továbbfejlesztési iránya az volt, hogy belekerüljenek a leggyakoribb nyugat-európai nyelvek ékezetes karakterei; ennek eredménye az ISO 8859-1 kódolás, más néven a "Latin-1." A Unicode az ASCII jelkészlet kiterjesztése, amely hét bit helyett 16 bitet használ a karakterek ábrázolására. Ez 65 536 különböző jel használatát engedi meg a jelkészletben, ezáltal lehetővé teszi, hogy a világ különböző nyelveinek legtöbb szimbólumát egyetlen egységes jelkészletbe foglaljuk. Felépítése. A 7 bites ASCII jelkészlet négy, egyenként 32 karakterből álló csoportra oszlik, amelyek a következők: A többi karakterhely. Az írásjeleket és a latin ábécé betűit tartalmazza. Szokás még nyomtatható karakterek néven is emlegetni, mivel a 127-es helyen lévő karakter kivételével valamennyi nyomtatható illetve képernyőn megjeleníthető. Kibővített jelkészlet. Nyolc bit segítségével 256-féle különböző állapot (és ennek megfelelő karakter) tárolható és különböztethető meg, így kézenfekvő volt az ASCII-jelkészlet bővítése. Az IBM PC elterjedésével először a 437-es kódlap (USA) szerinti bővítést használták, amely ékezetes betűket, matematikai jeleket és táblázatrajzoló szimbólumokat tartalmazott. Mivel az ASCII-jelkészletben csak az alsó 127 helyen lévő karakterek kódolása kötött, számos más "kibővített ASCII-kód" jelent meg a különböző nyelvek támogatására.
1624	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1624	Brookhaven National Laboratory
1793	67225	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1793	Creative Commons	A Creative Commons („kreatív közjavak”) egy nonprofit szervezet, melynek célja az olyan kreatív művek mennyiségének növelése, melyeket mások jogszerűen megoszthatnak egymással vagy felhasználhatnak a saját műveikhez. A szervezet fő tevékenysége a Creative Commons-licencek kiadása. Célja. A "Creative Commons" weblapja lehetővé teszi a szerzői jogi oltalom (copyright) alá eső művek tulajdonosainak, hogy az oltalom alatt álló jogok egy részét a közösségre hagyományozzák, míg más részét maguknak megtartsák. Mindezt változatos licenc- és szerződés-formákkal segítik, amelyek lehetővé teszik például a teljes közkinccsé nyilvánítást éppúgy, mint számos szabad licenc formát a nyílt tartalom biztosításához. A cél a jelenlegi szerzői jogi törvények problémáinak elkerülése, amelyek a tudás megosztását akadályozhatják, tekintve, hogy az innovációk és az új ötletek a már meglévőekre épülnek. A Creative Commons a teljes jogi védettség – „minden jog fenntartva” – és a közkincs (köztulajdon) közötti széles skálán kíván létrehozni rugalmas és korszerű védelmet („néhány jog fenntartva”). A CC-licencek lehetővé teszik a szerzők számára, hogy szerzői jogaikat megtartsák, de ezzel egyidőben lehetőséget biztosítsanak – különböző korlátok között – a mű feldolgozására, terjesztésére. A projekt számos szabad licencet kínál. A világhálón való publikálás elősegítése érdekében felkínálnak olyan RDF/XML metaformátumot is, ami pontosan leírja a mű licencfeltételeit, és így könnyíti a művek automatikus feldolgozását és a licencelt művek azonosítását. Felkínálnak továbbá egy "„Alapítók Copyrightja” (Founders' Copyright)" szerződést, amely az Egyesült Államok alkotmányát megszövegezők elveinek és eredeti céljainak megfelelő jogvédelmet biztosít. Az ez alatt közzétett mű 14 év után közkincs (public domain) lesz, hacsak a szerző újabb 14 évre nem hosszabbítja meg a licencet. Creative Commons-licencek. A Creative Commons licencei az alábbi jogokat biztosíthatják: A Creative Commons licencei négy korlátozó feltétel különböző variációiból állnak össze. Ezek az alábbiak lehetnek: E négy feltétel alapján állították össze a Creative Commons-licenceket. Korábban használt licencek. Creative Commons 1.0 licencek: Creative Commons 2.0, 2.5 és 3.0 licencek: A Wikipédián ezek egy részét jelenleg is használjuk. Története. A "Creative Commons" hivatalosan 2001-ben indult. A kezdeményezés elindítója és a projekt jelenlegi vezetője Lawrence Lessig, a Stanford Jogi Egyetem jogprofesszora, aki a szervezetet azért indította, hogy ezzel is segítse azon célok elérését, melyet a híres Eldred kontra Ashcroft perben képviselt. Az eredeti "Creative Commons" licenckészletet a szervezet 2002. december 16-án tette közzé. A licencek 4.0 jelölésű revíziója 2013. november 25.-én jelent meg. A 3.0 sorozathoz képest néhány fontos, de a feltételeket nem befolyásoló pontosításon és egyszerűsítésen túl tartalmaz számos jelentős újdonságot is; ilyenek a licenc olyan megfogalmazása, hogy az adoptálás nélkül megfeleljen nemzetközi szinten is, az adatbázisok védelmére vonatkozó sui generis jogok szabályozása, a szerző személyhez fűződő jogainak illetve a védjegyekkel kapcsolatos szabályozások pontosítása, a hivatkozások módjának a kialakult gyakorlathoz alakítása, a szerző kérése alapján nevének eltávolítása származékos művekről, a licencsértések rugalmasabb feloldása, az olvashatóság és a struktúra javítása. A projekt elnyerte a "Golden Nica díjat" a 2004-es Prix Ars Electronica-n a „Hálózati jövőkép” kategóriában. Érvényességi területe. A Creative Commons-szal kapcsolatosan döntő, hogy sikerül-e integrálni az adott ország jogrendjébe. A következő országokban van érvényben:
1794	164170	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1794	Lawrence Lessig	Lawrence Lessig (Rapid City, Dél-Dakota, Amerikai Egyesült Államok, 1961. június 3. –) amerikai akadémikus, jogász és politikai aktivista. Jelenleg a Harvard Egyetem jogászprofesszora, az Edmond J. Safra Center for Ethics igazgatója. Előbb gazdasági tanulmányokat (BA) folytatott a Pennsylvaniai Egyetemen "(Wharton School of Business)," majd a cambridge-i Trinity College-ban szerzett filozófiai diplomát (MA), végül a Yale jogi karát végezte el (JD). A Harvardra való visszatérése előtt, a Chicagói Egyetem és a Stanford Egyetem jogi karán is tanított. Ő alapította a Stanford Egyetem Internet és Társadalom Központját "(Center for Internet and Society)". Ő maga cambridge-i tanulmányait tartja meghatározónak nézetei kialakulásában. Azelőtt konzervatív politikai elveket vallott (két konzervatív bíró, Richard Posner és Antonin Scalia mellett is dolgozott), üzleti és politikai karriert akart befutni (tagja volt a Fiatal Republikánusoknak). A Cambridge-ben töltött első év után beiratkozott a filozófia szakra, ahol szemléletmódja egyre liberálisabbá vált. Több kelet-európai utat is tett, a térség politikája a mai napig érdekli. 2002-ben szerepelt a Scientific American „50 leghíresebb innovátor” listáján. Ugyanebben az évben megkapta a Free Software Foundation (FSF, Szabad Szoftver Alapítvány) díját (FSF Award for the Advancement of Free Software). 2004. március 28-án beválasztották az FSF igazgatótanácsába, ahol többek között a szabad szoftverek elleni jogi támadások semlegesítésével foglalkozik. Alapítója a Creative Commonsnak.
1796	103282	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1796	Elemi részecske	A részecskefizikában az elemi részecske kétféle értelemben használatos. Általában olyan részecskét értünk alatta, amely tovább nem bontható (a tudomány mai állása szerint), néha az összes olyan részecskét beleértik, ami más, nagyobb részecskének az építőköve. Például az atomok kisebb részecskékből, elektronokból, protonokból és neutronokból épülnek fel. Viszont a proton és a neutron még elemibb részecskékből, a kvarkokból és gluonokból áll, ez az első, gyakoribb felfogás szerint nem elemi részecske. A fizika egyik leglényegesebb célkitűzése, hogy megtalálja a legelemibb részecskéket, amelyekből az összes többi részecske felépíthető, míg maguknak nincsenek még elemibb összetevőik. Ez különbözteti meg őket a többi szubatomi részecskétől. Standard modell. A részecskefizika standard modellje 12-féle elemi fermiont (anyagi részecskét) és 5-féle bozont (közvetítő részecskét), valamint antirészecskéiket és a nemrég kísérletileg is felfedezett Higgs-bozont tartalmazza. A standard modellt egyébként egy ideiglenes, nem alapvető elméletnek tekinthetjük a fizikusok általános véleménye szerint, sőt az is előfordulhat, hogy valamelyik komponenséről idővel kiderül majd, hogy nem alapvető, hanem összetett részecske. Létezhetnek ezenkívül olyan elemi részecskék, amelyeket a standard modell nem ír le. A legfontosabb említendő ilyen részecske a graviton, a gravitációs kölcsönhatás feltételezett közvetítője. A 12 alapvető anyagi részecske. A 12 alapvető fermiont 3 családba sorolhatjuk, amelyek mindegyikének 4 tagja van. 6 részecske közülük kvark, 6 pedig lepton. Az utóbbiak közül 3 neutrínó, a maradék pedig az elektron, a müon és a tau-lepton. A CERN egyik kísérletéből és ettől független kozmológiai vizsgálatokból derült ki, hogy pontosan három ilyen részecskecsalád van. Ha figyelembe vesszük, hogy a kvarkok háromféle színben léteznek, akkor az egyes családok össztöltésére 3·(2/3 - 1/3)-1+0 = 0 jön ki. A kölcsönhatásokat közvetítő részecskék. Összesen tehát tizenkét kölcsönhatást közvetítő részecskénk van. A Higgs-bozon. A Higgs-bozon a standard modell szerint két gyenge dublettből maradó egyetlen nagy tömegű részecske, ami spontán sérti az elektrogyenge szimmetriát az elektromágneses szimmetriává, közben tömeget adva a három gyenge közvetítő részecskének, valamint a kvarkoknak és a leptonoknak. A téridő kiterjesztése. A fizika fejlődése során az első ilyen kiterjesztés magának a téridő fogalmának megszületése volt. Korábban a fizikai egyenletek a konkrét folyamatokat leíró törvényeknek megfelelően a hármastérbeli (Euklideszi-tér) koordináták változását adták meg az idő függvényében, ill. egy fizikai objektum paramétereit a külön kezelt térkoordináták, valamint az idő függvényében. A koordináták is és az idő is abszolút mennyiségek voltak abban az értelemben, hogy két jelenség távolsága ill. időkülönbsége minden koordináta-rendszerben ugyanaz volt. A speciális relativitáselmélet megszüntette ezt a különállást, a teret és az időt a négydimenziós, sajátos metrikájú Minkowski-térként együtt kezelve, és a Lorentz-transzformációval transzformációs kapcsolatot teremtett a térkoordináták és az idő között, amivel szemben megállapította a természet invarianciáját, és a fizikai mennyiségek kovarianciáját. A Lorentz-transzformáció a hármastérbeli forgatások általánosítása a Minkowski-térre. A szuperszimmetria elmélete a Minkowski-teret szupertérré bővíti, a legegyszerűbb (N=1) esetben egy-egy spinorral és konjugált (pontozott) spinorral, aminek komponensei azonban nem komplex, hanem Grassmann-számok. A szupertranszformációk a négyestérbeli eltolások általánosításai, a super-Poincaré csoport elemei. A részecskéket szupermezők írják le, a négyestérbeli részecskemezők általánosításai. Mind a relativisztikus, mind a szuperszimmetrikus kiterjesztés megduplázza a fizikai részecskék számát. Antirészecskék. A nem relativisztikus kvantummechanikában a hullámfüggvény és konjugáltjának szorzata egy valós skalármennyiség, a valószínűségi sűrűség eloszlása, ezért a két függvény transzformációs tulajdonságai minden koordináta-rendszerben ugyanolyan kapcsolatban állnak egymással. Relativisztikus esetben viszont a sűrűség egy négyesvektor nulladik komponense, elveszik tehát a kovariáns kapcsolat a hullámfüggvény és konjugáltja között, hiszen szorzatuk nem skalár. A konjugált mennyiség önálló szabadsági fokká válik, amit az antirészecskék megjelenésével azonosíthatunk. Minden részecskének van antirészecskéje, vannak olyanok azonban, akik a saját maguk antirészecskéi. Az ilyen részecskék hullámfüggvénye valós, töltésük semleges és "valódi semleges részecskéknek" hívjuk őket. Ilyen részecske például a foton. Szuperpartnerek. A szupermezők Grassmann-változók szerinti sorfejtésében – ez a sorfejtés a Grassmann-számok algebrája miatt véges – első tagként a négyestérbeli részecskemező szerepel, majd a Grassmann-spinor és egy „másik mező” szorzata, valamint még néhány további tag. Ez a másik mező új részecskét, a szokásos részecske szuperpartnerét írja le. Mivel – feles spinű részecske transzformációs tulajdonságaival rendelkező – Grassmann-spinorral szorozva ugyanolyanok a transzformációs tulajdonságai, mint a négyestérbeli mezőé, ezért ha a „szokásos” részecske fermion, akkor a szuperpartner „bozon” és megfordítva. Minden részecskének van ilyen szuperpartnere a szuperszimmetria elmélete szerint. Kísérletileg még nem sikerült igazolni a létezésüket, de nagyon sok elméleti érv szól emellett. A szuperszimmetria, ha létezik is, akkor is sérült, hiszen sérülés nélkül a szuperpartnerek tömege ugyanakkora lenne, mint a „rendes” részecskéké, és akkor már biztosan felfedeztük volna őket. Így a sérülés miatt nyilván nagy tömegű részecskékről van szó, a sértés módja (direkt vagy spontán) azonban szintén vizsgálat tárgya. A belső tér (mértékszimmetria) kiterjesztése. Az elektrodinamika mértékszabadságának vizsgálata és a kvantum-elektrodinamikai kiterjesztése a sugárzási térről (foton) az anyagi terekre (elektron) is kimutatta, hogy ez egy lokális U(1)-szimmetria, ami egyértelműen megszabja az anyagi terek (töltések) és a sugárzási tér részecskéinek a kölcsönhatását, és a töltések közötti kölcsönhatást is ilyen töltés-sugárzási kölcsönhatásokon megy keresztül. Azaz az elektromágneses kölcsönhatás közvetítő részecskéje a foton. Kölcsönhatások és közvetítőik. Ezt az eredményt a kvantumtérelmélet általánosította, a gyenge kölcsönhatást és az erős kölcsönhatást is ilyen lokális szimmetriával rendelkező térelméletek azaz mértékelméletek, az elektrogyenge elmélet és a kvantum-színdinamika segítségével írta le. Ez a kölcsönhatásokat közvetítő részecskék, a gyenge (W-bozonok, Z-bozon) ill. erős mértékbozonok (gluonok) megjelenésével járt. Az elektromágneses U(1) belső tér pedig SU(3)×SU(2)×U(1)-belső térré bővült, amin belüli transzformációkkal szemben szimmetria érvényesül (Standard modell). Szimmetriasértés és Higgs-bozon. A gyenge kölcsönhatás SU(2)-szimmetriája sérült, melyre a Higgs-bozon spontán szimmetriasértése ad magyarázatot, mivel ez egy sajátos, önkölcsönhatással rendelkező részecske, ami a sértésen keresztül tömeget ad a gyenge közvetítő bozonoknak és a fermionoknak (kvarkoknak és leptonoknak).
1797	556090	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1797	Mezon	A mezonok kvarkokból felépülő szubatomi részecskék, amelyek egész spinnel rendelkeznek. A mezonok a hadron részecskecsaládba tartoznak, és egyszerűen páros számú kvarkokból álló részecskéknek vannak definiálva. Alapesetben egy kvarkból és egy antikvarkból állnak – ezeket konvencionális, szabványos stb. mezonoknak nevezzük. Elvileg létezhetnek úgynevezett "egzotikus mezonok", amelyek több kvark–antikvark-párból vagy gluonokból vagy kvark–antikvark-párból és gluonokból stb. állnak. Ilyenekre léteznek jelöltek, de megnyugtatóan még nem sikerült a létezésüket bizonyítani. Néhány mezon. A táblázatban Q az elektromos töltés elemi töltés egységekben, S a ritkaság, Y a hipertöltés, I az izospin, G a G-paritás, J a spin, P a paritás, C a töltésparitás. A töltésparitás töltött részecskékre nem értelmezhető, ezért esetükben nincs feltüntetve. A G-paritás csak 0 átlagtöltésű (Q=B=Y=0) izospinmultiplettekre van értelmezve. A semleges kaon és antikaon két különböző részecske két különböző élettartammal. Ezeket használták fel a CP-szimmetriasértés kimutatásához (Kísérlet 1964, fizikai Nobel-díj 1980). A semleges pion, a J-Pszí, az eta-null és az üpszilon saját maga antirészecskéje.
1798	307903	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1798	Elemi töltés	Az elemi töltés egy fizikai állandó, melynek értéke a CODATA 2017-es ajánlása szerint: "e"=1,602176634 C. Az elemi töltés nagysága megegyezik a proton és az elektron elektromos töltésének nagyságával, a proton pozitív, az elektron negatív töltésű. Minden szabad részecske töltése az elemi töltés egész számú többszöröse. A szabadon nem előforduló kvarkok töltése ennek nem egészszám-szorosa, hanem 2/3-a illetve -1/3-a. A belőlük felépülő mezonok és barionok töltése viszont az elemi töltés egész számú többszöröse. Az elemi töltés fogalmának kialakulása. Az elektromos jelenségek magyarázata a 19. század végéig a folyadékelmélethez kapcsolódott. Eszerint a minden anyagban jelen lévő elektromos folyadék (elektromos fluidum) többlete pozitív, a hiánya negatív töltést eredményez. Ezen elképzelés szerint az elektromos töltés egy folytonos fizikai mennyiség, azaz nagysága tetszőleges lehet. Faraday elektrolízissel kapcsolatos kísérletei során merült fel az elektromos tulajdonságú, azaz töltéssel bíró részecske fogalma. Erről feltételezték, hogy elegendően kicsi, így könnyen be tud hatolni az anyagba. Később a katódsugaras kísérletek és a tapasztalt jelenségek magyarázata kapcsán egyre elfogadottabbá vált a részecskeszemlélet. Joseph John Thomson 1897-es publikációjában közölte a kísérleteiből származó eredményt, miszerint a katódsugarakban negatív töltésű részecskék – elektronok– terjednek. Az elektron elnevezést George Johnstone Stoney már korábban is használta. Thomson kísérletéből azonban nem a töltés (abszolút) nagyságát, hanem az elektron fajlagos töltését, azaz a töltés/tömeg nagyságát lehetett meghatározni. Az elemi töltés meghatározásának története. Az elemi töltés nagyságának meghatározásával többen – mind elméleti, mind kísérleti módszerrel – is próbálkoztak az 1900-as évek kezdetén, például Erich Rudolf Alexander Regener, Luis Begeman és Felix Ehrenhaft. Robert Andrews Millikan is ez idő tájban kezdte ezzel kapcsolatos kísérleteit, amelyek eleinte a Charles Thomson Rees Wilson skót fizikus által 1895-ben kifejlesztett, és több szempontból továbbtökéletesített ködkamrában folytak. A Begemannal közösen végzett kísérletekben vízcseppekből álló felhő mozgását figyelték meg, ezeket az eredményeket 1908-1910 között publikálták. Később Millikan tanítványának, Harvey Fletchernek a javaslatára olajjal, mint nem párolgó közeggel folytatták a kísérleteket. Ekkor fejlesztették ki az úgynevezett porlasztós elrendezést, ami az 1913-ban publikált híres olajcseppkísérlethez vezetett. Millikan az elemi töltés értékének meghatározásáért 1923-ban fizikai Nobel-díjat kapott. Az általa megadott 1,592 érték 0,62%-ban tér el az elemi töltés ma elfogadott – CODATA által megadott – értékétől. Az elemi töltés és az új SI. Az elemi töltés mai ismereteink szerint a vákuumbeli fénysebességhez hasonlóan egy természeti állandó. Értékét 2019 május 20-tól az Nemzetközi Mértékegységrendszerben rögzíti, és az áramerősség mértékegységének, az ampernek a definíciójában van szerepe. Bár az amper maradt az alapegység, azt mégis a coulombból (származtatott mértékegység) határozzák meg:
1799	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1799	Elemi töltésegység
1800	27201813	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1800	Proton	A proton (görög "πρῶτον" "(protos)" jelentése "ős", "első") egy szubatomi részecske, jele p vagy p+. Töltése egységnyi pozitív elemi töltés. Minden atom magjában jelen van egy vagy több proton. Az atomban lévő protonok száma – azaz a rendszám – határozza meg a kémiai elemek minőségét, ez a rendszerezésük alapja. A "proton" nevet Ernest Rutherford adta a hidrogén atommagnak 1920-ban, mert az azt megelőző években ő fedezte fel, hogy a hidrogén atommag (az ismert legkönnyebb atommag) kinyerhető nitrogén atommagokból ütköztetés útján; és így feltételezhető volt, hogy egy alapvető részecske, amely építőeleme a nitrogénnek, és minden egyéb nehezebb atommagnak is. A modern részecskefizika standard modelljében a proton egy kvarkokból álló hadron. Azt megelőzően, hogy a modell konszenzusra talált a fizikus közösségben, a protont elemi részecskének tartották. A modern vélekedés szerint a proton három kvarkból áll: két up kvarkból és egy down kvarkból. A kvarkok nyugalmi tömegéről azt gondolják, hogy a proton tömegének mindössze 1%-át adják. A fennmaradó tömeget a kvarkok kinetikus energiája és az azokat összekapcsoló gluon mezők energiája adja. Mivel a proton nem elemi részecske, ezért fizikai mérettel rendelkezik – habár ez nem tökéletesen definiált, mert a proton felszíne kissé „elmosódott” amiatt, hogy a proton felületét meghatározó erőhatások nem érnek hirtelen véget. A proton körülbelül 1,6-1,7 femtométer átmérőjű. Története. Hosszú idő alatt fejlődött ki az a koncepció, miszerint egy hidrogén-szerű részecske összetevőjét képezi más atomoknak. William Prout már 1815-ben felvetette, hogy valamennyi atomot hidrogénatomok (melyeket "protyle"-nek nevezett) építenek fel; mindezt a relatív atomtömegek korai értékeinek egyszerűsített interpretációjára alapozva (lásd Prout-hipotézis). Ezt később megcáfolták az értékek pontosabb megmérésével. 1886-ban Eugen Goldstein felfedezte az anódsugarakat, és kimutatta, hogy azok gázokból előállított pozitív töltésű részecskék (ionok). Mivel azonban a különböző gázokból előállított részecskék különböző töltés/tömeg aránnyal bírtak, nem lehetett azokat egyetlen részecskének tekinteni, ellentétben a J. J. Thomson felfedezte negatív elektronokkal. Miután Ernest Rutherford felfedezte az atommagot 1911-ben, Antonius van den Broek felvetette, hogy minden elem helye a periódusos rendszerben (azaz rendszáma) megegyezik az atommagjának töltésével. Ezt Henry Moseley bizonyította be kísérleti úton 1913-ban, röntgen spektroszkópia segítségével. 1917-ben (a kísérleteket 1919-ben publikálták) Rutherford bebizonyította, hogy a hidrogén atommag jelen van más elemek atommagjában, ezt az eredményét rendszerint a proton felfedezésének tekintik. Rutherford korábban már felismerte, hogy a hidrogén gázba csapódó alfa-részecskék egyfajta hidrogén atommagokból álló sugárzást idéznek elő, melyeket szcintillációs detektorral és azok egyedi, levegőbeli penetrációs képük alapján azonosított. A kísérletek akkor kezdődtek, amikor Rutherford észrevette, hogy amikor az alfa-részecskéket a levegőbe (melynek kb. 78%-a nitrogén) lőtte, a szcintillációs detektorok tipikus hidrogén atommagok jelenlétét jelezték, mint keletkezett terméket. A kísérlet után Rutherford a reakciót a levegőben lévő nitrogénre vezette vissza, és megállapította, hogy tiszta nitrogéngáz használata esetén nagyobb az elért hatás. Kimutatta, hogy ez a hidrogén csak a nitrogénből jöhet, következésképpen a nitrogénnek tartalmaznia kell a hidrogén atommagot. A hidrogén atommagot az alfa-részecske becsapódása lökte ki, a folyamat eredményeképpen 17O-t állítva elő. 14N + α → 17O + p. Ez volt az első feljegyzett magreakció, melyet később ködkamrában közvetlenül is megfigyeltek 1925-ben. Rutherford tudta, hogy a hidrogén a legegyszerűbb és legkönnyebb elem, illetve befolyásolta Prout hipotézise, mely szerint a hidrogén az építőköve az összes többi elemnek. Annak felfedezése, hogy a hidrogén atommag mint elemi részecske van jelen más atommagokban, arra késztette Rutherfordot, hogy különleges elnevezéssel illesse a hidrogén atommagot, mint részecskét; mivel sejtette, hogy a legkönnyebb hidrogén csak egy ilyen részecskét tartalmaz. Az atommag új alapvető építőkövét protonnak nevezte el, a görög "πρῶτον" "(első)" szó után. Ugyanakkor Rutherford fejében járhatott a Prout használta "protyle" kifejezés is. Rutherford beszédet mondott az 1920. augusztus 24-én kezdődő "British Association for the Advancement of Science" cardiffi konferenciáján. Rutherfordot Oliver Lodge kérdezte a pozitív hidrogén atommag új nevéről, hogy össze ne tévesszék a semleges hidrogénatommal. Ő kezdetben a "proton" és "prouton" (Prout nevéből) elnevezéseket javasolta. Rutherford később arról számolt be, hogy a találkozó elfogadta javaslatát, hogy a hidrogén atommag elnevezése „proton” legyen, követve Prout „protyle” szavát. A proton szó első használatára a tudományos szakirodalomban 1920-ban került sor. Leírása. A protonok ½-es spinű fermionok; három vegyértékkvarkból állnak, így a barionok (a hadronok alosztálya) közé tartoznak. A protont alkotó két up kvarkot és egy down kvarkot a gluonok által közvetített erős kölcsönhatás tartja össze. A modern látásmód szerint a protont a vegyértékkvarkok (up, up, down); a gluonok; és átmeneti kvark-antikvark párok (kvarktenger) alkotják. A proton közelítően exponenciális lecsengésű pozitív töltéseloszlással rendelkezik, melynek közepes sugara . Stabilitása. A szabad (nukleonokhoz vagy elektronhoz nem kötődő) protonok stabil részecskék; spontán, egyéb részecskékre történő lebomlásukat nem figyelték meg. A szabad protonok a természetben számos helyen megtalálhatóak, ahol az energia vagy a hőmérséklet elég magas ahhoz, hogy elválassza őket az elektronoktól, melyekhez a proton elektromosan vonzódik. Szabad protonok léteznek a plazmában, amelyekben a hőmérséklet túl magas ahhoz, hogy kombinálódhassanak az elektronokkal. Nagy sebességű és energiájú szabad protonok alkotják a kozmikus sugárzás 90%-át, amely a csillagközi térben terjed. A szabad protonok származhatnak közvetlenül az atommagból néhány ritka típusú radioaktív bomlás eredményeképpen; illetve (elektronok és antineutrínók mellett) az instabil szabad neutron radioaktív bomlásából. Szabad proton spontán bomlását még sohasem figyelték meg, tehát stabil részecskének tekinthető. Azonban néhány nagy egyesített részecskefizikai elmélet megjósolta, hogy proton bomlására nagyságrendileg 1036 év múlva kerül sor; illetve kísérletileg megállapították a proton átlagos élettartamának alsó korlátját különböző feltételezett bomlásokhoz. A japán Super-Kamiokande detektorban végzett kísérletek alsó határértéket adtak a proton átlagos élettartamára; antimüonra és semleges pionra való bomlás esetén 6,6 év; pozitronra és semleges pionra való bomlás esetén 8,2 év. Egy további kísérlet a kanadai Sudbury Neutrínó Obszervatóriumban oxigén-16-ból származó proton bomlásából keletkezett maradék atommagból eredő gamma sugarak után kutatott. Ezt a kísérletet úgy tervezték, hogy bármelyen bomlástermékre való bomlást detektáljon; és a proton élettartamának alsó korlátját 2,1 évben állapították meg. Azonban köztudott, hogy a protonok képesek átalakulni neutronná az elektronbefogás, más néven inverz béta-bomlás során. A szabad proton esetében ez a folyamat nem fordul elő spontán, csak ha biztosított a megfelelő mennyiségű energia: A folyamat reverzibilis, a neutron visszaalakulhat protonná a radioaktivitás egy közönséges fajtája, a béta-bomlás során. Tény, hogy a neutronok ily módon bomlanak, átlagos élettartamuk mindössze 15 perc. Kvarkok és a proton tömege. A kvantum-színdinamika – amely a nukleáris erők modern elmélete – a proton és neutron tömegének legnagyobb részét a speciális relativitással magyarázza. A proton tömege mintegy 80–100-szor nagyobb, mint a felépítő kvarkok nyugalmi tömegeinek összege, míg a gluonok nyugalmi tömege zérus. A protonon belüli régióban lévő kvarkok és gluonok extra energiája, összehasonlítva a kvantum-színdinamika vákuumállapotában "(QCD vacuum)" lévő kvarkok nyugalmi energiájával, a tömeg 99%-át teszi ki. A proton nyugalmi tömege tehát a részecskét felépítő kvarkok és gluonok mozgó rendszerének invariáns tömegével azonos; és az ilyen rendszerekben még a tömegtelen részecskék energiája is a rendszer nyugalmi tömegének részét képezi. A protont felépítő kvarkok tömegére két kifejezés is használatos: az "érvényes kvark tömeg" egy önmagában vett kvark tömegét; míg a "konzisztens kvark tömeg" az érvényes kvark tömegét, plusz a kvarkot körülvevő gluon részecske mező tömegét jelenti. Ezen tömegek értéke általában nagyon eltérő; a proton tömegének legnagyobb része az azt felépítő kvarkokat összekötő gluonokból származik, nem pedig magukból a kvarkokból. Habár a gluonok eredendően tömeg nélküliek, rendelkeznek energiával – konkrétabban: kvantum-színdinamikai kötési energiával "(quantum chromodynamics binding energy – QCBE)" – és ez az, amely hozzájárul a proton össztömegéhez (lásd speciális relativitáselmélet). Egy proton tömege körülbelül , amelyből a három vegyértékkvark nyugalmi tömege mindössze , a fennmaradó tömeg nagy része a gluonok energiájának tudható be. A proton belső dinamikája bonyolult, mert azt a kvarkok gluon cseréje, és a kvarkok különböző vákuum kondenzációkkal való interakciói határozzák meg. A kvantum-színdinamikai szövedék "(Lattice QCD)" megközelítés elvben közvetlen számítási módot ad a proton tömegének kiszámítására az elmélet alapján, bármely pontossággal. A legutóbbi számítások azonban azt állítják, hogy a proton tömege kisebb, mint 4%-os pontossággal meghatározható, akár 1%-os pontossággal is (lásd "Figure S5", Dürr és munkatársai). Ezek az állítások még mindig ellentmondásosak, mert a számításokat még nem lehet olyan könnyű kvarkokkal elvégezni, mint amilyenek azok a valós világban. Ez azt jelenti, hogy az előrejelzés extrapolációs folyamat eredményeképpen állt elő, amely szisztematikus hibákat vezethet be. Nehéz megmondani, hogy ezeket a hibákat megfelelően vették-e figyelembe, mert azok a mennyiségek – amelyeket a kísérleti eredményekhez hasonlítottak – hadronok tömegei, melyek előre ismertek. Ezeket a legfrissebb számításokat masszív szuperszámítógépekkel végezték, és ahogyan azt Boffi és Pasquini megjegyzi: „a nukleon szerkezet részletes leírása még mindig hiányzik, mert … a hosszú távú viselkedés nonperturbatív és/vagy numerikus kezelést igényel…” A proton szerkezetének további koncepcionális megközelítései: az eredetileg Tony Skyrmetől származó topológiai szoliton megközelítés; a pontosabb AdS/QCD megközelítés, amely kiterjeszti azt a gluonok húrelméletével; különböző QCD ihletésű modellek, mint például a zsák modell és a konzisztens kvark modell, amelyek az 1980-as években voltak népszerűek; és az SVZ összeg szabályok, amelyek durva közelítő tömeg számításokat tesznek lehetővé. Ezek a módszerek nem olyan pontosak, mint a nyersebb kvantum-színdinamikai szövedék módszerek, legalábbis még nem. A proton spinje és mágneses momentuma pontosan kijön a standard modell szerint, ha csak a vegyértékkvarkokat vesszük figyelembe. Sugár. A proton sugarának nemzetközileg elfogadott értéke 0,8768 femtométer. Ez az érték protonnal és elektronnal elvégzett mérésen alapul. Azonban 2010. július 5-én, egy nemzetközi kutatócsoport képes volt méréseket végezni protonnal és egy negatív töltésű müonnal. Ezen mérések hosszú és alapos elemzése után a csapat arra a következtetésre jutott, hogy a proton sugarának négyzetes közepe 0,84184(67) fm; amely eltér a CODATA által rögzített 0,8768 femtométeres értéktől. A nemzetközi kutatócsoport – mely tagjai közt tudhat tudósokat a garchingi "Max Planck Institute of Quantum Optics"-ből (MPQ), a müncheni "Ludwig-Maximilians-Universität"-ről (LMU), a németországi "Institut für Strahlwerkzeuge"-ből (IFWS), az "Universität Stuttgart"-ról, illetve a portugáliai "University of Coimbra"-ról – amely ezt az eredményt kapta, most megpróbálja megmagyarázni az ellentmondást, és újra megvizsgálja a két korábbi nagy pontosságú mérés eredményeit és bonyolult számításait. Ha nem találnak hibát a mérésekben vagy a számításokban, lehet, hogy felül kell vizsgálni a világ legpontosabb és legjobban bevált alapvető elméletét; a kvantum-elektrodinamikát. A Science folyóiratban 2013 januárjában leírt kísérletben ugyanezen kutatócsoport bejelentette, hogy a proton sugara müonikus (egzotikus) hidrogénben (beleértve a negatív töltésű müont is) 0,84087(39) fm. Szabad protonok reakciója az anyaggal. Megfelelően alacsony hőmérsékleten a szabad protonok elektronokhoz kötődnek. Bár a protonok affinitást mutatnak az ellentétes töltésű elektronokkal, a szabad protonoknak sebességet (és kinetikus energiát) kell veszíteniük annak érdekében, hogy kötődhessenek az elektronokhoz; mivel az elektromágneses kölcsönhatás egy viszonylag kis energiájú kölcsönhatás az erős kölcsönhatáshoz képest. A közönséges anyagon áthaladó nagy energiájú protonok más atommagokkal való ütközések, valamint atomok ionizálása (elektronjaik eltávolítása) során energiát veszítenek, amíg eléggé le nem lassulnak ahhoz, hogy egy normál atom elektronfelhője befoghassa őket. a kötött protonok jellege nem változik, továbbra is protonok maradnak. Az anyagban nagy sebességgel haladó proton az elektronokkal és az atommagokkal való kölcsönhatása következtében lelassul, míg egy atom elektronfelhője be nem fogja. Az eredmény egy hidrogéntartalmú molekula. Vákuumban, szabad elektronok jelenlétében egy kellően lassú szabad protont befoghat egyetlen elektron, így semleges hidrogén atomot képezve, amely kémiailag egy szabad gyök. Az ilyen „szabad hidrogénatomok” hajlamosak kémiai reakcióba lépni számos más, jelentősen alacsonyabb energiájú atommal. Amikor a szabad hidrogénatomok reakcióba lépnek egymással, semleges hidrogén molekulát (H2) alkotnak, amely a leggyakoribb molekuláris összetevője a csillagközi térben lévő molekulafelhőknek. Az ilyen hidrogénmolekulák a Földön (sok más felhasználás mellett) kényelmes protonforrásként szolgálnak a gyorsítók számára (a protonterápiában), illetve a többi hadron részecskefizikai kísérletei számára, amelyhez szükség van protonok gyorsítására; utóbbi legerősebb és legismertebb példája a Nagy Hadronütköztető "(Large Hadron Collider)". Azonban egy ilyen elektronnal való kötés kialakítása során, a kötött proton jellege nem változik, és a továbbiakban is proton marad. A kis energiájú szabad protonok és a normál anyagban lévő elektronok közti vonzerő megállítja a szabad protonokat és arra készteti azokat, hogy új kémiai kötést alakítsanak ki az atommal. Egy ilyen kötés bármely eléggé „hideg” hőmérsékleten (pl.: a Nap felszínének hőmérsékletéhez viszonyítva), és bármilyen típusú atommal létrejön. Így bármilyen normál (nem-plazma) anyaggal való kölcsönhatás során, az alacsony sebességű szabad protonok bármely atom vagy molekula – amelyekkel kapcsolatba kerülnek – elektronjához vonzódnak, összekapcsolva a protont és a molekulát. Az ilyen molekulákra a "protonált" kifejezést használják; és ennek eredményeképpen, kémiailag gyakran úgynevezett Brønsted savakká válnak. Proton a kémiában. Rendszám. A kémiában az atommagban lévő protonok száma a rendszám; amely meghatározza azt a kémiai elemet, amelyhez az adott atom tartozik. Például a klór rendszáma 17; ez azt jelenti, hogy minden egyes klóratomban összesen 17 proton található; illetve az összes 17 protont tartalmazó atom klóratom. Az atomok kémiai tulajdonságait a negatív töltésű elektronok száma határozza meg, amely semleges atomok esetén megegyezik a pozitív protonok számával, így az atom teljes töltése nulla. Például, a semleges 17Cl atom 17 protont és 17 elektront, ezzel szemben a 17Cl− anion 17 protont és 18 elektront tartalmaz, így töltése −1. Hidrogénion. A kémiában a proton kifejezés a hidrogénionra (H+) utal. Mivel a hidrogén rendszáma 1, a hidrogénionnak nincs elektronja és így megfelel egy „csupasz” atommagnak, amely egy protonból (és a legnagyobb előfordulású ("prócium" 1H) izotóp esetén nulla neutronból) áll. A proton egy „csupasz töltés”, a sugara a hidrogénatoménak 1/-ede, és ezért kémiailag különösen reaktív. Ebből következően a szabad proton élettartama rendkívül rövid a kémiai rendszerekben, mint például a folyadékokban, és azonnal reakcióba lép bármely rendelkezésre álló molekula elektronfelhőjével. Vizes oldatban oxóniumiont H3O+ képez, amelyet a vízmolekulák csoportjai (pl.: [H5O2]+ és [H9O4]+) tovább szolvatálnak. Az H+ átadást a sav-bázis reakciókban általában "proton átadás"nak, vagy "proton transzfer"nek nevezik. A savat proton donornak, a bázist proton akceptornak is nevezik. Hasonlóképpen a biokémiai kifejezések, mint például a "proton pumpa" és "proton csatorna", a hidratált H+ ionok mozgására utalnak. Proton NMR. Szintén a kémiában használatos a "proton NMR" kifejezés; amely a hidrogén-1 atommagok mágneses magrezonanciával történő megfigyelését jelenti (általában szerves) molekulákban. Ez a módszer a proton spin kvantumszámán alapul, mely a proton esetében 1/2. A kifejezés a protonok vizsgálatára utal, mivel a szerves anyagokban előfordul a prócium (1H); és nem arra, hogy a vegyületben szabad protonok vannak. Protonok a kozmikus sugárzásban. Az Apollo Holdfelszíni Műszercsomag "(ALSEP)" megállapította, hogy a napszélben található részecskék több mint 95%-át elektronok és protonok alkotják, körülbelül egyenlő számban. Mivel a Solar Wind spektrométer folyamatos méréseket végzett, megfigyelhetővé vált, hogy a Föld mágneses mezeje hogyan befolyásolja az érkező napszél-részecskéket. Minden keringési periódus két-harmadáig a Hold a Föld mágneses mezején kívül tartózkodik. Ilyenkor a tipikus proton sűrűség 10–20 db/cm³; és a protonok többségének sebessége 400–650 km/s. Minden hónapban, körülbelül öt napig a Hold a Föld geomágneses farkában jár, és így a napszél-részecskék jellemzően nem detektálhatóak. A holdi pályájának fennmaradó részén, a Hold a magnetoburok néven ismert átmeneti régióban van, ahol a Föld mágneses mezeje hatással van a napszélre, de nem takarja ki teljesen. Ebben a régióban a részecske fluxus csekélyebb, a tipikus proton sebesség 250 és 450 km/s közötti. A holdi éjszaka során a spektrométert a napszél ellen maga a Hold árnyékolta le, és nem mértek napszél-részecskéket. Az űrben Naprendszeren kívüli eredetű protonok is előfordulnak a kozmikus sugárzásban; ahol a teljes részecske fluxus mintegy 90%-át teszik ki. Ezek a protonok gyakran magasabb energiájúak, mint a napszélbeli protonok, de intenzitásuk jóval egységesebb és kevésbé változó, mivel a Napból származó protonok keletkezését jelentősen befolyásolják olyan szoláris proton események, mint például a koronakidobódás. A protonsugárzás élettani hatása. Kutatások vizsgálták a protonok emberi egészségre gyakorolt hatását, tipikusan az űrrepülések során tapasztalható dózisét. Konkrétabban, vannak remények arra nézve, hogy azonosíthatóak a proton expozíció miatt kialakuló rák által károsított kromoszómák, és meghatározható a károsodás mértéke. Javasolt tanulmányi téma az űrhajók elektromos feltöltődése a bolygóközi proton bombázás hatására. Léteznek további tanulmányok, amelyek az űrutazásra vonatkoznak, beleértve a galaktikus kozmikus sugárzást, illetve a szoláris proton eseményt, és ezek lehetséges egészségügyi hatásait. Az STS–65 űrrepülés során elvégzett élettudományi vizsgálatok bizonyították a nehéz ionok kiváltotta molekuláris károsodások súlyosságát a mikroorganizmusokban, beleértve az Artemia cisztákat is. Antiproton. A CPT-szimmetria erőteljes korlátokat szab a részecskék és antirészecskék relatív tulajdonságaira. Például, a proton és az antiproton töltésének összege pontosan nulla kell, hogy legyen. Ezt az egyenlőséget 108 pontossággal igazolták. A két részecske tömegének egyenlőségét ennél nagyobb pontossággal is bebizonyították. Az antiprotonokat Penning-csapdában tartva a részecskék töltés/tömeg aránya 6 pontossággal egyezik. Az antiproton mágneses momentumát 8 nukleáris Bohr magneton hibával mérték meg, és így az a protonéval ellentétes előjelű és azonos nagyságú. A szépirodalomban. Dániel Anna "Hiányzik Szecső" című ifjúsági regényében két gimnáziumi diák beszélget arról, hogy milyen lenne olyan kicsinek lenni, mint az atommag, és egyik tanárukról megjegyzik: „Képzeld el Zahonyákot mint protont! (...) Zahonyák proton dühében szétrobban. Vagy hasad? ...”.
1805	133582	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1805	Plankalkül nyelv
1811	26883	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1811	Bartók Béla (zeneszerző)	Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, New York, 1945. szeptember 26.) posztumusz Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Zeneszerető családban nevelkedett: apja, idősebb Bartók Béla a nagyszentmiklósi városi iskola igazgatója, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt, és kiválóan zongorázott. 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályába és Koessler János zeneszerzés osztályába. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltánnal együttműködve behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája, "A kékszakállú herceg vára". 1940-ben hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. 1945. szeptember 26-án New Yorkban halt meg, leukémia következtében. Posztumusz az 1948. március 14-én első ízben kiosztott Kossuth-díjjal jutalmazták. 1955-ben posztumusz megkapta a Nemzetközi Békedíjat. Életrajzát fia, ifj. Bartók Béla mérnök, geodéta és unitárius egyházi főgondnok írta meg. Élete. A Bartók család eredete. A Bartók család nem bánsági eredetű. Denijs Dille professzor, Bartók-kutató a Borsod megyei Borsodszirákon nyomozta ki a család őseit. A családfa nemesi eredetű, és 1635-ig vezethető vissza. Bartók János (1785–1876), a zeneszerző dédapja került elsőnek Bánságba. Feleségéről, Bozsovits Katalinról (1792–1851) azt lehet tudni, hogy Szabadkáról való és bunyevác származású. A Bartók család nem Nagykomlósról, hanem Kisőszről került Nagyszentmiklósra. Bartók Sarolta itt volt óvónő, Nagyszentmiklóson halt meg, 1927-ben. Bartók János, a nagyapa 1863-ban, sikeres versenyvizsga után, a nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola tanára lett. Munkáját és műveltségét elsősorban a föld művelőinek szolgálatába állította. Nagy szerepe volt a nagyszentmiklósi iskola újraszervezésében. "„A földműves iskolát" – írja "Nagyszentmiklós tradicionális monográfiája" című művében Schreyer Viktor – "Bartók János gazdasági tanár élesztgette.”" Növendékeit anyanyelvükön tanította: magyarul, németül, románul, szerbül. Tudta, hogy alapos ismereteket csak anyanyelvén sajátíthat el az ember. Idősebb Bartók Béla apja halála után teljesen átalakította a mezőgazdasági iskolát, és zenei társaságot szervezett Nagyszentmiklóson. A családot is neki kellett eltartania: négy lánytestvéréről és idős édesanyjáról gondoskodott. Szőcs Gyula szerint ekkor még a volt Cerbului, ma Tiberiu Brediceanu utcában béreltek lakást. Itt született az anyakönyvi kivonat szerint Bartók Béla, a későbbi zeneszerző. Apja fiatalon nősült. Huszonöt éves korában, 1880-ban vette feleségül Voit Paulát, aki 1857-ben született Turócszentmártonban. Tanítóképzőt végzett, kitűnő muzsikus volt. "„Azt hiszem, zenei tehetségemet, muzsikus hajlamomat ettől a finom lelkű, drága asszonytól örököltem”" – emlékezett meg Bartók Béláné Voit Pauláról legilletékesebb életrajzírója, a fia. A házasságban tehát két okos, művelt lélek talált egymásra. A zeneszerző apja élénk szellemű, mozgékony ember volt, szeretett utazni. Egyiptomban is járt (ahol végzetes betegséget szerzett), de a bánáti, erdélyi tájakon barangolt a legszívesebben. Kitűnő szakember, szellemes társalgó volt. Több érdekes cikke jelent meg barátja, Schreyer Viktor lapjában, a "Nagyszentmiklósi Közlöny"ben. Ő harcolta ki a mezőgazdasági iskola új otthonának a felépítését, amelyet korszerű oktatási központtá alakított. Megszervezte az első zene- és dalegyletet, amely 1887. január 16-án tartotta alakuló ülését. Számos nagy sikerű hangversenyt szervezett. A Fekete Sas szálló éttermében többek közt Chopin, Verdi, Donizetti, Rossini műveit adták elő. Az édesapa szívesen hegedült, csellózott, kisebb táncdarabokat szerzett, dirigált is. Schreyer Viktor úgy vélekedett, hogy a kis Béla apjától örökölte tehetségét. A kora gyermekkor e csöppet sem szokványos szellemi légköre döntő módon kihatott különben is korán kibontakozó egyéniségére. Gyermekkora. Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegyében. Édesapja szuhafői Bartók Béla. Édesanyja, Voit Paula, német származása ellenére magyar szellemben nevelte gyermekeit. Tanítói oklevelet szerzett, és a nagyszentmiklósi iskolában tanított. Két gyermekük született: Béla 1881. március 25-én, Erzsébet "(Elza)" 1885. július 11-én. Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonása volt: visszahúzódó természete és zenei érdeklődése. Édesanyja visszaemlékezése szerint egészséges, életerős csecsemő volt. Három hónapos korában himlőoltással megfertőzték, ezért ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült. Az anyai féltés, dédelgetés félénkké tette, elbújt az emberek elől, ha észrevette, hogy sajnálják. Betegsége miatt az átlagosnál később kezdett el járni. Két éves elmúlt, mire beszélni kezdett, de az éneket, a zenét már előbb is feszült figyelemmel hallgatta. Alig egyévesen már jelezte, mely zenéket szereti, melyeket nem (beszélni még nem tudott ekkor). Másfél éves korában felismert egy dallamot, háromévesen fejlett ritmusérzékét bizonyította, négyéves korában egy ujjal kipötyögtette a zongorán a számára ismerős dalokat (negyvenet tudott már, s ha mondták a dal kezdő szavát, ő azonnal emlékezett a dallamára). Ezek a zeneszámok feltehetően népies műdalok lehettek, ezt később maga is megerősítette vallomásaiban. Az igazi népdalt tehát Bartók gyűjtő- és kutatóútján fedezte fel. A kisfiú mindig nagy érdeklődéssel hallgatta, illetve biztatta éneklésre a körülötte levőket. Figyelmét leginkább a hangszerek kötötték le, valóságos tanulmányokat végzett a vonós hangszereken. "„Első tanítóm édesanyám volt”" – vallja. "„…Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük el a tanulást, és április 23-án, Béla napkor, egy kis négykezessel lepte meg az édesapját”" – emlékezett az édesanyja. A zene mellett nagy érdeklődéssel foglalkozott természeti környezetével, selyemhernyókat is tenyésztett. Közismert volt természetszeretete. Édesanyja tanítói szerepe azért is fontos, mert figyelme mindenre kiterjedt. Bartók Béla negyedik osztályig – feltehetően – nem járt iskolába, de már nyolcéves korában magánúton levizsgázott az I–IV. osztályos tananyagból. A szülei különben is óvták a beteges gyermeket a sok sétától, az iskola pedig távol volt a lakásuktól. Hatéves korában utazott el először otthonról, az ausztriai Sankt Radegund fürdőhelyre, apjával. Innen írta édesanyjának első levelét is. Denis Dille "Thematisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartóks 1890–1904" (Bartók Béla ifjúkori műveinek tematikus jegyzéke) című német nyelvű kötetében, amely a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában látott napvilágot, megtalálhatjuk az első levél fényképmásolatát. Ötödik születésnapján, saját kérésére, anyja zongoraleckéket kezdett adni neki (1886). A Nagyszentmiklóson szerzett zenei élmények közül kétségkívül nagy hatást gyakorolt rá az apja által vezetett Zene- és Dalegylet 1887. március 26-ai nagy sikerű hangversenye. Az eseményről megemlékezve Bartók Béláné mondta, hogy "„ez volt az első alkalom, amikor kisfiunk orchesterzenét hallhatott. Jól emlékszem még, hogy a Semiramis ouvertürjét adták elő, mint első darabot. A vendégek tovább ettek-ittak, de ő azonnal letette az evőeszközt és teljes odaadással hallgatta a zenét, el volt ragadtatva, de méltatlankodva mondta, hogy tudtak a többiek enni, mikor ilyen szép zene szólt.”" A Nagyszentmiklósi Közlöny tudósítása szerint a műsoron: Induló, Egyveleg, Keringő Strauss Cigánybárójából, Traviáta Verditől, Magyar népdal-egyveleg, Donizetti Lammermoori Lucia stb. szerepelt. A terített asztalok körül 120-an szórakoztak. Ami a szórakozást és a terített asztalt jelenti, nem kell meglepődnünk, hiszen a vacsora a hangversenyteremként szolgáló vendéglő bérbevételének egyik feltétele volt. Szintén anyjától tudjuk, hogy hétéves korában már "„abszolút hallása volt”". Schreyer Viktor a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Temesvári Hírlap egyik munkatársának 1926. november 19-én: "„Tud már komponálni is, s bizonyságul bemutatta nekem a Trillereket. Mire én megkérdeztem, hogy hát ez micsoda? A kisfiú pedig ezt válaszolta: A Duna, amint folyik.”" Tudjuk, hogy a szóban forgó szerzemény nem azonos a Duna folyásával, de része annak, éppen ezért a kis Bartók jegyzetfüzetében "„A Duna folyása, ajánlva mamának, 1890–1894. Szerzemény helye: Nagyszőlős-Nagyvárad Nagyszentmiklós”" beírás szerepel. Az édesapja halála után. Jó tempóban haladt e tanulmányokkal, ám az egész család életére nézve változást hozott édesapja fiatalon, 32 éves korában, 1888. augusztus 4-én bekövetkezett halála. Apja, anyja és bátyja mellé temették a németközségi temetőben. Férje halálát megelőzően Bartókné Voit Paula nem tanított az iskolában, gyermekeit nevelte, és zongoraleckéket adott. Innentől a család fenntartásának gondja reá nehezedett. 1888 őszén hivatalos értesítést kaptak: az igazgatói szolgálati lakást át kell adniuk az utódnak. Bartókné gyermekeit továbbra is példás nevelésben részesítette, különös pontosságra és rendszeretetre szoktatva őket. A kisfiú gyorsan alkalmazkodott a szerény körülményekhez, az iskolai füzeteket esténként apja nehéz lexikonjai alá rakta, „mert csúnya a füzet, ha szamárfüles” – vallotta be felnőttes komolysággal. A rendszeretet korán beidegződött, második természetévé vált. Így ismerte Bartókot, a művészt mindenki: pedánsnak és rendszeretőnek. Évenkénti költözés következett: Nagyszentmiklós után Nagyszőlős, Nagyvárad, Pozsony, Beszterce, majd újra, ezúttal már végleg Pozsony. Az állandó mozgás és változás Bartók zenei fejlődésére nem hatott kedvezően, általában nem voltak képességeinek megfelelő tanárai, vagy nem ismerték fel kvalitásait, és rossz jegyekkel minősítették őt. Ennek ellenére egy idő után már komponált is, általában táncdarabokat. Az édesapa halála után először bérlakásba költöztek „a belvárosba”, a Nistor Oprean és a Gh. Șincai utca sarkán álló épületbe (akkori házszám 1049). Az anya egy évre helyettes tanítói állást vállalt a belvárosi iskolában (az épületben ma az I–IV. osztály tanul), a kis Béla itt fejezte be a IV. osztályt. Az iskolai bejegyzések eltűntek, keveset tudunk a leendő művész iskolás éveiről. Bartókné közben magán-zongoraórákat is vállalt tanítói kötelezettségei mellett. 1889 nyarán a tanítói állásra mást neveztek ki, a zongoraórák pedig nem biztosították a család megélhetését, ezért elköltöztek a kárpátaljai Nagyszőlősre, ahol az anya ismét taníthatott. A rokonok egy része ezt követően is Nagyszentmiklóson maradt. Bartók Sarolta és Aranka, a két nagynéni, az 1920-as években halt meg, és a család többi tagja mellett nyugszanak a nagyszentmiklósi temetőben. Továbbra is a városhoz kötötték a művész lánytestvérét, Erzsébetet és édesanyját az itt maradt barátok, ismerősök. Bartókék a rokonokon kívül elsősorban a Jurkovics, a Schreyer, a Bayer családdal leveleztek az elkövetkező esztendők során. Az utódok ma is őrzik gyermekkori jegyzetfüzetét, amelyet Nagyszőlősön keltezett először. A több mint száz oldalnyi értékes dokumentum számos utalást tartalmaz az említett kapcsolatok természetét illetően. Itt olvasható a család barátainak névsora, valamint a gyermekkori olvasmányok és szerzemények címe, dátuma. Ismeretes ezeknek a kapcsolatoknak az alakulása is. Az ifjú Bartókot főleg az egykori játszótársak iránti vonzalom fűtötte. Jurkovics Irminek éveken át hosszú levelekben számolt be külföldi hangversenyeiről. A levelek nagy része a második világháborúban elveszett. Pozsonyban azután, Erkel László kezei alatt, már komolyabb fejlődés következett, Chopin, Liszt művei, valamint Bach "Das wohltemperierte Klavierja" is repertoárjába került. Egymás után ismerte meg a zeneirodalom klasszikusait, partitúrákat vett és játszott, s hallatlan inspirációt jelentett számára Dohnányi Ernő pozsonyi emléke – Dohnányi Bartók érkezésekor ment Pestre, a Zeneakadémiára tanulni. Ő volt az első, aki Bartók képességeihez mérhető, vagyis konkurens volt. Őt követte akkor is, amikor nem Bécsbe, hanem Pestre utazott, a Zeneakadémián tanulni. Bartók 1890 körül kezdte első zongoradarabjait komponálni. Nagyszentmiklós. A kutatók és életrajzírók viszonylag keveset foglalkoznak Bartók nagyszentmiklósi kapcsolataival. Fontos tudni, hogy Bartók többször megfordult szülővárosában az első világháború előtt és után is. Ide kötötte elhunyt apja iránti, élő emlékezete is. 1903-ban több napot töltött Nagyszentmiklóson barátai meghívására. Április 13-án itt tartotta első nyilvános hangversenyét a Fekete Sas szállodában. A műsor a következő volt: „1. Schumann: Szonáta, fisz-moll, 2. Chopin: a) Nocturne cisz-moll, b) Étude c-moll, c) Ballada g-moll, 3. Bartók Béla: a) Ábránd, b) Etűd bal kézre, 4. a) Schubert: Impromtu esz-dúr, b) Paganini, Liszt: Etűd e-moll, c) Saint-Saëns: Keringő, 5. Liszt: Spanyol rapszódia.” Előzőleg a rendezőség, pontosabban a Jurkovits lányok számos plakátot helyeztek el a városban, értesítették a környékbeli falvak értelmiségét, s minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy barátjuk bemutatkozó hangversenye igazi társadalmi eseménnyé váljon. Az emlékezetes hangverseny előtti napon újabb közleményt olvashattak a nagyszentmiklósiak a helyi lapban: "„Bartók Béla, a nagyhírű zongoraművész, városunk szülötte … hétfőn este tartja meg hangversenyét… A hangverseny iránt a környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, amelyet Bartóknak nemcsak kiváló művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége idézett elő, hogy itt tartja nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának a vendége.”" Bartóknak nagy sikere volt. Egy Bösendorfer zongorán játszott, amely hosszú ideig a Bayer család birtokában volt, majd Buziásra, onnan pedig Nagyváradra került. Annyi bizonyos, hogy annak idején Bartók a nevét is beleírta. Az említett hangversenyre Bartókot anyja és húga is elkísérte. Meglátogatták a földműves iskolát, elmentek a temetőbe is, ahol elidőztek az apa és a többi rokon sírjánál. Ezután Bartók visszatért Budapestre, főiskolai tanulmányainak befejezésére. Innen írta édesanyjának: "„…ugyan minek tétének az újságba, hogy én Nagyszentmiklóson játszottam? Há’ ez oly nevezetes esemény?…”" A Felső-Torontál című helyi lap már február 22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. A cikk egyben azt is tanúsítja, hogy szülővárosa zenekedvelői mindvégig nyomon követték a nem mindennapi tehetség addigi pályafutását. A cikk osztrák és más lapokra hivatkozva emlékezik meg Bartók addigi sikereiről. Március 22-én újabb beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban közelgő Bartók-hangversennyel. "„Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről" – írja a lap – "akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával.(…) Bartók Béla legközelebb európai körútra indul, hogy művészetét bemutassa a vén Európának. Büszkék lehetnek a nagyszentmiklósiak, hogy Bartók Béla szülővárosa iránt érzett kegyeletből önálló hangversenyeinek sorozatát április 13-án Nagyszentmiklóson kezdi meg.”" Bartók nem szerette a hangos hírverést, s különösen nem tartotta oly nagy eseménynek azt, hogy a család régi barátait zeneesttel ajándékozta meg. Azért mindig szívesen emlékezett vissza a szülőfölddel való találkozásaira. Visszatért ide 1919-ben. Ekkor itt és a környéken népdalt gyűjtött. Búcsúlátogatására 1926 februárjában került sor, egy romániai hangversenyturnéja alkalmából. Sarolta nénjét és barátait kereste fel. Elidőzött a temetőben apja sírjánál. Nagyszőlősre elkerülve szülőföldjén szerzett élményei nyomán két újabb szerzeményt komponált. Ezeket op. 6 (oláh darab, Oláhos) és "A ragedungi visszhang" (op. 16) variáció jelzéssel látta el. Bizonyára ezekben is apja iránti tisztelete öltött művészi, zenei formát. Ötvenedik születésnapja alkalmából a nagyszentmiklósiak ismét felkészültek arra, hogy vendégül lássák Bartókot. Emléktáblát szerettek volna elhelyezni a szülőházán. Nem rajtuk, sem Bartókon nem múlott, hogy a tervezett ünnepségre akkor nem kerülhetett sor. Bartók Béla utolsó hangversenye Temesvárott, 1936. május másodikán volt, Zathureczky Ede hegedűművész társaságában. (A háborút megelőző hangulat feszültsége miatt a művész lemondott a turné további hangversenyeiről, innen hazautazott.) A temesvári hangversenyen részt vett több nagyszentmiklósi ismerőse is, rokonok az apai ágból. Gyorgyevicsné Putics Natália a következőképpen emlékezett vissza: "„Találkoztam Bartókkal. Galambősz fején, szép kékesszürke szemén kívül megragadott egyszerűsége. Közvetlen és rokonszenves volt. Emlékezett rokoni kapcsolatainkra, bár csak a hangverseny szünetében beszélgettünk.”" A temesvári fellépés után Bartókkal még folytak tárgyalások arról, hogy fellépjen Romániában, de az újabb élmény csak álom maradt barátai számára. Fiatalkora, zeneszerzői pályájának indulása. 1899-ben sikeres felvételit tett a pesti Zeneakadémiára. 1901-től a Zeneakadémia zongora (tanára Thomán István) és zeneszerzés (tanára Koessler János) szakát együtt végezte. Amíg zongoristakarrierje felfelé ívelt, zeneszerzőként sokáig stagnált, s csak Richard Strauss zenéje hatott rá igazán (például az "Imígyen szóla Zarathustra" 1902-es budapesti bemutatója). Ekkor zongoristaként már egyre inkább a későbbi Bartók jelent meg Európa hangversenytermeiben koncertezve (Berlintől Bécsig), zeneszerzői énje még csak alakult; műveiben egyre inkább az autochton magyar hagyományt kereste, s próbálta ötvözni az európai tradíciókkal. 1903-ban Dohnányitól zongoraórákat vett; ekkor születtek meg erős nemzeti jelleggel bíró (ún. „nacionalista”) művei, többek között a "Kossuth-szimfónia." Alkotói pályája azonban akadozott. 1904 nyarán Gerlicepusztán pihent, ahol először találkozott a magyar parasztzenével. Ott-tartózkodása alatt kezdte fokozatosan felfedezni a különbségeket a paraszti népzene és az általa mindaddig népdalnak hitt népies műdal között. 1905-től kezdve egyre több időt szentelt a népzenei gyűjtéseknek, az akkori technika lehetőségeit kihasználva fonográffal járta a falvakat, s e gyűjtéseit egyre tudatosabb tudományos részletességgel dolgozta fel. 1906-ban Kodály Zoltánnal közösen írt "Magyar népdalok – énekhangra és zongorára," húsz feldolgozást magába foglaló művével új alkotói korszaka kezdődött el. Ugyanekkor kezdődött el tudósi munkája. Eleinte a magyar, majd a környező népek zenéjét is gyűjtötte, s csakhamar zenéjében is megjelentek ezek a motívumok. 1918-ig mintegy 3500 román és 3200 szlovák dallamot jegyzett le. 1907 januárjától zongoratanár lett a Zeneakadémián, egykori tanárának utódjaként. 1908-ban jelentek meg első, nagyobb lélegzetű művei: "I. vonósnégyes, 14 bagatell." 1909. november 16-án Budapesten vette el első feleségét, Ziegler Mártát, akinek a szülei Ziegler Károly (1845–1917) vezérőrnagy és nagyernyei Rudolf(f) Vanda (1859–1946) voltak. Ziegler Károly vezérőrnagy, neje Rudolf(f) Vanda és gyermekei magyar nemességet, családi címert, valamint a "sáromberki" nemesi előnevet szerezték adományban Ferenc József magyar királytól 1910. december 29-én. Az apai nagyszülei dr. Ziegler Károly (1801–1849), marosvásárhelyi főorvos, és báró Gallois Cécile (1818–1885) voltak. Bartók Béláné Ziegler Mártának az apai nagybátyja Ziegler Emil (1846–1897), kolozsvári királyi ítélőtáblai tanácselnök, akinek a fia dr. Ziegler Károly (1872–1938) erdélyi magyar orvos, orvosi szakíró, prózaíró, fordító volt. 1910-ben megszületett Bartók Béla és Ziegler Márta fia, ifj. Bartók Béla. Zeneszerzői munkáját ekkor még a közönség és a kritikusok részéről erős elutasítás jellemezte. 1911-es operáját, "A kékszakállú herceg várát" nem is mutatták be. Az erősen individualista, disszonáns hangzások, amelyek mögött egyre erőteljesebb parasztzenei hatások is hallhatók, műveinek egyre jellegzetesebb stílust adtak. Kudarcaiban Kodály állt mellé, ám az általuk életre hívott "Új Magyar Zeneegyesület" – támogatók híján – képtelen volt fennmaradni. Az első világháború kitörésétől fogva lehangolta Bartókot, magánéleti krízisei mellett ez is újabb és újabb válságkorszakokba sodorta. Művei egyre radikálisabb hangvételűek lettek, 1918 és 1923 közötti alkotásai már a szabad tizenkétfokúsághoz (dodekafónia) és az expresszionista kifejezésmódhoz közelítettek. 1911-től 1920-ig Rákoshegyen élt és alkotott. Egykori lakóháza ma a Rákoshegyi Bartók Zeneháznak ad otthont. 1913-ra tehető első, „egzotikusabb gyűjtése”: Biskra, Észak-Afrika. 1915-ben megtört háromévi hallgatása: újra komponált – főleg román népzenei ihletésre. 1916-ban keletkezett "A fából faragott királyfi," illetve a "II. vonósnégyes." Első nagyobb sikereit – mint zeneszerző – is ekkor aratta: 1917. május 12-én "A fából faragott királyfi"t, rá egy évre, 1918. május 24-én "A kékszakállú herceg várá"t mutatták be az Operában. Két háború között. A történelmi események folyamatosan hatással voltak Bartók életére. Mind az első világháború kitörése, majd Magyarország veresége, mind a magyarországi Tanácsköztársaság is megjelent az alkotó és művész Bartók mindennapjaiban; a kommün idején a Zenei Direktóriumban vett részt, de hamarosan visszavonult. "A csodálatos mandarin" befejezése erre az időszakra tehető. 1920 elején kivándorlási terveket fontolgatott, de végül a maradás mellett döntött. 1921-ben írta meg "A magyar népdalról" című monográfiáját. A húszas évek elejétől újra sűrűn koncertezett, negyvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi szaksajtó is részletesen foglalkozott vele, 1923-ban pedig Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulójára a város darabot rendelt tőle: megszületett a "Táncszvit." Külföldi koncertjein többek között megismerkedett Igor Stravinskyval, Maurice Ravellel és Karol Szymanowskival is, valamint egyre többször jelent meg a színpadon saját műveivel. Anglia, Hollandia és elsősorban Németország voltak utazásainak legfőbb állomásai, de a húszas évek végén előbb az Egyesült Államokba, majd a Szovjetunióba is eljutott. 1923-ban szinte egyik napról a másikra elvált Ziegler Mártától, majd 1923. augusztus 28-án Budapesten egyik tanítványát, a rimaszombati születésű Pásztory Dittát (Pásztory Gyula és Petrovics Kornélia lányát) vette feleségül. Fiuk, Bartók Péter 1924-ben született. Bartók Béla kezdetben a római katolikus vallást gyakorolta, később, miután elfordult eredeti vallásától, az unitárius vallásra tért át; a budapesti unitárius egyházközség presbitere is volt. 1925-ben újabb szerzői csend következett; de koncerteket tartott Prágában, Olaszországban. 1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez idő tájt. "(1. zongoraverseny, Szonáta, Szabadban" stb.), zenéjének egyik rendező elve újra az egyre erősebb tonalitás, melyet népi hangsorok használatával és kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája motorikusabbá vált, műveinek polifon jellege erősödött, az ütőhangszerek szerepe megnőtt, s feltűnt egy később meghatározó forma: a híd forma, amely egy öttételes mű középső tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fő művei ebből a korszakból: 1927: "III. vonósnégyes," 1928: "IV. vonósnégyes," közben koncertezett Amerikában, illetve 1929-ben a Szovjetunióban, mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta. 1931-ben, a "II. zongoraversennyel" zárult le ez az alkotói korszak. 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetésben részesült, amelynek átadásán nem jelent meg, de később a díj a birtokába jutott. 1932-ben a kairói arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött. A "Mikrokozmosz" tervéről ekkor beszélt először. 1934-ben megkomponálta az "V. vonósnégyest". Mindeközben folyamatosan rendezte a háború előtt gyűjtött népzenei anyagait. Munkáját 1935-től már mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja végezhette. Zenéjében mind a magyar, mind a környező népek népzenéje jelen volt, sokszor programatikusan is, így készült el a "Cantata Profana" is, első (végül is egyetlen) részeként egy nagyszabású ciklusnak, amely e népek zenéit és kultúráját mutatta volna be. Ezzel egy időben erősödött fel újra tudományos munkássága, publicisztikai tevékenysége, előadásokat tartott Európa számos nagyvárosában (például Frankfurt, Bécs, Stockholm, Hága, Budapest), írásai jelentek meg jelentős szaklapokban. Zeneszerzőként már csak megrendelésre dolgozott. Tudományos munkájaként 1940-ig az MTA tételből álló teljes magyar anyagát újrahallgatta, revideálta, s előkészítette a magyar népzenei gyűjtemény kiadását, munkája nyomán készültek magyar népzenei lemezfelvételek. 1936 fontos év a pályájában, mondhatni annak csúcsa: ekkor vált véglegesen a Magyar Tudományos Akadémia tagjává. Novemberben Törökországban járt, ahol hangversenyeket, illetve előadásokat tartott, mintát gyűjtött. Ebben az évben komponálta Paul Sacher felkérésére (a Bázeli Kamarazenekar megalakulásának 10. évfordulójára) "Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára" című művét, 1937-ben a "Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre" című opuszát. 1934 után írott műveire erős klasszicizálódó hangvétel volt jellemző. Művészete egyre tisztult, s került közel egy ideális emberi-erkölcsi-racionális rendhez, amely kora világával szemben állt. Zenéjében egyre gyakrabban kapcsolódott egybe a klasszikusok hagyománya és a paraszti népzene. Hídszerű, tükörelv szerinti művei éppúgy születtek ekkor, mint klasszikus szonátaforma szerintiek. Művészetének ezt az irányát „zseniális egyszerűség”-nek nevezte el, a "Divertimento" e korszak összefoglalásának is tekinthető. A Svájcban írott mű Bartók utolsó életszakaszának bevezetése. 1938 – Anschluss. A hosszabb időre történő elutazás gondolata újra felmerült Bartókban, ezért kéziratait 1939-ben Svájcba menekítette, illetve kilépett az osztrák zeneszerzői egyesületből. A "Kontrasztok," illetve a "II. hegedűverseny" ebből az évből származik. 1939-ben írta a "Divertimentó"t Paul Sachernak, illetve a "VI. vonósnégyest." Amerikai tartózkodása, utolsó évei. 1938-tól kezdődően, a nemzetiszocializmus európai és magyar felerősödésével párhuzamosan erősödött fel benne újra a kivándorlás gondolata. 1939 decemberében meghalt édesanyja, akivel mindaddig nagyon szoros kapcsolatban állt, így 1940 tavaszán, amerikai hangversenykörútján végleg elhatározta, hogy hosszabb időre az Egyesült Államokba utazik. Október 8-án Ferencsik Jánossal lépett fel utoljára Budapesten, négy nappal később elutazott. Október 20-án Lisszabonban hajóra szállt, és ideiglenesen az Egyesült Államokban telepedett le, azonban soha nem kért amerikai állampolgárságot, mindvégig magyar állampolgár maradt, mert később haza szeretett volna térni. 1940 októberében keltezett végakarata szerint: „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” Amerikában főként a tudományos munkáit próbálta végezni (délszláv népzene rendezésével foglalkozott, Columbia Egyetem: Parry-gyüjtemény). Anyagi helyzete folyamatos munkavégzésre kényszerítette, koncertezni csak ritkán tudott. 1941 márciusában, a Columbia Egyetemen a délszláv népzenéről tartott előadást, nem sokkal később az egyetem díszdoktorává avatta. 1943-ban a Harvard Egyetemen tartott előadássorozatot az új magyar zene kérdéseiről, de három alkalom után egészségi állapota összeomlott. 1942 áprilisa óta küzdött leukémiájával, kórházi kezelésének költségeit az amerikai zeneszerző egyesület fizette. 1942-ben Péter fia is kijutott az Egyesült Államokba, majd besorozták a haditengerészetbe, ahol a Panama-csatornánál teljesített szolgálatot. Béla fia feleségével együtt Magyarországon maradt, hasonlóan cselekedett első felesége (válásuk után is igen jó kapcsolatot ápoltak), illetve barátja, Kodály Zoltán. 1943 májusában, betegágyán Serge Koussevitzkytől, a Bostoni Filharmonikusok vezetőjétől új zenekari mű megírására kapott megrendelést. Utolsó alkotói korszakának első darabjaként néhány hónap alatt megírta a "Concertót". Egészségi állapota lassan javult, új művek születtek, de a Columbia Egyetem ajánlatát munkája újrafelvételére már nem vállalta el. A nyarat Saranac Lake-en töltötte, itt találkozott Yehudi Menuhinnal, aki a "Szonáta szóló hegedűre" című kompozíciót rendelte tőle. 1945 nyarán három új művet tervezett: a "III. zongoraverseny" felesége számára, ez a hangszerelés utolsó 17 üteme kivételével elkészült, a "Brácsaverseny" azonban csak vázlataiban, a "7. vonósnégyes" egyáltalán nem. A befejezetlen műveket később tanítványa, Serly Tibor fejezte be. Hosszas betegeskedés után 1945. szeptember 26-án hunyt el. Temetésén, amely a hartsdale-i Ferncliff Cemeteryben zajlott, mindössze tíz ember vett részt: felesége, Péter fia, dr. Bátor nevű ügyvédje és neje, Serly Tibor és felesége, Paul Henry Lang zenetudós, Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, mint Bartók, és Sándor György zongoraművész. Földi maradványait 1988-ban, országos médiafigyelem közepette két fia hozta haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben. A koporsót Hegyeshalomban Czibere Tibor művelődésügyi miniszter fogadta, a fővárosba vezető út mentén a lakosok díszőrséget álltak. A népdalgyűjtések. Főiskolai tanulmányait befejezve, Bartók Bélát egyre többet foglalkoztatta a népzene. 1906 nyarán már módszeresen gyűjtötte a magyar népdalt, s nemsokára Erdélyben találkozott ősi rétegeivel is. 1909 nyarán román népzenét gyűjtött Belényes környékén, Buşiţia János tanár társaságában. Többször megfordult ebben az időben szülőföldjén is. Nemcsak nyaralni jött Nagyszentmiklósra. Szívesen felkereste a Vidám román nevű vendéglőt (a mai Babeș utcában volt), ahol a Bias-féle zenekart hallgatta. A legszebb dalokat többször is megismételtette a zenészekkel. 1910. január 9-én már gyűjtési szándékról számolt be Buşiţia Jánosnak levélben: "„…a gyűjtésre vonatkozólag nagyszabású terveim vannak. Egyelőre "csak" Lippa, ismét Mezőség, Bánffyhunyad, Torda, északi Csík (és) N.szt.-Miklós van előjegyezve. Azt hiszem eredménnyel járok.”" Valóban elkezdte kutatásait 1910 januárjában Nagyszentmiklóson és környékén. Főleg kolindákat gyűjtött. Például a "Pe un picior de plai", "Noi nu umblăm să colindăm," "Colo sus la Rusaline", "Sfinţiţi noua navoade" kezdetűket a helyi tollfosztó üzem (a mai Saguna utcában volt) lányai – többek között Maria B és Bibolar és Sofia Pastiu – énekeltek neki. A dalokat Bartók fonográfra vette. Bartók, aki hat magyar népdalt is feldolgozott szülőföldje értékei közül, 1912-ben ismét visszatért a bánáti falvakba, s hol gyalog, hol szekéren járta a vidéket fonográfjával. Márciusban Bégamonostor, Temesmurány és Temesszécsény helységeket látogatta meg. Bégamonostoron Lina Trandafir és egy férfi dalait rögzítette. Temesmurányban Ion Buzdugan és Ion Oniga kolindáit ("Merge Ilona la fântâna", "Capu calului" stb.) őrizte meg. Novemberben Nagyszentmiklós környéki falvakat keresett fel. Egresen tizennégy, Sárafalván tizenhárom kolindát gyűjtött, Valkányon újabb hármat jegyzett fel. Decemberben Dentán és Tolvádon (régen Tolvadia) gyűjtött, eredményeiről a következőképpen számolt be belényesi barátjának: "„Kedves Tanár Úr! Szíves soraira régebben akartam válaszolni és megírni, mennyi értékes dolgot találtam Torontálban. Most pedig egy éppen ezzel kapcsolatos kérés (megint kérés) szükségessége legyőzi levélírói lustaságomat. Kiderült, hogy a Délvidék különös egy fészke a balladáknak. Már itt-ott felbukkant fiataloknál is egy-egy ballada, míg végre Petrovaselón (tiszta román falu, mégis szerb neve van), egy öreg bakter egyszeribe hét hosszú balladát diktált, úgy, mintha olvasta volna. Két és fél óra hosszat jegyeztem egyfolytában, már alig győztem és az öreg csak rendületlenül diktált (…) Egy hónap múlva rendbe lesz a torontáli kötet anyaga.”" 1913 februárjában felkereste Mezőzsadány és Csanád községet. Az előbbiben Atanase Solmosan, Csanádon pedig Jula Tanei kolindáit, összesen tizenegyet vett fel fonográfra. Az akkori Torontál és Temes megye tizenegy településén összesen 68 kolindát jegyzett le. Az 1912–1913. évi gyűjtése alkalmával ismét meglátogatta a Nagyszentmiklóson élő nagynénjeit – emlékeztek vissza 1952-ben a Bartók család távoli rokonai. Schüsslerék szerint Bartók Sarolta az első világháborút megelőző években többször beszélt nekik Bartók Béla ajándékáról: egy növény- és maggyűjteményről. Kiriachoz, bukaresti ismerőséhez írott levelében (1913. március 31-ei keltezés) Bartók ugyancsak az itt végzett gyűjtőmunka eredményeiről számol be: "„Mivel foglalkozott Ön a hosszú tél folyamán? Gyűjtött-e dalokat? Én meglehetősen szorgalmas voltam. Háromszor utaztam a Bánátba ahol kb. 400 dalt és táncot gyűjtöttem, köztük sokat hosszú és értékes ballada szövegével. Mindezt az anyagot már el is rendeztem.”". Bartók az első világháború éveiben, majd az azt követő időszakban többször megfordult szülőföldjén, több hangversenyt is tartott. Benkő András 38 hasonló alkalomról ír "Bartók Béla romániai hangversenyei" című művében. Temesváron 1924. március 21-én hangversenyezett. Másnap, tehát 22-én, Nagyszentmiklóson is járt. Innen Lugosra utazott, ahol szintén hangversenyezett. 1924-ben, amikor ismét fellépett Temesváron, már nem volt ideje elutazni szülővárosába, de nagyszentmiklósiakkal ekkor is találkozott. Utoljára 1926-ban fordult meg az Aranka-parti városban romániai turnéja alkalmából. Ekkor felkereste a család több régi barátját, többek között Kriegner Béla kereskedőt is. "„Lányom az üzlet ajtaja előtt állott," – mesélte – "midőn észrevette, hogy a szemközti gimnázium épülete előtt valaki hosszan nézi az Eminescu-szobrot, majd megáll a volt Jurkovits-ház előtt. Ezután átjött az utca másik oldalára. Engem keresett. Rögtön felismertem Bélát. Elbeszélgettünk hangversenyeiről, érdeklődött, hogy gyerekeim ismerik-e a zenét. Innen átment Sári néninkhez. Sári néni már várta unokaöccsét. Együtt mentek el a temetőbe, majd egy körséta során felkeresték a volt földművesiskola épületét is.”" A következő évben, 1927-ben, Bartók Sára óvónő elköltözött az élők sorából. Temetésén ismerősei vettek részt. Bartók népdalgyűjtő munkássága kihatott a modern populáris zenére is, a kínai popzenét forradalmasító Wang Lee-hom Bartók példáját követve indult el Kínában élő kisebbségek zenéjét kutatni, és építette be azok elemeit és hangszereit a dalaiba. Zenéje. Bartók kezdetben a klasszicista és a romantikus zene jellegzetességeit sajátította el, ami nem véletlen, hiszen környezetében a zene ezen irányaival találkozhatott. Később – az 1896-os millenniumi ünnepségek és a fellángoló magyar nacionalizmus hatására – zenéjét hazafiasságának kifejezésére használta. Ebben az időben ismerkedett meg Richard Strauss merészen új zenéjével, ami nagy hatással volt pályafutásának korai szakaszára. Ezen hatások szép eredményei többek közt a "Pósa-dalok" 1902-ben, illetve a "Kossuth-szimfónia" 1903-ban (az utóbbi esetében ugyan a mérleg a hazafias érzés felé billen, de Strauss programzenéjének hatása egyértelműen kimutatható rajta). Ugyancsak Strauss virtuóz hangszerelési technikáját használta az "I. szvitben" (1905) is. Amikor túljutott Strauss hatásán, Liszt Ferencre, neki is a kései, akkor még alig ismert és még kevésbé méltányolt műveire figyelt fel, és tudatosan vállalta ennek a hagyománynak folytatását. Folklórkutatásai következményeként a népzenei nyelv teljesen beleépült zenéjébe, és nem csak azokba a műveibe, amelyekben kifejezetten a népzene van előtérben (értsd: népdalfeldolgozások stb.). Az 1920-as években újabb hatások érték művészetét, időben egymástól több századra lévő, stilisztikailag is homlokegyenest ellentmondó stílusok: egyfelől Arnold Schönberg és Igor Stravinsky újításaival (atonalitás, dodekafónia stb.), másfelől fokozott érdeklődéssel tanulmányozta és interpretálta a francia és az olasz barokk zongoramuzsikát (megjegyzendő, hogy sok darabot átdolgozott modern zongorára, illetve mindegyik darabot ellátta ujjrenddel, előadási jelekkel). Bartók úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy fejlődése következetesen egy irányban haladt, és 1926-tól kezdve művei kontrapunktikusabbak, ugyanakkor pedig egyszerűbbek lettek. Gondolkodásmódja egyre inkább a humanista törekvésekkel lett rokon. Erre szép példa a "Cantata Profana" „csak tiszta forrásból” merítése. Másik lehetőségét a falusi nép és a természet közelségétől remélte, azonban a politikai problémák egyre sűrűsödtek, kitört a második világháború; ennek ellenére Bartók egyáltalán nem szakadt el humanista eszméitől, sőt még jobban felerősödött benne. A lét elviselhetetlenné vált itthon és a hazájától távol is. Kései művei, a "II. hegedűverseny," a "Zenekari Concerto" és a "III. zongoraverseny" alkotója előtt már megvilágosodott az ember jövőjének reményteljes távlata, amelyet csodálatosan karcsú és nemes dallamosságával, formáinak klasszikus arányaival és egy Johann Sebastian Bach mélységes hitével járt be. Hatása a második világháború utáni zeneszerző-nemzedékre. Meglepő, de Bartók kiválása a zenei életből nem volt olyan jelentős esemény, mivel egyrészt nemigen tanított zeneszerzést, másrészt közel sem volt akkora követőtábora, mint Kodály Zoltánnak. Csak megkésve jutottak el Magyarországra Bartók utolsó, összefoglaló, s emiatt új iskola teremtésére már nem alkalmas művei, ezenkívül az 1949-ben elhatalmasodó, esztétikai értelemben is rendkívül gondolatszűkítő sztálinizmus a Bartók-életmű jelentős részét – érthetetlennek és formalistának bélyegezve – elvetette, sőt megismerését és követését tiltotta. Talán ez az oka, hogy mégis keresett lett Bartók zenéje, 1950 körül az akkor legfiatalabb szerzők, akikből később nagy komponisták lettek, mint Ligeti György vagy Járdányi Pál, már ezekben az években Bartók-hatású műveket írtak (Ligeti a "Musica Ricercata, 6 bagatell fúvósötösre" című opuszát, Járdányi "I. vonósnégyes"ét). Zeneszerzőink az 1955–1956-os kultúrpolitikai fordulat után, tehát legalább tízéves késéssel, fedezték fel maguknak nagyrészt – műveikben is nyíltan vállalva – Bartókot. A késés más értelemben is megmutatkozott. 1945 után úgy tűnt, hogy Kodály Zoltán (aki pedagógusként sokkal jelentősebb személy volt, mint Bartók) eszméi, valamint a tanítványok immár évtizedes munkálkodása és a Kodály által életre hívott kórusmozgalom ugyancsak jelentős eredményei révén mehet végbe a nép felszabadulása. Ez részben be is következett, igaz, kapkodón, és egy másik, jóval merevebb és szűkebb látókörű terv eredményeként. Kodály viszont száz évre tervezett, mert tudta, hogy a nép nevelődését nem lehet határozatokkal egyik napról a másikra elintézni. Kodály hatása viszont hosszú távon nem érvényesülhetett, ugyanis, bár kora modern zenei nyelvétől nem szakadt el feltűnően, zeneszerzői pályafutásának zenitjén bizonyos, a magyar zenetörténet hiányos természetéből fakadó történelmi „késéseket” pótolt (a "Háry János"sal az elmaradt Singspiel tradíciót, a "Psalmus Hungaricus"szal a hiányzó barokk oratóriumot, a kórusművekkel a Magyarországon mostoha sorsú vokális polifóniát stb.). Tehát a fiatalok számára Kodály művészete nem jelentett előrelépést, ellentétben Bartók zenéjével. Az 1956-os forradalom, s az ezt követő, lassacskán puhuló diktatúra a rendszer keretein belül, saját jól felfogott érdekében olyan, olykor meglepően engedékeny kultúrpolitikát hívott életre, amely szellemi felszabadulást hozott a magyar zene történetében. Ekkor történt meg a személyi kultusz idején nemkívánatosnak tartott Bartók-művek, például "A csodálatos mandarin" (amelyet egy 1945-ös bemutatási kísérlettől eltekintve csak 1956-tól játszottak, s fogadtak el hivatalosan) rehabilitálása, nem kis mértékben Lendvai Ernő iskolateremtő elemzései alapján. Művei. Műveinek teljes jegyzékét Szőllősy András zenetörténész alkotta meg, így Bartók kompozícióit Szőllősy-jegyzékszámmal határozzák meg. Az újabb BB-számozás előkészületben van. Bartók Béla műveit pályája kezdetétől az Anschlussig az osztrák Universal Edition adta ki, utána a Boosey & Hawkes kiadó jelentette meg, ma ők birtokolják a teljes Bartók életmű kiadási jogait. Egyebek. Rovargyűjteménye. Kevesen tudják, hogy Bartók Béla hobbiképp rovargyűjtéssel is foglalkozott.
1812	320334	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1812	Március 15.	Névnapok: Kristóf + Elektra, Keled, Kelemen, Kelemér, Kelen, Krisztofer, Ludovika, Lujza, Lukrécia, Perenna, Sudár, Sudárka, Zakária, Zakariás. Az ókori római naptárban ismert volt még március idusa néven is. Magyarországon munkaszüneti nap, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja. 1990 óta a magyar sajtó napja is. Események. Sportesemények. Formula–1
1815	2066	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1815	Hang	A hang a hallószervünk által felfogható, rugalmas közegekben – például levegőben – mechanikai hullámként terjedő rezgés. Élettani, lélektani értelemben a hangrezgés által a fül és a hallás által érzékelt hangérzet. Hangoknak nevezzük az emberi beszéd, a beszélt nyelvek, illetve a zene, a zenei hangrendszerek alapelemeit is. Fizikai értelemben a hang egy rugalmas közeg mechanikai rezgése, ami hullámokban tovaterjed. Például a megpendített gitárhúr rezgésbe jön, rezgésbe hozza a levegő részecskéit, ez részecskéről részecskére továbbadódik, „hanghullámként” tovaterjed a levegőben. A fülünkbe jutva a rezgő levegőrészecskék megrezegtetik a dobhártyánkat, amit az agyunk hangként érzékel. Ha e rezgés frekvenciája kb. 20 Hz alatti, vagy kb. 20 kHz fölötti, akkor hallásunk nem érzékeli azt, ennek ellenére fizikai sajátosságai alapján ezt is hangnak, első esetben infrahangnak, a másodikban ultrahangnak nevezzük. A nagyon nagy frekvenciájú ultrahangokat – hol 100 MHz, hol 1 GHz fölött – hiperhangnak is nevezik. A hangot mint fizikai jelenséget az akusztika, a beszédhangokat a fonetika, a zenei hangokat a zenetudomány tanulmányozza. A hang mint rezgés. A gyakorlatban minden hang mögött valamilyen tárgy, anyag részecskéinek rezgése áll: gitárnál a húr, emberi hangnál a hangszálak, dobnál a dob bőre, xilofonnál a falapocskák, trombitánál a trombitás ajka, hangfalnál a hangszóró membránja, kőre csattanó üvegpohárnál a kő és az üvegdarabkák, fűrészelésnél a fűrész és a fűrészelt anyag, amikor bekopogunk egy ajtón, az ujjunk és az ajtó anyaga jön rezgésbe. A rezgésbe jött tárgy hozza rezgésbe a levegő részecskéit, és e rezgés pedig részecskéről részecskére továbbadódva, „hanghullámként” tovaterjed a levegőben. A fülünkbe jutva a rezgő levegőrészecskék megrezegtetik a dobhártyánkat, amit az agyunk hangként érzékel. Az egy pillanatig tartó hangoknál (durranás, csattanás, lövés) egyszeri léglökés jön létre. Például egy kidurranó léggömbnél a belső, nagy nyomású levegő hirtelen kiszabadulva meglöki a körülötte levő levegőt, és ez a lökés terjed a dobhártyánkig. Rezgések. "Rezgésnek" azt a folyamatot nevezzük, melynek állapotai időközönként ismétlődnek. Harmonikus rezgés. "Mechanikai" rezgésen leggyakrabban anyagi testeknek vagy részecskéknek egy pont körüli meghatározott irányú kimozdulásait értjük. Ennek legegyszerűbb esetét egy rugóra függesztett tömeggel illusztrálhatjuk, melyet függőlegesen kitérítünk nyugalmi helyzetéből, majd elengedünk. Ebben az esetben a tömegre ható erő nagysága egyenesen arányos a kitéréssel, de ellentétes irányú, és ez azt eredményezi, hogy a tömeg függőleges irányban a tehetetlensége miatt fel-le mozog. Ha ennek a mozgásnak az időbeli lefolyását vizsgáljuk, hullámvonal formájú függvényt kapunk, amely megfelel egy formula_1 sugarú körpályán egyenletes formula_2 szögsebességgel keringő pont vetülete által leírt mozgásnak. Az formula_3 kitérés a formula_4 idő függvényében formula_5 kezdeti szög esetén ekkor ilyen formájú: Az ilyen típusú rezgést "harmonikus," "szinuszos" (vagy egyszerű) rezgésnek nevezzük. Az formula_2 -t ebben az esetben "körfrekvenciának" nevezzük: Az formula_9 a "frekvencia," az időegység alatt végzett rezgések száma, ennek reciprok értéke a formula_10 "rezgési idő" vagy "periódusidő:" A formula_5 szöget a "nullafázis szögének," vagy "fázisszögnek" nevezzük, az formula_1 értéket, a "csúcsértéket" pedig "amplitúdó"nak. Az formula_3 pillanatnyi értékeit "kitérésnek, elongációnak" hívjuk. A különböző rezgések össze is adódhatnak, új rezgést hozva létre. Ekkor rezgések "összetevéséről, szuperpozíciójáról" beszélünk, ebben az esetben az "eredő rezgés" kitérése mindig egyenlő a "részrezgések" kitéréseinek összegével. Összetett rezgések. Minden periodikus vagy nemperiodikus rezgés előállítható különböző frekvenciájú, amplitúdójú és fázisú harmonikus rezgések összetevésével. Hangrezgések esetén ezeket az összetevőket "részhangoknak" nevezzük. Ezen a szemléleten alapul a hangelemzés, melynek matematikai alapja a Fourier-elemzés. Ennek azért is van jelentősége, mert az emberi hallás hasonlóképpen, hangelemzés útján különbözteti meg a hangokat, hangszíneket, és nem a hangrezgés időbeli lefolyása alapján. Például két rezgés összege fáziseltolódásuktól függően más-más rezgésformát mutathat, fülünk ennek ellenére mindig ugyanolyan hangot hall. Egy hang tehát nemcsak a rezgő közeg időbeli mozgásával írható le, de részhangjainak "spektrumaként" is ábrázolható, ha megadjuk, hogy különböző frekvenciahelyeken milyen intenzitású részhangokból tevődik össze. Meg kell említeni a rezgésnek egy határesetét is, amikor szigorú értelemben nincs is szó rezgésről, csak egyszeri hirtelen állapotváltozásról, mechanikai lökésről. Az ilyen folyamatot "átmeneti, tranziens" folyamatnak nevezzük. A fülünk ezt kattanásként, csattanásként, durranásként stb. érzékeli. Az ilyen folyamat folytonos spektrummal ábrázolható. A hang terjedése. A hang terjedése mindig valamilyen anyagban, "közegben" történik, vákuumban nem terjed hang. Ez a közeg lehet gáz, folyadék vagy szilárd test. Hullámok. A hang, a rezgés terjedésének lényege az, hogy a közeg részecskéi egy hangforrás hatására kimozdulnak nyugalmi állapotukból és ezt a kimozdulást a környező részecskék is átveszik, ilyen módon az eredeti elmozdulás hullámszerűen továbbterjed. A rezgés a közeg különböző helyeire nem azonnal, hanem bizonyos késéssel jut el, így a közeg különböző részei az adott pillanatban a rezgés más-más állapotában, fázisában vannak. Ha ez a tovaterjedő rezgés periodikus, akkor viszont lesznek olyan helyek, ahol a fáziseltolódás már akkora (2formula_15 vagy többszöröse), hogy újra az eredetivel azonos rezgésállapot áll elő. Az ilyen, azonos rezgésállapotban lévő pontok egymástól mért távolsága a hullámhossz. A formula_16 hullámhossz és az formula_9 frekvencia segítségével meghatározhatjuk a hanghullám "terjedési sebességét:" Ez a formula_19 érték a hangsebesség. Ennek nagyságát a közeg anyaga, illetve annak fizikai állapota (nyomása, hőmérséklete stb.) határozza meg. Fontos megjegyezni, hogy nem a hangforrásnál jelen lévő anyagrészecskék teszik meg az utat a hangforrástól a befogadóig, hanem csak maga a hullám, a részecskék rezgési állapota. A hang érzékelése. Ha a rezgés frekvenciája kb. 20 Hz alatti, vagy kb. 20 kHz fölötti, akkor hallásunk nem érzékeli azt, első esetben infrahangról, a másodikban ultrahangról van szó. A fülünk által érzékelt hangoknak a következő tulajdonságai vannak: A hang leképezése. A hang, a hangban lévő információ eredeti fizikai formájából, a mechanikai rezgésből leképezhető más fizikai folyamattá, más jellegű információvá is, majd visszaállítható eredeti formájába. Ennek a leképezésnek a célja a hang átvitele, rögzítése, feldolgozása, felerősítése, tömörítése stb. lehet. A hagyományos telefonkészülék esetén például a hangrezgést elektromos feszültségingadozássá alakítjuk, hogy vezetéken nagy távolságra továbbíthassuk. A régi hanglemezeken a hangrezgést megfelelő formájú barázdákká, a hangosfilmen optikai jellé, a hangszalagon a mágnesség ingadozásává alakítjuk, hogy tárolhassuk, majd visszaalakítsuk hallható hanggá. Az ilyen leképezést analóg leképezésnek nevezzük, mert a hangot jellemző nyomásingadozásnak itt egy más jellegű fizikai mennyiség hasonló ingadozását feleltetjük meg. A hang leképezhető ezen kívül digitálisan is, ilyenkor a hangot (általában bináris) számok sorozatává alakítjuk. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy meghatározott időközönként (lehetőleg minél sűrűbben, ideális esetben a mintavételezni kívánt legnagyobb frekvencia kétszeresével) mintát veszünk a rezgésfolyamat állapotából, a kitérés pillanatnyi értékének egy számot feleltetünk meg, és e számok sorozata hordozza a hanginformációt.
1816	99626	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1816	Giuseppe Peano	Giuseppe Peano (Cuneo, Piemont, Olaszország, 1858. augusztus 27. – Torino, Olaszország, 1932. április 20.) olasz matematikus, logikatudós, nyelvész, a matematika axiómarendszereinek egyik megalapítója. Gottfried Wilhelm Leibniz és George Boole munkásságát követve igyekezett megalkotni a matematika formális logikai alapjait. Életpályája. Családja ötödik gyermekeként született egy földműves családba, a Cuneo közelében fekvő, Tetti Galant nevű városban (Liguria, körülbelül 80 km-re Torinótól). Előbb szülőhelyén, majd Cuneóba járt iskolába, ahová naponta tíz kilométert kellett gyalogolnia, de remek tanulmányi eredményei voltak és ennek köszönhetően a torinói egyetemre mehetett tanulni, ahol már 22 évesen diplomát szerzett matematikából. 1884-től tanított a torinói egyetemen és 1890-ben professzorrá nevezték ki. Élete végéig ezen az egy egyetemen oktatott. Tanárként arra törekedett, hogy a hétköznapi ember is megérthesse egy logikusan felépített axiómarendszer segítségével az alapfogalmakat. Kutatásai. A valós függvénytanban, a topológiában ért el kiemelkedő eredményeket. Nevéhez fűződik egy olyan folytonos görbe konstruálása, amely átmegy egy egységnégyzet minden pontján, azaz kitölti a négyzetet (Peano-görbe). 1889-ben publikálta a modern matematika első axiómarendszerét (Peano-axiómarendszer), és sikerült megalapoznia vele a természetes számok elméletét. Peano nevéhez fűződik a Latino sine flexione nevű mesterséges nyelv megalkotása is. A természetes számok Peano-axiómái. Legyen formula_1 olyan halmaz, melyen definiálva van egy formula_2 függvény (successor: rákövetkező). Ekkor teljesülnek a következők. Axiómarendszerekről. D. R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach c. könyvében azt a játékot teszi meg Peano öt posztulátumával, hogy kicseréli az axiómákban szereplő közismert fogalmakat mögöttes jelentés nélküli szavakkal. Érdekes kísérlet, hogy vajon megértjük-e, hogy mi mit jelent (az eredeti axiómák ismerete nélkül):
1817	82626	https://hu.wikipedia.org/wiki?curid=1817	Günter Grass	Günter Grass (Danzig, 1927. október 16. – Lübeck, 2015. április 13.) német író, költő – a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője –, szobrász, festő és grafikus. Művészi pályafutását szobrászként és grafikusként kezdte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett írással is foglalkozni. Szülővárosa, fiatalkori élményei, a második világháború eseményei mély nyomokat hagytak benne; visszaemlékezései számos regényének alapjául szolgálnak. 1959-ben A bádogdob című regényével a második világháború utáni német irodalom élvonalába került és világirodalmi rangot vívott ki magának. Versei, drámái és regényei új aspektusból – emberi életek, népek és népcsoportok sorsán keresztül – mutatják be a nemzetiszocializmust, mint a 20. század botrányát, valamint a felejtés és a bűn témáját. Grass írói hírneve lehetőséget adott számára, hogy közéleti személyiségként hangot adjon politikai nézeteinek. Már az 1960-as évektől támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját, majd Willy Brandt beszédírója lett. Politikai nézeteivel gyakran botrányt keltett: a két Németország újraegyesítése alkalmával tiltakozott a Nyugat mohósága és az NDK kiárusítása ellen; felszólalt az egyre erősödő idegengyűlölet és a bevándorláspolitika ellen. Hetvenkét éves korában, 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy "„fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”". Grass írásait a dicsérő szavak mellett sok bíráló kritika is éri obszcén jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai miatt. Életpályája. Fiatal évei. Günter Grass (akkori írásmód szerint "Graß") Danzigban (ma: Gdańsk) született, Danzig Szabad Város területén, a protestáns élelmiszer-kereskedő Wilhelm Grass és a katolikus kasub származású Helene Grass fiaként. A szülők egy kis árukereskedést tartottak fent Langfuhr (ma Wrzeszcz) városrészben. Gyermekkorát is Danzigban töltötte egyszerű körülmények között; egy kis kétszobás lakásban, "„a Szentlélek és Hitler képe között”" nőtt fel. Szófogadatlan gyerekként, illetve tanulóként édesanyja mindig védelmébe vette, kedvesen Peer Gyntnek nevezte, mert korán megértette, hogy "„akkor van szüksége a hazugságra … ha untatja az igazság”". Katolikus édesanyja hatására Grass ministráns lett, ugyanakkor a nemzetiszocialista ideológia befolyása alá került, bár saját bevallása szerint soha nem lelkesedett a Hitlerjugendért. Grass biográfiájában az szerepel, hogy tizenhat évesen a munkaszolgálatból flakhelferként vonult be a Wehrmachthoz, és katonaként szolgált. Csupán hatvan évvel később, 2006-ban megjelent önéletrajzi regényéből "(Hagymahántás közben)" derült ki, hogy a második világháború idején, tizenöt évesen önként jelentkezett a tengeralattjáró-flottához – saját bevallása szerint azért, hogy kikerüljön a nehéz családi körülmények közül –, de nem vették fel. Csak egy évvel később, 1944. november 10-én, immáron tizenhét évesen kapott behívót: ekkor a Waffen-SS 10. páncélgránátos-egységébe (10. SS-Panzer-Division Frundsberg) sorozták be. 1945-ben a sziléziai frontra került, ahol megsebesült, majd 1945 májusában Marienbadnál elfogták, és egészen 1946. április 24-éig amerikai hadifogságban volt. Grass fogvatartóinak a hadifogság alatt a Waffen-SS tagjának vallotta magát, amit hivatalos dokumentumok igazolnak. A Bad Aibling-i amerikai fogolytáborban együtt raboskodott Joseph Ratzingerrel, a későbbi XVI. Benedek pápával. Waffen-SS tagsága. 2006-ban nemcsak a német, hanem az európai közéletben is nagy vihart kavart Günter Grassnak az a kései beismerése, hogy a második világháború során a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt fegyveres alakulatánál, a Waffen-SS-nél szolgált. Az író fiatalon a Waffen-SS-t elit egységnek tekintette, ha már nem sikerült a tengeralattjáróknál szolgálnia, büszke volt arra, hogy ahhoz az osztaghoz került, amit Georg von Frundsbergről, a sváb háború kiemelkedő alakjáról neveztek el, aki a szabadságért és felszabadításért harcolt. Ezen kívül európai egységnek tartotta, "„végül is zászlaja alatt önkéntesen gyilkoltak franciák, vallonok, flamandok, hollandok, norvégok és dánok, sőt semleges svédek is.”" Nem tartja magát háborús bűnösnek; "Hagymahántás közben" című könyvében azt írja, hogy egyetlen lövést sem adott le, már csak azért sem, mert egységét az oroszok Sztálin-orgonái már az első napokban szétszélesztették. Háborús tevékenysége sokkal inkább abból állt, hogy saját életét mentve meneküljön. Grass már húsz évvel Waffen-SS-tagságának nyilvánosságra hozatala előtt mesélt életének erről a szakaszáról írókollégáinak, többek között Robert Schindel osztrák írónak és Peter Turini dráma- és forgatókönyvírónak. Múltjának felfedését széles körű vita követte az író háború utáni Németországban betöltött szerepét, mint erkölcsi tekintélyt illetően. A német közélet értetlenül állt azelőtt a jelenség előtt, hogy Grass, aki műveiben és beszédeiben a múlttal való szembenézést hangsúlyozta, hatvanegy évet várt ennek a vallomásnak a közzétételével. Egyesek bírálóan, mások elismerően kommentálták a „beismerést”. Éles kritikával reagált Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának "(Zentralrat der Juden in Deutschland)" elnöknője, aki a röviddel Grass új könyvének megjelenése előtt tett beismerést PR-tevékenységnek tekinti, amellyel az író a művét igyekszik népszerűsíteni. Joachim Fest újságíró és Hitler-életrajzíró számára "„Grass viselkedése rejtély… megmagyarázhatatlan, hogyan tud valaki 60 éven keresztül – különösen nácikérdésekben – a nemzet rossz lelkiismerete lenni, és csak ezután vallja be, hogy ő maga is rendesen belekeveredett.”" Michael Wolffsohn történész szerint "„a beismerés túl későn történt… hallgatása Grass moralizáló – de nem a mesélő – életművét értéktelenné tette”", ezen kívül megjegyzi, hogy 1985-ben a vitatott bitburgi katonatemető-látogatás alkalmával lehetősége lett volna arra, hogy tagságát beismerje. Lech Wałęsa egykori lengyel államfő, Nobel-békedíjas politikus azt követelte, hogy Grass mondjon le gdański díszpolgárságáról, de követelését később egy Grass által Danzig városának címzett megbánó írása nyomán visszavonta. Prágában is szóba került a Karel Čapek-díj visszavétele. CDU-politikusok az irodalmi Nobel-díj visszaadására szólították fel, de a svéd Nobel-bizottság véglegesnek tartotta a díj odaítélését. John Irving amerikai író a The Associated Pressnek küldött nyilatkozatában kiállt írótársa mellett: "„Grass íróként és erkölcsi iránymutatóként is hős marad a számomra; bátorsága – mint író és német állampolgár – példamutató … A német média heves kifakadása visszataszító. Grass vakmerő szerző és mindig is vakmerő ember volt.”" Tanulmányai. Az amerikai hadifogságból való kiszabadulása után (1946. április 24.) Grass egy évig sóbányában dolgozott. 1947–1948-ban egy düsseldorfi kőfaragónál inaskodott. 1948 és 1952 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián "(Kunstakademie Düsseldorf)" grafikát és szobrászatot tanult. A mindennapi betevőjét a később ismertté vált festővel, Herbert Zangsszal együtt ajtónállóként kereste a düsseldorfi óváros Csikós nevű lokáljában. Herbert Zangsot – aki Grasshoz hasonlóan katonaként szolgált a háborúban – "A bádogdob" című írásában örökítette meg, az önfejű festő Lankes alakjában. Tanulmányait 1953 és 1956 között a Berlini Képzőművészeti Főiskolán "(Universität der Künste Berlin)" folytatta Karl Hartung szobrász tanítványaként, és már 1956–1957-ben sor került Grass első grafikáinak és szoborműveinek kiállítására Stuttgartban. Magánélete. 1954-ben feleségül vette a svájci balett-táncosnőt, Anna Schwarzot, akivel 1959-ig Párizsban élt. Itt készült el "A bádogdob" (Blechtrommel) kézirata, és itt születtek ikergyermekeik, Franz és Raoul. 1960-ban ismét Berlinbe költözött (Berlin-Friedenau). 1961-ben itt született lánya, Laura, majd 1965-ben fia, Bruno. Grass 1972 és 1987 között a schleswig-holsteini Wewelsfleth nevű faluban élt. Az 1970-es években évekig tartó viszonyt folytatott az építész és festő Veronika Schröterrel; kapcsolatukból született Helene nevű lánya. 1978-ban elvált feleségétől, és egy évvel később másodszor is megnősült: elvette Ute Gruner orgonaművésznőt, akivel 1986–1987-ben sok időt töltött Kalkuttában. Irodalmi, írói tevékenysége. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett írással is foglalkozni és 1957-től a Gruppe 47 tagja lett. 1956-ban lírikusként, majd 1957-ben drámaíróként mutatkozott be a nagyközönségnek. 1958-ig elsősorban rövid prózai műveket, verseket és színházi darabokat írt, amelyek alapján Grasst a költői vagy az abszurd dráma képviselői közé sorolják. 1959-ben jelent meg Grass első regénye, "A bádogdob" (Die Blechtrommel), amellyel nemzetközi népszerűségre tett szert. A regény elnyerte a Gruppe 47 nevű irodalmi társaság díját, 1962-ben pedig Franciaországban a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. A Német Írószövetség alapító tagjai közé tartozott, de bírálta a szövetség politikáját, ami véleménye szerint Bernt Engelmann elnöksége alatt túl elnéző volt a kelet-európai diktatúrákkal szemben. Az 1988. évi stuttgarti konferencián más híres írókkal, illetve a szervezet elnökasszonyával, Anna Jonasszal együtt kilépett az írószövetségből, ami válságba sodorta a vezetőség nélkül maradt szervezetet, és csaknem a megszűnéséhez vezetett. 1996-ban több neves személy mellett Grass is aláírta a helyesírási reformról szóló frankfurti nyilatkozatot "(Frankfurter Erklärung zur Rechtschreibreform)", ami a vitatott helyesírási reform azonnali visszavonását követelte. Grass az újabb műveiben is a hagyományos, régi helyesírást használja. 2005-ben megalapította a "Lübeck 05" irodalmi társaságot. A német nyelvű írókból álló csoport célja, hogy éberen tartsa a fiatalabb írógenerációban a politikába való beavatkozás iránti igényt. A Gruppe 47 nevű társasággal ellentétben a lübecki csoportban nem vehetnek részt irodalomkritikusok. Prózai művei: az írás a felejtés ellenszere. Grass műveinek célja az "„Írás a felejtés ellen”." Több írásának témája a nemzetiszocializmus, illetve annak háttere. Grass háború utáni időkben íródott és játszódó művei (például a "Ráklépésben") is a felejtés és a bűn témáját járják körül. A Nobel-díjat odaítélő bizottság indoklása szerint azért tüntették ki, mert fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be. Günter Grass legelső kiadott könyve egy verseskötet volt "(A széltyúkok előnyei)", amelyet saját grafikáival illusztrált. A prózaírás csak ezután következett. A regények és a novellák mellett folyamatosan írt verseket is. A bádogdob. Az 1959-ben megjelent és 1979-ben Volker Schlöndorff által megfilmesített regénye, "A bádogdob" a háború utáni német irodalom egyik legjelentősebb alkotása, amivel Grass világhírű lett. A regény főhősével, Oskar Matzerath-tal egy elmegyógyintézetben ismerkedünk meg a könyv elején. Monológokban emlékezik vissza családjára és gyerekkorára. Oskar háromévesen elhatározza, hogy nem nő tovább; a férfivá érő ember külsőre gyerek marad, ami lehetővé teszi számára, hogy a világot alulról – gyerekperspektívájából – felnőtt fejjel szemlélje. A gyerekkorban ragadva éli meg a nőket, szülei elvesztését, a második világháborút. Bádogdobja segítségével, amit sosem ad ki a kezéből, és éles hangjával, sikolyával tiltakozik a nem tetsző dolgok ellen. Nem tetszik neki, amit maga körül lát: a fasizálódó, világháborút kirobbantó Németország, a háború utáni NSZK politikája, ellentmondásos világa és általában a kegyetlen világ. A bádogdob számára az önkifejezés és közlés egyetlen eszköze. Grass kegyetlen – olykor visszataszító – naturalista írói eszközökkel, vallási és szexuális tabukkal nem törődve átfogó társadalmi, szellemi képet fest egy ellentmondásos, eltorzult világról. Sokan obszcénnak és istenkáromlónak tartották a könyvet, bírálták merész stílusa és szokatlan ábrázolási módja miatt. Az Egyesült Államokban a könyv, majd a regényből készült, Oscar-díjjal és a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díjával jutalmazott film ellen többször bírósági eljárást indítottak gyermekpornográfia vádjával. A bádogdobbal – amelyben az olvasó valós történelmi eseményekkel, tabu témákkal szembesül – szürreális-groteszk képletes nyelvezetével, Grass megtalálta a stílusát. A német írók közül az elsők között volt, akik vállalták a második világháború eseményeit, és tudatosan a történelmi összefüggések objektív, illetve konkrét bemutatása mellett döntött. A még kiadatlan kézirat felolvasása után a regényéért 1958-ban megkapta a Gruppe 47 díját. A regényért 1960-ban a Brémai Irodalmi Díjjal "(Bremer Literaturpreis)" akarták kitüntetni, de ezt a brémai szenátus megakadályozta. Macska és egér. Második könyve – a danzigi trilógia második része – a szintén a második világháború idején Danzigban játszódó "Macska és egér" (Katz und Maus). Az író látszólag jelentéktelen iskolai események elbeszélésén és a fiatal gimnazista Joachim Mahlke történetén keresztül tár fel mély gondolat- és érzésvilágot. Mahlke testi fogyatékosságát – nagy ádámcsutkáját – túlteljesítéssel, erőpróbákkal, rekordokkal, sőt a szexualitás terén is kiemelkedő teljesítménnyel próbálja kompenzálni. A novella először nagy botrány keltett a III. fejezet egyik jelenete miatt, amelyben Mahlke barátai önkielégítést végeznek, 1961-ben a hesseni munkaügyi, népjóléti és egészségügyi miniszter arra kérte az állami médiumot felügyelő hivatalt "(Bundesprüfstelle)", hogy a novellát erkölcstelen tartalma miatt tegyék tiltólistára. A nyilvánosság és más írók tiltakozásának hatására a kérelmet visszavonták. Kutyaévek. 1963-ban jelent meg a danzigi trilógia lezáró része, a "Kutyaévek" (Hundejahre). Az elbeszélés témája a 20. század történelmének nyomon követése az első világháborútól, a Harmadik Birodalom eseményein keresztül a második világháború utáni évekig, a háború után kezdődő gazdasági csoda, illetve a háborús bűnösök háború utáni megítélésének problémájának elemzése – humoros, burleszk elemekkel. Így például a történet középpontjában nem Hitler, hanem Hitler kutyája áll. A kutya családfájának leírása nem más, mint a nemzetiszocialisták rasszista politikájának kigúnyolása, nevetségessé tétele. A "Kutyaévek" minden szereplője a korra jellemzőek, példaértékűek: "„A szereplők, akikről írtam, akármennyire is individuálisnak tűnnek, saját koruk, környezetük vagy társadalmi rétegük termékei, például a kispolgárságé… bizonyos konfliktusokat és konfliktushelyzeteket személyesítenek meg, amik az idő függvényében általánosak.”" A plebejusok a felkelést próbálják. 1966-ban újabb drámája jelent meg "A plebejusok a felkelést próbálják" címmel "(Die Plebejer proben den Aufstand)", amely az író legismertebb színdarabja lett. A mű témája a marxista értelmiség szerepe, illetve az 1953. június 17-ei kelet-németországi munkásfelkelés, amely során a munkások az NDK-diktatúra ellen tiltakoztak Lipcse, Halle, Bitterfeld és Magdeburg utcáin. A dráma első felvonásában a színészek – a nyilvánvalóan – Bertolt Brecht tulajdonságaival felruházott „főnök” irányításával a Berlini Német Színházban "(Deutsches Theater Berlin)" éppen William Shakespeare "Coriolanus" című tragédiáját próbálják, és a plebejusok megformálásáról vitáznak, amikor lázadozó munkások jelennek meg, hogy a „főnök” támogatását kérjék. A „főnök” elutasítja a segítséget, mert nem világos számára, hogy miért is folyik a harc. Alkalmi bíróság alakul, ami a rendező és a rendezőasszisztens (Erwin) felakasztása mellett dönt. Az asszisztens Menenius Agrippa szerepébe bújik, és tanmesével próbálja megnyugtatni a felkelőket: a történet a lázadó végtagokról szól, amik nem akarják tovább táplálni a hasat. Történelmi feljegyzések szerint az idős Menenius Agrippa szenátor valóban megszédítette és engedelmességre késztette az egyszerű embereket az ostoba mesével és annak tanulságával: ha a has nem emészt, a végtagok is elsorvadnak. A színdarab a vasfüggöny mindkét oldalán vitatott volt: nyugaton Brecht-ellenes darabként értelmezték, Kelet-Berlinben pedig ellenforradalminak tartották, ezért hallgattak róla. 1968-ban megjelent a "Briefe über die Grenze" című könyve "(Briefe über die Grenze. Versuch eines Ost-West-Dialogs.)", amely párbeszéd Pavel Kohout cseh író és Grass között a prágai tavaszról. Helyileg érzéstelenítve. 1969-ben megjelent újabb regénye, a "Helyileg érzéstelenítve" (Örtlich betäubt), tiltakozás a vietnámi háború ellen. A regény a hatvanas évek anarchista ifjúsági mozgalmait villantja fel, a szerző különböző szereplőknek osztja saját anarchista és szociáldemokrata politikai nézeteit. Eberhard Starusch, német-történelem szakos tanár számára egyre érinthetőbbé válik a diáklázadás: kedvenc tanulója (Philip Scherbaum) a napalmbombák vietnámi bevetése ellen való tiltakozásul el akarja égetni saját kutyáját a Kurfürstendammon, amiről nagy nehezen sikerül lebeszélnie, és amire a tanár azzal válaszol, hogy "„a világ radikális megváltoztatásához először az embert kell kiiktatni”". Egy fogászati kezelés lesz Starusch számára az egyetlen lehetséges előrelépés jelképe: fogorvosával folytatott fiktív párbeszédek arra utalnak, hogy a világ szenvedései ellen csak helyi érzéstelenítés van. Ez volt az első alkalom, hogy Grass aktuális témáról írt (1968-as diáklázadások) – korábbi művei erősen kötődtek a múlthoz. Az Amerikai Egyesült Államokban nagy lelkesedéssel fogadták a könyvet, míg a németországi kritikusok inkább tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Miután 1972-ben megjelent az 1969-es német választási harcot leíró "Aus dem Tagebuch einer Schnecke" című elbeszélése, Grass átmenetileg visszavonult a politikai élettől. A hal. 1977-ben adták ki "A hal" (Der Butt) című regényét, amely "„minden idők legnagyobb könyvsikere lett, már az első évben hatszázezer példány fogyott el belőle”". A könyv tovább növelte Grass nemzetközi hírnevét, mint epikus. A regény alapja a "Mese a halászról meg a feleségéről" című Grimm történet, amely szerint a hal szabadon bocsátása fejében három kívánságot teljesít, de a feleség telhetetlensége miatt elpártol a szerencse. Grass regényében viszont a hal a halász szolgálatában áll. Az elbeszélő mű kilenc szakácsnő életén keresztül az emberiség kb. 4000 éves történetét idézi fel az újkőkorszaktól az 1970. évi lengyel sztrájkmozgalomig, de az elbeszélés nem időrendben történik, hanem több rövidebb történet összeillesztéséből tevődik össze. Keveredik a mese, a mítosz és az igazi történelem, amelyekben Grass Kelet-Európáról, Gdańskról, a Balti-tenger mentén élő népekről, királyokról, fejedelmekről, vesztes és megnyert csatákról, szentekről, utcalányokról, híres és kevésbé ismert emberekről – általában az emberiség fejlődéséről mesél. Bár a regénynek nincsen hagyományos értelemben vett főszereplője, a Hal és az elbeszélő – akit személyes kapcsolat fűz az elbeszélés nőalakjaihoz – mindig, mindenhol jelen van. A történetek több síkon futnak: az elbeszélés ideje Ilsebill terhességének kilenc hónapja (kilenc fejezet), ebbe fonódnak bele az elbeszélő történelmi kalandozásai, a Hal elbeszélései, majd a Hal bírósági tárgyalása, és bepillantást nyerhetünk a gdański, illetve a kasub konyha történetébe is. A regény első mondatát – „"Ilsebill ízlelt, csipetnyit sózott.”" – 2007-ben egy hat tagú zsűri a német nyelvű irodalom „legszebb első mondatává” választotta. Vesztfál csevely. Az 1979-ben megjelent "Vesztfál csevely" (Das Treffen in Telge) című elbeszélésben Grass néhány barokk költő és író fiktív találkozóját rendezi meg 1647-ben, Telgtében. Az írás úgynevezett kulcselbeszélés, amely több alakot élő személyről mintáz – legtöbbször csak a beavatottak tudják, hogy ki az író modellje. A "Vesztfál csevely" a Gruppe 47 nevű irodalmi csoport találkozóinak kulcs-ábrázolása. A könyv a csoport alapítója, Hans Werner Richter életműve előtt tiszteleg 70. születésnapja alkalmából. 1647-ben, röviddel a harmincéves háború vége előtt, Simon Dach königsbergi költő találkozóra hív néhány német írót és költőt. A résztvevők az összejövetel helyéül az Osnabrück melletti Oesedét választják, de mivel a várost svéd csapatok támadják, Telgtébe, a Libuschka nevű fogadósné fogadójába utaznak tovább. Simon Dach vezetésével a költők – akik közül sokan kiadóikkal érkeztek – felolvassák egymásnak kézirataikat, megvitatják az egyes sorokat, és a német nyelv háború utáni helyzetét taglalják. Közben jókat esznek és isznak, a fiatalabbak a fogadó szolgálólányaival töltik az éjszakát. A költők mindenképpen szeretnének valahogyan hozzájárulni a hosszú évekig tartó háború befejezéséhez, ezért – hosszas vita után – megegyeznek, hogy közös békefelhívást írnak. De a házban tűz üt ki és minden fáradozás hiábavalónak mutatkozik. Tehetetlenségükben a költők szétszélednek és nem találkoznak többet. Rolf Schneider író, aki maga is gyakran részt vett a Gruppe 47 találkozóin megpróbálta azonosítani az elbeszélés szereplőit: Simon Dach személyében természetesen Hans Werner Richtert ismerhetjük fel, akinek az író a könyvet ajánlotta. Grimmelshausen személyében Grass saját magát eleveníti meg. A barokk kor szigorú irodalomtudósa, August Buchner, valószínűleg korunk ismert irodalomkritikusával, Marcel Reich-Ranickivel azonosítható. Andreas Gryphiusban, aki verseiben kifejezően írja le a harmincéves háború következményeit, Heinrich Böll ismerhető fel, aki a romirodalom (Trümmerliteratur) egyik kiemelkedő képviselője, Georg Greflingerhez, akit az első német nyelvű, mai értelemben vett újságkiadóként tartanak számon, Rudolf Augsteinhoz, a Der Spiegel című német hetilap alapítójához, illetve és főszerkesztőjéhez hasonlít, aki gyakran volt a Gruppe 47 vendége. Sigmund von Birkennek pedig Martin Walser és Hans Magnus Enzensberger vonásait kölcsönözte. Kopfgeburten oder Die Deutschen sterben aus. Egy 1980-ban tett ázsiai utazása inspirálta a "Kopfgeburten oder Die Deutschen sterben aus" című mű megírására, ami műfaját tekintve irodalmi esszé, regény és forgatókönyv keveréke, amelyben a valós élmények egy soha meg nem valósult film fiktív fragmentumaival keverednek. Az elbeszélés az észak-németországi házaspárt – Harm és Dörte Peterst – kíséri el a Sziszüphosz nevű utazási iroda által szervezett távol-keleti útján. A házaspár fő problémája a gyerek-kérdés: bár mindketten szeretnének gyereket, hosszas mérlegelés után sem (az 1970-es évek politikai valósága, a szövetségi választások eredményei – "„csak nem hozunk a világra gyereket, ha Franz Joseph Strauß nyer”" indokok, atomerőmű-építés az otthonukhoz közel stb.) tudnak dönteni. Fejben megtörténik a születés (agyszülemények), de a valóságban nem. Ezzel áll szemben Ázsia népességének robbanásszerű növekedése és a Római Klub 1972-ben kiadott nagy nemzetközi visszhanggal járó tanulmánya a világgazdaság jövőjéről. Grass én-elbeszélőként gondolat-kísérleteket tesz a német nép jövőjéről: mi lenne, ha nem a kínaiak, hanem a németek lennének egymilliárdan, vagy mi lenne, ha a németek eldöntenék, hogy egyáltalán nem szülnek gyereket és 80 éven belül teljesen kihalnának? Többször megjelenik egy kép egy olyan Németországról, ahol a németek – az állandó bevándorlás és keveredés következtében – saját országukban kisebbséggé válik. A demográfiai változás és a „túl-idegenedés” témáját Grass az irónia és a humor segítségével írja le. Egyenesen elutasító vonatkozásokat találhatunk az akkori politikával, illetve a soron következő választásokkal kapcsolatban, amely során Franz Joseph Strauß (a CDU/CSU frakció esélyes jelöltje) "„patkányoknak és döglegyeknek”" nevezte azokat a német értelmiségieket (például Bert Engelmannt), akik nyilvánosan és hangosan kritizálni merték a konzervatív politikusokat és említést tettek Strauß Harmadik Birodalombeli szerepéről. John Irving dicsérte a mű „abszolút őszinteségét”. A patkánynő. 1986-ban következett "A patkánynő" (Die Rättin) című prózai műve – tulajdonképpen "A bádogdob" folytatása –, amelyben az emberiség öngyilkosságát és teljes megsemmisülését írja le különböző emberek sorsain keresztül, mint például a Németországban élő török nők helyzetéről tanulmányt író Grimm fivérek, a gótikus freskókat hamisító festő, Lothar Malskat, vagy "A bádogdob" főszereplője, a már 60 éves Oskar Matzerath. A regény fő vonalát a névtelen én-elbeszélő és egy nőstény patkány közötti párbeszéd képezi a világot elpusztító atomrobbanás után, felidézve a katasztrófához vezető utat. A történet szerint a patkányok előjönnek a lyukakból, és megpróbálnak figyelmeztetni a közeledő bajra, de az emberek nem értik meg őket, és minden eszközzel igyekeznek legyőzni a vélt patkányvészt. A hisztéria végül egy atombombarobbanásban éri el csúcspontját, ami az egész emberiséget – az űrhajóban lévő elbeszélőn és Oskar nagymamáján kívül – megsemmisíti. Elkezdődik a patkányok kora, amit az elbeszélő nem akar elfogadni és kétségbeesetten kapaszkodik az álmaiba, amelyben az emberiség tovább él. Ettől a pillanattól kezdve a realitás teljesen feloldódik. A patkányok számára alkalom nyílik, hogy „a nulláról” indulva egy új, jobb világot teremtsenek, mivel nem sújtja őket a bűnös múlt terhe. De a patkányok eljátsszák a lehetőséget, újból átélve az emberiség teljes történetét. A különböző elbeszélő síkok egyre kuszábbá válnak és egyre nehezebb megérteni, hogy melyik fikció kívánna realitás lenni. A patkánynő és az elbeszélő közötti végső beszélgetés minden addigit megkérdőjelez, ugyanis nem tudnak megegyezni abban, hogy a patkánynő csupán az elbeszélő álma vagy maga az elbeszélő a magát elpusztító emberiséggel együtt a Földön életben maradt patkányok agyszüleménye. A műből 1997-ben Martin Buchhorn rendezésében film készült. Békaszó. 1992-ben jelent meg "Békaszó" (Unkenrufe) című elbeszélése, amelyben Grass a németek önmagukkal és a keleti szomszédaikkal, a lengyelekkel való megbékélésén fáradozik. Az írás főszereplője Alexander Reschke művészettörténet professzor 1989-ben szülőfalujába, Gdańskba utazik, hogy adatokat gyűjtsön készülő könyvéhez. Megismerkedik Alekszandra Pjatkovszkával, a vilniusi születésű restaurátorral, és beleszeret. Hasonló sorsuk arra készteti őket, hogy létrehozzanak egy lengyel–litván–német „temető társaságot”, hogy minden hazájából elűzött nyugalomra leljen Gdańskban, illetve Vilniusban. Alkalmas helyet keresnek a „kibékülés temetőjének” és befektetők után kutatnak, akik megfelelő tőkével rendelkeznek. Így kerülnek kapcsolatba egy építkezési vállalkozóval (Vielbrand) Braunschweigból, egy lengyel bankárral (Marczak), egy evangelikus egyházi tanácsossal (Karau), egy lengyel katolikus pappal (Bieronszki) és egy üldözöttekkel foglalkozó német szervezet képviselőjével (Johanna Detlaff). A társaság nagy népszerűségre tesz szert és gyorsan bővül. A siker eredményeként a felügyelőtanács tagjai újabb ötletekkel állnak elő: idősek otthonát és golfpályákat akarnak építeni a gyászoló vendégek részére. A két kezdeményező – Alexander és Alekszandra – elhagyják a társaságot, összeházasodnak és Olaszországba utaznak, ahol nászútjukat szeretnék tölteni, de halálos balesetet szenvednek, és egy olaszországi temetőben temetik el őket. Az elbeszélésből 2005-ben Robert Gliński lengyel rendező filmet készített. Ein weites Feld. 1995-ben, a Steidl Kiadónál jelent meg az "Ein weites Feld" (Nehéz kérdés) című, magyarul még kiadatlan regény. A történet Berlinben játszódik, a berlini fal építése és az újraegyesítés között, és nem más, mint a német történelem körképe az 1848-as forradalomtól az 1990. évi újraegyesítésig, amit a könyv az irodalom eszközeivel igyekszik feldolgozni. A regény címe Theodor Fontane Effi Briest című művének egyik mondatából adódott. A regény egyik főhőse Theo Wuttke, aki Theodor Fontanéval azonosulva inkább Fontynak hívatja magát. A másik főszereplő Hoftaller, az örök besúgó, akinek alakja Hans Joachim Schädlich 1986-ban megjelent "Tallhover" című regényéből származik. Mindketten azonosulnak példaképeikkel, és lépten nyomon idézik őket, így kapcsolva össze a 20. század eseményeit a 19. század történéseivel. Egy Kelet-Németországra vonatkozó mondat – "„Kényelmes diktatúrában éltünk.”" – szinte szállóigévé vált, és napjainkig tartó vitát váltott ki, ami azt eredményezte, hogy megjelenése után nyolc héttel már az ötödik kiadás került nyomtatásra. Ezért a hevesen vitatott, politikai tárgyú könyvért Hans-Fallada-díjat kapott. A Der Spiegel 1995. augusztus 21-ei, 34. számában Marcel Reich-Ranicki "Barer Unsinn" címmel negatív kritikát írt a regényről, amit alátámasztott a címlapon megjelenő illusztráció is, amelyen az irodalomkritikus széttépi a könyvet. Ráklépésben. 2002-ben jelent meg a "Ráklépésben" (Im Krebsgang) című novellája, amely korábbi írásaihoz hasonlóan részletesen foglalkozik a múlt jelenre gyakorolt hatásával és annak feldolgozásával, és amelyben bebizonyítja, hogy lehet a történelemről gyűlölet nélkül írni. Írásában meggyőződését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy nem segít, ha elmenekülünk a dolgok elől, mert a történelem mindig utoléri az embert: úgy a saját, mint mások története, egy városé, egy népé, az egész világé és mindig lesznek olyanok, akik gondoskodnak róla, hogy ne a felejtés, hanem az emlékezés legyen az irányadó. Grass tapogatózó lépésekkel, „mint a rák” közelíti meg a második világháború egyik tabutémáját: a menekültekkel – főleg asszonyokkal és gyerekekkel – teli Wilhelm Gustloff nevű hajó elsüllyedését. A novella nem egyszerű dokumentumregény, keveredik benne a realitás és a fikció: míg Wilhelm Gustloff meggyilkolása és a hajó katasztrófája valós események, addig a Pokriefke család tagjai – ők képviselik a hanyatlást a jelenben – kitalált személyek. A novella én-elbeszélője Paul Pokriefke újságíró 1945. január 30-án született, azon a napon, amikor egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette a Kraft durch Freude "Wilhelm Gustloff" nevű hajóját. Fiatal édesanyja egyike volt a kb. utasnak, akik életükért küzdöttek a süllyedő hajón. Közvetlenül kimentése után született Paul a "Löwe" nevű torpedóhajó fedélzetén, amely egész életét meghatározza. Kötelességének érzi, hogy írjon a hajószerencsétlenségről és emléket állítson az áldozatoknak. Kutatásai közben egy érdekes honlapra "(www.blutzeuge.de)" talál, amiről később kiderül, hogy külön élő fia, Konrad (Konny) hozta létre. Konny egyre jobban lelkesedik a hajó és a hajó névadójának történetéért, amit részletesen leír a weboldalon, és közben virtuálisan felveszi Wilhelm Gustloff német nemzetiszocialista politikus szerepét, akit a zsidó származású David Frankfurter orvostanhallgató halálosan megsebesített, és a nemzetiszocialisták mártírja, illetve vértanúja lett. Ebben a virtuális világban Konny névtelenül társalog más érdeklődőkkel, többek között Wolfgang Stremplinnel, aki az igazi David Frankfurter szerepét veszi fel. Különleges ellenség-barátság alakul ki a két fiatalember között, ami gyilkossággal ér véget: a szélsőjobboldalivá lett Konny megöli Stremplint. A következő szavakkal adja fel magát a rendőrségen: "„Azért lőttem, mert német vagyok”". Ez a múlt eseményeit tükrözi vissza: miután az igazi David Frankfurter lelőtte Wilhelm Gustloffot, azt mondta a rendőrségnek: "„Azért lőttem, mert zsidó vagyok”". Az én-elbeszélő végül döbbenten állapítja meg, hogy bebörtönzött fiát új vértanúként ünneplik az internetes honlapon. A novella a következő szavakkal zárul: "„Ennek nincs vége. Nem lesz vége sohasem”". Hagymahántás közben. 2006-ban jelent meg "A hagymahántás közben" (Beim Häuten der Zwiebel) című önéletrajzi jellegű könyve. A regény a második világháború kitörésével kezdődik, ami Grass Gdańskban töltött gyerekkorának végét jelenti, és 1959-ben fejeződik be, abban az évben, amikor megjelent "A bádogdob" című írása, és közszereplő lett. Az 500 oldalas regényben gyerek- és fiatalkori emlékeiről, édesanyjához való kötődéséről ír; papírra veti a háború utolsó heteinek emlékét, katonai szolgálati idejét, hadifogságát és a háború utáni zűrzavart, valamint miképp lett képzőművész a háború utáni Németországban. Leírja, hogyan alakította és befolyásolta a nemzetiszocializmus a gondolkodását, aminek hatására egészen 1945-ig hitt Hitlerben, a végső győzelemben és a holokausztot a szövetségesek koholmányának gondolta. Ebben a könyvben ír először arról, hogy 17 évesen a Waffen-SS tagja volt (lásd: Waffen-SS tagsága). Betekintést nyerünk abba a világba, amelyben Grass felnőtt, megismerhetjük a kisfiút, aki már tizenkét évesen biztosan tudta, hogy művész lesz; megtudhatjuk, hogy milyen körülmények között írta Párizsban "A bádogdob"ot és hogyan fejlődött a személyisége az évek során. A kritikusok nagyon eltérően vélekedtek a regényről. A német sajtó Grass-ellenes kampányt indított, amelyben az író erkölcsi tartásának érvényét támadták. A legtöbb negatív kritika azért érte, mert túl későn vallotta be Waffen-SS tagságát. A kérdésre, hogy miért csak 60 év elteltével írt őszintén életének erről a szakaszáról a következőképpen válaszolt: "„Nyomasztott. Az évekig tartó hallgatásom az egyik oka annak, hogy megírtam ezt a könyvet. Ki kellett jönnie, végre…”" Grimms Wörter. 2010-ben jelent meg a "Grimms Wörter" („A Grimm fivérek szavai”) című könyve. Grass, más gyermekhez hasonlóan, a Grimm-meséken nőtt fel és íróként is nagy hatással voltak rá a Grimm-testvérek történetei: "„Hüvelyk Matyi ott él a Bádogdob hősében, Oskar Matzerath-ban és maguk a Grimm-testvérek is feltűnnek a szövegeimben, például A patkánynőben, ahol egy miniszter és annak helyettesének figurájában elevenednek meg...”" Grass azért választotta a Grimmek történetét, mert segítségükkel próbálta feldolgozni életének politikai és társadalmi aspektusait, hiszen a "„Grimm-testvérek ugyanolyan radikális változások idején éltek, mint én”". A Grimm fivérek 1838-ban azt a megtisztelő megbízást kapják, hogy készítsék el a német nyelv nagyszótárát. Nagy lelkesedéssel vetik magukat a munkába, de alábecsülik a munka terjedelmét, nem is tudhatják, hogy mi vár rájuk, hiszen előttük még senki nem készített hasonlót. Szorgalmasan gyűjtik a szavakat és idézeteket, keresik a szavak eredetét, az alkalmazási módjukat, mindent alaposan céduláznak. Ennek ellenére csak 1854-ben jelenik meg az első kötet, ami az A betűt és a B betű egy részét foglalja magában. A testvérek végül az 1961-ben kiadott 32 kötetes, 300 000 szóból, illetve fogalomból álló szótárból csak három kötetet írtak meg. Günter Grass az elsősorban mesegyűjtőként ismert, de nyelvészként is jelentős Grimm fivérek életét egyedi módon, a német nyelvhez és az azt alkotó szavakhoz címzett szerelmi vallomásként írta meg. Ír a meseíró testvérpár életének állomásairól, megvalósíthatatlannak tűnő feladatukról és az őket körülvevő kortársakról: a családról és a kiadóról, barátokról, tisztelőkről és a gyűlölőkről. Az író a Grimm fivérek szógyűjteményét és életkörülményeit használja saját élete epizódjainak bemutatására: így például amikor Jacob Grimm Porosz Akadémia előtt előadott beszédéről ír, megemlíti saját felszólalását is, amit a Berlin-Brandenburgi Akadémián tartott. A Grimms Wörter játékosan virtuóz módon nyomoz a német nyelv után, és áttekinti a német történelmet a választófejedelmek korától a demokrácia első botladozó lépéseiig. A politikai harcokkal és az egészen hétköznapi bajokkal teli múlt és a jelen közé épít hidakat Günter Grass ezzel a művével. Érdekes vonatkozása a könyvnek, hogy miközben a Grimm fivérek forradalmi munkájáról szól, Günter Grass ellenzi könyve e-könyv formában történő kiadását. Lírai művei. Sikeres regényei mellett Grass néhány kevésbé népszerű verseskötetet is írt, amiket saját képeivel és rajzaival egészített ki. Grass saját bevallása szerint a líra áll hozzá a legközelebb; számára a líra az írás legvilágosabb és legkifejezőbb formája, amellyel leginkább megkérdőjelezheti és megmérettetheti magát. Költői karrierje 1955 tavaszán kezdődött, amikor elküldte néhány versét a Süddeutsche Rundfunk versíró versenyére, és a "Lilien aus Schlaf" című költeményével harmadik helyezést ért el. A Gruppe 47 berlini ülésén tartott felolvasása felkeltette az irodalomkritikusok figyelmét, és 1956-ban a Luchterhand Kiadó "A széltyúkok előnyei" (Die Vorzüge der Windhühner) címmel kiadta első könyvét, egy saját grafikáikkal illusztrált verseskötetet. A kötet a rajzok mellett 40 verset és a "Fünf Vögel" című prózát tartalmazza. A kötetből az első három évben csak 700 példány kelt el, és csupán három kritika készült a versekről. "A hagymahántás közben" című önéletrajzi regényében a következőképpen vall első verseskötetének megjelenéséről: "„Amióta az eszemet tudom verseket írok. Megírtam, aztán eldobtam őket… De csak a berlini levegőben keletkezett versek voltak teljesen az enyémek.”" Az 1960-ban megjelent "Gleisdreieck" című kötetében a nagy méretű, komor hatású szénrajzokhoz 55 vers társul, amelyekben Grass a valóságot ábrázolja (pl. "Hochwasser"), tárgyakat ír le (pl. "Das Radiergummi"), Berlinről mesél és részben értelmetlen passzusokat vegyít gonoszsággal és szadizmussal. A kötet nem homogén, szigorúan megkomponált mű, hanem 1956 és 1960 között írt alkalmi verseinek összeállítása. Az 1967-ben "Ausgefragt" címmel megjelent lírai kötetében Grass elsősorban önéletrajzi elemekkel és politikával foglalkozik. Személyes tapasztalatairól ír és az 1965-ös választási folyamatot dolgozza fel, amelyben az SPD-t és Willy Brandtot támogatta. Néhány kevésbé kiemelkedő műve (mint például a "Liebe geprüft") és gyűjteményes kötete mellett 1983-ban jelent meg az "Ach Butt, dein Märchen geht böse aus" című műve, amelyben túlnyomórészt a "Der Butt" és a "Die Rättin" című regényeinek a verseit gyűjtötte össze. A költemények nagy része élelmiszerek vagy az emberi ürülék részletes leírásával foglalkozik. Grass a "Ráklépésben" című regényének befejezése után úgy döntött, hogy rövid időre felhagy az írással. Az írói szünetből képzőművészi alkotói láz lett: vörös agyagból tangót táncoló és kopuláló párokat formált, majd bronzba öntötte azokat, valamint szürke papírra vadul forgó, cigánykereket hányó táncosokat rajzolt. A szobrászkodás és a festés közben mégis megszólalt benne a költő, így keletkeztek az alakok mozgását és a ritmusát követő, erotikus versek, amiket az "Utolsó táncok" (Letzte Tänze) című verseskötetben foglalt össze. A kötet 36 – részben több oldalas – verset és Grass saját rajzait tartalmazza. A "Dummer August" című kötetben összegyűjtött versek és rajzok 2006 késő nyarán Dániában keletkeztek. A költeményekkel Grass a "Hagymahántás közben" című önéletrajzi regényének megjelenését, illetve Waffen-SS tagságának bevallását követő nyilvános vitára reagál. Grass versei reálisak, gyakran éles iróniával fűszerezve. Ez az irónia nem ritkán tiszta gonoszságként nyilvánul meg. Megítélése. Grass írásait sok bíráló kritika érte és éri napjainkban is, különösen szexuális jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai keltettek sokszor felháborodást. Ennek ellenére életművét a kiemelt irodalmi alkotások részének tekintik. Számos műve világszerte ismert; pikareszk írásmódjára támaszkodik több író, mint például John Irving vagy az angol-indiai író Salman Rushdie, akinek "Midnight's Children" című regényében egyértelmű vonatkozásokat találunk Grass "Bádogdob"jára. Népszerűségét mutatja a "Cicero" című, havonta megjelenő politikai lap évente közzétett listája a német nyelvterület 500 vezető értelmiségijéről "(Cicero-Ranking)", amelyben Grass 2006-ban az első helyet, 2007-ben XVI. Benedek pápa és Martin Walser író után a harmadik helyet foglalta el. Képzőművészeti tevékenysége. Grass 1947-től egy düsseldorfi kőfaragónál dolgozott. 1948–1952 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián grafikát és szobrászatot tanult, 1956-ig pedig a Berlini Képzőművészeti Főiskolán végzett tanulmányokat. Első szobor- és grafika kiállításai Stuttgartban és Berlinben voltak. 1961-ben a Berlini Művészeti Akadémia tagja lett, de 1989-ben kilépett, amikor az intézmény nem vállalt szolidaritást Salman Rushdie indiai származású brit íróval, aki ellen "A sátáni versek" című művéért Khomeini ajatollah fatvát, azaz halálos kiközösítést hirdetett istenkáromlás miatt. Csak kilenc évvel később lett ismét tagja az akadémiának. A Harmadik Birodalom kultúrpolitikája után a művészetek terén alapvető kérdések merültek fel, többek között a művészet tárgyilagosságát illetően: miközben számos képzőművész az absztrakt festészet felé fordult, Grass objektív maradt. Szerinte „"az absztrakcióba való menekülés az elfojtás kifejezése, ami nem csak a politikai életben volt jelen, hanem a képzőművészetekben is"”. Grass számos visszatérő motívumot és alakot alkalmaz: halak, csigák, szakácsok, apácák stb. – későbbi regényei szereplői – már az 1950-es években írt prózáiban, színházi darabjaiban és verseiben is felmerülnek. Az 1956-ban megjelent "Die Vorzüge der Windhühner" című verseskötetet a szerző saját rajzai egészítik ki. Saját maga tervezi meg könyvei borítólapját is. Amikor 1972-ben Grass egy időre visszavonult a politikai életből, számos rajzával, új versével, grafikákkal és művészeti kiállítással hívta fel magára a figyelmet. 1986 augusztusától néhány hónapot az indiai Kalkuttában töltött, az ottani Goethe Intézet meghívására. A távol-keleti nagyvárosban szerzett elbűvölő és sokkoló élményeit Grass a "Kalkuttalapok" (Calcuttablättern) című rajzsorozatban rögzítette: "„…mindent papírra vetettem, ami keresztben feküdt előttem, ami nekem jött vagy szavakkal nem kifejezhető…”" Az 1990-es években akvarelles könyvet festett, és az akvarellekbe rövid – négy-, öt- és hétsoros – verseket, úgynevezett „akvaményeket”, „vizes verseket” "(Aquadichte)" írt ecsettel. 2004-ben, Andersen, a nagy dán mesemondó születésének kétszázadik évfordulóján megjelent Németországban egy monumentális album, "Az árnyék" (Der Schatten) címmel. A kötet 108, Grass által Hans Christian Andersen különböző meséihez készített litográfiáját tartalmazza. A mű magyarul 2005-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. Günter Grass-ház. 2002 óta ad helyet Lübeckben a Glockengießerstraße 21. szám alatt található épület a Günter Grass-háznak, ami nem más, mint egy irodalmi és képzőművészeti fórum. A ház 2007. évi átépítése óta az épületben megtekinthető egy szoborpark és egy múzeumkert is. A Günter Grass-házban a mintegy 1100 rajzot, akvarellt, litográfiát és rézkarcot, valamint kéziratokat tartalmazó gyűjteményen keresztül bepillantást nyerhetünk a sokoldalú művész hat évtizedes munkásságába és munkamódszerébe. Politikai tevékenysége. Grass nem csak műveiben volt politikailag aktív, gyakran kommentálta az aktuális politikai és társadalmi eseményeket is. Írói népszerűségét kihasználva Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) mellett kampányolt. Politikai nézeteit a középtől valahol kicsit balra helyezte el. Örömmel fogadta az SPD és Zöldek alkotta kormányt Gerhard Schröder kancellársága alatt. Saját bevallása szerint mindig is vonzódott a politika iránt, ami a "Danzigi trilógiá"ban is felismerhető. Grass a választási harcokban már az 1960-as évektől támogatta az SPD-t. 1961-ben ismerkedett meg Willy Brandttal, aki akkor Nyugat-Berlin főpolgármestere volt, és először indult az SPD kancellárjelöltjeként a Német Szövetségi Köztársaság parlamenti választásain. Grass barátjának tekintette és csodálta Brandtot, de soha nem kerültek igazán közel egymáshoz. Az író – bár több politikai befolyást szeretett volna elérni – nem lett Brandt állandó tanácsadója, de ő írta beszédeit. A következő választások alatt (1965) ő maga is beszédet tartott Németország több városában "Dich singe ich, Demokratie: Es steht zur Wahl" (Téged dicsőítelek, demokrácia: választhatunk) címmel. A beszéd 11 oldalas publikációként nyomtatásban és lemezen is megjelent a Luchterhand Literaturverlag kiadásában. A "„biztos és bizonytalan választókhoz”" intézett, közel egyórás beszédben Grass az Odera–Neiße-határvonal elismerését követelte, és a 218. számú paragrafus ellen polemizált. Politikai célkitűzései között szerepelt többek között az „5 százalékos küszöb” eltörlése. Választói körútjára Grass saját plakátot tervezett, amelyen egy kakas „Es Pe De”-t kukorékol. 1966 decemberében kritikusan nyilatkozott Kurt Georg Kiesinger (Kereszténydemokrata Unió, Christlich Demokratische Union Deutschlands, CDU) kancellárrá választásáról: "„…hogyan emlékezzünk meg Auschwitz és Treblinka halottjairól, ha Önnek, aki akkoriban a NSDAP tagja volt, van bátorsága ahhoz, hogy napjainkban meghatározza a politikai irányvonalat?”" Az 1969-es választások idején beutazta egész Németországot, és különböző helyeken összesen 94 beszédet tartott az ugyanebben az évben kancellárrá választott SPD-politikus Brandtot támogatva. Az "Aus dem Tagebuch einer Schnecke" című könyvében Grass önéletrajzszerűen tudósít a választási harcokról és a politikáról. Amikor Brandt egy kémügy, a Gullaume-affér miatt visszalépett, Grass csalódottan és mérgesen nyilatkozott politikai mesteréről. 1982-ben tagja lett a pártnak. Nézeteivel a párton belül is gyakran botrányt keltett. 1983-ban Grass is aláírta a Pershing-2 rakéták németországi telepítése miatt megfogalmazott heilbronni nyilatkozatot, amely a katonai szolgálat megtagadására szólította fel az embereket. 1985. május 5-én Ronald Reagan amerikai elnök és Helmut Kohl akkori német kancellár közös látogatást tettek, és tiszteletük jeléül koszorúkat helyeztek el a bergen-belseni koncentrációs táborban, valamint a bitburgi katonatemetőben. A bitburgi látogatás heves vitát váltott ki a nyilvánosság körében, ugyanis a bitburgi temetőben a német hadsereg elesettjei és amerikai katonák mellett egykori Waffen-SS-tagok is nyugszanak. Grass egyértelműen elutasította az eseményt, Kohlt képmutatással vádolta, és ellenezte az „ártatlansági bizonyítványok” kiállítását. Véleménye szerint "„a tudatlanság nem oldoz fel… a többség tudta, hogy vannak koncentrációs táborok… semmilyen öntelt felmentő ítélet nem törli el ezt a tudást. Mindenki tudta, tudhatta, tudniuk kellett volna…”" 1990 februárjában Németország újraegyesítése, a "„békésen zsákmányul ejtett ország [az NDK] kiárusítása”" ellen foglalt állást. Egész évben járta a két Németországot, és több alkalommal hangot adott véleményének, miszerint a gyors, átmenet nélküli újraegyesítés hosszú távon nem hozza majd meg a várt eredményeket. A két német állam konföderációs szövetségét javasolta, hogy "„az egykori NDK-nak is lehetősége nyíljon gazdaságának és demokráciájának megerősítésére”". Útközben Németországból Németországba "(Unterwegs von Deutschland nach Deutschland)" című naplója Grass 1990-ben írt feljegyzéseit tartalmazza (megjelenés éve: 2009). 1992-ben a menedékjogi törvény módosítása elleni tiltakozásként Grass kilépett az SPD-ből, mert nem tudta összeegyeztetni nézeteit a szerinte pálforduláson átesett SPD felfogásával, de ezután is politikailag aktív maradt, és támogatta a szociáldemokraták törekvéseit: a 2005. évi választások során Heide Simonist, a schleswig-holsteini miniszterelnöknőt pártfogolta választási kampányában, és a jobban keresőket érintő vagyonadó újbóli bevezetése mellett érvelt. 2005-ben a dán "Jyllands-Posten" című napilapban megjelent Mohamed-karikatúrákkal kapcsolatban a következőket nyilatkozta, amiért vehemensen kritizálták: "„Honnan veszi a Nyugat ezt az arroganciát, hogy előírja, mit kell csinálni és mit nem?”" 2010 tavaszán jelent meg Grass Stasi-aktája "Günter Grass megfigyelés alatt – A Stasi-akták" (Günter Grass im Visier. Die Stasi-Akte) címmel a berlini Christoph Links Kiadó gondozásában. A dokumentumokat Grass és kortárs tanúk kommentárjai egészítik ki. Grass 1961 óta állt a Stasi megfigyelése alatt, miután kiállt elnyomott írótársak, mint Uwe Johnson keletnémet író mellett, nyílt levélben bírálta a berlini fal építését, és követelte a katonai leszerelést azon az áron is, hogy Kelet-Németországban évtizedeken keresztül nem jelenhettek meg könyvei. Izrael állam bírálata prózaversekben. 2012. április 4-én jelentette meg Günter Grass a Süddeutsche Zeitung, a La Repubblica, valamint az El País lapokban a "Was gesagt werden muss" (Amit ki kell mondani) című politikai témájú prózaversét, amely nagy vihart kavart. A versben Grass Izrael államot támadja azzal, hogy atompolitikájával veszélyezteti a világbékét. A versre egyébként az adott közvetlen okot, hogy Németország egy újabb katonai tengeralattjárót kívánt szállítani Izraelnek. A vers megjelenését követően azonnal heves támadások érték a szerzőt a németországi zsidóság képviselői, politikusok és a média részéről, amelyek túlnyomórészt elítélték. Többen közülük az antiszemitizmus vádjával is illették Grasst. A versben szereplő állítás miatt 2012. április 8-án Eli Jisai belügyminiszter persona non gratának nyilvánította őt Izraelben. Ezzel szemben Dzsavad Samakdari, az iráni kulturális miniszter helyettes levélben üdvözölte, hogy Grass "kimondta az igazságot". Néhány héttel a "Was gesagt werden muss" megjelenése után egy újabb politikai verset közölt "Europas Schande" (Európa szégyene) címmel az Európai Unió Görögországgal szembeni politikáját bírálva. A vers a Süddeutsche Zeitungban és egyidejűleg a görög "Kathimerini" című napilapban jelent meg. A költő 2012 szeptemberében Mordechai Vanunut, az izraeli atomtitkok leleplezőjét méltatta "Ein Held unserer Tage" című versében.

Subsets and Splits

No community queries yet

The top public SQL queries from the community will appear here once available.